Itt a nyár, aki teheti, nyaralni megy, nagyon sokan külföldre. Vajon hogyan érdemes utazni, milyen formái és stációi vannak? Ezen morfondírozott el Steven, aki fotókat is csatolt a morfondírhoz. (Szolgálati közlemény: az utóbbi hetekben mindenféle dolgok akadályozták a posztok megjelenését, de ez mostantól változik. A cél, hogy azért heti egy írás kikerüljön – persze ehhez az is kell, hogy ti is küldjetek. Szóval akiben benne ragadt, az írja ki magából!)

Kuba, a Trinidad nevű település

„Sok módja van az utazásnak. Ide tartozik a manapság nagyon népszerű szervezett utak, amikor is egy összeg fejében minden utazással kapcsolatos gond a túraszervezőre hárul a program tervezésétől a szállás foglalásáig, sok esetben még az étkezéseket (és korlátlan italokat) is beleértve.

Aztán vannak a hivatalos utak, a kiküldetések, és családi vakációk, mind utazással kapcsolatosak… na meg hogy a legfontosabbat el ne felejtsem: a diákok utazásai, mármint a kalandosabbaké, amikor is nagyon kevés pénzzel, de gyakran nagyon hosszú időre, a fiatal a nagyvilágot a nyakába veszi, és ide-oda kalandoz.

A Duna S kanyarja Passautól keletre

Én az utóbbi gyakorlata alapján lettem „megfertőzve”, következésképpen ma is az egyéni utazásokat kedvelem, és nem a csoportosakat. Útjainkat én magam tervezem. Általában 2-5 hétig tartanak, nem hosszabbak, pedig lehetnének, mert mindketten nyugdíjasak vagyunk. 

Az utazásokkal járó örömöket legutóbbi könyvében Thomas Swick amerikai író nagyon jól összefoglalta. A könyv címe „The Joys of Travel” (Az Utazás Örömei). Swick az utazással járó örömöket 7 kategóriába sorolja:

• Utazás előtti láz
• Úton
• A szakítás a rutinnal
• Az újdonság
• A felfedezés
• Az érzelmi kapcsolat
• A hazatérés öröme

Budapest, Egyetemi templom

Az utazás előtti „láz”

Angolul anticipation. A legtalálóbb kifejezés a német, amit magyarra fordítva, a reisefieber, az utazás előtti „láz”. Ez az a periódus, ami az út céljának és annak kezdetének elhatározása után következik.

A mi esetünkben legtöbbször fél évről beszélünk. Ebben az időszakban igyekszem a lehető legtöbbet megtudni a célországról. Ez lehetséges az interneten, de még régimódian is, könyvekből, és másoktól érdeklődve. Itt Kanadában nem egyszer találhatsz baráti körödben olyat, aki a célországból származik, vagy akinek házastársa onnan való.

Az interneten az országok turistaportáljai, a nemzetközi nagy turistakalauzok (Michelin, Fodor, Frommers, Lonely Planet) portáljai, valamint a nagy lapokban megjelent útleírások (New York Times, Guardian) nagyon hasznosak. Sok ilyet ki is nyomtatok, úgyhogy manapság turistakalauzok helyett legtöbbször csak nyomtatott lapokat hordozok az úton magammal.

Ebben a szakaszban kell eldönteni mennyi időre, és az adott időben hány helyre és hova fogunk ellátogatni. Ekkor zajlik le a repülőjegyek megvétele. Már nagy a gyakorlatom, mindig az interneten intézem el. Utazási ügynökséget már régóta nem használok.

Ajánlatos a szálloda vagy lakás bérléseket is előre elintézni, ezeket, nem úgy, mint a repülő jegyeket még meg lehet változtatni, vagy le lehet mondani.

Mire a repülőgépre felszállunk utunk részletei, mármint hogy mit ejtünk majd útba, hol fogunk megszállni, mit nézünk meg, és de még az is, hogy hol érdemes és mit enni, nagyjából el van tárolva a fejemben, és le is van írva a noteszomban. Mindig többet írok le, mint amit fizikailag képesek leszünk megnézni, így mindig van választék a helyszínen. 

Az Atlanti-óceán partja, Cape Cod, Massachusetts

Úton

Ide tartoznak az utazással járó élmények. Túl vagy a repülőtéri hercehurcán, a pályaudvari zűrzavaron, avagy kocsid megpakolásán. Hátradőlhetsz ülésedben, nézheted a felhőket, avagy az elsuhanó tájat. Ha idegenek között ülsz, akadhat alkalom beszélgetésre. Ideje hogy megnyugodj, élvezd utazásod kezdetét, mint valami nyitányt vagy előjátékot.

Persze vannak vakációk ahol állandóan úton vagy, nem csak az elején és a végén. Ide sorolom ifjúkorom lengyel és később európai autóstoppos útjait. Ide tartoznak a nagy Amerika keresztüli autós utak, amikről híres emberek is írtak könyveket és készítettek filmet. (Jack Kerouac, Az Uton, John Steinbeck, Utazások Charlyval, valamint Wim Wenders sok filmje).

Külön megemlítem Paul Theroux amerikai író könyveit és a manapság a CNN-n látható sorozatot, Anthony Bourdain – Nem séfnek való vidék (Parts Unknown). Az előző szerző könyvei között ajánlom A Vén Patagóniai Express-t, ez magyarul is megjelent, míg a CNN sorozat házigazdája, Anthony Bourdain, egy valamikori séf, aki Magyarországon is fogatott. (Sajnos Anthony Bourdain pár évvel ezelőtt öngyilkos lett.)

Az én romantikus világomba tartoznak a nagy gyalogtúrák is, irigylem Juliánusz barátot, aki a 13. században gyalog indult el, keletre az ősmagyarokat felkeresendő…. micsoda kaland lehetett! Gondolom nem kis veszéllyel járt akkoriban egy olyan út.

 Jómagam 2006-ban Spanyolországban bejártam a (francia) Caminót, 650 km-t. Öt hetet vett igénybe. Az egyik legemlékezetesebb, és mellesleg legkevesebb pénzt igénylő utam volt.

Bangkok, Arun Watt 

A szakítás a rutinnal

Nem kell különösen magyarázni, hogy a rutin szükséges biztonságunkhoz, de egy olyan élet, ami csak rutinokból áll, nem élvezetes. Munkánkat remélhetően szeretjük, de hétvégeken és vakációkon mást csinálni jót tesz szervezetünknek.

Az utazásokon, főleg azokon, amiket nem csoportosan teszünk, rutinunkkal szintén szakítunk. Nemcsak szakítunk, de lehetőségünk adódhat a serendipity-re is. Ezt az angol szót nehéz magyarra fordítani, leginkább egy „kellemes meglepetés”-t jelent. Ide tartoznak az esetleges beszélgetések/ismeretségek idegenekkel, az idegen városban való eltévedéssel kapcsolatos kalandok, a be nem tervezett események, egyszóval mind az, amiről nem tudtunk, de belekeveredtünk utunk során.

Például pár éve Kubában autózván meglepett minket mennyi sok az autóstoppos, és hogy ezek (legalább is a fiatalabbak) közül aránylag milyen sokan beszélnek angolul, a jó kubai közoktatás eredményeként.

Japánban (egy nagyon fejtett ipari ország) ugyanakkor aránylag kevesen beszélnek angolul, de azok, akik igen, nagyon szeretnek külföldiek társaságában lenni, az angoljukat gyakorolandó.

Nagyobb városokban számos japán turista hivatal éppen ezért „párosít” ottaniakkal, akik ingyen bemutatják neked városukat, csak azért, hogy az angol (vagy francia, spanyol) tanult nyelvet gyakorolják. Ez nemcsak egy lehetőség az ottani látnivalók megismerésére, de egy helybelivel való beszélgetésre is.

Az újdonság

Az utazás fő célja, számomra legalábbis, az új élmény átélése. Nem kell ehhez nagy távolságra menni, csupán a város falu, a természet adta különbség elég arra, hogy élvezzük az új helyzetet. Hiába készültünk fel, olvastunk arról a helyről ahova érkeztünk, a megérkezés pillanata, az új helyzetbe csöppenés, nagy élmény.

Emlékszem egyszer mikor egyszer Párizsba érkeztünk, és a repülőtérről azon az őszi vasárnap reggel a városba szállító mini buszba ültünk, ahol történetesen mi voltunk az utolsóak. Ez alkalmat adott arra, hogy a város életét áttekintsük. Láttuk a kutyáikat sétáló elegáns embereket a 16. kerületben, egypár paraszt piacot roskadó árukkal.

A repülőtérről Tokió belvárosába a helyérdeki vonatra vettünk jegyet. Emlékszem a nép és épületek sűrűsödésére, az állomásokon növekedő tömegre. Még városi emberek számára is, mint mi, szinte földöntúlinak tűnt.

Mikor Lisszabonban jártunk, a taxis a dombokat mászta, ugyan olvastam róluk, a látványra nem voltam elkészülve.

Mindez azt jelenti, hogy egy ideig unatkozni nem fogsz. Ha meg eleget láttál, ideje egy állomással tovább menni. Kerüld el a rutint, szabadságon vagy, azt teheted, amit akarsz. Kísérletezz a helybeli ételekkel, kérj tanácsot vagy mutasd a pincérnek, ami jól néz ki, és kérjél azt amit a közeledben fogyasztanak. A legtöbb esetben a helybeliek szívesen segítenek, kivétel néha azon helyek, ahol túl sok turista forgolódik.

A felfedezés

A felfedezés helyett használhatnám a tanulság kifejezést is. Legtöbb ember, ha nem utazik, vagy csupán „csomagolt” utakra megy a téli nyárt keresendő, keveset fog megtudni a célországról, és az ott élőek szokásairól.

Gyakran a csupán nyaralók abban az illúzióban maradnak, hogy az ő nemzeti ételeik a legízletesebbek, és az ő leányaik/fiaik a legcsinosabbak a világon, az ő országuk a legszebb, kultúrájuk a leggazdagabb… és folytathatnám. Nem mintha az ilyen gondolkodás különösebben káros lenne, de kívülről nézve bizony nevetséges.

Nem került nekem sok időbe, hogy első utamon, a 60-as években Lengyelországban ráébredjek: nyers uborkát enni nem fog beteggé tenni. Olaszországban tapasztaltam, hogy a zöld paradicsom nyersen is jó salátának, avagy Kelet Németországban bolyongván láttam, hogy a német leányok is csinosak, és Angliában rájöttem, hogy az indiai/kínai konyha igenis ízletes, és hogy nem, (hidd el nekem) nem a magyar paprika a legerősebb.

Lehet tanulni az északi népek pontosságából, a mediterrán emberek jókedvéből, életrevalóságából, az amerikaiak örök optimizmusából és buzgóságából. Tudom, általánosítok, de akkor is.

Egyetemi éveim alatt tett nyári európai autóstoppozásaim után az az érzés töltött el mintha egy párhuzamos egyetemi szakot végeztem volna el. Annyit tapasztaltam és újat láttam. Japánban jártunk után a tisztaság új fogalmat öltött. Az emberek lezsersége Rio de Janeiróban terápiás volt. Izgatott polgárt ott nem láttunk.

A mexikói San Miguel de Allande

Az érzelmi kapcsolat

Talán egyénenként változik, de számomra az utazás alatt van egy érzés, ami eluralkodik, ez a különállás. Otthoni életünket ideiglenesen elhagytuk, mint kívülállók máshol barangolunk. Látjuk távolban élő emberek mindennapi életét, anélkül, hogy az ő problémáikat/örömeiket magunkénak érezzük, vagy akárcsak tudatosak legyünk ezekről. Mi csak ideiglenesen vagyunk ott, rövidesen máshova megyünk.

Alkalomadtán nagy szegénységet, egyenlőtlenséget látunk. Tenni semmit sem tudunk, mint valami állatkertben megnézzük, aztán tovább állunk. Sokak emiatt az utazást egy szomorú élménynek mondják. Az ilyen érzés a legdominánsabb a szóló utakon, minél több társsal utazol, annál inkább az utazás egy társas esemény lesz és nem egy kívülálló túrája, idegen földön.

Sokszor az utazó nézi, amikor a helybeliek ünnepelnek, mulatnak. Egyszer feleségemmel Bergenben Norvégiában voltunk a nemzeti ünnepen. Május 17-re esik. Volt majális, evés-ivás, este tűzijáték, hányás, a fiatalok a parkokban egymást markolták, mi, mint épphogy érkezettek, csak sétáltunk, nézelődtünk, de részt nem vettünk. Hogyan is vehettünk volna ebben részt, mindez a norvégok számára lett rendezve?

Máskor meg egy nyaraló spanyol diákcsoporttal találkoztunk Granadában. Kurjongatva táncoltak valami népi táncot és ködös szemmel énekeltek valami dalt, talán a magyar „akácos út” spanyol megfelelőjét. Csak néztük, tetszett, de annyira spanyol volt, hogy másokat akaratlanul is, kizárt.

Nagy ritkán előfordulhat, hogy mint utazó, kitűnsz a tömegből, öltözködésed vagy bőröd színe eredményeként. Ha ez olyan helyen van ahol a turisták ritkák, bámulat tárgya lehetsz. Egyesek hozzád is jönnek, veled elbeszélgetni akarván. Ilyen élményben részesedtünk négy évvel ezelőtt Kubában, amikor egy bérelt kocsival az ország egy részét bejártuk.

Talán még ma is, a turisták túlnyomó többsége a tengerparti „szervezett” nyaralóhelyeken nyüzsög, és Kuba csodálatos vidéki városkáiba el nem merészkednek. Ha igen, nagy buszban. Akárhol pakoltuk, egyszerű kínai gyártmányú kocsinkat, nagy bámulásnak voltunk kitéve. Különleges eljárást kaptunk a kávéházakban, mintha a Marsról jöttünk volna. Aki valamit is beszélt angolul próbálkozott társalogni, vezetőnek ajánlkozni, avagy kérdezték nincs e nálunk szappan?

Alexander Valley, Kalifornia

A hazatérés öröme

A mai utazónak, ellentétben a múlttal, amikor is ez körülményes volt, számtalan alkalma van az interneten és a közösségi oldalakon keresztül kapcsolatban maradni az otthoniakkal és barátaival. Sokan túlzásba is mennek, és naponta fényképek sorozatát teszik fel Facebook oldalukra.

Ennek ellenére, és dacára a pénznek, amit arra költöttünk, hogy otthonunktól távol legyünk, a hazatérés öröme tagadhatatlan. Összehasonlíthatnám ezt a gyerkőcök/fiatalok szeptemberi iskola kezdéséhez, mert ugyan sokan tagadják, a legtöbben nem bánnak visszatérni az iskola rutinjához, és örülnek barátaik újbóli közellétének.

Remélhetőleg egy ideig lesz olyan, aki nem bánja utazási élményeinket meghallgatni, mindenki szereti ezeket elmesélni. Vannak kevesen olyanok, akik ezeket jól le is tudják írni, még kevesebben az olyan szerencsések, akik ebből meg is tudnak élni.

Gyermekkoromban, a 60-as években, emlékszem Fehér Klára útleírásaira, neki valami szerencse vagy kapcsolat útján az utazás meg lett engedve. Leírásait nagyon élveztem. Azóta sok utazás írót olvastam, a legnagyobb még Nobel díjat is kapott, neve V.S. Naipaul.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.