Ha már Magyarországon immár hagyományosan szeptember elseje az iskolakezdés napja, arra gondoltam, megnézhetnénk, milyen döntéseket kell meghoznia annak, aki külföldön szembesül ezzel a kérdéssel – ebben az esetben is erősen számítok a tapasztalataitokra, és véleményetekre természetesen.

Szóval iskolakezdés. Gyakran stresszhelyzet gyereknek, szülőnek egyaránt, és ez fokozottan igaz akkor, ha a gyerek külföldön kezdi az iskolát, életében először.

Valami azt súgja, hogy a gyereknél talán csak a szülő izgul jobban ilyenkor, különösen azért, mert egy jó vagy rossz élmény hosszú időre meghatározó lehet a gyerek számára.

Így aztán nagyon nem mindegy, milyen döntést hozunk, és persze a döntésünk függ az anyagi helyzetünktől az iskolaválasztás terén is.

Helyi suli vagy nemzetközi iskola?

A kérdés szerintem a legtöbb magyar határátkelő számára nem kérdéses, hiszen kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ne a helyi önkormányzati vagy állami iskolába írassák a gyermeküket.

Érdekes ugyanakkor, hogy az Explat Explorer felmérése szerint még azoknak a szülőknek a harmada (31 százalék) is inkább az állami oktatás mellett dönt, akik megengedhetnék maguknak a nemzetközi magániskolát, és ehhez képest csak 44 százalék választotta a nemzetközi sulit.

Elsősorban persze azoknak érdemes az utóbbi iskolatípust választani, akik nem terveznek hosszabb letelepedést, azaz gyakrabban mozdulnak egyik országból a másikba, mert ezek az iskolák könnyebben átváltható képzést nyújtanak (jellemzően a brit, vagy az észak-amerikai tanrendet követve).

Aki viszont hosszabb távon gondolkodik (vagy nincs annyi pénze, amennyibe egy ilyen iskola kerül – és mi, magyarok, alighanem ilyenek vagyunk), az jobban jár a helyi iskolával.

Ráadásul a helyi sulinak rengeteg (igaz, más típusú) előnye van, például a gyerek könnyebben magába szívja a nyelvet és a helyi kultúrát, olyan barátokat szerez, akik nem költöznek tovább egy-két év múlva (a nemzetközi iskolákban a tanulók fele lecserélődik minden évben), azaz jobban beilleszkedik a társadalomba. A magam részéről én inkább a helyi iskola mellett tenném le a voksot éppen ezen előnyök miatt.

A nyelvtudás kérdése

Az egyik legnagyobb kihívás a nyelvtudás, pontosabban annak hiánya. Valamiért elterjedt, hogy a gyerekek nagyon gyorsan tanulnak nyelvet, de mint minden általánosítás, (sajnos) ez sem igaz.

A helyi iskola persze sokat segít a nyelvtanulásban, főleg a kisebb gyerekeknél (ráadásul a helyzetnek köszönhetően a család integrálódását is segíti, hiszen óhatatlanul megismerkedünk a közösség tagjaival), ám nagy hiba lenne azt hinni, hogy a gyerekeknek nem kell segítség. Ezt gyakran az iskola biztosítja, de adott esetben mi is áldozhatunk rá, már ha megengedhetjük magunknak.

A tanítási módszerek

Van egy olyan érzésem, hogy talán túl kevés szó esik arról, hogy nem mindig egyszerű megszokni a tanítási módszereket és a tanulási elvárásokat. Egy tekintélyelvűbb magyar oktatási rendszerből egy lazább angolszász iskolába átszokni még akkor sem feltétlenül egyszerű a gyereknek, ha kívülről a váltás akár pozitívnak is tűnhet.

Erre pedig nem árt felkészíteni a gyereket, elmondani neki, mi vár majd rá, milyen váratlan helyzetek adódhatnak, mire készüljön fel. És akkor nem jár majd úgy, mint egykoron Judit Németországban:

„Bele kellett szoknom az új helyzetbe, elsős kisgyerekként ez olyan dolgokat jelentett, minthogy például jelentkezni a feltartott mutatóujjal kellett, az osztályozás fordított volt (az egyes a legjobb jegy, és hatos is volt, mint legrosszabb jegy), hogy a betűket inkább kerekítve írják, mint csúcsosan, például az m betű eleje itthon csúcsos, ott gömbölyű. Amikor gyakorolnom kellett az írást, én az adott minta ellenére csúcsosan írtam, gondolván, biztos véletlenül elírták, ezt helyesen így kell írni!

Valahogy sikerült átvészelni az első 1-2 évet, szépen lassan megtanultam a nyelvet, nagyjából az ott töltött 3. évünk végére már anyanyelvi szinten tudtam németül. Azt mondták egyszer, ha a nevem németesebb lenne, senki meg nem mondaná rólam, hogy külföldi vagyok.

Azonban külföldi voltam. Hiába beszéltem már jól a nyelvet, az osztálytársaim részére én a külföldi maradtam. Barátom csak egy szintén külföldi kislány volt. Nem nagyon hívtak gyerekbulikba, vagy át játszani. (…) Megvoltak már a kialakult baráti körök, klikkek, idegeneknek már nem volt helyük ott."

Iskolakezdés Albániától Svédországig

De lépjünk még egyet vissza, és nézzük meg, hogyan is zajlik az iskolakezdés pár országban. Ma már Magyarországon sem feltétlenül lihegik túl a dolgot, míg az én gyerekkoromban teljesen menetrendszerű volt az első tanítási nap előtti tanévnyitó ünnepség (aminél értelmetlenebb már csak a tanévzáró volt, de hagyjuk), addig ezt ma már egyre több helyen váltja fel az első tanítási napon egy rövid igazgatói beszéd, és utána pár osztályfőnöki óra.

Albánia

Albániában viszont még egyszerűbb minden, a tankönyvek és taneszközök beszerzése is – írta még egy korábbi posztban Jani haverja.

„Annyira egyszerű, és annyira minden az utolsó pillanatban történik, hogy itt nincsen az a lázas készülődés, mint például Magyarországon, hogy már hetekkel előtte elmegy az ember beszerezni a szükséges dolgokat, meg a hercehurca a tankönyvekkel, meg a stresszelés, hogy minden meglegyen.

Mivel kevés dolog kell és az is helyben beszerezhető, ezért a gyerekek az utolsó pillanatig kiélvezik a nyári szünetet. És mivel rivalizálás sincs, tehát senkit nem érdekel, hogy kinek milyen a táskája, a ruhája, cipője, mert nem ez a lényeg, a gyerek egy egészséges értékrend szerint formálódik.”

Anglia

Angliában az iskolai helyeket a legtöbb városban az önkormányzat osztja el – írta Judit, aki a folyamatot is elmesélte.

„Miután az ember megkeresi őket, először kijönnek családlátogatásra - erre csakis akkor hajlandóak, ha a gyerek már Angliában tartózkodik, így előre intézni bármit is nem nagyon lehet -, azután beosztják a lakhelyéhez legközelebb eső iskolába, ahol van hely az évfolyamán.

A férőhelyek viszonylag korlátozott száma egyre nagyobb probléma – az előírt maximális osztálylétszámot nem lehet túllépni, így előfordul, hogy elég távoli és/vagy nem túl színvonalas iskolába kell járnia szemünk fényének.

A döntés ellen lehet fellebbezni, illetve fel lehet iratkozni várólistára azokon a helyeken, ahova szívesebben járna. Elég nagy a jövés-menés, így könnyen elképzelhető, hogy rövidesen felszabadul egy hely. Ha több helyen is van férőhely, a család választhat."

Ausztria

Menjünk tovább Ausztriába, ahol szintén nem csinálnak túl nagy ügyet az iskolakezdésből, pláne, ha egy falusi iskolában járunk. Ilyenben tanul Mandula gyereke is.

„Szeptember is teljesen nyugodt, mint általában az egész év. Nincs évnyitó, nincs egyenruha, szeptember 1-én bemennek gyerekek a suliba és az egész nap arról szól, hogy nyári beszámolót tartanak és megbeszélik a teendőket.

Pár nappal később megérkeznek a könyvek is (amiért nem kell fizetni) ill. egy csekk a füzetekről, amit ha befizetünk, akkor a helyi írószerboltban átvehetjük őket. A csomag készen van, az iskola mindent elrendezett.

Az első héten rövidített órarend van, kb. 8h-12h-ig igazából nincs tanítás csak felkészülés az új tanévre. Körülbelül a 2. héten megkapjuk az éves dolgozatok dátumait a fő tantárgyakból, nehogy stressz érje a gyerekeket."

Egyesült Államok

Az Egyesült Államokban sincs formális tanévnyitó (vagy tanévzáró, ha már), van helyette egy szülői értekezlet – mesélte első posztjai egyikében Mónika.

„Az iskolaigazgató pár szóban elmondta, mekkora hangsúlyt fektetnek a biztonságra. Azért annak a sok szörnyűségnek, ami itt történt, megvan a hatása. Pár kommentelő kérdezte, nem lehet-e másik iskolába menni. Nem lehet. Akkor igen, ha fizetünk érte, és magániskolába megy.

Itt nagyon komolyan veszik a körzetbe járást, ami megint az adóval van összefüggésben és itt azt is megbüntetik, aki hazudik valaki miatt, amikor a lakcímet ellenőrzik.”

Svédország

A magyar iskolarendszer egyik rákfenéje az elképesztően nehéz iskolatáska, amit a gyerekeknek cipelniük kell (bár ne legyünk igazságtalanok, egyre több iskolában hagyhatják ott a holmijukat, más kérdés, hogy akkor miből tanulnak másnapra…). Svédországban ennél pár fokkal azért jobb a helyzet – derült ki mrsmihaly posztjából.

„Mit is kell a gyereknek magával vinnie az iskolába? A valóságban semmit. Ha a szülő akar, vesz iskolatáskát (40 sek-től több száz svéd koronáig van választék), de az sem kötelező, bármi megteszi. Ugyanis a gyerekek általában 1 db gyümölcsöt szoktak magukkal hozni a délelőtti szünetre.

Tornaórára bármilyen rövidnadrág és póló megfelel, persze ha rosszabb az idő, jó, ha van a gyereknél melegítőruha. Hogy milyen a színe vagy formája, az senkit nem zavar, mindenki a szája íze szerint küldi a gyereket az iskolába. Ami fontos, 1 db törülköző, hogy tudjon zuhanyozni tornaóra után. Ezt hozhatja zacskóban, vagy amiben éppen kedve tartja. Tornazsák orkánból 30 sek.

Az összes könyvet, füzetet, ceruzát, tollakat, papírokat, festékeket stb. mindent az iskolában kap meg minden gyerek. Az iskolák fel vannak szerelve laptoppokkal és iPad-del. Van olyan iskola, amelyik minden diáknak megvette már.

Függetlenül attól, hogy milyen a szülők jövedelme vagy munkája, ezt a befizetett adókból finanszírozza az állam, illetve az iskola. Természetesen úgy kell bánni az összeggel, hogy a tanévnyitástól az évzárásig elégnek kell lennie!!!”

A beilleszkedés

Muszáj beszélni a legfontosabb kérdések egyikéről, a beilleszkedésről. Ez azért gyakran jóval nehezebb, mint gondolnánk, nem véletlen, hogy még tavaly a svéd kormány olyan módszerek kidolgozásával bízta meg az oktatási hivatalt, melyekkel az eddiginél sikeresebben tudnák integrálni az országba újonnan érkezett családok gyerekeit.

Mindezen túl idén január elsejétől egy új törvény is életbe lépett, jórészt azzal a céllal, hogy pontosabban fel tudják mérni a külföldi gyerekek tudását, és így a nekik leginkább megfelelő évfolyamban kezdhessék el a tanulmányaikat.

De nem csak a svédek próbálnak javítani a helyzeten, jellemzően azokban az országokban, ahol sok a bevándorló gyerek (Nagy-Britannia, Németország, Ausztria) már kialakultak a megfelelő módszerek a beilleszkedés elősegítésére. Erre is hoznék pár gyors példát, az elsőt rögtön Németországból Tonyikától.

„A kisebbik lány óvodai ballagás után érkezett, a nagyobbik már két osztályt elvégzett otthon. Itt azoknak, akik augusztus végéig betöltik a hatot, menniük kell iskolába, akik novemberig töltik, azok mehetnek.

Nincs klasszikus buktatás, az első két alapozó évet 1-2-3 év alatt is el lehet végezni, azaz van, aki első után harmadikos lesz, de van olyan is, akit második második félévében visszaraknak még egyszer első osztályba. Csak harmadik osztálytól van osztályozás, hangsúly a német, matek, angol tantárgyakon van. Érdekes viszont, hogy nálunk pl. a hittant osztályozzák.

Az elsősnek volt iskolaérettségi vizsgálat, ami elég jól sikerült egy szó némettudás nélkül is, a hölgy mindent, amit csinálni kellett türelmesen elmagyarázott, mutogatott. Többnyire mozgásos feladatok voltak."

Muzsi Svájcból írta meg tapasztalatait, ahol egyrészt jóval lazább az első osztály, mint Magyarországon, és a tanítóknak is nagy szabadságuk van, arra koncentrálhatnak, amire szerintük igazán szükség van.

„Míg az első gyerekem Magyarországon járta az elsőt, és totál kikészült, minden este sírt a fáradtságtól, itt a másodiknál észre sem vettük, hogy suliba ment (1 év ovit járt itt).

Az „idegenek” szép számban vannak, nekik van DaZ, vagyis extra németoktatás. Nem mindenhol, de nagyobb helyeken elérhető a bevezető suli is, ilyenbe járt a nagyobbik lányom 5 hónapig is, mert egy mukkot nem értett németül, itt csak az ilyen gyerekek vannak. Nem időre megy, hanem amikor a pedagógus úgy látja, hogy felkészült, már rakják is át a normál suliba.”

Azért hiába a tanárok pozitív hozzáállása, attól még a gyerekek tudnak kegyetlenek lenni azokkal, akik kilógnak a sorból – tapasztalta meg Rózamami is.

„A tanárok nagyon jól próbálták a másnyelvűséget kezelni, sok olyan játékot játszottak pl. tornaórán, amihez nem kellett feltétlen nyelvtudás. Jó kis kommunikációs táblát készítettek a gyerekkel együtt, amivel eleinte a nehézségek leküzdhetők lettek.

Sokszor megkérték, énekeljen egy-egy magyar dalt, vagy írjon otthon pár soros dolgozatot a magyar diákok hétköznapjairól, vagy arról hogyan, mit tanulnak az iskolában.

A legkisebb lányunk elképesztően gyorsan szívta magába a nyelvet. Meglátásom szerint a fordulópont nála február-március környékén jött el, amikor is egyik hétről a másikra kezdett nagyon összetetten beszélni, az addigi tőmondatok helyett.

Ahogy jobban ment a nyelv, egyre inkább jóban lett az osztálytársakkal, hívták játszóterezni, szülinapi bulira. A férjemmel ráfogtuk a legkisebb gyerek gyors haladását arra, hogy annyira szeret beszélni, hogy inkább gyorsan megtanult angolul, csak ne kelljen csöndben maradni.”

Elég gyakori eset, hogy a gyerekek egy évfolyammal hátrébb indulnak külföldön, azaz egy osztályt kétszer járnak. Ami nem feltétlenül hátrány, sőt, a beilleszkedést is segítheti, miként az Dóri történetéből is kiderült.

„Az első nem okozott neki gondot, mert Magyarországon már járt iskolába szeptembertől-márciusig, így a betűket ismerte, számolni tudott. Az első komolyabb matek feladatoknál kiderült, hogy ő a legjobb és a gyerekek mindig tőle kértek segítséget. (…)

Szerintem a legjobb, ami történhetett, hogy az első osztály járta kétszer. Nem idősebb az osztálytársainál, mert a Vorschulesok közül sokan 7 évesen kezdték az iskolát."

A sikerélmények

Ha már itt tartunk, szerintem nem lehet eleget hangsúlyozni, milyen fontos egy gyerek életében, hogy sikerélmények érjék az iskolában. Erre egészen érdekes példát hozott Jani haverja már említett posztjában Albániából.

„Az első osztályban a másik falusi iskolában az volt a szokás, hogy ha a gyerek jól teljesített, nem piros pontot, hanem piros csillagot kapott. De nem ám csak a füzetébe, hanem a homlokára is! Konkrétan „megjelölték” egy piros csillaggal, hogy mindenki lássa, ő aznap nagyon ügyes volt!

A mi kisfiunk egyszer egyidejűleg kapott egyet a homlokára és az arcára is. Az esti fürdésnél került csak eltávolításra. Ez hihetetlen önbizalmat tud adni egy gyereknek, és itt valóban értékelik a szorgalmat, az akarást. Azt a gyereket, aki nem tanul, a többiek lenézik, itt nem sikk rossz tanulónak lenni, sőt!

Meg egyébként tanítás után a gyerekeket hazakísérő felnőtt vagy nagyobb testvér számára is kiderül, hogy melyik gyerek teljesített aznap jól. Egyébként a faluban sok gyerek kíséret nélkül jár iskolába, annyira figyelnek egymásra az emberek."

Végezetül a legfontosabb talán a folyamatos beszélgetés a szülő és a gyerek között. Mindenkinek nehéz időszak az új életbe illeszkedés, és persze az ember már csak olyan, hogy hajlamos a saját problémáival törődni. Pedig egy gyereknek legalább olyan nehéz, ha nem nehezebb, mint nekünk…

„A legkisebb lányunk egy kicsike primary school (összesen 68 gyerek 6 évfolyamon) utolsó évébe – vagyis hatodik osztályba – kapcsolódott be. Az osztálytársai (12-en voltak) eleinte az újdonság miatt nagy érdeklődéssel fogadták, de amint rájöttek, hogy nem túl „szórakoztató" társaság, eleinte sokszor maradt egyedül.

Néha lehangolódott emiatt, de olyankor sokat beszélgettünk arról, hogy másképpen is lesz majd ez, csak legyen egy kicsit türelmes. Más napokon meg nagyon lelkesen ment suliba, mert például bekerült a neve a golden book-ba pénteken (oda csak valami jó tettért, jó teljesítményért stb. lehet kerülni), vagy, mert épp olyan hét volt, amit élvezettel tanult, vagy csinált. Szerencsére ezekből a napokból volt több” – írta Rózamami.

Ennyit tehát vitaindítónak, gyors körképnek, és kíváncsi lennék arra, ti hogyan látjátok (akár több év távlatából, rutinos határátkelőként) az iskolakezdést, esetleg mit csinálnátok másként, mit javasolnátok azoknak, akik most vannak hasonló helyzetben.

(Fotó: pixabay.com/StockSnap)

HÍRMONDÓ

Miért sikertelenek a hazacsábító programok?

Nem csak a magyar Gyere haza fiatal program kudarca bizonyítja, hanem a régió országainak hasonló kezdeményezései is, hogy valamiért nem működnek a határátkelők hazacsábítását célzó kormányzati ötletek. Talán az lehet az oka, hogy nem rendszerszinten akarnak változtatni vagy valami más? Az erről szóló írást itt találod.

„Egyre kevésbé látom az alagút végét Magyarországon”

A Miskolcon élő Dani egyre elkeseredett, mert nem látja, merre vezet az útja. Mint írta, nem akar jobban élni, mint az átlag, csak élni akar, dolgozni valamiért, ami érdekli annyira, hogy mosolyogva végezze. A teljes történetet itt találod.

Kizárt egy újabb Brexit-népszavazás

A brit kabinet őszi szezonnyitót megelőző tanácskozásán a kormányfő ismét hangsúlyozta, nincs mód a kilépést pártolók győzelmével végződött júniusi népszavazás megismétlésére. Már ha lett volna, aki reménykedett ebben. További részleteket itt találsz.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!