Régóta tervezgetem már ezt a témát, de valamiért soha nem vágtam bele. Az alapkérdés (azaz inkább vegyünk saját ingatlant, vagy inkább béreljünk) persze nem csak a határátkelők esetében érvényes, de esetünkben talán még komplikáltabb a helyzet és a válasz is.
A venni vagy bérelni kérdést tulajdonképpen megelőzi „ikertestvére”, az eladni vagy kiadni, azaz már indulás előtt el kell dönteni, mihez akarunk kezdeni a már meglévő magyarországi ingatlanunkkal (már ha van…).
Indulás előtt
Három lehetőségünk van: eladhatjuk, kiadhatjuk vagy üresen is hagyhatjuk. Mindegyiknek van előnye és hátránya is.
Eladás
Az eladás egyértelmű előnye, hogy némi tőkéhez jutunk általa, ami nagyon jól jön egy külföldi újrakezdéskor. Az időtényező azonban okozhat gondot, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy még indulás előtt sikerül elintézni az elintézendőket. Ráadásul egy magyar ingatlanért kapott összeg külföldön (és itt most Nyugat-Európát értem) túl sokra nem lesz elég.
Az eladás másik hátránya, hogy végleges döntés, felégetünk egy fontos hidat magunk mögött, és ha úgy hozza az élet, hogy mégis visszaköltözünk Magyarországra, akkor bérelhetünk vagy vásárolhatunk másik ingatlant.
Szóval az első külföldön töltött időszakban alighanem érdemesebb megtartani a magyarországi lakást vagy házat és csak akkor eladni, amikor már biztosak vagyunk abban, hogy nem akarjuk használni.
Kiadás
Persze ki is adhatjuk az ingatlanunkat, aminek kétségtelen előnye, hogy lesz hova visszatérni, valamint egy kis plusz bevételünk is befolyik belőle (kivéve, ha az egészet elviszi a törlesztőrészlet). Ismerve a magyarországi viszonyokat, akadnak hátulütői is a dolognak, például kell valaki (magánember vagy cég), aki menedzseli a kiadással járó ügyeket, és akkor még ott van a bérlőkkel sokszor együtt járó problémahalmaz (nem fizetik rendesen az albérleti díjat, lelakják a lakást, stb.).
Üresen hagyjuk
A magam részéről én az első időszakban mindenképpen ezt tartom a legjobb megoldásnak (hacsak nem vagyunk rászorulva minden centre vagy pennyre), mert úgy gondolom, a bevétel nem áll arányban azzal a hercehurcával és a fent is érintett kockázatokkal, amit egy kiadás jelent.
Külföldön
Reálisan nézve az első időszakban elég kevés ember számára valódi lehetőség az ingatlanvásárlás és őszintén szólva túl sok értelme nincs is nagyon komoly összeget befektetni, még akkor sem, ha egyébként megengedhetnénk magunknak.
Vannak ugyanis olyan tényezők, melyeket érdemes figyelembe venni, nem szabad alulbecsülni például a honvágy szerepét, arról nem is beszélve, hogy az első időszakban könnyebben változtat munkát és adott esetben várost is az ember.
Érdemesebb tehát bérelni, hiszen így kevéssé kötjük le magunkat, megismerhetjük a környéket, eldönthetjük, hogy egyáltalán akarunk (és tudunk…)-e külföldön élni, és ha igen, akkor a kiválasztott ország, város, megfelel-e nekünk.
Akár bérelünk, akár vásárolunk, mindenképpen tájékozódjunk előtte a helyi szabályokról és szokásokról, különben csúnya meglepetések érhetnek minket. Sok-sok poszt után különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy ügynökség nélkül Nyugat-Európában nagyon nehéz (van, ahol nem is lehet) bérelni, tehát ezt nem fogjuk megúszni.
Hozok egy példát is, innen, a blogról, és hogy ne csak a sokat emlegetett Ausztria-Németország-Egyesült Királyság háromszög szerepeljen, legyen ezúttal Hollandia, méghozzá Krisztitől.
„A lakáskeresés rettenetes, én azt csináltam, hogy kinéztem azokat, amelyek tetszettek, írtam az ügynökségnek, hogy pontosan mit szeretnék és mennyiért, utána az ügynökségek kerestek engem az ajánlatokkal.
Ha már itt van az ember, érdemes személyesen is bemenni az ügynökségekhez, gyakran vannak olyan lakások, amiket még nem tettek fel a netre. FONTOS: vidd magaddal a szerződésed, legyen bankszámlád és BSN-számod!
Amszterdamban akkora a verseny, hogy egy-egy jó helyen és jó árban lévő lakásra több tucat versenyzővel kell megküzdeni. Az én taktikám, hogy eleve már az összes papír kéznél van, illetve beszkennelve a gépemen, plusz vittem referenciákat az előző főbérlőimtől is.
Nekem ugye teljes lakás kellett, bútorozottan, és az is szempont volt, hogy el tudjak szállásolni benne egy-két embert alkalomadtán, amikor jönnek a pajtik meg a család látogatóba.
A bútorozott lakás ritka, mint a fehér holló, itt úgy adják ki őket, hogy még padlóburkolat sincs sokszor, se mosógép, se hűtő, semmi. Ha van bútorod és a céged fizeti a szállítást, és mondjuk tudod, hogyan kell lerakni egy laminált padlót, az szuper, ez esetben rengeteg pénzt spórolhatsz, már 600 euró is reális ár Hágában egy egész lakásért.
Lakást csak ügynökségen keresztül lehet (és érdemes) bérelni, viszont egyhavi lakbért elkérnek díjként, ami persze pénzkidobás… kaució egy vagy két hónap (búrozottért általában utóbbi), amit utána visszaadnak, DE nem egyből, hanem kis késéssel, kiköltözés után utalják (legalábbis remélem, mert én most költözöm…).”
Egyszóval bérlés és vásárlás esetén is érdemes előre tájékozódni, például az International Consortium of Real Estate Associations oldalán.
A bérlés előnyei
Bérelni jó, mert könnyebben mozdul az ember. Elég könnyen előfordulhat az első időben, hogy a kinézett környék nem is olyan jó, mint elsőre gondoltuk (néha csak egy-két blokk, pár utca kérdése az, hogy jó helyen lakunk-e), mi több, az is előfordulhat, hogy csak hónapokkal később derül ki egy környékről, hogy mégsem az, amire gondoltunk. Nem is beszélve a szomszédokról…
Kathleen Peddicord például három helyen is élt pár éven belül a férjével, költöztek az Egyesült Államokból az írországi Waterfordba, onnan Párizsba, majd végül Panama Citybe.
Az amerikai nő azt írta, hogy Waterford esetében például arra jöttek rá, hogy tulajdonképpen nem is a városban akarnak élni, hanem kijjebb, Párizsban pedig gyorsan kiderült, hogy alig pár száz méter a különbség aközött, hogy az ember a nyári turistakáosz közepén lakik, vagy egy félreeső kis utcában.
A legérdekesebb mégis Panama City volt, ahol háromszor költöztek, mire megtalálták a legjobb helyet, lévén ott már egy-két kilométeren belül is drasztikusan más arcát mutatja a város.
A vásárlás előnyei
Ugyanakkor a bérlés leggyakrabban emlegetett hátránya, hogy az ember havonta nem kevés pénzt tesz más zsebébe, miközben ugyanabból az összegből törleszthetné a saját ingatlanára felvett hitelt is.
Ha már itt tartunk, egy fél évvel ezelőtti felmérés szerint Nagy-Britanniában a legrosszabb ilyen szempontból a helyzet, az ott élők átlagosan fizetésük 39 százalékát költik lakhatásra, és körülbelül ugyanez az arány Spanyolországban is.
(Csak az érdekesség kedvéért még néhány ország: a svédeknél ez 35 százalék, a franciáknál és olaszoknál 30 körül van, Németországban a fizetés negyede megy el albérletre.)
Vásárolni leginkább annak érdemes, aki biztosan tudja, hogy az adott városban (és mint láttuk, adott környéken) akar hosszú távon élni, illetve megfontolandó olyan helyen is, ahol a kivárás súlyos összegekbe kerülhet.
Erre klasszikus példa London, ahol az utóbbi években elképesztő lendülettel emelkednek az ingatlanárak, és a legtöbb előrejelzés szerint ez a lendület nem is lassul majd (kivéve, ha a Brexit miatt fejre áll a piac).
A brit fővárosban elképesztő emelkedést tapasztalhattunk az elmúlt években, még az olyan, hagyományosan munkáskörnyéknek számító kerületekben is, mint Hackney, ugyanannyi szuperdrága környék jelent meg az utóbbi időben, mint Kensingtonban és Chelsea-ben.
Westminsterben 571, Wandsworthben 392 ingatlant adtak el 2014-ben egymillió fontért vagy drágábban, és ha ez ma soknak tűnik, akkor jobb megbarátkozni a gondolattal, hogy az előzetes felmérések szerint 2030-ra az egymillió font az átlagár lesz majd…
Aki például Londonban képzeli el hosszú távon az életét, az lehet, hogy jobban teszi, ha belevág a vásárlásba, amíg lehet, és hasonló a helyzet az íreknél is, ahol a legutóbbi adatok szerint egy év alatt 16,8 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak (utánuk egyébként Svédország /11,6 százalék/, majd Magyarország /9,7/ jön).
A lelki tényező
Kathleen Peddicord cikkében egyébként megemlít még egy, kevésbé racionális érvet is a vásárlás mellett, ez pedig a lelki tényező. Ő ugyanis úgy látja, hogy a vásárlás sokkal véglegesebb döntés, mint a bérlés, sokan érvelnek ugyanis azzal, hogy nem árt megtartani az otthoni ingatlant, „ki tudja, mi történik” alapon.
Ennek az érvelésnek persze van értelme (nem is kevés…), ugyanakkor szerinte egyfajta visszahúzó erőként is működik, megoszthatja a figyelmet, és rendszeres vissza-visszatekintésre sarkall, ahelyett, hogy a jövővel foglalkoznánk. Magyarul: nem tépünk el minden szálat, ami visszahúzó erő is lehet.
„Ha az egyik lábaddal a parton, a másikkal az induló hajón állsz, könnyen a vízben találhatod magad” – fogalmaz, magyarán, ilyenkor az ember csak félig-meddig kötelezi el magát, ami bizony hátrányt jelenthet.
A címben feltett kérdésre végül is mindenkinek magának kell megadni a választ, hiszen alapvetően az mégis csak attól függ, hogy mik a motivációink, a főbb szempontjaink, mekkora az elkötelezettségünk, mekkora kockázatot vagyunk hajlandóak bevállalni - egyáltalán: milyen típusú emberek vagyunk.
Ti mit gondoltok?
(Fotó: pixabay.com/moerschy)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
Az utolsó 100 komment: