Miközben Magyarországon az oktatás után (mellett) most éppen az egészségügy körül áll (vagy folytatódik) a bál, Ausztriában kicsit más a helyzet. Lívia történetéből kiderül, kórházba ugyan sehol nem jó kerülni, de van, ahol jobb, mint máshol.
„Senki nem szeret kórházba menni, de ha már muszáj, nagyon nem mindegy, milyen körülmények közé költözik be az ember. Nemrég úgy adódott, hogy velem is ez történt. Egy kis időre beköltöztem. Szó szerint. Vittem a könyveimet, okoskütyüket és otthonosan beköltöztem.
De kezdjük az elején!
Miután az egyik orvos ismert már, engedélyt kaptam, hogy ne reggel jelenjek meg az osztályon (nem fontos, melyiken voltam, így nem is írom bele a történetbe).
11 óra után érkeztem meg, a recepción ellenőrizték, hogy érvényes-e a Covid-oltásom, utána engedtek fel. Lejelentkeztem a egyik nővérnél, aki mondta, hogy egy kicsit üljek le.
Amíg várakoztam, kaptam kitölteni való papírokat, a férjem pedig egy kódot, amivel jöhetett látogatni. Aztán jött egy nagyon kedves ápoló, aki levette a vért tőlem.
Ezután a kapott részletes kórházi térkép alapján, elmentem az altatóorvoshoz. Ő kedvesen elmagyarázott mindent onnantól kezdve, hogy a műtőbe tolnak, egészen addig, amíg majd a szobába vissza nem kerülök.
Aztán visszamentem az osztályra és kaptam szobát, ahol bent volt a fürdőszoba is. Két szobatársam volt, az egyik már gyógyulgatott, ő jött-ment, a másik frissen műtve még feküdt. Volt egy szekrényem, ahova bepakoltam a ruháimat és átöltöztem macinaci-pólóba, majd olvasgattam, pihentem.
Minden ágyhoz (amik távirányítóval állíthatóak) külön tv tartozott. A szoba felszerelve fertőtlenítővel, gumikesztyűkkel, kéztörlőkkel. Az ajtó mellett egy gomb, ha a nővérke bejön, megnyomja, ez jelez a nőverpultban a többieknek, hogy ő melyik szobában van.
Sokszor bejöttek megnézni, hogy minden rendben van-e, jól érzem-e magam, pedig akkor még se vizsgálataim, se fájdalmaim nem voltak. Mindig kérdezték, hogy mindent megértek-e, amit mondanak, mert ha esetleg valamit nem, akkor jöhet a Google-fordító. :)
Később megkaptam a vacsorát, ami egy mákkal megszórt zsemle volt, barna kenyér, egy tányéron sok szelet felvágott, sajt, zöldségfélék, mindez szépen dekorálva. Nagyon adnak a kórházi étkezéskor is az ételek tálalására.
Este 10 órakor volt az első és egyetlen vizsgálatom. Jött értem az ápoló és hiába mondtam neki, hogy semmi bajom, tudok járni, ragaszkodott hozzá, hogy eltoljon a vizsgálatra, majd vissza a szobába. Vizsgálat után jó éjszakát kívántak és a nővér csak a szobatársamat „zargatta” éjjel.
Másnap reggel fél 8-kor volt vizit, ahova laptoppal érkeztek az orvosok. Miután elmondtuk, hogy jól vagyunk, szép napot kívántak és tovább mentek. Az orvos, aki végezte a műtétemet, bejött hozzám, elmondta, mikor lesz az operáció, mire számítsak, mikor mehetek haza.
Ezután az ápoló, aki előző nap levette a véremet, hozott tiszta törülközőt meg egy hálóruhát, amit majd a műtéthez kellett felvegyek. Tiszta törülközőt minden nap, minden beteg kap.
Kicsit később visszajött az ápoló, hogy felkészítsen a műtétre. Ékszerek ki- és lekerültek rólam, felhúztam a hálóruhát, lefeküdtem az ágyamra, betakart és mondta, hogy mindjárt jönnek értem. Így is volt, ággyal együtt vittek a műtőbe.
Na, ott volt sürgés-forgás... de mindenkinek volt felém egy mosolya, egy kedves szava, megálltak az ágyam mellett, kérdeztek ezt-azt.
Amikor felébredtem, kicsit még őriztek ott, aztán visszatoltak a szobába, ahol már várt az ápoló, hogy megkérdezze jól vagyok-e, szükségem van-e valamire. Bár ő utána kiment a szobából, 10 percenként jött valaki megnézni, hogy minden rendben van-e. Hoztak teát, elkísértek a fürdőszobába.
A délutáni vizit után megkaptam borítékban a zárójelentést, majd hazajöhettem. Igaz, hogy csak 30 órát töltöttem bent, de inkább éreztem magam egy sok csillagos hotelben, mint kórházban. Ez a fajta törődés, kedvesség, figyelmesség, kiszolgálás, a felszereltség, a tisztaság... valami elképesztő, ugyanakkor teljesen természetes.
Apropó tisztaság... amikor a folyosón használtam az egyik mosdót, úgy ragyogott a tisztaságtól, hogy miután kezet mostam, kitöröltem magam után a mosdókagylót, nehogy vízcseppes maradjon. :)
Eljövetelünkkor pedig még láttam, hogy az egyik nővérke kártyázik egy beteg bácsival. :)
Hát... ilyen Ausztriában kórházban lenni.
Mindenkinek jó egészséget kívánok!”
Ha szívesen olvasnál még Líviától, látogass el a blogjára!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: