Norvégia nagyon vonzó hely, ugyanakkor a magas fizetésekhez magas megélhetési költségek is társulnak, így az északi országba nem egyszerű elindulni. A mai poszt szerzőjének, Virágnak egy szerelemnek köszönhetően sikerült, lássuk, hogyan ment a kijutás és a hol tart a beilleszkedésben! (A képekért köszönet!)

Írd meg, hogyan telik egy napod, készíthetsz fotókat, akár videót is! Azt gondolod, az életed nem annyira érdekes, hogy megérjen egy posztot? Nagyon tévedsz! A sorozat korábbi darabjait itt találod. Az írást a hataratkeloKUKAChotmail.com címre küldheted el. Köszi!

Oppdal, Geiranger fjord, Snohetta és Északi fény Kristiansund felett 

A kezdetek és a miértek

Norvégiába 2014 szeptember elején költöztem, de a történet mégsem innen indul, hanem 2013 áprilisától. Ekkor ugyanis egy nagyon hirtelen jött ajánlatra igent mondva Olaszországban találtam magam, mint au pair.

Ebben az időszakban éppen az utolsó félévet teljesítettem az egyetemen, de mindig is vágytam rá, hogy egy kicsit az olasz mindennapok részese legyek és akkoriban kellett egy nagyobb változás az életembe, úgyhogy belevágtam.

Nyolc hónapot éltem egy pici olasz faluban és minden percét imádtam. Annyira megerősödött az angolom az olasz-angol család mellett, hogy még két másik országba terveztem pár hónapot dolgozni, mielőtt hazaköltöztem volna.

De nem így történt, mert személyes okok miatt haza kellett költöznöm. Nyolc hónapot voltam otthon. Bár elég messze az otthonunktól, de gyorsan találtam a végzettségemnek megfelelő munkát, szerettem is a munkakört, de a kollégák beszűkült látásmódja, folytonos áskálódása, a fizetés állandó csúszása, a tb-nk elcsalása és egyéb dolgok nagyon kiakasztottak.

Tudtam, hogy hiába van diplomám, szociális munkásként, (nagy valószínűség szerint) közalkalmazottként nincs nagyon milyen előrelépésről, biztos megélhetésről álmodni.

Azt is tudtam, hogy egy ilyen fizetésből nem lehet belevágni a jövőbe, nagyon frusztrált, hogy tisztességesen dolgozva szinte hónapról hónapra élek, és huszonévesen, gyerek nélkül is már ott tartottam, hogy ha például ruhát vettem, akkor már más „luxus” nehezen fért bele abban a hónapban.

És akkor jön Norvégia

Szóval nyolc hónapot töltöttem otthon. Közben megismertem a norvég páromat, találkoztunk is Budapesten többször. Először fel sem merült bennem, hogy ebből valami komoly dolog lesz, hogy Norvégiában fogok kikötni.

Nehezen találtam a helyem otthon Olaszország után, fojtogatott az otthon tapasztalható borúlátás, befásultság, kilátástalanság, nem akartam beállni ebbe a sorba.

Akkor sem, ha tudtam (hisz már tapasztaltam), nehéz külföldön érvényesülni és lelkileg nagy kihívás lesz. Elkezdtem külföldön olyan munkát keresni, ami mellett lehet nyelvet tanulni, így kézenfekvő volt az au pairkedés, pár hónap után akartam a saját lábamra állni.

Közben viszont kezdtek komolyra fordulni a dolgok a norvég párommal. Találtam egy szimpatikus családot Hollandiában, de amikor már a jegyvásárlásnál tartottunk, a párom kért, hogy ne menjek oda, hanem inkább költözzünk össze, mert a távkapcsolat biztosan meghalna egy idő után.

A történet vége Norvégia lett, bár korábban sosem jutott eszembe, hogy ideköltözzek. Először kijöttem látogatóba, és bár felmerült az is, hogy ő költözik Magyarországra, de ezt elég hamar elvetettük a fentebb említett okok miatt. A döntés után másfél hónappal költöztem, közben felmondtam, és mindkét országban elkezdtük intézni a hivatalos dolgokat.

Trondheim 

Hivatalos körök és a nyelvkérdés

A párom vidékről való, de akkor már évek óta Trondheimben lakott, így ott éltünk. A költözés előtt nem volt időm elkezdeni norvégul tanulni, de még otthonról beiratkoztam egy itteni, őszi kurzusra.

Itt mindenki beszél angolul, méghozzá elég jól, de egy idő után – főleg, ha az ember hosszútávra tervez – nélkülözhetetlen, hogy tudjon norvégul. A hivatalos ügyintézés is nagyrészt norvégul zajlik, én biztos, hogy elvesztem volna a párom nélkül az útvesztőben.

Norvég nyelvtudás nélkül igen nehéz állást találni (persze vannak kivételek, ha az ember mérnök, orvos, vagy például reptéren dolgozik), úgyhogy az volt a terv, hogy először nappali suliba járva megtanulom a nyelvet, hogy biztos alapokra építkezzünk, utána jöhet a munka.

Igen ám, de a beutazás után be kellett jelentkeznem a rendőrségen, hogy 3 hónapnál tovább szándékozom maradni. Ekkor adtak egy hathónapos tartózkodási engedélyt, ennyi idő állt a rendelkezésemre, hogy munkát találjak (vagy a felsőoktatásban tanuljak, vagy házasságot kössünk), különben el kellett volna hagynom az országot.

Utóbbi kettőt elvetettük, így maradt a munkakeresés, de a negyedik-ötödik hónap környékén láttuk, hogy az A2-es szinttel ez egy eléggé utópisztikus terv. Mindketten nagy fotósok vagyunk, és vágyálmom volt, hogy egyszer fotósként dolgozhassak; így létrehoztunk – a könnyített szabályoknak hála – egy kis fotós céget. Alkalmazott vagyok benne, és ha lassan is, de építjük, emellett jelenleg egy online vállalkozást készítünk elő.

Közben folyamatosan tanultam a nyelvet, hatalmas segítséget jelent, hogy élőszóban hallom magam körül, sokat lendít a beilleszkedésen is, hogy norvégul szólok az emberekhez. A nyelviskolás tanulást a nyáron befejeztem, de rengeteg dialektust beszélnek az országban, így most az ittenit próbálom elsajátítani.

Beilleszkedés és norvég mindennapok

Azt tartják az északiakról, hogy ridegek és távolságtartóak, de én ezeket egyáltalán nem tapasztalom. Nagyon befogadóak és toleránsak, érdeklődőek, de tisztelik a privát szférát.

Értékelik, ha érdeklődöm a kultúrájukról, hogy a saját identitásomat megtartva, de próbálok „norvégosodni”, a szokásaikat is próbálom beépíteni az életembe, velük tartok sízni, féloldalas öleléssel köszöntjük egymást, a nemzeti ünnepre én is norvégzászló-mintás tortát sütök.

Nagyon tetszik, ahogy a gyerekeiket nevelik, hogy aktívak, nagyon sok és minőségi időt töltenek együtt. Tetszik, hogy minden flottul megy, nem akadályozzák egymást, ésszerűségre törekednek, becsületesek, nagy a közbiztonság.

Meg persze az anyagi is. Nincsenek hatalmas különbségek a fizetések között, mindenki tisztességesen, biztonságban élhet. Kevésbé egyszerű megszokni a lassabb tempót, amivel a mindennapjaikat élik, és néha nehéz alkalmazkodni az időjárási viszonyokhoz.

Volt olyan, hogy egy óra alatt volt részem (relatív) meleg napsütéses időben, hóesésben és esős, ködös időben. Emellett hiányzik a pezsgő kulturális élet, de Pesten általában beiktatok egy színházat, vagy egyéb eseményt.

Költözésről, lakhatásról

Nyár elején jött egy munkalehetőség a páromnak (ő IT-s), így a hatalmas építő- és olajipari céget egy sokkal kisebbre, de biztosabbra cserélte, ami azzal járt, hogy Trondheimből vidékre kellett költöznünk.

Eladtuk az ingatlant és eleinte Kristiansundben béreltünk egy kis lakást, mert éppen nem volt olyan lakás/ház a piacon, ami megfelelő lett volna számunkra. Pár hónappal később megtaláltuk álmaink házát Averøyán (ez Kristiansund szomszédsága, amúgy mindkettő egy sziget), és pont bele is fért a keretünkbe.

A párom idevalósi, így közel vagyunk a családhoz és a munkahelyéhez is (én a fotózással kötetlenebbül dolgozom), plusz itt a természet, körülöttünk hegyek és a tenger.

Nehéz döntés volt, mert magunk mögött hagytuk a várost, de azt szeretnénk, ha a majdani gyerekeink itt nőnének fel. Hatalmas előnye a háznak, hogy kétszintes, az alsó lakás (aminek saját konyhája, fürdőszobája van, teljesen szeparált, de egyébként egybenyitható) ki van adva albérletbe. Errefelé ez a megoldás teljesen megszokott, és mi nagyon örülünk, hiszen ez a bevétel nagyban fedezi a törlesztő-részletünket.

Norvégiában egyébként semmi sem olcsó, de ha az ember egy kicsit is odafigyel a kiadásaira, akkor nem okoz gondot, hogy mindenre jusson, és még hónap végén is van miből gazdálkodni.

A lakhatás költségei elég sok tényezőtől függenek, például saját-e, vagy nem (tehát törlesztő-részletet vagy lakbért kel fizetni), hányan laknak együtt, hol van (országon és városon belül is nagy eltérések vannak), milyen állapotban van a ház/lakás, mekkora, mi van benne a közös költségben, stb. Általában 2-3 havi kauciót is elkérnek.

Kristiansund és Averoy (itt van a híres Atlantic Road is)

Ha Norvégiát vennéd célba

Először is át kell gondolni rendesen. Nem csak a költözési szándékot, hanem az országot magát. Csábítóan hangozhat a magas kereseti lehetőség, de norvég nyelvtudás nélkül nagyon nehéz munkát találni tapasztalatom szerint.

Időben kezdjük el a papírok intézését (pl. mi a trondheimi rendőrségre augusztusban foglaltunk időpontot, októberre volt az első szabad hely) és fontos, hogy tájékozódjunk, de lehetőleg ne csak Facebook-os csoportokból, mert elég sok téves és régi információ kering, amiből később nagy bajunk lehet.

A magyarországi fizetésekhez képest Norvégiának nagyon elszállt árai vannak, és ezt most nem az összehasonlítás miatt írom (nem érdemes átváltani), hanem azért, mert az első (esetleg munka nélküli) hetekben, hónapokban is élni, enni, aludni kell valahol. Ha családtaghoz, párhoz, ismerőshöz jövünk ki, akkor persze kicsit egyszerűbb a képlet.

A hosszú és sötét tél nagyon meg tudja viselni az embert, nyáron sem túl gyakori a 20-22 fok feletti hőmérséklet, plusz akkor állandó a világosság. Mindezek ellenére én nagyon megszerettem ezt az országot, és ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem valószínű, hogy a következő 30 évben hazaköltözöm.”

A moderálási alapelveket itt találod.