A volt Szovjetunió tagállamai egyszerre izgalmas, egzotikus és (legalábbis számomra) nem csak földrajzi szempontból távoli helyek, így mindig nagyon örülök az onnan érkező beszámolónak. Pláne, ha azokat NomádMatyi írja, mint a mait is, amely Tádzsikisztánról szól (és annyit érdemes még tudni róla, hogy a második, üzbegisztáni része hamarosan érkezik, ezért a posztban néhol jelenlévő keresztutalások). A képekért persze köszönet és akkor lássuk, milyen hely is az, ahol a rendőr pénzért fényképez!

Szamarkand

„Nemrég jelent meg a második posztom Almaty-ról, és többen mondtátok, hogy még szívesen olvasnátok dolgokat a régióról.

Azóta megjártam Tádzsikisztánt és Üzbegisztánt, így gondoltam érdekes lehet egy beszámoló ezekről a helyekről is, még akkor is, ha nem tartós határátkelőként írok róluk.

Általánosságban érdekes volt látni mindkét országban, hogy egy kicsit túltolták a patriotizmust, és Kazahsztánnal ellentétben, szinte kizárólag csak a saját nyelvükön, vagyis tádzsikul és üzbégül van kiírva minden.

Beszélni természetesen beszélnek oroszul, egyébként sokszor helytelenül, de végül is nem az a lényeg, hanem hogy lehet kommunikálni velük.

Tádzsikisztán, ha nem megy az ember, mint én sem, a Pamír hegységbe, akkor igazából nem sok turisztikai értéket tartogat az ország, kivéve, ha az embert a posztszovjet körülmények érdeklik.

Az országba vízumra van szükségünk, de ha az ember a dusanbe-i reptérre érkezik, mint ahogy én is tettem, ott helyben megszerezheti a vízumot. Tehát meghívólevélre nincs szükség szerencsére. Célszerű az előre kitöltött jelentkezési lapokkal, kettővel és fényképekkel, kettővel készülni. A vízum díja 35 dollár volt.

Érkezés a dusanbe-i reptérre - A Sólyom Air ihletője :D 

A booking-on foglaltam lakást, ami a város főútján volt, szemben az elnöki palotával. A szállásadó kijött értünk (egy barátommal mentem) a reptérre, ami egyébként a városban van, szó szerint.

Azért is szerencse, hogy a szállásadó összeszedett minket, mert rögtön a reptéren majdnem rendőrségi ügyem lett a dohányzás miatt, ami egyébként Tádzsikisztánban minden közterületen, magyarul utcán is szigorúan tilos. A szállásadó kibeszélte a dolgot a rendőrrel, így megúsztam egy figyelmeztetéssel.

Kilátás a bérelt lakás teraszáról - A park mögött áll az elnöki palota 

Este egyébként még egyszer rendőri igazoltatásba futottunk, pedig akkor tényleg csak fényképeztük a Szomoni emlékművet. A rendőrök a turista szó elhangzása után nagyon kedves hangnemre váltottak, meg lefényképeztek minket a szoborral, de mint kiderült, ezt pénzért tették (volna... ha adtunk volna, de úgy csináltam, mintha nem értettem volna, és határozott tempóban elsétáltam, elsétáltunk ... végül is szerencse, hogy nem jöttek utánunk).

A szomoni emlékmű 

Jó kis érkezés volt.

A látnivalók a szállásunkhoz közel, az elnöki park körül koncentrálódnak, így gyalog is bejárhatóak, de természetesen a 70 éves szovjet trolin is utazni kell. Ez a belvárosi rész nagyon szépen ki van nyalva, és a megalomániának megfelelően egyre több modern és hatalmas épület épül.

Az elnöki palotát egyébként csak óvatosan fényképezni, mert például ránk fütyült a palotaőr, amikor látta, hogy fényképezünk... gyorsan el is iszkoltunk. Szóval már az első naptól kezdve kicsit paranoiás lettem a rendőröktől és a fényképezéstől.

Az elnöki palota 

A belvároson kívül lehet már érdekesebb dolgokat látni. Például ha az ember felkeresi az egyetlen görög katolikus templomot, vagy felmegy a Győzelem Parkjába.

Egyébként minden nagyon olcsó, így az ember olyan dolgokat is megengedhet magának, amit máshol nem feltétlenül, például a város legmagasabb épületében lévő éttermében való ebédelést, ami egyébként nem volt (sokkal) drágább, mint egy akármilyen másik étterem, és a kilátás lenyűgöző.

A város legmagasabb épülete...

...és a kilátás róla

Itt kell megemlíteni, hogy Tádzsikisztán (ahogy Üzbegisztán is) nagyon szigorúan áll a valuta ki- és behozatalhoz. Nemzeti valutát tulajdonképpen csak az országon belül lehet váltani, és az árfolyamot központilag szabályozzák.

Dusanbeban nincs nagyon sok bank és ATM sem, de ebben a pár ATM-ben legalább működnek a külföldi kártyák is (tehát ATM-n keresztül is lehet váltani úgymond – és még dollárt is lehet kivenni, legalábbis volt olyan opció, de nem próbáltuk).

A városhoz közel még érdemes elmenni a Hisszar nevezetű erődhöz. Dusanbeban iránytaxival (marsrutka) kell a város széléig elmenni, ahol tucatnyi taxis várja az embert, és feltöltve az autót utasokkal, potom összegért elvisznek Hisszarhoz.

Az erődnél valószínűleg nem nagyon jártak még turisták (ezt csak viccből mondom, de azért megnéztek minket, és más turistát tényleg nem láttunk)

A Hisszar erőd 

Az éjszakai élet nem említésre méltó, azonkívül, hogy van egy ír és egy német bár jellegű kocsma. Az érdekesség, hogy az előbbiben a címeres magyar zászló is kint van, ami mint később kiderült, úgy került oda, hogy a Tádzsikisztánban dolgozó volt Malév dolgozók tetették ki.

És ez úgy derült ki, hogy az Almaty-ba tartó repülőn összefutottunk az egyik ilyen alkalmazottal. Meg is voltunk lepődve.

Az ország egyébként biztonságos, csak a szokásos turistaátverésekkel kell vigyázni, valamint a város központjában lévő főúton előfordulhatnak kéregetők és erőszakosabb kéregető gyerekek, akiket néha szó szerint le kell rázni magunkról.

Még érdekesség, hogy nem kifejezetten vannak hozzászokva a külföldiekhez, így mindenki potenciális kém a szemükben, ami nem vicc, merthogy kilépéskor a mi útleveleink ellenőrzésekor is emlegették az egyik közismert amerikai hárombetűs szervezetet, de nem volt gond szerencsére. Pedig tényleg semmi gyanúsat nem csináltunk. :D”

A következő rész tehát hamarosan következik, addig is olvasgassátok NomádMatyi blogját!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!