Globalizáció ide vagy oda, Európai Unió ide vagy oda, azért még akkor is ér minket kultúrsokk, ha a kontinensen belül költözünk másik országba. Mindez a tegnapi poszt és az orrot nem fújó hollandok kapcsán jutott az eszembe, és arra gondoltam, érdekes lenne indítani egy sorozatot arról, hol mire érdemes figyelni, mi az, ami kicsit vagy nagyon más, mint Magyarországon. Valamiért Svédország jutott elsőnek az eszembe, szóval indítsunk a skandináv országgal, aztán majd meglátjuk, merre tovább.

Ez jórészt rajtatok is múlik, mert jó lenne, ha beszállnátok ti is, megírhatnátok, titeket mi lepett meg a legjobban, mi az, ami igazán furcsa vagy más. Szóval a mai poszt kedvcsináló is kíván lenni, írjátok meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre, titeket milyen kultúrsokk ért!

(Fotó: Galaxhopen) 

Hiába Európa, hiába nincs olyan nagyon messze még autóval sem Magyarországról (persze ez relatív), azért Svédországban is érhetik az embert meglepetések – aztán az már más kérdés, hogy ezek mennyire kínosak…

A cipő-ügy

A cipőt márpedig le kell venni. Mármint ha belépünk egy svéd család otthonába. Ez nem lehet kérdés, vita, megbeszélés tárgya, le kell venni és kész, ha nem akarjuk, hogy furcsán nézzenek ránk vagy antiszociálisnak tartsanak. (És hát nem akarjuk.)

Ha nem várjuk el, hogy a nyakunkba boruljanak, akkor ennél sokkal több bajunk nem lesz velük. A svédeket gyakran tartják visszafogott, befelé forduló, barátságtalan embereknek, és kétségtelen, hogy elég ritka a csevegés és a hangos röhögés, ami persze külföldről érkezve furcsa is lehet.

Egy ősrégi határátkelős szerző és kommentelő, Kövérmadár például egy posztjában ilyennek írta le őket:

"Sokak szerint barátságtalan és zárkózott nép a svéd. Az kétségtelen, hogy egyáltalán nem hasonlítanak a mediterrán emberekhez. Az is igaz, hogy életre szóló barátságot nem fogunk az első 2 találkozás alkalmával kötni; ugyanakkor igenis ott vannak, ha segítségre van szükségük.

Nekem személy szerint nagyon szimpatikus vonásuk, hogy egyáltalán nem tolakodóak. Nem ugranak be csak úgy vendégségbe, nem traktálnak a problémáikkal. Nem élik az életüket az utcán, inkább mindenki elvonul a saját kis fészkébe.

Másképpen működnek, mint a magyarok. Egészen más vérmérsékletűek, sokkal nyugodtabbak és ráérősebbek. Ez sokszor megmutatkozik a hivatali ügyintézésben vagy akár az orvosnál is, így sok bevándorló számára ez az elsőként szembetűnő negatívum.

Kivétel természetesen mindig akad, de jellemzően itt senki sem fog tolakodni, senki sem lesz türelmetlen a kasszánál vagy a piros lámpánál.

Az eladók és hivatali ügyintézők segítőkészek, mosolygósak (nem vicsorognak!) és ahogy mi tapasztaltuk, végtelen türelemmel viseltetnek a bevándorlókkal szemben. Eleinte nem keveset activityztünk velük, mire sikerült közös nevezőre jutni."

Egy svéd számára ez az érzelmi visszafogottság egyszerűen arról szól, hogy mindenki foglalkozzon a saját dolgával, de egyben a tisztelet és a másik személyes tere tiszteletének a jele is. Ha ezt megértjük és elfogadjuk, és nem vesszük személyes sértésnek a visszafogottságukat, akkor nem lesz gondunk a beilleszkedéssel sem.

Zsófi például egyáltalán nem találta őket zárkózottnak egy korábbi posztjában: „Bár a svédekről azt tartja a hiedelem, hogy hideg, zárkózott emberek, én ezt nem tapasztaltam a mindennapok során. Gyakran kap az ember egy-egy kedves szót a boltban, vagy az utcán vad idegenektől. Az ismerősökre és barátokra mindig lehet számítani, nem ígérgetnek felelőtlenül.

Itt, a lakóközösségben különösen jó társaság gyűlt össze, nyáron menetrendszerű a grillezés, kempingezés, télen a vendégségek. Igaz, maguk is elismerték, hogy ez nem általánosítható egész Svédországra.”

A munkahelyen

A magánéletben megtapasztalható formalitás jelen van természetesen a munkahelyen is, de ez messziről nézve nem is olyan rossz dolog, mert együtt jár az egyenlőséggel.

Ismét Zsófit idézném: „A svéd főnök gyakorlatilag egy a kollégák közül. Ugyanúgy részt vesz a napi teendőkben, mint mi, de a segítségünkre van, ha nem tudunk tovább lépni. Nem törekszik arra, hogy neki legyen igaza, hiszen tudja, hogy a beosztottja csupán más szemszögből látja ugyanazt a problémát. A svéd főnök elismeri a jó munkát és nem a hiányosságokat hangsúlyozza ki.”

Kétségtelen az is, hogy éles határt húznak a munkahely és a magánélet között, szóval azt ne nagyon várjuk, hogy egy kollégával összebarátkozunk, és az is elég ritka, ha egyikük meghív magához.

Viszont ugyanennek a hozzáállásnak köszönhető az is, hogy a hétvégi munkával nem nagyon fognak zaklatni Kövérmadár szerint: „a magánélet és a család szent és sérthetetlen, számomra pl. felfoghatatlan volt, amikor a főnököm pénteken, szinte bocsánatért esedezve kérdezte meg, hogy be tudnék-e jönni szombaton dolgozni (fizetett túlóra és természetesen mondhattam volna nemet)”.

A munkahelyi ajándékozás sem elfogadott, mert a munkahely az munkahely. Cserébe rendkívül kompromisszumkészek, szeretik megbeszélni a dolgokat és őszinték (már amikor egyáltalán megmondják a véleményüket).

Hadd mutassak meg nektek egy, a svéd munkahelyi kultúrára jellemző videót, ami legalább olyan vicces, mint amilyen elgondolkodtató. A kisfilm elején egy sárga sportautó érkezik meg egy cég elé, a dögös tulajdonosnő kiszáll, és elindul az épület felé.

Odabent az egyik alkalmazott nyomja a szöveget: „Háromnegyed 9-kor kezdem a napot, leülök a felfújható labdára, ami egyenesen tartja a gerincem, tervezem a nyugdíjat, a jövőm nyugodt, és a teniszkönyökre is van biztosításom”.

„Szeretem és tisztelem a beosztottaim, mindenkire érvényes kollektív szerződésünk van, egyenesen, nyíltan beszélünk egymással, aminek hatását a növekvő pénzhalom is mutatja” – ez már a tulajdonos szövege.

Aztán esik még szó a hathetes szülési szabadságról, a nyári szünetről, a közösen meghozott döntésekről. A svéd modellt bemutatni igyekvő kisfilm a szakszervezetek és a munkaadók 1938 óta tartó együttműködését van hivatva dicsőíteni, no meg azt, hogy a kormány a lehető legritkábban avatkozik be a két fél ügyeibe."

És akkor még nem is beszéltünk az úgynevezett „fika-kultúráról”, amin persze elsőre röhög az ember, aztán amikor kiderül, miről is van szó, rögtön más színben látjuk a dolgot.

A fika ugyanis nem más, mint egy kávé- (vagy tea-)szünet, amikor az ember félbehagyja a munkáját és leül egy kávéra, teára, bármilyen italra.

Az ital mellé általában jár valamilyen teasütemény is, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy megpróbálják kiegyensúlyozni a munka jelentette nyomást egy kis pihenéssel. Mindehhez a Magyarországon megszokottnál erősebb csapatmunka is társul. (Bővebben erről itt olvashattok.)

Ugyanerről („fikázás nélkül”) Zsófi is írt már idézett posztjában: „Bár itt mindenki tud angolul, a munkahelyen mégis elvárják a svéd nyelv ismeretét. A napi rutinhoz tartozó reggeli értekezlet és a közös kávézások svédül zajlanak.

Ezek egyfajta átmenetet képeznek a szakmai és a magánbeszélgetések között. Sok használható ötlet ilyenkor születik, továbbá a vezetőség is folyamatosan képben van a hirtelen felmerülő problémákat illetően.”

Nyelvi korlátok

Ha már a beszélgetésnél tartunk, akkor térjünk ki egy kicsit a nyelvtudás kérdésére, annál is inkább, mert ugyan a legtöbb esetben az angollal elboldogulunk, hosszabb távon nem ússzuk meg, hogy megtanuljunk svédül.

Különösen, ha dolgozni szeretnénk, mert enélkül nem nagyon fog menni, kivéve persze, ha valamelyik multihoz megyünk, vagy valami egészen speciális szaktudással rendelkezünk.

Ehhez államilag szponzorált nyelvtanfolyam is a rendelkezésünkre áll, ami abszolút alkalmazkodik ahhoz a szinthez, ahol éppen állunk, szóval érdemes részt venni ezekben a programokban.

Annál is inkább, mert például Galaxhopen írásából is az derült ki, hogy ha hivatalosan nem is feltétlenül kell tudni svédül, az ember könnyen kiszorul a munkahelyi beszélgetésekből, ha nem bírja a nyelvet.

"Emlékszem, egyszer egy amúgy sem túl nyájas kolléganő a tudtomra adta, hogy csak az én kedvemért ugyan nem lesz a mini-megbeszélés angolul és kész. Így viszont legalább nagyon hamar rákényszerültem, hogy igenis megértsem a szakmai svédet – a meetingeket hamar követni tudtam, viszont angolul beszéltem/válaszoltam.

Egyébként nem is a szakmai nyelvvel volt (és mondhatni: van) a legnagyobb gondom, hanem az „egyéb” kategóriával. Pl. amikor kávészünet volt és beszélgettek a kollégák.

Hadarva, félmondatokban, fogalmam sincs, mi a téma, lehetett az vidámpark részletekbe menően vagy számomra nem ismert svéd hírességek - közben kávé vagy süti a szájukban (hogy az ebédről ne is beszéljünk).

Viccelődés, nevetés, én meg nem értettem a negyedét sem, bár próbáltam koncentrálni. Természetesen úgy néztem ki, mint akinek nulla a humorérzéke és meg se bír szólalni. További önbizalomrombolásra ideális. Egy idő múlva inkább ki sem mentem kávézni, annyira fölöslegesnek és nevetségesnek éreztem ott magamat..."

Szóval a nyelvet meg kell tanulni és kész.

Családi élet

A svédeknek nagyon fontos a család és a gyerekek, és ez nem csak a propaganda szintjén jelenik meg, hanem abban is megnyilvánul, hogy a nyugati átlagnál nagyvonalúbb a gyerek születése utáni időszakra nyújtott támogatások rendszere is.

Jellemzően az anya egy évet lehet otthon a kicsivel (ezen idő alatt teljes fizetést kap), és az apának is jut pár hónap. Amikor pedig vissza kell menni dolgozni, akkor jön az állam és sok terhet levesz a szülők válláról.

„Rengeteg a válás (és a meg-nem-kötött házasság), ugyanakkor, kissé paradox módon, fontos számukra a család. Nem egy kollégám már a harmadik feleségét fogyasztja (a 30-as éveikben). Nem ritka a 3-4-5 gyerek, igaz a fentieknek megfelelően akár 2-3 különböző apától / anyától.

Ha egy kapcsolat nem működik, nem maradnak együtt. Ez nagyon szimpatikus vonás nekem, aki olyan családban nőttem fel, ahol a szülők vég nélkül ölték egymást. Annál minden (bármi más) csak jobb lehet.” (Kövérmadár)

Az iskola

A svéd gyerekeket egyébként is függetlenségre nevelik, különösen nyugat-európai mércével mérve hagyják őket bátran egyedül közlekedni. Azt talán mondani sem kell, hogy az oktatási rendszer egészen nagyszerű, és nem idegeskedik túl a felszereléseket sem – derült ki anno mrsmihály posztjából.

„Mit is kell a gyereknek magával vinnie az iskolába? A valóságban semmit. Ha a szülő akar, vesz iskolatáskát (40 sek-től több száz svéd koronáig van választék), de az sem kötelező, bármi megteszi. Ugyanis a gyerekek általában 1 db gyümölcsöt szoktak magukkal hozni a délelőtti szünetre.

Tornaórára bármilyen rövidnadrág és póló megfelel, persze ha rosszabb az idő, jó, ha van a gyereknél melegítőruha. Hogy milyen a színe vagy formája, az senkit nem zavar, mindenki a szája íze szerint küldi a gyereket az iskolába. Ami fontos, 1 db törülköző, hogy tudjon zuhanyozni tornaóra után. Ezt hozhatja zacskóban, vagy amiben éppen kedve tartja. Tornazsák orkánból 30 sek.

Az ebéd is teljesen ingyenes ezek alatt az évek alatt. A délutáni napköziben az uzsonnáztatásért már külön kell fizetni a szülőknek. Itt is vannak igényeik a gyerekeknek, sokat beszélgetünk a reklámokról és azok hatásairól a gyerekek fejlődésében.

Most jöhetnek a hozzászólások, hogy könnyű Svédországban, mert az állam fizeti az oktatást, így aztán lehet gyerekeket nevelni stb. Ez mind igaz, DE mi ezért keményen fizetjük a magas adót. Nem az a f@sza ember, aki adót csal, hanem, aki becsületesen kiveszi a részét az állami terhekből.

Nekem ez a mentalitás áll közel a szívemhez. Nem számít, hogy nekem már nincsenek iskoláskorú gyerekeim, de nekem is jól jött annak idején ez az anyagi támogatás. Így természetesnek tartom, hogy mindenki megkapja ugyanazt a lehetőséget a tanuláshoz, és ez ne legyen a szülők jövedelmének a függvénye.”

A pontosság

Pontosak, mint… mint… mint egy svéd. Olyan pontosak, hogy csomó vicc van a bulik előtt az ajtókon kívül álló, az órájukat néző svédekről, akik persze nem mennek be, mert hát ha egyszer az a buli este 7-kor kezdődik, akkor az este 7-kor kezdődik és nem előbb. Ennek megfelelően a késés durva sértésnek számít.

Szóval a pontosság és a hatékonyság a két kulcsszó, ami ugyanúgy igaz a tömegközlekedésre, mint minden másra.

És persze rendszeretők is, mint Bea írta: „Hát a biztonságban világelsőknek kellene lenniük. Minden rendszerezve van (néha túlságosan is). A munkahelyen (lásd mindig volt velem valaki) vagy az életben. Nem nagyon szeretik az egyénieskedést. Nem szabad a sorból kilógni.

Következzék még egy-két érdekesség róluk. Például maximálisan konfliktuskerülők. A nyelviskolában, a tankönyvben le volt írva: ha egy svéd feleség vesz egy baromi ronda ruhát és megkérdezi a svéd férjét, hogy tetszik, akkor a férfi még véletlenül sem fogja megmondani a véleményét.”

A rendmánia része az is, hogy bevásárláskor a megvásárolt ételeket szigorúan vonalkóddal felfelé kell elhelyezni, úgy, hogy a vonalkód lehetőleg felénk essen. Az árukat a szalagon egymásra pakolni főbenjáró bűn. :)

Tulajdonképpen ide tartozik még egy svéd mánia, ami nem más, mint a sorszámozás. Mindenhol sorszámot kell húzni, és tulajdonképpen nem sorban állnak, hanem sorszámot húznak – és ezt a végletekig képesek csinálni Bea szerint.

„Talán három hete lehettem kint. Bőszen tanultam a nyelvet, úgyhogy „én kicsit beszélni svéd”-szinten mozogtam.

Épp egy bevásárlóközpontba akartam bemenni, amikor megláttam, hogy az ajtónál álló szemetesből (utcai) töményen dől a fekete füst. Rögtön bevágódtam az első üzletbe gondolván, hogy szólok.

Itt is sorszámos rendszer működött és minden eladó foglalt volt. Annyira még nem beszéltem svédül, hogy azt mondjam: Elnézést, csak azt szeretném mondani, hogy… Kiabálni meg nem akartam, hogy „Tűz van!”, mert ugye nem volt.

Úgyhogy odafurakodtam egy kuncsafttal beszélgető eladó közelébe és heves topogások, sóhajtózások, kéztördelés közepette gondoltam csak észrevesz. Észre is vette. Úgyhogy kb. 20 másodperc után meg állt mondata közepén odafordult hozzám és azt mondta: Húzzon egy sorszámot! Majd visszafordult és tovább beszélt a vásárlóval. Na bakker!?

Nem baj tovább topogtam, sóhajtoztam, kéztördeltem. Láttam, hogy egyre ingerültebb. Eltelt újabb 20 másodperc. Ingerülten odafordult hozzám. Mit akar? Mire én. TŰZ VAN! Aztán megmutattam a helyet. Megköszönték lerendezték. De még a mai napig is jókat derülök, ha visszagondolok erre."

Címszavakban

- A svéd szomszéd valószínűleg a lépcsőházban sem köszön neked, még akkor sem, ha te üdvözlöd előtte.

- Lehetőség szerint nem szállnak be veled egy liftbe. Ha mégis az a rettentő kínos helyzet áll élő, hogy együtt kell utazni 32 másodpercen keresztül vertikálisan egy zárt helyiségben, akkor iszonyatosan megfeszülnek.

- Itt nincs olyan, hogy becsöngetsz a szomszédhoz egy csavarhúzót vagy létrát kölcsönkérni.

- Ha véletlenül a ránézel az utcán egy szembejövő nőre, ne adj isten a szemébe, akkor iszonyat kellemetlenül kell érezned magad. Visszanézni nem fog rád, pláne nem mosolyogni. Inkább leszegett fejjel elsuhan melletted eltúlzottan határozott léptekkel.

- Ajtópara: hülyén néznek rád, ha valakit magad elé engedsz az ajtóban. Ebből kifolyólag készülj fel arra, hogy átgázolnak rajtad a metróra felszálló tömegek még mielőtt kiszállhatnál a kocsiból. Nőt előre engedni pedig maga a szexizmus minősített esete, ami komoly következményekkel járhat.

- Ha nyilvános helyen szenvedsz egy fizikai akadály leküzdésével (pl: babakocsit rángatsz föl / le kézben egy lépcsőn), akkor a kutya sem áll meg segíteni neked. Mindenki csak saját magával van elfoglalva, és azt gondolják, hogy ura vagy a helyzetnek, hiszen nem kértél segítséget.” (Ezek bandirepublic meglátásai a saját blogján, a Bezzeg a svédeken)

Végül jöjjön pár érdekesség Kövérmadártól:

- Csak első találkozás alkalmával (bemutatkozáskor) fognak kezet, nem szokás minden napot azzal indítani, hogy körbehordozzuk a testnedveinket a kollégák között;

- Nem használnak papírzsebkendőt, inkább szívják az orrukat (és adott esetben kiköpik az orrból a szájba juttatott ektoplazmát);

- Ha úgy hozza a sors, akkor szemrebbenés nélkül böfögnek, itt ez természetes dolognak számít (természetesen nem eget rengető, 7.5-es földrengést előidéző hangerővel)

Ezek voltak tehát a svédek, vagy legalábbis azok a svédek, akikről ti posztban írtatok, illetve akikről az Expat arrivals oldal szedett össze infókat. Most ti jöttök és ne felejtsétek, tőletek is várom a kultúrsokkos posztokat!

A moderálási alapelveket itt találod.