Arról, hogy micsoda kultúrsokk egy új országba költözni, új életet kezdeni, már sok szó esett a Határátkelőn. Arról is beszéltünk már, hogy hazatérni sem könnyű, ráadásul utóbbi esetben nehezítheti a helyzetet, hogy lélekben talán kevésbé készülünk rá. Olyannyira igaz ez, hogy még olyan szakmákban is problémát okozhat, ahol ez a „szokásos ügymenet” része. Például a külföldön szolgálatot teljesítő diplomatáknál.
Nem véletlen, hogy az amerikai külügyminisztérium hivatalos oldalán is hosszan foglalkoznak a hazatérés sokkjával, hogyan érdemes felkészülni rá, mire számítsunk. Arra gondoltam, nem árt megnézni, szerintük miért okozhat kultúrsokkot a hazatérés és milyen javaslatokkal élnek.
Persze a kultúrsokkhoz hasonlóan annak fordított változata is erősen szubjektív, személyfüggő, de az azért megállapítható, hogy sok olyan tényező, ami a külföldre költözéskor sokkol minket, elérhet a hazatéréskor is.
A szubjektivitás ellenére a különféle kutatások azt bizonyítják, hogy vannak olyan általános, közös jellemzők, melyek a legtöbb esetben jelen vannak a hazatérők körében.
A „sima” kultúrsokk jellemzői
Mielőtt azonban rátérnénk a fordított változatra, vegyük át gyorsan a határátkelés során tapasztalt kultúrsokk jellemzőit (Wilhelmus egy régi, itt olvasható posztja alapján).
A kultúrsokk egy pszichológiai folyamat, amin az új környezetbe, új kultúrába kerülő emberek átesnek. A folyamat hosszú, több éven át zajlik, és több szakaszra bontható.
„Nászút vagy mézeshetek” szakasz
A választott országban minden izgalmasnak, érdekesnek, egzotikusnak tűnik, a megérkezéssel együtt járó izgalom rányomja a bélyegét az első élményekre. Más a nyelv, más a földrajzi környezet, újnak és különlegesnek hatnak az ízek, az emberek érdekesek és barátságosak.
Ez a szakasz tarthat néhány napig vagy akár 3 hónapig is, de van, akinél teljesen kimarad. (Például azért, mert már ismeri az országot, többször járt ott, vagyis ezen a szakaszon akár korábban is áteshetett.)
Az „alkudozás” szakasza
Az első hetek, hónapok izgalma után az egzotikum varázsa megszűnik, a kiérkezőben ekkor tudatosul, hogy az elején izgalmasnak, furcsának vagy viccesnek tűnő dolgok mindig ilyenek lesznek, ezek jelentik a továbbiakban a mindennapokat.
Minden, ami kezdetben különlegesnek tűnt, csak más, sokszor nagyon, sőt riasztóan (sokkolóan) más. A megszokott kapaszkodók elvesztek, az áttelepülők kiszakadtak abból a közegből, amiben szocializálódtak. Nemcsak a nyelv más, különböznek a gesztusok, eltérőek a szokások, a viselkedési minták.
Sokan érzik úgy, hogy bár beszélik a nyelvet (akár felsőfokon), mégsem értenek meg mindent, és őket is gyakran félreértik. Az újonnan érkezőkre ráadásul rengeteg új információ zúdul. Mindet feldolgozni iszonyú fárasztó, szétválogatni (mi fontos, és mi nem) nehéz.
Mindez általában szorongást, csalódottságot vált ki, és gyakran erős vágyat (honvágyat) a megszokott világ után.
A ráhangolódás vagy beilleszkedés szakasza
Az emberek beletanulnak az új ország mindennapjaiba, az élet érezhetően könnyebbé válik. Ebben az időszakban a különbségeket már inkább elfogadni igyekeznek, és nem támadni.
Egyre többször látják, hogy az új nemcsak más, hanem sok esetben jobb is, az eltérő kultúra már értelmesnek és logikusnak hat, a negatív reakciók száma csökken.
Az új kultúrába való beleszokással kialakul az otthonosság érzése is. Az emberek többségének ekkorra általában már vannak közelebbi ismerősei, baráti kapcsolatai az új országban.
A mesterszakasz
Akik (általában több év múltán) ide eljutnak, szinte anyanyelvi szinten bírják a nyelvet, otthon érzik magukat, teljesen részt tudnak venni a külföldi ország életében, a honvágyuk megszűnik. Sok ember soha nem jut el a más kultúrába való tökéletes beilleszkedésig, nem adja fel szoros kötődését az anyanyelvéhez és ahhoz a kultúrához, amibe beleszületett.
A szakaszok meghatározott sorrendben követik egymást, mégis előfordulhat, hogy valaki egy későbbi szakaszból hosszabb-rövidebb időre visszaesik (leggyakrabban a beilleszkedés és az alkudozás szakaszai váltakoznak, mert a beilleszkedés az élet egyes területein eltérő ütemű lehet).
Mi az otthon?
Tegyünk egy rövid kitérőt, hiszen fontos meghatározni, mit nevezünk otthonnak. Amikor egy új kultúrába érkezünk, egy idő után megszokjuk, elsajátítjuk annak szokásait, gyakorlatait.
Ismerősek lesznek az illatok, a hangok, kialakul bennünk egyfajta érzelem a hely iránt, megtanuljuk, hogyan kerüljünk kapcsolatba a helyiekkel – mindebből pedig létrejön egyfajta új (de legalábbis megváltozott) identitás.
Ami érdekes, hogy legtöbbször észre sem vesszük, hogy ezek a kisebb-nagyobb változások mennyire megváltoztatják azt, amit ismerősnek, megszokottnak tekintünk. Az új hozzáállás lesz a norma, márpedig az identitásunk is ezeken a rutinokon keresztül formálódik.
Az „otthon” fogalma a meghittség, a rutin, a kommunikáció és az identitás ideáján alapul, sokkal több, mint az a lakás vagy ház, ahol éppen élünk: emberek, cselekedetek, érzések, érzelmek összessége.
„Az otthon lényege három kulcsfontosságú elemből áll össze: ismerős helyek, ismerős emberek és rutinok, valamint az emberek közötti kapcsolat megjósolható mintája” – írta Craig Storti a The Art of Coming Home (A hazatérés művészete) című könyvében.
A fordított kultúrsokk
A fentiekből következik, hogy hiába gondoljuk azt, hogy egy ismerős környezetbe térünk haza, ez sok szempontból nincs így, hiszen ha esetleg az ország nem is (erre majd később visszatérünk), mi biztosan változtunk. Velünk változott a hétköznapi rutinunk, az, ahogyan az emberekhez viszonyulunk, és (ha hosszabb ideig voltunk távol) az otthonosság hiánya is megjelenhet.
Nagyon röviden, minél hosszabb időt töltünk külföldön, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy visszatéréskor nem csak az otthon lesz más, mint amit a külföldi életünk során megszoktunk, de különbözhet attól, amit anno magunk mögött hagytunk és így persze a várakozásainktól is.
Craig Storti már említett könyvében tesz néhány megállapítást, melyek között túl sok meglepő nincs, de azért érdemes átfutni rajtuk. Szerinte a hazatérés könnyebb azoknak, akik idősebbek, ezért már jó esetben több változást tapasztaltak az életükben, és nyilván annál nehezebb, minél hosszabb időt töltött az ember külföldön, már csak azért is, mert ebben az esetben jó eséllyel jobban beilleszkedett az adott külföldi kultúrába.
Az sem meglepő, hogy minél ismerősebb és támogatóbb a környezet, annál könnyebb lesz a hazatérés, és persze minél kevésbé szakad el valaki a külföldön töltött idő alatt a hazai élettől (legyen az kultúra, közélet, stb.), annál kisebb sokkot okoz majd a hazatérés.
Ezzel együtt is figyelembe kell vennünk legalább három alaptételt:
a, az otthon megváltozott
b, mi megváltoztunk
c, alkalmazkodtunk egy másik kultúrához, most megint alkalmazkodnunk kell
Az újraalkalmazkodás
A hazatérő határátkelők sokszor azt várják, hogy az otthonuk (hazájuk, városuk) ugyanolyan lesz, mint amikor elmentek. Csakhogy ez sok szempontból sem igaz, hiszen a városok változnak, épületek emelkednek, másokat elbontanak – ám ezek a fizikai változások is megváltoztatják a közösség szövetét. Még ha teljesen természetes, szerves fejlődésről is beszélünk, ezek megzavarhatják a hazatérőt.
Hasonló a helyzet a családdal: az is változik, új tagokkal (férjek, feleségek, gyermekek) bővül, akikkel adott esetben még nem is találkoztál, és akkor a barátokról még nem beszéltünk, akik szintén változtak (hozzánk hasonlóan). Magyarul az emberi kapcsolatok sem ugyanazok, mint amikor elmentünk.
Itt érdemes beszélni röviden a hazalátogatások „csapdájáról”. Amikor ugyanis hosszabb-rövidebb időre hazalátogatunk, nem kapunk reális képet sem az országról, sem az emberi kapcsolatainkról. (Ugyanúgy, mint amikor nyaralni mész valahova, ott sem érzékeled az emberek hétköznapjait.)
Egyáltalán nem biztos, hogy azok a barátok, akik alig várják, hogy találkozzatok és jót dumáljatok, a hétköznapokban is mindig rá fognak érni – hiszen megvan a maguk élete.
Hasonlóan a családtagok, akik annyira örülnek, hogy hazalátogattál, hogy minden körülötted forog, a hazaköltözés első izgalma után egyáltalán nem biztos, hogy ugyanígy viszonyulnak majd hozzád – nem azért, mert nem szeretnének, hanem mert már nem lesz ünnep, hogy otthon vagy, a hétköznapok részévé válsz te is.
Szerintem arról van szó, hogy miként a határátkeléssel kapcsolatban, úgy a hazaköltözés esetében is sokakban egyfajta rózsaszín kép él, túlzottak a várakozások, ami könnyen csalódáshoz vezethet.
Minden ember folyamatosan változik, ráadásul külföldön élve magába szívja az adott ország kultúrájának, szokásainak egyes elemeit, melyek ugyanúgy a részévé válnak, mint a gyerekkorban felszedett szokások.
Hazatérve viszont újra kell tanulni az elfelejtett rutinokat, ráadásul minél inkább otthon éreztük magunkat az adott külföldi országban, annál nehezebb visszailleszkedni.
És akkor az olyan problémákról még nem beszéltünk, hogy esetleg az otthoniakat nem fogja különösebben izgatni, hogy te mit tapasztaltál külföldön (ne adj isten kifejezetten idegesíti majd őket, ha felhozod), cserébe viszont téged sem érdekel olyan részletességgel, mi történt otthon, mint ahogyan ők előadják.
És az sem kizárt, hogy hiányozni fog a külföldi élet (vagy annak egyes részei).
Lelki nehézségek
A nagy kérdés végül az, miként csapódik le mindez a hazaköltözőkbe. Röviden: nagyon gyakran úgy, mint a határátkelőkben a kultúrsokk. Craig Storti (a könyves pasas a poszt elejéről, ha még emlékeztek rá) négy jellemző lelki/mentális reakcióban foglalta ezeket össze.
Kritikusság
A fordított kultúrsokk mélyén az ember azon veszi észre magát, hogy elkezd bizonyos otthoni jelenségeket kritikával illetni. A kultúra és a napi rutinok ugyanis hirtelen idegennek tűnhetnek, ami kellemetlen és frusztráló élményekhez vezethet.
Rosszabb esetben ezt a frusztrációt rávetítjük másokra, könnyen türelmetlenek leszünk, és nehéz lesz objektívnek maradni, még akkor is, ha egyébként a felmerülő gondok jellemzően nem túl fajsúlyosak.
Könnyen jöhetnek a „bezzeg Ausztriában / Németországban / Angliában / Hollandiában” (nem kívánt törlendő) gondolatok. (Félreértés ne legyen, ugyanez megtörténik az eredeti kultúrsokk során is.)
Kívülállóság
Külföldön élve az embernek akarva-akaratlanul szélesedik a látóköre, megtapasztal új dolgokat, életfilozófiákat, ételeket, stb., így fennál a veszély, hogy hazaköltözve feszültség keletkezik az új identitásunk és a többségi társadalom között. Úgy érezhetjük, hogy nem illünk a rendszerbe.
Kimerültség
Ezen nincs mit magyarázni. Eleve a hazaköltözés logisztikája is elég fárasztó, amit kiegészítenek még a fent leírtak.
Ellenállás / Önbizalomhiány / Depresszió
Ha valamiért nem érzed otthon magad, akkor az egyik leggyakoribb döntés az, hogy az ember nem hajlandó alkalmazkodni, próbál minél kevesebb kapcsolatot fenntartani az emberekkel.
Ha az ember esetleg csalódik a hazatéréskor, könnyen megkérdőjelezheti saját magát is, ami akár depresszióhoz is vezethet.
A fordított kultúrsokk esetében is végigjárja az ember azt a (vagy a nagyon hasonló) utat, mint a határátkelés kifelé irányuló fázisában.
Kezdődik ebben az esetben is a Mézeshetek szakaszával, amikor minden nagyszerű, a nap is szebben süt, hiszen végre hazaköltözött az ember, a családja, barátai közelében van, ismerős helyekre látogathat, még a változások is izgalmasak.
Ez a szakasz általában nem tart sokáig, mert egy ponton belépnek a már említett kulturális különbségek, nem beszélve a hazaköltözéssel óhatatlanul együtt járó stresszel, ügyintézéssel, stb. Azok, akik erre nem számítanak, különösen megszenvedhetik a kihívásokat.
Aztán persze szépen lassan felvesszük a tempót, belerázódunk a hétköznapokba, szépen lassan alkalmazkodunk a környezetünkhöz és visszanyerjük a pszichológiai stabilitást is. Az nagyon változó, hogy ez kinél mennyi ideig tart.
Hazatérők – az első hivatalos Határátkelő-találkozó
Külföldön éltél, de hazaköltöztél? Szeretnéd megosztani a tapasztalataid, de nincs kivel? Kérdéseid vannak, szívesen beszélgetnél olyan határátkelőkkel, akik szintén hazajöttek? Találkozz velük és velünk a Határátkelő Klub első hivatalos összejövetelén! További részleteket a Facebookon és itt találsz!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek