Egy másik országot, a gondolkodásmódot, a társadalmi életet megszokni mindig komoly dolog, talán egyike a határátkelés legnagyobb kihívásainak. Végül is mindegy, hogy minek nevezzük, kultúrsokknak (bár ezt sokan nem szeretitek), vagy beilleszkedésnek, nagyon gyakran nehézséggel jár. Nemrégiben elindult itt egy sorozat, ami azt próbálja meg feltérképezni, mire érdemes az egyes országokba indulóknak felkészülni. Ma Norvégia van soron (és nem, terveim szerint az árakról nem lesz szó – maradjunk annyiban, hogy magasak).

Kezdjük talán a címben említett Jantelovennel, amit külföldiként nem is olyan egyszerű megérteni. Tulajdonképpen egyfajta egyenlőségről van szó, aminek az egyik következménye, hogy nem nagyon illik beszélni pénzről, vagyonról, de még a munkahelyi sikerekről sem.

Vagy ahogyan egy korábbi posztban Zoltán írta: „Egy idős nénivel beszéltem, aki tisztában van a kelet-európai viszonyokkal. Idézem: ’Fiam, ti annak idején próbáltátok megteremteni a kommunizmust, sikertelenül. Mi úgy valósítjuk meg, hogy észre se vesszük’."

Körülbelül ugyanezt tapasztalta Jegesmedve is: „Általában véve a toleranciát az anyagi jólét és az individualista igények kielégítettsége teszi lehetővé. A norvég társadalom elsőre szocialista királyságnak tűnik, ahol az egyenlőség és egymás tisztelete alapvető.

Az, hogy mindenki lehetőleg egyforma legyen, gyakran sajnos fűnyíróelvvel valósul meg: nem arról van szó, hogy „legyen a szomszédnak is ilyen jó kocsija, mint nekem”, hanem „nehogy már a szomszédnak jobb kocsija legyen”. Általában nem tolerálják, ha valaki jobbnak tartja magát valakinél."

Bea szerint a norvégok jóindulata és hozzáállása elég sok konfliktus forrása is a külföldről érkezettekkel: „Amikor a munkahelyen beszélgettem erről a kollégáimmal azt mondták: Igen, mert mi naivak vagyunk. Mire én azt feleltem: Nem naivak, csak jóhiszeműek. Hiszen nekik is megvan a magukhoz való eszük, csak egy kicsit kevesebb félelemmel és előítélettel rendelkeznek, mint mi."

Ugyanakkor a Janteloven mintha eltűnőben lenne, az olajból befolyó hatalmas összegek, és a nyitás a világra azért lassan megváltoztatja ezt a hozzáállást, de azért alapvetően még mindig létezik és fontos szerepet játszik.

Talán ebből következik az is, hogy a szabályok betartásában nem kivételeznek senkivel. „A norvégok azt mondják, akkor működik a demokrácia, ha a szabályok mindenkire azonosan vonatkoznak. Ha egy emberért átírják a törvény, akkor kettőért is át lehet írni. Ha kettőért át lehet írni, akkor bármikor hozzá lehet nyúlni” – írta például Balázs.

Az emberek

A norvégok tehát visszafogottak, őszinték, és egyenesek, általában véve nem szeretik a hierarchiát, ne lepődjünk meg, ha ez a munkahelyen is megjelenik, ahol a főnök nagyon ritkán utasítgat, sokkal inkább megbeszél és egyenlő partnerként kezel.

Külföldiként az első időszakban könnyen barátságtalannak vehetjük a visszafogottságukat, ám ha megismernek minket, megnyílnak. Ha pedig barátnak tekintenek, az akár élethosszig tarthat.

„Azt tartják az északiakról, hogy ridegek és távolságtartóak, de én ezeket egyáltalán nem tapasztalom. Nagyon befogadóak és toleránsak, érdeklődőek, de tisztelik a privát szférát.

Értékelik, ha érdeklődöm a kultúrájukról, hogy a saját identitásomat megtartva, de próbálok „norvégosodni”, a szokásaikat is próbálom beépíteni az életembe, velük tartok sízni, féloldalas öleléssel köszöntjük egymást, a nemzeti ünnepre én is norvégzászló-mintás tortát sütök.

Nagyon tetszik, ahogy a gyerekeiket nevelik, hogy aktívak, nagyon sok és minőségi időt töltenek együtt. Tetszik, hogy minden flottul megy, nem akadályozzák egymást, ésszerűségre törekednek, becsületesek, nagy a közbiztonság" – tapasztalta Virág.

Szóval a norvégok látszólag nem túl barátkozók, amíg alaposan meg nem ismernek valakit, addig ne várjunk tőlük túlzott nyitottságot. Igaz ez a munkahelyre is, ahol a munkaidő végeztével mindenki fogja magát és szépen hazamegy a családjához – merthogy a családi életre nagy hangsúlyt fektetnek.

Kapkodni pedig nem kapkodnak, vidéken főleg nem – írta még jó régen Don Kartasch: „Én egy kisebb városkában laktam, ami azért elég máshogy működik, mint mondjuk a sokak által emlegetett Oslo.

Az igazi norvégok soha nem sietnek sehová. Mindig a megengedett sebességkorlát alatt 20%-al közlekednek. Kizárt dolognak tartják, hogy napi 7 óránál többet dolgozzanak és azt sem a mi kelet-európai / amerikai feszített tempós hajtásban teszik.

A szabadidejük nagy részét kinn töltik a levegőn és nyugdíjas korukban is mindig sportolnak valamit. Esőben is kinn vannak, nekik ez olyan, mint hogy nálunk süt a nap. Megszokták.

Szociálisan nincsenek olyan igényeik, mint nekünk és emiatt gyakran távolságtartónak bélyegzik meg őket. Ez nem távolságtartás. Attól még, hogy egy hónapban csak egyszer beszélsz egy norvéggal, ő simán úgy gondolhatja, hogy ti közeli barátok vagytok. Nincs ölelkezés, puszilkodás. De ez nem azért van, mert nem fogadnak be. Egyszerűen csak meg kell érteni, hogy az ő igényeiknek tökéletesen megfelel, hogy kiköltöznek az erdő közepébe és egy héten egyszer bemennek a városba bevásárolni”.

Ami a párkapcsolatokat illeti, Dávidnak elég érdekes tapasztalatai voltak, például az, hogy a norvég nők nem sokat vacakolnak, ha egy férfi megtetszik nekik.

„Nem kell a pasiknak kezdeményezniük. A norvég leányzók elég nyíltan kezelik az ismerkedős dolgokat. Nem jeleket küldözgetnek. Ha megtetszel nekik, akkor egyszerűen csak odamennek és megkérdezik, hogy benne vagy-e egy kis hancúrban.

Nem kerítenek nagy feneket a dolognak. :) Engem rendszeresen betaláltak szórakozóhelyeken, pedig nem vagyok egy Brad Pitt, csak egy átlagos srác. Mondjuk, ha sötét a hajad és a bőröd is, akkor azért megőrülnek, mert az nagyon ritka feléjük. :)

Ellenben a nők cserébe nincsenek kitüntetett pozícióban. Nem adják át nekik az ülőhelyet, nem nyitják ki az ajtót, nem cipelik a pasik a cuccaikat. Ha terhes a nő az más tészta, akkor minden pasi azonnal körbeugrálja, természetesen, de ez rendjén is van. Ellenben veszélyes dolog ez az emancipáció, mert a házasságok 70%-a válással végződik és ez valahol ide vezethető vissza szerintem.”

Munkahely és ügyintézés

A fentiekből adódik, hogy a határátkelők számára meglepő lehet, mennyire flexibilis, család- (és nap-…)barát a norvég munkaidő. Persze arról szó sincs, hogy a munkahelyen lazsálás menne, általában 8-tól 4-ig tart a nap munkával töltött része.

Ám ha kisüt a nap és meleg van (ami azért nem olyan nagyon gyakori), akkor a vállalatok egy része hajlamos már 3 órakor lehúzni aznapra a rolót és hazaengedni az alkalmazottakat, hogy azoknak legyen módjuk a családdal, vagy valamilyen kinti tevékenységgel, sporttal tölteni az időt.

A gyerekesek egyébként is fél órával hamarabb elmehetnek, minden különösebb magyarázat nélkül, ami persze nem mindenhol van így, de sok vállalat megengedi.

Ezzel együtt Zoli tapasztalata szerint a hivatalos ügyeket nem kapkodják el, legalábbis addig, amíg az ember bele nem kerül a rendszerbe, mert amikor ez megtörténik, onnan már meglehetősen kényelmessé válik a dolog.

„A helyi emberek igencsak lazák. Olykor túlzásba is viszik a lazaságot. A köszönés nem divat, ahogy a kézfogás sem. A zsebkendőt nem ismerik.

Viszont nagyon segítőkész mindenki. Kivéve, ha valami ügyintézésre kerülne sor. A bürokrácia egy általam eddig nem ismert szinten van ebben az országban. Azt már otthon is megszokhattuk, hogy hétvégén leáll minden, de az ötnapos húsvéti szünet igencsak megdöbbentő volt számunkra (csütörtöktől hétfőig megállt az élet).

Emellett igen lassan csordogálnak a hivatalos ügyek. De ha egyszer sikerül magad regisztrálnod a rendszerbe, akkor hirtelen ez az egész átvált egy félelmetesen egyszerű és barátságos rendszerbe.”

Noha Kata szerint a norvégok hajlamosak panaszkodni a magas adók miatt (ki nem?), de azért másként állnak a pénzhez, mint például a magyarok: „az látszik még nagyon feltűnően, hogy milyen kényelmes élethez vannak szokva a norvégok, és a pénznek más az értéke, mint nálunk. A fiatalok elég könnyen szórják, és alapnak veszik, hogy mindig van elég. Ráadásul nem szeretnek annyira dolgozni, és a magas munkanélküli segély miatt sokan távol tartják magukat a pénzkereséstől”.

A nyelv

A norvégok legendásan nagyon jól beszélnek angolul, gyakorlatilag azok, akik 1960 után születtek nagy valószínűséggel majdnem anyanyelvi szinten tudnak (Don Kartasch szavai szerint: „kb. 13 éves koruktól halálukig tökéletesen folyékonyan és akcentus nélkül beszélnek angolul. Az ő angoljuk sokkal tisztább és szebb volt, mint egy brité vagy egy amerikaié.”), tehát ezzel alaphangon egy bizonyos pontig elboldogulunk.

A nyelvet ezzel együtt is érdemes megtanulni, főleg, ha nem valamilyen hiányszakmában próbálunk meg elhelyezkedni. Ha már a nyelveknél tartunk, a két hivatalos helyit, a nynorskot és a bokmålt használják a hivatalokban, iskolákban, a médiában, és a norvégok általában mindkettőt beszélik is.

Az időjárás

Na, ez kemény tud lenni, mert kell erő elviselni a hideg, hosszú, sötét teleket. Nem csoda, hogy a lakosság mintegy 10 százaléka úgynevezett szezonális hangulati zavartól (SAD - Seasonal Affective Disorder) szenved, és erre nekünk is érdemes felkészülni, mondjuk azzal, hogy sportolni kezdünk.

Gasztronómia

Hal, rizs, krumpli. Ezek határozzák meg a norvég konyhát (mondjuk nem meglepő, főleg a hal), az ebéd általában hideg hal, hús, tojás, és zöldség kenyérrel, nem ritkán tejjel – írja az Expat arrivals.

A különlegességek között olyasmiket találunk, mint a pinnekjøtt (ez egyfajta szárított hús, amit karácsony környékén esznek), a lutefisk (szárított hal), a rakfisk (sózott, erjesztett hal), a risgrøt vagy a riskrem (rizskása), vagy a magyar ízlésnek kissé talán khmmmm különös smalahove (juhfej).

Kell még szólnunk pár keresetlen szót az alkoholfogyasztásról is, amit a társadalmi élet fontos részének tekintenek (azt hiszem, visszafogottan fogalmaztam), és nem mindig állnak meg ott, ahol elvileg meg kellene.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!