Határátkelő

Egy egészen különleges posztot ajánlok mára, Wilhelmus írását, aki talán tükröt tart a saját reakcióink, szemléletünk elé. A szerző lassan 3 éve már, hogy Hollandiában él a férjével és 3 gyermekükkel együtt. Ma kivételesen nem személyes történet következik, de nagyon őszintén mondom, hogy teljes szívemből ajánlom a végigolvasását.

„Azt hiszem, nem csak nekem tűnt fel, hogy vannak olyan élménybeszámolók, amik rengeteg hozzászólást és felfokozott indulatokat váltanak ki. Azt gondolom, hogy ennek – legalább részbeni – megértéshez hozzájárulhatok ezzel a poszttal.

Számos posztban és kommentben előfordult mind a "megszoksz vagy megszöksz" téma, mind a kultúrsokk kifejezés, a reakciókat olvasva számomra mégis úgy tűnik, hogy míg az első igazságát a többség elfogadja, az utóbbiról kevesen tudják pontosan, mit is jelent.

A Wikipédia szócikke szerint a kulturális sokk kifejezés azokra az érzésekre (aggodalom, meglepetés, tájékozódási zavar, bizonytalanság, zavarodottság) utal, amit az emberek olyankor élnek át, amikor egy teljesen különböző kulturális vagy társadalmi környezetben kell élniük, "működniük" (például egy idegen országban).

A kulturális sokk az interkulturális kommunikáció egyik kutatási területe. Magát a fogalmat Kalvero Oberg antropológus vezette be 1955-ben. Oberg Brazíliában élő amerikaikat vizsgált: arra volt kíváncsi, hogyan viszonyulnak az idegen kultúrához.

Ösztön és tudatosság

A tapasztalatok azt mutatták, hogy annál nagyobb a kulturális sokk, minél nagyobb a különbség a között a két kultúra között, amibe beleszülettünk, illetve amibe később kerülünk. Azt a kultúrát, amibe beleszületünk, ösztönösen sajátítjuk el (enculturation). Az idegen kultúrá(ka)t viszont sokkal tudatosabban, kifejezett igyekezettel tanuljuk meg, többnyire azzal a céllal, hogy a helyi kultúrához asszimilálódhassunk (acculturation).

A kultúrsokk egy pszichológiai folyamat, amin az új környezetbe, új kultúrába kerülő emberek átesnek. A folyamat hosszú, több éven át zajlik, és négy szakaszra bontható:

1. "Nászút vagy mézeshetek" szakasz

A választott országban minden izgalmasnak, érdekesnek, egzotikusnak tűnik, a megérkezéssel együttjáró izgalom rányomja a bélyegét az első élményekre. Más a nyelv, más a földrajzi környezet, újnak és különlegesnek hatnak az ízek, az emberek érdekesek és barátságosak. Ez a szakasz tarthat néhány napig vagy akár 3 hónapig is, de van, akinél teljesen kimarad. (Például azért, mert már ismeri az országot, többször járt ott, vagyis ezen a szakaszon akár korábban is áteshetett.)

2. Az "alkudozás" szakasza

Az első hetek, hónapok izgalma után az egzotikum varázsa megszűnik, a kiérkezőben ekkor tudatosul, hogy az elején izgalmasnak, furcsának vagy viccesnek tűnő dolgok mindig ilyenek lesznek, ezek jelentik a továbbiakban a mindennapokat.

Minden, ami kezdetben különlegesnek tűnt, csak más, sokszor nagyon, sőt riasztóan (sokkolóan) más. A megszokott kapaszkodók elvesztek, az áttelepülők kiszakadtak abból a közegből, amiben szocializálódtak. Nemcsak a nyelv más, különböznek a gesztusok, eltérőek a szokások, a viselkedési minták.

Azok, akik korábban szülőhazájukban magabiztosan intézték ügyeiket, mindig tudták, hogy mit és hogyan, ebben az időszakban sokszor azzal szembesülnek, hogy bizonyos helyzetekben nem tudják, mit tegyenek (például hogyan öltözzenek vagy viselkedjenek, hogyan juthatnak hozzá fontos információkhoz), és kínosnak találják, hogy sokszor egyszerűnek tűnő kérdésekben is tanácsot kell kérni.

Néha a legegyszerűbb feladat is teljesíthetetlennek tűnik (például egy új nyomtatvány kitöltése vagy egy hivatalos levél megírása). A kompetencia elvesztésének érzetét felerősítheti, hogy ha valaki belekerül egy másik kultúrába, akkor az idegen környezet kevésbé tekinti intelligensnek, mint amilyen valójában. Logikus, nem? Hisz olyan dolgokra is rákérdez, ami az adott kultúrában közismertnek számít. (Miután alkalmazkodott, és beilleszkedett az új környezetbe, újra intelligensebbnek ítélik.)

Sokan érzik úgy, hogy bár beszélik a nyelvet (akár felsőfokon), mégsem értenek meg mindent, és őket is gyakran félreértik. Ahhoz ugyanis, hogy tökéletesen birtokában legyünk egy nyelvnek, szükség van arra a kulturális háttérre, amibe az ott élők beleszülettek, belenőttek, és amit egy nyelviskolában vagy nyelvkönyvekből lehetetlen megtanulni. A nyelvet alacsonyabb szinten beszélők még inkább ki vannak téve ennek a hatásnak.

Az újonnan érkezőkre ráadásul rengeteg új információ zúdul. Mindet feldolgozni iszonyú fárasztó, szétválogatni (mi fontos, és mi nem) nehéz.
Mindez általában szorongást, csalódottságot vált ki, és gyakran erős vágyat (honvágyat) a megszokott világ után.

Az emberek egy részét ez nemcsak lelkileg, érzelmileg terheli meg, a szorongás gyakran fizikai tünetekben is megnyilvánul (okozhat például álmatlanságot, emésztési rendellenességeket, betegségekre való nagyobb fogékonyságot). Sokan úgy érzik, hogy az új élmények maguk alá temetik őket, magányosak, tehetetlenek, depressziósak, fájóan hiányoznak a támogató barátok, a családtagok.

Oberg szerint úgy érzik magukat ilyenkor, mint a szárazra került hal. Sok emberben nem is tudatosul, hogy mi zajlik le benne, meg sem tudják fogalmazni az érzéseiket, csak azt, hogy valami rettentően rossz. Ez a szakasz fél-egy évig tart, a legtöbben ebben az időszakban adják fel, és szinte menekülnek vissza a megszokott világba.

3. "A ráhangolódás vagy beilleszkedés szakasza"

Az emberek beletanulnak az új ország mindennapjaiba, az élet érezhetően könnyebbé válik. Ebben az időszakban a különbségeket már inkább elfogadni igyekeznek, és nem támadni. Egyre többször látják, hogy az új nemcsak más, hanem sok esetben jobb is, az eltérő kultúra már értelmesnek és logikusnak hat, a negatív reakciók száma csökken.

Az új kultúrába való beleszokással kialakul az otthonosság érzése is. Az emberek többségének ekkorra általában már vannak közelebbi ismerősei, baráti kapcsolatai az új országban. Ez a szakasz a két kultúra közti különbség nagyságától, a motiváltságtól, a talpraesettségtől, az élményektől és számos más tényezőtől függően egy-másfél évig, de akár hosszabb ideig is elhúzódhat.

4. "A mesterszakasz"

Akik (általában több év múltán) ide eljutnak, szinte anyanyelvi szinten bírják a nyelvet, otthon érzik magukat, teljesen részt tudnak venni a külföldi ország életében, a honvágyuk megszűnik. Sok ember soha nem jut el a más kultúrába való tökéletes beilleszkedésig, nem adja fel szoros kötődését az anyanyelvéhez és ahhoz a kultúrához, amibe beleszületett. (Van, aki ezt tudatosan alakítja így, mert számára ez érték, van, aki egyszerűen képtelennek érzi magát arra, hogy a múltját feladja.).

Emiatt gyakran nevezik ezt a szakaszt a kettős kultúra (biculturalism) szakaszának is.
A szakaszok meghatározott sorrendben követik egymást, mégis előfordulhat, hogy valaki egy későbbi szakaszból hosszabb-rövidebb időre visszaesik (leggyakrabban a beilleszkedés és az alkudozás szakaszai váltakoznak, mert a beilleszkedés az élet egyes területein eltérő ütemű lehet).

Nem mindenki esik át minden szakaszon: vannak, akiknek kimaradnak a "mézeshetek", vannak, akik a folyamat vége előtt kiszállnak. A szakaszok időtartama, tünetei és azok intenzitása jelentősen eltérhet, ennek hátterében számos tényező állhat (például alkati különbségek, a motiváció erőssége, a sikerek és a kudarcok aránya, a stressztűrés foka).

Létezik az ún. fordított kultúrsokk is, mely az elsődleges kultúrába való visszatéréskor következhet be. A visszatérők ezt a hatást intenzívebben élhetik meg, mint az előző kultúrális sokkot, a pszichoszomatikus és pszichológiai következmények is komolyabbak lehetnek.

A kulturális sokk feldolgozása három lehetséges módon végződhet:
1. A "rejectorok" képtelenek beilleszkedni a másik ország kultúrájába: elszigetelik magukat a környezetüktől, és ellenségként tekintenek a fogadó országra. Az ebbe a típusba tartozók birkóznak meg nehezebben a fordított kulturális sokkal is.
2. Az "adopterek" teljesen integrálódnak az új környezetbe, kultúrába, és lassan elveszítik eredeti identitásukat. E csoport tagjai azok, akik ha tehetik, végleg a befogadó országban maradnak.
3. A "kozmopolita" csoport tagjai kiválóan beilleszkednek az új ország életébe, de nem okoz nekik komolyabb nehézséget sem a visszatérés, sem az, hogy egy harmadik országban telepedjenek le.

A fentiek alapján talán érthető, hogy miért olvassák sokan a blogot sok évi külföldi tartózkodás után is. Valamint az is, hogy miért sérelmezik páran a Magyarországgal való összehasonlítást, illetve azt, hogy az összehasonlításból rendre más országok kerülnek ki "győztesen".

Természetes folyamat

A kulturális sokk folyamata mindkettőre magyarázatul szolgál (legalábbis részben). A blogon számos példát lehet találni mind a négy szakaszra és mindhárom kimenetre. Úgy gondolom, hogy az élménybeszámolók megítélésében sokat segít, ha tudjuk, hogy a szerző a kulturális sokk átélésének melyik fázisában van.

Az összehasonlítás ugyanis természetes velejárója az egész folyamatnak. Aki a "nászútról" jelentkezik, az még mindent rózsaszínben lát ("itt minden jobb"). Az "alkudozók" akadályokról számolnak be, arról, hogy nem látnak vagy kapnak segítséget, úgy érzik, mintha mindenütt falakba ütköznének ("itt sok minden rosszabb vagy egyenesen borzasztó").

A beilleszkedés fázisában vagy a mesterszakaszban viszont már kisebb hangsúlyt kapnak a kezdeti nehézségek, és nagyobbat a beilleszkedés sikere. Az új ország ekkor egyben egy másik vonatkoztatási rendszer is, amiből pedig másképp (és sokszor jobban) látszanak a Magyarországon korábban tapasztalt hibák vagy hiányosságok, a megítélés keretét pedig már az új ország kultúrája adja.

A posztolókat emiatt számos kritika éri, pedig az összevetés hátterében többnyire valóban nincs rosszindulat, kivagyiság vagy kárörvendés, a következtetéseik a fenti logika alapján ezek nélkül is megérthetőek. (Adott esetben ez persze nem mentség véleményem szerint a posztíró stílusára, vagy arra, hogyan reagálnak a hozzászólásokra...)

Lelkiismeret-furdalást kelteni

Mióta külföldön élek, többször előfordult, még baráti körben is, hogy úgy alkottak véleményt rólunk és a döntésünkről, hogy a beszélgetést azzal kezdték, hogy "hogy voltál rá képes?", "én nem tudom elképzelni az életem külföldön...", "soha nem tudnék elmenni innen...", "olyan fa vagyok, amit nem lehet átültetni...". (Ehhez hasonló megnyilatkozások a blog kommentjeiben is előfordulnak, sőt cifrábbak is, olyanok, amikkel lelkiismeretfurdalást próbálnak kelteni a távozókban.)

A fenti három csoport ennek alapján kiegészíthető egy negyedikkel: az önkéntes rejectorokéval, vagyis azokkal, akik tényleges külföldi tapasztalat nélkül beilleszkedésre képtelennek minősítik magukat..."

Ez egy archív poszt, melynek eredetije itt jelent meg. Kommentelni itt, a poszt alatt nem lehet, ha beszélgetni, hozzászólni szeretnél, azt a mai Klubsarokban teheted meg.