Kazahsztánról a legtöbb ember körülbelül annyit tud, hogy (nagyon) messze van, sajátosan értelmezi a demokráciát (mint nem egy volt szovjet tagköztársaság), viszont meglehetősen gazdag nyersanyagokban és elég sok magyar járt oda a rendszerváltás előtt dolgozni. Hogy most mennyi magyar jár oda, azt meg nem mondom, egyről viszont biztosan tudunk, ő pedig Nomád Matyi, aki a mai posztot küldte.

Almaty napja az Első Elnök Parkjában szeptember 20-án 

„Majdnem fél éve, hogy elküldtem első benyomásaimat Almaty-ról. Talán itt az ideje egy újabb tudósításnak. Az azóta történt utazásaimból már láthattatok párat némelyik vasárnapi blogajánlóban, amiknek a megjelentetését külön köszönöm Határátkelőnek.

A „szürke” hétköznapjaim

Talán nem egyedül vagyok vele úgy, hogy amikor már dolgozik az ember, és megszokta a helyet, ami ugye sokunknál, mint határátkelőknél releváns szempont, a hétköznapok már nem sok újdonságot tartalmaznak, a hétvégeken meg többnyire a házi munka és talán pihenés vár az emberre.

Persze ez nem azt jelenti, hogy a hétköznapoknak is unalmasnak kell lenniük, csak kialakul egy napi rutin.

Még egy régebbi felhívás kapcsán én is készítettem egy kis videós bemutatót egy napról, hogy lássátok a környezetet is és ne csak a száraz leírásomat. Remélem, nem szédültök el tőle (a remegésmentesítés nem rossz, de az én kezemhez járás közben nem elég jó).

Minden hétköznapom reggel 5.50-kor indul, amikor nagy nehezen felkelek, kicsit összeszedem magam, és 7-re megyek edzésre (kb. 15-20 perc séta a lakásomtól). A 8 körül végződő edzés után szaladok haza ledobni az edzéscuccot, berakni (vagy éppen villámgyorsan elkészíteni) az aznapi ebédemet.

A gyalog 10-15 percre lévő irodába az esetek 95%-ban beérek 8.55-8.59 között, tehát időben, de ha nem, akkor is legkésőbb 9.10-re.

A nem éppen hagyományos irodánk 

Régebben 16.00 körül indultam az irodából haza, és úgy hazaértem a hétfői és szerdai 16.30-kor kezdődő kazah órámra. A kiesett munkaórát otthonról való dolgozással pótoltam. Egy ideje viszont már 17.00 óráig dolgozom, úgyhogy a két kazah órát összevonva át kellett raknom szombat délutánra.

Így tehát csak két hétköznap estém maradt foglalt (a videón is egy ilyen nap látható): kedden és csütörtökön tangótanfolyamra járok (ami már önmagában is vicces, tekintve hogy nem vagyok egy nagy táncimádó ember és a szalagavatós tánc is szenvedés volt, de talán azért a mozgáskoordinációnak jót tesz).

Egyébként a többi este sem szabad általában, mert vagy becsúszik valami kis iszogatás, vagy épp a helyi Tescótól várom a rendelésemet.

A Hard Rock Cafe Almaty-ban

Habár mindig megígérem magamnak, hogy 10-11 között megyek aludni, abból aztán kb. mindig 11.30-12.00 lesz. Ami végül is nagyon rossz, mert a kevesebb, mint 6 óra alvás mindennap nekem nagyon nem elég. Hétvégente azért lehet nagyobb alvásokat és lazulásokat rendezni.

Persze ez biztos máshol is így van, de a legtöbb klubnál a biztonsági őrök teljhatalmúak... általában a külföldiül beszélés garantálja a bejutást, de engem a múltkor például nem engedtek be az egyik legnépszerűbb helyre, ahol először megnézik az embert kamerán és utána fülesben adják le az ajtónál a biztonsági őrnek, hogy a delikvens bebocsájtást nyert-e vagy sem.

Ezután az eset után úgy döntöttem, hogy valószínűleg nincs szükségük a pénzemre, úgyhogy többet nem is szándékozom odamenni.

A Medeu műjégpálya

Persze nem csak lazulni lehet hétvégén, hanem például az Almaty fölött magasodó hegyekben korcsolyázni vagy síelni. Síelni nemrég voltam, korcsolyázni pedig egyszer, még a tél elején. Remélem legalább a síelésből kicsit több lesz.

Almaty a távolban az egyik sípálya tetejéről - Shymbulak

Napi ügyek

A helyi Tescótól való rendelést már említettem fentebb is és az első beszámolómban is. Ezt a szolgáltatást kb. heti rendszerességgel veszem igénybe; szerintem úgy működik, ahogy az elvárható.

A rendelés leadása után pár órával felhívnak, hogy mikor vagyok otthon, és ha esetleg valamelyik termék hiányzik a készletükből. A kiszállítónak lehet kézpénzben vagy kártyával fizetni.

10 ezer tenge (kb. 7700 Ft) alatt 300 tenge (kb. 230 Ft) a kiszállítási díj, afölött pedig ingyenes. Mindig kártyával fizetek, eleinte a magyar bankkártyámmal, most már pedig a helyivel.

Októberben ugyanis sikerült számlát nyitni. A számlanyitáshoz adószámot kellett igényelni, amihez csak a jelentkezési lapot kellett kitölteni és azt leadni egy közjegyző által hitelesített útlevél fénymásolattal. 5 nap múlva mehettem az „adókártyámért” (ami egy A5-ös lap).

Az adókártya (a hátoldalán ugyanez orosz nyelven)

Ezzel az „adókártyával” már simán ment a számlanyitás. Én egyébként az egyik híres orosz bankot választottam, mert bár adott esetben szinte mindegy, de a helyiekben kevésbé bíznék.

A telefonos ügyfélszolgálatuknak vannak angolul beszélő operátorai is, akikkel egyébként többször kellett már beszélnem (és tudnám én ezt oroszul is intézni, de ilyen fontos ügyekben inkább nem kockáztatok egy esetleges félreértéssel), mert a külföldi kártyahasználat automatikusan le van tiltva, valamint az internetes vásárlások is.

24 órára ezt a korlátozást a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül fel lehet oldani, ha pedig hosszabb időre szeretném, akkor be kell csattogni a bankba, a többnyire nem kifejezetten kedves ügyfélszolgálatos hölgyemény kitölt valami papírt, amit aláírok, valamint lefénymásolja az útlevelemet és az „adókártyámat” (minden alkalommal) és kész. A biskeki kiruccanás előtt ezt ismét meg kellett tennem, és kértem, hogy ha lehet, és lehet, akkor az internetes vásárlási tiltást örökre oldják fel.

A tömegközlekedés

A tömegközlekedésben két nagy változás történt: a magyar médiában is bemutatott villamosbalesetek után a két villamosvonal működését határozatlan időre felfüggesztették, valamint az október óta árusított (nem okos) egységes tömegközlekedési kártya most már tényleg minden közlekedési eszközön használható, beleértve a kiszervezett buszvonalakat és a metrót is (így az előző metrókártya szükségtelenné vált).

Felül az egységes közlekedési kártya, alul a metrókártya

A buszokról leszerelték a pénzes jegyárusító automatákat (a kiszervezett vonalakon ilyen nem is volt, csak hús-vér kalauz, aki egyben az utastájékoztató-rendszer is volt, ha épp úgy tartotta kedve), de múltkor épp láttam, hogy vész esetén a sofőrnél továbbra is lehet venni. A jegy továbbra is 80 tenge (kb. 61Ft).

A rendszer szerintem a régió fejlettségi szintjét tekintve dicséretes és előremutató, de a bevezetés átgondoltságát nagyon jól megmutatja (csak olyan [Magyar]isztán stílusban), hogy sok pénzért képtelenek voltak okoskártyás rendszert kiépíteni, és hogy a már felszerelt metrókapukon nem működik, tehát a meglévő kapuk egyikére az állomásokon felszereltek egy extra kártyaolvasót.

Nem „meglepő” módon a metróállomáson nem lehet feltölteni ezt az új kártyát.

Ez a kép még ősszel készült

Ami mondjuk nekem nem baj, mert én az online banking-omon keresztül teszem ezt, a havi mobil-előfizetéssel egyetemben.

Ami összességében rossz, az az, hogy este 10 óra tájékában már nem járnak a buszok, tehát marad az itt szokványos stoppolás (gypsy taxi-nak is nevezzük), ami nagyon praktikus, de mindig ott van a lehúzás veszélye, bár kevésbé, mint Indiában, főleg ha az ember nagyjából ismeri a várost és beszél legalább egy kicsit oroszul. De én a potenciális lehúzás miatt nem szeretem... India óta mindenhol lehúzást és átverést gyanítok... lehet hogy a PTSD-m még él és virul :D.

Kazahsztán „jobban” teljesít

Bár ez nézőpont kérdése. Talán emlékeztek, hogy az első Almaty posztomban írtam néhány iránymutató árat.

Azóta a tenge továbbra is mélyrepülésben van, ami nekünk, külföldieknek tulajdonképpen nagyon jó, mert minden egyre olcsóbb. A helyieknek persze kevésbé, nem beszélve arról, hogy az olaj világpiaci árának csökkenése sem segít túlzottan a kazah gazdaságon.

Egyébként a Túró Rudi (eredeti szovjet/orosz verzió, nem pirospöttyös), csak hogy ne hagyjam ki az örök klasszikust :D, a tavalyi 65 tengéről 75-re emelkedett, egy doboz Marlboro Gold pedig 310-320-ról 340-re (jelenleg 1 tenge kb. 0.76Ft!).

A többi termék árát nem figyelem annyira, de ha valakit érdekel valami, szóljon, és visszanézem a gondosan vezetett könyvelési adatbázisomból.

A rezsim jelenleg 20-22 ezer tenge (kb. 15-17 ezer Ft) körül mozog (központi fűtést is beleszámítva, valamint egy kis kedvezményt, amiről azért egyeztünk meg a tulajdonosnővel, mert én a kábel TV-t nem nézem, viszont lemondani nem lehet).

És a nem szürke hétköznapok

A rendszeres programokon kívül az utazások színezik meg a dolgozó proletár életét.

Eddig Asztanában jártam, ahol szokás szerint elég sok képet csináltam, valamint a nagy karácsonyi szünetemben Dél-Koreában és Kaliforniában, amiről már olvashattatok egy kicsit az egyik vasárnapi blogajánlóban [képek és rövid beszámolók a blogomon több posztra szétbontva].

Egy váratlan utazás is közbejött, mégpedig Biskekbe (szintén volt az egyik blogajánlóban), amit azért kellett megejtenem, hogy meghosszabbítsam a kazahsztáni vízumomat.

Szerencse, hogy Kirgizisztánba EU-s állampolgárként nem kell nekünk vízum, és valamikor amúgy is terveztem Biskekben is körülnézni. Bár hamarabb el kellett jönnöm, mint terveztem, de szerintem a lényeget így is láttam... és bár Kirgizisztánban a természet a lényeg elvileg, engem jobban érdekelt maga a posztszovjet fejlettségi szint a városban.

Képeket már láthattatok róla, úgyhogy most csak egy videót mutatnék, amibe a már megmutatott képeken kívül még belekerült extraként az (egyébként nem annyira különleges) őrségváltás Biskek főterén.

Következő utazásaimat Tádzsikisztánba és Üzbegisztánba tervezem.

Egyelőre április végéig biztosan Almaty-ban vagyok, utána remélem még egy kicsit maradhatok, de a középtávú terv, vagy már rövidtávú talán?, az Argentína vagy Chile.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!