Azt ígértük, hogy ha érkezik poszt, akkor azt kitesszük - azt azért nem gondoltuk volna, hogy ez ilyen gyorsan meg is történik, pedig így lett. Aki küldte (a képekkel együtt) Virág, aki másfél éve kezdte olvasni a blogot, ha jól értjük, akkor nagyjából az elejétől, ami szép teljesítmény (és persze köszönjük). Most úgy gondolta, ő is megírja a maga történetét.

„Nagyjából másfél éve olvasom a blogot, napi rendszerességgel, ez lett az elalvás előtti utolsófélórás hobbim, mondjuk így. :)

De komolyan... most tartok az 5 évvel ezelőtti posztoknál és örömömre olvastam az egyik alatti HÁ-kommentet, addigra legalább 1500 bejegyzésen túl van a blog. Akkor lesz még mit olvasnom esténként bőven!

Szétröhögöm magam a vitákon is, volt abból is bőven, igazi magyar vagyok, a véremben folyik a balhé. :D

Amúgy nem is, konfliktuskerülő ember vagyok az életben, de azért szórakoztat mások vitája néha, shame on me. Biztos így élem ki magam, elméletben. :))

Én is határátkelő lettem tavaly novemberben, nagy szerelem a muníció, meg még ezer más dolog, őrült jó időszaka ez az életemnek.

34 éves vagyok, hosszú évekig a vendéglátásban dolgoztam Magyarországon és imádtam. Nem vagyok előre tervező/gondolkodó típus, ma van szerda, holnap csütörtök, legyen elég ennyi.

Húsz éve egyszer elütött egy BKV-busz, zöldön mentem át zebrán épp, nem én voltam a hibás! Na, mindegy, rohadt jól megúsztam ahhoz képest, hogy egy 20 tonnás dolog elütött, a lényeg, hogy talán ezután alakult ki végérvényesen nálam, hogy túlságosan előre tervezni felesleges.

Németországgal kapcsolatban mindig is éreztem valamilyen fajta kötődést, miközben tökéletesen elvoltam otthon. Sokszor voltam „kint” (most már itthon) barátaimmal, bejártam sok részét, jó volt, mindig.

Aztán egyszer csak megismerkedtem a nagy Őmmel, nem szeretném túl romantikusra venni az írásomat, nem is fejtegetném tovább. Ő régóta Németországban élő magyar férfi, német állampolgár, sikeres élettel, sikeres munkával, egy tündéri kislánnyal és barátságos exfeleséggel.

Megismertem, szerelmes lettem, túléltük a Covid okozta utazási nehézségeket és úgy amúgy a távkapcsolatot, azután pedig ideköltöztem és túléltük a tökéletes összezártságot is, azt hiszem, ezután sok gondunk már nem lesz egymással. A két véglet megvolt és jól alakult, az ezutáni dolgok mind gyerekjáték. Vagy majd kiderül. :D

A vendéglátós, néhol rugalmas, néhol rugalmatlan életemet nem volt nehéz feladni ezért az „új életért”. És hát szeretek hirtelen döntéseket hozni, nem félek attól sem, ha nincs épp pillanatnyilag konkrét tervem a jövőre nézve, valahogy mindig volt és valahogy mindig úgy volt jó.

Most integrációs kurzusra járok hétfőtől péntekig mindennap, tanultam németül még otthon sok évig, de van mit feleleveníteni és a gyakorlatba átültetni, az biztos, hogy itthon is jól menjen.

Alapítottunk egy közös céget ketten, ami az indulásától fogva bizakodásra ad okot a jövőnkre nézve (IT területen), a kislányával remekül kijövök, a honvágyam három hét után elmúlt, csak a „Túró Rudi” hiányzik, de az is miért...

Régi posztjaitokat olvasgatva megvilágosodtam, azért hiányzik a hegyes erős, a libatepertő és a macisajt, mert míg otthon éltem, egyiket sem szerettem, vagyis egyik sem érdekelt.

Most, hogy itt vagyok és nem elérhetőek, mindet akarom, hát persze. :D Ilyen az ember, ami elérhetetlen, az kell. Meg a TV-paprika. És a gulyáskrém, meg a káposztával töltött csípős almapaprika. Erős Pista van itt, az orosz boltban, hála az égnek.

Ezek ám a nagy problémák az életben!

A családom hiányzik, de a szüleimmel, míg Magyarországon éltem sem találkoztam olyan nagyon gyakran, ők a tősgyökeres pesti létből vidékre költöztek kertes házba, nyugalomba, boldogságba, örülnek, hogy én is megérkeztem ebbe. Ha kicsit távolabb is tőlük, de ott vagyok, otthon vagyok, itthon vagyok. Meg otthon is otthon vagyok és ott is nagy boldogság lenni! :)

Hessen tartományban élek, megkaptam a Covid-oltásom hamarabb, mint ahogy otthon hozzájutottam volna, aztán otthon a védettségi kártyám is meglett pikk-pakk, a távoli ügyintézés persze hihetetlen nehezen ment, de ez olyan megszokott dolog, nem lepett meg. A legutóbbi magyarországi látogatásom utolsó napjára megoldódott minden maradék intézni való. Épp időben.

Igazából azért írtam most, mert annyit olvastam itt, hogy szinte ismerőseim már a törzskommentelők és az itteni közösség és hangulat úgy általában, szerettem volna kicsit én is a részese lenni. :)

Digger, SzZolee, Csodabogar, nyuszigonosz, gabors, London2009, Golf2, fhdgy, Herr Géza, tnt, pappito, DieNannyCH, Narina, A nagy kámpics, puhacica, P.Elliot, Dragonlady, adg - annyi mindenkit tudnék még sorolni, hogy sose hagynám abba, nagyon bírlak titeket és köszönöm, hogy vagytok, sok bizonytalanságomon átsegítettek a megjegyzéseitek, akár nyelvtanulás szempontjából, akár boldogulás szempontjából, akár csak úgy, ha nem tudtam elaludni, köszi, köszi, köszi!

Sok sikert mindannyiótoknak a továbbiakban is!

És köszi a bloggazdának is, szuper platformot alkotott és sajnálom, hogy vége a jelenlegi rendszernek, de izgatottan várom, mi lesz ezután.” 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.