oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. október 27. 06:50,  Németország, a kétszínű látszatvilág 448 komment

2012. október 27. 06:50 Határátkelő

Németország, a kétszínű látszatvilág

Sajátos élethelyzet au pairnek lenni, hiszen az ember nem csak új országba költözik (ami már önmagában is lehet egy kultúrsokk), de egyből egy idegen család hétköznapjainak része lesz, első kézből tapasztalja meg az eltérő kultúrát, nevelési szokásokat, életmódot. Van, akinek bejön, van, akinek. Nos, mai szerzőnknek, Ókidlinek finoman szólva sem jött be. Hogy miért, az a következő életképekből rögtön kiderül!

német ház 2.jpg

„Hat és fél hónapot töltöttem kint Németországban egy kisebb településen Hamburg és Bréma között. Nem szerencsét próbálni mentem ki, még csak nem is hülyére keresni magam, hanem az alapdiploma után úgy éreztem szükségem van egy kis szünetre még mielőtt belekezdenék a mesterképzésbe, mert nagyon sokat kivett belőlem az egyetem, illetve szerettem volna egy nagyobb csalódás után újra önmagamra találni.

Úgy döntöttem, kipróbálom magam au pairként. Ugyan soha nem voltam odáig a gyerekekért, de au pairként az ember olyan dolgokat tapasztalhat meg, amelyeket egyik másik munka során sem: az ember igencsak megtanulja, milyen az, amikor nem beszélhet vissza, vagy éppen amikor csak önmagára számíthat.

Több mint fél évem volt arra, hogy megismerjem a német kultúrát, mentalitást, nyelvet, a dolgokhoz való hozzáállást stb. és rá kellett, hogy jöjjek: amit mi magyarok annyira nagyra becsülünk, amit mi annyira irigylünk az egy csupa látszatra épülő kétszínű világ.

Amíg kint dolgoztam, az egyik barátom megkérdezte: Mi az, amit olyan jónak találok a németeknél, hogy beépíteném a magyar kultúrába? Megmondom őszintén, hogy nagyon el kellett gondolkoznom a válaszon, mert hirtelen semmi sem jutott eszembe.

Lássuk csak: a higiénia teljes hiánya nem éppen erény. Az a fajta unintelligencia, hogy azt sem tudják, hol van Magyarország, ismét csak elég visszataszító. A felsőbbrendűség érzésük más "keleti" népekkel szemben szintén nem a legszimpatikusabb dolog. A gyerekek nyugtatózása és elhanyagolása magyar szemmel megint csak furcsán hat, illetve a híres német pontosságot és precizitást sem sikerült megtalálnom, hiába kerestem.

A gyereknevelés

Annak idején írtam egy blogot, amelyben minden élményemet megosztottam a családommal, barátaimmal, illetve később a teljesen idegen olvasókkal is. Ebből idéznék most néhány dolgot:

"Ha belépsz a nappali ajtaján, a következőbe ütközik az ember (bármelyik napszakban): Apuci telefonál, közben járkál egy keveset. Ha mobillal beszél, akkor kimegy a kertbe, hogy legyen térerő, ha pedig vezetékesen beszél, akkor keresi azt a helyiséget a házban, ahol nem üvölt a gyerek.

Anyuka eközben a számítógép előtt ül: nap közben munkát imitálva bújja a laptopot (igazából skype-ozik, facebookozik vagy éppen rendel valamit az e-bay-ről), délután a kanapén ücsörög és kekszet/csokit/bonbont eszik, este pedig ismét a laptopját bújja, immár legálisan szörfözve az interneten.

Eközben a gyerek vörös fejjel ordít valahol, veri magát a kanapén, esetleg a földön. Anyucinak szeme sem rebben, apuci távolabb megy, hogy halljon valamit a telefon túlsó végén lévő személy szavaiból. Ó igen, ők ezt nevezik kulturális gyereknevelésnek."

A gyerek üvölt

"Az anyukát nem kell félteni. Bár minden nap kidobnak annyi kaját a szemetesbe, amennyit én egész életemben eddig nem dobtam ki, ha az etióp gyerekeket mutatják a híradóban, automatikusan átkapcsol egy másik adóra: "Ez annyira szörnyű, nem bírom nézni se.""

"A gyerek üvölt a kertben, apuka felveszi az ölébe:
- Hát már nagyon fáradt szegénykém.
- Akkor miért nem fekteted le aludni?
- Már próbáltam, de hallottad, hogy sír.
- Akkor már nem mindegy, hogy a kertben vagy az ágyában sír? Az ágyában valószínűleg úgyis elaludna 10 perc után.
- Igen. Csak nem akart az ágyában lenni.
- Néha teljesen különbözik az, hogy egy gyerek mit akar, és mire van szüksége.
- Igen Ildi, igazad van. (Csend...) Csak tudod, voltak már ebből veszekedések."

Gyomorforgató érzés

"Apuka fontoskodóan bejött, majd letörölte a gyerek száját egy zsebkendővel, közben egy ügyes mozdulattal bogyót tuszakolva a gyerek szájába. Senki sem vett észre az egészből semmit, de én sajnos pont elkaptam ezt a pillanatot, és ismét elfogott a gyomorforgató érzés, hogy én ezt nem bírom tovább.

Tudtam eddig is, hogy létezik ilyesmi a világban valahol, de amikor a saját szemeddel szembesülsz azzal, hogy van, aki benyugtatózza a gyerekét, csak hogy ne égjenek be a barátok előtt, az valami szörnyű. "

"És amin a legkevésbé sem lepődtem meg, hogy immáron a 3 hónapos babát is nyugtatózzák, mert kis nyűgöske.

- Ugyan mondta a doktornő a rutinvizsgálaton, hogy még nem jönnek a fogai, de ha már éppen az ínyénél tart, csak nem jönnek még, az is fájdalmas ám! - majd beadta a kis bogyót a gyereknek, aki néha már arra sem hallgat el, hogy mellet nyomnak a szájába."

"Reggel felkeltem, és az apukát még itthon találtam:
- Ildi segítenél nekem egy kicsit?
- Aha, mit?
- Kéne egy kis segítség a nyúlketrec takarításánál, be kéne vásárolni és meg kéne öntözni a virágokat a kertben és a ház előtt.
Végül is csupa olyan, ami az au pair feladatai közé tartozik..."

"Mióta rájöttek a szülők, hogy mennyire hasznos dolog nyugtatót adni a gyereknek, elég gyanakvó vagyok. Sosem tudom, hogy most spontán rendes velem a gyerek, vagy csak megint be van gyógyszerezve."

Magyarországon is németül beszélnek?

"- Ó, nagyon szépek lettek a fotók - állapítottam meg a fotósnővel folytatott bájcsevely közben.
- Hát igen, egy ilyen szép kisbabáról csak szép fotókat lehet készíteni. Amúgy honnan jöttél?
- Magyarországról. Egy hónapja vagyok itt.
- Nagyon szépen beszélsz németül? Vagy Magyarországon is németül beszélnek?
- Nem, ott magyarul.
- Ja, értem. Bocsi, csak ugye Ausztriában is németül beszélnek, így gondoltam...
- Persze, semmit gond..."

"- Magyarországról jövök - magyaráztam a nevem furcsaságát.
- És ott milyen nyelven beszélnek? Oroszul? - érdeklődött a srác.
- Nem, magyarul - mondtam neki, és már csak ingerenciám sem volt a röhögésre, mert hozzászoktam az efféle kérdésekhez és ahhoz, hogy majdnem a szomszédban vagyunk, de pont olyan kevesen ismerik Magyarországot, mint az USÁ-ban.
- Magyaruuul? Van olyan nyelv hogy magyar?
- Igen. - tettem hozzá mosolyogva és igyekeztem nem hozzátenni, hogy "Te ***!"
- De azért Oroszország ott van közel, nem? - próbálta menteni a menthetőt.
- Hát, nem szomszédos ország."

Bunkóság vagy egyenjogúság?

"Az anyuka bőszen újságolta, hogy tegnap életében először megfürdették a pici babát. Számoljunk csak utána: augusztus 5-én született, és ma van 19-e. Igen, egy nap híján két hetesen érintkezett vízzel először az a kisbaba, aki minden nap többször is térdig fossa, és bokáig hugyozza magát."

"Nos, a nőknek annyira jól sikerült itt kiharcolni az egyenjogúságot, hogy a férfiak sehol sem engedik előre a nőket. Sem a szórakozóhelyen, sem a bevásárlásnál. Pontosan úgy nyomulnak és tolakodnak elénk, mint Bécsben a metróaluljáróban.

Mondhatjuk úgy is, hogy nem bunkók, szimplán egyenrangúnak tekintenek minket, de hát azért én is mégiscsak ahhoz vagyok szokva, hogy kinyitják nekem az ajtót, előreengednek és nőnapon virágot/csokit kapok. Úgyhogy maradnék inkább a bunkó jelzőnél."

Alkalmazkodni az anyuka hangulataihoz

"Másnap folytatódott minden, ahol abbahagytam. A napi rutinteendőim végeláthatatlan sora, miszerint reggel fél 7-kor felkelek, reggelit készítek a gyereknek, elviszem őt oviba, hazafelé veszek zsömlét, megreggelizünk, berakok egy mosást, elmegyek bevásárolni, nekiállok főzni, kiteregetek, hazahozom a gyereket, ebédelünk, majd pedig egy egész délutánon keresztül próbálom elszórakoztatni mind a két gyereket."

"Rengeteget nyeltem, hiszen hamar megtanultam: az én véleményem nem mérvadó és csak magammal tolok ki, ha segítő szándékkal bármilyen javaslatot is teszek. Meg kellett tanulnom, hogy igenis alkalmazkodnom kell az anyuka hangulatváltozásaihoz és egyszer el kell pakoltatnom a gyerekkel a játékot, másnap viszont le vagyok szidva, ha ezt megteszem."

Au-pairnek lenni nehéz

Nem csak azért, mert távol a családtól és a barátoktól egy idegen családnál, egy idegen országban idegen nyelven kell boldogulni. Hanem mert olyan dolgokat kell elfogadni, majd végigcsinálni, amivel nem feltétlenül értek egyet, pl. a gyerekek nyugtatózása, a hisztihez való hozzáállás vagy éppen a másfajta értékrend.

És hogy mit is válaszoltam a feltett kérdésre, miszerint mi az, amit olyan jónak találok a németeknél, hogy beépíteném a magyar kultúrába? Nos, talán a lazaságot, amely viszont kizárólag az anyagiakra vezethető vissza. Ha összetörik az autót, nem kell aggódni, mert van másik kettő. Ha a gyerek kinövi a ruháit nincs pánik, hiszen van pénz újabb adidas pulcsikra. Ha nem várt kiadások jönnek, nincs idegeskedés, hiszen a több ezer eurós fizetésből akár a többszörösére is futná. És még sorolhatnám.

Családot alapítani - itthon

Én nem érzem magam alsóbbrendűnek, mert magyar vagyok. Szeretek főzni, szeretek minden nap zuhanyozni, szeretek a világról tájékozódni, nyitott vagyok új kultúrák felé, saját magam szeretném felnevelni a gyerekeimet és még sorolhatnám.

Világot akarok járni, utazni, tapasztalni! Majd lenyugodni és családot alapítani. Itthon.

(Akit érdekelnének további kultúrsokkok au pair kézből, az Ókidli blogján, itt tud egy kicsit utána olvasni)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: au pair Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr854872535

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarország mennyország 2012.10.27. 08:59:23

Ezt is megértük. Használt a sok ima:-)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabaalint (törölt) 2012.10.27. 17:11:11

@fizetekmegegysort:
A homeopátia a placebo beadásának az eddig kitalált legsikeresebb módja, egyetlen hátulütője, hogy bizonyos értelmi szint felett már nem működik, mivel nem hiszi el az áltudományos maszlagot a beteg.

Gera 2012.10.27. 17:12:48

@]{udarauszkasz: Ember, nézzél már szét mi van itt, mit tudunk mi fenntartani? Ezerszer nagyobbak a problémáink a németekénél.

Zabaalint (törölt) 2012.10.27. 17:14:24

Hogy a posztolót is fikázzam, bár gondolom előttem már sokan megtették, nagyon korlátolt egy ember lehet, aki 1 család megismeréséből általánosít egy egész népre. Különösen Németország esetében vicces, amely kulturális szempontból meglehetősen sokféle ország.

Amúgy a napi fürdés tényleg sok németre nem jellemző, ahogy sok angolra sem például, szerintem a napi fürdés legjobban a keleti blokkban terjedt el, mert érdekes módon a volt NDK terültén ugyanúgy általános, mint Magyarországon.

gyöngyvirag 2012.10.27. 17:15:15

@Dr. Trebitsch: máktea meg mobiltelefon. Kis idő eltelt a két jelenség között.... ano ez volt a gyógyszer mindenre. Falun szokás volt.. nem magyar találmány. Pálinka, máktea.
Pl. aratásnál az árnyékba be a gyerkőc, gyűszűnyi pálesz .. csend volt, ment a munka.
---------------------
Nem értem...tényleg: valaki leírja a véleményét. Többen alátámasztják a posztoló tapasztalatait - ott élő magyarok - most akkor mi a baj ezzel.
Azt is megindokolta, hogy a bunkó alatt ő mit ért. Ha ez van akkor miért kell ennyire megbotránkozni, hogy szerinte ez bunkóság. Ő így fejezte ki magát. Akkor is ez van ha egyeseknek ez nem tetszik. Akkor is fülzsíros a kölök. De ha ez a németnek nem probléma,akkor miért kell védeni a helyzetet? Nálunk nem ez a norma. Nagy ügy.

Nem értitek? Lehet más és érezhetjük, hogy ez szerintünk bunkóság...ettől ők sem lesznek kevesebbek és mi sem.
Le lehet írni, meg lehet fogalmazni, nem?
Sztem a felsőbbrendűséget pedig felejtsük el.
Ember-ember.

Zabaalint (törölt) 2012.10.27. 17:15:22

@DennisMoore:
Gondolom büfé-ruhatáros szakon végzett.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.10.27. 17:23:57

@]{udarauszkasz:

"Ha kepesek lennenk ugy osszefogni, mint akar a [,,,] jugoszlav"

Ez a kemény, nem a vídia! :))

Dr. Trebitsch 2012.10.27. 17:24:45

@gyöngyvirag: mobiltelefon??? ez hogy jön ide?

Szenvedélybetegekkel dolgozom, rendszeresen találkozom kliensekkel, akiknek a drogkarrierje csecsemőkorban kezdődött... Igaz, ők már felnőttek, és legyen igazad, hogy ez a gyakorlat a múlté. Csak félek, hogy mégsem.

kocsisj 2012.10.27. 17:29:32

@KrisztinaKrisztina: Tudod ez egy kis történelmi visszatekintést megérdemelne. A háború után kaptak egy iszonyatos összegű Marshall-segélyt (mi nem kértünk belőle), a teljesen szétvert gazdaságot az akkori legkorszerűbb ipari eszközökkel építhették újjá. Arról nem beszélve, hogy a háború utáni generáció még német módra dolgozott. A dolgozni tudó (és akaró) generáció most ment nyugdíjba. Közben a világ 5. legerősebb gazdasága erősen kiszervezte magát innen, ipar csak mutatóba maradt, lásd Kína, Kelet-Európa, Törökország stb. A jelenleg itt "dolgozók" nagy része közvetít, "szakért", szervez stb., semmi effektív munka. 20 éven belül bele fognak dögleni. (kérdezz meg egy magyar Telekom-ost, mit és mennyiért dolgoznak nálunk és náluk).

neoteny · http://word.blog.hu 2012.10.27. 17:29:51

@Dr. Trebitsch:

Ez erősen off topic, de hadd kérdezzem meg: hogyan derül ki valakiről hogy "a drogkarrierje csecsemőkorban kezdődött"?

gyöngyvirag 2012.10.27. 17:31:58

@Dr. Trebitsch:
innen az ötlet: " ..A nyugtatózás tényleg gáz, de nem hiszem, hogy bevett szokás lenne, a posztoló inkább egyedi rossz példát láthatta.. Kis hazánk bizonyos vidékein a pálinkás rongy és a máktea ma is használatos a nyüzsgönc csemeték lecsillapítására, .."
A papa gyömöszölte a kiskölök szájába a nyugtatónak vélt bigyót.
A papa pedig naphosszát mobilozik...hol kint a kertbe..
Erre voltam kihegyezve.

]{udarauszkasz 2012.10.27. 17:39:29

@neoteny: latogass el Becsbe, meg mindig jugoszlavoknak hivjak magukat sokszor, es sokszor jobban osszefognak, mint akar egy mareknyi magyar. Meg a legegyszerubb vendegmunkasok is.

Globetrotter2014 2012.10.27. 17:41:34

Igen ez találó.Sajnos az olaszoknál franciáknál ugyanúgy beüthet az ilyen, "nűlatok is van már színes TV meg mosógép?" jellegű komment.

Sajnaos ennyire vagyunk nekik relevánsak.

A németek is rájöttek hogy nem a lexikális ismerek a legfontosabbak, így másra megy el az oktatási rendszer erőforrása.

De ahogy az amerikaiak, úgy a németek is lényegsen jobbak lesznek szmos valóban fontos versneyszámban.

kocsisj 2012.10.27. 17:43:47

@Krajczig&Khaas: Sajnos két dologban sántít, amit írtál. Én vállalkozást (vendéglátó) csináltam itt kint, nem voltam senkinek cselédje stb. Másik dolog. Lehet, hogy annak idején nálunk sokan lenézték a románokat, lengyeleket (nem ingem, mert nekem nagyon sok barátom volt kint, inkább segíteni próbáltam), de mi nem belőlük éltünk. Itt a lenézett lengyel, magyar, volt NDK-s stb. termel és épít mindent, az itteniek ebből élnek (meg visszaélnek).

Csokonai Vitéz Műhely 2012.10.27. 17:45:47

Aki nem szereti a gyerekeket, ne menjen au pairenek, mert a gyerek megérzi. Gyerekként három au pairünk volt, abból kettő magyar.
Az első, szintén Ildikó egy hónap után lelépett egy laptoppal és anyukám csekk-könyvével. El is kapták egy bankban, és ha jól emlékszem, kitoloncolták.
A második, Katalin egy igazi rohadék volt. A szüleink előtt, maga volt a megtestesült kedvesség, de velünk állandóan szemétkedett. Kiröhögte az akcentusunkat vagyis inkább tájszólásunkat, leidiótázott, mert nem tudtam, hogy van olyan város, hogy Kecskemét. Amikor elmentünk otthonról, húgom, ő és én ,akkor mindig egy plázában kötöttünk ki, és betett minket a játszóházba órákra. Anyukám ruháit hordta, mikor nem látták a szüleim, cigizett a szobájában, amikor hazatelefonált, nem a nevünkön hívott minket, hanem kis tetű és kisebb tetűnek. Egyetlen pozitív dolog, hogy tök jól megtanultunk káromkodni. Egy hétig könyörögtünk szüleinknek, mire elküldték. Az ágya alatt egy rakás üres borosüveg volt.
A harmadik egy ukrán lány volt, aki négy évig, egészen hazaköltözésünkig velünk volt, és szinte családtag lett. Mikor hazaköltöztünk, féltem, hogy minden magyar szemét, (családomon kívül nem ismertem magyarokat), de hál istennek nem így lett.

]{udarauszkasz 2012.10.27. 17:48:16

@kocsisj: Pont erre akartam ramutatni. Az a generacio hal ki, amelyik felepitette az orszagot. Csak Marshall segellyel nem epithettek volna fel a szetbombazott varosokat, az ipart. Es nem ugy lottek szet oket, mint Pestet, hanem romma bombaztak az egeszet.
Azt a romhalmazt, ami akkor maradt, se a magyar, se a mai nemet generacio nem tudna ujraepiteni.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.10.27. 17:51:08

@]{udarauszkasz:

Aha, azért lőtték halomra egymást egy fél évtizeden keresztül miközben széthullott Jugoszlávia. Mert annyira összetartóak.

fizetekmegegysort 2012.10.27. 17:53:41

@Zabaalint: Igen, tudom, és az ezen igen magas értelmi szintű többiek tartják el a gyógyszeripart, mert az meg olyan okos és elfogadott dolog. És mindenki hülye aki máshogy gondolja.
Jelen poszt szempontjából persze csak azért került elő, mert többen is írtuk gyakorló anyaként, hogy a kisgyerek szájába csak úgy szárazon beadott golyó, amit nem köp ki, az jó eséllyel homeopátia, nem gyógyszer. Nem csak azért, mert a keserű pirulát (hihi) a gyerek jó eséllyel kiköpné, hanem azért is mert az ilyen piciknek való szereket szuszpenzióban/kúpban adják. Nehezen hihető, hogy egy kisgyerek egy nyugtatót csak úgy lenyel, aki próbált már kisgyereknek gyógyszert adni, tudja miről beszélek.

]{udarauszkasz 2012.10.27. 17:54:50

@Csokonai Vitéz Műhely: Ez a lenyeg, egy cseh kulfoldon nem rabolna ki egy csehet, vagy egy roman egy romant, vagy egy torok egy torokot foleg. A magyar a masik torkanak ugrik, mindenfele kecmec nelkul.

]{udarauszkasz 2012.10.27. 17:59:54

@neoteny: Kulfoldon azert maskepp festettek, jobban osszetartottak,
mint a magyarok. Dolgoztam Becsben, lattam. Hogy az idiota politikusaik egymasnak ugrasztottak a nepet otthon, az egy dolog.
Magyarorszagon is ugyanez megy, (lesz is polgarhaboru nemsokara ebbol...) csak a magyarok kulfoldon is egymas torkanak esnek.

Viktus 2012.10.27. 18:03:16

@Hari Seldon 2:

Fiatal még az emberállat meg ilyen nemzetiségtől függetlenül a pillanatnyi attitűdjeire épít. Egy német idejön átveri v.ki az ugyanúgy Magyarországról alkot véleményt, ahogy a levélíró a németekről alkotott.

Viktus 2012.10.27. 18:04:15

@]{udarauszkasz:

Na kb. erről beszéltem ... itt is van összetartó brigád ki-hol mit fog ki kikkel találkozik.

Viktus 2012.10.27. 18:05:30

@]{udarauszkasz:

Handabanda ... minden népnek megvan a maga szemete. Nincsenek szent népek a Föld bolygón.

kitekinto 2012.10.27. 18:08:08

Nos az a véleményem, hogy egy otthon igencsak elkényeztetett " valaki " egyszer csak elindult szerencsét próbálni a nagyvilágba, és hamar rájött, hogy eddig egy szép nagy burokban élt. Szembesülnie kellett azzal, hogy ott kint nem az történik amit ő akar, vagy elképzel, hanem azt kell csinálni amit mondanak neki, és kuss. Mert nem ő a munkaadó, hanem ő a munkavállaló. És ha nem tetszik el lehet húzni a ....csába. Amit Németországról és a németekről summázva ír, az köszönő viszonyban sincs a német valósággal. Én is itt dolgozom, tehát van éppen bőven tapasztalatom. Amúgy is egy országot, népet, és annak a kultúráját minősíteni ilyen fiatalon, és fél év tapasztalat után nem egyszerűen bátorságra, hanem kapitális butaságra vall. Ezt eredményezte a " mindenkinek legyen diplomája " mozgalom. Buta, és pökhendi véleményt olvashattunk itt, ami személyes sértődöttségből, és nem tapasztalat alapján fogalmazódott meg. Akinek nem tetszik Németország ajánlanám esetleg Albániát. Ennyi ésszel, és realitás érzékkel ott nyilván jobban érvényesülne, és legalább nem égetné magát. :)

proli74 2012.10.27. 18:10:24

@Alikam: Egyetértek.Egy német,távolabbról amerikai érdekeltségű cégnél dolgozom.Maradjunk annyiban, ez egy világcég.Viszonylag gyakran volt alkalmam megcsodálni a "német precícizitást".Egy magyar parasztember már felrúgta volna őket a holdba.Mert mit csinálnak? Van egy két órás munka,ő egy szál tolómérővel elsétálgat négy órán át.Közben meggyőzően adja a gondolkodom tehát vagyok figurát.A magyar ilyen szituációban kicsit megnyomja,meglesz a munka és azt nézi mivel töltse el a megspórolt 30 percet.Nem akarom őket itt nagyon ócsárolni,mert valahol ők a kenyéradóim.Csak szeretném , ha mindenki átlátná,- ilyen téren- nem igazán kell szégyenkeznünk előttük,sőt.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.10.27. 18:12:23

@Whave: Ember! Próbáld meg megérteni amit írok nem csak elolvasni. Ott ez valóban nem bunkóság ezt a posztoló is megpróbálta tudomásul venni; mert egyenjogúság meg ilyenek.

De nem ment neki mert másképp szocializálódott. Így bunkónak tartja őket ezért. Ehhez joga van.

ördög_ 2012.10.27. 18:17:20

Tényleg ne támadásként értékeljétek, de kicsit én is úgy érzem, hogy túl sok támadást kapott a posztíró, mint sokszor észrevehetően azok, akiknek nem jött be a kinti élet és nem arról szól a posztjuk, hogy itthon mindenki bunkó, itthon minden szar, bezzeg kinn...Nem mindenki egyformán szerencsés, kinn is vannak türhők, nemcsak itthon. Osztálytársaimnál is voltak anno német cserediákok, a másik osztálynál meg franciák vendégeskedtek, kivétel nélkül mindenki, akinél lakott cserediák, beszámolt arról, hogy ápolatlanok. Rengeteg tapasztalat van már arról, hogy nyugatabbra valahogy nem divat fürdeni. A "jééé, nektek is van hűtőszekrényetek, tévétek" meg szintén teljesen általános. Az meg, hogy nem tudják, hol van Magyarország, azért elég égő, mert nekünk minden országnak meg kellett tanulni a gazdaságföldrajzától kezdve a legnagyobb folyóin át mindent. Európai államokat tekintve meg egyenesen alap volt. Oké, lehet, hogy felnőtt koromra nem emlékszem, hogy egészen pontosan hol fekszik Németország legnagyobb barnakőszén-lelőhelye, de azért azt tudom, hogy Németországban németül beszélnek...

Ami a posztot illeti, ez nyilván egy egyéni történet, lehet, hogy nem tartalmaz olyan hasznos információkat, hogy hol kell elintézni a biztosítást, meg ilyesmi, de gondolom, nincs értelme annak hogy naponta 15 posztoló leírja, hogy Angliában hogyan kell intézni az ilyen és olyan engedélyt...ráadásul ezek fenn vannak más honlapokon is.

Érdekes olvasni arról, hogy egyes embereket mi motivált, miért döntöttek úgy, ahogyan döntöttek. Van, akinek nem jön be, nemcsak olyan poszt fér el itt, ami csupa-csupa sikersztori. Aki döntés előtt áll, az nem árt, ha az árnyoldalakra is felkészül, ezeket pedig az "itt a kerítés is kolbászból van"-jellegű posztok sokszor nem említik, vagy nem kellő súllyal.

Ha pedig valaki pont bunkók közé csöppen, akkor természetes és emberileg érthető, hogy ez határozza meg a benyomásait. Ez pont csak annyira szubjektív, mint amennyire az "itt mindenki nagyon barátságos, befogadó"-jellegű megjegyzések. Érdekes, ekkor nem szokták az általánosítást felróni.

kitekinto 2012.10.27. 18:25:17

@ördög_: Régi bölcsesség, hogy nincsen fény árnyék nélkül. De amit a posztoló leírt az legjobb esetben is egy egyéni történet, és nem több. Mint írtam, ebből summázott véleményt alkotni az ostobaság csimborasszója. Egy nemzet kultúráját, életét megismerni talán egy emberöltő is kevés. Fél év után biztosan kizárt. Lehet, őket fikázni, de azért meg kell nézni a két ország közti különbséget, amit ugye jó esetben is zongorázni lehet. Aki ezt nem látja, annál más bajok vannak. :))

Don Quixote de la Ferko 2012.10.27. 18:26:34

Hűha.

Nekem tetszik.

Vajon az olvasók közül hányan fogták fel, hogy a határátkelő blog is viktor valamelyik hű talpnyalójának fennhatósága alá került?

kitekinto 2012.10.27. 18:36:06

@Don Quixote de la Ferko: Hogy kinek a farát túrja a blogg szerintem lényegtelen. Az a tény, hogy sok tízezer magyar dolgozik kint viszont magáért beszél. Amúgy meg az az állás amit a posztoló betöltött, hát talán magyarul úgy fogalmaznánk, hogy gyerekfelügyelő, ht. alkalmazott. És ugye a kvázi cselédnek meg kuss. Nem tudom mit gondolt a posztoló? Hogy az ő se..éből süt a nap, és osztja az észt? Fel kellet volna mérni reálisan a helyzetét. Nem sikerült neki. Azt hitte, kimegy egy akármilyen diplomával, és leborulnak előtte. Nem jött be. Ezért fikázni egy országot, népet, az az ő roppant korlátoltságáról vall csak. :((

Don Quixote de la Ferko 2012.10.27. 18:42:11

@kitekinto:

Már csak azért nem lényegtelen, mert nem mindegy, hogy valaminek van igazságtartalma, vagy a valósághoz semmi köze, mert a politika mocskos érdekében íródik, mint az egyre többször látható az utóbbi időben. Látható egy 180 fokos fordulat az írások tartalmában, egyre több az olyan, ami isteníti az itthon maradást, és pocskondiázza a külföldet. Nehéz elhinni, hogy ez nem egy fidesznyik talpnyaló műve.

A többi stimm, azzal egyetértek.

kitekinto 2012.10.27. 18:46:16

@Don Quixote de la Ferko: O.K. Ebben valóban igazad van, tehát egyet értünk. Én már éltem olyan korszakban, amikor még a táncdalok is hazahívogatóan szóltak 1956 útán. ( Járom az utam a macskaköves utam ) Vámosi János. Később a szerző maga vallotta be, hogy politikai megrendelés volt a dal. :(

christophe 2012.10.27. 18:51:23

@]{udarauszkasz: de legalàbb a miniszterelnokuk nem pszihopata...

Dimanni · http://dimanni.blogspot.com 2012.10.27. 18:56:48

@fizetekmegegysort: maximálisan egyetértek, és nekem is azonnal a homeopátia jutott eszembe.
a nem szeretem a gyerekeket duma mindenkitől fura, hiszen mindannyian úgy kezdtük a "szakmát", tehát az ok, hogy nem akarok gyereket, mert nem bírnék el vele, mert nem szeretem a hisztit, stb, de hogy nem szeretem a gyerekeket? azért elmegyek bébisintérnek...
@ördög_: szerintem arról nem a gyerekek tehetnek, ha az oktatási rendszerük más, mint a miénk, ami mér messze nem olyan jó, mint volt. erre példa, hogy a fiam 11 évesen a középszintű matek érettségi feladatok 3/4-ét meg tudta volna oldani helyesen, tehát átment volna az érettségin egy hármassal. szóval, nem a gyerek tehet róla, ha nem tudja, hol van Magyarország. Lehet, hogy mást meg sokkal jobban tud, mint a mi gyerekeink, de ettől még nem lesznek a mieink buták.

az általánosítás, észosztás tapasztalat nélkül, mindent jobban tudás, mások lenézése meg tényleg irritáló.

ezen túl meg tényleg sajnálom a posztolót, mert ezek szerint rettenetes fél éve volt valahol, ahol nem is akart lenni és az azért nem egy vicces dolog. csak azt tudnám, akkor miért volt ott???

christophe 2012.10.27. 19:01:14

@JimK1rk: akkor minnek vagy Belgiumban?Iràny M.o ott minden fenèkig tejfel....A màsik ha az a frànya flamand àsit,ès nem teszi a szàja elè a kezèt,fogadd el Te vagy nàla ès ès nem forditva...

dzseebee 2012.10.27. 19:06:55

Én is azt gondolom, hogy ez azért nem lehet ennyire szörnyű. Bár még nem éltem ott, csak gyakran járok ki, nem igazán tapasztalom a postban leírt dolgokat.

Viszont egy apróságra felkaptam a fejem. A higiénia. Anno mi is fogadtunk német cserediákokat. Hoztuk-vittük őket, buliztunk velük, stb.. Teljesen jól össze tudott barátkozni a német-magyar csapat. Amin viszont meglepődtem, hogy több ember is panaszkodott arra, hogy a diákja nem hajlandó zuhanyozni. A prímet egy "hölgy" vitte, akinek 5 nap után már szó szerint könyörögtek, hogy zuhanyozzon le.. De egy alkalommal, amikor a csapat Sopronban járt, a kollégiumban a német srác bejött a szobába, befeküdt az ágyba ( csak a cipőt vette le ), reggel kikelt belőle, és úgy, abban a ruhában ment is tovább... :)

Nem emlékszem, hogy ők honnan jöttek, de a történtek ellenére Bajorországban én még nem találkoztam büdös, ápolatlan némettel.

Martian (törölt) 2012.10.27. 19:07:57

Eléggé általánosító a poszt, minden országban vannak végletek és furcsának tűnő hozzáállás...

neoteny · http://word.blog.hu 2012.10.27. 19:12:53

@dzseebee:

"Nem emlékszem, hogy ők honnan jöttek, de a történtek ellenére Bajorországban én még nem találkoztam büdös, ápolatlan némettel."

Lehet hogy ez azért van mert a bajorok katolikusok, az észak-németek meg inkább protestánsok, akik ugye azt vallják hogy nem jócselekedetei miatt üdvözül az ember hanem az isteni kegyelem által... :))

(A humorilag hátrányos helyzetűek kedvéért: ez tréfa volt.)

Gerry. 2012.10.27. 19:17:54

Eltekintve a posztban megjeleno tipikus "talalkoztam harom tucat emberrel, es kialakitottam a velemenyemet egy komplett orszagrol, ami ugyvan, es punktum" vegtelenul foldhozragadt mentalitastol, tenyleg imadom a magyar kissebsegi komplexust, ami elvarja, hogy a polhapocsnyi orszagarol mindenki mindent tudjon. S valoban, Nyugaton vajmi keveset tudnak Magyarorszagrol. Kb annyit mint amennyit a magyarok tudnak Albaniarol. Vagy Feheroroszorszagrol. Moldova? Vagy a balti allamokrol. vagy... Magyarorszagon vajon hanyan hiszik azt, hogy Ukrajnaban kollektive oroszul beszelnek? Pedig ott van a szomszedban, es a lakossaga cirka negyszer akkora mint Mo.-nak. El lehet itelni a kulonfele orszagokat azert, mert a lakossaguk jelentekeny resze semmit sem tud Mo.-rol, de az igazsag az, a magyarok sem tudnak semmit a Mo.-tol keletre fekvo orszagokrol.

Es teny, a nemetek lenezik a kelet-europaiakat. Bezzeg Mo-on soha elo nem fordulna, hogy lenezzenek egy bulgar, roman, vagy eppen ukran vagy orosz bevandorlot, ahh, soha! Szalka, erdo, valami..?

gabcigirl 2012.10.27. 19:22:37

Hülyeségeket írnak a hozzászólók. Lehet, a lány kifogott valami surmó famíliát-de ne felejtsük el, hogy teljesen más valaki háztartásában élni, mint szimplán dolgozni egy cégnél. :S

A fürdővizes dologban lehet valami - amikor gyerekként Németországban nyaraltunk, dühöngtek a svábok, hogy túl sok vizet használunk és sokat fürdünk:)))

gabcigirl 2012.10.27. 19:22:37

Hülyeségeket írnak a hozzászólók. Lehet, a lány kifogott valami surmó famíliát-de ne felejtsük el, hogy teljesen más valaki háztartásában élni, mint szimplán dolgozni egy cégnél. :S

A fürdővizes dologban lehet valami - amikor gyerekként Németországban nyaraltunk, dühöngtek a svábok, hogy túl sok vizet használunk és sokat fürdünk:)))

kitekinto 2012.10.27. 19:50:33

@gabcigirl: Pont azért nem szabad általánosítani, amit írsz. A lány kifogott... Ettől még általánosítani botorság, és súlyos kisebbségi komplexus. Én már dolgoztam a Bajoroknál, Észak- Rajna-Vesztfália és most éppen Baden Wüttemberg tartományban, de ilyen mentalitással soha nem találkoztam. Mégcsak a " lenézlekkel " sem. Igaz,én nem mint ht. alkalmazott dolgozom. T

Intizar 2012.10.27. 19:59:07

@ördög_: Bocsánat, de csöppet sem.
Egy pillanatig nem kifogásolom, hogy a kis hölgy elégedetlen a saját tapasztalataival és nem rajong a külföldért, miután valóban pocsékok a tapasztalatai.
Azt kifogásolom, mégpedig igen határozottan, hogy egy ÉRTELMISÉGI azt képzelje, hogy fél év és egyetlen családdal való megismerkedés után ítéletet mondhat egy egész országról. Sajnálom, lehet sznobság, de ha pl. fodrász vagy kőműves volna, akkor nem venném ennyire zokon. Akkor is ostoba és szűk látókörű embernek tartanám érte, de nem gondolnám azt, hogy szégyent hoz nyomorult oktatási rendszerünkre, mint ahogy most gondolom.
Én is eltöltöttem fél évet hasonló "cselédként" Németországban, húsz évvel ezelőtt (nagy szerencsém volt a családdal). Az azóta eltelt idő során megszakítás nélkül folytattam a "német nyelvvel és kultúrával való ismerkedést", és még mindig nem képzelem azt, hogy nagyokat mondhatnék róluk en bloc.
És bocsánat, de kicsit sem rokonszenves sem az, hogy nem szereti a gyerekeket, de azért hozzájuk megy (nyilván semmihez sem ért), sem pedig az, hogy olyan szörnyen megviselte az a három év egyetem. Ez van. Előre beállítja magát ellenszenvesnek, aztán meg nagyokat öblöget.
Szó nincs arról, hogy a külföld elvtelen dicsőítését várnák itt el.

venator 2012.10.27. 20:00:09

@neoteny: Pedig nem is tűnt viccnek. :)

wotan 2012.10.27. 20:20:49

@proli74: "Van egy két órás munka,ő egy szál tolómérővel elsétálgat négy órán át.Közben meggyőzően adja a gondolkodom tehát vagyok figurát.A magyar ilyen szituációban kicsit megnyomja,meglesz a munka és azt nézi mivel töltse el a megspórolt 30 percet.Nem akarom őket itt nagyon ócsárolni,mert valahol ők a kenyéradóim.Csak szeretném , ha mindenki átlátná,- ilyen téren- nem igazán kell szégyenkeznünk előttük,sőt"
No, úgy látom, én vagyok itt a rangidős 25 NO.-i (München) munkásévvel. A németeket főleg azért cikizik, mert szabályőrülten, piszmogóan pontosak. EZ AZ ERÉNYÜK! Ezért produktivabbak, sikeresebbek másoknál (nálunk is). Amivel MI jobbak vagyunk, az szerintem a készségünk az innovativ, rugalmas megoldásokra. Legalább is az én területemen (informatika), de szerintem máshol is. A németed a szál tolómérővel való sétálgatás közben valszeg gondolkodott, ami nem hátrány a munkavégzésnél.

]{udarauszkasz 2012.10.27. 20:27:30

a nemeteknel tenyleg nem lehet altalanositani, legalabbis a szemelyisegeknel nem, mert attol fuggetlenul meg lehet kozte bunko, es lehet tok normalis, hogy a palyan balfek modra vezet 80%uk. Es ez sem altalanositas. Tapasztalat.
Hogy a haztartasok hogy elnek, azt csak az Ilmenau-i rokonoktol tudom kicsit kisilabizalni, de ott mar mindenki kirepult, es amugyis egy jobban szitualt csalad.
A magyar nemzet, teny es valo, tisztabb az atlagnal, es bizony nem minden orszagban furdenek naponta. Lsd: franciak.

]{udarauszkasz 2012.10.27. 20:31:44

@wotan: nem veletlenul jok azok a cegek, ahol a magyarok, es a nemetek dolgoznak ossze, mindez amerikai lehetosegekkel paroztatva... Elobb emlitett (anyagi agrol magyar-)nemet rokonaim is Amerikaban, es mas orszagokban szanaszet dolgoznak, es nem elnek belole rosszul.
Belejuk van kodolva a nemet precizitas, es a magyar kreativitas gondolom, nem lattam mar oket 10en akarhany eve.

nincs1itt 2012.10.27. 20:49:14

Na szépségeim, belecsaptatok a lecsóba! Szóval, apró gondolat ébresztő a készülődőknek és azoknak akik már döntöttek:
-ne azt számolgassátok mennyi forintocskát ér egy ájró, hanem azt, hogy egy órai munkabérből mennyi liter benzit tudtok venni adott országban, esetleg hány kiló húst vagy kenyeret.
A bejegyzés írójának lenne egy ajánlatom, kapja be, de csak akkor, ha előtt csemege lúgkővel öblögetett!!
A tyuxaros diplomájával meg szíveskedjen nem dicsekedni, ugyanis manapság már annyit ér mint a fent említett szárnyas végtermék! Ha valaki nem akar és tud dolgozni, annak mindenhol xar!Aki nem tudja elviselni a nehézségeket, az maradjon otthon és csöndben - a diplomáját szorongatva - méltóztassék éhen dögleni! Ha szabad kérni, akkor ott Hátsó Hátasztánban(lánykori nevén: Magyarországon)

nincs1itt 2012.10.27. 21:01:35

Ja, még annyit a posztolónak, hogy a lehet akkor maradjon otthon, ne rontsa tovább a hírnevünket külföldön!

balage_81 reloaded (törölt) 2012.10.27. 21:04:09

nem semmi hogy közel 400 komment érkezik és minden nap van 2-3 poszt. amikor hazajöttem dublinból 2010-ben, azt hittem megáll a kivándorlás és ez már nem lesz téma pár év múlva, elenyésző lesz az arány a korábbiakhoz képest. viszont meg kell jegyeznem, hogy sajnálom, hogy nem voltak blogok és nem volt ilyen blog még 2006-ban, amikor kimentem. tényleg, dublini poszt mostanában nem van, kérek! :)

ördög_ 2012.10.27. 21:17:25

@kitekinto: igen, pont erről van szó, de akkor azok se alkossanak véleményt egy emberöltő alatt sem, akik épp mázlisták és belecsöppentek egy jó munkahelyi kollektívába. Érted, gondolom, mit akarok mondani...az általánosítás és a sommás vélemény csak azoknak szokták itt felróni, akik pont pechesek. Kicsit kettős mérce szerintem.

Félre ne értsen senki, eddig nem kommenteltem ide, ezt sem bántásból írom, szeretem ezt a blogot olvasni és a kommentek is jók. Pusztán feltűnt, hogy kicsit kevésbé elnéző a törzskommentelő társaság azokkal, akiknek nem jött be a dolog.

ördög_ 2012.10.27. 21:24:49

@Intizar: Értelek, nekem sem szimpatikus egy csomó dolog a posztban, csak a pozitív véleményekkel nem vagytok ennyire kritikusak, azt rögtön elfogadjátok egy szerencsésebb helyzetbe került posztírótól, hogy bezzeg a németek (vagy tetszés szerint bármely nemzet) milyen rohadt jó fejek, ott minden fasza, bezzeg itthon mindenki bunkó meg irigy meg lehúzza a másikat. Ilyenkor nem probléma, ha valaki rövid idő után és alig pár ottani ember megismerése után mond sommás ítéletet.

Mindegy, tényleg nem akarok itt megbántani senkit, én személy szerint úgy vagyok vele, hogy bárki bármit dönt, akár marad, akár megy, találja meg a számítását. Nyilván jobb sikerekről olvasni, de azt is meg tudom érteni, aki pont belenyúlt a rosszba és jólesik neki kicsit kiírni magából.

picpaca 2012.10.27. 21:47:01

az mondjuk érdekes, hogy a legtöbben nem is igen tudják, mi az az au pair munka, csak elvállalják, mert "jajj, de jó! hát nem kell kajára meg szállásra költeni". és ezt valahogy összemossák az all inclusive ellátással, meg a nyaralással. Aztán meg vannak lepve, ha dolgozni is kell néha...a kedvencem: basszus, hát takarítanom is kell. Igen, jééé, benne van az alapvető szerződésben.
Sajnos sok az alkalmatlan, és sajnálom azokat a családokat, akikhez a szerzőhöz hasonló au pair kerül. Persze vannak sz.r családok is, aláírom, de itt szerintem alapvetően a mentalitással van a gond. Egyszerűen nem Ildinek való volt ez a munkakör, ez nagyon átjön a sértett, (igenis) felsőbbrendű megnyilvánulásaiból. Vagy csak sértett. De az nagyon

Alice in Wonderland 888 2012.10.27. 21:52:47

@christophe: Franciaorszag, Genftol nem messze...;)))

Alice in Wonderland 888 2012.10.27. 21:55:39

@picpaca: Orulok neki, akkor megsem tevedtem..koszonom!

SzumóNé 2012.10.27. 22:02:15

Lehetne kérni, h ne csak úgy ömlesztve kerüljön ide mindeféle, szedett-vedett poszt? Ez a mai pl tök fölösleges volt, csak rabolta az időnket. A hölgynek ott a blogja, ott kiokoskodhatja magát, de ebből a nyafogásból semmit nem tudtunk meg Németországról, azon kívül, hogy az a család, ahol rabosították, mennyire szar volt, vagy hogyan éltek.
Amúgy javaslom, hogy az ilyen nagyon okos bejegyzés előtt a posztíró olvasson már utána a dolgoknak! Azért, mert vmi Mo-n másként szokás, vagy nem is szokás, attól még másutt lehet másként, nem? A gyerek nem-fürdetésen (csecsemőkorban) én is meglepődtem először, de tudományosan bizonyították, h a kosz jót tesz az immunrendszernek. Mondjuk mivel én más kultúrában nevelkedtem, valszeg mosdatnám a kölköt naponta, de elfogadom, ha másutt más a szokás. A posztírónak ezek után semmiképpen nem ajánlom a külföldre költözést, hiszen érezhető a magyar felsőbbrendűségtudat - a semmire. Igen, vannak, akik nem tudják, hogy léteznek magyarok, mások viszont - meglepő módon - igen. Valaki posztolta, h Mo-n meg egy csomó más probléma van: családon belüli erőszak, a gyerekkel pálinkás kenyeret etetnek, h aludjon, stb. Szóval a magyarok sem tökéletesek... Na.
(Nekem pl az én lakhelyem környékén nagyon jó élményeim vannak a németekkel: segítőkészek, időnként nyitottnak is mondhatók, családszeretők, dolgoznak becsülettel, nem is keveset - no ennek "persze" megvan az eredménye, de látszik mit tesznek bele magukból, - elismerik, ha vki rendesen, tisztességgel dolgozik, szeretik, ha vki tanulja a nyelvüket, nyitottak más kultúrákra. Van bunkó is néhány persze, de hol nincs? :) )

picpaca 2012.10.27. 22:07:08

@Karinette: nem tévedtél, csak kitartónak kell lenni, és ne adj lejjebb az igényeidből. Igenis vannak olyan lányok (akik normálisak), akik rendes családhoz szeretnének kerülni. Egy jó tanácsot, ha megfogadsz (tapasztalatból, én tényleg a két végletet tapasztaltam meg eddig): rajtatok is sok minden múlik, de ha nincs meg az összhang az első perctől kezdve, akkor megette a fene az egészet

Alice in Wonderland 888 2012.10.27. 22:20:51

@picpaca: Meg egyszer koszonom...nem akarok lejjebb adni, csak azt kell eldontenem, hogy jo otlet volna-e valakit beengedni a csaladunkba ilyen sok info utan..igazad van, mindket felnel fontos a bizalom....en alapvetoen hiszek az emberekben, csak ...most erzem igazan, hogy ez mennyire nem egyszeru. Beengedni valakit a csaladodba es rabizni a gyereked...ezek hatalmas dolgok, barki barmit vel vagy gondol. Orulok, hogy vannak ilyen emberek, mint te.

]{udarauszkasz 2012.10.27. 22:54:45

@SzumóNé: En is naponta furdok, megsem vagyok allergias, mert meglatok pl. egy macskat, vagy egy legyet maszni az asztalon.
A nemetek azert allergiasak ennyire, mert eleg ramaty itt a levego, Magyarorszagon valahogy tisztabb.
Telen-nyaron tiszta retek a kamion visszapillanto tukre, mikor Nemetben, vagy Beneluxban jarok, talan nem veletlen. Zsiros, fekete maszatot torolgetek rola, akar esik, akar sut, akar fuj. Gondolom, nem hasznal az egeszsegnek. Olaszorszagban pl. sokkal tisztabb a levego.

KrisztinaKrisztina 2012.10.27. 22:56:09

Kocsisj:

A Marshall - segélyt Sztálinnak is felajánlották, az összes általa elfoglalt országnak is. Nem fogadták el...erről ugye, nem a németek tehetnek, hogy ők pedig éltek a lehetőséggel?

A Marshall-segély amúgy a nevével ellentétben nem segély volt, hanem vissza kellett fizetni. Amit ugye, csak termelő gazdasággal lehet....ebből is látszik, hogy a hitelekkel JÓL is lehet élni...

Amúgy pedig továbbra is tartom, hogy a németek igenis dolgoznak. Ha kell, napi 10-12 órát, heti 6 napon át, kőkemény, nehéz fizikai munkát végeznek a külföldi vendégmunkások között.....teljesen ugyanazt a munkát.

Amúgy nem fogjuk látni, hogy beledöglenek-e a jelenlegi "borzalmas" helyzetükbe, mert Mo már rég nem lesz sehol, mire ez esetleg bekövetkezik...de nem fog, mert annyi esze van a németeknek, hogy a gazdaságot pörgessék, és a külföldi bevándorlók munka erejével fenntartsák a színvonalat...vagy ez is baj?

bubamara 2012.10.28. 00:17:57

Hét hónapos kislány anyukájaként kiváncsian olvastam, hogy máshol hogyan nevelnek, mik a szokások. Első (felületes) olvasatra kiverte a biztosítékot nálam, hogy nyugtatózzák a gyerekeket. Aztán belegondoltam, hogy ha hozzánk jönne au-pair-kedni ez a kis frissdiplomás, akkor valószínűleg mi is megkapnánk a magunkét.

Lássuk csak, mi milyen képet festenénk egy frissdiplomás előtt, aki csecsemőt azelőtt max. a parkban látott messziről, és a kisgyerekes szülők világáról nemigen kellett szigorlatozni:

Apa egész nap számítógép előtt ül, és netezik, képeket, és filmeket néz, amikor nem netezik, akkor telefonál, amikor nem telefonál, akkor firkálgat egy kockás füzetbe
(igen, szabadúszó és itthon van a munkahelye).

Anya is néha a számítógépet bújja, az ebay-ről rendelget, meg vaterázik, meg babás fórumokon lóg.
(az elsőgyerekes szülők tanácstalansága miatt keres válaszokat a neten)

Órákig bömböl a gyerek, vígasztalhatatlan... képesek benyugtatózni !!!
(igen, volt, hogy két órán át ringattuk, és hol a kaját tömtük belé, hogy a hasát masszíroztuk, hol a fogínyét, a gyerek akkor sem hallgatott el, és képes volt nem közölni a drága szüleivel, hogy most mi fáj neki. Amúgy egy csomó fogzási fájdalomra kapható szerben van lidokain!!!, a homepátiás bogyókat is kipróbáltuk, hasfájásra valót, fogzásra valót... egyeseknek hatott, nekünk nem - különben is sarlatánságnak tartjuk az emlékező vizet)

És a drága emancipált anyuka, képes elmenni fodrászhoz és kozmetikushoz, miközben a saját gyerekét nem fürdeti.
(igen kérem, már a gyantaszag és hajlakkszag is kész felüdülés a sok babakaki és bukás után - a szülés után öt hónappal végre)

Anyuka képes dicsekedni, hogy a majnem hét hónapos gyerekét mindössze négyszer vagy ötször fürdette.
(hja, az esti szertartás koreográfiájához hozzátartozik, hogy apa fürdet, addig anya tápot készít... egyébként a babám bőre annyira száraz és atópiás volt, hogy orvosi utasításra mi is csak hetente egyszer fürdettük. Amikor nyakig kakis volt, akkor zuhany alatt lemostuk...)

Hihetetlen hangulatingadozásai vannak az anyának.
(igen, nemcsak a mesni ideje alatt, de a terhesség alatt és a szülés után egész sokáig szórakoznak a hormonok. Egyik pillanatban azt hisszük, hogy anyai ösztönünk mindent megsúg, másik pillanatban kétségbe esünk)

----

Elhiszem, hogy kultúrsokként élte meg a posztoló élete első külföldi au-pair-kedését. Nem elég, hogy egy másik országba került, hanem becsöppent egy kisgyerekes családhoz a egyetemi évek után.

Intizar 2012.10.28. 02:46:57

@ördög_: Namost, amit ebből nem értek, az az, hogy ki is volnék jómagam így többes szám második személyben, aki (akik) nem kritikusak a külföldet túlzottan (avagy M.o. rovására?) kedvelőkkel. Föltételezem, ez a blog közönsége.
Én a magam részéről, továbbra is egyes számban (tekintve, hogy egynél több fejem eddigelé nem nőtt, bár talán praktikus volna) ezt a blogot inkább csak olvasgatni szoktam, mert érdekelnek mások tapasztalatai.
A blog közönségének rajtam kívül eső részéről az az összbenyomásom, hogy örömmel hördül(get)nek föl akár hazánkat ostorozandó, akár a külföldet elítélendő. Szeretünk hörögni, mi emberek, és igazán szép tőlünk, ha ezt mindössze írásban, ártalmatlanul végezzük. Mégiscsak felgyülemlenek sérelmek, miegyebek, legalább a neten hagy rikoltozzuk ki magunkat. Gondolom én.
Ami továbbra is fáj, hogy ez a személy, azzal a gondolkodásmóddal, amelyet félreismerhetetlenül napvilágra hozott ebben a bejegyzésben, értelmiséginek minősül, és nagy valószínűséggel gyermekeink pöhöly kis lelkét fogja formálgatni. Na ez, legalábbis szerintem, sz*r, de különbet is túléletünk már.

Intizar 2012.10.28. 02:48:08

Túléltünk, úgy értettem, na.

csizkek 2012.10.28. 04:23:53

@hunani: Hagyjatok mar ezzel a hulyeseggel. Ilyet kijelenti, hogy a nemetek egyszer furdenek egy heten:) Komolyan rohejes. Osszemosni vmi egyeni tapasztalatot az isten hata mogul egy 80 millios nepesseg altalanos habitusaval. .
Az iskolarendszerrol az altalanositasod, megint csak marhasag. Nezd meg a nemet gazdasagot. Praktikusan szolgaltatja a munkaerot. 4 agu oktatasi rendszer, aki nem felel meg a gimnaziumi szintnek, az megy melosnak. Itt nem derogalo, ha valaki melos es szakmai vegzettsege van. Normalis gyakorlati piackepes kepesites kapnak. Ki a turot erdekel, hogy mit tud egy 6odikos, vagy 8adikos Mo.-on, ha ott csak funkcionalis analfabetakat kepeznek tomegevel. Sajnos.
Aki meg olyat ir, hogy a homeopatia "veszelyes" lehet, azzal nem vitatkozom. Tanulj egy kicsit. Ebben semmi sertes nincs.
Szimplan elszall az agyam mikor ilyen demagogiakat es altalanositasokat olvasok.
A legtobb hozzaszolo (most nem rolad beszelek) aki itt fikaz, a budos eletben nem fog megmozdulni Mo.-rol, mert se kepesitese, se kepessege ahhoz, hogy beilleszkedjen mashol. Avagy letegyen valami ertelmeset az asztalra. Ez van. A kivandorlas nem valo barkinek, a fotelbol viszont lehet kiabalni.. Na ilyen ez a poszt is.

csizkek 2012.10.28. 04:32:04

@]{udarauszkasz: "A magyar nemzet, teny es valo, tisztabb az atlagnal, es bizony nem minden orszagban furdenek naponta. Lsd: franciak."
Te se utaztal meg a metron Bp.-en. Az ilyen baromsagok, hogy a magyar nemzet igy jobb ugy jobb.. Turot. Retkes budos van a tomegkozlekedesen Bp.-en. Egyszeruen ellenorizheto teny.

hunani 2012.10.28. 06:35:46

@csizkek:
nagyon érdekes dolgokat irsz, bár nem akarok vitatkozni veled, elfogadom a véleményed. Viszont nagyon érdeklene, hogy te hol élsz, melyik vidéken, és miért látod ilyen rózsainben a világot. Megjegyzem nekem semmi bajom nincs a németekkel, soha nem is volt, elfogadom a" másságukat".
Bocs, de biztos hallottál azokról a fiatalokról is, akki nyolcadik után nem tanulnak tovább, még szinte irni, olvasni se nagyon tudank, egyszerüen nem alkamasak semmire, ebben a fantasztikus oktatási rendszerben( ami még mindig jobb mint a magyar!! és igenis szinvonalas, de csak egy bizonyos szinten)eltünnek, és soha nem is tanulnak semmilyen szakmát: Ez is általánositás tudom, de ilyen keretetk között( Forum) vszinü hogy mindig az is marad.
Nem tartom veszélyesnek a homeopátiát, de nem adnám ujszülötnek, azért mert nyügös, v. nem alszik, vagy éppen többet üvölt, mint nekem tetszik. ( lehet, hogy meg kéne fürdetni, az ugye egy kicsit megnyugatja, ellazitja az emberfiát= adott eseten jobban fog aludni) De azért nem kell a csecsemögondozásról vitát nyitni. Igenis kontroll nélkül, újszülöttnek nem kéne adni! Ez az én privát véleményem.( Szakmámba vágó kérdés:én is kaptam normális, piacképes szakmai képzest;)
ennyi most

2012.10.28. 10:35:40

Márciusban jöttem haza Németországból, fél évet dolgoztam kint. Überlingenben egy kórházat, Freiburgban egy gimnáziumot csináltunk, javítottunk. Nagyon jól tudják hol van Magyarország, azt is tudják, hogy Magyarul beszélünk. Pontosan azért tudják, mert olyan nehéz számukra a nyelvünk, hogy minden ott használttól amit hallanak /Lengyel, Szlovák, Román stb./teljesen eltér, meg sem próbálják utánozni. A Balatont mindenki ismeri, a jelenlegi miniszterelnökünk nevét is pontosan tudják! Tudják, hogy forintunk van, de az árfolyammal nincsenek tisztában, de minek is lennének! Ja, és én nem egy családról beszélek, hanem vagy fél száz emberről, akik jöttek Münchenből /bajorok/ meg Berlin környékéről/szászok/ . Ez az iromány amit a hölgy írt félrevezető, kicsit sem tükrözi a valóságot, sőt, szerintem pont, hogy az ellenkezője az igaz! Hogy szándékosan, haragból írta e nem tudom, de abszolúte nem sötétek a Németek, amerre én jártam még a munkahelyek is kristálytiszták, nemhogy a házak portái, belsejei. Persze hülyék mindenhol vannak, de ha azt az egyet sikerült kifognia, attól még körülnézhetett volna a környéken, beszélhetett volna másokkal is a témáról. Mindegy, de amit ír az nem igaz.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.28. 10:54:42

"Mondhatjuk úgy is, hogy nem bunkók, szimplán egyenrangúnak tekintenek minket, de hát azért én is mégiscsak ahhoz vagyok szokva, hogy kinyitják nekem az ajtót, előreengednek és nőnapon virágot/csokit kapok. Úgyhogy maradnék inkább a bunkó jelzőnél.""

Vegre egy normalos orszag. Nekem inkabb tunik sok dologban rinyalasnak a nevrokon irasa, bar par dolognal en is neztem nagyokat....

nyuszigonosz 2012.10.28. 11:03:36

@tildy:):

Amúgy még ez sem igaz. Mármint, hogy ne lennének a németek elözékenyek.
Csak ahhoz, hogy ilyenek legyenek egy hölgy jelenléte szükséges, és nem egy nyafogó, elváró nönemü lényé.

nyuszigonosz 2012.10.28. 11:09:25

@tildy:): Amúgy még ez sem igaz, mármint hogy a németek nem elözékenyek.

Csak ahhoz, hogy azok legyenek, egy hölgy jelenléte szükséges és nem egy nyafogó, elváró - igaz - nönemü lényé.

nyuszigonosz 2012.10.28. 11:10:25

@nyuszigonosz: Sajnálom: egyszer eltült, és mire másodszor is leírtam, hát kétszer jelent meg...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.28. 11:10:26

@nyuszigonosz: Mondjuk en spec kifejezetten nem szeretem ezt a kinyitjak elottem az ajtot, eloreengednek, es csokit/szalas viragot kapok dolgot. Szoval nekem hatarozottan tetszik, a fentebb leirt mentalitas.

Ellenben, ez hozza magaval azt is, ha valakinek TENYLEG segitsegre van szuksege, attol megkerdem, es segitek neki, es orulok, ha ez viszont is megtortenik, de az ajtonyitas csak es kizarolag ferfiaktol noknek nekem nem adja.

nyuszigonosz 2012.10.28. 11:16:01

@tildy:): Csoki/virág nönapra nincs... mert itt az nem szokás.

Viszont az ajtót ( nem a szórakozóhelyre!!!) kinyitják, söt, ha tömve a kezed bármivel, segítenek is.
Söt, nem csak férfiak segítenek nöknek, nök egymásnak is...

És abban az esetben ha TÉNYLEG segítségre van szüksége az embernek, és kérdez, akár segítséget kér: választ és segítséget kap.

Persze, bunkók, taplók mindenhol vannak, Németország sem mentes az ilyenektöl. De nem ez a jellemzö.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.28. 11:32:11

@nyuszigonosz: Nekem ne mondd, nekem anno abszolut pozitiv tapasztalataim voltak a nemetekkel:)

padlas 2012.10.28. 12:54:41

Tényleg jó ez a blog, ügyesen válogatja össze a posztokat. Ez a mostani teljesen más volt, mint az előtte levők, így nem unalmas. Lehet azt mondani, hogy egy kis hülye csajszi sirámaiból áll a poszt (nekem is úgy tűnik), de a kommentekből megint sokat lehetett tanulni, főleg a kisgyerekesek tapasztalatai tetszettek nekem.

ördög_ 2012.10.28. 16:00:56

@Intizar: A blog közönségét értettem alatta, elnézést, csak Te reagáltál arra, amit írtam. Amúgy egyetértek :)

kriszta67 2012.10.28. 19:52:57

Szerintem hatalmas :) Mind a poszt, mind a blog. Szerintem Ildit (posztolót) fölösleges lefikázni. Ő egy teljesen humoros oldaláról közelítette meg a tapasztalatait, és egyáltalán nem panaszkodva és rinyálva írta se a posztot, se a blogot. Olvasd végig a blogot (én ezt anno naponta megtettem, nagyon tetszett), és látni fogod, jelzem, egészen más szemmel, hogy nincs semmi probléma a posztoló csajszival...

Königin 2012.10.28. 20:07:34

Érdekes olvasni mások tapasztalatait, de egyben bosszantó is mikor valaki ilyen bután áll a dolgokhoz, mint a posztoló. Csak mert egy család ilyen, még nem ilyen az egész ország...
2 éve élek Németorszában, munkám kapcsán emberekkel foglalkozom, így már elégé sikerült megismernem a német népet. Nem jobbak és nem rosszabbak, mint a magyarok, itt is van ilyen is és olyan is. Személyemet érintő negatív tapasztalatom nem volt, így nekem eddig kimondottan pozitív a véleményem róluk.
A pontosság, precízség nekem is feltűnt, hogy nem az erősségük, pedig ez egy sztereotípia velük kapcsolatban, de emellett barátságosak és nyitottak.
Mikor megtudják, hogy magyar vagyok, jönnek a sztorik, nagyon sok németnek van élménye Magyarországgal kapcsolatban (én főleg az 50 és afölötti korosztállyal érintkezek munkám kapcsán), sokan jártak ott turistaként, és az elmondásaikat hallatva kellemes emlékeik maradtak.
Velem is előfordul, hogy azt hiszik, hogy ha magyar vagyok, akkor biztos beszélek oroszul is, de miért kellene tudnia mindenkinek, hogy a 2 nyelvnek semmi köze egymáshoz?
Értékelik a kedvességet, és azt is, ha jól beszéled a nyelvüket, valószínűleg mert van itt elég külföldi, aki hosszú évek alatt sem tanulta meg...

Az már csak mellékesen fordult mega fejemben: minek megy valaki az pair-nek ha nem kedveli a gyerekeket??
Ettől a mondattól kezdve már az egész poszt elvesztette a hitelességét...

abaya-oman 2012.10.29. 09:03:01

@adamis.ivan:

Igazad van, nem jo ilyen kis 'mintaval' altalanositani, biztos nem az egesz orszag ilyen, de azert Nemetorszag/a nemetek szerintem is kicsit furak. En mar tobb orszagban eltem (elet alatt minimum 3 honapot ertek), hol beszeltem a nyelvet, hol nem. Nemetorszag volt az egyetlen hely, ahol nem tudtam beilleszkedni, pedig post-gradualis kepzes reszekent mentem oda, nem au pair-kent.

Elso alkalommal a tanszek nagy resze kulfoldi volt. A nemet professzorral csak az elso nap talalkoztam, majd megegyszer egy honap mulva. Elso talalkozaskor kozolte, hogy mennyi az osztondij (az eredetileg elkuldott ajanlat 3/4-e) es hogy megsem fizetik nekem a buszberletet ahogy elore igertek, mert nem olyan draga az ki tudom fizetni en is. Ez a rovid beszelgetes utan a gorog es roman doktorandusz a szarnyai ala vett, segitettek hol vasaroljak hogy eleg is legyen a penz, kiharcoltak a professzornal az amugy megigert de meg nem kotott egeszsegbiztositast es altalaban utba igazitottak, hogy nehogy a nemet asszisztens tyukszemere lepjek. Ebben segitett egy nemet kollaga is, aki nemetorszagban ugyan de amerikaiak kozott nott fel.

Masodik alkalommal egy ujonnan alapitott tanszekre mentem ahol kizarolag nemetek voltak. Az allomasrol nem akartak felszedni, mert epp csucsforgalom van, setaljak ki az egyetemre, mindossze 3 kilometer. Elso nap veletlenul ittam az egyik kollega teljesen jeloletlen cseszejebol, ezert aztan komoly vesszofutason kellett atmennem. Meg napokkal kesobb is beszeltek rola es figyeltek mihez nyulok, igy aztan abbahagytam a konyha hasznalatat. Bar megegyezett temaval (a sajat PhD temammal)mentem oda kozoltek, hogy mast kell csinalnom, de munkaido utan bent maradhatok csinalni a sajat temam. Sajnos az altaluk kituzott munka munkaido utanra is kinyult. Az mar szinte mellekes, hogy bar veszelyes vegyszerekkel dolgoztunk, es elozo evben a gorog kollegam megtanitott mit hova kell gyujteni, csapba nem ontheto, stb az uj tanszeken ugyanazt a vegyszert leontottek a csapba.

Es ezek csak toredekek, regen volt, mar nem szamit. Elotte eltem Angliaban, azota tobb orszagban beilleszkedtem sikeresen. Nemetorszag nem nekem valo. Igy aztan kicsit megertem a bejegyzes irojat.

ZOH 2012.10.29. 10:04:01

"Úgy döntöttem, kipróbálom magam au pairként. Ugyan soha nem voltam odáig a gyerekekért, de "

epic

Zka77 2012.10.30. 09:36:55

Na már megint egy ilyen hülye poszt, hogy kifogott egy hülye munkahelyet (jelen esetben családot) és akkor máris az egész nyugat egy nagy átbaszás. Szuper!

Zka77 2012.10.30. 09:52:14

@Gerry.: pont kb 1 hete hallottam egy sztorit, amiből kiderült számomra, hogy Ukrajnában ukránul (is) beszélnek, nem is tudtam, hogy van olyan nyelv. Persze biztos "unintelligens" vagyok :) Szóval ez ilyen, a legtöbb ember nem tud sokat egyéb országokról, amit tud, sokszor az is csak sztereotípia.

duvadüpp 2012.10.30. 15:11:45

kedves poszt-szerző, Ildi!

én szívesen olvasnám a blogodat, de sajnos a hozzáférés megtagadva. megtennéd, hogy engedélyezed nekem? köszönöm!

Gerry. 2012.10.30. 18:23:22

@Zka77: Pedig ugye ott van a szomszedban, 45 millios orszag, a lakossaganak a 2/3-a ukranul beszel. Es az ukranok, bar keleti szlavok, marhara nem oroszok...

Nincs is ezzel semmi baj, csak az ilyet tortentek fenyeben meg nevetsegesebb a (sokszor ezen a blogon, ebben a posztban meg plane) megjeleno, rosszul etelmezett magyar kivagyisag, ami a kisorszagletbol fakado komplexusok miatt verbn forgo szemekkel keresi, hol es mikor sertodhet meg, ha valaki valamit nem tud az orszagrol. Pedig, ahogy mondtam, a magyarok elsopro tobbsege megcsak a szomszedos, vagy a kozelben levo orszagokrol sem tud semmit - de persze szent Magyarhon az mas, annak tessek Timbuktuban is kulon kurzust szentelni, mert annyira fontos, hogy csak na.

Frau Holle 2012.10.30. 18:32:15

@Gerry.: De ez nem mentség, hanem elég ciki.
Bár ugye különbözőek az igények...

Karlo_ 2012.11.01. 10:27:09

Minek mentél ki au pairnek, ha nem vagy odáig a gyerekekért?!
Reklámoztad volna a 8x4 szappant és a használatát egy rohadt nagy szivacs jelmezbe bújva!
Puszilgasd minden este lefekvés előtt az alapdiplomádat !!

RozsaNiki · http://nikkiblog.blog.hu 2012.11.28. 00:01:22

Nekem is az volt az első gondolatom, hogy ha a posztíró nincs oda a gyerekekért, akkor miért au pairnek ment és miért nem egy szállodába takarítani vagy étterembe mosogatni, gondolom nem a gyerekfelvigyázás az egyetlen munkalehetőség. Azzal sem értek egyet, hogy egyetlen család alapján ítéljünk meg egy egész népet. Ez egy ilyen munka, vagy szerencséje van az embernek, vagy nincs (egy barátnőm Angliában volt au pair és nem túl barátságos családot fogott ki, míg más nagyon jó helyre kerül). A posztoló nyilván peches volt, de kérhette volna, hogy más családhoz mehessen. Biztosan a németek között is vannak bunkók, mint minden nép esetében; az én ismerőseim mind jó fejek, de nyilván vannak kevésbé barátságosak is. Ami kiakasztó, nemcsak itt, de több más helyen is, hogy ha valaki negatív kritikát mer megfogalmazni egy "bezzegországról", a többség rögtön letámadja, hogy ezt hogy merészeli, míg ha Magyarországról írják azt, hogy "itt minden rossz, meneküljünk", buzgón helyeselnek. Ha azt mondjuk, "a magyar tudósok/ételek/borok/satöbbi világhírűek", rögtön megkapjuk, hogy "de csak Magyarországon", mintha szégyen lenne büszkének lenni mindarra, amit őseink elértek. Az, hogy egyes nemzetek fiai-lányai nem tudnak róla, nem jelenti azt, hogy ez a normális. Ha egy külföldi semmit sem tud Magyarországról, gyászos képpel elkönyveljük, hogy "hát igen, kicsik vagyunk és jelentéktelenek, senkinek sem kell tudnia rólunk", de ha nekünk hiányosak az ismereteink, kiakadunk, hogy "hát igen, ennyire műveletlen nép a magyar". Nem tudom, miért jó egyeseknek a folyamatos panaszkodás, de ideje lenne leszokni róla és fontosabb dolgokkal foglalkozni. Nem azt mondom, hogy mindenkinek a legapróbb részletekig tisztában kell lennie az összes állam politikai berendezkedésével, természeti adottságaival, népességének megoszlásával, de legalább alapvető ismereteink legyenek a többiekről, ahogy nekünk is róluk. Panaszkodás helyett pedig lássuk meg a jót mindenben. Persze, a politika nagymértékben felelős azért, ami az országban történik, de legközelebb nem kell rájuk szavazni és akkor még van esély, hogy végre hozzáértő szakpolitikusok kerülnek hatalomra (tudom, naivan hangzik, de hát az örök optimizmus). Aki pedig nem tesz mást, mint panaszkodik a magyarországi állapotokra, azt elküldeném pár hétre Haitire vagy bármelyik szubszaharai államba, csak hogy érezze a különbséget.

borzimorzi 2013.01.08. 18:44:27

@bubamara: Ezzel teljesen egyet lehet érteni. Nem is értem, hogyan veszi valaki a bátorságot, hogy kisbaba mellé gyermekfelügyelőnek menjen, ha egyszer a gyermekekkel nincsen tapasztalata. Egész más, ha itthon van hasonló korú kisgyerek a családban, és annak az ellátásában aktívan részt vesz. Van ilyen ismerős család, ahol a két lánytestvér közül az egyiknek van gyereke és férje, a másiknak nincsen, és közösen nevelgetik a gyereket születése óta, a nagyitól örökölt lakásban. Közben hol járnak egyetemre, hol halasztanak és dolgoznak+gyerekeznek felváltva, a baba apukája meg rengeteget dolgozik, alig van otthon hét közben. Viszont a gyerek szörnyen élvezi, hogy szinte két anyukája van, plusz hétvégén apukája is. Nem lepne meg, ha a két nővér közül a nagynéni egyetem után próbára tenné magát külföldön, akkorra már a kicsi iskolás lesz. De neki akkorra már rengeteg tapasztalata lesz, tudni fog bánni egy kisgyerekkel. És még akkor is kifoghat egy krucifix kölket...
Nekem biztos nem lett volna bátorságom gyermekgondozási tapasztalat nélkül odaállítani valahová gyermekgondozónak...
Üdv:
b

borzimorzi 2013.01.08. 18:57:23

@ZOH: Már sokadszor hozzátok fel kifogásnak és fikázási oknak azt, hogy a posztoló nincs odáig a gyerekekért, de szerintem ebben nincsen igazatok. A gyerek éppen úgy ember, mint bárki más. Van köztük kedves és szerethető, meg van undok és ellenszenves is. Ahogy nem lehet en bloc odalenni egy népért, úgy nem lehet egy korosztályért sem rajongani. Aki mást mond, az hazudik.

A gyermeknek mellesleg nem is arra van szüksége, hogy a nevelője "odáig legyen" érte. Hanem arra, hogy jóindulattal, felebaráti szeretettel, elfogadóan közelítsen hozzá a nevelője, és viszonylag fix, mindkettőjük számára tisztázott szabályok mentén kezelje. Tehát amit szabad hétfőn, azt szerdán is szabad, és amit nem szabad, ha anyuka ott van, azt nem szabad akkor sem, ha nincs ott. Kiszámíthatóság, jóindulat, higgadtság, türelem: ezek kellenek. "Odáig levés" nem kell, sőt.

Az "odáig levés" nem, hogy nem alapfeltétel egy nevelőnőnél, de jellemzően simán hazugság. Akik leginkább ömlengenek a saját gyerekszeretetükről, azok nagyon sokszor undokok a gyerekekkel, mihelyt a munkaadó anyuka nincs ott. Amíg látja őket az anyuka, addig meg persze megy a mézesmázos majomszeretet. Broáf.

Amikor nagy ritkán tényleg úgy van, hogy odáig van a gyerekért valaki, akkor is csak arra jó ez, hogy egy eleve elkényeztetett gyereket még jobban elrontsanak. :-(

Üdv:
b

ZOH 2013.01.09. 09:10:51

@borzimorzi: értem (érteni vélem), amit írsz, de szerintem a "nem vagyok oda a gyerekekért" kifejezés EBBEN A SZÖVEGKÖRNYEZETBEN nem ezt jelenti. Hanem azt, amire oly sokan gondoltunk az eredeti reakcióinkban.

Aki egy leírást AZZAL NYIT, hogy "nem vagyok oda a gyerekekért", az nem való au pair-nek és pont. Kábé mint ha azzal kezdeném, hogy "nem vagyok oda a tengerért" -- akkor nem megyek el hajóra dolgozni, szerintem ez evidens.

Ahogy te érted ezt a kifejezést, alapvetően negatív tartalmú majomszeretetként, az kábé mindenre (és így semmire sem) igaz, kiegyensúlyozott ember ritkán viseltetik majomszeretettel mások iránt.

Alterra 2013.01.09. 12:08:57

Ami engem leginkább zavar a posztban: "azt sem tudják, hol van Magyarország". Hamburg és Bréma között lehet, hogy nem, a déli tartományokban nagy valószínűséggel igen, sőt sokan említettek nekem mo.-i emlékeket, élményeket.
Többen kifogásolták a posztíró egy család alapján levont következtetéseit, ehhez még azt tenném hozzá, h az egyes tartományok között sem lehet általánosítani.
NRW-ben töltöttem majd egy évet, az ottaniak nagyon büszkék voltak rá, hogy (szerintük) a németek közül ők a lazák és a jó fejek. Nekem viszont sok időbe telt megtalálni a hangot velük, igazából a csak a kintlétem végére sikerült. (Lehet nem vagyok elég jó fej. ;-)) Meghökkenésemre (a 90-es években) ők nem nagyon emlegették az ossie-kat, viszont annál többet cikizték a bajorokat.
Később két hetet töltöttem Münchenben, itt azonnal megtaláltam a hangot a munkatársakkal, úgy éreztem, közelebb vannak kulturálisan, meg persze földrajzilag is. És persze mindez függ az adott személyektől, kollektívától, hogy gyakornokként, vagy már munkatársként megyek oda.
Én azt javasolnám, főleg azoknak, akik még nem voltak, látogassátok minél többet Németországot, turistaként is nagyon érdemes (gyerekeknek is nagy élmény) és kicsit felejtsétek el a szereotípiákat, hihetetlen jó fej és barátságos emberekkel találkoztam - még NRW-ben is. ;-)

Intizar 2013.01.09. 22:45:08

@Alter E: Ettől a kishölgytől még azt is teljesítménynek érezném, ha megpróbálna egynél több német családdal megismerkedni, mielőtt "a németekről" értekezik.

Alterra 2013.01.10. 17:28:13

Még annyit viszont a posztíró védelmében, hogy kisgyerekkel otthon lenni időnként még a sajáttal is idegtépő feladat, és ha be vagy zárva egy idegen országban egy idegen családdal naphosszat a lakásba és még a hangot se találod velük, hát...
Értem a sértettségét, csak kár h az összes németre vonatkozóan kikiabálja.

Kremyyy · http://kremyy.freeblog.hu 2013.04.19. 12:29:23

En is au-pair vagyok,immaron augusztus ota es ugyanezek a tapasztalataim,mint neked,pedig elegge Keleten lakom...

De. En szeretem a gyerekeket es örülök,hogy miota itt vagyok,azota valamivel jobb nekik,mert tölem megkapjak azt a szeretetet,amit a szüleiktöl nem. Ha valamit kerdezni akarnak,hozzam jönnek,ha jo jegyet kapnak,nekem ujsagoljak el elöször,ha titkaik vannak,azokat is en tudom meg es reggelente velem setalnak kezen fogva az iskolaba. Ezek azok a dolgok,amik miatt itt maradok,különben mar reg hazamentem volna,mert a szülöktöl felfordul a gyomrom.
De kialakult egy ilyen hallgatolagos egyezmeny,hogy oke,kiatakritom a nyulketrecet,de akkor penteken szabad vagyok delutan,stb. Igy ki lehet birni. Mellesleg en nem akarok visszamenni Magyarorszagra,mert jol erzem magam itt,az au-pairkedes pedig egy remek ugrodeszka ehhez.

Sokan irtak ezelött,hogy nincsenek jo tapasztalataik a nemetekkel. Nekem sem akad sok,de ettöl meg lehet probalkozni. Masreszt laknak itt mas nemzetek is,nekem regota vannak szoros baratsagaim spanyolokkal,mexikoiakkal,gruzokkal es ki tudja meg kikkel. A nemetekkel meg valahogy marad az a 2 lepes tavolsag,a ferfiakat meg inkabb hagyjuk is...

Összessegeben az au-pairkedeshez szerencse kell meg kitartas,de ez egy idö utan ugy is kifizetödik es utana mar elheted a sajat eleted..

Pásztor István iii.xiv 2013.06.26. 11:22:00

Nem értem hogy miért kellene tudnia egy német embernek hol van Magyarország. És igen, lehet hogy a német háztartások, családok kifogásolhatóak sokunk számára... De... És itt egy hatalmas DE. Magyarok vagyunk. Ami azt jelenti, hogy nem kell átvenni azt a mentalitást amit a szülőkben kifogásoltak itt egy páran. Én szeretném használni amit hoztam, igen is előreengedem a hölgyeket, törekszem arra hogy udvarias legyek, és igen a gyermekemet is úgy szeretném majd nevelni, ahogyan az egy tisztes magyar családban kellene hogy legyen. Mert amíg a szülőknek azt kell nézni, hogy hogyan fizessék ki a számlákat, és hogyan telik majd ételre a hónap végén, addig nem lehet megfelelő szociális hátteret, mentál higiéniát biztosítani. Nem a tökéletességre törekszem csak a normális életre. Úgy gondolom egy átlagos embernek a hétköznapi megélhetéséért, nem szabadna aggódnia. Szóval hozzuk magunkkal magyarságunkat, és ne csodálkozzunk hogy itt más van, azonban használjuk ezen világ pozitív dolgait. És lám egy hétköznapi normális családot kapunk. Ami Magyarországon még gondolatban is tabu. Mert túl sokat képzelek, meg mások sem bírják megteremteni, meg ezt csak gyárigazgatók, vagy még azok se. Ilyeneket hallottam otthon. És itt? Egy gyári betanított munkás 1200 eurot keres (az itteni átlag alatt van) Ebből albérlet rezsivel 560 euro fizessen elő pár dologra internet, TV, 150 euro (de akkor sokat mondok) kajáljon tisztálkodjon 300 euro (és akkor fullos) A benzint általában térítik. Nos marad neki 150 euro ja.... Még pesszimista számítás alapján is, bőven megél. Amint nincs mondjuk munkája, akkor a munkaközvetítő cég óránként fizeti a 8 eurot, és keres neki másikat. De általában egy két hét túlóra, és vagy szabadság akad, ezért ennek terhére megy a "kiesett idő", amit ugyanúgy fizet a munkaközvetítő cég. És ez a legalja, ennél ha esetleg van érettségi vagy szakma, akkor több a fizetés, és még biztosabb a munka. És amint családban gondolkodunk akkor meg még több, és nagyobb biztonság.... Csak viszonyításként, én alapnak tartom, hogy a családom elmenjen nyaralni, néha néha.... Amint a párom is keres, (csak négy órába mondjuk bázis pénzt 450 euro) máris minimum két évente megengedhetjük magunknak hogy elvigyük a gyerkőcöt a történelmi emlékekhez, vagy ami épp aktuális a tanulmányai alapján, (plusz egy kis szórakozás természetesen). És akkor az "asszony" csak négy órában dolgozik. És igen többet tud foglalkozni a gyerekkel, legalább az egyik szülő. Tehát belátható időn belül van előrehaladás. Ez azért nagy létbiztonság. És mihez kell viszonyítani, az otthoni gyári fizetésből nem igen élne meg egy fő sem, ilyen szinten, egyedül albérletbe, ráadásul ha kiesik egy-két hónap akkor meg padló... Ugyanez a helyzet a családok megélhetésével is. És az igaz, hogy az itteni átlaghoz viszonyítva, meg sehol sem vagyunk akik átjöttünk ide. Ezért viszonyítok én önmagamhoz, hogy hogyan szeretnénk élni. Én nyugalmat szeretnék. Jobb itt nekem tuti biztos gyári munkásként, hosszú távon bebiztosítva, mint... És nagyon fontosnak, a legeslegesleg :-D fontosabbnak azt tartom amit az itteni világ kínál. NYUGODT életet számomra. Mert itt csak élnem kell, és tanulni a nyelvet. Ez az én tapasztalatom. Egyébként most a párommal jelen pillanatban egy magyar családnál vagyunk, és vigyázunk egy gyerkőcre. Kappelrodeck-ben.

bessenyei rita 2013.06.27. 09:44:05

@Dr. Trebitsch: De én otthon is hallottam "pálinkás kendöröl" meg "mákteácskáról"...Ez nem tipikus, nem német és egyáltalán nem biztos, hogy igaz...rákérdezett, ha látta? Ör´volt bízva a gyerek, könyörgöm...

Laszlo Bogdan 2013.06.28. 19:57:22

Teljes mértékben egyetértek a leírtakkal mert valójában így van de még hozzáfűzném azt,hogy a szexuális életük is furcsa!!! Sajnos mindennap ahol élek egy családi házban apuka anyuka otthon hallgatja amint szeretett kicsi lányukat éppen a barátja kef... hogy van ez? Ez csak nekem furcsa??? Ja és az utca felőli ablak nyitva hogy kint is hallják!!! Most én maradi vagyok??

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása