oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. április 01. 06:45,  Ahol túltolták a hazafiságot 85 komment

2016. április 01. 06:45 Határátkelő

Ahol túltolták a hazafiságot

A volt Szovjetunió tagállamai egyszerre izgalmas, egzotikus és (legalábbis számomra) nem csak földrajzi szempontból távoli helyek, így mindig nagyon örülök az onnan érkező beszámolónak. Pláne, ha azokat NomádMatyi írja, mint a mait is, amely Tádzsikisztánról szól (és annyit érdemes még tudni róla, hogy a második, üzbegisztáni része hamarosan érkezik, ezért a posztban néhol jelenlévő keresztutalások). A képekért persze köszönet és akkor lássuk, milyen hely is az, ahol a rendőr pénzért fényképez!

cim_60.jpgSzamarkand

„Nemrég jelent meg a második posztom Almaty-ról, és többen mondtátok, hogy még szívesen olvasnátok dolgokat a régióról.

Azóta megjártam Tádzsikisztánt és Üzbegisztánt, így gondoltam érdekes lehet egy beszámoló ezekről a helyekről is, még akkor is, ha nem tartós határátkelőként írok róluk.

Általánosságban érdekes volt látni mindkét országban, hogy egy kicsit túltolták a patriotizmust, és Kazahsztánnal ellentétben, szinte kizárólag csak a saját nyelvükön, vagyis tádzsikul és üzbégül van kiírva minden.

Beszélni természetesen beszélnek oroszul, egyébként sokszor helytelenül, de végül is nem az a lényeg, hanem hogy lehet kommunikálni velük.

Tádzsikisztán, ha nem megy az ember, mint én sem, a Pamír hegységbe, akkor igazából nem sok turisztikai értéket tartogat az ország, kivéve, ha az embert a posztszovjet körülmények érdeklik.

Az országba vízumra van szükségünk, de ha az ember a dusanbe-i reptérre érkezik, mint ahogy én is tettem, ott helyben megszerezheti a vízumot. Tehát meghívólevélre nincs szükség szerencsére. Célszerű az előre kitöltött jelentkezési lapokkal, kettővel és fényképekkel, kettővel készülni. A vízum díja 35 dollár volt.

dusanbe_repter.jpgÉrkezés a dusanbe-i reptérre - A Sólyom Air ihletője :D 

A booking-on foglaltam lakást, ami a város főútján volt, szemben az elnöki palotával. A szállásadó kijött értünk (egy barátommal mentem) a reptérre, ami egyébként a városban van, szó szerint.

Azért is szerencse, hogy a szállásadó összeszedett minket, mert rögtön a reptéren majdnem rendőrségi ügyem lett a dohányzás miatt, ami egyébként Tádzsikisztánban minden közterületen, magyarul utcán is szigorúan tilos. A szállásadó kibeszélte a dolgot a rendőrrel, így megúsztam egy figyelmeztetéssel.

kilatas_1.jpgKilátás a bérelt lakás teraszáról - A park mögött áll az elnöki palota 

Este egyébként még egyszer rendőri igazoltatásba futottunk, pedig akkor tényleg csak fényképeztük a Szomoni emlékművet. A rendőrök a turista szó elhangzása után nagyon kedves hangnemre váltottak, meg lefényképeztek minket a szoborral, de mint kiderült, ezt pénzért tették (volna... ha adtunk volna, de úgy csináltam, mintha nem értettem volna, és határozott tempóban elsétáltam, elsétáltunk ... végül is szerencse, hogy nem jöttek utánunk).

a_szomoni_emlekmu.jpgA szomoni emlékmű 

Jó kis érkezés volt.

A látnivalók a szállásunkhoz közel, az elnöki park körül koncentrálódnak, így gyalog is bejárhatóak, de természetesen a 70 éves szovjet trolin is utazni kell. Ez a belvárosi rész nagyon szépen ki van nyalva, és a megalomániának megfelelően egyre több modern és hatalmas épület épül.

troli.jpg

Az elnöki palotát egyébként csak óvatosan fényképezni, mert például ránk fütyült a palotaőr, amikor látta, hogy fényképezünk... gyorsan el is iszkoltunk. Szóval már az első naptól kezdve kicsit paranoiás lettem a rendőröktől és a fényképezéstől.

elnoki_palota.jpgAz elnöki palota 

A belvároson kívül lehet már érdekesebb dolgokat látni. Például ha az ember felkeresi az egyetlen görög katolikus templomot, vagy felmegy a Győzelem Parkjába.

gyozelem_parkja_1.jpg

gyozelem_parkja_2.jpg

Egyébként minden nagyon olcsó, így az ember olyan dolgokat is megengedhet magának, amit máshol nem feltétlenül, például a város legmagasabb épületében lévő éttermében való ebédelést, ami egyébként nem volt (sokkal) drágább, mint egy akármilyen másik étterem, és a kilátás lenyűgöző.

a_varos_legmagasabb_epulete.jpgA város legmagasabb épülete...

a_varos_legmagasabb_epulete_kilatas_este.jpg

a_varos_legmagasabb_epulete_kilatas.jpg...és a kilátás róla

Itt kell megemlíteni, hogy Tádzsikisztán (ahogy Üzbegisztán is) nagyon szigorúan áll a valuta ki- és behozatalhoz. Nemzeti valutát tulajdonképpen csak az országon belül lehet váltani, és az árfolyamot központilag szabályozzák.

Dusanbeban nincs nagyon sok bank és ATM sem, de ebben a pár ATM-ben legalább működnek a külföldi kártyák is (tehát ATM-n keresztül is lehet váltani úgymond – és még dollárt is lehet kivenni, legalábbis volt olyan opció, de nem próbáltuk).

A városhoz közel még érdemes elmenni a Hisszar nevezetű erődhöz. Dusanbeban iránytaxival (marsrutka) kell a város széléig elmenni, ahol tucatnyi taxis várja az embert, és feltöltve az autót utasokkal, potom összegért elvisznek Hisszarhoz.

Az erődnél valószínűleg nem nagyon jártak még turisták (ezt csak viccből mondom, de azért megnéztek minket, és más turistát tényleg nem láttunk)

a_hisszar_erod.jpgA Hisszar erőd 

Az éjszakai élet nem említésre méltó, azonkívül, hogy van egy ír és egy német bár jellegű kocsma. Az érdekesség, hogy az előbbiben a címeres magyar zászló is kint van, ami mint később kiderült, úgy került oda, hogy a Tádzsikisztánban dolgozó volt Malév dolgozók tetették ki.

zaszlok.jpg

És ez úgy derült ki, hogy az Almaty-ba tartó repülőn összefutottunk az egyik ilyen alkalmazottal. Meg is voltunk lepődve.

Az ország egyébként biztonságos, csak a szokásos turistaátverésekkel kell vigyázni, valamint a város központjában lévő főúton előfordulhatnak kéregetők és erőszakosabb kéregető gyerekek, akiket néha szó szerint le kell rázni magunkról.

Még érdekesség, hogy nem kifejezetten vannak hozzászokva a külföldiekhez, így mindenki potenciális kém a szemükben, ami nem vicc, merthogy kilépéskor a mi útleveleink ellenőrzésekor is emlegették az egyik közismert amerikai hárombetűs szervezetet, de nem volt gond szerencsére. Pedig tényleg semmi gyanúsat nem csináltunk. :D”

A következő rész tehát hamarosan következik, addig is olvasgassátok NomádMatyi blogját!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Tadzsikisztán

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr568549528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.04.01. 06:54:30

Rövid az élet "sztánokra".

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.04.01. 06:59:21

Nagyon érdekes volt. Köszönjük.
Jók a képek, szebb, mint gondoltam.
:)
Azt hiszem kihagyom. A rendőröktől feláll a szőr a hátamon.
;)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.04.01. 07:04:02

@svájci sapka (ch): :D

meglepoen jol nez ki ahhoz kepest amit az ember varna

tanato 2016.04.01. 07:16:19

JÓ,hiánypótló cikk.orosz lakosság mennyi maradt még?

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.04.01. 07:25:56

@tanato: Kazahsztant leszamitva (ahol kb a lakossag egyharmada) a tobbi isztanban mar nem sok, de a pontos statisztikat nem tudom

1, probaltak elkergetni oket (es megszabadulni az orosz vonatkozasoktol, pl minden orosz megnevezes eltuntetesevel)

2, az oroszok sem hulyek, legalabbis en ugy gondolom ... amint tehettek, valoszinuleg leleptek a szovjetunio osszeomlasa utan, mar csak ha a kis isztanok gazdasagi potencialjat is figyelembe vettek

2016.04.01. 07:37:31

Nagyon érdekes, csak rövid volt. :)

DieNanny CH 2016.04.01. 08:17:45

Nekem kicsit parás hely, de jó.
Köszi a posztot.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.04.01. 08:21:02

Jó kis útleírás. Tetszett. Valahonnan nekem ismerős Dusambe neve. Mintha lett volna ott valami de nem emlékszem.

tanato 2016.04.01. 08:37:50

@NomádMatyi: Látható nagyon az ország iszlám jellege?

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.04.01. 08:44:09

@tanato: lathato, tudod sok ferfi hordja ezt a muszlim sapkat (sajnos nem tudoma rendes nevet), meg a nok is fejkendot

de mecsetet alig talaltunk amugy :D ... azert van persze (csak ugye a szovjet idokben nem nagyon lehetett mecset, utana meg nem volt penz epiteni - legalabbis ezt a magyarazatot hallottam)

nyuszigonosz 2016.04.01. 08:47:34

@NomádMatyi: Tetszik a poszt, mert a világ ezen részeibe nem megy az ember csak úgy nagy gyorsan egy hétvégére körülnézni, és így a képeket nézegetve, írásodat eolvasva, egy kicsit mégis ott lehet lenni. :-)

Kár, hogy kétté lett vágva az eredeti írás. :-(

tanato 2016.04.01. 08:48:56

@NomádMatyi: Köszi,kíváncsi leszek mennyire tudja majd később befolyásolni volt szovjet közép Ázsiát az iszlám és annak radikális ága, ha már eltűnőben lesznek a szovjet érát megélt emberek az idő műlásával.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2016.04.01. 08:55:35

Nagyon érdekes volt. Az egyszer ezt is látni kell kategória. :)
Néhány éve volt itt egy magyar pár, a lány EU-s megbízásból dolgozott. Előtte megjárták Tádzsikisztánt. Önkéntesként dolgozott ott több, mint 1 évig. Ő mesélt ezt-azt az országról.
Ha ennyire nincs szórakozóhely, a tádzsik fiatalok hol múlatják az időt?

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.04.01. 09:19:52

@nyuszigonosz: koszi, orulok ... nem baj, igy jovo heten is kaptok egy isztant :D

@tanato: van is a politikai vezetes reszerol is felelem a radikalizalodassal kapcsolatban

az en szemelyes elemzesem az hogy sajnos van eselye, foleg ha ezek az illiberalis elvtars elnokok elpatkolnak ... egy politikai ur fog keletkezni, kaosz, ami termekeny talaj az ilyen ideologiaknak

nem beszelve arrol, hogy ugye a gazdasag sem teljesit jol, es a szegenyseg mindig alapja a radikalizalodasnak

es a szovjet elnyomas utan kicsit tulhangsulyozzak a muszlim kulturajukat amugy is, ami megint csak radikalizalodhat ha nem tartjak gyeplon (ahogy jelenleg)

@VPBA: a tadzsik fiataloknak lehet hogy penzuk sincs ilyen draga mulatsagra :(

teahazakban amugy, annak van kulturaja ... ne kerdezd, nem tudom de biztos isznak alkoholt is, habar vallas szerint az tilos ... a kazahok is isznak

Csodabogár 2016.04.01. 10:09:01

Jó és érdekes poszt. Nagyon megnyugtatott, hogy oda nem kell elmenni. Rendőrőktől rám tör a frász, soha nem lehet tudni, mibe kötnek bele.

Taxomükke (UK) 2016.04.01. 10:25:17

Sosem vonzott olyan hely, ahol a rendor "felsobbrendu".

Herr Géza 2016.04.01. 10:43:40

Jó a poszt és a képek, mint mindig Matyitól.... :))))
Hát arrafelé nem tolonganak a magyar kivándorlók, úgy tűnik. :D

SzZoole 2016.04.01. 10:43:47

Erdekes ,szines iras Matyi,koszi,hogy bemutad a vilag ezt az oldalat is.
Nezek egy sorozatot a Discovery Chanel-en Silk Road a cime.
Marco Polo utjan halad vegig a presenter.Na ott latok meg tobb betekintest ezekbe a postkommunista orszagokba.

@Taxomükke (UK): "Sosem vonzott olyan hely, ahol a rendor "felsobbrendu"."
Gondolom ez is oka volt,hogy eltantorogtatok Mo.-rol.
Pedig ha a megfelelo korokben mozogtal volna,tudnad,hogy a rendor milyen megalazkodo tud lenni.Olyan igazi csuszo-maszok

Muscari 2016.04.01. 10:57:38

@NomádMatyi: az a trolis kep akar Pesten is keszulhetett volna, az epuletek teljesen olyanok :-)

Azert ez az allando rendori jelenlet ijeszto. Emlekszem, Moszkvaban minket is igazoltattak a Voros teren, mikor hallottak, hogy magyarul beszelunk. Az utlevelunket a szallodaban elvettek, de adtak helyette egy papirt, az tokeletesen eleg volt a rend orenek. Azert igy is eleg kellemetlen erzes volt.

David, en mindig mondtam, hogy a dohanyzas karos az egeszsegre :-)))

Muscari 2016.04.01. 11:02:41

@diggerdriver: en annak idejen az iskolaban megtanultam az osszes szovjet tagkoztarsasag fovarosat. A legtobbre meg ma is emlekszem, de en mondjuk foldrajz-manias vagyok. Az ilyen utleirasokat es utifilmeket is szeretem nagyon, foleg olyan orszagokbol, amik nem hagyomanyos turistacelpontok.

Hari Seldon 2 2016.04.01. 11:05:57

Én féltem volna felülni egy ilyen Közép Ázsiai légitársaság gépére. Milyen szövetség részei ezek a cégek?
Dusanbe így képeken meglepett, rendezett városnak tűnik.

tanato 2016.04.01. 11:06:20

@Muscari: Igen az épületekből is látszik hogy nem túl rég még egy akolban voltunk-Az Elbától a japán határig ugyanaz az építészeti egyenstílus volt.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.04.01. 11:14:38

@Csodabogár: koszi ... uzbegisztanba egyebkent azert erdemes elmenni,a tobbi isztanba kevesbe, ez teny

@Herr Géza: koszi! ... pedig jo kis illiberalis demokracia am :D nem is ertem miert nem tolongunk itt

@Zoole[uk]: koszi!!

@Muscari: az epuletek elfernenek pesten igen ... azert mondom hogy civilizaltabba hely mint gondolna az ember ... persze videken nagy esellyel rosszabb

teljesen igazad van,a dohanyzas nagyon karos, minden szempontbol

regebben azert en mindig kevertem ezeket a fovarosokat :D

@Hari Seldon 2: en is feltem nehogy azt hidd hogy nem ... vittem is palinkat a repuloutra :D

mindenki itt rohog rajtam hogy az EU feketelistaja alapjan valasztok legi tarsasagot ... hat rohoghetnek, nem erdekel

de a Somon Air es az Uzbekistan Air egyebkent nincs rajta a feketelistan, bar azert akkor sem bizom teljesen bennuk

amikor talalkoztunk is a volt Malevos emberrel a Somon Air-rel, mondtam is neki hogy emgnyugodtam hogy magyar mernokbrigad van ott :D

Muscari 2016.04.01. 11:17:53

Kedves HA!
Tudom, hogy eredetileg egy poszt volt, amit ketteszedtel. A nyitokepen levo Szamarkand viszont Uzbegisztanban van, igy ehhez a poszthoz nem nagyon illik, hanem inkabb a kovetkezohoz.

SzZoole 2016.04.01. 11:19:45

@NomádMatyi: olvastad mar tolem,hogy a dohanyzas milyen karokat okozott bennem?

SzZoole 2016.04.01. 11:27:22

@NomádMatyi: igazad van a tobbiek is unjak mar...

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.04.01. 11:28:22

@Zoole[uk]: nem is az unalomra mondom, hanem meg nem szeretnek szembesulni a bagozas szornyu igazsagaival

SzZoole 2016.04.01. 11:37:50

@NomádMatyi: nem,felreertesz.A cigitol semmi bajom nincs.
Amiatt tortent a balesetem.
Gondolom neked is az elso reggelid a cigi+kave kombo.
Evtizedek ota igy kezdodik a reggelem,de az egyik reggel kitort a korlat az erkelyen ahol laktam es hat....Atobbi mar unalmas:)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.04.01. 11:40:38

@Zoole[uk]: jaaa hogy igy :D:D .. .eltalaltad, azzal a komboval kezdodik a napom, es utana a munka is :D

©________ 2016.04.01. 13:08:56

Matyi, ne dohanyozzaa maa:-(

2016.04.01. 13:24:11

@NomádMatyi: Koszonjuk a posztot, nagyon tanulsagos! Azert meg kell mondanom, sajnaltam szegeny rendort hogy nem fizettel neki. Nekik is meg kell elni valamibol! (Csak vicc volt...)

2016.04.01. 13:27:11

@Zoole[uk]: Ami veszelyes az nem a dohanyzas, hanem az erkely. Be kene oket tiltani!

adg 2016.04.01. 13:38:46

@Mirjam2: es akkor a haverodnak a vidam oldalon hogy lesz napfenyes, erkelyes lakasa? Vagy tan egy burgerforgatonak az nem jar?

2016.04.01. 13:40:47

@adg: Na ez a nagy dilemma! Te vagy az epitesz, nem? Oldd meg. Legyen is erkely, meg nem is.

adg 2016.04.01. 13:44:17

@Mirjam2: nem, en csak egy statikus vagyok, nem epitesz. Nem tudok ilyeneket megoldani.
De tudnek olyan korlatot tervezni, ami meg nekifutasbol is kibirna zolikat bagozas kozben. :)

Vagy szogesdrot korlatot kell csinalni, annak nem dolnek neki. :)

_Neville 2016.04.01. 13:50:54

Amúgy a dohányzós részhez, elég fura, hogy ott pont fordított logikával működik, mint nálunk: a legtöbb helyen CSAK beltéren engedélyezett. Érti ezt valaki? :D

Audianer 2016.04.01. 13:51:03

"A városhoz közel még érdemes elmenni a Hisszar nevezetű erődhöz"
A Hisszar szó önmagában erődöt jelent. Pl. Isztambulban is van kettő: A Rumili Hissar (Ruméliai erőd) és az Anadolu Hissar (Anatóliai erőd). Tehát a képaláírásban a Hisszar erőd tkp. "Erőd erőd..."
Egyébként jó kis írás, köszönet érte.

DieNanny CH 2016.04.01. 14:06:32

@Audianer:

Ja, ez kb mint a Szahara sivatag.

2016.04.01. 14:15:05

Nagyon tetszik a poszt, koszi szepen. Azt szeretnem kerdezni, hogy az osszes isztan kozul vegulis melyik tetszett a legjobban?

Es melyik a legzoldebb? Ugy ertem, nekem elegge ilyen magashegyi sivatagosnak tunik a taj, szoval melyikben van a legtobb vegetacio?

@NomádMatyi: Azt is olvastam mar, hogy kb azzal fognak szembenezni az oroszok amikor ezek a vezetok meg a szovjet elit kihal, amivel Europa az "Arab tavasz" utan, (menekultek, stb), nekik az a Kozep-Azsia, ami Europanak Eszak-Afrika ill. a Kozel-Kelet kb. :(

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.04.01. 14:15:15

@Mirjam2: :D :D

@Audianer: köszi ... és köszi a kiegészitést, ezt nem tudtam .. .egyébként a városkát is Hisszarnak hívják, ahol az erőd van (vagyis Hisszor a helyi kiejtés szerint azt hiszem) ... akkor nem túl kreatív névadás :D

SzZoole 2016.04.01. 15:14:16

@Mirjam2: @adg:
Nem,nem az en hibam volt.
Amikor a lakast ki vettuk,az egy frissen felujitott lakas volt Wood Green-ben a Green Lanes-en a Police Station-tol 3 percre(Mirjam tudja,hogy hol van).
A baleset utan szakerto vizsgalta meg a korlatot es az megallapitotta,hogy a korlat tul regi volt es gyenge,holott a bekoltozes elott szakvelemeny volt rola,hogy biztonsagos.

blackhairlady 2016.04.01. 15:49:23

@NomádMatyi: Erdekes volt, es tenyleg siman elmenne magyar varosnak is a kepen lathato:)
Tervezel meg kirandulast mas volt szovjet allamba? Es hova lesz a kovetkezo kikuldetesed? Leszel-e enszfotitkar egyszer?:)))))))))))

2016.04.01. 16:05:58

Nemtom mi visz ra barkit is...

Lehangolo lepratelep feelingje van.
1980 koruli magyar viszonyokkal

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.04.01. 17:22:05

@Muscari: Elvették az útlevelet??És mi van, ha valaki nem adja oda?Ez pont olyan, mint ha el akarnák venni a fényképezőt, laptopot, esetleg autót...Mire fel??Úristen...

---
Csatlakozok a többiekhez, nekem is tetszett a posz (ugyebár ez az alapszó, a tárgyrag T-je nélkül... :D ).
Én se akarnék odautazni nyaralni, de így kicsit betekintve nagyon érdekes.Jöhet a többi Hátaztán, Naésaztán ország is...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.04.01. 17:35:26

@Zoole[uk]: Épp ezért kéne belőlük kipréselni egy pár százezer fontot...Nem is értem, miért nem esel nekik.Én hétszentség, hogy nem hagytam volna annyiban, ha majdnem otthagyom a fogam...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.04.01. 17:43:47

@zseketto: Hejhalla.Jövök majd a válasszal... :D
Te meg megírhatnád ide is, lefordítva az angol részt is; a nagyközönség összepis@lná magát a gyönyörűségtől! :-))

articsóka60 2016.04.01. 18:18:31

@Muscari: Látszik hogy szereted a földrajzot, hogy kiszurtad rögtön Szamarkandot.☺
@NomádMatyi: Koszi az érdekes posztot, a klassz képeket. Most kedvet kaptam elővenni a Világatlaszt és kicsit atnezegetni. Ez régen kedvelt elfoglaltságom volt.
@diggerdriver: Dusanbe neve nekem is ismerősnek tűnt, de nem tudok róla semmit. Lehet, csak azért tetszik a fulemnek mert olyan dallamos.☺
@Taxomükke (UK): Az elmult evtizedekben azért jól belénk kódoltak ezt a rossz erzest ha rendőrt látunk . A Lajtan túl születettek ezt biztos nem is értik meg.

Muscari 2016.04.01. 18:59:18

@geegee: bizony, es ez 10 eve volt, nem az atkosban. Az ilyen orszagokban nincs valasztas, azt kell csinalni, amit mondanak, kulonben bajba kerulhetsz.

Taxomükke (UK) 2016.04.01. 19:26:44

@articsóka60: Jajaja. Az onkentes rendorok sem voltak piskotak.. :)

Shanarey 2016.04.01. 19:30:27

Ez a poszt egy fajta élet konzerv, a dobozán a felirat 1984, csak az ünneplő tömeg hiányzik.

A rendőrök okán én sem mennék oda. Elég volt nekem velük összefutni Magyarországon.

**mimi** 2016.04.01. 20:04:38

Az a ronda bagó...az....az visz minket a sírba...:))))

SzZoole 2016.04.01. 20:12:16

@**mimi**: nekem a bago miatt volt egy csunya balesetem,meseltem mar?:)))

Herr Géza 2016.04.01. 20:45:57

@articsóka60: Dusanbe - terroristák - 2015. szeptember ???

articsóka60 2016.04.01. 21:38:42

@Herr Géza: Jogos. Utána olvastam. Koszi.

Herr Géza 2016.04.01. 21:41:03

@33621: Jellemzően idióta cikk: a külföldi cégek által kiküldöttként ott dolgozókat érintené a szigorítás, de a következtetésekben, no meg pláne a címben erről szó sincs....

Herr Géza 2016.04.01. 21:43:12

@Herr Géza: Pláne nem kitiltásról van szó.

SzZoole 2016.04.01. 21:49:19

@Herr Géza: akkor a grazi Casanova biztonsagban van:)))

SzZoole 2016.04.01. 22:31:19

@**mimi**: pedig lehet,hogy meseltem mar,csak nem emlekszem,tudod az agyserulesem

**mimi** 2016.04.01. 22:51:21

@Zoole[uk]: szerintem még nem mesélted :)))))))))))

SzZoole 2016.04.01. 23:33:34

@**mimi**: csak nem most,mert mar késő van es a kisfiúk ilyenkor mar agyban vannak:)))
Nem hogy mondanál nekem egy esti mesét es joejt puszit adnal:)))

Hórukk 2016.04.02. 00:25:14

Köszi, érdekes írás volt, ezekután - szerencsére - már ide sem kell eljutnom.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.04.02. 05:18:54

@_Neville: szerintem ezt senki nem érti, nincs benne logika

@mojyo: érdekes gondolat vagy elemzés ... még lehet is benne valami

tudod, maguk a kazahok is azt mondják hogy ha Nazarbajev meghal akkor itt polgárháború lesz

az oroszokat viszont nem féltem annyira ... azok tűrparanccsal várnák őket a határon szerintem

nem beszélve arról hogy yitt ott még vannak bázisaik, lehet hogy rögtön be tudnának ültetni valakit a hatalomba

@blackhairlady:

köszi

:D :D latin amerikát tervezném majd középtávon de azért ez még nem ilyen egyszerű

még Türkmenisztánba kellene eljutnom ... de oda kb olyan nehéz vízumot szerezni mint Észak Koreába (és ez nem vicc) ... de kutakodom ... de még opció Mongólia vagy Irán :)

@zseketto: :D itt ott lehangoló lepratelep, máshol meg megalomániás "birodalmi" építkezés

nekem pont ezért érdekes, meg kiváncsi voltam hogy milyen az "élő szocializmus" meg a poszt szocializmus

@geegee: köszi örülök! ... jön Üzbegisztán ... aztán majd remélem még Türkmenisztánt is összehozom valahogy, vagy Mongóliát vagy Iránt

@articsóka60: köszi! ... én is nagyon szeretem a térképeket nézegetni :)

@**mimi**: csak ne fájjon :D @Zoole[uk]: meséld el még egyszer :D

@Shanarey: remélem lesz olyan beszámoló is ... hiszen mindjárt itt van május 1 és 9 :D:D

@Hórukk: köszi! ... akkor nem jött meg a kedved hozzá? :D

2016.04.02. 08:15:19

@NomádMatyi: Nagyon jó poszt, de tőled ezt is vártuk! Nekem hiányzik a másik fele is ide. Ha az "lepratelep" akkor én hol vagyok? DD Egyébként nekem nem tűnik annak. 1980-ban pedig igen vidáman éltem Pesten. A rend őre, hát igen, pénzért, persze. Nem tudom a kommentelők közül mindenki tudja-e hogy te oda konkrét céllal és dolgozni mentél nem pedig kiköltözni. És ha már ott vagy logikus hogy megnézed amit lehet.

swfla 2016.04.02. 08:15:23

Engem erdekelt volna a kaja, hogy mit lehet ott zuzni. Vahogy az ilyen tavoli helyekben szamomra benne van a Nagy Zabalas igerete...

A rendorok ha ennyire ramenosek, azt inkabb bizonyos megnyugvassal kene fogadni: Libiai is csak addig volt jo hely, amig a karhatalom ott jampizott minden gorbe fuszal mellett.

De a lista eleg hosszu, egyszeruen vannak olyan nepcsoportok, akik igenylik az ilyen fajta torodest, kulonben elszalad veluk a csiko, aztan oda jutunk, hogy szinte egesz Eszak-Afrika egy no-go zona lett az europaiaknak.

2016.04.02. 09:11:03

@swfla: Az utolsó 2 bekezdésed rondán hangzik de igaz. Volt alkalmam megtapasztalni a nagy arab tavasz előtti helyzetet és az utána elkövetkezendő hőn áhított "demokráciát".

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.04.02. 14:18:38

@Turchi: köszi! :)

hát szerintem ahol te vagy az minősithetetlen ... bocsi :D

@swfla: kajáról (röviden) lesz szó a második részben :)

2016.04.02. 16:16:09

@NomádMatyi: Nem haragszom, hiszek neked DD

tanato 2016.04.02. 17:14:59

@Turchi: hesna.hu/konyv.html

Olvastad ezt a könyvet?
Csak azért kérdem mert négy részből áll,Libanon,Izrael,Irak és Szudán.Most fejeztem be éppen a szudáni részt.Nagyon jó,érdekesek a szudáni kalandjai,menekülttáborokat járt be a riporternő,meg volt gyerekkatonákkal,kiszabadult egykor elrabolt nőkkel csinált riportokat,Khartoumban le is csukták mert véletlenül egy mecsetet is lefilmeztek.Beszéltek egy 40 éve ott dolgozó magyar orvosnővel is aki anno oda ment férjhez és ez idő alatt csak egyszer volt itthon.

2016.04.02. 18:22:54

@tanato: Köszi, nem olvastam, megszerzem

2016.04.04. 10:57:07

@geegee: milyen angol reszre gondolsz? :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.04.04. 19:36:12

@zseketto: Amit írtál nekem levelet, annak az alja tele volt angol infókkal.Valami ilyen csetszoba jellegű tartalom volt Vagy faxbúk, nem tudom már.Lehet, hogy azt már nem nekem szántad, de átjött.Viszont q jó érdekes volt az is... :D

2016.04.05. 11:39:43

@geegee: jaaa, mar vagom. Nem, azt en irtam ide latogato ismerosoknek, hogy tudjak mire keszuljenek. Ciprus nem csak jatek es mese, es a neten nincs info, vagy ha van max. ciprusiul es tuti h elavult, a valsag ota nem frissitettek a legtobb weblapot penz hianyaban...

A suket angolok meg rengeteg baromsagot hordanak ossze a szigetrol (es foleg nyuggerek lakjak), mas a nezopontjuk mint egy 20-30as eveiben jaro fiatalnak.

Ok pl. nagyon szeretnek a csigat megszegyenito sebesseggel vezetni. De ez mar off....Erik egy poszt amugy mar nagyon :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása