oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. szeptember 10. 06:53,  A legendás svéd iskola belülről 481 komment

2014. szeptember 10. 06:53 Határátkelő

A legendás svéd iskola belülről

Ha már oktatás és iskolakezdés, akkor jöjjön most egy írás a sokszor példaképként állított skandináv országok egyikéből, méghozzá Svédországból. Ahogy a korábbi posztok kommentjeiben is már többször elhangzott, meg kutatások is bizonyítják, az oktatási rendszerre költeni kell ahhoz, hogy eredményes legyen. Az északi országok ezt teszik, és jól is teljesítenek a nemzetközi összehasonlító felmérésekben. mrsmihály posztja leginkább erről az állami részvállalásáról szól az oktatás finanszírozásában.

iskola.jpg

Tanévnyitás előtt, az iskola udvara még üres.Az idén lesz az iskola 100 éves, hatalmas ünneplést tervezünk már tavasz óta!

„Az idei tanévnyitó augusztus 18.-án volt. Ez a nap nem számít bele a tanévbe, ugyanúgy, ahogy az évzáró napja sem, mivel akkor sincsenek tanítási órák.

Kicsit nehéz kitalálni, hogy mire is vagytok kíváncsiak a svédországi iskolakezdéssel kapcsolatban. Hozzá kell tennem, amit leírok az állami (kommunal) iskolákra jellemző, de előfordulhat, hogy megyénként is vannak eltérések. Ez az iskola a Västra Götalands län /Göteborgs kommunban található.

térkép_1.jpg

Göteborg egy része a térképen, a karika mutatja hol helyezkedik el az iskola.

Minden gyerek, abban az évben, amikor betölti a 6. évét, elkezdi az iskola előkészítőt. Ez a 0. osztály. Vagyis nem számít bele a 9 osztályos kötelező általános iskolai évekbe, DE ettől még kötelező, naponta 4 óra és ingyenes.

A délutánért már fizetni kell

Természetesen délutánra is maradhatnak a gyerekek, ezért már a szülőnek az éves jövedelme után havidíjat kell fizetni. 11 hónapra kell kifizetni a napközi díját, függetlenül attól, hogy a gyerek beteg, vagy éppen elutazott valahova a szüleivel.

A július hónap ingyenes, természetesen minden óvoda-iskola-napközi és a legtöbb munkahely is be van zárva 4 hétre, ez a kötelező nyári szabadság, amivel a munkaadó rendelkezik és ki is kell venni.

Jó, mert nincsen furkálás, hogy ki is mehet el júliusban szabadságra. Rossz, mert akár akarod, akár nem, ki kell venned a szabadságodat. Van egy szólásmondás, júliusban ne legyél beteg, mert nagy az esélyed, hogy nem tudsz orvoshoz menni, így nehezebben gyógyulsz meg. Ilyenkor még az orvosok és nővérek is elmennek szabira, csökkentett személyzettel megy minden.

Minden felszerelést az iskola biztosít

Na, kicsit elkalandoztam, bocsánat. Mit is kell a gyereknek magával vinnie az iskolába? A valóságban semmit. Ha a szülő akar, vesz iskolatáskát (40 sek-től több száz svéd koronáig van választék), de az sem kötelező, bármi megteszi. Ugyanis a gyerekek általában 1 db gyümölcsöt szoktak magukkal hozni a délelőtti szünetre.

Tornaórára bármilyen rövidnadrág és póló megfelel, persze ha rosszabb az idő, jó, ha van a gyereknél melegítőruha. Hogy milyen a színe vagy formája, az senkit nem zavar, mindenki a szája íze szerint küldi a gyereket az iskolába. Ami fontos, 1 db törülköző, hogy tudjon zuhanyozni tornaóra után. Ezt hozhatja zacskóban, vagy amiben éppen kedve tartja. Tornazsák orkánból 30 sek.

Az összes könyvet, füzetet, ceruzát, tollakat, papírokat, festékeket stb. mindent az iskolában kap meg minden gyerek. Az iskolák fel vannak szerelve laptoppokkal és iPad-del. Van olyan iskola, amelyik minden diáknak megvette már.

Függetlenül attól, hogy milyen a szülők jövedelme vagy munkája, ezt a befizetett adókból finanszírozza az állam, illetve az iskola. Természetesen úgy kell bánni az összeggel, hogy a tanévnyitástól az évzárásig elégnek kell lennie!!!

Jár a bérlet és a színház, múzeum is

Ebbe belefoglaltatik 2 db színházlátogatás és minimum 2 db múzeumlátogatás is. Régebben problémát okozott a gyerekek utaztatása villamossal, ezt úgy oldották meg, hogy félévente kap minden tanuló 7 éves kortól buszbérletet.

Ez nem kis összeg: 1200 svéd koronába kerül félévente, tanulóként. Ezt Göteborg városa fizeti. Így nincsen gondja a szülőnek, hogy sokba kerül a villamosjegy és ezért nem engedi a csemetét az osztállyal kirándulni.

7 éves korig ingyen utaznak a gyerekek, persze nem egyedül, hanem felnőtt kíséretében.

Amit a tanszerekről leírtam vonatkozik a gimnázium elvégzéséig. Vagyis 7 éves kortól 19 éves korig. Ugyanis itt 9 éves az általános iskola és 3 éves a gimnázium.

Az ebéd is ingyenes, de az uzsonnáért fizetni kell

Az ebéd is teljesen ingyenes ezek alatt az évek alatt. A délutáni napköziben az uzsonnáztatásért már külön kell fizetni a szülőknek. Itt is vannak igényeik a gyerekeknek, sokat beszélgetünk a reklámokról és azok hatásairól a gyerekek fejlődésében.

Most jöhetnek a hozzászólások, hogy könnyű Svédországban, mert az állam fizeti az oktatást, így aztán lehet gyerekeket nevelni stb. Ez mind igaz, DE mi ezért keményen fizetjük a magas adót. Nem az a f@sza ember, aki adót csal, hanem, aki becsületesen kiveszi a részét az állami terhekből.

Nekem ez a mentalitás áll közel a szívemhez. Nem számít, hogy nekem már nincsenek iskoláskorú gyerekeim, de nekem is jól jött annak idején ez az anyagi támogatás. Így természetesnek tartom, hogy mindenki megkapja ugyanazt a lehetőséget a tanuláshoz, és ez ne legyen a szülők jövedelmének a függvénye.”

csapat_1.jpg

Ez a fotó a Gothia Cup-n készült. Ez 1 nagy nemzetközi focibajnokság minden évben Göteborgban. A világ minden tájáról jönnek a korosztályos csapatok és versenyeznek egymás ellen. Az elmaradott országok versenyzőinek a svéd futballszövetség fizeti az útiköltséget is, nem csak az itt tartózkodásukat a 2 hetes verseny alatt. A gyerekek az iskolákban vannak elszállásolva.

Természetesen ugyanez van minden év július első hetében, akkor a világ minden tájáról jönnek a kézilabdás gyerekek, és az egész város a kézilabdának él.

2014 / 2015 tanév iskolai naptára 

Lehet, hogy korainak tűnik, hogy nálunk már augusztus 18.-án tanévnyitó volt, de elég sok szünete van a gyerekeknek a tanév alatt. 

Augusztus 19.-en kezdődik a tanítás, bár az első héten főleg sok beszélgetés a nyári élményekről szól.

Augusztus 27, úszásteszt 2.-tól 9. osztályig. Aki nem teljesíti, kötelező úszótanfolyamra mennie!

Szeptember 18.-án az egész iskola fut vagyis, 12 órától 14 óráig az erdőben futnak a gyerekek a pedagógusok  is kint vannak velük.

Szeptember 23, 100 éves az iskola, és ennek az ünneplése egész nap.

Október 7, az alsó és középtagozat (6 évestől a 6. osztályosokig) kivonulnak a közelben lévő atlétikai pályára, és játékosan, de azért versenyeznek az osztályok egymás ellen a különböző atlétikai számokban.

Október 27 - 31-ig őszi szünet

December 12, Luca napi ünnepség

December 12, őszi félévzáró, együtt az összes tanuló elmegy a közeli református templomba, és egy szép programmal zárjuk a félévet. 

2015/ január 8.-án kezdődik a tavaszi félév az iskolában.

Február 9.-töl 13.-ig sportszünet, természetesen a napközi azért üzemel, aki akar és szeret, lehet menni síelni :-)

Április 7- 10.-ig húsvéti szünet

Május 15 iskolai szünnap,  így 4 napig szabadok a gyerekek.

Június 6.-a a svéd nemzeti ünnep, sajnos jövőre nem hétköznapra esik, így nem lesz extra szabadnap.

Június 10.-e tanévzáró, utána már csak a napközi van nyitva.

Július 6.-tól indul a kötelező 4 hét nyári szabadság, és az élet Göteborgban majdnem leáll.

Azért még van néhány szabadnap pl.(julafton, midsommarafton) szenteste, nyárközepe ünnepe előtti nap, azok mindig munkaszüneti napok. Szóval azért nem panaszkodunk a tavaszi félévben, bár ősszel sajnos nincsen sok szentes ünnep, amikor is munkaszüneti nap van.

A napközi díjakról nem tudok mit írni, mert az függ az éves jövedelemtől, és nem az iskola küldi ki a befizetési csekket, hanem a kerületi tanulmányi hivatal. Van családi pótlék, ami gyerekenként 1000 svéd korona körül van, bár ebben sem vagyok egészen biztos. Azt viszont tudok, hogy 2 gyerek esetén duplázódik, de már 3 gyereknél 3 és fél gyerekre fizet az állam. 4 gyereknél már öt gyerek családipótlékát küldik a bankszámlára. Ha kevés a család jövedelme, akkor kapnak lakbér hozzájárulást is. Ezt nevezik szociális hálónak, mert mindenki megkapja az anyagi támogatást a létminimumhoz. 

Persze azért ezt ne úgy gondoljátok, hogy van 2 gyereked, és egy 200 négyzetméteres házban akarsz lakni, de nincsen rá anyagi kereted, akkor kapsz. Ezt az állam nem finanszírozza. Viszont azt sem tartjuk igazságosnak, hogy megjelennek nagy családok 5-8 gyerekkel, és mivel egy 4 szobás, normál méretű lakásban nem férnek el, a kerületi szociális szolgálat bérel nekik házat, és fizeti. Ez azért nagyon szúrja a szemét a svédeknek, és természetesen azoknak a bevándorlóknak is, akik keményen megdolgoznak mindenért, és fizetik becsületesen az adót, hogy legyen miből fizetni a támogatást.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: oktatás iskola Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr626684605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tableno 2014.09.11. 10:19:05

@zöldeketbeszélek: "Tableno írta, hogy ez a blog a ti blogotok, ti írjátok magatokról, egymásnak. Te és mások pedig pozitív példaként állítotok néhányunkat az élre, mondván mi kulturáltan vitatkozunk.
Na ez az, amitől az ember egy privát homokozóban érzi magát, ahol addig látják szívesen, amíg mindenkit maga elé enged a csúszdán..." - Na most már tényleg kezdek bepöccenni... :((((((

Kedves Magyarországról kommentelő blogtársak!

Kérem tessék a következőket figyelembe venni:

A "Határátkelő blog a határátkelők blogja" - ez a kitétel CSAK ÉS KIZÁRÓLAG abban az értelemben értendő, hogy itt a kint élő magyarok egymás között azt írnak, és arról beszélgetnek, amiről nekik jól esik! Tehát az egyetlen dolog, amitől valakit "nem idevalónak" tekintünk, az az, ha valaki (mint ez már elég sokszor megtörtént) ELVITATJA tőlünk a jogot, hogy ITT, EZEN A FÓRUMON bármiről beszélgessünk, anélkül, hogy az otthoniak (túl-)érzékenységére különösebben tekintettel lennénk. ENNYI! Amúgy meg mindenkit szívesen látunk, akárhol él, és akármilyen VÉLEMÉNYT képvisel. (Gyk: az nem vélemény, hogy aki elment, az fogja be a száját, ha nem tetszik neki valami Magyarországon).

A homokozós hasonlatról: ez a mi homokozónk, tehát bárki játszhat itt, amennyiben nem akarja előírni nekünk, hogy mi hogy játsszunk.

Elég világos voltam? Köszönöm.

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.11. 10:26:21

@tableno: már régen figyellek,
de most nyilvánvalónak tűnik a számomra, hogy te ÉLESEN elválasztod magadat, mint külföldön élőt, az itthon maradottaktól,
és ebbe már nem először néminemű felsőbbrendűséget is vélek felfedezni.
+
" itt a kint élő magyarok egymás között azt írnak, és arról beszélgetnek, amiről nekik jól esik"

mert a többiek nem?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.09.11. 10:27:36

@tableno: Minden tisztelettel együtt, elbeszélünk egymás mellett.

"Tehát az egyetlen dolog, amitől valakit "nem idevalónak" tekintünk, az az, ha valaki (mint ez már elég sokszor megtörtént) ELVITATJA tőlünk a jogot, hogy ITT, EZEN A FÓRUMON bármiről beszélgessünk, anélkül, hogy az otthoniak (túl-)érzékenységére különösebben tekintettel lennénk. "

Bármiről. Ez rendben. Bárhogyan? Nem a (túl)érzékenységre kell tekintettel lenni, hanem mások emberi méltóságára.

Itt én be is fejeztem, már így is túl sok volt belőlem.

tableno 2014.09.11. 10:32:08

@Babette.: Nem. Az otthon élők választanak minket ÉLESEN el maguktól. Ezért várják el tőlünk, hogy csak lábujjhegyen, lesütött szemmel vegyük a szánkra az Óhazát, miközben otthon nemzeti sport minden és mindenki szapulása.

tableno 2014.09.11. 10:33:52

@zöldeketbeszélek: "Bármiről. Ez rendben. Bárhogyan? Nem a (túl)érzékenységre kell tekintettel lenni, hanem mások emberi méltóságára." - ezzel teljesen egyetértek. Csak itt nem erről van szó.

Muscari 2014.09.11. 10:42:44

@zöldeketbeszélek: ez szuper,nagyon ugyes vagy, gratalalok!

Muscari 2014.09.11. 10:47:37

@zöldeketbeszélek: szerintem nem lepodnenk meg. Nem tudom, a HA miert nem teszi ki, nagyon erdekes lenne. En Turchi blogjan is szoktam nezni, ott szoktam neki orulni, hogy az az egy a UK-bol en vagyok.

Sajnalom, ha igy erzed, hogy kollektiv bunosoknek vagytok kikialtva, ez max egy-ket embertol eredthet, abban biztos vagyok. Szerintem a tobbseg nem hibaztat konkretan senkit, en is csak aggodom, hiszen a csaladom egy jo resze otthon el.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.09.11. 10:53:59

@Muscari: Köszönöm :)!

Én meg a saját blogomon szoktam nézni, honnan jönnek az olvasók :). (Az a kevés ;))

Taxomükke (UK) 2014.09.11. 10:59:02

@tableno: Ez egy kiváló megfogalmazás volt.
Én pl. 45 évesen jöttem el Magyarországról, vicces lenne, ha elvitatnák tőlem azt a jogot, hogy véleményt mondjak a szülőföldemről.

tableno 2014.09.11. 11:04:10

@zöldeketbeszélek: akkor próbálj ne általánosítani, hanem nyugodtan szólj be azoknak a konkrét személyeknek, akik nem tisztelik a méltóságodat. Mert így te is olyanokat sérthetsz meg, akik teljesen ártatlanok ebben...

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.11. 11:04:51

@tableno:

idézlek:

"Kedves Magyarországról kommentelő blogtársak!
[...]
itt a kint élő magyarok egymás között
[...]
tőlünk a jogot,
[...]
hogy az otthoniak
[...]
ez a mi homokozónk, [...]"

szerintem te már észre sem veszed....

" anélkül, hogy az otthoniak (túl-)érzékenységére különösebben tekintettel lennénk. "

www.youtube.com/watch?v=sC_uOS5RR6w

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.09.11. 11:13:17

@tableno: Olvass vissza. Az öncenzúra iskolapéldája vagyok lassan.

tableno 2014.09.11. 11:19:32

@Babette.: @zöldeketbeszélek: Ok, akkor ezt a vitát rekesszük be. Legyek én a Gonosz Übermensch Disszidens, ha ez így jól esik nektek...

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.11. 11:20:55

@tableno: félreértesz. nem minősíteni akarlak, hanem felhívni a figyelmedet, hogy a későbbiekben kevesebbszer kelljen bocsánatot kérned.
ha értesz....

kardio1 2014.09.11. 11:25:54

@tableno:
Ugy gondolom, nincs teljesen igazad. Ez a blog nem egy zàrt blog, ahol a bloggazdàn kivül adott szàmù, meghatàrozott paraméterek szerinti blogger nyilatkozhat meg és mondhatja el a véleményét mindenrôl. Akikrôl pedig véleményt mond (amilyet neki tetszik), azok csendben, esetleg kulturàltan hozzàszolva tartozkodjanak ezen megnyilatkozàsok biràlatàtol.
Sokaknàl meghatàrozo, hogy mivel nem értenek egyet a mostani magyar kormànyzo pàrttal, ezt az orszàgra is ràhùzzàk. Mondvàn: az emberek megvàlasztottàk ôket, tehàt ugyanùgy vétkesek. Ha az ellenzék lenne hatalmon, a helyzetet mindjàrt rozsaszinben làtnàk ezek a kommentelôk (akinek nem inge, ne vegye magàra)?
Az igazi liberlaizemus nem az, hogy én mindenrôl véleményt nyilvànithatok, de màsok csak ùgy és azt mondhatjàk, ahogy nekem jo, ahogy az én érzékenységemet nem sért.

enrobag 2014.09.11. 11:29:54

Sajnálom, hogy szándékom ellenére a tegnapi (HÁ-nak címzett) néhány sorom ilyen vihart és viszályt kavart a blogtársak között. Vagy, hogy pontosabb legyek, akaratlanul kihúztam egy dugót.
Tableno utólagos engedelmével elmentettem a fenti, ragyogóan megkomponált iránymutató kiáltványát. Tanulságos. Mennyivel cizelláltabb és egyértelműbb, mint Jani haverjának tétova próbálkozása 3 nappal ezelőtt.
-„Elég világos voltam?”
- Sir,yes sir.

tableno 2014.09.11. 11:50:23

@enrobag: Neked... Az egyel fentebbi kommentből az derül ki, hogy van aki még nem értette meg... Komolyan nem tudom, hogy direkt értelmezik félre, amit mondok, vagy Ennyire nem tudok fogalmazni? :-(

kardio1 2014.09.11. 11:51:16

@tableno: Nehogy elismerd màr, hogy néha tùl messzire mentek! Megsértôdni mindig könnyebb.

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.11. 11:53:55

@tableno: utóbbi. egy ideje ezt magyarázom, telve jóindulattal, de te még mindig úgy csinálsz, mint aki nem érti.
hiába nem úgy szánod, ha úgy írod le.

bpetya75 2014.09.11. 12:04:03

@tableno:

"Tehát az egyetlen dolog, amitől valakit "nem idevalónak" tekintünk, az az, ha valaki (mint ez már elég sokszor megtörtént) ELVITATJA tőlünk a jogot, hogy ITT, EZEN A FÓRUMON bármiről beszélgessünk, anélkül, hogy az otthoniak (túl-)érzékenységére különösebben tekintettel lennénk."

Teljesen jogos észrevétel. Viszont ez vica-versa is igaz kéne legyen. Ha valaki (akár csak egy rossz megfogalmazással, pláne szándékosan) kicsit vagy nagyon elveti a sulykot, azt nehogy már ne lehessen kulturáltan szóvá tenni. Babette és Zöldi nem estek neked, csak vitatták némely pontját annak, amit írtál, erre jössz ezzel az übermens faszsággal? Ne már!

Határátkelő 2014.09.11. 12:23:52

@enrobag:@Babette.:@tableno: @zöldeketbeszélek:@Jani haverja: ÉS MINDENKI MÁSNAK IS SZÓL:

Pár gondolattal hozzászólnék (ismét) ehhez a vitához, beszélgetéshez, mert fontosnak érzem.

1. A Határátkelő blog teljesen személyes motivációból indult, ám elég gyorsan kiderült (számomra is meglepő módon), hogy mekkora igény van rá. Célja az, hogy személyes történeken keresztül mutassa be a határátkelés, más országban való letelepedés, munkavállalás különböző vetületeit.

2. A blogot nem sajátíthatja ki senki: ugyanúgy szól azoknak, akik már elmentek, mint azoknak, akik csak tervezik, és azoknak, akiket egyszerűen csak érdekel a téma. Egyszerűen értelmezni sem tudom, hogyan juthat eszébe bárkinek is az, hogy valakinek itt nem lenne helye.

3. Ebből adódóan SENKI nem zárhat ki innen senkit, ez alól egyetlen kivétel van: bloggazdaként kötelességemnek érzem, hogy amennyire ez lehetséges, megpróbáljam európai keretek között tartani a kommentelést. Ez remélem inkább gyakrabban sikerül, mint nem, a törekvésem feltétlenül ez.

4. SOHA nem jutott eszembe, hogy ezen kívül bármilyen más szűrés előfordulna, tehát ugyanúgy írhat ide olyan is (posztot is), aki szerint Magyarországnál nincs szebb és jobb hely és a lábát sem tenné ki az országból, mint olyan, aki elköltözött.

5. Ugyanakkor az internet sajátosságaiból adódik (nem csak a magyar oldalakon), hogy élesebbek a vélemények, a névtelenségbe burkolózva szabadabban, erőteljesebben fogalmaz az ember. Ennek minden előnyével és hátrányával. Tudom, hogy ez nem feltétlenül érdekes, de azért csak leírom: elképesztő kötéltáncot jelent bloggazdaként nap mint nap kommentek tucatjairól eldönteni, hogy túllépték-e ezt a bizonyos határt, vagy sem. Mikor jön el az a pont, ahol a szólás szabadsága már sérti a másik emberi méltóságát? Nem panaszkodni akarok, csak az én szempontomat is megjeleníteni.

6. Az általam helyesnek vélt útról nem fogok letérni. Természetesen mindig lehet kisebb-nagyobb módosításokat végrehajtani, de az alaptételek érvényesek maradnak. Aki ezeket el tudja fogadni, azt nagy szeretettel látom a továbbiakban is itt, aki nem, az nem szívesen látott vendég és nem fogom beengedni.

7. Bár természetes, hogy időnként elragadják az embert az indulatok, az őt érzékenyen érintő témákban, mégis az egyik-másik irányba való "köpködést" (ahogy írtátok) kellene elkerülni, mert ez mérgezi a hangulatot. Meg kellene próbálni a másik döntését és véleményét tiszteletben tartani, (akár elment, akár menni akar, akár marad), vitatkozni persze lehet vele.

Még egyszer nagyon határozottan szeretném leszögezni: a blogot senki sem sajátíthatja ki, mert az mindenkinek szól.

tanato 2014.09.11. 12:35:06

@bpetya75: A posztok döntő többsége érthetően kinti témákról szól.Ha én ilyenhez szólok,csak kérdőmódban szoktam hozzászólni mivel nem vagyok benne,nem értek a különböző államok iskolaügyéhez,adórendszeréhez,banki konstrukcióihoz stb.Nyilván nem érzem a kúltúrsokkot,a beilleszkedési nehézségeket,honvágyat,gyermekek identitása megőrzésének szükségességét stb.Ilyenekbe aktívan nem szólok bele,Ez tényleg a kint élők/főleg a hosszabb ideje kint élők/ "homokozója"Egyszer szóltam bele az USA-beli rasszizmus ügyébe,de rögtön leugatott két amerikás magyar hogy ne pofázzak bele nem értek hozzá.Pedig csak a kint látottakat mondtam,hasonlítottam össze az itthoni helyzettel.
Amihez hozzászólok az az itthon helyzet meg a világpolitika,történelem/ezekben főleg boldogult emlékű Bircával tudtam jót beszélgetni.ha kinti témához szólok hozzá esetleg ,maximum elmondom hogy kint élő ismerős emberek a környezetemből mit mesélnek,egy adott témáról.
Én elfogadom a blogot olyannak amilyen,szerintem így is verhetetlen a hasonló témájú blogok között népszerűségben.

tanato 2014.09.11. 12:38:06

@Határátkelő: Jól csinálod, még egyszer mondom verhetetlen vagy népszerűségben a hasonló témájú blogok között.Bízom benne hogy a mi elmúltunkkal a gyermekeink is tovább fogják vinni a HÁ-t.

tableno 2014.09.11. 12:52:09

@bpetya75: "Viszont ez vica-versa is igaz kéne legyen. Ha valaki (akár csak egy rossz megfogalmazással, pláne szándékosan) kicsit vagy nagyon elveti a sulykot, azt nehogy már ne lehessen kulturáltan szóvá tenni" - Könyörgöm, hol mondtam én ezzel ellentétes dolgot?

Idézem magamat: "Amúgy meg mindenkit szívesen látunk, akárhol él, és akármilyen VÉLEMÉNYT képvisel. (Gyk: az nem vélemény, hogy aki elment, az fogja be a száját, ha nem tetszik neki valami Magyarországon)" - ebben hol áll az, hogy nem lehet vitatkozni???????????????

bpetya75 2014.09.11. 12:52:48

@tanato:

Szerintem én is hasonlóan adom elő. Vérbeli offoló vagyok ;-)

A bloggal semmi gondom nincs. A hozzászólók elsöprő többségével se. Azt mondjuk nem szoktam szeretni, amikor ketten-hárman egymásnak esnek valami hülyeségen, vagy a hülyegyerek cím birtokosa akkor is hülyegyerek, amikor épp nem az. Ettől függetlenül nincs másik blog, amit akár csak közel ilyen gyakran látogatnék, pláne hozzászólóként.

tableno 2014.09.11. 12:58:51

@bpetya75: Újabb idézet tőlem: "Én nagyon-nagyon sajnálom, ha elmennek a blogról emberek, még akkor is, ha amúgy nem szoktam egyetérteni velük. Szerintem vitatkozni jó dolog, attól érdekes a kommentelés. Persze gyakran elragadja az embert a helyiérdekű vasút (HÉV), és olyankor nehéz megtalálni azt a határt, ami még nem bántó a másiknak." - de lehet, hogy ezzel valójaban azt mondtam, hogy "minden otthon élő nyalja ki"? Babett, segíts!!!

bpetya75 2014.09.11. 13:06:32

@tableno:

Rosszul érzem, hogy nagyon rápörögtél a témára? Mintha nem agyból, hanem szívből írnál.

Én legalább is ennek tulajdonítom, hogy ahelyett, hogy vitáztál volna a hölgyekkel, jöttél ezzel: "Ok, akkor ezt a vitát rekesszük be. Legyek én a Gonosz Übermensch Disszidens, ha ez így jól esik nektek... "

Tényleg azt hiszed, hogy Babették vagy én meg akartunk sérteni?

Ugyandehogy (törölt) 2014.09.11. 13:09:39

@tableno: nem könnyű a kérdés, lévén én folyton félreértelek,
de azt gondolom, nem ezt mondtad vele, már csak azért sem, mert férfi vagy.

tableno 2014.09.11. 13:42:25

@bpetya75: Egy dologra pörögtem rá: hogy olyasmiket adnak a számba, amiket nem mondtam, és nem is szándékoztam mondani. Őszintén szólva ebbe az egész témába csak azért mentem bele, mert nem szeretném, ha ezen veszekednénk, de úgy látszik csak még több veszekedést generáltam. Úgyhogy most kiszálltam.

bpetya75 2014.09.11. 13:51:24

@tableno:

Ez miért veszekedés? Szerintem vita. Vagy írt valamelyikünk olyat, amit sértőnek érzel? Vagy úgy érzed, hogy valamelyikünk megsértődött azon, amit írtál?

tableno 2014.09.11. 14:04:25

@bpetya75: Babett többször közölte velem, hogy felsőbbrendűnek tekintem magamat, még azután is, hogy nyilvánosan bocsánatot kértem tőle egy nem rossz szándékkal írt, de félreérthető komment miatt. Ez ha nem is kifejezetten sértő, de rosszul esik. Az, hogy a megjegyzéseimre olyan reagálások jönnek, aminek jórészt köze sincs ahhoz, amit írtam (pl hogy itt nem lehet ellenvéleményt megfogalmazni) az inkább csak idegesítő.

bpetya75 2014.09.11. 14:18:57

@tableno:

Tuti, hogy egy kommunikációs szakember le tudná vezetni, hogy hogyan jutottunk idáig :-D

Nézzük a részemről "köze sincs" dolgot: " "Viszont ez vica-versa is igaz kéne legyen. Ha valaki (akár csak egy rossz megfogalmazással, pláne szándékosan) kicsit vagy nagyon elveti a sulykot, azt nehogy már ne lehessen kulturáltan szóvá tenni" - Könyörgöm, hol mondtam én ezzel ellentétes dolgot?"

Félreértetted. Nem arra gondoltam, hogy ezt vitattad volna. Arra akartam utalni, hogy tök értelmetlen volt az übermenses megjegyzésed, mert nem beléd rúgni akartak. Kívülről legalább is nekem nem az jött le.

tableno 2014.09.11. 14:39:11

Olvasd el ezt:

@kardio1:

Na ő például végig olyasmikkel vitatkozik, amiket én nem mondtam. Sőt, a vicc az, hogy szinte mindenben egyetértek vele, mint ahogy azzal is, amit te írtál fentebb. A helyzetet az alábbi vicc írja le a legjobban:

Két süket beszélget:

"Horgászni mész?"
"Nem, horgászni megyek"
"Ja, azt hittem, hogy horgászni mész..."

bpetya75 2014.09.11. 14:56:11

@tableno:

És az a vicc,hogy ez a vicc nem vicc ;-)

Úgy néz ki, hogy mostanában kommunikációs gyakorlaton veszek részt. Tegnap a játékban is győzködtem a vezért, hogy jöjjön már vissza játszani, ne húzza fel magát egy rosszul sikerült akción.

blackhairlady 2014.09.11. 15:20:29

@zöldeketbeszélek: Nem emlekszem ra, megmondanad melyik poszt alatt volt?

Ha haragudnek az USA szidasa miatt, az egesz eletem haraggal telne el. Nincs olyan nap, hogy ne olvasnek egy kis bunkozast, hulyeamerikaik beszolast, mar nem veszem fel. Leginkabb csak arra reagalok amit szemelyesen tapasztalatbol tudok, hogy nem ugy van.

blackhairlady 2014.09.11. 15:30:58

@tanato: "Én elfogadom a blogot olyannak amilyen,szerintem így is verhetetlen a hasonló témájú blogok között népszerűségben."

Nem csak a hasonlo temajuakban, szerintem osszessegeben ha a blogokat nezzuk, nagyon ott van az elmezonyben.

Mostanaban nezem vissza a Lost utolso 2 szezonjat, mert a koltozes kiatt annakidejen kimardt. Most, hogy olvasom itt az "elmegyek- ne menj el" hozzaszolasokat, bevillant a fejembe, hogy a Hataratkelo blog pont olyan mint a Sziget volt a sorozatba: elmehetsz, de a blog mindig visszahuz. En is probaltam egy ioben amikor tul sok volt a szemelyeskedes, de vegleg nem tudtam itt hagyni, mert tul erdekes ahhoz, hogy csak ugy elfelejtsem.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.09.11. 16:20:06

@blackhair-lady: Én a Célszemélyt nézem, ott is mindig visszatérnek a főszereplők, mert végül is érdekesebb az élet, ha maradnak :).

zöldeketbeszélek · zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.09.05. 15:01:42

zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.09.05. 15:06:55

zöldeketbeszélek · zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.09.05. 15:17:58

Aztán feladtam, gondoltam haragszol rám valamiért.

Tudományos libsizmus 2014.09.11. 17:57:23

Meg a "gendersemleges" slózik, ja.

Taxomükke (UK) 2014.09.11. 18:35:26

@Tudományos libsizmus: Ez most be- vagy hozzászólás akart lenni?

Taxomükke (UK) 2014.09.11. 18:40:15

@Taxomükke: Megnéztem az egyéb blogokon írt hozzászólásaidat. Már tudom a választ a saját kérdésemre.
Persze amúgy is költői volt, csak hát a jóindulatom, ugye...

kardio1 2014.09.11. 18:48:41

@tableno: Az jo, ha félreértettelek. De nekem tényleg ùgy jön le idônként, hogy Te is beàllsz abba a sorba, hogy: "mi, külföldön élô magyarok tudjuk csak igazàn, mi van Magyarorszàgon, meg persze azt is mi tudjuk jobban, mi van idekint." Ha ezt csak én làttam igy, én igazàbol nem igy van, akkor ez nagyon jo és örülök neki! :)

kardio1 2014.09.11. 18:49:42

korrekciok:
éS igazàbol nem igy van

liberalizmus.

Diszgràfiàs lennék? :(

blackhairlady 2014.09.11. 19:08:48

@zöldeketbeszélek: Nos megneztem a hozzaszolasaidat, es szerintem azert nem valaszoltam, mert inkabb a te hozzaszolasaid voltak valaszok az en gondolataimra. Szoval nem sertodesbol:)

Quercus a favágó 2014.09.11. 19:33:12

Angliában szeptembertől új tanterv alapján kell tanítani az alapképzésben, mert a PISA fölmérések szerint Anglia lemaradóban van az élbolytól.a Az új tanterv a tárgyi tudás megszerzésére helyezi a hangsúlyt. Természetesen heves tiltakozás közepette.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.09.11. 20:02:43

@blackhair-lady: Ez igy igaz, de remeltem h tovabbfuzzuk a fonalat es beszelgetunk. Hat ez akkor nem jott ossze :-).

Taxomükke (UK) 2014.09.11. 20:15:47

@Zoole[uk]: Ja, megnéztük még aznap este a feleségemmel. Vicces volt, nem egészen a mi stílusunk, de azért nem bántuk meg. :))

SzZoole 2014.09.11. 20:20:47

@Taxomükke: igen,ez az egyszer nezheto kategoria:)))
Ra ismertel a varos helyeire,epuleteire?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.09.11. 21:09:55

@Határátkelő: Ez elég egyértelmű ! Remélem mindenki olvasta!

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.09.11. 21:31:41

@tableno: Huh...

"Kedves Magyarországról kommentelő blogtársak!

Kérem tessék a következőket figyelembe venni:

A "Határátkelő blog a határátkelők blogja" - ez a kitétel CSAK ÉS KIZÁRÓLAG abban az értelemben értendő, hogy itt a kint élő magyarok egymás között azt írnak, és arról beszélgetnek, amiről nekik jól esik! Tehát az egyetlen dolog, amitől valakit "nem idevalónak" tekintünk, az az, ha valaki (mint ez már elég sokszor megtörtént) ELVITATJA tőlünk a jogot, hogy ITT, EZEN A FÓRUMON bármiről beszélgessünk, anélkül, hogy az otthoniak (túl-)érzékenységére különösebben tekintettel lennénk. ENNYI! Amúgy meg mindenkit szívesen látunk, akárhol él, és akármilyen VÉLEMÉNYT képvisel. (Gyk: az nem vélemény, hogy aki elment, az fogja be a száját, ha nem tetszik neki valami Magyarországon).

A homokozós hasonlatról: ez a mi homokozónk, tehát bárki játszhat itt, amennyiben nem akarja előírni nekünk, hogy mi hogy játsszunk.

Elég világos voltam? Köszönöm.

....."Tehát az egyetlen dolog, amitől valakit "nem idevalónak" tekintünk....
......"Amúgy meg mindenkit szívesen látunk,"....

..."A homokozós hasonlatról: ez a mi homokozónk, tehát bárki játszhat itt, amennyiben nem akarja előírni nekünk, hogy mi hogy játsszunk....".....

Azért ez a "királyi többes"/......ez a MI......kikre gondolsz, amikor ezt a többest használod?....../,nekem mindent elmond.
Kissé úgy hangzik, mintha lennének itt olyanok, akik a fő csapásirányt meghatározó elit vezérkarba tartoznának, privilégiumokkal és előjogokkal.......Önjelölt módon magukat kinevezték, / de minek, mik ők most akkor itt, és kik ők ?/ vagy mi a szösz???

Nekem továbbra is marad HÁ 7 pontba szedett SZMSZ-e. :-D
Továbbra sem érdekel ki, minek gondolja itt magát. Számomra itt mindenki egyenjogú blogger, olvasó vagy komentelő.
De csak addig, amíg a tisztelet fogalmának legfelső lécét le nem veri.....

2014.09.11. 21:37:04

@QUERCUS: milyen regota mondom itt ezt mar?! Nem jo a UK iskolarendszer, egyebkent a Labour (munkaspart) verte szet

Taxomükke (UK) 2014.09.11. 22:13:58

@Zoole[uk]: Persze, még a szomszéd utcában lévő parkban is forgattak, meg a városközpontban.

SzZoole 2014.09.11. 22:52:09

@Taxomükke: ha erdekel meg Sacha Baron Cohan filmek meg tudok ajanlani 3-at,amik legalabb ugyanilyenek.
Borat
The Dictator
Bruno

blackhairlady 2014.09.12. 00:13:50

@zöldeketbeszélek: Bocsi, tenyleg nem szemelyed elleni lazadas volt:DDD

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.12. 02:02:31

@Határátkelő: mondjuk én azt nem értem, már megint, sokadszor, egy-egy ilyen "helyretevés" után, hogy mi az, hogy európai keretek között tartani a kommentelést.
mintha mindenki más csak vadember lenne, csak az európai kulturált eléggé.
annak ellenére, hogy egy átlag kelet-ázsiai pl soha nem sértegetne nyilvánosan úgy másokat, mint az átlag európai egy átlagos blogon.
ja és persze gondolom, az "európai értékrendű" ausztrálok meg zátonyiak meg kanadaiak meg usákok ja az mááááás.
szóval sokadszorra sem értem a szóhasználatot, tudom, hogy egy fordulat, de nem érdekel, bántó, főleg miután nem ez az első alkalom, bocs.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.12. 02:08:24

@zöldeketbeszélek: lehet, hogy nem kapott értesítést róluk, ő meg nem nézett vissza.
valamiért nekem a fele értesítés megint kimarad mostanság, csak akkor látom, hogy valaki válaszolt nekem, ha alaposan végigmegyek a kommenteken (ami még mindig baromi nehéz, mert még mindig nincsenek beszámozva, tökmindegy, mit kértünk az első héten a mindenható blog.hu-tól), ez meg nem mindig sikerül időben vagy egyáltalán.
simán be lehet nézni sajnos.
remélem, én válaszoltam neked mindenre :-(

Muscari 2014.09.12. 07:23:23

@QUERCUS: irta az ujsag, hogy a mostani vizsgaeredmenyek elkeseritoen gyengek voltak, ugyhogy valamit csinalniuk kell. Remelem, jo iranyba valtozik a dolog, bar minket ez mar nem erint.

Muscari 2014.09.12. 07:28:32

@Zoole[uk]: hat en a Boratot nem birtam vegignezni. Ott adtam fel, mikor meztelenul birkoztak, az mar tul nagy baromsag volt.
A diktator viszont tetszett, emlekszem, milyen felhajtast rendezett kore, nekem nagyon bejott.

SzZoole 2014.09.12. 08:29:03

@Muscari: akkor a Brunot meg se probald,ahoz meg nekem sem volt gyomrom:(

2014.09.12. 09:08:40

@bpetya75: Szerintem az lesz a legjobb a jövőben, ha nem próbáljuk meg győzködni a másikat, mert teljesen felesleges. Te továbbra is naiv és bizakodó vagy, én meg realista, és már nem hiszek a mesékben. Annyira nem izgat amúgy, hogy te v. mások mit tartanak köpködésnek, ez egy fórum, ahol mindenki leírhatja a véleményét. Ami persze sokaknak nem tetszik, mert túlérzékenyek, és magukra veszik a kritikát. Az meg nonszensz, hogy a szent és sérthetetlen Mo.-ról csak szépet és jó lehet írni, főleg ezen a blogon.

2014.09.12. 09:14:45

@kardio1: 2 millió ember választotta meg, nagyon sok meg inkább otthon maradt. Szerintem ez minden elmond arról, hogy mennyi esélye van bármi változásnak is.

Muscari 2014.09.12. 09:50:35

@Philosoraptor: ezt senki nem mondta, ennyire nem kell tulozni.
Latom, nagyon tele va a hocipod Magyarorszaggal, van mar valami konkret elkepzelesed arrol, hogy mikor koltozol es hova?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.09.12. 10:07:18

@Babette.: ha nem kaptam volna értesítést erről, akkor hiába sárga, több napos thread, nem jöttem volna már vissza ide.
+ simán lehet, hogy valaki copy-paste másodszorra-sokadszorra tud csak válaszolni, vagy nem a válasz gombbal válaszol, és akkor végképp nincs értesítés, csak az alapos olvasás marad.

bpetya75 2014.09.12. 11:05:51

@Philosoraptor:

Nem győzködlek, csak leírom a véleményem a meglátásaidról. Azt meg ugye szabad.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.09.12. 13:50:57

@Dragonlady (now in Indonesia): Nekem hetekig egy ertesites sem jott a blog.hu-rol, bosszantott is rendesen a dolog. Egyebkent nagyon erdekes amit az europai-azsiai vitakulturarol irtal, de ez tenyleg affele panel, nem hiszem h barki bunkonak nezne pld a hihetetlenul udvarias japanokat mondjuk. Azt viszont valoszinunek tartom h maga a szokapcsolat meg a 'magasabbrendu europai feher' kultusz idoszakaban szulethetett.

2014.09.12. 14:18:47

@Muscari: Csak az utóbbi pár évben lett ennyire tele a hócipő, amióta felnyílt a szemem, és nem dugom be a fejemet a homokba. Remélhetőleg jövőre összejön egy holland meló, bizakodom.

2014.09.12. 14:29:40

@bpetya75: Persze, hogy szabad. Csak lehet, hogy nem vagyok rá kíváncsi.

i got my (törölt) 2014.09.12. 18:54:22

@zöldeketbeszélek: @Dragonlady (now in Indonesia):
"Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait."

tiltakozom bizonyos józsef attila iskolai propagálása ellen. ezért tart itt ez az ország! hagyjunk fel végre a komenista, sőt kultúrrasszista szerzők írásainak államilag támogatott terjesztésével!
wass albertet minden polcra!

(az irodalom erejét mutatja, hogy a sok kicsi, agresszív hofmanrózsa által a gyanútlan ifiúság gondtalan torkán lenyomott "irodalmi kánon" dacára a kezelésnek (ld. még iskola) alávetett átlagos képességű emberpalánták 5-10%-a az agymosás és ízlésterror ellenére sem hagy fel örökre a betűfogyasztással.)

(egyébként teljesen jogos az európaizás feletti felháb. igen, ilyen mélyen rögzült bennünk a tanított meggyőződés: az európai a tuti, a többiek meg a félkegyelmű, "futottak még" gyerekek...)

kardio1 2014.09.12. 19:04:18

@Philosoraptor:
Ha ennyien szavaztak arra, hogy folytassa a Fidesz, akkor, veled ellentétben, sokan elégedettek lehetnek azzal, ahogy Magyarorszàgon zajlik az élet. Nem kell, hogy màsképp gondolkodj az otthoni helyzetrôl, hiszen Te éled meg igy az életedet, biztosan jol làtod, de azt se gondold, hogy ez az egyedüli hiteles és igaz àllàspont, és a többiek naivak, akiknek, mint a kismacskàknak, nem nyilt még ki a szeme.

2014.09.12. 19:41:26

@kardio1: Nem gondolom azt, hogy én vagyok a bölcsek kövének tulajdonosa, az enyém is csak egy vélemény. Csak már kicsit irritáló, amikor megmagyarázzák, hogy én vagyok a "hülye". Meg amúgy az nem is úgy van, eltúlzom a dolgokat. Közben ugyanabban az országban élünk. A szörnyű az egészben nem az, hogy hol tartunk, hanem hogy hova. Nem tudom mi a megoldás országos és társadalmi szinten, tehát marad a külföld.

kardio1 2014.09.12. 21:31:10

@Philosoraptor:
Szerintem azt senki sem mondja (vagy legalàbbis mondhatnà), hogy "Te vagy a hülye". De Te és màs és màs emberek nem ugyanùgy làtjàtok azt sem, milyen helyzetben van az orszàg, sem azt, hogy hova tart. De ettôl még Te ne nem vagy hülye, bpetya pl. meg nem naiv.

2014.09.12. 21:48:19

@kardio1: Csak a birkák nem látják, hogy hova tart ez az ország. Legalábbis az eddigi fidesz uralomból lehet következtetni, meg is mondta OV, hogy folytatjuk. Ki lehet következtetni, hogy mi lesz a folytatás a következő 4 évben. Teljesen lezüllesztik ezt az országot, minden szinten.

Bpetya olyan dolgokban hisz, aminek szvsz nincsen valóságalapja. Ezért mondtam, hogy naiv. Persze, tévedhetek. Csak sajnos a való élet az ellenkezőjét mutatja.

kardio1 2014.09.12. 22:01:05

@Philosoraptor:
Akkor én is birka vagyok :) Még nem tudom, hovà tart az orszàg.
Ha internetrôl tàjékozodom (pl. index, netalàn portfolio vagy napi), Akkor nem tùl rozsàs a kép, egyàltalàn nem. Ha a csalàddal beszélgetek, személytol függôen többé-kevésbé kiegyensùlyozott, vagy egyenesen a Tiédtôl tejesen különbözô véleményt hallok.
Az interneten nekem az Info Ràdio honlapja tûnik a legkiegyesùlyozottabbnak.

kardio1 2014.09.12. 22:02:59

@Philosoraptor:
Màsfelôl szerintem az is sokat nyom a latban a jelen helyzet kialakulàsàban, hogy nincs gyakorlatilag semmilyen értékelhetô, potens, nem lejàratodott ellenzék az egy pici LMP-n kivül.

2014.09.13. 07:07:50

@kardio1: Nem birka vagy, hanem bizakodó. Csak nincsen miért bizakodni. Lehet, hogy egyesek boldogulnak és azt mondják, minden oké, de attól függetlenül a többségnek biztos, hogy nem jó ez a rendszer. Elég régóta nem olvasok hírportálokat, nem nézek tévét, és nem hallgatok rádiót. Nekem van egy elképzelésem arról, hogy mi lesz itt évtizedeken belül. Ezt arra alapozom, hogy lehet ismerni a magyar politikai elitet, meg az őket imádó magyar társadalom egy jelentős részét. Ahogy te is írod, nincsen értelmes választási lehetőség... Nos, mivel láthatólag ez a rendszer fog továbbra is maradni, így én nem szeretném lehúzni a maradék életemet is itt. Egyszerűen ilyen kevés fizetésből nem tudom megvalósítani az álmaimat. Szóval úgy mondanám, hogy biztos jó hely Mo., csak nekem ne kelljen itt élnem.

tanato 2014.09.13. 10:51:45

@Philosoraptor: Tényleg én is érdeklődöm,egyelőre csak a vágyakozás szintjén állsz vagy tettél-e már valamilyen konkrét,határozott lépéseket a saját ügyedben.Pl. nyelvvizsgára felkészítő tanfolyam vagy ilyesmire gondolok.

tanato 2014.09.13. 10:53:28

@kardio1: Nem is várható hogy legyen.Az LMP meg a túlélésért küzd./persze nekem is ők voltak azért az egyedüli szimpatikusok a jelen helyzetben./

kardio1 2014.09.13. 12:49:50

@tanato:
Nekem az LMP mint az egyetlen normàlis baloldali pàrt szimpatikus, én magam nem vagyok egyàltalàn baloldali, sôt

@Philosoraptor: mindig van miért bizakodni.! Az élet alapvetôen szép, rajtad is àll, mennyire élvezed. Ha külföldön képzeled el az életedet, hajrà! De magàtol az sem fog szembejönni veled az utcàn.

tanato 2014.09.13. 17:12:40

@kardio1: Igen ők még nem voltak hatalomban még "szűzek"

2014.09.13. 18:17:56

@tanato: Nekem nem nyelvvizsgára van szükségem, az csak egy darab papír, legalábbis számomra. Tudnom kell a nyelvet beszélni. Tanulom az angolt, mást jelenleg nem tudok tenni, és finanszírozni sem.

2014.09.13. 18:18:43

@kardio1: Ez így van, de ezzel tisztában vagyok. :P

tanato 2014.09.13. 21:46:49

@Philosoraptor: Csak úgy tanfolyam és tanár nélkül?

2014.09.13. 22:28:58

@tanato: Nem, azért az úgy érdekes eredményt szülne. Magántanárhoz járok. Az is épp eléggé sokba kerül. Úgy értettem, hogy azon kívül jelenleg mást nem tudok megengedni magamnak.

kardio1 2014.09.13. 23:48:39

@Philosoraptor:
A magànoràval jobban is jàrsz, mint egy tanfolyammal :)
Mindent bele és hajrà! Azért skotul is tanulj, ki tudja, mit hoz a holnap ! :)

kardio1 2014.09.13. 23:50:00

@tanato: Ez még azért nem garancia, arra, hogy velük minden jobb lenne.

tanato 2014.09.14. 09:28:11

@Philosoraptor: Oké így azért már jobban hangzik.

tanato 2014.09.14. 09:29:30

@kardio1: Sajnos nem mert tanárfüggő,meg tanulófüggő is.De ha mindketten becsületesek akkor jobb mintha egyedül otthon próbálkozik az ember.

2014.09.14. 21:46:24

@tanato: Persze, szerintem egyedül képtelenség jól megtanulni egy idegen nyelvet. Akkor is voltak természetesen olyanok, akik lehurrogtak, hogy ne beszéljek már hülyeségeket. Én egyedül képtelen lennék megtanulni az angolt. Ha nincsen kitől megkérdezned, amiket nem tudsz, ha nem javítja ki a kiejtésedet, mégis milyen színvonalú tudásod lesz?

2014.09.14. 21:50:01

@kardio1: Nyelviskola csak pénzkidobás általában, viszont a magántanár csak rád figyel, és a szintednek megfelelően tanultok anyagot is. A suliban meg csoportok vannak (ha túl nagy, az is pénzkidobás), ott meg nem mindenki egyforma háttérrel indul. Ha esetleg szeret az ember társaságba járni még tanulás miatt is, úgy van értelme suliba menni. Vagy motiválja a csoport, és a többi. :)

tanato 2014.09.14. 22:29:48

@Philosoraptor: Hajrá,jól csinálod,remélem meglesz az eredménye.

2014.09.15. 06:17:06

@tanato: Köszi. Remélem én is, hogy lesz eredménye. :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása