A mai poszt részben kapcsolódik a hónap témájához, a szétszakított családokhoz, amit most inkább a Magyarországon maradt idős(ödő) szülők szemszögéből érint. Emellett azonban Eve írásában (akinek előző posztját itt olvashatjátok) jóval több szó esik arról, milyennek is látja új lakhelyét egy, még bevallottan a kulturális sokk első, „minden szép” fázisában lévő határátkelő.

„Mikor a „szétszakított családok” kifejezést halljuk, hajlamosak vagyunk csupán a férj-feleség-gyerekek verzióra asszociálni. Pedig nem csak őket hagyja maga mögött a kiköltöző fél.

Mi – férj-feleség-gyerekek – igaz, hogy együtt indultunk neki, mégis hátrahagytunk néhány másik családtagot, például férjem idős szüleit.

Bevallom, nem indultunk nyugodt szívvel. Szerencsére van egy lányuk is, neki is van családja, így nem maradtak teljesen egyedül és unoka nélkül. Ettől persze még nem volt könnyű.

Mikor bejelentettük mire készülünk, az első reakció az volt, hogy jól tesszük, menjünk. Később kicsit visszakoztak, mi lesz velük, az unokákat is ritkán látják majd... Aztán szép lassan túltették magukat ezen is, és maradt a „jól teszitek”.

Nem mindenki ússza meg ilyen könnyen. Egyik barátnőm anyukája – szintén nyugdíjas, de fiatalosabb - kategorikusan kijelentette, ezt nem tehetik vele. Érthető, ő egyedül van.

Felajánlották neki, hogy viszik magukkal. Szükség is lenne rá, vigyázna az unokára, ha kell, így hasznosnak is érezhetné magát. Válasz: „Nem!” Náluk végül csak a férj ment külföldre, a feleség a gyerekkel maradt otthon.

Az idős emberek és a technika

Indulás előtt felkészítettük őket a távkapcsolatra. Kaptak tőlünk táblagépet, megtanítottuk nekik, hogyan lehet videotelefonálni, hol látják, ha kaptak üzenetet, vagy kerestük őket…

Ez nem kis kihívás két majdnem nyolcvanéves embernek, de egész jól belejöttek. Igaz, nem mindig veszik fel, ha megcsörgetjük őket. Ilyenkor ránk tör a frász, izgulunk, nehogy valami baj legyen.

Szerencsére eddig nem volt semmi, csak nem hallották, vagy az a fránya kütyü nem azt csinálta, amit akartak. Osztom lelkesen a fotókat is, meg élménybeszámolunk írásban is, de néha nem tudják megnézni, mert „valamit kiírt a gép”.

Ám többnyire – még ha döcögősen is -, de működik a kapcsolattartás. Közben várjuk a Karácsonyt, akkor végre személyesen is találkozhatunk.

„Köszönöm, jól vagyok!"

Gyakran kérdezgetik tőlem, én hogy érzem magamat. Férjemnek megvan a „tuti” munkahely. Részéről amúgy sem nagy változás: Németországban tanult, német kollégákkal dolgozott, kiküldetésben is járt az országban nem egyszer. Egyszóval ő ismerősként jött ide.

De mi van velem? És egyáltalán, mit csinálok egész nap? Nem unom magam? Nem aggaszt, hogy munka nélkül vagyok? (Az utolsó három kérdést mindig a szívemre veszem, pedig tudom, nem bántani akarnak vele.)

A válaszom mindig ugyanaz: „Köszönöm jól vagyok!” De nem vagyok róla meggyőződve, hogy elhiszik. Pedig tényleg. „Köszönöm, jól vagyok!”

Miért? Igyekszem azokra a dolgokra koncentrálni, amik tetszenek. Ez egyelőre nem túl nehéz, mert akad belőlük bőven. Negatívumokat még nem tudok, ami talán annak is betudható, hogy én egyelőre a „kulturális sokk” első szakaszában leledzem, azaz a „minden szép és jó” szakaszban.

Ha majd elérem a „besokallás” fázist, igyekszem gyorsan letudni, mert tudom, hogy vár a következő szakasz, az „adaptációs fázis”, aztán meg a „beilleszkedés”. :)

Néhány pozitívum

- Már az elején szeretném megjegyezni, nem áldozatként éltem/élem meg a változást. Együtt döntöttük el, hogy bevállaljuk, nem kényszer szülte a döntést.

- Részemről ez egy lehetőség. A nyelvet biztosan meg fogom tanulni (remélem), és jobban, mint egy otthoni drága nyelvtanfolyamon. Ha így lesz, ezzel máris piacképesebb leszek a munkaerő-fronton.

- A gyerekek részéről szintén csak a pozitívumokat tudom sorolni. A nyelv terén ugyanaz a helyzet velük, mint velem. Ez később a továbbtanulási lehetőségeikre is kihat, ami szintén nem elhanyagolandó szempont.

Most egy úgynevezett „Übergangsklasse”-ba járnak, ahol intenzíven tanulják a németet. Közben haladnak a korosztályuk tananyagával is, de a hangsúly a nyelven van.

Ezen túlmenően megismerkednek egy másik kultúrával, egy másfajta életszemlélettel, ami sokkal nyitottabb és elfogadóbb, mint odahaza.

Az iskolával kapcsolatosan rengeteg pozitív tapasztalatot sorolhatnék fel. Ha mellé állítom az otthoni viszonyokat… higgyétek el, sokkal jobban jártak.

Itt ráadásul 11:20-ig tart a tanítás! Elsősök. Az otthoni 16:30-as befejezéshez képest ez részükről királyság. :) Magyar iskolába is járnak szombatonként, szerencsére erre is van lehetőség.

- Németországban egységként kezelik a családokat, és ebbe az élettársi kapcsolat is beleszámít. Jó példa erre a családi adózás lehetősége.

- A betegbiztosítás esetében pedig létezik olyan, hogy családi betegbiztosítás, ezáltal a nem dolgozó családtag is biztosítva lesz.

- Általában keres annyit a férj (természetesen itt is vannak kivételek), hogy nem megy tönkre bele a család, ha a családi költségvetésből kiesik a másik fél keresete.

- Nem érzem magamat „megbélyegezve”. Apróságnak tűnik, de nem mindegy, minek nevezzük a dolgokat. A „Hausfrau” sem egy álom titulus, de egy fokkal jobban hangzik, mint a munkanélküli, és nem is úgy kezelnek az emberek.

- A nők esélyegyenlősége: itt sem könnyű anyaként és a munkahelyen is helytállni, de több a lehetőség. A munkáltatók részéről sem akkora mumus egy anya.

Kis kitérő

Határozott idejű szerződésem a gyerekek születése után lejárt, így nem volt hova visszamenni. Van egy középfokú szakmám, sok év tapasztalattal. Van egy felsőfokú végzettségem (nem „büfé szakon”), amit ikergyerekek mellett gyesen szereztem meg úgy, hogy éjjelente tanultam, miközben semmi segítségem nem volt, mellesleg kitűnőre végeztem. Ezt csak névtelenül merem leírni, mert az ilyesmiért otthon csak bántó szavakat kap az ember. Pedig azokért a jelesekért nagyon keményen megdolgoztam.

A gyes mellett kitaláltam egy kisebb projektet, ami gyerekekkel kapcsolatos. Mikor épp nem voltak betegek, ezen dolgoztam. Közben gyártottam az üzleti terveket az egyéb ötleteimhez.

Álláskeresős időszakom is volt. Minden alkalommal megkérdezték, mi újság gyerekügyben. Van-e, akarok-e még... Nem kérdezhetik meg hivatalosan, de mindenki megkérdezte.

Először irodai asszisztensi pozíciókat pályáztam meg. Ezekhez állítólag túlképzett voltam. Aztán hatórás állást kerestem, találtam is szakmába vágót. Mikor a negyedik körön is átmentem, és küldték a szerződést, büszke voltam.

Aztán kiderült, hogy teljes idősnek vettek fel, és beleírták a szerződésbe, hogy elrendelt túlórák vannak, ami alól nincs kibúvó... vérző szívvel visszamondtam, mert nem tudtam volna elhozni a gyerekeket az oviból zárás előtt.

Férjem sem - nem kockáztattuk az egyetlen keresetet a családban, főleg úgy, hogy a férjem dupla annyit keresett, mint amennyit én kaptam volna. Nem azért, mert férfi, hanem mert jó a szakmája! Így otthon maradtam az ovi végéig a mini projektemmel, amit végül a férjemmel együtt csinálgattunk, ő hobbiból, mellékállásban.

Közben volt pár év, mikor a gyerekek folyton betegek voltak. Hol egyik, hol másik. Ezért tartottam egy kis szünetet a keresgélésben. Pozitív oldala is volt az otthonlétnek: a gyerekeket el tudtam vinni focira, úszásra, iskola-előkészítőre...

Közben angolul tanultam. A költözés előtt ismét állást kerestem, a gyes vége előtt (ikrekkel iskolakezdésig jár). Nem mondtam senkinek, mert elég volt a kudarcokból, ne csámcsogjon rajtam senki.

Bevallom, az önéletrajzban letagadtam a gyerekeimet. És láss csodát: felvettek! Nem kellett négy kört végigzongoráznom, elég volt egyetlen interjú. Még el sem mondtam otthon, mikor jött a férjemnek a lehetőség. Nem gondolkoztam sokáig, visszamondtam az állást. Végül is hazudnom kellett, hogy megkapjam, az meg nem túl jó kezdet.

Talán megértitek, miért esik rosszul, mikor azt kérdezgette / kérdezgeti a rokonság, nem unatkozom-e otthon, és nem akarok-e dolgozni? Ha ennél csak egy árnyalatnyival jobb itt a hozzáállás, már megérte.

További pozitívumok

- Az apákat is bevonják valamennyire – jobban, mint Magyarországon – a gyereknevelésbe. Pontosabban megadják nekik a lehetőséget, amivel a legtöbben élnek is.

- Több a részmunkaidős álláslehetőség – ezt a kisgyerekeseknek nem kell magyaráznom, miért tartom fontosnak.

- Ha már dolgozol: az adóból – alkalmazottként is – sok minden leírható. Amennyiben ügyes vagy (vagy ismersz egy adószakértőt), akár egy tizenharmadik havi fizetést (vagy majdnem annyit) is megspórolhatsz magadnak. Érdemes tehát mindenről számlát kérni, mert lehet, hogy később elszámolhatod.

- Vállalkozni kevésbé rizikós és kevésbé körülményes. Ezt a témát jobban körül szeretném járni a későbbiekben.

- Pozitívumként élem meg a sokszínűséget is. Engem megnyugtat a tudat, hogy nem én vagyok az egyetlen „mazsola”. A környékünkön körülnézve: egyik szomszédnak osztrák a felesége, másiknak kínai, a kábelszerelő horvát, az építőmunkások lengyelek és magyarok, a bolti pénztáros színesbőrű (nem tudom milyen országból jött, azért írom így), az iskolai mindenes olasz, a DHL futárok sokfélék, a buszsofőrökből szintén vegyes a felhozatal.

Itt jegyezném meg: a sokszínűség ellenére sem kerül veszélybe a bajor kultúra és hagyomány. A bajorok nagyon büszkék a hagyományaikra, az ünnepekkor rengetegen vannak népviseletben, de akár hétköznap is büszkén viselik. Boltok egész sora árulja ezeket a ruhákat, amiket viselnek gyerekek, felnőttek, idősek egyaránt.

A hit sem vallotta kárát, itt sokkal inkább vallásosak az emberek, mint Magyarországon. Minden iskolában tartanak ünnepekkor istentiszteletet, vagy elviszik őket templomba.

Mivel az iskolán belül is vegyes a kép, ökomenikus istentiszteletet szoktak tartani. Ezek a gyerekek befogadóképességéhez vannak igazítva, nem unalmasak. Hétvégén pedig mindenki megy a maga saját vallásának a templomába.

- Talán az előzőekben leírtak miatt van, hogy az emberek elfogadóbbak, toleránsabbak, és szemlátomást nyugodtabbak. Számomra hihetetlen a csönd, ami körülvesz. Mióta itt vagyunk, egy hangos szót sem hallottam. Kivéve a gyerekeket, de az így van jól. Az ellenkezője elég fura lenne.

- Kedvesek, udvariasak az emberek. A német emberek jóval közvetlenebbek, mint amilyennek képzeltem őket.

Nem azt akartam sugallni ezzel a felsorolással, hogy itt minden rózsaszín! Csupán annyi volt a célom vele, hogy megmutassam, meg lehet találni a jó dolgokat, csak keresni kell, aztán pedig ezekbe kapaszkodni, mikor épp nem mindent látsz szépnek és jónak, vagy mikor rád tör a honvágy.

Nem unatkozom

Amennyiben még az utazás előtt vagytok, és nektek sem lesz azonnal állásotok, és netalántán még a ti gyerekeitek sem önjáróak, és őket sem veszik be a „Mittagsbetreuung”-ba vagy a „Hort”-ba, - most visszaolvasva, ezt nevezem halmozottan hátrányosnak! :) - szerintem nem kell aggódnotok majd az üres óráitok miatt.

Ez szintén személyes infó, de megosztom veletek, hogyan zajlanak a mindennapjaim.

8:20-ra érek haza az iskolából, ahova én viszem a gyerekeket. (Busszal járunk.) 10:50-kor indulok értük, mert 11:20-kor ér véget a tanítás. Bárhogy is számolom, 2 és fél órám van itthon, egyedül. Ilyenkor tanulok.

Elég kevésnek érzem, de valójában tanulás az is, mikor az orvossal kellett beszélnem, meg a tanárnővel, a postással, a boltossal, a szomszéddal, a jegyellenőrrel... A gyerekekkel is tanulok, mikor kikérdezem őket.

Tanulás utána megyek a gyerekekért, ebéd, házifeladatozás, gyakorlás (szigorúan csak játékosan), ebédfőzés másnapra (ezzel lehet spórolni, férjem a munkahelyén 8-10 Euro-ért tudna ebédelni, ha nem vinne itthonról), egyéb házimunka, ha jó az idő egy kis játszótér is belefér, majd vacsora.

Éjjel lazításképp írogatok kicsit, vagy olvasgatok, gyűjtöm az ötleteket a blogomba. Ez jólesik, amolyan barátnő-pótló. Tanulok egy keveset, és ennyi volt a nap. A félbehagyott projektemmel a költözés óta nem volt időm foglalkozni. Valamikor erre is szeretnék időt szánni.

Péntek este nagybevásárol az egész család.

Szombaton hétvégi iskola. Ez Münchenben van, több átszállós történet (tömegközlekedünk, mert egyszerűbb), ezért nem jövök közben haza. Addig olvasás, kávézás, bolt, mindez kettecskén a férjemmel. Mikor nincs suli szombaton, ez a nagybevásárlós nap, és közben az Ikeában eszünk egy ebédet.

Vasárnap több fogásos ebédfőzés, együtt a család. Ezekre a napokra már egy halom programlehetőséget kinéztem. Ezen az oldalon rengeteg infó megtalálható a látnivalókról és egyebekről. Egyelőre azonban jobban esik az otthoni ejtőzés.”

A moderálási alapelveket itt találod.

Ha te is hasonló cipőben jársz, otthon maradtak a szülők, nagyszülők (vagy éppen te vagy az egyik nagyszülő), írd meg a történeted, hogyan kezelitek a helyzetet, ki hogyan éli meg! A leveleket a hataratkeloKUKAChotmail.com címre várom!