A minap egy poszt alatt kialakult beszélgetés kapcsán jutott eszembe, milyen érdekes lenne kicsit körbenézni, miként nevelik a gyerekeket a nagyvilágban. Nyilván nagyon nehéz általánosítani, hiszen alapvetően minden család más és más, ugyanakkor azt gondolom, talán vannak olyan kulturális alapok, melyek jellemzőek lehetnek a világ egy-egy részére. Reményeim szerint megosztjátok majd a tapasztalatotok arról, mit és hogyan csinálnak másként abban az országban, ahol éltek.

Vitaindítónak azt javaslom, fussunk egy kört a világ körül, és nézzük, a szakemberek szerint egyes országokra, kultúrákra melyek a jellemző viselkedési, gyereknevelési formák.

(A poszt részben a babble.com – szerintem nem mindig pontos, de érdekes – összeállítására, részben az évek során általatok itt leírtakra épül. Mivel minden ország és család más, nyilván elkerülhetetlen néha az általánosítás, de remélhetőleg ti majd helyreteszitek. :))

Latinok

Az oldal egy kalap alá veszi a latino családokat, amit egyfelől a spanyolnyelvűséggel azonosít, másfelől azért elismeri, hogy az egyes országok között vannak különbségek. (Még szép…)

„Körükben a család egyike a legfontosabb kulturális értékeknek, és sokkal inkább a megosztáson és az együttműködésen alapul, mintsem a versenyen” – írta a St. Louis főiskola Pszichológiai és Viselkedéstudományi Tanszékének tanára, hozzátéve: a gyerekektől elvárják, hogy nyugodtak, engedelmesek, udvariasak és tiszteletteljesek legyenek a felnőttekkel.

Dr. Vicki Ritts szerint a latino családokban a fegyelem fontos szerepet játszik – és ezzel körülbelül egybehangzik az is, amit korábban a Határátkelőre ArtBrigitta a spanyol családokról írt.

„Többször hallottam már, hogy a spanyolok mindent ráhagynak a gyerekre. Ez sem igaz. Nevelik őket, ráadásul semmi modern felfogás nincs is bennük, semmi liberalizmus. Úgy csinálják, ahogy még a nagyanyáik idején, büntetés és jutalmazás elve alapján.

Gyakori az, hogy „amíg nem csinálod meg a házid, nem mehetsz le az utcára", vagy az „addig nem kelsz fel az asztaltól, míg mindent meg nem eszel", esetleg a „feleselsz apáddal, egy hétig nincs telefon (vagy tévé)", meg hasonlók.

Általában lazábban kezelik a nyüzsgést, a hangoskodást, de nagyon is szigorúak az étkezésben vagy a tiszteletteljes viselkedésben az idősebbek iránt, vagy hogy kedvesek legyenek a kisebbekkel. Hogy a nevelés mennyire hatékony, az már más kérdés. Tapasztalataim szerint a gyerek attól még pimasz lesz, hogy otthon nem nézheti a tévét, de ez már más téma, amibe itt és most nem megyek bele."

Kína

A kínai nevelés jórészt az ősi konfuciánus kultúrán alapul, amelynek lényege, hogy a gyerekek az istenektől érkeznek, és alapvetően jó természetűek, amit tiszteletben kell tartani. Az idősebbektől elvárják, hogy okítsák, neveljék, és irányítgassák, terelgessék a kicsiket.

„A kínaiak két jól különváló korszakra, az ártatlanság és a megértés korszakára osztják a gyerekkort” – fogalmazott Dr. Vicki Ritts, aki szerint ennek köszönhetően a kínai anyák az első időszakban a gyerek minden kívánságát kiszolgálják, olyan mértékben, amit például az európai kultúrkörben már túlságosan elnézőnek vagy engedékenynek tartanának.

A gyerek 5-6 éves kora környékén váltanak csak át a szigorúbb nevelési módszerekre, akkor viszont elég élesen és erősen, és komoly elvárásokat fogalmaznak meg velük szemben minden téren.

Japán

Hasonló a helyzet Japánban is, ahol a 7 évesnél fiatalabb gyerekekről hagyományosan úgy tartották, hogy az istenekhez tartoznak, és ennek megfelelően is bántak velük, nehogy az istenek visszavegyék őket.

„A nyugati szemnek néha nehéz különbséget tenni aközött, hogy egy gyereket elkényeztetnek, vagy gyengédek vele. Gyakran úgy néz ki, mintha a gyerekek irányítanának, az anyák pedig csak próbálnák tartani a tempót” – írta a kiotói nemzetközi iskola egy volt amerikai tanára, Judy Coker.

Japánban a nagyszülők (főleg a nagymamák) is fontos szerepet játszanak a gyereknevelésben, és a japánoknál is (csakúgy, mint Kínában) az „ártatlanság korának” elhagyása után sokkal szigorúbb nevelési módszerek lépnek életbe.

India

India hatalmas ország, és mivel hinduk, szikhek és muszlimok is élnek benne, nagyon nehéz egységes elveket meghatározni. Dr. Vicki Ritts is elsősorban a hindukról írt, méghozzá azt, hogy nagyra értékelik az engedelmességet, a passzivitást, és a függőséget.

„A gyerekkort egy nagyon érzékeny időszaknak tartják, amikor a gyerekek még formálhatóak. Így aztán a környezet, különösen a szülők hitük szerint fontos szerepet játszanak a gyerek fejlődésében” – tette hozzá a szakember.

Az indiai anyák nagyon közei kapcsolatban vannak a babákkal, mindig testközelben tartják őket, és az első években nem ritka, hogy együtt is alszanak. Ugyanakkor míg a kisgyerekeket elkényeztetik, már egészen kis kortól hangsúlyt fektetnek az oktatásra, és elvárják a szülők tiszteletét. A fizikai büntetés is előfordul.

Egyiptom

Egyiptomban a gyerekekre hagyományosan úgy tekintettek, mint akik majdan idős szüleik támaszai lesznek, manapság is természetesen nagy becsben tartják őket, ám (főleg vidéken) már egészen kis (akár ötéves) kortól elvárják, hogy segítsenek a szüleiknek a munkában, például a földeken.

A lányok gyerekkora meglehetősen rövid, a szervezett házasságok még mindig előfordulnak (főleg a falvakban), a városokban már kevesebb a gyerek, de őket is a szülők tiszteletére nevelik. Az iskolai teljesítményt nagyra értékelik.

Szaúd-Arábia

A szaúdiaknál a gyereknevelés elsősorban a nők feladata, miként erről volt már szó itt, a blogon is. Nem is csoda, hiszen ugye nem száguldozhatnak sportkocsikkal…

„A gyereknevelés. Ez elég népszerű ’hobbi’ a szaúdi nők körében, nem szokatlan hogy egy nőnek 5-10 gyereke legyen (és sok családban több mint egy feleség van, így egy férfinak könnyen lehet akár 10-20 gyereke is).

Szerencsére nem kell egész nap a négy fal között maradni a gyerekekkel, városszerte rengeteg játszótér van és ezek majdnem mindig tele vannak családokkal.

A bevásárlóközpontokban is mindig rengeteg játék áll a gyerekek rendelkezésére, például játékautók, amikben a szülők körbetolhatják a gyerekeket a helyi szupermarketben, a negyediken pedig a híres Hamley’s játékbolt helyi üzlete."

Dubaj

„Számomra a legfurcsább az itteni gyerekneveléssel kapcsolatban, hogy nagyon elterjedt az, hogy felvesznek egy bejárónőt otthonra, aki a házimunka elvégzése mellett a gyermekre is vigyáz, ellátja, foglalkozik vele.

Ez otthon Magyarországon luxusnak számít, csak kevesen engedhetik meg maguknak, illetve nem feltétlenül bízzák a gyereknevelést egy idegenre. Sokszor előfordul, hogy este 7-8 órakor is még a bejárónő sétál a gyerekekkel és nem a szülők.” (Oh Pura Vida)

Európa

Következzen Európa, és mivel innen már több helyről ti is írtatok, felejtsük el az okos szakembereket, és lássuk, melyik országban mit tapasztaltatok (mert a személyes tapasztalat mégis csak jobb…)

Németország

„Az apákat is bevonják valamennyire – jobban, mint Magyarországon – a gyereknevelésbe. Pontosabban megadják nekik a lehetőséget, amivel a legtöbben élnek is." (Eve)

„Ha belépsz a nappali ajtaján, a következőbe ütközik az ember (bármelyik napszakban): Apuci telefonál, közben járkál egy keveset. Ha mobillal beszél, akkor kimegy a kertbe, hogy legyen térerő, ha pedig vezetékesen beszél, akkor keresi azt a helyiséget a házban, ahol nem üvölt a gyerek.

Anyuka eközben a számítógép előtt ül: nap közben munkát imitálva bújja a laptopot (igazából skype-ozik, facebookozik vagy éppen rendel valamit az e-bay-ről), délután a kanapén ücsörög és kekszet/csokit/bonbont eszik, este pedig ismét a laptopját bújja, immár legálisan szörfözve az interneten.

Eközben a gyerek vörös fejjel ordít valahol, veri magát a kanapén, esetleg a földön. Anyucinak szeme sem rebben, apuci távolabb megy, hogy halljon valamit a telefon túlsó végén lévő személy szavaiból. Ó igen, ők ezt nevezik kulturális gyereknevelésnek. (…)

Apuka fontoskodóan bejött, majd letörölte a gyerek száját egy zsebkendővel, közben egy ügyes mozdulattal bogyót tuszakolva a gyerek szájába. Senki sem vett észre az egészből semmit, de én sajnos pont elkaptam ezt a pillanatot, és ismét elfogott a gyomorforgató érzés, hogy én ezt nem bírom tovább.

Tudtam eddig is, hogy létezik ilyesmi a világban valahol, de amikor a saját szemeddel szembesülsz azzal, hogy van, aki benyugtatózza a gyerekét, csak hogy ne égjenek be a barátok előtt, az valami szörnyű.

És amin a legkevésbé sem lepődtem meg, hogy immáron a 3 hónapos babát is nyugtatózzák, mert kis nyűgöske." (Ókidli)

Franciaország

„Az a benyomásom, hogy itt „önzőbb" stílusú a gyereknevelés is. Az anyák sokszor babakocsiban tolják a már menni tudó nagyobb gyereket is, csak hogy ne kelljen figyelni rá, és nyugodtan beszélgethessenek." (Ildikó)

Kelet és Nyugat

Végül hadd idézzek két hozzászólást a Quora egyik cikke alól. Az elsőt Brandi James írta, akinek egy kisfia van, és úgy látta, hogy szerinte a keleti kultúrák nagyobb hangsúlyt fektetnek a közösségre és a családra, mint a nyugati társadalmak elsősorban az egyént helyezik előtérbe.

„Persze a legtöbb család más, de a legtöbb amerikai gyereket nem úgy nevelik, hogy idős szüleinek támasza legyen, míg keleten a gyerekek egyik dolga éppen ez.

A nyugati kultúrák sokkal inkább az egyénre helyezik a hangsúlyt, már fiatal korunktól arra nevelnek, hogy az a legfontosabb, nekünk mi a legjobb, és utána jön csak a család és a baráti kör. Keleten sokkal inkább a közösség számít, ha segíted a közösség fejlődését, te magad is több leszel. Azt gondolom, ez a legfontosabb különbség a két kultúrkör között és ez tükröződik abban is, ahogyan a gyerekeket nevelik.”

A másik hozzászólás Kínából érkezett, Ben Li szerint a szeretet két különböző stílusú megnyilvánulásáról van szó, míg a kínaiak a kényeztetéssel fejezik azt ki, addig a nyugati kultúrkörben úgy tartják, a függetlenségre nevelés szolgálja a legjobban a gyerekeket. Persze a világ folyamatosan változik, egyre több idősebb kínai szeretné a saját életét élni és nem függeni a gyerekeitől.

(Fotó: pixabay.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!