oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. szeptember 30. 07:01,  Kalandra vágytam, megkaptam 308 komment

2012. szeptember 30. 07:01 Határátkelő

Kalandra vágytam, megkaptam

Soha nem sietnek sehová. Kizárt dolognak tartják, hogy napi 7 óránál többet dolgozzanak és azt sem a mi kelet-európai / amerikai feszített tempós hajtásban teszik. Nincs ölelkezés, puszilkodás. De ez nem azért van, mert nem fogadnak be, egyszerűen ilyenek. Ma Norvégiába utazunk, kalauzunk Dávid.

Norvégia 2.jpg

„Úgy gondoltam, hogy eljött az ideje annak, hogy én is írjak egy beszámolót. Nagyon sok cikket elolvastam már a Határátkelő blogjáról, és úgy érzem elég messzi tájra szakadtam, ahhoz, hogy érdemes legyen mesélni róla. Több mint fél évig éltem kinn Norvégiában.

Arra gondoltam, hogy a személyes történetem a végére hagyom, és először megpróbálok egy kis beszámolót tartani, hogy mindenki eldönthesse kér-e a skandináv gyöngyszemből vagy sem, majd pedig próbálok pár gyakorlati tanácsot adni, azoknak, akik eldöntötték, hogy belevágnak. Így az irományomnak talán lesz egy kis tartalmi része is a privát „nyafogás" mellett. :)

Változatos időjárás

Először is, akkor nézzük meg, érdekel-e minket Norvégia. Ami az embernek elsőre eszébe ötlik az, hogy „Úúúú, ott de szar hideg lehet!". Ez azért nem teljesen ilyen fekete-fehér. Először is Norvégia hatalmas, nincs egységes időjárása. A déli vízparti városokban lakik a lakosság legnagyobb része. Ez alapvetően UK-hez hasonló időjárással bír.

Télen nincs olyan hideg, mint nálunk, cserébe nyáron sincs olyan meleg és jó sokat esik. Aztán középtájon (ahol én is laktam) kicsit még melegebb van, és még többet esik. Kösz, Golf-áramlat! És csak északon van olyan hideg időjárás, amire az ember Norvégia kapcsán gondol.

A tájakról nem írnék. Leírhatatlanul gyönyörű. Akit érdekel, úgyis veszi a fáradtságot és megnézi a képeket az interneten. Meg merem kockáztatni, hogy akik hozzám hasonló módon a hegyes-vizes vidéket érzik közel a szívükhöz, azoknak a Föld legszebb országa lesz.

Milyenek a norvégok?

Túl sok általánosításba nem mennék bele, mert ez úgyis attól függ, hogy az ember milyen társaságba keveredik. Nyilván ott is vannak mindenféle emberek. Azonban általánosságban elmondható pár dolog az echte norvégokról. Itt hangsúlyoznám, hogy én egy kisebb városkában laktam, ami azért elég máshogy működik, mint mondjuk a sokak által emlegetett Oslo.

Az igazi norvégok soha nem sietnek sehová. Mindig a megengedett sebességkorlát alatt 20%-al közlekednek. Kizárt dolognak tartják, hogy napi 7 óránál többet dolgozzanak és azt sem a mi kelet-európai / amerikai feszített tempós hajtásban teszik.

A szabadidejük nagy részét kinn töltik a levegőn és nyugdíjas korukban is mindig sportolnak valamit. Esőben is kinn vannak, nekik ez olyan, mint hogy nálunk süt a nap. Megszokták. Kb. 13 éves koruktól halálukig tökéletesen folyékonyan és akcentus nélkül beszélnek angolul. Az ő angoljuk sokkal tisztább és szebb volt, mint egy brité vagy egy amerikaié. Nagyon szeretik az alkoholt és abszolút nem hívők (vallásra gondolok).

Szociálisan nincsenek olyan igényeik, mint nekünk és emiatt gyakran távolságtartónak bélyegzik meg őket. Ez nem távolságtartás. Attól még, hogy egy hónapban csak egyszer beszélsz egy norvéggal, ő simán úgy gondolhatja, hogy ti közeli barátok vagytok. Nincs ölelkezés, puszilkodás. De ez nem azért van, mert nem fogadnak be. Egyszerűen csak meg kell érteni, hogy az ő igényeiknek tökéletesen megfelel, hogy kiköltöznek az erdő közepébe és egy héten egyszer bemennek a városba bevásárolni.

Egyenrangúként kezelnek

Ettől függetlenül imádnak kerti bulikat tartani sok-sok grillezéssel és sörrel-borral, amire meg fognak hívni. Ameddig azt látják Rajtad, hogy dolgozni jöttél és beilleszkedni, nem pedig a szociális hálón lógni, nem fogják kérdezni, hogy honnan jöttél. Egyenrangú félként fognak kezelni. Azért az elején mindig egy picit szkeptikusak, de ha az ember bizonyított, akkor garantáltan befogadják!

Valószínűleg ha csak ők lennének az országban, akkor minden bevándorlót egyenként ölne meg az unalom, de szerencsére az ország tele bevándorlókkal. Legtöbben Lengyelországból, Észtországból, Litvániából és Lettországból érkeznek, akik azért nagyon hasonló módon szeretnek mulatni / nevetni, mint mi. Könnyű velük megtalálni a közös hangot, mert sokkal felszabadultabbak és nem olyan kimértek, mint a norvégok.

Mindezek mellett azonban én imádtam a skandinávokat is. Bármikor lehet rájuk számítani. Az ember kérjen bármekkora szívességet, mosolyogva segítenek.

Az oktatási rendszer ridegtartása

Családosoknak mondom, akik gyerekkel készülnek, hogy a norvég oktatás nagyon hasonló a mi rendszerünkhöz. Van plusz egy intézményük az általános iskola és gimi között. Afféle tinédzser-suli, de nagyjából hasonló a rendszer.

Amire fel kell készíteni a gyereket (és az aggódó szülőket is) az az alapvető ridegtartás, ahogy a gyerekeket kezelik. Kb. tizedannyira sem dédelgetik-tutujgatják őket, mint nálunk. Se az iskolában, se otthon. Ami egyfelől furcsának tűnik, másrészt viszont a legtöbb gyerek 18 éves korában el is költözik otthonról és a saját lábára áll. Önellátó lesz. Családot is jellemzően sokkal hamarabb, huszonéves korban alapítanak.

Egy fontos dologra azonban felhívnám a férfitársak figyelmét. A skandináv népeknél nagyon hangsúlyos a férfi-nő egyenlőség. Törvény írja például elő, hogy Norvégiában minden vállalat vezetésének fele nő legyen. Ha pedig nem így van, a HR-osztálynak minden évben részletes jelentést kell írnia, hogy miért nincs így.

Ismerkedés könnyen, gyorsan

Arrafelé nem kell a pasiknak kezdeményezniük. A norvég leányzók elég nyíltan kezelik az ismerkedős dolgokat. Nem jeleket küldözgetnek. Ha megtetszel nekik, akkor egyszerűen csak odamennek és megkérdezik, hogy benne vagy-e egy kis hancúrban.

Nem kerítenek nagy feneket a dolognak.  Engem rendszeresen betaláltak szórakozóhelyeken, pedig nem vagyok egy Brad Pitt, csak egy átlagos srác. Mondjuk, ha sötét a hajad és a bőröd is, akkor azért megőrülnek, mert az nagyon ritka feléjük. 

Ellenben a nők cserébe nincsenek kitüntetett pozícióban. Nem adják át nekik az ülőhelyet, nem nyitják ki az ajtót, nem cipelik a pasik a cuccaikat. Ha terhes a nő az más tészta, akkor minden pasi azonnal körbeugrálja, természetesen, de ez rendjén is van. Ellenben veszélyes dolog ez az emancipáció, mert a házasságok 70%-a válással végződik és ez valahol ide vezethető vissza szerintem.

A pénzről

És akkor jöjjön a „selling point", az anyagiak. Norvégiában a legmagasabbak a bérek Svájc mellett. Persze, ehhez mérten a megélhetési költségek is itt a legmagasabbak. A világ TOP 5 „legdrágább" listáján rendszeres vendég Osló. Nyilván a vidék picit olcsóbb (főleg lakásárakon látszik).

Mindezek ellenére is, ami fontos, az a létbiztonság. A bérek 800 000 HUF környékéről indulnak és olyan 1,6 M Ft-ig terjednek. Érdekesség, hogy a két szélsőérték között kisebb a különbség, mint bárhol máshol Európában. Itt egy mérnök alig keres többet, mint mondjuk egy tanár. A tipikus „mindenki egyenlő" skandináv filozófia, ugyebár...

Ami egyrészről jó, mert mindenki egyformán megbecsült tagja a társadalomnak, másrészről meg nem jó, mert a fiatalok nincsenek motiválva, hogy orvosnak, mérnöknek és hasonlónak tanuljanak. Ezért is szippantanak fel annyi bevándorlót.

De ami a lényeg, hogy magas árak ide-oda egy fő normális, kényelmes életet élve kijön kb. 400 000 HUF-ból, egy 3-4 fős család meg kb. 700 – 800 000-ből. Szóval a lényeg, hogy az ember befizet mindent és még mindig „tele a zsebe".

Árakról címszavakban

Ruha, műszaki cikk: ugyanannyi, mint nálunk. Élelmiszer, sör, benzin, lakhatás, szolgáltatás: sokkal drágább, mint nálunk. Tömény szesz, cigi: „Hülye vagy? Hiába keresek egy millát, ennyit biztos nem adok ki egy üveg Finnlandiáért!"

Akkor az esetleges szerencsevadászoknak egy kis támpont. Az orvosoknak, mérnököknek és hasonlóan keresett értelmiségi szakmában pörgőknek nem lesz nehéz dolguk. Mivel a norvég fiatalok lusták ilyesmiket tanulni, ezért ezekből elég nagy hiány szokott lenni. Egy egészséges angollal és némi kitartással az ember már jó eséllyel otthonról talál valami lehetőséget neten keresztül.

Az orvosok készüljenek fel, hogy az elengedhetetlen norvég nyelvtudás miatt be fogják őket íratni valószínűleg még otthon egy erősen intenzív nyelvtanfolyamra. Szerencsére nincs garasoskodás. A tanfolyam idejére is több százezres „zsebpénzt" szoktak fizetni.

Egyéb szakmákban sem lehetetlen elhelyezkedni, de azokhoz ki kell utazni személyesen. Ebben az esetben én nem Oslót javasolnám, mert az arrafelé élőknek már tele van a tökük a bevándorlókkal.

Biztos páran megköveznek majd érte, de én azt mondanám, hogy a Stavangertől Trondheimig tartó vízparti nagyobb városokban érdemes próbálkozni, mert arrafelé relatíve kevesebb a bevándorló.

Beilleszkedés

A papírmunka menete a következő: online regisztráció a rendőrség honlapján (ők intézik a bevándorlók ügyeit) kb. 3 perc alatt, majd személyesen beslattyog az ember és 5 perc átlagos sorban állás után kitölt 5 perc alatt 2 A4-es oldalt. Ide már kell a munkáltató igazolása!

Kap egy papírt, ezzel irány a személyi nyilvántartás. Itt átlagos 3 perc várakozás után kitölt az ember 2 darab A4-es oldalt és kész, ennyi volt. Két héten belül küldik is a megadott lakcímre a személyi számot, papírokat. Ergo egy nap alatt el lehet intézni mindent és az ember csak vár 2 hétig. A magyar bürokráciának lenne mit tanulnia, na! :)

Ami fontos, hogy a folyamat csak akkor működik, ha van munkáltatói igazolás és egy lakcím. Utóbbit nem kell külön igazolni, ha jól emlékszem. Viszont van a bevándorlástól számított 3 hónap haladék a bejelentésre. Szóval hivatalosan csak ennyi ideig lehet kinn munkakereséssel próbálkozni, de amúgy meg nem kell semmivel sem igazolni az érkezés időpontját.

Tehát ha az ember 5 hónap után megy a rendőrségre és azt mondja, hogy 2 hónapja érkezett, akkor is rendben lesz minden. Csak alapvetően a személyi szám nélkül nincs semmi. Se orvosi ellátás, se lakásbérlés, semmi.

Szoktak viszont lenni ilyen minihostel jellegű albérletek, 3-4 ágy egy szobában, nincs kaukció (normál esetben 2 havi depozitot kérnek), és kb. 2-3 000 koronából megvan a havi szállás. Ilyesmi helyeken próbálkoznék papírok nélkül az elején. Szállás- és álláskeresésre is jó kis honlap a www.finn.no.

Amin ne lepődjünk meg, ha már ott vagyunk

Nem nagyon fújják az orrukat. Inkább szívják egész nap. Ami kifejezetten üdítő tud lenni, ha náthás a másik és együtt ebédeltek. De hát mi vagyunk a vendégek, nekünk kell alkalmazkodni. Illetve nem szoktak bocsánatot kérni, ha az utcán neked mennek, rád lépnek, meglöknek, stb. Továbbá dobálják a cuccaikat. Bárhol bármilyet táskát, kabátot, bármit képesek ledobni akár az út közepére is.

Ami még a kisebbik baj, de pl. a vásárolt cuccokat és a pénztárcát olyan 3-4 méter távolságból szeretik a pultra b@szni. Ezen nem szabad megsértődni. Ez náluk nem a megvetés jele, mint nálunk. Egyszerűen csak így szokták meg.

Az én történetem

Aki a száraz tényekre volt kíváncsi, annak eddig tartott a poszt. Innentől az én történetem jön. Erős angol nyelvtudással és mérnök végzettséggel már a diploma előtt 3-4 hónappal elkezdtem norvég lehetőségek után kutatni. Meg is lett a pozíció. Kis cég volt, nagy potenciállal.

A főnököm kifizette a kiutazást és a szállásban is segített. Nagyon segítőkész volt az első pillanattól. Amiért mégis hazajöttem, az a párom volt. Az eredeti terv szerint Ő is jött volna pár hónap után, de kihátrált az utolsó pillanatban és a kapcsolatunk is válaszúthoz érkezett.

Tudtam, ha kinn maradok, talicskával hordhatom haza a pénzt, otthon meg majd vasvillával forgatom, hogy be ne rohadjon az alja. Kérdés az, hogy ez megéri-e, ha nincs kivel megosztani mindezt.

Én nem a pénz miatt utaztam ki. Itthon is jól fizető munkáim voltak már az egyetem mellett is. A főnökeim mindenhol szerettek. Minden kiszemelt álláshirdetésre behívtak és ahová be akartam kerülni, oda mindig fel is vettek. Hogy ez a személyiségemnek, a munkamorálomnak vagy a képességeimnek köszönhetem, nem tudom. Valószínűleg mindegyik közrejátszik kicsit.

Én világot akartam látni és kalandra vágytam. Megkaptam. És örülök, hogy ott akkor ember tudtam maradni és nem fordultam ki magamból. Nem dobtam félre a barátokat és szeretteimet a pénz miatt.

Most azonban közös megegyezés alapján eldöntöttük, hogy közösen szerencsét próbálnánk valahol máshol. Két ország felé kacsintgatunk. Skócia és Dánia. Két erős angol nyelvtudású diplomás (egy mérnök és egy HR) tettre kész fiatal. Ha valaki ezen két ország valamelyikében él / élt, akkor szívesen felvenném vele a kapcsolatot információszerzés céljából. Már minden ezzel kapcsolatos posztot és blogot elolvastam ezen a honlapon és máshol is, de még mindig nem tudtunk dönteni. Az e-mail címem: don.kartasch@gmail.com"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Norvégia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr664810773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanyi9 2012.09.30. 22:35:40

@tucano: Te mivel foglalkozol, hogy ilyen gyakran koltoztok? Neked van bejegyzesed a Hataratkelon, mert most hirtelen nem ugrik be?

kriosz 2012.09.30. 22:35:52

További szép jó estét mindenkinek,holnap visszanézek.

encore 2012.09.30. 22:40:57

Jó volt ez a cikk, de még jobb a sok hozzászólás.
Van még itt valaki Norvégiából?
Szerintetek ki lehet úgy menni dolgozni ha valaki angol alapszintű nyelvtudással indulna neki mondjuk egy autószervizbe?

Begemot (törölt) 2012.09.30. 22:59:49

A skandinávok közt tényleg kevés már a motivált gyerek, akik már beleszülettek a jólétbe, azok bizony már nehezen adják a fejüket a keményebb tanulásra.
Erre megoldás az agyelszívás...
aztán a bevándorlókat meg gyűlölni kezdik, de élni már nem tudnának a munkájuk nélkül.
Svédország déli része már tiszta Koszovó, meg Afganisztán :)

@hagyma: azt azért hozzátenném, hogy az angliai angol koránt sem a klasszikus, sokkal többet változott az utóbbi pár száz évben, mint az amerikai angol, kiejtésben mindenképpen

az amerikai kontinensen bizony egy korábbi nyelvállapot őrződött meg, a 19. század végén a tehetős angol családok Amerikába küldték a gyerekeiket jó, helyes angolt, kiejtést tanulni
persze ez a szókincsbeli változásokra nem vonatkozik, hiszen az Újvilágban sok új szó, kifejezés is kialakult

de az amerikai kiejtést egyértelműen jobbnak tartották, klasszikusabbnak, mint az elfajzott angol akcentusokat

sőt a spanyol nyelv is az amerikai kontinensen maradt meg egy klasszikusabb, archaikusabb változatban, Spanyolországban, a nyelv szülőhazájában pedig tovább fejlődött, elfajzott a klasszikushoz képest, modernizálódott

Begemot (törölt) 2012.09.30. 23:08:46

@encore: hááát azért ezt jól át kellene gondolni

angolul miért nem Angliába mennél?
gondolod Norvégiában nagyobb az esélyed, ha még a helyi nyelvet sem vágod
beszélnek angolul, de azért csak a norvég az ő nyelvük

nagyok lesznek a kezdeti költségeid, ha buksz, nagyot buksz

de jó szakmával minden sikerülhet

csak Anglia könnyebb menet lenne

él Norvégiában egy női ismerősöm már pár éve, egy külföldön totál értéktelen magyar diplomával ment ki, előtte itthon 1-2 évet tanult intenzíven norvégul, angolul már felsőfokon beszélt, kint él a párjával, norvég szinten átlagosan keres
szóval bármi lehet, de fel kellene készülni erre
angol és norvég tanulás... mondjuk

encore 2012.09.30. 23:31:53

@Begemot: Hirdet egy magyar munkaközvetítő jó angolnyelv tudással Norvégiába autószerelőnek, itt szó nincs norvég tudásról, hogy kellene. Én is ebbe az irányba mennék de nem a magyar munkaközvetítővel, hanem a Finn.no portálon keresnék állást.
Egy két évre minimum kintlennék, de ha bejön akár örökre.
Igaz én még nem tudok elég jól angolul. Még. Norvégul meg akkor tanulnék ha sikerülne egyáltalán kijutni,
De a pénz kell mint mindenkinek a megélhetéshez .
Angliát nem igazán komálom, meg az együttlakást másokkal semmiképp, talán 1 valakivel aki kultúráltabb, és nem egy féreg.
(Sajnos Németországban volt nagyon rossz tapasztalatom együttlakás szempontjából.) Anliában meg kérik sokhelyen az NVQ3 vagy City Gulid vagy mifene képesítést, legalábbis márkaszervizben, ami persze helyi sajátosság. Én meg márkaszervizbe készülök.

ottomoll 2012.09.30. 23:45:41

@kriosz: Utálok puszilkodni ölelkezni a tágabb rokonsággal, barátokkal. ismerősökkel, nincsn nagy igényem a társadalmi interakciókra, és emiatt kissé csodabogárnak számítok itthon sztem. ( Ráadásul a napi 7 óra laza melóval én is kiegyeznék :)))

encore 2012.09.30. 23:50:09

@hagyma: A vicc az hogy láttam autómosó/takarító hirdetést de csak diákoknak ajánlották részmunkaidőben elég gyenge fizetéssel persze az ottani megélhetéshez képest.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.09.30. 23:53:33

@encore: hat itt sincsenek tulfizetve, de itt legalabb van borravalo, ugy egeszen jol ki lehet jonni
vagyis hat meg lehet elni belole eleinte
nem egy eletcel, de ha valaki menni akar valahova, az elso lepes altalaban nem valami manager pozicio
kiveve a bolcseszeket
azok rogton jol fizeto allasokba kerulnek
kulonosen masoddiplomaval
enn sem ott kezdtem, ahol most tartok

Begemot (törölt) 2012.09.30. 23:58:26

@hagyma: az lehet, hogy te az USA-ban élsz, meg kaparod a konyhai hulladékot a tányérokról egy étteremben, de nyelvészetet nem hiszem, hogy tanultál az egyetemen
úgyhogy nem baromság, legfeljebb csak te nem tudsz róla
nem szégyen beismerni és elfogadni a műveltebb, képzettebb ember véleményét

van erről egy angol dokufilm is, mármint az angol-amerikai nyelvi különbségekről, érdemes egyszer belenézni, meg fogsz lepődni

nem én mondom, hanem a nyelvészet tudománya, maguk az angol anyanyelvűek (nem a Wal-mart takarító, meg a konyhai kisegítő, hanem akiknek ebből van doktorátusuk)

bizony, az az angol, amit ma használnak Angliában nagyon nem az, amit pár száz éve
a spanyol szintúgy hasonlóan vált el (a klasszikus, archaikusabb dél-amerikai és az újítóbb kontinentális)

a 19. sz. végén bizony az gazdag britek küldték a kölykeiket Amerikába helyes angol kiejtést tanulni

encore 2012.09.30. 23:59:13

@hagyma: Jól látom a blogodon Tampa, Florida, USA, ott vagy?
Én is voltam New Hampshireben 96/97 telén még mikor jóban voltunk nagybátyámmal, most azt mondja alig van munka, szarok a fizetések, igaz az nem Florida.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 00:04:08

@Begemot: jo akkor elarulom, csak neked,
diplomam van
meg otthonrol es meg akkoribol amikor kicsit tobbet ert
engem nem fog meglepetes erni az angol es az amerikai angol kzotti kulonbsegben
de meg a spanyolban sem
napi szinten vagyok delamerikaiakkal kapcsolatban
azt is, nem
orulok, hogy te ilyen okos vilaglatott tajekozott ember vagy, perfekt angol es sapnyol
sok sikert az eletben
@encore: asheville NC
munkanelkulisegf itt is letezo fogalom
fizetesek?
1200-2000 kozott keresek, adozas utan, a nejem is, nem tartom rossznak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 00:06:57

@encore: Tampan eltem par evet, akkor meg takaritottam, meg floorfinish, tetoszigeteles ilyenek

encore 2012.10.01. 00:07:59

@venator: fordítóval azt írja norvég és angol nyelv is kell.
Autószerelőknél sok helyen elég az angol de vállalni kell felvételnél hogy hajlandó vagy megtanulni norvégül ha felvesznek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 00:08:32

@venator: nincs semmi baj a part timevel, abbol lesz a full time, a nyelvtudas stb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 00:11:14

@hagyma: ja, ez 2 heti, a felreertesek elkerulese vegett:)
itt minden masodik penteken van love

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2012.10.01. 00:12:48

Minden esetre jó látni, hogy már 200 fölött tart a hozzászólások száma. A "vitaindító" jellege legalábbis úgy fest bejött. Bár a végére inkább amolyan norvég fórumot öltött a dolog, de ez szerintem csak jó. Akik kiköltözést fontolgatnak, biztosan örömmel szívnak magukba minden információmorzsát.

Mivel ígértem, hogy próbálok 1-2 dolgot még megválaszolni, hát íme:

1. Hogy a párommal hányadán állunk és miért vagy miért nem kellett volna csak emiatt hazajönnöm, az szerintem nem ilyen fontos. Ezt csak azért írtam le, mert bárkivel beszélgetek északi utamról az első kérdése szokott lenni, hogy mégis miért jöttem haza. Hát ezért. De tekintve, hogy ez mégsem a Blikk Online, szerintem ebbe nem is kéne belemenni.

2. Egy részről megkaptam, hogy nem tudtam igazán megismerni fél év alatt az országot (aláírom), másrészről, hogy túl sokat "szeretnék tudni" ahhoz képest, hogy csak fél évet voltam kinn. Itt az igazsághoz hozzátartozik, hogy a saját véleményemen felül én kinnt nagyon sok kinn élő ember véleményét is megkérdeztem. Ismertem észt és lengyel bevándorlókat, jómódú norvégot és csóró egyetemistát egyaránt. És igyekeztem gyakran kérdezgetni őket, hogy ők hogyan látnak bizonyos helyi dolgokat ("lusta norvég fiatalok", "mi lesz az olaj után", "miért nincs normális közút", stb.). Gondolom a hátam mögött el is lettem könyvelve, hogy ez egy ilyen "wannabe" oknyomozó riporter gyerek, de úgy tűnt szívesen beszélgetnek ilyesmikről. Szóval ilyen helyi véleményekkel egészítettem ki a saját élményeket.

3. Elmondanám, hogy a válás dolgot is ilyen forrásból hallottam. Nem néztem ennek külön utána sosem. Tény, hogy erős tulzás lenne mindezt az emancipáció számlájára írni. Valószínűleg az is erősen közrejátszik, hogy a válást követően a nők a támogatásoknak köszönhetően anyagilag jobban élnek sokszor, mint házasságban. De továbbra is azt mondom nekem valahogy gyanús, hogy a helyi pasik miért házasodnak feltűnően gyakran például Dél-Kelet Ázsiai nőkkel vagy más bevándorlókkal. Csak arra tudok gondolni, hogy vannak férfiak akiknek nem jön be a karakán-erős-öntudató norvég nő képe. Jelzem én itt nem akarok állást foglalni, nem vagyok se pro se kontra. Én csak az infót hozom.

4. Igen, az élelmiszeráraknál hozzá tartozik az igazsághoz, hogy az egészséges, természtes cuccok (zöldség, gyümölcs, stb.) sokkal jobb áron vannak, mint például a chipsek, kólák, ilyesmik. Jogos. Elfelejtettem kiemelni, pedig fontos.

5. Akikkel én beszéltem, azok közül az utolsó szalagmunkás is nagyon szépen beszélt angolul (különösen a tipikus magyar "bézik inglis" akcentushoz képest), nyilván kivételek vannak persze, meg senki sem tökéletes. De ahhoz képest, hogy nem hivatalos nyelv az angol, mindenki úgy beszéli mintha az lenne.

5. Egy dolgot kifelejtettem. Én ezzel szerencsére nem kerültem kapcsolatba, csak hallomásból tudom, de a fene nagy jólét és az unatkozó fiatalság meg a kikötővárosok szabad áruáramlása meghozza a várt hatást. Nagyon komoly gond állítólag a drog a fiatalok körében. Ebből a szemszögből picit kellemetlen a gyerekes családoknak, másrészt viszont tényleg példás a közbiztonság és az egészséges légkör, tehát mégis a pozitív oldalra billen a mérleg. Valamit az ember kinn felejt a ház előtt, városban valahol, visszamenve szinte biztos, hogy ugyanott találja. Rendőrt is csak péntek/szombat esténként látni a mulatozó fiatalság miatt. Fegyvert például tudtommal nem tarthatnak maguknál a zsaruk. A kocsiban örzik a szolgálati stukkereket dobozkában, amihez külön engedély kell, hogy elővegyék. Persze, ez egy részről lehet rossz is, de azért inkább mégis csak jót sugall. Azért ezek a Breivik féle figurák szerencsére nagyon ritkán fordulnak elő...

Ha van direkt kérdés, szívesen válaszolok, de részemről lezártnak érzem a kérdéseket. :)

venator 2012.10.01. 00:14:20

@encore:

"Forstå norsk eller engelsk muntlig. "

Érteni és beszélni norvégul VAGY (eller) angolul.

Ez talán? Bár spéci tudást kérnek. :

job.jobnet.dk/CV/FindJob/details.aspx/3246737

@hagyma:

Nem tudom, hogy Norvégiában mi a szabály, de például a dánok nem adnak tart engedély part time-ra. mert nem élsz meg belőle.

encore 2012.10.01. 00:21:42

@hagyma:
Én informatikát tanultan főiskolán távoktatáson, de kellet a pénz és így a munkahely ahonnan kaptam. Én ezt választottam és így nem tudtam eljárni a vizsgák jó részére, pedig végigjártam a 4 évet, és úgy 60-70%-ban lettek meg csak. Nem vagyok programozói szinten, de ez a hosszútávú cél, egyszer majd.
Én ennyit tudtam felmutatni Magyarországon de talán azt is mondhatom, nekem ennyit nyújtott Magyarország. Meg azt hogy 34 évesen le kell lépnem hogy elérjek egy emberhez méltó színvonalat, hogy legyen mire családot alapítani ha úgy adódik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 00:27:12

@encore: en ezt ertekelem,
en 40 evesen leptem le
es "aljamunkaval " kezdtem 100 dollarral a zsebemben
most meg mindenfele professzorok magyarazzak nekem, hogy az angolok amerikaba jarnak angolt tanulni:)
hat igy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.01. 00:30:07

@Begemot: azon meg senki nem vitatkozik, hopgy mas az amerikai angol, meg az angol angol, meg a del amerikai spanyol, meg a spanyol spanyol
de shakespera az sirva fakadna, ha ertene, egy georiogai feket beszedetol, mint ahogy cervantes is egy mexikoi mosgatoetol
az tuti

cindbl 2012.10.01. 00:38:23

azt tudja valaki, hogy osloban a gyalogatkeloknel miert van ket piros lampa egymas alatt? :)

a ruha ugyanannyi mint otthon cimu fejezethez: en bementem egy nike boltba, hogy futocipot nezzek (nike free). amit itt 85 euroert kaptam meg, az osloban 1400NOK volt (190eur). vagy mondhatnam a kotott sapkat a nejemnek 600NOK-ert...

encore 2012.10.01. 00:40:17

@venator: Ezt a honlapot még nem ismertem kösz hogy kiírtad.
Sajnos nekem nincs C-E jogsim, igaz dolgoztam kamionszervizben is egy keveset, de én személyautó/max kisteherre vagyok ráálva, épp ezért szeretnék ebben ami azért kicsit más, még ha szakmán belül is van. A pótkocsi gyártás meg egy külön világ szerintem, bár lehet hogy csak nincs különösebb tapasztalatom benne. A javításban talán egy kicsi.

venator 2012.10.01. 00:46:08

@encore: Egy mailt azért dobnék a helyedben, mit veszthetsz? :)

Az oldal a dán munkaügyi központ oldala, de nézegesd az Eures oldalát is néha.

@Don Kartasch: "különösen a tipikus magyar "bézik inglis" akcentushoz képest"

Akcentusa mindenkinek van, ne keverd a nyelvtudással. :) A dánoknak is van, pedig ők is jól beszélnek. És mennyivel könnyebb a dolguk is, rokon nyelv lévén...

encore 2012.10.01. 01:01:58

@venator: Nincs is az e-maillel probléma, a gond inkább az hogy nem szeretnék pofára esni, (mivel ilyen az én formám) hogy kihívnak mert szükség van a szakemberre, én kimegyek ott meg közlik hogy nem tudok elég jól angolul, és csak az általános beszéddolgokat értem meg(alapszint), meg a szakmait(én szakmámét) amit azért tudok.
Ha kimegyek Ryanairral egy interjúra az mondjuk kedd, csütörtökön jön vissza a repülő, az szállással kb 100ezer Huf.
Most így hirtelen 300-am van, ha felvennének az 1 havi szállás rezsi talán kijönne, vagy nem, de kaució semmiképp, nem jön ki belőle. Még mennyit kéne itthon összekaparni???
Ez a vicc hogy itthon még hány hónap?

kincsa 2012.10.01. 07:15:08

@tucano: Pesze, muszaj utana nezni. :))) Ismerunk olyat, aki hanyatt vagta magat egy szingapuri ajanlattol, aztan mikor kiment, akkor esett le neki a tantusz, hogy talan megiscsak utana kellett volna nezni, mennyi az annyi. Aki tul naiv, tapasztalatlan, az nagyon megjarhatja. Persze a kulfoldi munkatapasztalat is mindig jol jon, nem feltetlenul kell egybol miliomossa valni, de... Azert ne nyomorogni menjen ki az ember. Pont ezert tetszik nagyon ez a blog, itt annyi infot szedhetsz ossze, amennyit nem szegyelsz! Nem tudjuk, hova megyunk legkozelebb, ugyhogy nem art kepben lenni.
Ti merre jartok most? Es merre voltatok mar? Meg uj vagyok a forumon, nem nagyon ismerem az "arcokat". :)

kriosz 2012.10.01. 08:16:47

@encore: Igazán ide akarsz jönni?? Akkor miért nem hasalsz ráa norvégra? Annyi erőfeszítéssel mint az angolt ezt is meg lehet tanulni, szerintem nem egy nehéz nyelv.
Nem tudom az Osló környéki dolgokat de errefelé egyre nehezebb akár részmunkaidős munkát is találni és mindenhol ott virít szinte hogy norvég nyelvtudás.

Vannak szervizek tele lengyellel, nem tudom mennyi angolt beszélnek , az alfőnök beszél no rvégul és lengyelül is ő tartja a kapcsolatot. Hogy ez mennyire jó? Egyre több átvágást hall az ember.

kriosz 2012.10.01. 08:22:24

@Don Kartasch: Pont nemrég volt az újságban hogy igen az emancipáció is lehetséges oka a sok válásnak. Hát ha egyfolytában azon vitatkoznak hogy ki porszívózott föl többször, vagy hányszor hajtogattad össze a mosott ruhát?
Őszintén én még igazi, fiatalabb rendes norvég háziasszonyt nem láttam. A nagy átlag iszonyat rendetlen, a csajokkal az élen.
Egészséges kaja olcsó itt? Hát, ha sikerül kifognod egy ak ciót akkor lehet.
Ruhák, cipők , sportcucc ugyszintén, a normál ára drága de ki lehet fogni jó akciókat.
Kábítószer, nagy félelem, főleg ahogy egyre jobban nőnek a gyerekek. Sokan szedik, a mulatós kulturájuk egy seggrészegre iszom magam v. tele vagyok droggal de legalább kipróbálom, kiráz tőle a hideg. Azzal meg ne jöjjön senki hogy de én nem úgy neveltem a gyerekekm, ki sem fogja próbálni.

andaluzkutya 2012.10.01. 09:04:03

@Don Kartasch:
Két dologra reagálnék:
1. Az "emancipált nő". Én is nagyon sok olyan párt látok, ahol a feleség Kelet-Európai, vagy Ázsiai. Volt olyan betegem, aki mondta, hogy kezelés után elmegy K-Európába feleséget keresni, mert neki a norvég nők túl határozottak:) Vitatkoznék kriosz-szal, hogy ne lenne fiatal rendes norvég háziasszony. Bár eggyel sem éltem együtt, és jó eséllyel nem is fogok (ha már egyszer házas vagyok), de nálunk pl. dolgoznak húszonéves lányok, és határozottan úgy tüsténtkednek, hogy nehéz elképzelni, hogy otthon trehányak lennének...
2. Drog. Valóban nagy problémának tartják, de erről tudni kell, hogy arányaiban sokkal jobb a helyzet náluk, mint pl. Magyarországon. Tény az is, hogy az alkohol drágasága és nehezebb hozzáférhetősége miatt arányaiban a szerhasználók között több a drogos, mint az alkoholista, de abszolut mértékben nem olyan sok fiatal drogozik. Egy helyi felmérés arra panaszkodott, hogy a 16 évesek 25 %-a próbált már valamilyen szert (beleértve az alkoholt is). Ha jól tudom Magyarországon ez az arány (ezt egy pár éve látott statisztikára alapozom) 70% fölött van. Csak Magyarországnak kisebb baja is nagyobb ennél (legalábbis látszólag) mint hogy ezzel foglalkozzanak.

nigara 2012.10.01. 09:19:10

@andaluzkutya: a drogkérdésben abszolut igazad van, Mo-on tényleg ilyen arányban használják. Csak itt ezt igyekeznek a szőnyeg alá söpörni... pedig nagyon durva.

dzsekwolf 2012.10.01. 09:42:46

En mar a masodik bevandorlasom elott allok az eletem soran, es az elejen mindig rosszabb korulmenyek kozott eltem-szallas, munka , stb, addig amig a statuszomat meg nem szereztem. Persze mostani esszel maskepp vandorolnek , legalabbis az elso esethez kepest, de sebaj, a mostani masodik az sikeresebb lesz. Hozzateszem, az elso kivandorlasom kb 1000- ft-nyi penzegyseggel indult, senkit nem isemrtem itt, sem munkahleyem sem szallasom nem volt akkoriban (1995). Elso utcan toltott ejszka utan a megerkezesemet koveteone mar un kat talaltam, igaz nagyon nehez es koszos fizikai munka volt, de addig eletem legszebb hajnala volt amikor ezt az allast megkaptam.Aki felajanlotta nem adot volna 1 orat , hogy csinalni fogom , aztan kevesebb mint 1 ev utan mar tolem kert tanacsot es persze mar teljesen mast csinaltam. Akkoriban a percet probaltam tulelni , aztan az orakat, majd a napokat, hetket, stb, de megerte. Beszelhet itt barki joletrol, meg eselyekrol, de egy biztos, a kitartason es az alazaton mulik az egesz. Es mindezt felsleges onerzet nelkul. A kitartas resze persze az is ,hogy mennyire vagy kitarto az adott orszag nyelvet megtanulni, alaklmazkodni, es igy tovabb. Sok koztetek akik itt beirtok, a nalam fialabb , ismeretlen elott alltok, ami nem is feltetlenul baj, mert attol izgalmas, de a mai generacio kitartasa es ertekrendje mar nem olyan mint amilyen az en koromban volt. Azt hinnetek mar 50 felett vagyok, hat nem, 38 vagyok, csak szamit az is ,hogy honna szakadt ki az ember. Az ami egyeseknek nehez, sot lehetetlen az masnak jo eselyt jelenthet. Aki nem igy latja, az sem Amerikaban, sem Norvegiaban, sem Daniaban, sehol nem fog konnyen megbirkozni a valtozassal. Azt gondolom, hogy amikor 19 evesen eljottem otthonrol, ennel jobb tancsnak nem is orulhettem volna. Es meg egy jo tanacs, foleg azoknak akik fizikai munkaval keresik kenyeruket!! Sportoljatok sokat a szabadidotokben, mindig allitsatok fel olyan nehezen elerheto teljesitmenyt amit nem lehetetlen elerni csak edzeni es gyakorolni kell ra, es a fizikai munka a gyarban, a gepsoron. a raktarban, akarhol, nem jelent majd gondot. Szoval , ami masnak lehetetlen vagy jo esetben nagyon nehez az nektek jo eselyt jelenthet. Csak rajtatok mulik. Sok sikert es ne adjatok fel.
(Nem vagyok se buzgo kerestzeny, agykontrolos, titok konyv rajongo,sem Jehovista sem valami naiv optimista persze ezek meg attol jo eszmek, tapasztalatok lehetnek. Amit leirtam es tanacskent megosztottam veletek, sajat boromon tapasztaltam meg.Abban hiszek amit sajat kezemmel es akaratommal megvaolsitok. Amirol teszek, hogy megvalosuljon.Csodak , sultgalambok nincsenek, kar varni rajuk. Akinek nem inge az ne vegye fel:))

telepi vagány (törölt) 2012.10.01. 10:48:41

@encore: 1. miért nem kezdesz el norvégul tanulni? Angliába sem úgy megy a legtöbb ember, hogy majd ott megtanulja, ha már van állása
hihetetlen előny ha beszélsz norvégul
még a legalja munkánál is
nem nehezebb, mint az angol, pláne a német
kint akármennyire is fogadkozol, nem biztos, hogy lesz időd, lehetőséged, pénzed tanulni

a tervezés nagyon fontos, nem az utolsó percre kell hagyni a felkészülést és ez a nyelvtanulásra is igaz

2. ha rám hallgatsz, akkor még a nyelvnél is fontosabb a jó szakma
bizony nagy hibát követtél el, hogy nem végezted ez a programozó szakot
de még ez sem jelentene problémát, hiszen lehet programozóvá válni diploma nélkül is
sőt, több ismerősöm sikeres diploma nélkül is
van aki Angliában, más Ausztriában, Svájcban, USA-ban
és nem a nyelvtudásuk miatt vették fel őket, de ehhez kellett a jó végzettség, tudás

3. Norvégia drága, az elején csak úgy ömleni fog a kezeid közül a pénz

4. bizonytalanra kimenni egy ilyen drága helyre nem jó ötlet
part time melóban ne bízz, mert abból nem élsz meg
Angliában el lehet lébecolni hónapokig ilyen part time melókkal, mert nagy az ország, ha nem jön be, mehetsz máshova, Norvégia szerintem nem ez a kategória

5. ismerősöm kint él Norvégiában, gyorsétteremben kezdte, de ott is (mivel a vevők norvégok) muszáj volt tudni norvégul már a legelején, szerencsére a magyar gyerek már itthon megtanult norvégul elfogadható szinten
de később munkahelyet váltott, mert ugyan kényelmesen megélt a fizetéséből, de egyszerűen nem fejlődött a norvégja, hiszen minden nap ugyanazokat a kifejezéseket használta
most IT support területen dolgozik

az, hogy angolul is beszél a főnök (mint minden norvég), nem jelenti, hogy fel fognak venni csak angol nyelvtudással

@venator:
A norvégok, meg úgy általában a skandinávok angolja sem akcentustól mentes, de akcentusa tényleg mindenkinek van, ezen kár parázni

@andaluzkutya: igen a feleségimport létező kategória, egész Skandináviában, meg úgy általában mindenhol (UK, USA, Németország), ahol a nők emancipálódtak és sajnos ki kell mondani: elférfiasodtak, eldurvultak
filippínó, thai, orosz, ukrán stb nőket hoznak maguknak, ahogy pár évtizede a magyar férfiak erdélyi magyar nőket

nem véletlenül van tele a net thai, kínai, filippínó dating site-okkal

encore 2012.10.01. 11:00:22

@kriosz: Én értelek, hogy a norvég kell, de mi van ha mégsem jön be, és nem találok lengyel sunyi átverőktől mentes munkahelyet. Akkor meg kicsit nagy befektetésnek érzem hogy norvégül tanulok nem két percig mondjuk a svéd, az usaangol, vagy a francia vagy legrosszabb esetben német vagy bármi más helyett. Azt nem is szeretném kifelejteni hogy pénzt keresni mennék, nem felesleges nyelvtanfolyamokra költeném esetlegesen ha nem is jön be. Nem járható út ha csak valamennyi angollal kimenni és ha bejön akkor kezdeni norvégot tanulni?
Én értem hogy 10-30 évvel ezelőtt nem volt ez az átverős ország, de most hol nincs rá esély hogy megtegyék.
Én futólag ismertem egy lengyelt amikor Németországban dolgoztam egy kicsit, hát a németekben jobban bíztam mint benne, kicsit olyan állságosnak tűnt a viszonyulása felém, és a többi magyar felé. Persze ez csak egy ember. A törököknél is ezt éreztem, a bevándorló kazah bokszoló aki inkább már németnek érezte magát ő jópofa volt. (az összes közül csak a németekkel tudtam angolul beszélni, a többiek csak alig valamit)
Tudom csodák nincsenek, de nem szeretnék egy eleve rossz döntésbe pénzt időt fektetni, még ha Norvégia is a favorit nálam.
Ezért az érdeklődésem. Ilyen elképzeléssel amit leírtam hogy látod, mik az esélyek, akár a nyugati partvidéken számomra?

venator 2012.10.01. 11:16:12

@telepi vagány: Szó sincs róla, éppen azt mondom, hogy mindenkinek van akcentusa, ez teljesen természetes. Nem is függ a nyelvtudás szintjétől.
Az akcentuson lovagolni amúgy is ősi román szokás. :)

@encore: Az adhat némi támpontot, hogy ha angol nyelvű hirdetést látsz, akkor van rá esély, hogy elég csak az angol. Ez jellemzően vagy nagyon lent (szállodai takarítás) vagy nagyon fent (kutatóintézet, tudományos élet) jellemző. A kettő között általában kell a helyi nyelv, mert kapcsolatba kell lépned a helyiekkel.

Ha angol nyelvű hirdetést látsz és a profilodba vág, akkor jelentkezz bátran, majd a telefoninterjún kiderül, hogy elég-e az angolod vagy sem. Persze azt hangsúlyozni kell, hogy életed álma norvégul/szanszkritül/pirézül tanulni. :))

kriosz 2012.10.01. 11:18:47

@andaluzkutya: Mindenki általánosságban beszél tehát amit írtam nem azt jelenti hogy ne lenne rendes fiatal háziasszonyka, persze hogy van de am it én tapasztaltam az az hogy a rendetlenebb a jellemzőbb. Amúgy hogy a melóban milyen szerintem nem mérvadó.Otthon már nem érdekli v. elvitatkozik a pasijával hogy ki takarítson ki.
Hogy otthon milyen a droghelyzet halvány gőzöm sincs, de mivel nem hasonlítgatni akarok hanem most itt Norvégiáról írunk ezért leírtam h ogy igen gond és komoly gond. A gyerekeimtől hallom sajnos tőlük hallom hogy nem egy "nagy szám" a drogozás:(és itt még anyagilag sem tűnik fel annyira ugye.
Másabb világ volt itt még húsz évvel ezelőtt is, azóta szép lassan változnak itt is a dolgok és nem mindig jó irányban. A változásnak millió oka van, ne menjünk bele. Régen nem zártam be az ajtót, ma már eszembe sem jut hogy ne zárjam be.

kriosz 2012.10.01. 11:32:03

@encore: Akkor tégy úgy ahogy venator is írja, ha ott van hgoy elég az angol is akkor próbálkozz azzal de utána tényleg kell egy kis norvég már csak a mindennapokhoz is.

kifordított nagyanyó 2012.10.01. 11:41:35

@hagyma: Attól hálistennek nem vagyok beszarva.Pláne odakint jobban megérné.
@praclee76: Na,pont én nem nézek le senkit,mert engem is lenéztek egy párszor .És olyan emberek akik semmit se tudnak.
A beosztottjaid lehet csak nem merik megmondani....:))))

venator 2012.10.01. 11:42:42

@kriosz: Nekünk mázlink volt mert a válság előtt jöttünk és elég volt az angol, manapság már nehezebb, de van olyan helyzet, hogy a munkaadó hajlandó angolul beszélni, mert nem csinál belőle hiúsági kérdést. Persze ilyenkor lehet, hogy kicsit kevesebbet is fizet. De hát mindennek ára van. :)

kifordított nagyanyó 2012.10.01. 11:43:11

@praclee76: Sehol nem írtam hogy van papírom és lenézek mindenkit,mert ez nem így van.Az áruházi feltöltőre meg ugyanúgy szükség van,mint az igazgatóra.

kriosz 2012.10.01. 11:51:15

@venator: Valamiért biztos hogy megéri neki hogy felveszi a csak angolul tudót is ;) Nem tartom valószínűnek hogy ennyire jótékonykodni akarna egy külföldről épp betelepülni vágyó valakinek.
Akkor tudom elképzelni hogy nincs más a háttérben ha valami nagyon spéci melóról van szó ahová nehezn találnak norvégot v. esetleg maga is egy bevándorló és olyan jó szívű hogy még nem felejtette a kezdeti nehézségeket.

telepi vagány (törölt) 2012.10.01. 12:15:56

@encore: minél jobban beszélsz norvégul, minél keresettebb a szakmád, nem félsz a munkától, annál könnyebben fogsz átverőktől mentes, rendes munkahelyet találni

ha eleve úgy tekintesz a norvég tanulásra, mint kétes kimenetelű befektetésre, akkor ennyi erővel semmilyen nyelvet ne tanulj, hiszen Magyarországon minek... na pont emiatt a nézőpont miatt nem viszik sokan semmire

nem fölösleges a norvég tanulás, ezt kell megértened

pjotr007 2012.10.01. 12:42:54

@encore: szerintem ezzel a hozzáállással kint sem fogsz semmire menni. Most is a kifogásokat keresed, hogy mit miért ne tegyél, miért ne tanulj meg norvégul, miért ne tanulj meg angolul, stb. stb.
A lengyelek nem magyarok, köztük nagyon nagy az összetartás, ettől még nem rossz emberek, de ha egy lenygel büszke arra, hogy lengyel, akkor nem lesz azonnal, rohadt náci, fasiszta orbán kutya mint felénk. (elnézést nem akarok ide politikát keverni...) és segítik egymást.
De a lényeg, hogy a nyelvtanulás soha, de soha nem kidobott pénz annak az embernek akinek vannak ambíciói és fejlődni akar.
Másrészt meg a tisztelet jele is, ha már alapfokon beszélsz egy ország nyelvén, akkor már máshogy néznek rád, pláne egy kisebb családi autószervizben ahová menni szeretnél.

Bár ha ennyire félsz a norvég nyelv tanulásától, akkor feltételezem, hogy angolul is csak konyhaszinten beszélsz

encore 2012.10.01. 13:17:37

@pjotr007: Te félreértetted amit írtam.
Nem a Norvég tanulással lenne probléma hanem hogy érdemes-e az energiámat a norvégba fektetnem ha nem találok ott olyan munkát norvéggal sem amiből egy családot fenn tudnék tartani hosszútávon.
Én magát a lehetőséget a munkára vetettem fel mint érvet a nyelvtanulás végett.
Nem azt mondtam hogy nem tanulnám meg.
Ha ismernél, nem mondanád hogy a hozzáállásommal van probléma, hanem elhinnéd hogy Magyarországon ez a szakma mennyire gané, mennyire ölik egymást a munkáért az ilyen szervizek, mennyire leszólják egymást, de cégen belül is a szerelőnek vízbe van nyomva a feje, nem fizetik meg csak a kiválasztottat aki az ő bandájukba tartozik(haver, örökös tag, csapattag), a többi meg fillérekért betanított munkás autószerelő, azért a bérért. Ne én is így tudtam eljárni főiskolára, de még vizsgákra sem mindig.
Ezek nem kifogások, ezek tények, de gondolhatod mennyire komálom ezeket a cégeket idehaza.
Az angolom meg konyhanyelv vagy nem, azt nem tudom, de az érdekel hogy belépőnek elég-e, dolgozom rajta folyamatosan mert ez szinte mindenhova alapbelépő ami nem német cég.
Ahogy korábban is írtam most nyomatékosítanám a cél a megélhetés emberi módon, Norvégia az elsődleges, vagy ha nem jön be más hely maga az eszköz a megvalósításhoz.

pjotr007 2012.10.01. 14:59:43

@encore: Látod ez pláne családdal legegyszerűbben úgy derül ki, ha megtanulod a nyelvet...
Családdal, nyelvtudás nélkül nem lesz egyszerű megélhetést találni egy ilyen drága országban.
Helyi nyelv tudása nélkül és nagyon alap angollal csak olyan munkát fogsz találni amiből nem él meg a család.

tucano 2012.10.01. 18:05:22

@Sanyi9: @kincsa:

Firkász vagyok és Olaszország, majd Portugália után érkeztünk Brazíliába, de most ugye otthon (itthon) lábadozás sajna, viszont ha már, akkor megint megyünk tovább:)
Nem írtam még Határátkelőn, de talán majd egyszer

telepi vagány (törölt) 2012.10.01. 18:23:08

@encore: szerintem végezd el a programozó matematikus szakot, amit nem sikerült, ha még értesz is hozzá, akkor nem lesz gondod az álláskereséssel

és norvégul tanulj meg jól
Nem az a fő veszély, hogy norvéggal nem találsz munkát, hanem a norvég nyelvtudás hiánya miatt valószínűbb, hogy csak alacsonyan fizetett, vagy semmilyen munkát nem kapsz.

Svédeknél szintén ez van, hiába beszél a legtöbb helyi svédül, magánszférában is, de pláne a közszférában azért elvárt a svéd tudás.

Én a helyedben bejártam volna az egyetemre (vagy csak profin tudni kellene programozni), elvégre ha elvégezted volna a szakodat időben, akkor már rég sínen lenne a karriered valahol nyugaton. Most nem azon kellene matekozni, hogy milyen szar a magyar autószervizek világa.
Talán még nem késő.

encore 2012.10.01. 19:54:31

@telepi vagány: Igen így utólag fel kellett volna mondanom az akkori munkahelyemen (mivel nem nagyon engedtek el), és beleölnöm minden pénzem és időm hogy meg legyen a diploma.
Sajnos akkor még bíztam benne és itthon képzeltem el a jövőm, így utólag naiv voltam.
A programozáshoz (Java) még van mit fejlődnöm, csak nagyon kezdő szinten vagyok, de ahogy írtam sosem érzem későnek, csak éppen idő kell még rá, sok, hogy elérjem azt a szintet amivel már lehet állást vállalni, amúgy csak főiskolai szinten tanultam.
Ezért akarnék a jelenlegi szakmámban (amihez értek) dolgozni, jövőt alapítani, a programozással meg a távolabbi jövőben beteljesíteni. 34 évesen nem érzem úgy hogy könnyen át tudnék ugrani egy esetleges átverésen amit itt írkáltak a lengyelekről, én nyugodt de tettrekész ember vagyok.
Szerintem úgy egy jó éve szemezgetek, informálódok Norvégiáról, sajnos az itthoni lehetőségeim utolsó szakaszát élem, legkésőbb tavasszal indulnék, pedig már nyáron akartam, csak közbe jött itthoni személyes. Ha 300e Huf elég lenne már most pályáznék ezerrel, de kevesellem,és én úgy számolom 5-600e minimum kell legalább induláshoz.
Szerencsére (ezt most így kijelentem) nincs még családom, de szeretnék, ezért keresem a lehetőségeket.

Void Bunkoid 2012.10.01. 20:54:33

@hagyma: "en nem ertem miert van mindenki beszarva a fizikai munkatol?"

Én most nem végzek azt, de dolgoztam olyan munkakörben, és én meg is tudom mondani, hogy miért.

Habár a szellemi dolgozók is szoktak panaszkodni leterheltségről, meg fáradtságról, meg ilyesmikről, igazából azért a szellemi munka okozta mentális kimerülés meg fáradtság igencsak smafu egy igazán jóféle izommunkát igénylő fizikai munkához képest.

Én dolgoztam építőiparban segédmunkásként, napi 10 órában félmázsás fúrószárakat kellett gépből kivenni, letakarítani, majd a soron következő már tisztát beletenni a tokmányba - elárulom, amikor ebben a munkakörben dolgoztam, akkor az életem körülbelül öt műveletből állt. Maga a munka, utazás a munkahelyre/munkahelyről, fürdés, evés-ivás illetve alvás. Ez körülbelül úgy leosztva, hogy a 24 órából 10 óra a vasgyúrás, 12 az alvás, a többi kettő elosztva a fürdés-evés-ivás-utazás.

És semmiféle leugrok a dzsimbe, meg elmegyek meló után kvaterkázni egy jót meg soppingolni. Egész egyszerűen, mert olyan szinten leszív, hogy amikor egy kimerítő fizikai munkát végezve lejár a műszakod, akkor onnantól kezdve neked már csak egy k*rva zuhany meg egy ágy kell, és amint az utóbbit megtaláltad, általában nem fogsz megmozdulni másnap reggelig.

Na ezért fosnak az emberek a fizikai munkától. Mert igaz, hogy elég szép nagydarab izmos csákót csinál belőled - de ne gondolj a barnítósprés kidolgozott juppikra, a legtöbb ilyen meló nem izomcsoportkidolgozás, nagy bivalyerős szívós, de egységesen drabális formátlan tankalakú leszel -, viszont egyúttal iszonyú igénytelen robotzombit is - az "igénytelen" szó alatt nem a bölcsészek által értelmezett büdös-koszos-szarízlésűt értem, hanem azt, hogy konkrétan semmire nem lesz igényed idő után a kalóriadús kaján és kényelmes ágyon kívül. Ennyi.

Void Bunkoid 2012.10.01. 20:56:34

Ja és nincs "hozzászokás" meg toleranciaküszöb esése. Max annyi, hogy az első három nap után nem lesz többé izomlázad. De elfáradni ugyanúgy rettenetesen elfáradsz már többéves rutinnal is.

andaluzkutya 2012.10.01. 21:40:11

@kriosz: Most jutott eszembe a droggal kapcsolatban, hogy kb. másfél hete olvastam itt egy cikket arról, hogy Norvégiában a legalacsonyabb a szerfogyasztó fiatalok aránya egész Európában, és hogy ez a szám az elmúlt tíz évben csökkent. Leírták azt is, hogy ez a csökkenés nem csak Norvégiára jellemző, hanem egész Európára és gyanítják, hogy az oka az lehet, hogy a fiatalok közül sokan ahelyett, hogy egy buliban szétcsapnák magukat, inkább számítógép előtt punnyadnak:)
Tehát az "egyre több a drogos/piás" képet a statisztikák nem támasztják alá, max. az emlékek megszépülnek.
Valaki kérte, hogy írjam le a véleményem az EÜ-ről, mint bennfentes (talán te). Nagyon röviden szerintem jó, de tudomásul kell venni, hogy nem kapsz ellátást azonnal (sőt!), ill. hogy a szervezet remek öngyógyító képességekkel rendelkezik és ezt elvárják, hogy kihasználd:)

Északifény74 2012.10.02. 00:31:03

"..Valaki kérte, hogy írjam le a véleményem az EÜ-ről, mint bennfentes (talán te). Nagyon röviden szerintem jó, de tudomásul kell venni, hogy nem kapsz ellátást azonnal (sőt!), ill. hogy a szervezet remek öngyógyító képességekkel rendelkezik és ezt elvárják, hogy kihasználd:).."

azt a diplomatikus mindenit....

Én is egészségügyben dolgozom, de azt, hogy "jó"nem merném leírni!
Fejetlen, szervezetlen rendszer, hosszú várólisták, felkészületlen szakemberek (tisztelet a kivétel-azok általában külföldiek)....alapdolgok teljes hiánya, nem ismerése.
Kommunikálunk, kedveskedünk...de néha fogalmunk sincs mi baja a betegnek....mert nincs hozzá elég tudás...
Ha szarvashibát követ el valaki, azt elintézik egy "semmi baj/minden rendben" legyintéssel....akkor jó ha csak a saját tetteidért kell felelj mint eü.i dolgozó, és nem kell felelősséget vállalnod másokért is...
Ja, és mindig kevés az alkalmazott, így soha nem lehet elég színvonalas melót csinálni,mert csak a legszükségesebbekre jut idő...
..mindez egy nővér szemszögéből...

Persze ettől simán megélek belőle, soha nem volt ilyen keletű problémám, csak frusztrál, hogy abban az országban amit a leggazdagabbnak neveznek és a legjobb eü.rendszerrel rendelkezőnek, csak az tudja mi van igazán aki belülről szemléli!

mohácska 2012.10.02. 10:39:46

"Ellenben veszélyes dolog ez az emancipáció, mert a házasságok 70%-a válással végződik és ez valahol ide vezethető vissza szerintem."

Szerintem Skandinávia az utolsó hely, ahol ezzel a balkáni mentalitással élned kellene! Norvégoknak ekkora baromságokat ne mondjál, mert tuti nem fognak veled barátkozni. Látom az itteni társadalmi mentalitásból egy csepp sem ment át a fejedbe, kár volt idejönni, még inkább kár volt posztot írnod.

kriosz 2012.10.02. 10:46:50

@mohácska: Pedig lehet benne valami és nem csak ő írta hanem nem is olyan régen olvastam norvégtól norvég újságban.
Szerintem az emancipáció baromi jól hangzik meg olyan jól el lehet képzelni is csak gyakorlatban mégsem úgy van ahogy elképzeljük és ilyenkor kezdődnek a viták.

kriosz 2012.10.02. 10:52:56

@andaluzkutya: Megmondom neked őszintén nem igen érdekel hogy az újság mit ír. Öt éve írják hogy az idei nyár szuper lesz minek délre utazni, na ehhez képest ha itt kellett volna űlnöm a nyáron már befordultam volna.
Nem modnom hogy emelkedik a szám mert gőzöm sincs róla . Azt mondom hogy nem tetszik a bulizós szokásai. A fiaimnak nem egyszer lett már visszamondva buli/tudod nem házi hanem amit itt dívik, kibérelnek egy hatalmas helyiséget, föl a fészre, belpőszedés és nyomás/mert már az első estén annyiszor kellett a rendőröknek meg a mentősöknek kijönni hogy nem engedélyzeték a második estét. Ismerős vöröskersztnél van, néha elmesél egy hétvégét hogy hogyan zajlik háááááát. Az ember tanítja, magyarázza a dolgokat a gyereknek aztán van egy határ hogy meddig hallgat rám. Főleg a haverok és főleg a barát v. barátnő nagyon sok mindent tud változtatni.
Én nem azért mennék dokihoz hogy hazaküldjön meggyógyítani magam, ez olyan a régi vajákos módszerekre hasonlít, valami majd csak lesz szedd össze magad. VAlahogy ellnetmondó is ez az egész mert igen itt nyomják egyrésztről hogy ne vigyük túlzásba a betegséget, sok minden túlünk függ, nem kell az a gyógyszer v. terápia mert magadon is tudsz segiteni stb másrészről viszont azt látom hogy minden lelki eredetű szirrel szarral rohanás a dokihoz aki meg viszont keményen írja föl a dilibogyót.

kriosz 2012.10.02. 10:55:46

@Északifény74: Hasonló sok mindenben az én véleményem mint már írtam. Szép lassan életem több mint felét itt élem, nem azért jöttem el mert rossz volt otthon hanem mert így alakult az életem. Tehát nekem itt van az otthon amiben sok a pozítívum és a negatívum is. DE mint te is írtad nagyon sok mindenben lényegesen többet várnék el Norvégiától és nem csak anyagiakra gondolok.Kissé hasonlóan érzem , mint egy gazdag nagybácsi aki mindig azzal jön hogy hogy tele van pénzzel és mekkora tuti az élete de de egy csokit sem hoz ajándékba mert nehogy elkapasson.

andaluzkutya 2012.10.02. 11:03:18

@Északifény74:

"Fejetlen, szervezetlen rendszer, hosszú várólisták, felkészületlen szakemberek (tisztelet a kivétel-azok általában külföldiek)...."
Ez régiónként változhat, ill. osztályonként. Én szenvedélybetegekkel dolgozom, szerintem piszok jó az, hogy az egész régióban az ellátás a kórházi osztály által van megszervezve. Így biztosított az utánkövetés, tudjuk, mi fog történni egy beteggel, miután kiírtuk, kapok visszajelzést, ha a beteg nem jelentkezett, ilyenkor van lehetőség arra, hogy az erre létrehozot csapat személyesen meglátogassa és utógondozást végezzen.
Várólisták vannak. Nálunk az (fizikai) elvonó kezelésre a várakozási idő kb. öt hét. Még a blog régi helyén írtam sokat arról, hogy bármelyik országban az EÜ rendszerben a döntéshozóknak azt kell eldönteni, hogy mennyire legyen a rendszer magas színvonalú, igazságos ill. hozzáférhető. Az utóbbi azt jelenti, hogy milyen gyorsan kapsz ellátást. Ez a három véges pénzből (márpedig egy költségvetés mindig véges) csak egymás rovására valósulhat meg. Tehát egy rendszerben ahol akárki kaphat ellátást azonnal (jó hozzáférés+igazságos) alighanem alacsony szintű lesz az ellátás, mivel nincs az a pénz, ami ezt finanszírozhatná. De ott van pl. az amerikai rendszer, ami elvileg magas színvonalú, és gyorsan is kapsz ellátást, ha van hozzá megfelelő biztosításod (ha nincs, akkor így jártál - tehát a rendszer nem igazságos, a szó hagyományos értelmében:) ). Európában hagyományos érték az igazságosságra való törekvés, azért a legtöbb rendszer itt mindenki számára hozzáférhető, igyekeznek magas színvonalat is képviselni, ezért alakultak ki a várólisták. Ugyanakkor az akut esetek a legtöbb helyen kivételt képeznek és ott annyira nem számít a pénz. Viszont cserébe meghatározzák, hogy mi az, ami akut. Pl. egy 39 fokos láz gyerek esetében nem akut, ha eszik, iszik mellette és nem hány a plafonig. Ha pár nap alatt nem jön rendbe, akkor foglalkoznak vele. De pl. a mellkasi fájdalmat minden esetben akutnak veszik.
Felkészületlen szakemberek: egyszer voltam egy előadáson, ahol egy norvég belgyógyász beszélt arról, hogy idejönnek a K-Európai orvosok és taníthatják nekik újra a szakmát:) Tehát nem egyértelmű mindenkinek, hogy ki a felkészületlen. Nekem eddig jó tapasztalataim voltak azokkal, akikkel dolgom volt. És az biztos, hogy sokkal jobban kommunikálnak a beteggel, mint egy átalag magyar orvos/nővér. De ennek az is lehet az oka, hogy a norvég oktatásban sokkal nagyobb hangsúly van a kommunikáción, vélemény kifejtésén, prezentáción, érvelésen, stb. mint a magyarban. És azt fontos tudni, hogy az EÜ-ben, mivel emberekkel foglalkozik, rendkívül fontos a kommunkáció. Ha az orvos/ápoló jól kommunikál, akkor a beteg nagyobb eséllyel tartja be a megállapodást, jön el kontrollra, stb.
Aműgy me amelyik rezidens eddig a kezem alatt dolgozott, arra nem nagyon lehetett panaszom. És a környékemen dolgozó ápolókkal is nagyon meg vagyok elégedve:)

"alapdolgok teljes hiánya, nem ismerése.
Kommunikálunk, kedveskedünk...de néha fogalmunk sincs mi baja a betegnek....mert nincs hozzá elég tudás..."
Ez bizony Magyarországon is gyakran előfordul, de ott pl. egy orvos szájából nem hangozhat el az, hogy "nem tudom", még akkor se, ha tényleg nem tudja az ember és nem is tudhatja. Ezt itt egészen nyugodtan mondhatja egy orvos, a beteg elfogadja, hogy nem az atyaúristen vagyok, hanem egy orvos, és az orvostudomány egy szakterületének szakembere. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy minden tüdőbajt úgy ismerek, mint egy pulmonológus, mert nem ez a szakmám.

"Ha szarvashibát követ el valaki, azt elintézik egy "semmi baj/minden rendben" legyintéssel....akkor jó ha csak a saját tetteidért kell felelj mint eü.i dolgozó, és nem kell felelősséget vállalnod másokért is..."
Akkor viszont az osztállyal lehet a baj, ahol dolgozol. Nálunk teljesen egyértelmű, hogy mint az osztály (egyetlen) főorvosa én felelek mindenért:) Kivéve, ha az ápoló nem szól valamiről, így nem tudhattam. Nagyon nincs kétségem afelől, hogyha szarvashibát követek el, akkor pillanatok alatt repülök az osztályról, mint ahogy ez megtörtént pár évvel előttem egy másik orvossal. Az ápolóknak nálunk minimális felelősségük van, legalábbis összehasonlítva az enyémmel:)

"Ja, és mindig kevés az alkalmazott, így soha nem lehet elég színvonalas melót csinálni,mert csak a legszükségesebbekre jut idő..."
Ez megintcsak érdekes számomra. Az osztályon ahol dolgozom, van 12 ágy és ma dolgozik négy ápoló. Azért csak négy, mert kettő megbetegedett. Tehát ha nem lennének betegek, akkor egy ápolóra jutna két beteg (így három). És mi nem intenzív osztály vagyunk. Erre a 12 ágyra van egy főorvos (ez vagyok én:) ) és egy rezidens, tehát 6 beteg/orvos. Éjszakai műszakban dolgozik két ápoló. Magyarországon a 85 ágyra volt nappal talán hat ápoló, éjjel meg max. 3. De olvastam tavaly egy cikket, amikor az oslo-i kh-ban beszéltek leépítésekről, hogy volt olyan ápoló aki az egész napos munka után sírva ment haza, mert annyira kimerítőnek találta azt. Nem tudom, milyen osztályon dolgozott, vagy, hogy milyen elvárások voltak vele szemben, de kétlem, hogy 85 ágyra lett volna harmadmagával. Hozzáteszem, a legtöbb orvos elment erről az osztályról, ahol most dolgozom, mert nem bírták a megterhelés. Azt a megterhelés, amely mellett most ilyen hosszú választ van időm írni:)
Tehát nem tudom, hogy hol kevés a személyzet, de meghallgatnám, hogy nálatok mi a helyzet:)

andaluzkutya 2012.10.02. 11:07:45

@kriosz:
Villámválasz:
"Pedig lehet benne valami és nem csak ő írta hanem nem is olyan régen olvastam norvégtól norvég újságban."

utána meg:
"Megmondom neked őszintén nem igen érdekel hogy az újság mit ír."
A hosszútávú időjáráselőrejelzés ill. a statisztikai adat között azért van némi különbség:)

kriosz 2012.10.02. 11:20:13

@andaluzkutya: Azt nem írtam hogy érdekel is, arra reagáltam hogy a szerző hogy tud magyarként ilyen hülyeséget írni.

Yrtad hogy van négy gyereked, nem tudom mekkorák, eljárogatnak e már, barátok barátnők társaság stb. Ne adj isten de ha mégis akkor is nyugodtan leszel mert a statisztika ugyis azt írja hogy szép lassan már senki sem drogozik? Nagyon sokuknak a személyiségéből adódik hogy nem oldódnak ugye igazán könnyen de ha isznak v. narkóznak akkor nincs gond már jobban megy a buli. Kis faluban élek, kivűlről tiszta idill, képeslapba illő, minden szép és rendezett és tudod hány házról tudja a falu az állandó narkózűröket.Az orrod előtt megy az adok veszek:(

MrFülig 2012.10.02. 11:22:08

Hát, már megfogadtam, hogy nincs mit hozzátennem a dologhoz, de:
andaluzkutya
portugeza
praclee76
Északifény74

Jól megfogtátok a mondanivaló lényegét :D
portugézánál már egyenesen étterembe kell járni...
Szóval a "vendéglő" itt csak egy analógia, arra, hogy ha nagyon nincs kedve, ereje senkinek főzni, akkor vannak más megoldások is ha jó az ember fizetése.
Házhozszállítás
Félkész, készételek
Önkiszolgáló éttermek
Gyorsbüfék
Vendéglők
Éttermek
Stb.
Ezek megfelelő kombinációjával, ha normálisan keres az ember, akkor sok időt és energiát spórolhat, és nem gond az sem ha van gyereke. És nekem nem mondja erre most senki, hogy de ilyen meg olyan egészségtelen, ez meg az.
Mert mondom "megfelelő kombinációjával".
Külön még reagálva portugézának.
Már miért ne hasonlíthatnám?
Egyetlen dolgot állít a szerző, hogy a válási statisztika magas és ennek köze lehet az emancipációhoz.
Erre én csak ezt mondtam, hogy mihez képest magas, az a kis plusz, amit emel az emancipáció, akkor talán mégis megéri, nem?
Ennyi, nem kell túlelemezni.
Üdv

andaluzkutya 2012.10.02. 11:33:53

@MrFülig:
Oké, nem elemezzük túl:)
A véleményem röviden: az emancipáció JÓ:) (férfiként)

kriosz 2012.10.02. 11:43:11

@andaluzkutya: Kérdezhetek? Írtad hogy szenvedélybetegekkel dolgozol.Miért olyan hosszú még ezeknél a betegeknél is a várólista amikor itt nagyon fontos lenne az idő?A suliban többszőr volt ilyen kis előadás ahol ilyen gyerekek szülei mesélték el a történeteiket és mindegyik azért panaszkodott hogy a profi segítségre nagyon sokat vártak és addig nagyon nehéz volt hiszen csak mint családtagként nagyon nehéz segíteni.
Nekem különösebben nincs gondom az itten eü-vel, van ami tetszik van ami nem , a kommunikáció amivel vitatkoznék mint beteg, az ápolókra nemigen lehet rossz szavam de a dokikból úgy kell kihúzni akár mit is.

andaluzkutya 2012.10.02. 12:12:39

@kriosz:
Pesze, hogy kérdezhetsz:)
Ugyanazért hosszú a várólista, amit írtam fent. A norvégok (legalábbis az állam) többnyire úgy működnek (amennyire megfigyeltem), hogy kiszámolják hogy mire mennyi jut úgy, hogy a költségvetésben ne legyen hiány, és annyit költenek rá. A szenvedélybetegellátásra ennyit költenek, ezért vannak olyan helyek, ahova két év bekerülni. Igaz, ha ott vagy, akkor kezelnek egy évig. A két év várakozási időben meg mehet az ember járóbetegrendelésre (ami megintcsak nem olyan, mint Magyarországon az ideggondozó, annál sokkal több idő van egy betegre). Most cikkeznek sokat arról, hogy mindenképpen fejleszteni akarják a szenvedélybetegellátást, de pl. nálunk ezzel párhuzamosan megszüntették két intézménnyel a szerződést. (itt ugy néz ki, hogy az üzemeltetők többsége magán, de az állammal, vagy az adott régióval szerződésük van, tehát az állam fizet).
De azt tudom, hogy nagy hangsúlyt akarnak fektetni az otthoni ellátásra, ami azt jelenti, hogy pl. alkohol-megvonást otthon kezelnének. Mutattak ezzel kapcsolatban egy amerikai tanulmányt, amely szerint a beteg 90%-nál, ha napi fél órát ott vannak vele, átbeszélnek mindent, motiválják, akkor ugyanolyan hatékony a kezelés, mint intézetben. Kicsit szkeptikus vagyok, de ki tudja:)
Amúgy a 25 év alattiak előnyt élveznek, ami azt jelenti, hogy nekik max. 3 hónap várakozási idő után kezelésben kell részesülniük. Ebből következik, hogy lehet, hogy az nem a legjobb kezelés lesz, de valahova be kell kerülnie a betegnek.

Vannak nagyobb gyerekeim is, akik eljárnak már. Szoktunk beszélni a drogokról/piáról, meg pl. hogy milyen helyzeteket érdemes elkerülni. Eddig nem szoktak rá, úgyhogy van ok az optimizmusra:) Én középiskolásként/egyetemistaként nagyon sokat buliztam és pl. ittam is (sőt, néha hangosabb voltam a kelleténél), de attól még többé-kevésbé tisztességes ember lett belőlem:) (bár orvos...)

andaluzkutya 2012.10.02. 12:25:30

@andaluzkutya: Bocsánat, nem 3 hónap várakozási idő UTÁN, hanem 3 hónapon belül.

kriosz 2012.10.02. 12:31:36

@andaluzkutya: Hmm értem, csak már megint nagyon katonás ez a kiosztás :(
Te én nem arról beszélek hogy ne szórakozzunk, én is voltam fiatal és vannak emlékeim :) de valahogy mások, mégis:(
Én itt /lehet azóta már nagyon vál toztak a dolgok bár nem hiszem/ meglehetősen régen voltam úgy direkt szórakozni teszem egy bár v. pub stb. mert nem éreztem jól magam. Pedig hozzáedződtem otthon a sörözésekhez, szórakozáshoz, a kiabáláshoz, ahhoz hogy milyen egy részeg ember. De itt elmentünk és ca. egy óra múlva valahogy féltem mert addig kuss volt de aztán ahogy egyre többet ittak ment az üvöltés, huh mondom most csapnak fejbe egy söröskorsóval:)és nem a legalja pub volt hanem egy hotel bárja.VAlahogy jobban bejön ahogy délen szórakoznak.

kriosz 2012.10.02. 12:34:12

@andaluzkutya: A szenvedélybeteg kezelését mindig saját magának kell kérvényezni ??/ha nem kiskorú/

andaluzkutya 2012.10.02. 12:51:20

@kriosz: Én ezért lepődök meg, amikor azt mondják, hogy a Norvégok hidegek, mert pl. a munkahelyemen józanul is százszor hangosabbak, és az én fogalmaim szerint nem nevetnek, hanem "nyerítenek", vagy ordítva nevetnek. Nyilván ha erre még rájön a pia, meg miegymás, akkor ez sokszorozódik. Én nem voltam még szórakozóhelyen, de más helyeken ahol ittak nem igazán volt félelmem. Tény, hogy el tudják veszíteni a fonalat, de ez Budapesten is megtörténik nem egy emberrel.

Mindenfajta betegség kezelését alapjáraton a betegnek magának kell kérvényezni. Kényszergyógykezelés szenvedélybetegeknél csak akkor lehet, ha többszörösen bebízonyította, hogy közvetlenül életveszélyes amit csinál (pl. sorozatos túladagolások, vagy olyan szinten elhanyagolja magát, hogy a szervezete jó eséllyel nem bírja tovább ezt az életvitelt és ennek ellenére nem akar önkéntes kezelést), vagy ha a környezetére komoly veszélyt jelent a drogozás/ivás miatti életvitele. Gondolok itt arra, hogy pl. valaki iszik, agy kikapcsol (ez nem ugyanaz, mint hogy fellazultabb lesz és ezért agresszív), agresszív, vagy pl. ugyanez droggal. Tehát nem büntethető, mert nem volt beszámítható a tett elkövetésének időpontjában, de a szerhasználó életvitele miatt rendszeresen ilyen állapotba kerül és ezáltal közvetlen veszélyt jelent a társadalomra.
Amúgy az ilyen kényszergyógykezeléseknek elég alacsony a hatásfoka, a lényege inkább az, hogy arra az időre legalább fellélegezhet a környezet, meg a szervezet is összekapja magát.

kriosz 2012.10.02. 13:03:08

@andaluzkutya: Érdekes hogy az ilyen kérnyszerkezeléseknek i lyen alacsony a hatásfoka, persze tudom az hogy nem akarja ill. akarja saját maga rengeteget jelent de ilyenkor nem tud segíteni egy jó pszichológus hiszen aki már ide eljut és akkor sem magától htá annak nem időt lehet jósolni nem?

Ja, a nyerítés meg ilyenek ja az megvan de amúgy hát őszintén épp hogy csak elbeszélgetek mondjuk anyukával, semleges témákról de az is nagyon nyögvenyelősen megy. Mondjuk kénytelen mert olyan program van mondjuk suliban, aztán kitalálják hogy ismerkedős est borozással és a végén már azt tárgyalja ki nekem hogy milyen a férje /aki ott ül velem szemben/ az ágyban, v. táncoljunk együtt ez még rosszabb :))))

kincsa 2012.10.02. 14:16:10

@tucano: Labadozol? Remelem, nem komoly!
Braziliarol tudnal par szot mondani? Lehet, hogy a legkozelebbi celallomasunk Sao Paolo lesz.
Ja, es en kb. 6 evet eltem Olaszorszagban, Pisa, Torino, Bergamo, de sokat jartam Sziciliaban is (Siracusa). Neked hogy tetszett? Merre eltel?

andaluzkutya 2012.10.02. 14:47:08

@kriosz: De, foglalkoznak velük jó pszichológusok, meg pszichiáterek meg ápolók és próbálják felkelteni bennük az érdeklődést ill. a motivációt, hogy kezdjenek magukkal valamit. Van, akinél sikerül és van akinél nem. De tény, hogy a betegnek mindenképpen akarni kell a változást, vagy el kell érni, hogy akarja, más esetben úgysem lesz semmi az egészből.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2012.10.03. 14:19:36

@mohácska: Kedves Drága Egyetlen Mohácskám,

a kedvedért leírom újra mert láthatóan itt nem az én készülékemben van a hiba...

Ez nem az én véleményem, hanem...most kapaszkodj meg erősen valamiben, mert ez magával fog ragadni... norvég férfiak véleménye! Bizony ám. Ők panaszkodtak a kinti nők mentalitásáról és ezt okolták a magas válási arány miatt.

Nyilván nekem nem volt soha norvég barátnőm és nem is mernék ilyesmit nekik mondani. Annál több alázat szorult belém. Ez az ő tapasztalatuk. Én csak átadtam az infót, nem kívánok ez ügyben állást foglalni.

De ahogy mások is kifejtették már előttem nem csak a körülöttem lévő pasik panaszkodtak erre, máshol is direkt Dél-Kelet Ázsiába járnak ismerkedni. Nah, most erre varrjál gombot! :) Csak nem zörög a haraszt...

Természetesen ha igazi "balkános mentalitásom" lenne, akkor most jönne az a rész, hogy elhordanálak mindenféle jött-ment feministának...de hát szerencsére nem vagyok ilyen. :)

Azért örömmel látom, hogy Te is vélhetően Ausztráliában születtél, ahol szingapúri és dél-amerikai szülők neveltek, és teljes mértékben mentes vagy a "balkáni mentalitástól". A magyart gondolom hobbiból tanultad, igaz? :) És távol áll tőled, hogy alaptalanul vádaskodsz. Hála Istennek!

/No offense, nem kívánok erről többet vitázni/.

tucano 2012.10.03. 22:05:27

@kincsa: imádtam (imádom) Olaszországot:) Lecce és Brindisi voltak a bázisaink. Bármikor visszamennék Olaszországba (is)

Sampa nagyon kemény hely, minden szempontból, nekem túl nagy, egyszerűen teljesen elveszve éreztem mindig magam ott. Viszont lehet kapni ott kolbászt, ami miatt szerintem egyedülállóan vonzó hely Dél-Amerikában

namiamano 2012.10.06. 09:28:49

@nigara: Válasz a "miért pont Norvégia?" kérdésre:
Amikor nekiálltunk külföldön szétnézni, még UK, Franciország, Skandinávia esetleg Kanada, Ausztrália vonalon ment a keresés. Végül ez szűkült Skandináviára és azon belül is Norvégiára.
A fontosabb okok:
- közel van (éltünk Ausztráliában és onnan nem lehet pár óra alatt hazaugrani, ha a családdal történik valami)
- jók a fizetések (otthon nem tudtunk egy fizetésből megélni)
- családbarát ország (szeretnénk gyerekeket)
- gyönörű a táj
- nincs olyan meleg, mint otthon (na jó, ez a feleségemnek ellenérv volt)
- nem EU-tag (ha bármi történne a görögökkel, olaszokkal, spanyolokkak, itt talán kevésbé érezzük meg)
- ritkán alkott (15,5 fő/km²)
- van sok-sok erdő és kereslet orvosokra (én erdész vagyok, feleségem orvos)

És belülről nézve nem is drága. Legalább is a fizetésemből sokkal több mindent meg tudok venni, mint otthon tudtam...

nigara 2012.10.06. 09:56:38

@andaluzkutya: pl. "valaki iszik, agy kikapcsol (ez nem ugyanaz, mint hogy fellazultabb lesz és ezért agresszív), agresszív, vagy pl. ugyanez droggal. Tehát nem büntethető, mert nem volt beszámítható a tett elkövetésének időpontjában, de a szerhasználó életvitele miatt rendszeresen ilyen állapotba kerül és ezáltal közvetlen veszélyt jelent a társadalomra."

Nem büntethető, ha nem volt beszámítható a drog miatt??? Tehát ez kvázi felmentést jelent??? Hogy lehet így visszaszorítani a szerhasználatot?
Egyébként szerintem baromira nem mindegy, hogy vki alkoholt v. drogot fogyaszt - az alkoholtól nem lesz közveszélyes senki, de a drogtól viszont tuti. Itt a mostani életellenes bűncselekmények mindegyikében benne volt a drog.... belőve volt v. épp drogra kellet a pénz, ezért ölnek.

Szóval jó lenne, ha a társadalom (mindegyik) így kezelné a drogot, nem pedig úgy, mint beteg az aki függő és sajnálni kell...

nigara 2012.10.06. 10:00:24

@namiamano: köszi, jók a szempontok :)
bár nyilván nem volt olyan könnyű a nyelv miatt - ezzel mennyire kellett megküzdeni?

namiamano 2012.10.06. 10:10:44

@encore: Norvég nyelvtudás nélkül nagyon-nagyon nehéz. Főleg szerelőként...
Én is így kezdtem. Elküldtem az életrajzomat mindenhová ahová szerelőt kerestek. Több év szervizes tapasztalattal. Két helyről hívtak fel, az egyiken azt mondták, jelentkezzek náluk, ha már tudok norvégul. A másik helyen speciálisan erdészeti kisgépeket kellett volna szerelnem (akkoriban otthon a Stihlnek dolgoztam), de másnap kellett volna kezdeni...
Amikor személyesen voltam szervizekben ittkint több olyan hely volt, ahol idősebb szakik dolgoztak és SENKI a szervízben nem beszélt angolul. Szinte mindenhol a norvég a munkanyelv.
Angollal két módon lehet itt érvényesülni:
- nagy olajcég, sok külföldi mérnökkel, ahol a munkanyelv angol. Ilyenkor a hirdetés is angol nyelvű. Viszont az alsó körökben (szerelő, gépbeállító, hegesztő) itt is norvég a munkanyelv, a felsőbb dolgokba pedig "Engineering diploma", meg "10 év tapasztalat az olajiparban" kell...
- a másik lehetőség, ha folyékonyan beszélsz angolul és valamihez nagyon-nagyon-nagyon értesz és éppen azt keresnek... Persze itt kell sok év tapasztalat, meg papír róla, meg referenciák. Viszont így elképzelhető, hogy elég itt megtanulnod a norvégot (természetesen rohamtempóban, mert továbbra is az a munkanyelv)
Jóbarátom gyógyszerészként kapott norvégtudás nélkül állást, öt év gyakorlattal, diplomával. Én, miután rájöttem, hogy nyelvtudás nélkül nem leszek szerelő, veszélyesfa-kitermelő cégekhez pályáztam, erdész diplomával, sok éves tapasztalattal...

Pénzügyi dolgokról:
Pályázgatni bőven elég a 300e. Egyrészt én voltam interjún telfonon és Skype-on keresztül, másrészt, ha behívnak személyes interjúra az már-már felér egy "gratulálunk, megkapta az állást" válasszal. Amikor első szmélyes interjúmon voltam, a főnök nem azzal kezdte, hogy mihez ért, hanem, hogy mikor tudna kezdeni?, kell-e segítség szálláskeresésben?, vannak-e gyerekek?, hová fognak iskolába járni?
Furcsa volt magyarként ilyet megélni...
Kijövetelnél viszont nem lesz elég a 300e. A lakás/ház/szoba bérllés drága... Ha kerül egy szoba 3000 NOK-ba, és kérnek kéthavi kauciót, akkor már elfogyott a pénz... Pedig az első hónapban még enni is kellene.
Amikor elindultam, volt kb. 400e a számlámon, és apósom azt mondta, hogy félretett nekünk egy misit, ha kell már utalja is.
Aztán hatalmas mázlival - egy hónap barátoknál, hostelben és erdőben alvás után - most egy farmon lakom ingyen, besegítek a munkákba és ha a gazda nincs itt nekem kell vigyáznom a framra... Így nem kellett igénybevenni a segítséget apósomtól. Persze hatalmas szerencsém volt... (de arra is szükség van)

Elinduláskor a jelszó az volt:
Where there is a will, there is a way!

namiamano 2012.10.06. 10:17:06

@nigara: Míg irtam encore-nak a válasz, kaptam a te válaszod/kérdésed. Remélem az ottani válasz megfelel...
Jelenleg nagy erőkkel tanulom a nyelvet. El kellene végezzek egy biztonsági tanfolyamot, ami csak norvégul érhető el. Amíg nincs meg, nem vesznek fel állandóra... Így van ösztönzés!

nigara 2012.10.06. 10:18:38

@namiamano: inkább arra gondoltam, hogy mennyire nehéz a nyelvet megtanulni :)

bpetya75 2012.10.06. 10:23:58

@namiamano:

Sikerült a szakmában elhelyezkedned? Vagy Ausztráliában már átképezted magad mondjuk vasipari munkássá ;-)

bpetya75 2012.10.06. 10:26:56

@namiamano:

Vagyis erdészként meg sem próbáltál elhelyezkedni? Ez a vonal teljesen esélytelen? Favágóként meg nem éri meg?

namiamano 2012.10.06. 10:29:02

@nigara: Praclee76 írta: "A nyelvet szerintem nem nehéz megtanulni, azt mondhatom, kb. 50-60% a németre, 30% az angolra hajaz. A maradék 10% az, ami echte norvég. Bár, ez így nem igaz, mert inkább dán-svéd-norvég keverék."
Én beszélek németül és angolul, így ha valami le van írva nagyrészt megértem. Visszont fertelmes-gyorsan beszélnek...
Amikor norvégul tanuló külföldiekkel beszélgettem, elég jól értettem, viszont a helyiek beszédéből sokszor szt sem tudom, hol ért véget a mondat és kezdődött a következő...
Lényeg-a-lényeg német és angol tudással nem nehéz tanulni. Viszont sokszor nehéz elvonatkoztatni a német és angol alapoktól...

nigara 2012.10.06. 10:35:06

@namiamano: igen, emlékszem pracli hsz-ére, de minden vélemény számít :)
ja, és én nem beszélek németül - szavakat még csak-csak, de semmi nyelvtan.
Így marad a 30% angol kiindulási alap, ezért kérdeztelek, hogy az angollal hogy lehet elindulni (Ausztráliából kiindulva). Persze azt addig nem tudtam, hogy németül is tudsz :)

namiamano 2012.10.06. 10:35:14

@bpetya75: Az erdészet itt eléggé mást jelent. Nem kell telepíteni, meg kezelni, meg gondozni mert van elég. Előbb-utóbb majd felnő :)
Szóval így igazi erdész állások sincsenek.
Mivel erdővel kapcsolatos állások eléggé ritkán vannak meghirdetve, így fogtam magam és az összes cégnek, akit a guglival találtam elküldtem a cv-met. Négyen visszajeleztek. Egyik egyszemélyes cég volt, másikba februártól kellettem volna.
Voltam két interjún, meg próbamunkán és mind a két állást megkaptam...
Így most fakitermelés, fáramászás, ilyesmi...
Egész évben minden nap az erdőben, mi másra vágyhatna egy erdész...

bpetya75 2012.10.06. 10:45:05

@namiamano:

Azért csaptam le a témára, mert én is erdész vagyok. 2009 februárjában próbálkoztam a norvégoknál meg a svédeknél, balekoktól kaptam pár email-címet, de nem mentem semmire. A svéd nem válaszolt, a norvég meg azt írta, hogy a visszajáró lengyel melósait sem hívta egyelőre vissza, mert válság van. Aztán szép lassan kialakultak itthon a dolgok, és végül maradtam.

Öcskös a finneknél nyomja, de úgy igazán a szakmában Ő sem tudott elhelyezkedni. Pedig hajlandó lett volna elmenni a sarkkörön túlra is, de még oda is 10-15*-ös túljelentkezés volt. Mondjuk nem hiszem, hogy sokáig bírta volna, annyira nem északi típus a srác ;-)

A fakitermelés ezek szerint nem veszélyesfa-döntést jelent, hanem igazi erdei melót? De ott miért kell fára mászni? Meg amúgy nem harvesterek használnak?

Egyébként ausziknál mennyit voltatok? Ott tudtál szakmázni, vagy telesen mást csináltál?

Bocs, hogy így letámadtalak, de még nem futottam itt össze egyetlen erdésszel sem, ezért aztán megörültem neked :-D

andaluzkutya 2012.10.06. 10:45:12

@nigara:
"Nem büntethető, ha nem volt beszámítható a drog miatt??? Tehát ez kvázi felmentést jelent??? Hogy lehet így visszaszorítani a szerhasználatot?"

Nem azt írtam, hogy a drog/alkohol minden esetben felmentést ad, hanem hogy vannak emberek, akik nem megszokott módon reagálnak a szerekre. Pl. vannak emberek, akik isznak egy nem túl jelentős mennyiségű alkoholt, és utána semmire nem emlékeznek, úgy viselkednek, mint ahogy egyébként soha (pl. agresszívek lesznek, pedig egyébként soha, semmire nem emlékeznek stb.). Ez egy létező betegség és ez felmentést adhat. De ha valaki azzal együtt iszik/drogozik, hogy tudja, hogy ilyen betegsége van, akkor kötelezhetik kezelésre, hogy ne legyen veszélyes magára, ill. másokra.
A szerhasználatot szerintem eleve nem a kezeléssel lehet visszaszorítani, ez csak tűzoltás. A megelőzés ezerszer fontosabb.

"Egyébként szerintem baromira nem mindegy, hogy vki alkoholt v. drogot fogyaszt - az alkoholtól nem lesz közveszélyes senki, de a drogtól viszont tuti."

Szerintem meg baromi mindegy. Az alkoholtól is vastagon közveszélyes lehet valaki, és a drogtól se lesz a többség közveszélyes. Az én tapasztalatom szerint (nem láttam erről hivatalos statisztikákat, és ha lennének, szerintem azt biztos nem hoznák nyilvánosságra) az alkohol sokkal több családot/embert tesz tönkre, mint a drogok. Csak míg az alkohol kulturálisan elfogadott errefelé, a drogok nem. Nem azt mondom, hogy a droghasználat jó, sőt, de a drogokat szembeállítani az alkohollal úgy, mintha az egyik jó lenne a másik meg nem, legalábbis tájékozatlanságra vall.

"Itt a mostani életellenes bűncselekmények mindegyikében benne volt a drog.... belőve volt v. épp drogra kellet a pénz, ezért ölnek."

Itt, Norvégiában a bűncselekmények többségében a bűncselekmények elkövetőinek nagy része szerhasználó. Ebben vastagon vannak alkoholisták is.

"Szóval jó lenne, ha a társadalom (mindegyik) így kezelné a drogot, nem pedig úgy, mint beteg az aki függő és sajnálni kell... "

Azon lehet vitatkozni, hogy betegség-e, vagy sem, viszont azok az eljárások működnek relatíve hatékonyan a leszoktatásban, amelyek betegségnek kezelik. Sajnálni nem kell, mint ahogy semmilyen beteget sem kell sajnálni, viszont szerintem érdemes lehetőséget biztosítani nekik a gyógyulásra. Amúgy ha ismernél annyi drogost/alkoholistát, mint én, és ismernéd az élettörténetüket, lehet, hogy kicsit puhulna a véleményed:) Ez persze nem ad nekik felmentést az alól, hogy viseljék a tetteik következményét. (ez nem áll szemben azzal, amit fent írtam, mert ott a szerhasználók egy speciális (és kisebbségben lévő) csoportjáról beszéltem).

nigara 2012.10.06. 11:31:55

@andaluzkutya: oké, te vagy a szakember, biztos más belülről látni. De akkor sem gondolom, hogy felmentést adhat az élettörténet arra, hogy valaki drogos lesz-e.
Ja, és nem mondtam, hogy az alkohol jó. De az más, hogy tönkretenni (ahogy írtad) másokat, vagy megölni, kirabolni, stb.
Én láttam ugyanazokat az embereket berúgva meg belőve (nem heroin) is - mintha két különböző ember lett volna!!! Végtelen önkontroll-vesztést láttam, amikor képtelen ép ésszel gondolkodni, Rémisztő.

andaluzkutya 2012.10.06. 11:56:00

@nigara: Ez egy olyan dolog, hogy vannak emberek, akikkel történhet nagyjából akármi, és nem lesz függő (ilyen vagyok pl. szerintem én, de majd meglátjuk a temetésemnél:) ), vannak olyanok, akikben megvan a lehetőség, de a viszonylag jó élete miatt nem lesz rá szüksége, van olyan akinek bár jónak mondható élete volt, mégis függő lesz, és olyan is van, akinél minden adott és az is lesz.
Mi alól kell felmentést adni? Még akkor is, ha valaki az utolsó csoportban van, a következményeit nagyrészt akkor is ő viseli.
A drogosok többsége nem öl embert. Mint ahogy az alkoholisták többsége sem. De mind a két csoportban előfordul. Abban viszont biztos vagyok, hogy a büntetéstől még senki nem szokott le véglegesen.
Önkontrollvesztés bármilyen függőségnél lehet. Olvastam nemrég egy könyvet, amiben azt fejtegették, hogy rengeteg olyan ember van, aki úgy használ opiátokat, amfetamint, füvet, akármit, mint más az alkoholt. Tehát megfelelő körülmények között, viszonylag ritkán, anélkül, hogy bármilyen függőség kialakulna. És nincs önkontrollvesztés sem. Amúgy volt olyan betegem, aki azt mondta, hogy az amfetamintól megnyugszik, de alkoholt nem használ, mert akkor teljesen megőrül. Tehát nem a szer a lényeg, hanem az adott emberre való hatása. Az általad említett embereknek semmikép sem ajánlanám, hogy lőjék magukat... (persze másoknak se:) )

bpetya75 2012.10.06. 12:20:15

@andaluzkutya:

Egy cimborám 17 év után pont most próbál leállni a fűvel. Nem igazán megy neki. Pedig benne született meg az elhatározás, mert azt vette észre magán, hogy kezd függővé válni. Valószínűleg későn vette észre a jeleket, mert már visszafelé táncol. A múlt héten kért meg a felesége, hogy próbálják meg valahogy hatni rá, mert kezd rámenni a kapcsolatuk a dologra.

Csak azt nem tudom, hogy kezdjek hozzá :-(

andaluzkutya 2012.10.06. 13:31:09

@bpetya75: Bizony, a fű is komoly függőséget tud okozni. Volt olyan betegem, fiatal, nagydarab srác, aki szó szerint nyüszített az első napokban, és nem is tudta végigcsinálni a kezelést...
A 17 év mindenesetre nagy idő. Sajnos nem ismerem annyira, hogy Mo.-n milyen kezelési lehetőségek vannak, mert odahaza nem ez volt a profilom, de most hirtelen ezt találtam, lehet, hogy hasznos:
www.kannabiszpont.hu/
meg
www.kekpont.hu/

bpetya75 2012.10.06. 14:59:33

@andaluzkutya:

Köszi az infót! Bíztam benne, hogy valami tippet tudsz adni :-)

pnimrod 2012.10.06. 17:16:29

Amikor kikerultem Norvegiaba gyogyszereszkent (valoban szinte nulla norvegtudassal, ahogy namiamano irta), sok izgalmas dolog tortent velem, aminek felsorolasatol megkimellek titeket :-), de mind kozul a legizgalmasabb az volt, ahogy a norvegok fogadtak. "Kapsz egy eselyt!" - mondtak. Osztonosen joindulattal alltak hozzam. Belejuk van kodolva, mint Asimov robotjaiba a robotika torvenyei. Ettol annyira elerzekenyultem, hogy honapokig ugy lattam mindent, mint a Foldre szallt mennyorszagot. Kisse arnyaltabb lett a kep ket ev utan, tegyuk hozza. Egy ket dologban masok a tapasztalataim, mint a post irojanak, ami asszem tok normalis, mert mas korokben mozgott, mint en.

Ridegtartas az iskolaban: hat nem t'om. Nyolc es tiz eves gyerekunk jar itt oskolaba harmadik eve. A nagyobbik az elsot Mo-on csinalta meg, igy van egy keves osszehasonlitasi alapunk. A lanyom panaszkodott, hogy egyedul erzi magat az osztalyban, kikozositik a lanyok. Beszeltunk az osztalyfonokkel, aki megkoszonte az infot es megigerte, hogy odafigyel a gyerekre, minket pedig hetente fel fog hivni, hogy konzultalunk. Azota hetente felhiv. A kiscsaj helyzete pedig jobb lett.

Hitetlen/vallastalan orszag: het kollegam kozul 3 jar rendszeresen vmi kereszteny kozossegbe (velem egyutt 4). Negyezer fos kisvarosban elunk, ahol 7 aktiv felekezet nyomja az ipart. A helybeliek elmondasa szerint a kereszteny aktivitas eszak fele haladva meg kifejezettebb.

Sebesseghatar alatt: ...leginkabb csak en kozlekedek a kornyeken, mert irto magas a buntetesi tarifa. Az norveg ifjak meglatasom szerint erosen hajlanak a szaguldozasra...

Tok igazad van, segitokeszseg tekinteteben toronymagasan a magyarok felett allnak. Eszembe jut a sokat emlegetett "magyar vendegszeretet", ami (tisztelet a kivetelnek) elmarad a norveg vendegszeretettol.

Ugyintezes egy nap alatt: ember, teged tenyeren hordott a sors. :-) Sogoromnak 3 honapig tartott ugy, hogy volt munkaszerzodese. Februartol megvaltoztak a szabalyok, a tartozkodasi engedely feltetele 80 szazalekos munka (irasbeli ajanlat vagy szerzodes) minimum 6 honapra.
Ugy latom, Norvegia az iden elkezdte becsukni a szelesre tart kapukat, nem olyan jaj-de-konnyu munkat talalni. Oslo mar inkabb pakisztani, mint norveg, a szoc.rendszeren ezerszam lognak a potyautasok, na meg persze a bevandorlokkal egyutt megerkezett (felerosodott) az ugyeskedo mentalitas. A norvegok baromi tolerans nepseg, de nem bolondok. ...

kinots 2012.10.07. 19:15:25

Szia! Tud vki egy megbízható oldalt ahol lehet norvég állást találni?? Nagyon szépen köszönöm előre is a segítséget.

namiamano 2012.10.11. 19:23:30

@kinots: finn.no (www.finn.no/jobb/)
nav.no (tjenester.nav.no/stillinger/forside)

ez a két fő oldal. A finn az itteni bazár. Ezen hirdetik a legtöbb állást (is). A nav pedig a helyi munkaügyi hivatal.
Amit én néztem ezen kívül az a jobbnorge.no (www.jobbnorge.no/search.aspx) volt, ahol elsősorban magasan kvalifikált profikat keresnek (orvosállások, phd- és postdoc helyek, kutatói munkák).

kinots 2012.10.11. 22:00:37

@namiamano

Nagyon szépen köszönöm!

kinots 2012.10.11. 22:03:12

@namiamano: Nagyon szépen köszönöm!

encore 2012.10.13. 22:20:30

@namiamano:
Köszönöm a segítséged, sajnos nem voltam a napokban netközelben, ráadásul, itthon is most váltottam munkahelyet (márkaszerviz-autószerelő) addig míg nem gyűlik még össze több pénzem, kell az itthoni munka.
Azt írtad hogy szerelő vagy, de azt nem hogy gépszerelő, vagy milyen szerelő végzettségű, a faipari diplomán kívül?
Én a finn.no-n nézegetem leginkább de egyre több szerelőt keresnek.
Én nem tudom hogy ki hogy van vele de az autószerelő szakma már közel sem csak a mechanikáról szól és egy kis villamosságról.
Pont fordított kezd lenni, és a gyári autódiagnosztika része sem szokott már sokszor elég lenni, "Éhes a szakma a speciálisnak mondható oszcilloszkópos diagnosztikára, (mechatronikai tudásra) ezt meg tudomásom szerint mérnöki szint kezd lenni.
Egy történelemtanár ismerősöm meg azt mondta betanított munka az autószerelő. Akkor most mi?
Minden esetre a finn-en most 119 hirdetés 180 álláshely van amit nem keveslek, (korábban szinte (csak) 100 álláshely volt, Magyarországon meg alig 1-2.
Neked autószerelő gyakorlatod is van vagy gépszerelői vagy más is?
Én is ki fogok jutni angollal attól nem félek, mert már más autószerelőknek is sikerült, bár ez a referencia dolog nem erősségem, nem voltak túl kedvesek bármelyik márkaszervizt hagytam is ott eddig, szóval azt nem tudom kit írjak majd az önéletrajzomba. (Az hogy nem voltak kedvesek, a magyar autószerelői szakma milliőnek köszönhető, a mocskolódásuknak)
Szívesen fogadok még bármilyen infót ezzel a szakmával kapcsolatban Norvégiához kötve tőled is vagy bárkitől.
Mégegyszer köszönöm ezeket az infókat is.

chrissv 2012.10.25. 14:34:58

Üdv. Mindenkinek. Örülök hogy megtaláltam ezt a blogot. Rengeteg jó dolgot olvastam mind a posztokban, mind a kommentek között.

Rólam annyit kell tudni hogy, 24 évesen, diploma nélkül, érettségivel, vendéglátós szakmával, és folyékony angol nyelvtudással érkeztem 2 hete Norvégiába. Szerencsés helyzetben vagyok mert norvég ismerősök biztosítanak szállást a számomra, és már érkezésem másnapjára volt nem hivatalos munkám. Amely persze hagy némi kívánnivalót maga után, de a lényeg hogy fizet. Hozzá kell tegyem, ez a könnyű helyzet nem tart örökké, mert a szállásom November végéig biztosított, plusz a munkám is hetente pár napot igényel csak, és ahogy haladunk előre a télnek annál inkább lesz egyre kevesebb meló.
Szóval ezerrel küldöm az önéletrajzokat szerte az országban, Oslo-tól Tromso-ig mindenhová, mindenféle tevékenységre. Plusz személyesen is keresem fel a helyeket a körzetben, és passzolom le a CV-ket, eddig nem sok sikerrel.

Ha minden kötél szakad, van pénzem haza utazni, vagy át UK-be, ahol már éltem 1 évet, és meg vannak a papírjaim is. Viszont ez az ország sokkal sokkal szimpatikusabb mint Anglia, nem csak a kimagasló fizetéseket tekintve, hanem önmagában az egész rendszert tekintve is. Hatalmas a nyugalom, és hatalmas a rend. Habár az időjárás borzalmas, és a nyelvet is szoknom kell még. Ahogyan előttem írták, az angol nyelvtudása az ittenieknek tényleg abszolút rendben van, jól érhetően, helyesen kifejezve beszélik, 10-ből 9 tökéletesen beszélt angolul eddig.

A tervem az viszonylag egyszerű, pénzre van szükségem finanszírozni a céljaimat. Ezt a tőkét otthon lehetetlen előteremteni az én képességeimmel, Angliában pedig 3-4 évbe telne és fiatal korom ellenére fogytán az időm. Norvégia viszont áthidalja a problémám, feltéve ha a következő hetek sikeresen fognak lezajlani.
Ezentúl nyomon követem a blogot, és meg írom a tapasztalatokat, legyen az negatív illetve pozitív.
Addig is üdv.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása