oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. november 02. 06:30,  Holland gyerekkönyvek a másságról 54 komment

2021. november 02. 06:30 Határátkelő

Holland gyerekkönyvek a másságról

A másság el (nem) fogadása mostanában egészen kormányzati kommunikációs magasságokba emelkedett Magyarországon, így talán érdekes lehet megnézni, hogyan állnak ehhez a kérdéshez Hollandiában. Vera posztja ráadásul rögtön kétféle „másságról” szól.

cim_354.jpg

„Múltkor, még nyár végén Sneekben betértünk egy könyvesboltba - nálunk szerencsére a városnézéshez hozzátartozik a könyvesboltok meglátogatása is. Szóval itt, ebben a boltban találtam rá egy kicsi gyerekeknek szóló képeskönyvre, aminek címe: Nem tudod kiválasztani, hogy kibe leszel szerelmes.

Először meg is lepődtem, mert hirtelen váratlanul ért, hogy ez tényleg ilyen kicsiknek szól. De valójában semmi meglepő nincs benne: meg lehet magyarázni gond nélkül, miért van valakinek akár két apukája vagy miért megy két lány kézen fogva az utcán.

Nem kellenek hozzá bonyolult szavak, egyszerűen olyan szinten és emellett értelmesen is el lehet mondani, amit a kicsik is teljesen megértenek. Sokak felfogásával szemben ettől pedig nem lesznek melegek, sőt, „hajlamuk” sem emiatt lesz. Csak nem fognak később köpködni az utcán, mint sokan olyan családokból, ahol ez volt a mérce.

1_284.jpg

A boltban csináltam gyorsan pár képet is, aki akarja, ezekből máris le tud vonni egy kis következtetést, vagy meg tudja nézni, mint érdekességet. Esetleg meg tudja venni, ahogy a már hollandul is megjelent magyar „botránykönyvet”, a Meseország mindenkié-t. (Ezer hála Alföldy Mari fordítónak!)

A sneeki könyvesboltba ezen kívül is érdemes benézni: középen állt egy asztal, ahol mindenféle olvasószemüvegek voltak kitéve azok számára, akik a sajátjukat otthon felejtették, a sarokban ott az errefelé elmaradhatatlan kávé- és teafőző a hozzá tartozó mindenfélével (gyk: csészék, tea, tejszín, cukor, stb.) persze ez fizetős, de olcsó. Emellett pedig még mindkét alkalommal, amikor arra jártunk egy úr ott ült a zongoránál és csodásan, vég nélkül játszott. ❤

Ha Sneekben jártok, keressétek ti is fel - és nézzétek meg a könyvet is.

Másfajta másság…

Korábban már belefutottam egy könyvbe a másságról, annak a címe: A húgom más. Vagy másmilyen.

A könyv Leonáról szól, aki értelmi fogyatékkal él. Az ő történetén keresztül mutatják be a gyerekeknek, hogy ez mivel jár, mennyiben mások az ilyen betegséggel élők.

Hogyan járnak iskolába, hogyan tanulnak például úszni vagy bevásárolni. Miben mások és mennyire ugyanolyan gyerekek, mint a többiek, mind. Vagy épp felnőttek, arra is van benne példa.

2_240.jpg

Azt már megszoktam, hogy rendszeresen találkozom az üzletekben értelmi fogyatékos emberekkel, akik próbálnak a lehető legönállóbbak lenni, vásárolni, nézelődni, persze mindig van velük egy-egy kísérő, aki támaszt nyújt ha valami kérdés merülne fel. De nem főnök-beosztott viszonynak látszik (egyik irányba sem), hanem egyenrangúnak.

És senki sem meri őket simán lehülyézni, azt hiszem, komoly gond is lenne belőle. Ez jó, és a könyv is jó, mint példa. Remélhetőleg azok a kicsik, akik ehhez hozzájutnak, már nem fognak az utcán erre az állapotra rácsodálkozni, bár általában nem is ők csinálnak belőle gondot.

3_213.jpg

Itt Hollandiában találtam már olyan könyvet, amit sosem hittem volna, hogy fogok látni: a szellentő pókról. Akkor jó ideig az arcomon széles vigyorral mászkáltam a boltban. Nem értettem, minek kell ilyen, de jót mulattam rajta.
Ez a könyv viszont másfajta. Szerintem bőven hiánypótló. Jól jönne otthonra is."

Ha szívesen olvasnátok még Hollandiáról, akkor irány a blogja!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5016742124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fhdgy 2021.11.02. 07:38:43

"És senki sem meri őket simán lehülyézni..."

Ez nem tetszett! Ne bátorság kérdése legyen! Ha elfogadom, hogy ( sajnos ) vannak fogyatékos emberek és ezt normálisan tudomásul is veszem, akkor miért hülyézném le őket? Ha bátor vagyok, akkor sem, ha gyáva akkor sem.

Ez persze nem jelenti azt, hogy senkit se hülyézek le. Akit lehülyézek, annak ezért sokat kell tennie. Pl. olyan hülyének kell lennie, hogy azt hiszi, hogy ő a világ legokosabb embere és úgy is viselkedik. Lásd pl. sok-sok politikus, tisztelet a kivételnek!

Golf2 2021.11.02. 10:29:21

Régebben ezek nélkül is felnőttek a gyerekek.Ja hogy az még 1 más világ volt.

bízwax 2021.11.02. 14:24:49

@Golf2: Más biza, börtönbe zárták, kémiailag kasztrálták, megverték, megölték a melegeket.

Tudod hogy hogyan végezték ki őket a középkorban?

littke 2021.11.02. 14:40:16

Nos manapság egy kissé túlzásba estek az oktatók, talán a "ló másik oldalára". Én ugy emlékszem nekem iskolás koromban ezek a dolgok eszembe se jutottak.

Golf2 2021.11.02. 15:03:57

@bízwax: De mi köze ezekhez a gyerekeknek? Semmi.

bízwax 2021.11.02. 15:29:54

@Golf2: Nem érted, na.

Majd gyün a komálósod aztán jóízüt buzizhatsz vele.

bízwax 2021.11.02. 15:29:56

@littke: Mondsza földi, neked a BLM is a ló másik oldala?

Csodabogár 2021.11.02. 16:16:55

@bízwax: Középkorban? Németországban valamikor a 80-as évek táján törölték el a törvényt, ami börtönnel büntette őket. Nyílván már nem vették szigoruan, de a törvény ettől még élt.

Csodabogár 2021.11.02. 16:21:02

@littke: Hja... akkoriban mással voltunk elfoglalva. Pl. kommunizmus, Ratko korszak, kitelepítés, soroljam még.

Viszont szerintem nem árt ilyesmiről beszélni. Mert homosexualitás létezik és ha valaki olyannak születik, bizony elég nehéz lesz boldogulni a dologgal, ha semmit nem tud róla és azt hiszi, hogy vele van valami baj.

bízwax 2021.11.02. 17:03:33

@Csodabogár: Edward 2 alatt még kibelezték őket, jó lassan.

bízwax 2021.11.02. 17:03:37

@Csodabogár: Mással? Tudtuk azért az Antal Imrét, Márkust, Ferencsiket..stb.

littke 2021.11.02. 17:24:18

@bízwax:
Ja a BLM sokszor szintén a ló másik oldala. Jó példa.

P.Elliot 2021.11.02. 17:25:46

Szerintem ez egy nagyon jo dolog hogy a gyerekkorban mar megertetik veluk hogy az emberek tobbfelek es ez termeszetes dolog.

Gyerekkoromban odahaza szo sem lehetett arrol hogy a homoszexualisokrol szo essen, egyedul az olvasott konyvek adtak neha nemi nem eleg tiszta felvilagositast.

Ami azt illeti a normal felvilagositasban sem bovelkedtem, minden ugy korul lett irva hogy ha nem lettek volna jobban ertesult baratnoim akkor csak nezhettem volna.
A felnottek szegyelltek errol beszelni.

Igen jo dolog ha a gyerek beleszokik hogy vannak mas emberek akik azert olyanok mint ok es ezert nem kell se lenezni, se kritizalni, segiteni inkabb, amikor a lanyom iskolaba jart akkor ott elegge megertettek a kolykok hogy pl. Emily tolokocsis mar nem is emlekszem hogy mi volt a baja de odajart a normal gyerekek koze, ertelmileg nem volt kevesebb mint a tobbi.

Inkabb emlekszem egy tanar nyavajgott hogy gond van vele gondolom nehez volt elvegezni a dolgat a wc-n vagy valami hasonlo de az igazgato gyorsan helyretette a tanart.

Gimnazista korukban volt 2 homoszexualis fiu, roluk mindenki tudta hogy az, nem piszkaltak miatta oket de azert a lanyom barati tarsasagaba beepitodtek mert ok megvedtek ha megis valami volt.
A baratsag most is tart ennyi sok ev utan is, a ket fiu egyetemet vegzett, egyutt laknak azota, kozeljovoben hazassag is lesz csak a ket szulopar meg most sem tudta megemeszteni, elfogadni hogy milyenek lettek az elsoszulottjeik...

Nemcsak a gyerekeket kell megnevelni ilyesmire hanem a felnotteket, rokonokat sem artana.
A maradi eszmeket kimosni a fejukbol.

littke 2021.11.02. 17:27:46

@Csodabogár: Manapság nem hiszi, hogy vele baj lenne. Legalább is az "első világban". Csak azt hogy más. Nekem semmi bajom sincs a melegekkel és nemigen találkozom olyanokkal akinek baja lenne velük, hál az Istennek..

P.Elliot 2021.11.02. 17:48:20

Itt inkabb azt lehet mondani hogy atestek a lo tulso oldalara a homoszexualisok.
Felvonulasok, jelmezek ami egyszeruen undorito, penisz alaku botokat, leggomboket lengettek, ezzel ugyan nem fogjak a jonepet a maguk oldalara allitani.
Egyetlen tisztesseges ilyesfajta felvonulast lattam a teveben, noi parok, ferfi parok, vidaman, nem volt benne semmi visszataszito...

Csodabogár 2021.11.02. 19:40:47

@bízwax: Természetesen, de akkor már igencsak felnőtt voltam.

Csodabogár 2021.11.02. 19:45:20

@P.Elliot: Ilyen felvonulás egyszer van egy évben. Mi bele keveredtünk régen Stuttgartban egy ilyenbe. Azt hittük valami extra karnevál. Tudatosan nem megyek oda és másnak se kötelező. Homoszekszuális jó barátom se jár soha ilyen helyre.

bízwax 2021.11.02. 20:34:36

@littke: Igen, megmondta ezt a trampli is. S átesett a másik oldalra :))

Congeria 2021.11.03. 01:18:58

Legnagyobb mértékben támogatandó az iskolákban az integráció, értem alatta, hogy a fizikailag vagy értelmileg segítségre szoruló gyerekek a korcsoportjukkal együtt vannak beiskolázva, extra személy segíti a tanárt, gyógyszereli /pl. inzulin/, katéterezi ha szükség van rá, segít megérteni az iskola rendjét. Hiszen a fő feladat nem tanulmányi, hanem a társadalomba való beilleszkedés. A többi gyerekeknek meg látni és megérteni, segíteni a "másmilyen" társukat.

Fiam iskolájában láttam, hogy bár a special asszisztens ebéd szünetben is a gyerekekkel volt, az osztálytársak is segítettek tolni a kerekesszéket, vagy igyekeztek játékba bevonni az autisztikus társukat, természetesnek tartva, hogy a társadalom ilyen vegyes.

Visszagondolva saját gyerekkoromra, suttogva beszéltünk arról, hogy egyik osztálytársunknak a testvére "mongol idióta" és bezárva tartják, vagy a szomszéd utcában van egy "vízfejű", ...stb. A felnőttek fokozottabb érzéketlenségéről nem is beszélve.

P.Elliot 2021.11.03. 02:39:14

@Congeria:

Nagyjabol vagy 10 eve jott itt be nalunk hogy a nagy elelmiszerboltok foglalkoztatnak/ nem tudom hogy 8 oraban vagy csak 4-ben/ ertelmileg serult fiatalokat foleg. Tobb koztunk a Down koros meg mas furcsa kis emberkek.
Pakolgatnak, a penztarnal berakjak az arut a szatyrokba.
Van koztuk egy edes kislany, nagyon felszeg, csak lehajtott fejjel beszel ha kerdezik, van amelyik nagyon jol dolgozik, van amelyik konnyen felkapja a vizet, sot egyszer akkor voltam ott amikor egy ilyen ferfi kiborult es orditani kezdett, rogton jottek az irodabol, lecsendesitettek, leultettek, nem tudom mi valtotta ki, nem voltam ott akkor. Mire befejeztem a vasarlast a serult ferfi mar ott allt a narancsos ladanal es az egyik fonokkel pakolgattak, beszelgettek egymassal.
Lehiggadt.

Az viszont igaz hogy egyik sem kelletlenul vegzi a dolgat, lathatoan orulnek hogy eljottek otthonrol es mashol vannak, igenylik a tarsasagot es meg penzt is keresnek.
A boltnak igazabol nincs szukseguk rajuk de ez egyfajta segitseg, program hogy bele tudjanak illeszkedni a tarsadalomba.

Ismerek egy csaladot, ott van egy Down koros testver a 3 gyerek kozul, kozel 40 eves mar, szinten egy boltban dolgozik es a munkahelyere busszal maga jar, tudja hova kell menni, hol kell leszallni, a buszhoz persze kikiserik es ertemennek ,a serult buszke ra hogy dolgozik, penzt keres/ felet elkoltheti, felet felrerakjak neki kesobbre.

Ezek persze nem hosszu eletuek sajnos, a 40 ev szep kor es a csalad mindig is maximalisan ellatta.
Egyebkent maga az orvosuk mondta hogy keressenek neki munkat mert jol fogja magat ott erezni.
Szeret odajarni es mindenkinek elmondja hogy o dolgozik.
Buszke ra.

Pesti 2021.11.03. 07:35:15

Manapság a politikailag korrekt viselkedési modor már majdnem kőtelező. Engem aligha erdekel, hogy kinek milyen érzelmei vannak, de rámerőltettnek tekintem, hogy az újságtól a tv- ig szinte kötelező velük foglalkozni. A baj talán az, hogy amikor valaki sérülten kerül ki egy ráerőltetett kapcsolatból, hirtelen nem látni, hogy minek tekintsük a mássagot, amit még tegnap ünnepeltettek a társadalommal, és kinek a pártján álljunk, amikor mindez személyes tragédiához vezetett.

Örömhernyó 2021.11.03. 07:36:30

@bízwax: A fogyatékosok meddővé tétele az pont a nagyonprogresszív Skandináv államokban volt divat. Svédországban jóval a második világháború után is gyakrolták ezt a "szép" szokást.

Azt is megértem, hogy a volt gyarmattartó államoknak van bűntudata, ezért most kollektív öngyilkosságot követnek el társadalmi szinten.

Az a vicc, hogy a beengedett mohamedán tömegek kevésbé hisznek a másság elfogadásában, mint anno a fasiszták hittek. A mohamedán társadalmakban aztán nem nagyon van tolerancia a melegek iránt.

A jelenlegi magyar kormányt a hátam közepére kívánom, miattuk se költözöm haza. De! Azt látni kellene, hogy az identitárius politika egy veszélyes és beteg dolog. Ha valaki semmit se tett le az asztalra, csak annyit, hogy ő néger, mohamedán, homoszexuális, pedó, nő, fogyatékos, akármi, és ezt képzi az identitása alapját, az egy nagyon zsákutcás folyamat.
Most képzeljük el, hogy ugyanígy a fehérek, heterók is ezt teszik, amiatt verik a mellüket, mert ők fehérek, heterók, mást nem tudnak felmutatni. Az is egy beteg dolog lenne, nincs fehérnés hetero büszkeség menete.

A magyar kormánynak is vannak sajnos ilyen identitárius törekvései, a kereszténységet tették meg az identitásuk középpontjává, de ez is egy zsákutca, egy kényszemozgás, egy túlreagálás, másik szélsőségbe csapó válasz a nyugati hülyeségre.

A közékor emlegetése mire jó? Nyugaton az már rég elmúlt. Azóta volt újkor (gyarmatosítással, és a felvilágosult francia forradalom véres terrorjával, meg modern kor, nácizmussal, kommunizmussal, tömeges migrációval, válságokkal), mi értelme a rég lejárt középkort emlegetni?

A melegek, másvallásúak kivégzéséhez nem kell a középkorba visszamenni 900 évet! Elég a mohamedán országokba vagy Afrikába elmenni, ott szinte mindenhol illegális a homoszexualitás, enyhébb esetben pár év börtönnel megússzák, rosszabb esetben akasztás, tetőről ledobás jár érte. Keresztényeket sorozatosan ítélnek halálra "iszenkáromlás" miatt Pakisztánban is, pedig az még liberálisabb mohamedánista országok egyike, de mondjuk a hindúkat, keresztényeket ott is megköveznék.
Szomália, Szudán, Afganisztán, Irán, Irak, Szaúd-Arábia... Mind ultraliberális társadalmak. Nem kell középkorozni, a középkor a világ nagy részén még nem múlt el. Ja és ezek az országok adják a vilag népességnövekedésének nagyját. Tehát ilyen "kultúrában" felnövő emberek fogják benépesítenina bolygót a jövőben.

Nekem volt több homokos iskolatársam, kollégám életem során.
Egyedül azokkal volt baj, akik skizofrének, elmebajosak is voltak amellett, hogy homokosok. Mert van ilyen is, nem kevés. Meg pár éve volt egy kollégám, aki semmit nem tudott szakmailag, ő azt tette meg identitása középpontjának, hogy ő meleg. Ennyit tudott felmutatni. És mindent ebből vezetett le, őt ezért nem szeretik, ezért cseszegetik a munkájával kapcsolatban. Pedig dehogy! Csak a munkáját nem végezte, ezért aztán lassan mindenkinek elege lett belőle. De szerinte csak intoleráns vele mindenki... Nem az a baj, hogy lassú, mint a tetű! Á, dehogy.
Ide vezet ez az identitásalapú gondolkodás. Mindenki lobogtatja a saját zászlaját és bizonygatja, hogy mennyire el van nyomva.

Örömhernyó 2021.11.03. 07:36:57

Szóval széo dolog ez a tolerancia, de ez az európai fehér ember hóbortja. A beengedett migráns tömegek csak kihasználják, hogy mindenféle kedvezményeket kapnak, őket tolerálják. Csak ők annyira nem fognak senki mást tolerálni, mert ők nem olyan kultúrából jöttek. Lásd németországi törökök, akik ha 30-40 éve is élnek Németországban, akkor is egy tömbben leszavaznak Erdoganra. Ők Németországban élnek, elfogadják, kikövetelik a német családtamogatási kedvezményeket, juttatásokat, de soha nem élnének, gondolkodnának úgy, mint a mai németek. Rendszeresen verik az örményeket, kurdokat tüntetéseken. Akkor is, ha 40 éves Németországban élnek és német iskolába jártak... A nyugati társadalmakban a migránsok csak a jólétet látják vonzónak (meg hogy a nyugati nők könnyen kaphatók), de a nyugati gondolkodást nem.

Örömhernyó 2021.11.03. 07:38:00

Kis érdekesség, hogy Kelet-Ázsiában már azon versenyeznek a szülők, hogy kinek a gyerekénél diagnosztizálnak súlyosabb autizmust. A párom unokaöccse 4-5 évesen szerette soba rendezni a játékait, addig vitték szakemberekhez, míg ki nem mondták, hogy ő autista. Pedig nem az, de ezzel ő kap kedvezményeket az iskolában. Több idő teszt megoldására stb.
Emellett az ázsiai szülők azt hiszik, az autizmus kötelezően együtt jár a zsenialitással. És itt mindenki kis Einsteint akar nevelni a gyerekéből. Az öntörvényű, összeférhetetlen, autista tech CEO itt a példakép, a gyerekeket arra nevelik, hogy ők Steve Jobs-ok legyenek.

A könyvesboltok tele vannak olyan könyvekkel, amik az ígérik, hogy zsenit csinálnak a gyerekből. Például pár éve volt itt egy sikerkönyv, ami arról, szólt, hogy a zsidók uralják a világot a háttérből, tehát úgy kell nevelni a gyerekeinket, mint a zsidók, hogy sikeresek legyenek. Tehát hasonló alapról indítanak, mint a magyar szélsőjobb (a zsidók uralnak mindent a háttérből), de más következtetésre jutnak (ahelyett, hogy ezen puffognának, olyan sikeressé akarják nevelki a gyerekeiket).

@P.Elliot: Az én gyerekkoromban még minden lakótelepen volt pár Down-szindrómás gyerek Magyarországon. Sőt, egy enyhe Down-os járt 1 évig első osztályba az iskolámba, persze aztán elvitték onnan.
Ma már szinte nem is születnek Down-szindrómások. Ugyanis a nagy tolerancia nevében megölik őket az anyaméhben. Gyógyítani nem tudják, de korán diagnosztizálják, majd abortusszal megölik a magzatot.
Szavakban mindenki roppant toleráns a fogyatékosokkal, de senki nem akarja, hogy az ő gyereke olyan legyen. Inkább megöli még az anyaméhben.

Ha valóban nem lenne bajunk a Down-kórosokkal, akkor szerintem ma is engednénk megszületni őket.

A genetikailag tervezett, designer baby-k megjelenése majd megmutatja mennyire toleránsak az emberek. Ha választhat a szülő, akkor ki akarja-e zárni a leendő gyerekénél a törpenövést, fogyatékosságokat, ki akarja-e zárni, hogy homoszexuális legyen (mert ma sokan azt hiszik ez tisztán genetikai eredetű), felnőve 189 cm magas, szőke, kék szemű zseni legyen vagy nyúlszájú szellemi fogyatékos törpenövésű.

eßemfaßom meg áll 2021.11.03. 07:38:17

Fontos dolgok ezek hiszen 30+éve még máglyán belezték ki a buzikat és cirkuszban mutogatták a fogyatékosokat mert nem volt az ovisoknak érzékenyítő irodalma.

Ja nem, nálunk ott lakott a 3.-on a balettanárbácsi, mindenki tudta, hogy buzi, kutyát nem érdekelte, hogy buzi. Kicsit sok kölnit használt. 70es évek vége 80as eleje. A gimiben volt egy vak osztálytárs, senki nem cikizte, mindenki segítette.

Örömhernyó 2021.11.03. 07:39:08

@Golf2: Ma a felnőttek ideológiai játékainak, háborúinak ágyútöltelékei a gyerekek. Minél korábban történik az indoktrináció, annál jobb mindkét oldal szerint. Az oktatás politikai kérdés volt a diktatúrákban és most érdekes módon politikai kérdés lett nyugaton is.
Nem lehetne 14 éves kor alatt békénhagyni a gyerekeket?
Megjegyzem a kötelező hittan is indoktrináció, az se egészségesebb, mint a LGBTQXYZ propaganda.

@bízwax: Miért van az, hogy 2021-ben annyit tudsz felhozni, hogy bezzeg 800 éve nem volt jó melegnek lenni Európában. Akkoriban jobbágynak se volt jó lenni, a társadalom 90+%-ának röhözkötött lét jutott, túrta a földet egy életen át, míg el nem vitte a pestis vagy egy begyulladt fog, benőtt lábköröm. Életében nem járt 20 kilométernél messzebb a faluja határától, ha járt is, az éhínség, háború miatti menekülés, mozgósítás volt. Szerinted akkoriban a melegség volt a fő problémája az embereknek? 8 gyerek közül jó esetben 1-2 élete meg a felnőttkort.
Akkoriban nem sokat adtak az önmegvalósításra. A fogyatékos gyerek fel se tudott nőni.

Mai szemmel köpködsz a középkorra. Közben a világ jó részén (szub-szaharai Afrika, mohamedán világ, Karib-térség, Óceánia legtöbb országa) illegális a homoszexualitás, konkrétan bebörtönzik vagy megölik őket, a nőknek nem osztottak lapot. Szóval az európai középkoron problémázni teljesen hiteltelen, amikor 2021-ben, internettel, mobiltelefonnal, TV csatornákkal ellátva is hasonló középkori állapotok uralkodnak a fejekben a világ jó részén.

fhdgy 2021.11.03. 08:16:05

@Örömhernyó: "A középkor emlegetése mire jó?"

Ennek van egy rosszabb változata is, amikor a múltat, hagyományok ápolása címen, túldimenzionálja a politika. Nem a tánc, zene, népszokásokról beszélek.

Építsük vissza a Kossuth teret a régire, dicsőítsük a második VH. előtti állapotokat, stb.

Ha egy ország vezetésének, akinek a fő feladata lenne a jövő formálása, fogalma sincs a jövőről, óhatatlanul a múltba réved.

Ez nem más, mint a múlt dicsőítése szemben a jövő építésével.

Sima pótcselekvés!

Golf2 2021.11.03. 08:24:42

@bízwax: jóízüt buzizhatsz...miről beszélsz,magadnál vagy?

Ezopusz1234 2021.11.03. 09:20:14

@Örömhernyó: Jól írod, ez a nagy elfogadás meg tolerancia csak addig tart, amíg nem a saját gyerekéről van szó.
Van egy buzi haverom, együtt él a fiujával. A srác - mármint a barátja - amúgy nagyon rendes gyerek, teljesen átlagos egyetemista életet él és a külseje alapján meg nem mondanád róla, hogy buzi. A szüleihez viszont nem jár haza, amikor kiderült a mássága, kitagadták, azóta nem is beszélnek vele. Echte németekről beszélünk.
És hogy ne csak anekdotikusan érveljek, volt még a menekültválság alatt egy felmérés, amiben megkérdezték az embereket, hogy az ön országa/tartománya fogadjon-e be menekülteket, a többség persze azt mondta igen. Aztán volt egy olyan kérdés is, hogy az ön falujában/városában helyezzenek-e el menekülteket, ott már érdekes módon a többség nemmel felelt. Nahát!
De ugyanez a szemforgató álszentség minden más területen is jelen van nyugaton. Például simán laknak hárman vagy akár négyen 200 négyzetméteres házban, két autóval, amiből legalább az egyik egy batár 2 tonnás SUV, aztán leszavaz a zöldekre.
Ettől még általában rendes, dolgos emberek a németek, de valahogy erre a hazugságra/álszentségre a politika részéről igényük van.
Megspórolom a kérdést bárkinek, aki előjönne vele, hogy "ha ilyen rossznak tartom a nyugatot, miért vagyok itt?" -> Egyrészt, a hibái _ellenére_ még mindig élhetőbb, mint a világ többi része, másrészt meg ugyanazért, amiért bárki más idejön: €€€

Örömhernyó 2021.11.03. 09:39:12

@fhdgy: Az azért nem a múlt dicsőítése és fasizmus, hogy a Kossuth teret nem egy betonplaccként, parkolóként hagyják, mint a komentisták alatt volt. Kérdés persze, hogy mennyit kell rá költeni és ebből mennyit loptak el.
A múltba révedésre jobb példa lett volna az egyházaknak átjátszott iskolák esete.

Congeria 2021.11.03. 09:52:59

A mai világban a gyerekek nagyon is megértik, miért van valakinek 2 apukája. A mama többször elvált.

Arthamyr 2021.11.03. 09:55:24

@Ezopusz1234: "De ugyanez a szemforgató álszentség minden más területen is jelen van nyugaton. Például simán laknak hárman vagy akár négyen 200 négyzetméteres házban, két autóval, amiből legalább az egyik egy batár 2 tonnás SUV, aztán leszavaz a zöldekre." - Ez is jobb, mint a semmi, legfeljebb ha a zöldek tényleg zöldek (mert azért ahogy látom, sajnos a legtöbb helyen bőven keveredik hozzá jó sok vörös is, bár a mondanivalóm szempontjából igazából nem annyira lényeges) és jelentős súlyuk lesz a törvényhozásban, akkor kicsit olyan, mintha maga jelentkezne a sallerért, mert majd jól büntetik/korlátozzák a pazarló életmódját. Meg attól, hogy valaki önmaga nem hajlandó visszafogni magát, még gondolhatja úgy, hogy jó, ha rákényszerítenek _mindenkit_, és akkor ő is szívesebben lemond a dolgokról és meghozza az áldozatot, de annak kevés értelmét látja (szerintem joggal), hogy önként lemondjon valamiről, amikor tízmillió másik német ugyanúgy elfogyasztja helyette is...

"Egyrészt, a hibái _ellenére_ még mindig élhetőbb, mint a világ többi része" - Ennyi (és ebbe beletartozik a másrészt mondatrész is, jelentősen hozzájárulva az élhetőséghez), emiatt talán nem a "nyugatot" és az ottani dolgokat kéne ekézni...
Nem elsősorban a posztban leírt dolgok miatt élhető a "nyugat", de ott annyival előrébb tartanak, hogy már erre is jut energia.

Ezopusz1234 2021.11.03. 12:44:01

@Arthamyr: A második bekezdéssel egyetértek. Amit az elsőben leírsz viselkedést, azt viszont gyerekesnek tartom. Mint amikor a kisgyerek rosszalkodik és várja, hogy anyu rászóljon. Nem beszélve arról, hogy de igen, az egyének viselkedésén múlik a változás. Ha ő zöld, akkor tegye le a SUVot és bringázzon.
Nekem is meg a csajomnak is lehetne SUVja, de csak egy kicsi sedanunk van. Én azt kértem céges autónak, a barátnőm meg nem is kért céges autót, mert elég nekünk egy is. De azt is csak heti egyszer-kétszer használjuk hétvégente kisebb kirándulásokhoz. Bevásárolni pl gyalog járunk.
Abban amúgy igazad van, és én főleg ezért nem szavaznék soha a zöldekre, hogy belül nagyon vörösek. Nem beszélve az identitáspolitikai ámokfutásaikról. Pedig ezek nem kellene, hogy együtt járjanak a "zöldséggel".

Ezopusz1234 2021.11.03. 12:44:21

@Nagy Kámpics: Szerintem nem jó az analógiád és nem csak amiatt, mert autópályát, szennyvíztelepet vagy gyárat nem építenek amúgy sem lakóházak mellé.
Hanem azért is, mert ezek a dolgok kötelezőek, nélkülük nem működhetne egy modern társadalom, ezért nyilván nem lenne opció azt mondani, hogy ne legyen szennyvíztelep sehol.
Menedékkérők nélkül viszont tökéletesen ellennénk, teljesen valid lenne azt mondani (mint ahogy más országokban ez is a többségi álláspont), hogy mi nem akarunk menedékkérőket befogadni, ne jöjjenek ide, ebbe az országba. Én például ezt mondanám egy ilyen felmérésre.
Az viszont igenis álszentség, hogy azt mondja valaki, fogadjunk be menedékkérőket, de ne az én városomba.

Arthamyr 2021.11.03. 12:45:37

@Nagy Kámpics: "Ezt a felvetést hallottam már máshol is, és nem tartom álszentségnek vagy ellentmondásnak.

Kicsit olyan, mint a szennyvíztelep, az autópálya meg a gyártelep. Ezekre mind szükség van, de ugyanakkor senki sem akarja pont az ő saját lakótelepe vagy háza mellé. Szerintem ez tök normális."

Azért valami ezzel nincs rendben, és nem normális. Annyit nem fog fel az egyszeri polgár, hogy valahova rakni kell az ilyen nem kívánt elemeket, és valaki emiatt nagyon csúnyán szívni fog? Vagy nincsen benne annyi empátia, hogy ha saját maga közelébe nem akarja azt a szennyvízátemelőt, akkor más pont úgy szintén nem fogja?
Szerintem akkor lenne normális, ha az ilyen, a közösség érdekében hozott egyéni/részcsoport részéről történő áldozatokat honorálnák, méghozzá olyan mértékben, hogy legyen rá önként jelentkező. Pl. ha a szennyvízátemelő közelében lévőknek a távolságtól függően kompenzációt adnának (pl. aki közvetlen mellette van, az uralkodó széljárás szerinti rossz oldalon, az megkapná a háza piaci árának 80%-át), akkor egyből kevésbé lenne szemétség (nyilván az ebből adódó visszaéléseket szűrni kellene valahogyan). Iszonyat tahóság, amikor valami ilyesmivel valakinek tönkreteszik az évtizedek munkájával nagy nehezen összekapart vagyonát.

Arthamyr 2021.11.03. 12:47:01

@Ezopusz1234: "Szerintem nem jó az analógiád és nem csak amiatt, mert autópályát, szennyvíztelepet vagy gyárat nem építenek amúgy sem lakóházak mellé." - De, sajnos építenek (szennyvíztelepet nem biztos).

Ezopusz1234 2021.11.03. 14:00:39

@Arthamyr: Én nem tudom, te hol laksz, de errefelé a városoknak mindig van lakó meg ipari park része. A lakórészen nincs se gyártelep, se szennyvíztelep, ezek mind az ipari parkban vannak. A két terület meg jól el van különítve.
Ahol én lakom, itt is van gyár is, szennyvíztelep is, mindkettő az ipari parkban, messze a lakóházaktól.
Az autópálya meg aztán teljesen a városon kívül megy kb mindenhol.

Arthamyr 2021.11.03. 14:19:11

@Ezopusz1234: "Én nem tudom, te hol laksz, de errefelé a városoknak mindig van lakó meg ipari park része. A lakórészen nincs se gyártelep, se szennyvíztelep, ezek mind az ipari parkban vannak. A két terület meg jól el van különítve." - Laktam én több helyen, az egyiken egy kurvanagy gyárat építettek. Eleinte nem volt nagy gond, meg komoly bevételt is jelentett a városnak, csak azóta elvették a várostól, és jelentősen megnövekedett a gyár, nyáron anyám kereste a repülőt az égen, aztán rájött, hogy gyárból jön a hang (a házától kb. 1.5-2km-re van a gyár). A várost elárasztották a külföldiek, az éttermeikkel együtt stb. Nem kell közvetlen a szomszédodba a gyár, hogy jelentősen lerontsa az életminőségedet. A szennyvíztelepet mint mondtam, nem tudom, de szennyvízátemelőt (vagy mittudomén mi a szakszerű neve, a lényeg, hogy erős szarszag van a többtízméteres körzetében) is láttam már házakhoz közel, utólag odarakva (vagy "szagerősítve").
"Az autópálya meg aztán teljesen a városon kívül megy kb mindenhol. " - Azért ott is lehet (és van is) valakinek háza, telke (olyannyira, hogy visszaélések is előfordulnak, a kisajátításokkal kapcsolatban).

@Nagy Kámpics: "azzal egyetértek, szerintem ez így van a szennyvízteleppel meg a menekültekkel meg egy sor más dologgal." - Nem, nem így van, mert a szennyvíztelep egy (sorsolásos) kibaszás valakivel (és a menekültek is, ha közpénzből elhelyezik őket valahol). Ez nagyon lényeges különbség a két fajta dolog közt.

Ezopusz1234 2021.11.03. 14:38:15

@Nagy Kámpics: Érthető igen, de szerintem naívan állsz hozzá ehhez :)
Nem hiszem, hogy egyet fogunk érteni, de azért még a példáidra reagálnék.
Az adózásos dolgot jellemzően gazdag emberek mondják, akiknek a cégei a másik oldalon meg mindent megtesznek, hogy elrejtsék mindenféle adóparadicsomokba a profitjukat és ne kelljen adózniuk. Tehát aktívan kikerülik az egyébként meglévő szabályokat, holott teljesen legálisan adózhatnának többet, ha akarnának. Szóval de, ezek az emberek álszentek, képmutatóak.
Az iskolás példa meg tudod hogy megy a gyakorlatban? Ha megjelenik az osztályban pár cigány/menekült/piréz, az amúgy nagyon befogadó jómódú szülők elviszik a gyereküket másik iskolába (akár fizetősbe), ahova nem járnak ilyenek. Vagy eleve fizetősbe íratják őket. Van nagyon befogadó zöldszavazó kolléganőm, aki még anno fejtegette is, hogy ha több ideje lenne, de menne önkénteskedni menekülteket segíteni. Azért az ő gyerekei mind menő fizetős suliba járnak, ahova aligha járnak menekültek.
Ez van, gondolom te sem íratnád a gyereked menekültes/cigányos/pirézes osztályba meg én sem. A különbség annyi, hogy én máséval sem szeretném verni a csalánt, sok ember meg máséval azért szivesen veri, csak hogy ő eljátszhassa a jóembert.

Csodabogár 2021.11.03. 16:35:06

@Ezopusz1234: Tök mindegy, hogy menekült vagy Gastarbeiter. Németország nem tud megélni külföldi munkaerők nélkűl, mint sok más fejlett ország sem.

Arthamyr 2021.11.03. 16:46:26

@Csodabogár: Már hogy lenne mindegy? Már a nevében is benne van, az egyik munkás, tehát feltehetőleg a többségük dolgozik, ezért mentek oda, önfenntartó, a szociális rendszert nem terheli, sok esetben olyan munkát elvégeznek annyiért, és olyan körülmények közt, amennyiért és ahogyan a helyiek nem.
Na a menedékkérők (és a menekültek) többsége nem ilyen, sok idő eltelik, mire a társadalom produktív tagjai lesznek, és még több, mire nettó pluszként értelmezhetőek (= berakják azt a közösbe, amibe az integrációjuk került), ha egyáltalán bekövetkezik, mert erre semmilyen garancia nincsen.
Persze a két halmaznak van metszete, ezért is írtam, hogy "többsége".

Ezopusz1234 2021.11.03. 19:21:53

@Csodabogár: Remélem, csak viccből/provokálásból írtad ezt. Tessék, itt egy idei cikk találomra, amit a "Flüchtlinge Arbeitslosenquote" kifejezésre kidob a google:
www.faz.net/aktuell/wirtschaft/arbeitsmarkt-fuer-fluechtlinge-mehrheit-der-syrer-bekommt-hartz-iv-17436764.html
"Fast zwei Drittel aller erwerbsfähigen Syrer in Deutschland lebt ganz oder teilweise von Hartz IV." Vagyis a munkaképes szírek majdnem kétharmada részben vagy teljesen Hartz IV-ből (munkanélküli segélyből) él. Pedig nem tegnap jöttek, hanem a többség legalább 5-6 éve, ami alatt kb bármilyen szakmát ki lehet tanulni és a nyelv is megtanulható lett volna!
Ez már nincs ugyan a cikkben, de a maradék, aki dolgozik, ők is jellemzően valamilyen kvalifikálatlan munkát végeznek. Ami persze nem szégyen, de kérdéses, hogy a 21. században egy modern gazdaságnak valóban ilyen képzettségi összetételű bevándorlásra van-e szüksége. Nem lehet, hogy inkább Kanadát vagy Ausztráliát kéne ebben követni, ahol pontrendszerben dől el, ki az, akire leginkább szükség van?
Ettől még vannak nyelveket beszélő, kvalifikált menekültek, én is ismerek többet is, de sajnos ők egy törpe kisebbség.

élhetetlen 2021.11.03. 21:21:40

@Örömhernyó: „Ha valaki semmit se tett le az asztalra, csak annyit, hogy ő néger, mohamedán, homoszexuális, pedó, nő, fogyatékos, akármi, és ezt képzi az identitása alapját, az egy nagyon zsákutcás folyamat.”. Hú, ez kemény. Mit tudsz, mint példát arra, hogy valaki csak azért kap fizetést, mert néger vagy homoszexuális vagy pedó? A nők is általában dolgoznak a fizetésért, a néger orvos is egy kórházban, stb. A fogyatékos, ha munkaképtelen, legfeljebb segélyt kap. Valami zavar van nálad.
„Most képzeljük el, hogy ugyanígy a fehérek, heterók is ezt teszik, amiatt verik a mellüket, mert ők fehérek, heterók, mást nem tudnak felmutatni. Az is egy beteg dolog lenne, nincs fehérnés hetero büszkeség menete.”. De van, a békemenet, a NER csapata, fehérek, bevándorlás ellenesek, csak heterók, akik szerint is a család az egy férfi, egy nő, ahogy kőbe vésték az alaptörvénybe, így sokadik módosításként, és verik a mellüket, hogy csak ők az igazi magyarok.

élhetetlen 2021.11.03. 21:52:11

@littke: Ha ráérsz, nézz bele a Nemváltoztatás óvodásoknak - Szólj Be a Papnak! (blog.hu) kommentjeibe. pl. a nagy hohohorgász hozzászólásai. Vannak itt bajok.

Csodabogár 2021.11.03. 22:42:15

@Ezopusz1234: Törödni kellene velük. Meggyőződésem, hogy igen sokan inkább dolgoznának. Sajnos a németek a bürokráciájukkal sokat rontanak saját helyzetükön.
Jelenleg az oltásokkal is csak laca-facáznak, ahelyett, hogy oltanának.

bízwax 2021.11.04. 14:05:46

@Arthamyr: A “többség” nem egy statisztikai, szociológiai mutató.

Golf2 2021.11.04. 15:28:25

@Csodabogár: törödni kell velük...ezekkel?Az eset pénteken történt, Witzenhausen városában. A török származású migráns gépjárművével egy napköziből távozó gyermekcsoportba hajtott. Egy nyolcéves kislány kórházba szállítását követően életét vesztette, egy hétéves és egy nyolcéves kislány pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

négyzet 2021.11.04. 15:52:24

@Golf2: Nyilván nem érdemes komolyan sem venni az ilyen hozzászólásokat. Hiszen nyilván nem ítélünk meg más embereket amiatt, mert egy hülye csinált valamit.
Mellesleg be is vitték a pszichiátriára, mert úgy tűnik, olyan baja van. Tragikus, amihez millió másik embernek semmi köze nincsen.

Golf2 2021.11.04. 19:43:23

@négyzet: Ha a te gyereked halt volna meg akkor is ilyen okos lennél? És még le se csukhatják...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása