oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. szeptember 30. 06:46,  Legendák nyomában 334 komment

2013. szeptember 30. 06:46 Határátkelő

Legendák nyomában

Nemrégiben jelent meg itt, a blogon Eszter írása arról, két év Anglia és 7 hónap Indonézia után miért döntött mégis úgy, hogy Magyarországon él és marad még egy ideig. Akkor arra kértem, hogy írja meg indonéziai élményeit – ezt olvashatjátok ma, a képeket is Eszter küldte.

Nyepi - Denpasar, Bali.jpgNyepi - Denpasar, Bali

„Már bő másfél éve éltem Londonban, lelkesen dolgoztam a pubban, mellette tetováltam és éltem az életemet. Nagyjából február közepén hazajöttem egy rövid látogatásra. A barátaimmal sörözgettünk a városban, és akkor említette valaki, hogy van valami ösztöndíjféle valami fura országba, Indonéziába vagy hova. Nem sokat tudtam róla előtte, úgyhogy kíváncsiságból rákerestem képekre.

Egy percen belül biztos voltam benne, hogy oda kell mennem. Olyan ország, ahol a pálmafák pontosan olyan szögben hajlanak a türkiz színű tenger fölé, mint a reklámokban.

Két nap alatt beadtam minden papírt a követségen, és egyből vissza is kellett mennem Londonba. Ez egy művészeti ösztöndíj, így adott volt, hogy rajzolni vagy festeni tanulnék, ami mindenképpen jól jön, hogy a tetováláshoz fejlesszem a készségeimet. Néhány hét múlva el is felejtkeztem az egészről.

Hosszú hónapokkal később kaptam egy emailt, amiben a nagykövetség értesített arról, hogy mehetek, vegyek repjegyet, csináltassak oltásokat és kapok vízumot. Akkor leesett, hogy még mindig szinte semmi fogalmam Indonéziáról, de tetszett az ötlet, menni akartam. Utánajártam néhány alapdolognak, ami izgalmasan és félelmetesen hangzott.

Csak annyit tudtam, hogy várnak

Először is: Indonézia 17000 szigetből áll. Ezt mindenhol büszkén elmondják. Másodszor: ott él a világ legnagyobb muszlim közössége. Sok különböző vallás, és számtalan nyelv oszlik szét a szigeteken. Meleg, trópusi éghajlat, száraz és esős évszakkal. Malária, Dengue-láz, és sok más betegség. Hegyek, vulkánok, tenger, óceán, van ott minden.

cím Labuan Bajo, Flores.jpgLabuan Bajo, Flores

A nagykövetségen még az utolsó pillanatban sem sikerült kiderítenem, mi történik, ha odaérek, azt mondták valószínűleg valaki vár majd a jakartai reptéren. Ennyit tudtam.

Egy nappal később, ottani idő szerint éjfélkor kiléptem a repülőből. A fülledt, párás meleg hanyatt vágott, a ruhám szép lassan beszívta a nedvességet, amit a bőrömön is éreztem lecsapódni. Tényleg vártak ott, összegyűjtöttek még néhány ösztöndíjast, akik a világ minden tájáról érkeznek évről évre.

Beraktak minket pár napra egy hotelbe, ahol nyitóceremóniát és eligazítást tartottak. Az iskoláról, szállásról, hasonlókról semmi információ nem hangzott el, de hosszú beszédekben ecsetelték, hogy Indonézia 17000 szigetből áll és sok különböző nyelvet beszélnek.

Itt, Jakartában szembesültem azzal, hogy ez egy borzasztóan szegény ország, koszos, zsúfolt, és óriási kontrasztot képeznek azzal, hogy szó szerint a nyomornegyedek mellé húznak fel egy-egy 5 csillagos hotelt vagy olyan plázát, amiben Gucci, Versacce és Louis Vuitton boltok vannak.

Irány Surakarta!

Aztán elvittek mindenkit a városokba, ki-hova kapta az ösztöndíjat. Én Soloba (mai nevén Surakarta) kerültem, ami Jáva kellős közepén található egy Lawu nevű kihunyt vulkán lábánál. Azt, hogy hol fogunk lakni, még akkor sem tudták megmondani, mikor megérkeztünk, de megoldódott végül egész jól.

Solo 1.jpg

Solo 2.jpg

Két héttel később a suli is elkezdődött. A tanárom egy balinéz festő volt, I Gusti Nurata, és nagyon hamar összebarátkozunk. Kedves, nyitott, vidám, segítőkész, és persze bolond művészember. Ritkán volt órám, így a környéket is volt időm felfedezni.

Jáva nagyon zsúfolt, sűrűn lakott, alig látni erdőket, a városok szinte teljesen egybeépültek. Azt hittem, Jakarta más, mint a többi város, és ez igaz is, de csak annyiban, hogy még zsúfoltabb és sokkal nagyobb. A többi városban is ugyan úgy motorok ezrei tolonganak a rossz minőségű utakon, olyan por és szmog van a levegőben, hogy beszürkül az ember bőre.

Fehér emberként ott különleges voltam. Nem tudtam úgy végigmenni az utcán, hogy ne köszöntek volna rám minden méteren, és ne fényképezzenek állandóan. De ez nem zavart, egy kicsit élveztem is. A helyiekkel hamar összebarátkoztam, megszoktam, hogy este nem sörözünk, hanem kávézunk és ők gitároznak, énekelnek.

Solo táncelőadás.jpgTáncelőadás Solóban

Nagyon hamar megszerettek, és próbáltak megtanítani indonézül. Fura, semmire sem hasonlító mesterséges nyelv nyakatekert logikával és nagyon laza nyelvtani szabályrendszerrel. Jáván alig néhányan beszélnek pár szót angolul, azt is a hozzám hasonló ösztöndíjasoktól tanulták elsősorban.

A hagyományos helyi tetoválás és a legendák

A festés jól ment, sokat rajzoltam, és elhatároztam, hogy elmegyek Borneóra, aminek 85%-a Indonéziához tartozik. Ott még van néhány törzs a dzsungel mélyén, akik a tradicionális bambuszrudas-kopogtatós módszerrel tetoválnak.

Szerettem volna megkeresni egy ilyen törzset (ami nagyon nehéz), és velük tölteni pár hónapot, tanulni. A tanárom nem tartotta jó ötletnek, mert (főleg egyedül, pláne lányként) nagyon veszélyes a dzsungelben kolbászolni, ők pedig valószínűleg még indonézül sem beszélnek, ahogy valójában én sem.

Az egyetemen tartottak egy művészeti fesztivált, ahova az ország minden pontjáról jöttek. Itt beszélgettem néhány sráccal, és egyikőjük mesélt nekem egy nagyon szép maláj legendát. Nagyon tetszett, úgyhogy elmondattam vele még egyszer és lejegyzeteltem.

Ő mondta, hogy a szomszédos nagyvárosban, Yogyakartában van egy hely, ahol tudnak még mesélni legendákat. Egy héttel később amúgy is mentem volna oda egy kiállításra, gondoltam megkeresem.

Kérdezősködtem, kiderült, hogy az egy régi templom, amit bezártak, lelakatoltak, mert állítólag szellemek szállták meg és senki nem mer bemenni. Természetesen odamentem egy sráccal, be akartunk mászni kíváncsiskodni, de majdnem ránk hívták a rendőröket.

a különleges temető, Trunyan, Bali.jpgEgy különleges temető, Trunyan, Bali

Nem sokkal ezután elkezdtem leírni egy füzetbe az élményeimet, mert nem tudtam őket feldolgozni. Ebbe a füzetbe írtam le a maláj legendát is, és elkezdtem kérdezgetni a helyieket, hogy ismernek-e még ilyen történeteket. Azokat is leírtam.

Az ausztrálok és a sztereotípiák

A tanárom, balinéz ember lévén, sokszor mondta, hogy menjek el, nézzem meg az ő csodálatos szigetét. Azt mondta, nem bánja, ha kihagyok pár órát, úgyhogy pakoltam. Velem jött egy másik magyar és egy portugál lány is, akiket itt ismertem meg.

Közel két hetet voltunk Balin, amit szinte kizárólag hinduk laknak. Színes virágok, apró rizs áldozatok mindenhol, finom füstölőillatot hord a szellő, homokos tengerpart, szörfösök. Ausztrál fiatal turisták, akik hányásig vedelnek Kután, a leghíresebb szörfös parton. Elsősorban ők táplálják azt a néhány alap sztereotípiát, amit az indonézek hisznek a fehér emberekről.

Teleng Ria Beach, Pacitan, Jáva.jpgTeleng Ria Beach, Pacitan, Jáva

Csak ketten indultunk vissza Solóba, és mivel elfogyott a pénzünk, stoppal akartunk visszamenni. Sem a portugál lány, sem én nem stoppoltunk előtte. Ez nem egy veszélytelen dolog. Szerencsére nem volt semmi baj, és meg is tetszett a dolog. Visszatérve sokat meséltem a tanáromnak, aki bátorított abban, hogy utazzak még, és persze rá is kaptam az ízére.

Varázslók nyomában

Történt néhány dolog, amit soha senkinek nem mesélek el, és ami miatt úgy döntöttem, más úton folytatom az életemet. Elhatároztam, hogy abbahagyom a tetoválást. Egyre jobban érdekeltek a legendák, és a helyiek állítása szerint élnek varázslók egyes falvakban. Gondoltam utána járok ezeknek.

Szerencsére a magyar lányban partnerre találtam, elmentünk Sulawesire (Celebesz), közel három hetet utaztunk a szigeten, és hogy spóroljunk, kizárólag stoppal mentünk, és volt, hogy befogadtak minket aludni helyiek, rendőrök, lelki pásztorok.

Bankagi, Togean-szigetek, Sulawesi.jpgBankagi, Togean-szigetek, Sulawesi

Borobudur.jpgBorobudur

Láttunk hagyományos temetési szertartást, voltunk paradicsomi, vakítóan fehér homokos kis szigeteken, jártunk vízeséseknél, és végig csak kérdezősködtem, merre menjünk legendák után. Előjött bennem egy amatőr antropológus.

Még egy igazi varázslóval is találkoztam egy olyan faluban, ahol senki nem látott még élőben fehér embert. A kisgyerekek megijedtek tőlünk. Elkezdtem érteni és egy kicsit beszélni a nyelvet, ami egy óriási gátat tör át a helyiek és fehérek között. Ettől egy kicsit tisztelni kezdtek minket.

Fogyott a pénzem

Egy rövid időre visszamentünk Solóba, de nem sokáig volt nyugtunk. Nekem lejárt az ösztöndíjam, így ki kellett repülnöm Szingapúrba turistavízumért. Ezután ugyanezzel a lánnyal kitaláltunk egy újabb utat. Egy igazán nagyot. Négy szigetet néztünk ki, sorban: Bali, Lombok, Sumbawa és Flores.

Sajnos ez lett az utolsó utam Indonéziában, mert nagyon fogyott a Londonban összegyűjtött pénzem és erősen meggyűlt a bajom a két házzal arrébb lakó maláj drogdílerrel az ellopott motorja miatt, amit velem akart kifizettetni, és, hát, sikerült is bevasalnia rajtam.

Pemuteran, Bali.jpgPemuteran, Bali

Balira mindenképpen vissza akartam menni, és ez pont a balinéz újévre esett, amit Nyepinek hívnak, és mindenféle színes szörnyszobrokat hurcolnak körbe a szigeten, majd éjjel felgyújtják őket, ezzel szabadulnak meg az ártó démonoktól. Bejártuk a sziget északi és keleti felét, stoppoltunk, tengerparton aludtunk, egyik reggel majmok ébresztettek fel.

Innen egyhuzamban mentünk Floresre, ami túlnyomórészt keresztény vallású a portugál gyarmatosítás óta. Pont húsvétkor voltunk ott. Megkerestük a színváltós tavakat, felmentünk a hegyek közé, jegyzeteltem a legendákat. Innen hajóztunk át Komodóra megnézni a varánuszokat, majd tovább visszafelé.

Ki volt számolva az időnk, mert már nem tudtam változtatni a repülőjegyemen. Sumbawán utaztunk négy tonna takarmánybanán tetején lakatlan sziget után kutatva, amit meg is találtunk, ki akartunk vonulni a civilizációból, és ez olyan jól sikerült, hogy az ásónyomnyi kis szigeten 3 nap alatt nagyjából 8 órát voltunk kettesben.

készülődés a másnapi ünnepségre, Tana Resak, Lombok.jpgKészülődés a másnapi ünnepségre, Tana Resak, Lombok

Nehéz volt eljönni

Innen visszamentünk Lombokra, ahol olyan falut kerestünk, ahol nincs áram, messze mindenféle civilizációtól. A sziget legmagasabb vulkánjának az oldalában találtunk is ilyet, és szerencsére az ottani gyógyító ember kezelt néhány elfertőződött csípést rajtam. Innen már egyenes út vezetett vissza Solóba, onnan meg Jakartába.

Ahogy fogyott az az 1500 km egyre szomorúbb lettem, irgalmatlanul nehéz otthagyni egy ennyire varázslatos, különleges, szélsőséges, felfoghatatlan és mosolygós országot. A gondtalanságot, utazást, szabadságot.

Kelimutu vulkán és a színváltós tavak.jpgKelimutu vulkán és a színváltós tavak

Annyi dolog történt ott útközben, amit a mai napi nem dolgoztam fel teljesen, és pont ezért muszáj volt mindent leírnom, hogy rendezzem a gondolataimat. Ennek gyümölcse lett egy regény, az utazásom története, amit a legendák tagolnak.

Szerencsére kiadóhoz került a kézirat, e-bookként meg is jelent, és még papíralapon is elérhető, de sajnos nem kerül boltokba. Aki szeretné elolvasni, megtalálja!"

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Indonézia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr615540105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

D.Eszter 2013.09.30. 21:47:57

@Len.Mag:
Nem, nem azért mentem Indonéziába, hogy ott tanuljak meg rajzolni. Kicsi korom óta rajzolok és az Iparra is készültem egy darabig. Olajjal festeni viszont Indonéziában kezdtem.
A tetováláshoz pedig bizony szükség van egy elég jó rajztudása, hogy ne járjanak úgy a "páciensek",mint ahogy az említett oldalon is láthattuk :)

BTBTBT 2013.09.30. 21:52:50

@Chang Yai:
Őőőő, igazából erre céloztam a szülőnek gyerekért való aggódásával kapcsolatban: "normális, józan eszű ember"

Nekem sem volt még füves cigi a kezemben, de ettől még érdemes élni. :)

@Kovermadar: Ne röhögj a fenti mondaton. :)))

@sodalisO:
Nem leskelődöm, csak figyelek. :)))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.30. 21:53:28

@sodalisO:
1400 az gondolom nettó. Napi 9 font az havi... 270? Nem ismerem az ottani arányokat, de ez nem tűnik annyira soknak, ha hozzáveszem, hogy nem kell főzni, nem kell mosogatni, nem kell alapanyagot venni. Ha ezek járulékos költségét levonjuk a 270-ből, akkor mennyi marad kb?

Persze nem erőszak, úgyis te érzed... én azért elcsábulnék, főleg ha olasz étteremről van szó. Ha görög lenne, azt mondanám, hogy utalják oda a fizetésemet :D

puhacica 2013.09.30. 21:53:42

@charlieharper: óóóó, tigribigri! :)))
és ha már a nagy cicákat szereted: www.youtube.com/watch?v=J11uu8L8FTY (lehet, hogy volt már, de szerintem megunhatatlan.)

2013.09.30. 21:56:17

@puhacica: az semmi, ezt figyeld. Mind az 5 resze fennvan a tube-on, majd, ha lesz idod nezd vegig. Ausztraliaban van Tiger Island:
m.youtube.com/watch?v=aCWvlJMiUxI

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.30. 21:56:18

@puhacica: a saszla szőlő, az amelyiknek nagyok vékony héja van , olyan kis édes , szabályos kis szemecskék, kisebb nagyobbak, átlátszó világos, zöldes vagy bordós, pirosas színe van és nagyon nagyon finom, van aki nem szereti mert magja van, meg " jaj, a héja", de minden szőlőnek van héja...mondjuk nekem mindegy mindegy , én imádom, édes, leves, szóval izémizé, tuti frankó na!:-) százszor jobb mint a nagy szemú magnélküli import szőlők, az nekem koppincs , guszta de nem lesz tőle............jaj majdnem leírtam ....
na itt van nézd , ő az!!
www.google.hu/search?q=saszla+sz%C5%91l%C5%91&es_sm=122&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=TtdJUurBIIvAswbpyIDwCQ&ved=0CDUQsAQ&biw=1366&bih=681&dpr=1

D.Eszter 2013.09.30. 21:57:03

@Chang Yai:
Valóban jár halálbüntetés drogcsempészésért és termesztésért/előállításért is, ez minden reptéren ki van írva. És olyan is gyakran előfordul, hogy maga a díler riasztja a rendőröket, akik mellesleg valószínűleg a zsebében vannak. Ráadásul az ott hosszabb ideig tartózkodó külföldieket jobban is figyelik. Nem érdemes ilyennel szórakozni.
Emellett zárójelben jegyzem meg, hogy az egész országban legális a varázsgomba. Fura.

2013.09.30. 21:57:45

@Barátusz: @Chang Yai: "Nekem sem volt még füves cigi a kezemben, de ettől még érdemes élni. :)"

A melóhelyen én vagyok az egyetlen aki még nem szivott. Elhatároztam hogyha legalizálják majd csinálok egy bulit és ünnepélyesen szivni fogok - hadd mulassanak a barátok. :) Amikor még csak permanent resident voltam kitoloncolás is járhatott volna "drug charge"-ért - ezért mindig kerültem...

nosuti 2013.09.30. 21:58:04

@puhacica: ezt nagyon bírom, a hétvégén néztem meg az összes videójukat a big cats rescuenak ... a fehér tigris meg grrrrrrrrrrrr

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.30. 21:58:22

@Barátusz:
Az nagyon jó rész volt, szerintem a legjobb!

Nem röhögök, van aki a vizipipára esküszik... ;)

@puhacica:
Egész életemben fogyókúrázok. Hol azért, hogy fogyjak, hol azért, hogy megtartsam a súlyomat. Ha egyik sem áll fenn, akkor azért, hogy ne hízzak olyan nagy mértékben :D

@Len.Mag:
Majd szűrjük és akkor kénytelen lesz posztot írni ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.30. 21:58:37

@kiwirágós kivirradtig:
Na akkor beszéljük meg.
Csak azért hogy értsél a témához.
A modern kétütemű motoroknál már szivattyú adagolja a benzinhez az olajat a kenésnek akkor is meg kell lenni a dugattyú és a hüvely között.
Szivattyús keverékolajzás. Kapise?
A hüvely fogalma a műszaki életben nem a kivehető hengerperselyt jelenti hanem azt a henger alakú NYÍLÁST amiben a dugattyú jár.
Ezért van ugye a nedvesPERSELYESés a szárazPERSELYES henger nem pedig nedvesHÜVELYES vagy szárazHÜVELYES. amennyiben ez utóbbi kettő létezne a műszaki nyelvben akkor garantáltan beleírtam volna az eredeti hozzászólásba.
A kardnak is hüvelye van meg a borsónak is és mindkettő valaminek a tokját tartóját jelenti.
Mint ahogy a hengerhüvely a műszaki életben.

Ha már meg lettem találva...

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.30. 21:59:23

@Kovermadar: Nem olvastad amit írtam ? Ebédre 270 font, ok, reggelire? vacsorára semmi ? vonat 100 font, lakbér 350, és akkor még nem vettem egy tusfürdőt vagy egy ócsó rúzst se !

nosuti 2013.09.30. 21:59:24

@charlieharper: na, akkor a köv hétvégi program :)
köszi

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.30. 22:04:20

@rezsoatya:
Ez a torreador legszégyenteljesebb pillanata.
A kard ott van a bika hátában az meg szánakozva nézi a hóhérját.

vazzup 2013.09.30. 22:04:26

@sodalisO: szombaton volt a kőbányai garázsban nyílt trolinap! Voltam a gyerekkel, vezettem trolit is. Szóval csak nyugodtan trollikodj! :)

Azt viszont én nem értem, hogy miért mondja mindenki, hogy az angol koszt ízetlen, amiket én ettem Londonban eddig, az nagyjából mind rendben volt. Jó, nem a legalját kezdtem neki, az tény. No de hát azért, na. Bár lehet, csak az én ízlésem ilyen lapos.

Ja, és végre valaki, aki hozzám hasonlóan nem éppen túró rudi párti! \o/ :D
Én még itthon sem eszem olyant.

---

BTW, egyre inkább úgy tűnik, hogy egy hónap múlva én is határátkelek. S ha már, akkor hagyma örökébe lépek a kies óceánon túlra. :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.30. 22:04:32

@Barátusz: Skóciában nálunk is ki volt rakva a kandalló teteje kis zacskókkal, sárga, zöldes,barnás, rohadt rosszul néztek ki, a lakótársam mindig mondta, válassszak nyugodtan! De hát gondoltam, minek, azt se tudom mit kell vele csinálni, megenni, teát főzni, vagy az orromba dugdosni, vagy / láttam tv-ben / kanálba öngyújtóval megfőzni, de mivel vízzel, sörrel borral vagy hypóval?? Mondtam neki, köszi, maradok a Kossuthnál, attól is tudok szédülni meg köpködni!! :-)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.30. 22:07:47

@Len.Mag:
Nincs rá ésszerű evolúciós magyarázat.
Egy madagaszkári futómadárnak aminek szinte nincs természetes ellensége semmilyen evolúciós előnye nem származik abból hogy 450kilósra nő.
Az embereknél megvan ez a jelenség ahogy írtam a pigmeusok ilyen törpe emberek.

BTBTBT 2013.09.30. 22:08:16

@Kovermadar:
A Skyfall is nagyon ott volt, pedig utálom Craig-et.

Ki kell ábrándítsalak: még vízipipa sem. Alkohol kivételével semmiféle bódítószer.

@cougarcat:
Nálam ennek semmi köze a "permanent residency"-hez.
Lehet, hogy az agyam kémiailag eltér az átlagostól, és ha megfelelő körülményeket biztosítok, anyag nélkül is jön a trip.

@sodalisO:
Az istenért sem akarnánk a zsebedben túrkálni, de nem azt mondtad, hogy dől a borravaló? :)))

A Kossuth még létezik? Vagz ez is csak egy szófordulat?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.30. 22:10:41

@sodalisO:
Csesszél le! :)
Olvastam, azért kérdeztem... nem ismerem az arányokat.

Olcsó rúzs? Azt nem lehet megenni... ;)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.30. 22:10:48

@vazzup: Én nem vagyok ellene, egye aki szereti, de amikor van omlós 10 cm magas füstölt szalonna, egye meg az akinek 8 anyja volt.
Hajrá, hajrá, messze ne menj azért nagyon, figyelj a nix-re, ott a világ vége, le ne ess ! :-)
Figyelj! Én alföldi falusi lánka vagyok, anyukám bombázó szakács, mi szegények voltunk, de olyan főtt kaján nőttünk fel, hogy nekem egy angol alapanyag választék, vagy készétel kínálat zéró a köbön, Evvan! .-DD Attól még más szeretheti !:-))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.30. 22:10:53

@Kovermadar: A Coffe Nero-ban a Hot Csoklit Milánó a világ legjobb forró csokija.

vazzup 2013.09.30. 22:12:03

@sodalisO: térjél át elektromos cigarettára, azt a pubon belül is lehet általában használni, 2016-ig biztosan (UK-ben). :)
Hidd el, megéri, én napi három doboz után egyik napról a másikra átálltam, azóta tudok sportolni, futni, meg ilyen bohóckodásokra is képes vagyok, mint a lépcsőmászás.

@Barátusz: a Skyfall? :O Őőőőőő. Az én világnézetemben szembeköpte mindazt, amit eladdig a JB filmek során felépítettek. :(
Mondjuk az igaz, hogy az állt a legközelebb az alapul szolgáló regénysorozet hőséhez, no de akkor is.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.30. 22:13:02

@Barátusz: Amikor sokan vannak akkor dől, de amikor meg nincsenek sokan akkor az is gyenge, meghát, az nem fix, arra nem tervezhetem be a havi kajámat, mert esetleges lenne.....:-) Igaz egy nagyon közei ismerősöm, azt mondta, ha nincs időm enni, nagy gáz nincs mert vízen akár 10 napig is életben tudunk maradni! :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.30. 22:15:04

@puhacica: Nem érdemes. A legjellegtelenebb vízízű szőlő ami létezik.

vazzup 2013.09.30. 22:16:04

@Kovermadar: @sodalisO: olcsó rúzsnak híg a leve!

@sodalisO úgy bizony! Jó kis füstölt, húsos szalonna! :) Japánba is a Fuji megmászása mellett a szalonnás és a bálnazsíros fagylalt miatt mennék el egyszer. No meg Ninja hagyományörzőket nézni.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.30. 22:16:05

@Kovermadar: Hahaaaaa, gyagya! A rúzs az amivel a nők a szájukat kenik, és fél óra múlva a foguk is olyan , meg össze is cserepesedik, vagy lekopik és csak a karimája marad fenn, ronda nagyon+ ha rajta van az ingnyakadon egy lopott félóra után, a feleséged meg ne lássa mert kapsz a szádra!
:-D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.30. 22:19:09

@vazzup: MivaaaaNNNNN? Szalonnás és bálnazsíros fagyi??? :-DDDDD

BTBTBT 2013.09.30. 22:20:15

@vazzup:
Mesélj a világnézetedről. :)
A Skyfall annak ellenére jól meg lett csinálva, hogy némely korábbi elemet felhasználták.
Judi Dench kilépése a sorozatból érthető: alig lát szegény.

@sodalisO:
Ahogy mondtam, semmi közöm hozzá, és az is igaz, hogy borravalóra nem lehet tervezni a megélhetést - de nem minden este az van, hogy panaszkodsz, hogy ma mekkora hajtás volt? :)

puhacica 2013.09.30. 22:21:35

@charlieharper: uhh, tátott szájjal néztük az urammal. köszi! ilyen helyen azt hiszem, nagyon szívesen dolgoznék, még ha tigrincssz@rt kellene lapátolnom, akkor is.

@sodalisO: na akkor pont ilyet vacsoráztam ma camambert sajttal. :) én ezekhez annyira nem értek. az almákat se ismerem név szerint. ha szóba kerül valahol, hogy melyiket szeretem, akkor elmesélem, hogy azt, ami bordó, csücskös az alja és kásás húsa van. :) ja, és abból a körömpörköltből egy kicsi ha maradna... :D

@nosuti: :)

@Kovermadar: ez szörnyű lehet. én olyan lusta vagyok és mellette annyira szeretem a hasam, hogy egy lifelongfogyókúrába tuti belehalnék. remélem, nem jön el az idő, amikor tennem kell azért, hogy legalább úgy nézzek ki, mint most. :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.30. 22:25:52

@Barátusz: Nem minden este....:-P így igaz!!!..most pl az utolsó 2 hét hál istennek nem volt nagyon hajtós , napi 17 hajvágás és ott sem ad mindenki borravalót azért....ha hajtás van , akkor napi 30-35 hajvágás, nyilván a nagyszámok törvénye alapján több a tip is, de olyan is volt pl , hogy délután 3-ig már megvolt a 17 vágás és 1 font tipem volt ! :-) Tehát kedves Barátusz, van amikor adnak, van amikor nem, és van amikor hulla vagyok, és ritkán de van amikor nem !!! Ilyen ez a lilatehén!:-)))

vazzup 2013.09.30. 22:30:31

@sodalisO:
www.nytimes.com/2000/08/10/world/japan-feasting-on-whale-sniffs-at-culinary-imperialism-of-us.html
"There were 36 choices in all, including fried whale, raw whale, whale bacon, whale heart, whale testicle, whale kidney, and even ice cream made from the whale's fat." :) This is Japan! :D

@Barátusz: a Skyfallra teljesen elveszítette a nőfaló tökösgyerek imázsát a Bond. :( Az a jelenet, amikor Pierce Brosnan tölti a fegyverét, aztán a feje mellett a skulók pattognak a falon... az a múltté. Már a Casino Royale is amolyan félig romantikus lányregénnyé lett.

@puhacica: az ilyen gyümölcs-megnevezésekkel én is így vagyok. Tudom, hogy van jonatán meg starking meg golden, de hogy melyik-melyik az rejtély.

morsels (törölt) 2013.09.30. 22:32:26

@charlieharper:
Vicc volt.
Samannak nem az a baja, hogy nem hasznalja jol a magyar nyelvet, mert nem anyanyelve.
Meg hat ahogy irtad, te sem toltottel tul sok idot Magyarorszagon :-)

De csak vicceltem. Meg szmajlit is tettem utana.

puhacica 2013.09.30. 22:33:10

@Barátusz: szerintem Craig a legjobb Bond! a többiek ficsúrok voltak, ő meg olyan baltával faragott, keménytökű pali. :)

@diggerdriver: hát, finom volt, de azért megállni nem fogok érte. a @sodalisO: említette magokba mondjuk majdnem beletört a fogam. :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.30. 22:35:43

@Barátusz: Nekem speckó tetszett, és imádom Craiget a Tetovált lány óta!
@puhacica: :-)) Kb én is ugyanígy az almával !:-))
@vazzup: Műcigi ? Soha! Hogy lesz akkor tüdőrákom ?!:-P

2013.09.30. 22:36:47

@morsels: tudom, csak viccnek szantam, csak ritkan hasznalom a smileyt.

puhacica 2013.09.30. 22:38:01

@vazzup: pontosan! :D
a bálnás részhez pedig: tudom, hogy ez olyan japó kultúrizé, de a tökeiknél fogva akasztanám fel őket a bálnavadászhajó árbocára. a nem létező bakancslistám első pontja, hogy élőben hallhassam a bálnákat énekelni. (mondjuk, egyet szoktam is hallani itthon a fürdőkádban, de ez egy eddig felfedezetlen, 2 lábú faj. :D)

2013.09.30. 22:38:11

@sodalisO: kerlek mondd, hogy ez a Kossuth cigaretta csak vicc volt. Ferjed hogy birja a cigiszagot?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.30. 22:42:41

@diggerdriver: én csak azt eszek ! :-))
@puhacica: jóvanmá szögedi lány!! mög löhet azt is szokni! :-)
@vazzup: aszittemvicc B+!! Borzalmas vámpírzombiskeletonorcundeadtroll íze lehet!:-)

BTBTBT 2013.09.30. 22:42:48

@sodalisO:
Jóvanna! :)))
Csak húztalak.

@vazzup:
Szóval akkor neked Brosnan jön be a legjobban, vagy csak az a korszak?
A tankos rész mindent visz. :)

A "Casino Royale" volt az 1. Bond, amit felirat nélkül, már Angliában láttam. Nagyon oda kellett figyelnem. Ettől függetlenül közepes film volt.

A Skyfall-ban sztorijában is akadtak tátongó lyukak, de egyenletesen jóra sikeredett.

Neked több akció kéne, mi?

@puhacica:
Éppen a baltával faragottsága miatt hiányzik belőle a sárm, ami még Connery-re is jellemző volt, pedig az ő szerepe még inkább a "womanizer"-iránzba ment el.

Brosnan volt a legelegánsabban vad és kedves egyszerre.

Lazenby... hát... lehetett volna jobb, de nem könnyű egy eleve uncsi és túl hosszú filmben.

Dalton eléggé emberivé tette a karaktert. Kár, hogy a filmek addigra már lendületét vesztették a producerek hibás döntése miatt sorozatban rendező Glen miatt.

Moore valóban ficsúr volt, de róla van az az anekdota:
Ha R.M. belép egy fiatal nőkkel teli terembe, akkor 2-3 bugyi nedves lesz.
Ha elmosolyodik, akkor kb. 15.
Ha meg is szólal, akkor a maradék nő bugyija is. :)))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.30. 22:43:53

@vazzup:
Jol mondod! :)
Bondban egyetertunk. Elromantikaztak, nem kicsit! :(

@sodalisO:
A tetovalt lanyban nem szerepel DC. :) Az eredetit nezd meg (sved), eszmeletlen jo!

@puhacica:
Az! Foleg mikor elfelejtem es csak puslogok, hogy honnan ez a 12kg 4 honap alatt... na akkor jon a kapkodas :)

nosuti 2013.09.30. 22:44:04

@sodalisO: mennyi egy hajvágás? és mennyi a jó borravaló/vendég? amire azt mondod, na emmán döfi

nosuti 2013.09.30. 22:45:18

@nosuti: már nem zsebben turkálás végett, csak lehet egyszer ott arrafelé jön rám egy roham, hogy most vágjunk bele

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.30. 22:45:41

@D.Eszter: bocs, hogy ilyen nagy a pofám itt a te posztodban, Indonéziában nem éltem még (csak a sok utazás), de majdnem 10 éve vagyok Ázsiában (Tajvan, Thaiföld, most Burma), ezért szövegelek annyit. (nem kéne hajnali 3 után pláne.)

vazzup 2013.09.30. 22:46:05

@sodalisO: mű? Miért amúgy a cigi az olyan természetes... Papír, ragasztóanyag, néhány kemikália a pácban, a füstszűrő is csupa-csupa lebomlásra képtelen tök természetes műanyag. :D Muhaha.
Azért egyszer próbáld ki, de ha rászánod magad, szólj, mert ne azt a cigi alakú szart próbáld ki, az semmire sem jó. Viszont van olyan, ami visszaadja az igazi cigarettázás élményét az egészségkárosító hatás minimalizálásával.

@puhacica: valahogy nem tud meghatni a grínpísz féle sötétzöldek nyivákolása ilyen szempontból. Fura módon a legalább harminc féle veszélyeztetett cápafaj miatt nem megy a folyamatos hiszti...

Ettől még persze bálnát én is hallgatnék "énekelni", nem arról van szó. Jó, oké, én sem vagyok éppen kis darab, Kövérmadár szavaival élve életfogytig fogyókúrás vagyok én is. Viszont fürdőben énekelni általában csak halkan szoktam, szóval csak a víz alatt hallható.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.30. 22:46:29

@Kovermadar: Láttam mindkettőt, Tetovált lányban jó vagyok, a 3 kötetet is olvastam,überbrutál nagyon jó, de nekem a svédtől kicsit jobban sikerült a DC-es vari , mert a kis csaj benne nagyon el lett találva, miatta imádtam leginkább!

nosuti 2013.09.30. 22:47:38

@puhacica: egy Bond elegáns, kimért, arisztokratikus beütésű huncutnézésű, humoros

na ebből pár eleve hiányzik DC-ből, a humort meg kiírták az utóbbi részekből

Bonjour 2013.09.30. 22:49:41

@puhacica: a bp-i allatkertben van egy nagy (nekem uj) epitmeny, ki van ra irva, hogy EU-s tamogatasbol , ott van egy elsotetitett teremfele, inkabb csarnok, ahol olyan fenyek vannak, mintha az ocean melyen lennel, es feletted kifuggesztve egy elethu, 1:1 aranyu balna, igazi benyomasat keltve. Jol sikerult. Ott bele lehet ulni egy atlatszo harangbura ala es hallgatni a balnak eneket. El voltam varazsolva. Halistennek a csaladom egesz turelmesen kivarta mig en ott belefeledkeztem az egeszbe.

Bonjour 2013.09.30. 22:51:08

@Bonjour: megjegyzem, nagyon kis gyereknek ijeszto lehet az egesz terem.

BTBTBT 2013.09.30. 22:51:32

@sodalisO:
Oké, szeresd nyugodtan, nekem színészként sem jön be. :)))
Az amcsi Tetovált lány"-ra nem voltam kíváncsi, annak ellenére sem, hogy az egyik kedvenc rendezőm, David Fincher dobta össze, és hogy Trent Reznor rittyentett alá zenét.

Az eredeti svéd film a Noomi Rapace-szal, na az vaddisznyó! :)))
Bár arról végtelen vitákat folytattunk egy nőismerősömmel, hogy mennyire is volt szükséges benne a megerőszakolós jelenet. (Tudom, már megint ugyanaz a téma.) Illetve, hogy kitenné-e magát olyasminek egy a főszereplő helyzetében lévő nő.

@Kovermadar:
Lásd fentebb a tetovált csajt.

Fogyúkúra helyett mondogasd inkább, hogy: Nem a súlyommal van gond, hanem a magasságommal. :)))

2013.09.30. 22:52:50

@vazzup: @puhacica: a japanok nekem sem a szivem csucske a nemzetjogi jog labbaltiprasaval a balnavadaszatban (sokszor ausztral vizeken), mindazonaltal, nem szeretnek egy 40 tonnas eneklo balnat a hajom kozelebe latni. Ez tortenne:
www.examiner.com/article/whale-wrecks-yacht-waters-off-south-africa
Ez lent volt CTben :(

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.30. 22:53:34

@Kovermadar:
www.port.hu/a_tetovalt_lany_the_girl_with_the_dragon_tattoo/pls/w/films.film_page?i_film_id=118994
www.port.hu/a_tetovalt_lany_man_som_hatar_kvinnor/pls/w/films.film_page?i_film_id=109070
@nosuti: 12 font nálunk, mert belváros, központ, a jó borravaló ? volt aki 8 fontot adott már párszor, volt néhényszor 5 font, a jellemző 15-öt adnak és 3 f az enyém marad. de változó mindig, a diákok,gyerekesek nem adnak, a pakik, indiaiak szintén csak néha, az angolok meg átlag, 1-2-3 font
.@vazzup: Figyi én háklis vagyok a cigire, én csak szürke-pink slim Pall mall-t szívok, soha semmi mást, csak vékony cigi forever! Egyszer elfogyott épp/ ritka pillanat nálam/ és kértem egy szálat a tesómtól sima Multi, azt hittem virsli, alig bírtam bekapni a számba a slim után! :-)))

vazzup 2013.09.30. 22:54:17

@sodalisO: nem vicc, hát szoktam én olyat? :D
Igen, az mind és még a nekromanta is beleereszti a bableves után felgyűlt gázait. Valszeg' olyan lehet, de egyszer meg kell kóstolni.
BTW, ez a decens felsorolás, zombi-undead téma megy rendesen, ahogy látom, szerepjátékos vagy csak amolyan popkult rajongó? :)

@Barátusz:
Valójában a két legjobb JB film szerintem a Russia with Love és a Live and Let Die. :) De PB volt az egyik legjobb JB alakító színész, szerintem.

@nosuti: pontosan!

nosuti 2013.09.30. 22:56:27

@sodalisO: köszi :)

@vazzup: szerintem is Brosnan a telitalálat erre a szerepre

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.30. 23:01:13

@vazzup: World of Warcraft!!! = évvel ezelőtt miatta kezdtem el angolul tanulni !:-))

puhacica 2013.09.30. 23:04:11

@sodalisO: Szeged a kedvenc magyar városom, meg a saszla se rossz, csak drága volt a fogszabályzás ahhoz, hogy kitörjem egy szőlőmagban a fogam. :)
@Barátusz: @nosuti: szerintem sármos és kellően elegáns, kimért... na de ízlések és plafonok ugyebár. :)
@Kovermadar: uhhh, és azt simán leadod?
@vazzup: nem vagyok fanatikus állatvédő, de a bálnáknál jámborabb jószágokat nem sokat tudok elképzelni. nem akarok ebbe túl mélyen belemenni, de azt gondolom, vannak állatok, amiket azért tenyésztenek, hogy megegyük őket, a többieket meg békén kellene hagyni. és még egy fontos dolog: a fürdőszobának van olyan akusztikája, ahol igazán érdemes kiengedni a hangod, ha van, ha nincs. :)
@Bonjour: köszi, erről nem is tudtam!

vazzup 2013.09.30. 23:04:34

@sodalisO: hm, hát, van akinek a kicsi jön be, ez tény. :D
Én is így voltam vele amúgy, csak kipróbáltam, milyen is ez a cucc. Aztán 24 óra alatt így maradtam. Pedig nekem is megvolt a kedvenc bagóm. De te tudod, nem erősködöm, csak ha meggondolod magad, emlékezz rá, mit tanácsoltam. ;)

@charlieharper: jepp, sokan hiszik, hogy a bálnák olyan kis (nagy) jámbor jószágok, akik a légynek sem ártanak. :D
De persze általában azért ártalmatlanok, az esetek 90%-ban.

S azért erről se feledkezzünk meg: www.natureworldnews.com/articles/3105/20130722/watch-two-divers-narrowly-avoid-being-eaten-humpback-whales-video.htm

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.30. 23:08:11

@vazzup:nem kicsi, hanem slim!!!! cigizünk ugye ??? :-DD

BTBTBT 2013.09.30. 23:08:23

@vazzup:
Nekem a Goldeneye és a Thunderball a nagy kedvencek - ebben a sorrendben. A legrosszabb talán a Quantum.

@nosuti:
Akkor legalább egy valamiben egyetértünk ma. :)

@sodalisO:
Pontosan.
Ami viszont megdöbbentő, hogy az 1. - és kitűnő - svéd "lány" után egy másik tag ült a rendezői székbe, és tévéfilm-szintű szarságot csinált a trilógia másik két részéből.

@puhacica:
Te a baltást szereted, én meg a kicsit sármosat, ha erről a karakterről van szó.

Emlékszem arra a sajtótájékoztatóra, amikor 94-ben bejelentették, hogy Brosnan lesz az új Bond (egyébként már a 80-as években is felajánlották neki a szerepet, de nem ért rá), és akkor megjelent a pasi hótt szakállasan, mivel még az előző filmjét forgatta - és volt nagy felhördülés, hogy mégis hogy képzelték, hogy ez a szőrmúk fogja eljátszani az intézményesített angol kém szerepét. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.30. 23:12:07

@sodalisO: Na most veszélyes vizekre eveztél:)))))))))))))))))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.30. 23:23:44

@diggerdriver: nem én kezdtem!!!! én csak korrigálok!!! :-)) Vazze volt, nem én voltam ! :-DDDDD

puhacica 2013.09.30. 23:25:09

@charlieharper: lehet, hogy nem lesz jó a hasonlat, de: ha bemegy az otthonodba egy bogár és te véletlen vagy direkt rálépsz, attól még nem vagy egy dühöngő, szadista állat. nyilván, én bátran pampogok, mert nincs hajóm, kocsink viszont van, és persze én se örülnék, ha egy őz nekiugrana, de ezt a kockázatot vállalnom kell, amikor beleülök.
@vazzup: ha ez velem történik, nyakig telef@som a búvárruhát. :)))

na, megyek énekelni a fürdőbe. :)

vazzup 2013.09.30. 23:30:09

@sodalisO: nem tudom, a WoW-os és gémeres kötődésednél meginogtam kicsit. :P :)

Egyébként nem kell szégyellni, hogy ha neked a kicsi adja meg az érzetet a szádban. Mint mondtam, vannak ilyen lányok. Az orális fixáció is sokszínű, mint ahogy mi magunk, emberek is sokszínűek vagyunk.

@diggerdriver: hát, amennyiben a niagarán való gumicsónakos leereszkedést evezésnek lehet nevezni... :)

@Barátusz: Oké, a Goldeneye nálam is kábé harmadik, aztán jön a Man with the Golden Gun.

@puhacica: hát, a bálnák azért már csak testméretükből kifolyólag sem veszélytelen állatok. Meg azért néha nem olyan jámborak, hogy csak uszikálnak meg énekelgetnek a turisták legnagyobb örömére. Azért arra készülj fel. :)
S bizony a természet (s benne az ember) már csak ilyen. Az erősebb megeszi a gyengébbet. Függetlenül attól, hogy tenyésztett-e vagy sem.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.09.30. 23:40:05

@vazzup: hát az én számban ... szóval nem is annyira az , hogy kicsi vagy mittomén mi, de a slim az azért , érted már, valahogy fontos, mert hozzátartozik a nőiességhez, hogy az ember lánya egy csinos, kis kecses, gusztusos darabbal mutatkozik nyilvánosan, ráadásul a CIGI amúgy is büdös, meg izémizé...szóval érted na!:-) de a kicsi az nem jó, semmiképpen!!!! :-)))))))))))))))

BTBTBT 2013.09.30. 23:40:08

@vazzup:
"Egyébként nem kell szégyellni, hogy ha neked a kicsi adja meg az érzetet a szádban...."
Szerintem te most házhoz mész a lófaszért. :)))

A Goldeneye nemcsak önmagában azért volt nagy, mert jó filmként nem egy tévéképernyőn láttam, hanem nagy vásznon, falakat döngető hanggal, hanem mert az a film 95-ben igencsak az előszele volt annak, hogy milyen irányba is fog elmenni a házimozi.

A Moore-os korszak annyira nem jön be. Pedig mennyire szerettem azt a baromságát a Tony Curtis-szel! :)

BTBTBT 2013.09.30. 23:42:43

az 1. "hanem" értelmetlen a Goldeneye-os bekezdésnél

Latcho Rom 2013.09.30. 23:47:26

@charlieharper: nagy penz, be akar szallni allam bacsi. Tolunk nem messze lesz a kozpont, egy olyan kis varosban ahonnan minden melo elment kinaba( hershey csokigyar)

Nincs igazan velemenyem a dologrol, nem vagyok orvos, tudok sok esetet ahol bizony segit szenvedo embereken a fu, gyereken aki napi 10 roham helyett csak egyet produkal havonta..etc. Ugyanakor ismerek fiatalokat is akiknek megolte az ambiciojat a fuvezes..
En ezt a mai magas htc tartalmut nem birom, hulye leszek tole s bealszom.
Szoval nem tudom, megoli e az allami bizncic azok uzletet akik erdokben, kertekben termesztik..nem tudom...

kugarcat biztos tud okosat errol, hisz a munkajaba vag ez is.

vazzup 2013.09.30. 23:50:48

@sodalisO: Értem én, persze. :)

@Barátusz: Nem gondolnám, hogy én bármi ilyesmiért is házhoz mennék. Nem jellemző rám. :D S mint a fenti ábra mutatja, nem is mentem.

A Goldeneye-hoz nekem még azért Tina Turner szenzációs betétdala is beleadta a megfelelő hozzávalókat. Én sajnálom, hogy eltűnt a rocknagymami, kedveltem a zenéjét. :(

Jaja, a Roger Moore-os JB-k sem RM miatt tetszenek, hanem a történetük miatt. RM nekem mindig is a Minden lében két kanál léha dzsentrije lesz. :D

S én most elmászok aludni lassan, hajnalban utazom (nem fogjátok kitalálni) Szegedre. :)

BTBTBT 2013.10.01. 00:00:20

@vazzup:
Vájmi legnagyobb dumája volt ez a mondat.

De jó, hogy megemlítetted a Turner által előadott dalt. Hatalmas! Még eBay-en is levadásztam, annyira. :)
A "Minden lében" tényleg úgy van. Meg kéne már nézni újra, hátha tetszik még annyira, hogy ugyanúgy élvezem. De nem hiszem, mert azóta kismillió filmet láttam.

Jó utat!

2013.10.01. 00:03:01

@shakti_rom: Cougarcat se tud okosat....:) A mi szempontunkból az alkohol és kemény drogok jóval károsabbak, mig a dope szinte semmit nem nyom a latban, hacsak nem a gyerekágyban tartja valami s....fej a dubie-t aztán a gyerek meg megeszi (megtörtént eset). Rengeteg adópénz elmegy az üldözésére bár már évek óta itt BC-ben a hatóságok mint a három majom "nem hall, nem lát, nem beszél". A fiataloknak sajnos el kell dönteni hogy mit akarnak az életükkel kezdeni. Jelenleg az ecstasy és alkohol nagyobb probléma az ő köreikben is.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.01. 00:03:23

@vazzup: jó éjt, és jó utat.
@diggerdriver: huh, majdnem elkezdtem izzadni, de kivágtam a rezet!! asszem:-)))))))))))))

2013.10.01. 00:13:09

@charlieharper: Én meg most jutok hozzá hogy a Blackberry story-t olvassam a hétvégi számban. Kinos. :( Sógorom fia náluk volt matematikus de még jó időben átváltott a Wendy's-hez (corporate).

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.01. 00:20:31

Én is lépek, mert mivel most itt vagyok, itt meg már éjfél, ha kint lennék ott igaz még csak 11 lenne, de hát nem ott vagyok hanem itt , tehát aludni is kell.:-)))
Jó éjt nektek!

rezsoatya (törölt) 2013.10.01. 00:34:37

@sodalisO: hat ezt jol megmondtad! :-)
Nekem egyszerubb: itt. Az osszes tobbi overseas...! :D

áasdklfjáasn 2013.10.01. 05:00:41

Na, holnap én is leírom, hogyan kirándultam egyszer az Üllői út páros oldaláról a páratlanra, és aztán két alkalmi társammal átkeltünk a Liliom utcán át a Tűzoltó utcába, ahol egészen a Thaly Kálmán utcáig eljutottunk, szintén nagyon egzotikus, mely utazást az indonéziaikkal teljesen azonos bőrszínű helyi bennszülöttekkel folytatott érdekes és izgalmas élmények fűszereztek.

Remélem, azt is közzéteszik.
Legalább ekkora kaland volt.

áasdklfjáasn 2013.10.01. 05:00:41

@cougarcat:
Jaja, gondolom, felszolgálónak.
Nem lehet, hogy a matematikussága annyiban merült ki, hogy ő csinált a sima lapokból kockásat, amin aztán tudtak számolni azok, akik tudtak számolni?

áasdklfjáasn 2013.10.01. 05:00:41

@vazzup:
Nem írsz róla itt egy 5000 szavas bejegyzést, szép fotókkal?
Biztos nagyon érdekes lesz, én már most úgy izgulok!

2013.10.01. 05:59:13

@áasdklfjáasn: Nem lehet. Inkább az van hogy te nem tudod a "corporate" szó jelentését, ezért össze vagy zavarodva.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.01. 06:31:29

@Barátusz:
Milyen igaz! :)
Egy kover torpe vagyok :D

@puhacica:
Nem, ezt hivjak szelmalomharcnak :( :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.01. 07:07:05

@puhacica: az a starking alma, én is azt szeretem:)

VHB 2013.10.01. 09:27:02

@Zoole: Én Manchesterben vagyok, de még Londonban sem nyitnék magyar cukrászdát. Sokkal inkább hívnám osztrák kávéháznak válogatott sütikkel

VHB 2013.10.01. 09:34:52

@régebb óta vagyok Subban mint te: Hol lehet évek óta kártyával fizetni a magyar neten:

- pizzáért
- műszaki cikkekért (hűtő, mikró, tv stb)
- számítógépes alkatrészekért
- autóalkatrészekért
- telefon feltöltésért?

Én egyedül a virágküldősöket ismerem.

puhacica 2013.10.01. 09:50:10

@vazzup: azt sose vontam kétségbe, hogy tudnak veszélyesek is lenni. azt viszont igen, hogy az ember erősebb. nem az, csak van fegyvere. :) :(
@Kovermadar: tök fura, ugye nem tudjuk, ki hogy néz ki, de nekem itt is kialakul egy kép a fejemben rólatok, ugyanúgy, mintha egy regényt olvasnék. te pl a nick ellenére se vagy a fejemben kövér. :)
@Babette_: köszi, ezt megpróbálom megjegyezni! :)

D.Eszter 2013.10.01. 11:06:21

@Chang Yai:
:) na pontosan ezért írhatnál te is egy posztot

SzZoole 2013.10.01. 11:06:25

@VHB: Londonban En sem mivel mar nem ott lakok.eleg volt Londonbol 3.5 ev,de nevetni fogsz mert az elso tervem az volt hogy London egyik elokelo reszeben Hampsteadben nyitunk egy uzletet Blue Danube(Kek Duna)neven.Ez komoly nem viccelek,a terv szerint egy kis kavahaz lett volna max. Tiz fele szeletes sutemeny es tortaszeletek,meg egesz tortak az egyszeru kerektol a komolyabb figuras tortakig es meg eskuvoi tortak kizarolag portfoliobol es csak rendelesre.De aztan elegunk lett Londonbol es elkotoztunk ez ev juniusaban Hemel Hempsteadbe,ez egy szaz ezres kisvaros,kevesbe olyan "szines" mint London,(ha erted mire gondolok)rendkivul fejlett,most itt keressuk a lehetosegeket,de nehez jo uzlethelyet talalni,ja es semmi kep nem Magyar dolgokban gondolkodunk,szoval erosen rajta vagyunk a teman:)))

M. Péter 2013.10.01. 11:29:47

@cougarcat: "Az adóbevétel pedig nagyon jól jönne."

A feltételes mód stimmel. Coloradóban legalizálták, de a várt adóbevételek elmaradtak. Nyilván akik hozzászoktak az illegalitáshoz, azok most sem lelkesednek adót fizetne, és amíg a többség nem fizet, addig nagy versenyhátrányba kerül az, aki becsületes akar lenni. (Ez ismerős Magyarországról is.)

vazzup 2013.10.01. 11:50:08

@áasdklfjáasn: nem írok, helyette dolgozom és este iszunk a kollegákkal, mert az jó

@puhacica: "azt sose vontam kétségbe, hogy tudnak veszélyesek is lenni. azt viszont igen, hogy az ember erősebb. nem az, csak van fegyvere. :) :("

Akármilyen furán hangzik, az ember az eszével erősebb az állatnál. Úgy általában. Persze mindig vannak kivételek...
S azért van az embernek fegyvere, mert csinált magának. A bálnának meg azért van kiba' nagy teste, mert azzá evolválódott (vagy pont nem), amivé. Ennyi. Az erősebb nem csak testi erőt jelent. There are many ways to skin a cat. Tudod.

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.10.01. 15:23:49

@VHB:
Had ne keressék neked ki címeket, legyen elég a szavam.
Évek óta van csak neten használt kártyám, nyilván azért igényeltem, mert szükség volt rá.

De végül is igazad van, nagy értékű cikkeket jellemzően utalással fizettem.

De az OTP és a CIB kártyás fizetési felületeit évek óta használom neten, szoftver, könyv, számítástechnikai berendezések fizetésére.

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.10.01 14:55
Magyarország

2013.10.01. 16:46:33

@M. Péter: Már az is anyagi előny lenne ha a rendőrség, gyermekvédelem és biróságok nem lennének leterhelve.

VHB 2013.10.01. 17:26:09

@régebb óta vagyok Subban mint te: tisztázzuk, én nem azt mondom, hogy a magyar CIB OTP netes felületével nem lehet vásárolni. Azt állítom, hogy a magyar webshopok 90% vagy nagyobb része NEM ENGEDI/TUDJA a kártyás fizetést.

Ismeri a postai utánvétet, meg az előre bankszámlára utalást. De a klasszikus VISA, MASTERCARD (16 jegyű hosszú szám, lejárat, CVC) típusú vásárlást NEM.

Én onnan tudom, hogy szüleimnek akartam venni egy TV-t mire hazametünk volna, már legyen kiszállítva, beüzemelve.

Árgép.hu - a top 20 webshop nincs kártyás fizetés se PayPal
MediaMarkt.hu - dettó

Nem tudsz bútort venni az Ikea.hu-n. Vagy pizzát rendelni. És a sor hosszú.

Szóval az adott szavad szép és jó, csak nekem kevés. Innen nézve, a magyar e-businesst kőkorszaki állapotok uralják.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.01. 18:22:56

@VHB: a netpincéren tudsz kártyával pizzát fizetni.

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.10.01. 18:32:31

@VHB:

Igazad van.

Létezik, de nagyon nem általános.

Igazság szerint nincs igény rá, persze ez téged nem vigasztal.

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.10.01 18:14
Magyarország

VHB 2013.10.01. 19:06:56

@Babette_: "A NetPincér.hu oldalon a szállítók felsorolása a fizetési információkat is megjeleníti. Ha itt látod a bankkártya logót, akkor a partner elfogadja a bankkártyás fizetést is."

Ez azt jelenti, hogy nem az összes szállító fogadja el a kártyát. Szóval....

VHB 2013.10.01. 19:11:31

@VHB: Mint mindent, ezt is túl lehet élni. Csak azt sajnálom, hogy ez egyfajta 22-es csapdája. Nincs elég elfogadóhely, nincs elég kártya, drága bankolás magánszemélynek és szolgáltatónak egyaránt.

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.10.01. 20:13:46

@VHB:
Komolyan, nincs rá igény.
Annyira nem bíznak az emberek a webshopokban, hogy 90%-ban utánvéttel fizetnek.

Ismerősömmel pont ezt beszéltük a múltkor (az ő webshopjában lehet kártyával fizetni), hogy a 2 ezer forintos kábelt vásárló csakis utánvéttel vásárol, nehogymár lenyúlják a pénzét, a 600 ezres ultrabook vásárló simán fizet kártyával.

------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez egy visszatartott, cenzúrázott (aka ellenőrzött) hozzászólás, íródott 2013.10.01 20:02
Magyarország

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.02. 07:01:15

@VHB: hát akkor ne rendelj az összestől, csak ötventől.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása