oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. augusztus 02. 06:30,  5+1 mítosz az ausztriai életről 308 komment

2018. augusztus 02. 06:30 Határátkelő

5+1 mítosz az ausztriai életről

Az ausztriai életről, a lehetőségekről rengeteg (sokszor téves) információ kering, kezdve a keresetektől egészen az árakig, a lakbérig és még sorolhatnánk. Kriszti és Fanni (akik korábban az ausztriai szülésről és az iskoláról, az anyanyelv megőrzéséről írtak) most ezek közül emelt ki néhányat.

becs_belvaros_nyar.jpg

“Rendben. Döntöttél. Egy másik ország lesz ideiglenesen vagy éppen örökre az otthonod. A családok és a barátok tétlenül állnak, majd elfogadják választásod. Van aki bátorít, és aki csak a fejét rázza. 

Költözöl. Telik az idő és tetszik a város ahol élsz, az emberek, a munkahelyed és az egész környezet. Könnyebb lesz az életed, több mindent megengedhetsz magadnak. Ekkor lassan de biztosan a barátoktól, ismerősöktől bekúsznak füledbe a sárga színben „tündöklő” epés megjegyzések. Ismerős a helyzet? 

Sokfelé hallom, - nem csak az ismeretségi körömből - fórumokból, közösségi oldalak külföldi-magyar csoportjaiból, hogy a “hátrahagyott” embereknek megvan a véleményük. 

Csak úgy “kedvesen” és “finoman” hintik az igét, hogy a kint élő magyaroknak sokkal, egyszerűbb. Milyen magasak a fizetések, mennyivel jobbak az ételek, könnyen vesznek lakást, sok GYES-t kapnak és így tovább. Na igen, ez biztosan így van, bár sok mindent nem tud, aki nem tapasztalt és nem élt legalább 1 évet a “határain” kívül.

És hogy mik a főbb kommentek amiket kapunk? Íme pár mítosz, amit első kézből több év tapasztalatából most megdöntünk. 

Első mítosz: Ausztriában mindenki betegre keresi magát 

A valóság az, hogy egy átlagkereset 1200-1400 euró körül mozog. Nyilván ez attól függ, milyen állást tudunk megcsípni, a pénz itt is függ attól, hogy milyen végzettséged, szakmád van illetve mennyire tudod a németet, és plusz még milyen nyelveket beszélsz. Szóval a hogy mennyit keresel már csak rajtad múlik! 

Íme egy videó az osztrák álláskeresésről:

Második mítosz: aki kint dolgozik simán megvesz egy lakást magának 

Aki ilyeneket mond, nagyon nincs tisztában az ingatlanpiaccal, sem Magyarországon, sem pedig Ausztriában. A lakás/ház árak itt a duplája mint otthon, és az emberek 80%-a bérleményben lakik. 

Ha valaki lakást akar magának vásárolni, az általában hitelt vesz fel. Sokan viszont azért dolgoznak kint, hogy utána a hazájukban építkezzenek vagy egy vidéki kis házat vesznek és azt újítgatják fel. 

Harmadik mítosz: könnyen és olcsón találni Ausztriában albérletet 

Az igazság az, hogy a lakáskeresés itt is nehézkes, ugyanúgy mint a többi nagyvárosban. Bécsben egy jó lakásra várólista van. Egy jelentkezési lapot kell beadni elbírálásra, adatokkal, fizetési papírral, fotóval és ez alapján dönt a sok jelentkező körül a tulajdonos. 

A bérlés szintén drága, az 1 szobás lakások 4-500 eurótól indulnak / hó, de olyanról is hallottunk, hogy munkásoknak kiadott ágy+szekrény (!!) 300 euró úgy, hogy négyen laknak 1 szobában. Egy nagyobb lakás bérlése 700 eurótól kezdődik és itt is határ a csillagos ég. 

Negyedik mítosz- olcsóbbak az élelmiszerek 

Szintén nem igaz. Rengetegen itt kint is odafigyelnek a bevásárlásra, akciókra, kedvezményekre. Egy átlag bevásárlás Ausztriában drága. Ha csak a tejet, tojást és kenyereket, felvágottakat vesszük figyelembe, akkor mindenképpen. 

Íme néhány példa: itt is lehet nagyon olcsón vásárolni egy Aldiban is, de ha például friss felvágottat szeretnél, akkor egy Billa, Spar vagy Merkur polcain az akciósok esetében is 1.90 eur/10 dkg-tól (617 Ft) kezdődik az ár.

A tojás alaphangon 1.60 eur/-tól (520 Ft) kezdődik, és ugyanez a helyzet a kenyérrel, am egy jobb fajta (itt általában barna kenyeret lehet vásárolni) szintén ettől az ártól kezdődik negyed kiló.

Természetesen körültekintően Ausztriában is meg lehet találni a kedvezményeket, de átlagosan ezen az áron tudunk vásárolni. 

Ötödik mítosz: mindent megengedhetünk magunknak. Rengetegszer járunk étterembe, moziba, színházba 

Igen, mi is szeretjük idekint a kultúrát és többször elmegyünk étterembe, de nem hiszem, hogy annyival többször mint mondjuk az, aki Budapesten él. Egy színház- vagy mozijegy is sokkal többe kerül. 

Például Budapesten egy plázában a 2D-s film 1800 Ft, itt a moziban egy jegy 9.50 euro (3000 Ft) körül van. Egy átlag színházjegy 50 euro körül van (15.000 Ft), míg otthon 5000 Ft az ára. 

+ egy mítosz: könnyen be lehet illeszkedni 

Azért ez sem ilyen egyszerű. Az osztrákok kedvesek, mosolygósak, de igencsak megtartják a két lépés távolságot. Nem nagyon barátkoznak, vagy ha igen, akkor ezek olyan felszínes barátságok.

Értékelik, ha valaki tanulja a nyelvet és szeretne beilleszkedni, szívesen beszélgetnek veled, de valahogy mindig azt fogod érezni ez nem az a megszokott, laza barátság és ismeretség. Ne aggódj, osztrák az osztrákkal sem mindig puszipajtás. :) 

Hogy mennyire lesz ettől a cikktől kevesebb az otthoniak intrikája vagy éppen “bezzeg” kezdetű mondatai? Nem hiszem, hogy annyira megcsappanna, mindenesetre aki még nem próbált szerencsét külföldön, annak érdemes a saját bőrén tapasztalnia. :)

A nap idézete

"Én ezt ‘mama, I’m coming home’ szindrómának hívom. A fizetés mellett ugyanis ebben a döntésben és folyamatban több, sokszor érzelmi tényező is szerepet játszik.” Továbbiak itt.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7914156093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sesamelmo (Q) 2018.08.02. 06:36:30

Tudom, nem ez a lényeg, de miért 5+1? Mièrt nem 6? A beilleszkedès mitôl +1?

Golf2 2018.08.02. 07:38:04

Ha szar lenne, vagy drága, akkor nem özönlene oda a magyar.

Olliék 2018.08.02. 07:57:57

@Golf2: Pont erre gondoltam én is. Itt is sok minden drága,vagy drágább, de én már nem viszonyítok, különben nem vásárolnék. Az árak ellenére is könnyebb itt az élet.

Din Serpahis 2018.08.02. 08:13:03

Ausztria a megvalosult kommunizmus, hulye magas adok vannak amit mindenfele szocialis baromsagra herdalnak el - peldaul informatikusnak kimenni szerintem mar nem eri meg, mert azt a megtakaritasi szintet Bp-n is ossze lehet hozni.

Ami erdekes a cikkben az a varolista a becsi lakaspiacon. Szerintem nincsenek varolistak... Az van, hogy kikerul egy hirdetes a netre 10kor, te felhivod 11kor es kozlik, hogy mar elkelt. En egy magyar csajtol vettem at a lakasat Nachmieterkent, fel oraval a hirdetes utan mar ott voltam, es ki is vettem, mondta a csaj, hogy amig odaertem, valami oten hivtak meg...

nyuszigonosz 2018.08.02. 08:19:57

Miért is van az az érzésem, hogy a poszt összeállító hölgyek leragadtak valahol az elsö napok ár-rácsodálkozás/összehasonlítás szintjén? :-)

És kérdem mint @Sesamelmo(Q): miért van külön a beilleszkedés? Mert nem lehet beárazni? :-)

adg 2018.08.02. 08:33:45

Na, az igazsag utat törik. Mindig.
Lehullt a lepel.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.08.02. 08:45:09

www.youtube.com/watch?v=K0siYUjV9UM
Akkor már legyen ez is beillesztve.
:D
Amúgy épp itt vagyunk Österreichben, kicsit nyaralgatásképpen.
Hát van egy árszínvonal, az tény, de én is aszondom, hogy ha nem tetszik, haza kell menni, vagy valami harmadik országba.
És mint tudjuk, azért a fizetések 14 hónapra értendők, mint az már párszor kiderült.És így már kicsit jobban hangzik.
A benzin viszont jó árban van, csak annyi mint Magyarországon, nagyságrendileg.1,257-ért tankoltam literjét, Jet kúton, barátságos.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.08.02. 08:48:09

@adg: Így van.És a Kubukról sem esett szó, hát hogy lehet ez?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.02. 09:26:12

Atya Isten, ezt a cikket Zorbán rendelte meg! Gyakorlatilag az összes ballib kitántorgás mítoszt cáfolja.

ptkrisztina 2018.08.02. 09:26:24

@nyuszigonosz: Nem ragadtunk le! :) 5 éve élek kint, nem csodálkoztam rá semmire, csak otthonról sokunk kapja meg ezeket a "kommenteket", hogy bezzeg nektek könnyebb... hát ezt akartuk bemutatni, hogy azért itt sem olyan egyszerű. :)

ptkrisztina 2018.08.02. 09:26:28

@Sesamelmo (Q): Pontosan, ahogy előttem is írták, ezt nem lehet összegben mérni :)

Soulimerika (törölt) 2018.08.02. 09:26:34

A 100% jovedelembol felre tudok tenni %-ot:
Mo-on? Ausztria? UK? mashol?

ptkrisztina 2018.08.02. 09:26:47

@geegee: Itt azt akartuk bemutatni, hogy azok az emberek akik otthon maradtak, és mondjuk nem mernek vagy akarnak külföldre költözni, nem mindig vannak tisztába a költéssel, és itt nem csak feltétlenül a kenyérre gondolunk. Hanem egy lakás bérlés/vásárlás egy színház látogatás..stb. Természetesen mindenhol van olcsóbb és drágább dolog is, a cikk lényege az, hogy addig amíg valaki nem élt huzamosabb ideig külföldön nem tud nyilatkozni érdemben úgy mint mi, akik évek óta kint élünk. Sajnos sok posztot olvasok, ahol a kint élők megkapják a fent említett kérdéseket, ez alapján készült a cikk. :) BTW, szeretek kint élni és én mindennel megvagyok elégedve. :)

2018.08.02. 09:27:32

Már bocsánat, de mit is dolgoznak a hölgyek ? És ha nem titok, milyen végzettséggel rendelkeznek ?
Ugyanis , az hogyan lehetséges, hogy egyes munkakörökben, a 2800-3000 eu-s fizu is van ! / fizikai munka !!!! / Igaz, dolgozni kell !
Végül egy kérdés, ha annyira rossz odakint, miért nem jönnek haza, és helyezkednek el itthon , valami jól fizető munkahelyen ?

A hallottuk, látták és mondták szavakat tessék már elfelejteni, mert " hallottuk, láttuk és mondták bácsi " már régen meghalt ! Még virágot is vittünk a sírjukra !!!! Helyette a velem történt, nálam ez van és a most ezt csinálom szavak jöttek a divatba. Panaszkodni itt is lehet, azért nem kell kimenni a sógorokhoz !

És azt sem kellene elfelejteni, hogy nem a györi áruházak, boltok egyikére volt kiírva hogy " osztrák ne lopj "--hanem az osztrák határt átlépve a diszkontok és az áruházaknál volt olvasható a " magyar ne lopj " felirat !

Akkor miért tettszenek csodálkozni hogy nem fogadnak örökbe első látásra magyarokat ?

ptkrisztina 2018.08.02. 09:36:34

@jános515: Mi nem panaszkodtunk, ellenkezőleg, inkább egy kis cinikusság is volt a cikkben és videóban, hiszen már régóta kint élünk és sok helyen megkapjuk ezeket a mondatokat. Nem hallottuk, láttuk, hanem tapasztaljuk.. :) Mi jól érezzük kint magunkat, ajánlanám mindenkinek, hogy próbálja meg 1x a külföldi létet, remek tapasztalat. :)

komisz_kölök 2018.08.02. 09:41:07

@Din Serpahis: Az a kulonbseg, hogy az adoert cserebe mukodo oktatast, egeszsegugyet meg tomegkozlekedest kapsz pl. Ha az otthoni infos fizetesembol ki kell gazdalkodnom a ket autot a csaladnak, a maganovodat/iskolat, meg a kenopenzt az orvosoknak, mar nem is biztos, h jobban jartam.
Arrol nem is beszelve h a nyugdijat otthon egy feneketlen lyukba fizetem, itt meg jo esellyel kapok majd erte valamit annak idejen. Szoval a pesti infos fizetes jo reszet erdemes befektetned, hogy ne halj ehen ha nem jut majd a nyugdijbol anno.

ptkrisztina 2018.08.02. 09:43:18

@Din Serpahis: Bécsben kerestünk lakást és volt több helyen is várólista... nem csak hallottam, tapasztaltam..

tsabus UAE 2018.08.02. 09:49:22

A beszólogatókat semmilyen adattal/tényekkel nem lehet lecsillapítani. Könnyű nektek és kész ! Szerintük az írásod biztos hazugság és gyenge védekezés a "jogos" kritikákkal szemben.
Egyrészt, szerintem nem kell ezzel törődni és teljesen felesleges magyarázkodni.
Másrészt, mikor egy másik országba költözöl, az árak csak egy része a listának, amibe a pozitív és negatív dolgokat írja az ember, hogy a végső döntést meghozza. Önmagukban csak az árakon pörögni teljesen felesleges.
Ez a beszólogatás dolog új lehet neked/nektek, mert még próbáltok érvelni és magyarázkodni. Szerintem mindenki átesik ezen az időszakon. Hamarosan jön majd a "hát persze, hogy könnyű nekünk" egyenválasz, melynek során mosolyogva külditek el az illetőt a sunyiba - magatokban. A későbbi stádium pedig az, hogy már nem csak magatokban. Ennyi...

Csodabogár 2018.08.02. 10:04:20

@Din Serpahis: A mindenféle szociális marhaság nem az ördögtől való. Ausztriában köztudottan nagyon jó a nyugdíj rendszer, van normális betegbiztosítás, nem úgy mint Svájcban. Ezen kívűl ha járkáltál már Bécsben, láthattad, hogy már a 30-as években mennyi szociális lakás épült és ezt azóta se hagyták abba. Ezeket a lakásokat, gondolom, nem az éppen kikerült magyarok kapják, de vannak.

Csodabogár 2018.08.02. 10:09:07

@Soulimerika: Gondolod, hogy a félretett pénz az élet sója? Soha sehol nem hajtottam a pénz félretevésre, de jól éltünk. Soha nem bántam meg, hogy nem spórolgattam a pénzt, hanem éltem.

Arthamyr 2018.08.02. 10:20:44

@Csodabogár: Te is egy rakás pénzt spóroltál... Azzal, hogy nem voltak gyerekeid. Most meg külföldi nyugdíjból élsz ingyenországban. Így "élni" is könnyebb.

Ne érts félre, nem bántásból mondom! Sőt, elismerésem jeléül megemelném a kalapom, ha lenne.

Arthamyr 2018.08.02. 10:23:53

@Csodabogár: "Ausztriában köztudottan nagyon jó a nyugdíj rendszer, van normális betegbiztosítás, nem úgy mint Svájcban. Ezen kívűl ha járkáltál már Bécsben, láthattad, hogy már a 30-as években mennyi szociális lakás épült és ezt azóta se hagyták abba. " - Na ez is egy olyan dolog a listán, ami kútba dobott pénz, számomra. Mert nem én fogok beköltözni ezekbe a lakásokba, és nem is az ismerőseim, de valahogy a mi adónkból ugrik le. Az egészségügyet meg gyanítom olcsóbban meg lehet oldani Svájcban, ha az ember kiszámolja, hogy nem kell x ezer frankot adóznia miatta... Teljesen igaza van Din Seraphisnak, ha inkább a "rossz egészségüggyel" rendelkező Svájcot választotta. :)

Arthamyr 2018.08.02. 10:31:54

Én soha nem találkoztam ezekkel a "mítoszokkal". Magam is, már mielőtt kijöttem is, tisztában voltam vele, nem kell hozzá sokat kutatni. Bár tény, hogy néha meglepődnek ismerősök (főleg az idősebb korosztály), ha az itteni számokról beszél az ember, de eddig senki sem gondolta, hogy pl. simán lehet lakást venni.

A +1-hez: ez meg nem hely, hanem sokkal inkább életkor, élethelyzet és személyiség specifikus. Egy nem különösen nyitott ember felnőtt korban igen ritkán köt hosszú távú barátságokat, főleg, ha igeiglenesnek tekinti a lakhelyét. Mindenhol megtartják a két lépés távolságot, a különbség legfeljebb annyi, hogy van, ahol nem is mosolygósak, vagy még mosolygósabbak...

Dikusz 2018.08.02. 10:34:04

@ptkrisztina: Az egy dolog, hogy a kommentelők mit mondanak, irigykednek-e. Minden blogon -nem csak itt- vannak olyan hozzászólók, akik állandóan, sokszor durván beszólnak a poszt írójának. Ezzel nem lehet mit kezdeni, nem kell reagálni rá.

Viszont ha a baráti körében ilyen emberek vannak, akkor azt a mondást kell idéznem: "akiknek ilyen ismerősei vannak, azoknak nincs szükségük ellenségre". :)))

Dikusz 2018.08.02. 10:38:34

@Arthamyr: "Ne érts félre, nem bántásból mondom!"

Már pedig -ne érts félre, nem kötözködni akarok-, nekem úgy tűnik, hogy azért mondod.
Szerintem pont azzal, hogy ezt a mondatot leírtad.

Arthamyr 2018.08.02. 10:44:47

@Dikusz: Ok, akkor neked (meg biztos másnak is) így tűnik, ez van. Ennél többet nem tehetek a tisztázás érdekében, nem tehetek róla, ha valaki pont ellentétes jelentéssel értelmez egy magyar mondatot.

Ha így érti, és megbántódik, hát ez van, előfordul az ilyesmi, ha akarja, majd megpróbálhatja kitakaríttatni a bloggazdával, esetleg elküld az anyámba, bár ahogy ismerem Csodabogarat, nem fog ezzel foglalkozni ilyen mértékben.

Dikusz 2018.08.02. 11:06:25

@Arthamyr: Nincs mit tisztázni, csak leírtam azt, amit gondoltam.

Szerintem sem fog foglalkozni ezzel semmilyen mértékben, nem ér annyit.
De a véleményem még mindig az, ha valahol olvasok egy ilyen mondatot, bizony úgy is értelmezhető hogy nem bántásból mondom, de azért úgy gondolom...

Ennyi, nem szeretnék vitatkozni, sem összeveszni azon, hogy másképp értelmezünk egy mondatot.

Lordmotor 2018.08.02. 11:19:14

Elég összecsapott írásnak tűnik.
Némi guglizással kideríthető, hogy Ausztriában 2100-2200 euró körül mozog a nettó átlagbér (ez nálunk jelenleg olyan 700-730 eur). De tény, hogy magyarként (vagy bármilyen káeurópaiként) elég nehéz szakmában elhelyezkedni, vagyis jó eséllyel csak csicska munkát kapsz, amiért 1200-1400 eur a max.
némi willhabenezéssel is megtudja az ember, hogy Bécsben kb 2 milla körül van az átlag négyzetméter ár, ha lakást akarsz. BP-n most, hogy nagyon megszaladtak az árak, úgy 5-600 ropi, vagyis harmada, negyede.

Ezen kívül továbbra is megjegyzem (ahogy teszem azt minden cikknél, ahol Ausztria vs Magyarország a téma), hogy Ausztria még nyugat-európai szemmel is kiemelten gazdag és fejlett ország. Ne hasonlítsuk már hozzájuk magunkat. Van némi fórjuk hogy finoman fogalmazzak.

Arthamyr 2018.08.02. 11:21:38

@Dikusz: Ezek után röhögök mindig azon, hogy milyen fontos a helyi nyelv ismerete: pl. amikor valaki tré állást kap, pillanatok alatt jön a tudni kell németül, svédül stb. (az angol ritkábban, mert azt azért többen beszélik). Pedig még az anyanyelvi kommunikációval is problémák vannak, akkor hogy menne ez külföldiül. :)

"Thank you very much." :)

Golf2 2018.08.02. 11:23:10

@Dikusz: Pontosan. "ingyenország".......

London2009 2018.08.02. 11:28:39

Ez rohadt jo, tolem soha az eletben meg nem kerdeztek ilyeneket. De nagyon gyorsan ossze tudnek hozni en is egy ilyen 5+1-es listat a mitoszokrol. Altalaban engem inkabb sajnalni szoktak es nem irigykedni. :D
1. Tenyleg sok a migrancs?
2. Azert ott sincs kolbaszbol a kerites ugye?
3. Nem hianyzik a csalad?
4. Nagyon draga az alberlet Londonban, lakast venni lehetetlen.
5. Rosszak az etelek, idojaras, bunkok az angolok. Legjobb lenne azert egy jo kis koromporkolt egy palinkaval, ugye?
6. Biztos rossz lehet, hogy nem tudsz senkivel magyarul beszelni…

wien74 2018.08.02. 11:28:45

@ptkrisztina: igazatok van! Aki nem él itt, fogalma nincs a valóságról. Egy síelés alkalmával azért minden más.
Ki kell jönni, tapasztalni kell.
Vagy nem kell kijönni. De akkor az okoskodást, meg a bezzegelést is hagyjuk.
Ámen.

wien74 2018.08.02. 11:38:13

@tsabus UAE: remek összefoglaló! Tényleg igy van, csak hát az ember olyan hülye lény, h zavarja ha valótlanságot állítanak róla, ezért picit felhúzza magát az otthoniak beszólogatásain. Túl kell rajta lépni. Ez lenne a megoldás.

Arthamyr 2018.08.02. 11:56:55

@London2009: Azért érdekes ismerőseid lehetnek neked, ha az első kettő gyakori. :D

London2009 2018.08.02. 12:00:23

@Arthamyr: Migrancsos kerdest anyam unokatestvere kerdezte anyamtol legutobb telefonon. Ti sokat jartok Londonba, tenyleg sok ott a migrancs? Na es meg nem is egy buta not kell elkepzelni. Egyertelmuen jol mukodik az agymosas Mo-on. A kolbaszos kerdest pedig egy volt osztalytarsam kerdezte legutobb a kormanyhivatalban, hogy na es jo kint? Ott sincs azert kolbaszbol a kerites! Kereshet olyan 150k HUF-ot, mint ugyintezo. Jaja, nincs persze itt sem… Ugyhogy ezek rendszeres kerdesek…

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.08.02. 12:03:43

@Arthamyr: nem kell ehhez ismerős. Hadd idézzem a minap kapott kérdéseket (egy fórumon):

"Milyen a "migrácios helyzet az országban"? Azért merült fel bennem ez a kérdés mert olvastam arrol a botrányrol hogy migránsok a helyi lidl-t szétszedték egy markoloval Dublinba meg azt is hallotam hogy nagyon migráns párti a miniszterelnök.

Érdemes az angol mellet írül is megtanulni?"

Sweet Jaysus :-) hogy a helyieket idézzem.

Arthamyr 2018.08.02. 12:08:56

@London2009: Na azt én nem tudom, hogy anyutól/anyósomtól mit kérdeznek, ott már biztos vannak vicces kérdések is.
Azok akikkel én beszélek, azért még nem tartanak ott, hogy egész London no-go zóna a migránsok miatt, és igazából Magyarország a legélhetőbb hely Európában a vezérnek köszönhetően. Meg lehet azért is van, mert Írország pici, jelentéktelen ország, és kb. ugyanannyit tudnak róla a magyarok, mint az írek Magyarországról. :D

@kisrumpf: A tallaghti markolósok migránsok voltak?

Azt kell elmondani, hogy a miniszterelnök meleg. :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.08.02. 12:12:25

@Arthamyr: Haha, igen.

De azért az szomorú, hogy apám, aki azért nem buta ember, nem mer Németo-ba utazni a rokonokhoz, mert jaj, a migrácsok. NadeApu!!!!

London2009 2018.08.02. 12:19:39

@Arthamyr: Nekem az ismeroseim zome azt gondolja, hogy semmivel nem jobb itt kint nekem. Ezt nem feltetlenul rejtik veka ala, ami nem baj. Regebben meg belementem ezekbe a beszelgetesekbe, de mar csak mosolygok. Igazabol mindenkinek szuper jo allasa van Budapesten, igy meg az is lehet, hogy igazuk van.

Olliék 2018.08.02. 12:20:48

Én bevallom őszintén, sose mondok semmit arról,hogy milyen itt kint. Minek? Úgyis hazugság. Na innentől kár az energiát erre pazarolni. Meg ők úgyis jobban tudják.

komisz_kölök 2018.08.02. 12:22:49

@kisrumpf: erdekes ez amigrans kerdes. A hetvegen pont Pestre latogattunk, hat kimentunk a Paskal strandra. Gondoltuk furdunk egyet feherkereszteny fajtarsaink koreben. Ja. A megjelentek also hangon 60 szazaleka barna boru magyar allampolgar volt, rengeteg gterekkel, hallod g.ci? Kb 20 szazalekban kinai csaladok, szinten jopar gyerekkel.
Erdekes elmeny, lehet ajanlani a migransokrol erdeklodo ismerosoknek :)

takarék-láng 2018.08.02. 12:23:03

Jo kis poszt, nekem csak Angliarol van tapasztalatom, de feltetelezem, ugyanezeket el lehet mondani barmelyik nyugati orszagrol.

Konkluzio: (Mar) nem eri meg kulfoldre koltozni.
Ha az anyagiak motivalnak. Mas motivacio marpedig 99%-ban nincs.

Soulimerika (törölt) 2018.08.02. 12:23:13

@Csodabogár: Felre ertettel; en arra celoztam ha mindazt eltudod erni otthon is - jo munka amely finanszirozza a szinhaz, etterem, kirandulas, vasarlas etc. - akkor miert nem marad Mo-on, miert el valaki kulfoldon ha mindent el tud erni Mo-on is; nekem fontos hogy mindezek mellett felre tudjak tenni; ezt nem tudtam a fizetesembol megtenni M-on.

Arthamyr 2018.08.02. 12:25:16

@London2009: Semmivel sem jobb minél? Azt már sose tudjuk meg, mi lett volna veled, ha...

Arthamyr 2018.08.02. 12:26:40

@komisz_kölök: "feherkereszteny fajtarsaink" :D

London2009 2018.08.02. 12:28:05

@Arthamyr: Semmivel sem jobb aziletem! : ) Oh, nem tudom, nem szeretnek en senkit sem meggyozni. Orulok ha masok elegedettek a sajat eletukkel. Az biztos sokat elarul persze, hogy en viszont nem szeretnek cserelni senkivel. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.08.02. 12:33:22

@London2009: .Örülj neki, legalább nem fognak irigykedni rád, meg kölcsönkérni se...
:D

komisz_kölök 2018.08.02. 12:35:17

@takarék-láng: "Mas motivacio marpedig 99%-ban nincs." amig nincs gyereked...

Arthamyr 2018.08.02. 12:36:07

@London2009: cserélni én sem, de a jövedelmed felét azért átvenném jövedelemkiegészítésnek...:P

takarék-láng 2018.08.02. 12:40:28

@London2009: "Nekem az ismeroseim zome azt gondolja, hogy semmivel nem jobb itt kint nekem."
- ilyen allasod otthon is lehetne.
(Nekem nem, ha szigoruan szakmai szwmpontbol nezzuk.)
Lehet, hogy annyi es olyan erdekes nyaralasra nem futna, de a sokkal jobb lakhatasi korulmenyek ezert boven karpotolnak.
Az en velemenyem az, hogy nem jobb, nem is rosszabb.

takarék-láng 2018.08.02. 12:40:38

@komisz_kölök: "A megjelentek also hangon 60 szazaleka barna boru magyar allampolgar volt, rengeteg gterekkel, hallod g.ci? Kb 20 szazalekban kinai csaladok, szinten jopar gyerekkel."

- lefogadom hogy nem balheztak a kinaiak.

London2009 2018.08.02. 12:46:28

@takarék-láng: nem lehetne ilyen allasom, meg csak megkozelitoleg sem. A lakhatasom is rosszabb lenne, miutan nem lenne Budapesten kertes hazam, szimplan amiatt, mert nincsenek Pesten kertes hazak. :D A gangos, korfolyosos lakasokat, illetve a jellegtelen ujepitesu lakasokat meg utalom. Tudod mar leiruk sokszor, hogy nem mindenki vagyik ugyanarra...

London2009 2018.08.02. 12:53:11

@Arthamyr: persze, mert ez igy megy...ragyogo otlet!

Arthamyr 2018.08.02. 13:01:48

@London2009: Budán viszont vannak és van, ami csak kicsit drágább, mint a greenwichi házatok. :) Azt meg simán megfinanszíroznátok a budapesti melóból (egy pesti sráccal, akinek szintén budapesti melója van), a kirobbanó fizetéseknek köszönhetően, szóval butaság volt kimenni, egyértelműen igaza van takarék-lángnak, a hülye is látja. :D

Azért rendes és karitatív vagyok, hogy beérem a felével, nem?

Golf2 2018.08.02. 13:04:58

@London2009: nincsenek Pesten kertes hazak...Pár évig laktál csak Pesten? (Sashalom,Mátyásföldi házak,villák gyönyörű kertekkel)

Olliék 2018.08.02. 13:05:52

@takarék-láng: Magyarországon volt lakásunk. Hitelre. És? Mit csinálsz ha beüt a szar? Pl egy 6-10hónapos várólistás csípőműtét? 60%-os táppénzel? A bank kirak az utcára ha nem tudod fizetni. A munkahelyed meg nem tolerál annyi időt. Pénzed van maszekra? Utána gyógytornászra? Vagy ott a fogászat. Egy új fogsor amit egy életre akarsz berakatni, nem holmi műanyag vacak, szintén 3 millától indul. Ki tudod pengetni? Csak egy implantátum 100e-től indul.
Nyugdíj? Rakod félre 20éves korod óta a havi 25-35 ezer forintokat?
Egy hályog műtét? A maszek kardiológust kifelejtettem. Ezek azok a tipikus nyűgök, amik majdnem mindenkit megtalálnak. Fel lehet rá készülni? Lélekben igen. A lakhatási körülmény rohadtul nem fontos,vagyis nem.az első.

Arthamyr 2018.08.02. 13:12:10

@Golf2: Igen, és Kistarcsán is vannak. Sőt, Vecsésen is, bónuszként egy pezsgő életű helyen lakhatsz, kiváló közlekedéssel: még nemzetközi repülőtér is van. :)

Dikusz 2018.08.02. 13:12:38

@komisz_kölök: nem jó strandot választottatok. Mentetek volna a Rudasba, vagy a Gellértbe, ott biztos nincsenek.

A Szecskát is ajánlhattam volna, mondjuk a Sziget idejére, ha még járulékos juttatásként kapják a bulizók, oda járnak kijózanodni. Ott viszont nincsenek cigányok, az biztos, de legalább drága.

A Paskál egy meglehetősen klassz strand, megfizethető (de nem olcsó) árakkal. Hétvégén egyszerűen ez van, minden budapesti strandon zsúfoltság van, különösen amióta a Dagály nem üzemel (még ki tudja meddig).

Antal Jozsa 2018.08.02. 13:38:34

@London2009: ezt ugye csak viccbol irtad h pesten nincsenek kertes hazak. Biztos angliaban azokat a sorhazakat (jobb esetben ikerhazakat)15 m2-es kertekkel szokas kertes hazaknak nevezni.

MACISAJT1 2018.08.02. 13:39:10

@London2009: "mert nincsenek Pesten kertes hazak. "

Fene tudja,itt ahol ezek szerint "nincsenek", én itt 1565 nm-es telken építettem egy pöpec családi házat, a 14 kerületben...Garázs 3 kocsinak a pincében, wellness, szauna, kandalló nappali, ebédlő, minden szinten fürdők.
Megnéztem, ha mindent Londonban, Bécsben, Berlinben akartam volna megcsinálni. Hamar abbahagytam még a számolgatást is, esélytelen.

Sok -ideiglenesen vagy véglegesen- kivándorolttal találkoztam az elmúlt években. Mindig azon csodálkoztam hogy olyan munkákat, feladatokat végeznek el, mégpedig zokszó nélkül, amiket Magyarországon undorral utasítanának vissza.És kint bezzeg képesek rá.
Ha itthon is bemutatnák pl. ezt a munkakultúrát, sokkal előbbre tartana ez az ország.

2018.08.02. 13:58:11

@MACISAJT1: mindig megjelennek csavok uj nevvel, es ugyanazt a szar dumat nyomjak mint info-huszar meg viagra100. ti ugyanazok az emberek vagytok, vagy ez valami tokom szervezet, es csak ugyanazt a scriptet nyomjatok?

arncht 2018.08.02. 14:18:59

jobban lehet elni - nem veletlenul tartanak elobbre, de nem sokkal, plane, hogy melle kell venni, hogy egy bevandorlonak mindenert sokkal jobban meg kell kuzdenie, nincsenek olyan lehetosegei, mint egy osztraknak.

szerintem minel alacsonyabb kepesitesu vki, annal inkabb megeri, mert kisebb a berszintkulonbseg egy jol es egy rosszul kereso kozott (mittomen egy bolti elado es egy jol kereso informatikus). ket atlagos fizubol jol ki lehet jonni, ami otthon nehez. ket jol kereso embernel viszont nincs nagy elteres, otthon is jol elnek, itt sem lesz tobb.

ket felnott + 1 gyerek alaphangon olyan 2000 eur havonta - ez azert otthon sok, de konnyu kiszamolni, hogy az osztrak alacsonyabb berekbol (ami otthon szupernek szamit) itt sem lesz dozsoles.

bontottcsirke 2018.08.02. 14:27:54

1. A bevándorló magyarok igen , de az osztrákok ennek a dupláját.

2. Simán Magyarországon.

3. Igaz, nehezen

4. Igaz, sokkal drágább.

5. Semmit, egy kávé három euró

6. Ez itthon is igaz.

Antal Jozsa 2018.08.02. 14:28:01

@MACISAJT1: na jo azert az 1500nm-es telekkel te farmer lehetsz Zugloban . Ez sem jellemzo de Bp-en teny h rengeteg kerteshazas ovezet van meg az agglomeracioban is.ezt aki vitatja az csak heccel.

martineden 2018.08.02. 14:28:18

,,A tojás alaphangon 1.60 eur/-tól (520 Ft) kezdődik, és ugyanez a helyzet a kenyérrel, am egy jobb fajta (itt általában barna kenyeret lehet vásárolni) szintén ettől az ártól kezdődik negyed kiló."...ez egyszeruen nem igaz.Egy talca tojas ara kb a fent emlitett es nagyon jooo kenyer kaphato 3-4 Eu/kg aron.

ruszkaszov 2018.08.02. 14:29:08

"Egy átlag bevásárlás Ausztriában drága. Ha csak a tejet, tojást és kenyereket, felvágottakat vesszük figyelembe, akkor mindenképpen."

Ezt a faszsagot. Azert dragabb a tojas, mert nem kapsz szar tojast. Pl. a bio tojas konkretan kb 15 forinttal olcsobb darab aron ott kint, mint itthon (a bio ettol meg lehet szar nyilvan, de osszehasonlitasi alapnak tokeletes). Nem kapsz fos 140 forintos kenyeret, de egy tenyleg kenyer kenyer itthon is 2000 forint korul kezdodik kiloja, azert mert itthon megelegszel a szetesos mindenfele fossal telespekelt kenyerrel, es azt kenyernek hivod, a te bajod. Felvagott ugyanez. Egy ertelmesebb felvagott az Aldiban itthon 600-800 forint 10 deka, azert mert neked felvagott a parizsi, es a sok hulladek tarsa, a te bajod.

De menjunk tovabb. Nezzuk a joghurtokat. Magyarorszagon ilyet gyakorlatilag nem lehet kapni, csak a Culinarisban. Amire ma itthon ra van irva, hogy joghurt annak semmi koze a valodi joghurtokhoz. Nezzuk mennyibe kerul itthon: 4000 forint kiloja. Mennyi kint? 1300. Szar joghurt nagyon nem egyenlo az ertelmes joghurttal, amit az iro nagyon ugyenesen osszehasonlitott.

Amit Ausztriaban meg kapsz kenyer cimen, azt itthon gyakorlatilag par peksegen kivul senki nem arulja. Ugyanez gyakorlatilag minden termekkel. A zoldseggel is, gyumolccsel is. Egy sarkanygyumolcs, avokado, ertelmes datolya, ertelmes olivabogyo, zold friss fuszerek, granatalma, barmilyen hal, tengeri kutyu itthon niche, soha nem fogsz olcsobban ilyeneket itthon talalni, mint Ausztriaban. A speckobb fuszerekhez meg jobb ha inkabb kiugrasz Becsbe, Londonba, mert olcsobban josz ki, mint hogy valakivel egyedileg Magyarorszagra szallittasd, ha nincs kinn elo ismerosod.

arncht 2018.08.02. 14:31:36

plusz nem art mellevenni, hogy ami otthon ingyenes, itt lehet sulyos penzeket fizetsz erte. pl a gyogyszer 2x annyi (ugyanaz a brand), az orvosi kezelesnel, ugyan nincs halapenz, de sokmindenert fizetni kell. korhazi ellatas napidija - hamar par szaz eurora rug. kell vmi, aminek egy resze biztositott, a masikert meg kifizetsz +150 eurot, vagy akar egy igazolas apolasra az munkahelyre - amit ki kell fizetni, de visszateritenek. volt olyan is, hogy ahhoz, hogy egy orvos kezeljen a biztositott korhazban, elotte el kell hozza menni konzultalni parszor (alkalmankent 150 eur / fel ora!).

vagy az ovoda dija, amit elvileg tamogat az onkormanyzat, de gyk a gyerek utan jaro csaladipotlekot el is viszi, es sokkal anyagiasabbak - gyakran kell meg pluszdolgokert fizetni.

Auralianus 2018.08.02. 14:31:59

@nyuszigonosz:

No igen... amikor valaki még forintban méri az árakat :P

És innentől kezdve szerintem az összes többi megállapítást sem árt a helyén kezelni.

Nekem az is gyanús, hogy a legtöbb oszták 1200-1400 ojrót keres (ugyan nem tudom, hogy ez bruttót vagy nettót jelöl, meg azt sem, hogy beletetszett-e számolni a 13. + 14. havit)...

... leginkább azt gondolom, hogy nem ártott volna még vagy 3-4 évet várni, egy kicsit szélesíteni a látószöget... élni kicsit nagyvárosban és vidéken is és bővíteni a tapasztalatokat, mielőtt tévhit-oszlató bejegyzést ír a szerző Ausztriáról ;)

arncht 2018.08.02. 14:38:30

@ruszkaszov: a draga elelmiszerek ara es minosege kozott nincs kulonseg - az olcsonal van... az osztrak azert dragabb atlagban egy 40%al, de jobb minosegu is, illetve nincs az otthonira jellemzu "ultratrash" kategoria.

a gyumolcsokrol viszont ezt nem tudom elmondani, tomoren - draga es szar. az "extra" sparban aranyaron is vadaszni kell a szep, es nem fingizu gyumolcsokre. ami ausztriabol valo "bio" az altalaban szemet - vedd inkabb az olasz/spanyolt. a hoferban joval olcsobb ez is.

London2009 2018.08.02. 14:40:36

@LepesMez: Viagra :DD Neki harom nickje van. Ponton Bianchi, Takareklang as Virago.

London2009 2018.08.02. 14:49:13

@Antal Jozsa: @Arthamyr: @Golf2: Nyilvan vannak hazak ha Budapest egeszet nezzuk. Mondjuk en nem szeretnek Matyasfoldon meg a joeg tudja Rakoskereszturon vagy mittomen hol lakni, ahonnan masfel orakat szivnek a bejarassal. Azok a hazak pedig amik Budan vannak, szamomra soha nem lennenek anyagilag elerhetok a feltetelezett magyar fizetesembol. Surprise, surprise...

London2009 2018.08.02. 14:51:48

@MACISAJT1: ki nem allom Zuglot. Tudom, hogy van egy szebb resze, de ez a Rona utca es kornyeke nekem borzalom.
Nem tudom mirol beszelsz, de biztos vannak olyanok olyan munkat vegeznek, amit Mo-on szegyellnenek. De en ezt honnan tudnam? Ha ettol persze jobban alszol, akkor igen, igy van, a kitantorgokon mulik az orszag felviragoztatasa.

martineden 2018.08.02. 15:04:05

@LepesMez: ,,ugyanazok az emberek vagytok, vagy ez valami tokom szervezet, es csak ugyanazt a scriptet nyomjatok?"....mert , nem tudtad?Segitek, a neve: Fidesz propaganda osztaly.

takarék-láng 2018.08.02. 15:04:27

@London2009: " szimplan amiatt, mert nincsenek Pesten kertes hazak."

- hat ha ennyire talalod el a lottoszamokat, ne lottozz mert meg 1-esed sem lesz!

flamer 2018.08.02. 15:04:39

@Lordmotor: "tény, hogy magyarként (vagy bármilyen káeurópaiként) elég nehéz szakmában elhelyezkedni"

Ez miért lenne tény? Ausztriában is hiány van szakemberekből mindenhol, akit ismerek, mind simán dolgozik a saját szakmájában.
Az mondjuk lehet probléma, ha valaki egy szót sem beszél németül, de akkor sem a káeurópai mivolta a probléma, hanem a nyelvtudás.

persicsbalint 2018.08.02. 15:04:49

"A valóság az, hogy egy átlagkereset 1200-1400 euró körül mozog. "
Azért na. statistik.at szerint 2015-ben
7075460 ember 152805 millió eurót keresett, azaz az éves fizetés nettó 1800 euró átlagosan.

lifelike 2018.08.02. 15:04:59

jézusmáriám ki írta ezt? normális minőségű húsból készült sonka itthon is 600/10dkg
az hogy van szar olcsóbban nem jelenti hogy kint drága
könyörgöm
értsük már meg
hogy itt
szemét van a boltban
bevasarlas.tesco.hu/groceries/hu-HU/products/2004120657958

takarék-láng 2018.08.02. 15:05:13

@Olliék: "A bank kirak az utcára ha nem tudod fizetni. A munkahelyed meg nem tolerál annyi időt. "
- a bank nyugaton is kitesz az utcara ha nem fizetsz, ez a szerzodesben benne van. Ahogy az egyoldalu szerzodesmodositas lehetosege a megkerdezesed nelkul is.
Valoszinuleg ilyen szerzodes nem volt meg a kezedben, mert a kinti fizetesedbol - egyelore - nincs esely sajatra. Otthon volt.
Az alberlet eseten, a tulaj szinten mondhatja, hogy szedd a satorfadat. A jogaidat sok minden vedi vele szemben, otthon is, nemetorszagban is.
Magyarorszagon 1 evig jar tappenz (ha jol tudom) nyugaton max fel. De nezz utana.
Az altalad felsorolt egeszsegugyi beavatkozasok, ha maszelhoz mesz, otthon kivetel nelkul nelkul olcsobbak, de szinten profik (ezert jar sok nemet magyarorszagra gyogykezeltetni magat)

Nyugdij: a cel mindenhol a korhatar emelese hogy ne kelljen fizetni. Az uj hazadban 70?

Lenyeg a lenyeg: Altasd csak magad tovabb.

wiener 2018.08.02. 15:05:25

nem bántásból de a poszt nagyon ferdít, csúsztat, pontatlan
55ezer euro itt nem messze tőlem egy 50nm-es lakás ami kb 320ezer forintos nm ár, otthon mennyi egy városi lakás? teremgarázsos házban? immowelt.at-n lehet nézelődni

ami itt 2x annyiba kerül, mint itthon abban olyan gépészet van amitől otthon 3x annyi lenne :D
fogalmatok nincs itt egy házról kivűlről hogy belül milyen

onlame 2018.08.02. 15:05:30

Már az első hazugság, mert a nettó átlagkereset 1700 euró körül van. Szóval bő 40-50%-kal magasabb, mint amit írtok.

onlame 2018.08.02. 15:05:58

A második se igaz, miszerint "az emberek 80%-a bérleményben lakik."

Ezzel szemben a valóság, hogy a home ownership rate 55%-os.

onlame 2018.08.02. 15:06:15

A harmadik pontban már csak Bécsről van szó. Hirtelen nem is Ausztria a téma? Akkor a bécsi átlagfizetést is kellett volna mondjuk nézni, nem a teljes ausztriait, mármint annak a kétharmadát.

Negyedik pont. Konkrétan a Hoferben nagyon sok minden sokkal olcsóbb, mint itthon az Aldiban. De átlagban kb. egál. Itthon se sokkal olcsóbb a friss felvágott. Na persze ne a schwarzwalder schinkent hasonlítsuk a parizerrel...

Ötödik pont. Aki dolgozni megy ki, az dolgozni megy ki. Azért aki nem kisegítő jellegű melót végez kint, meg nem a vendéglátásban dolgozik, annak van ideje és pénze mindazokra a dolgokra.

+1. Ami nem tudom miért nem hatodik pont... Gondolom a +1 jól hangzott. Nincs ilyen mítosz. Van? Sose hallottam.

Golf2 2018.08.02. 15:07:47

@London2009: Mátyásföld elit részeiről koronafürt utca környéke 25-30 perc bkv-val a belváros.És 100 milliónál kezdődnek a házak.

London2009 2018.08.02. 15:09:33

@Golf2: honnan vegyek 100 milliot magyar fizetesbol? :D Az utolso magyar fizetesem 2009-ben 250k netto volt+valami bonusz meg ez az.

Golf2 2018.08.02. 15:17:57

@Arthamyr: Pestről volt szó,ismered?

London2009 2018.08.02. 15:18:14

@takarék-láng: nekem ezek a kulso keruletek meg az agglomeracio nem Budapest mar. Ahol pedig valoban van kerteshaz, az meg szamomra Budapesten ha megszakadnek is megfizethetetlen maradna.
Aranyaiban itt szazszor tobb a csaladi haz kerttel, legyen akkor kisebb, bar mondjuk en nem is vagyok 1500m2-es telekre meg 300m2-es hazra, 3 kocsibeallos garazzsal.

Golf2 2018.08.02. 15:19:55

@London2009: Legyél NER lovag, hamar összelovagolnád.

London2009 2018.08.02. 15:21:31

@Golf2: szeretek nyugodtan aludni...: )

Arthamyr 2018.08.02. 15:32:37

@Golf2: Nézd meg, hogy a központtól mennyire vannak a helyek, amiket írtál. Ja látom, 25-30 perc bkv-val a belváros. Ebben mondjuk nem vagyok biztos, bár elhiszem, hogy a belváros egy bizonyos része jó körülmények esetén tényleg 25 perc, de pl. Vecsésről sem biztos, hogy lényegesen több, csak ott nem bkk-van, hanem máv... Aztán írod, hogy 100 millió. Szerinted magyar munkából mikor lenne 100 milliója London2009-nek vagy nekem? :D És akkor még arról nem is beszélünk, hogy erősen kérdéses egy 100 milliós mátyásföldi ingatlan értéktartása, likviditása is. Mi még viszonylag fiatalok vagyunk, így nálunk ez is egy fontos szempont.

Arthamyr 2018.08.02. 15:39:38

@London2009: Tudom, azért is írtam, hogy van, amelyik alig drágább a házadnál. :) 1 hónapja nézegettünk budapesti ingatlanokat, az itteni IT-s fizetéssel és több éves megtakarítással sem olcsó. Nyilván volt, meg lesz olcsóbb is, most nagyon drága, de ettől még otthoni fizetéssel akkor sem lett volna "kényelmes" megvenni.
Azért magyar fizetésből kitermelni 50-70 milliót nem finom, 150-200-at meg már igen nehézkes. Láttunk lakást (nem házat) Budán, elég menő volt, jó helyen, 650 millióért...

Arthamyr 2018.08.02. 15:44:02

@arncht: "ket atlagos fizubol jol ki lehet jonni, ami otthon nehez. ket jol kereso embernel viszont nincs nagy elteres, otthon is jol elnek, itt sem lesz tobb." - Ezzel nem értek egyet. Ez csak akkor igaz, ha végleg letelepednek az új helyen, de még talán akkor sem. Az rohadtul nem mindegy, hogy havonta 1500 vagy 5000 eurot halmoztok fel.

London2009 2018.08.02. 15:47:49

@Arthamyr: Nekem a pesti lakasom ami 2008-ban lett veve, jelenleg tobb, mint a duplajat eri. :D Hihetetlen arak vannak es igy latom en is, hogy a londoni fizetesemmel, talan vallalnak egy nagyobb hitelt, de a regi magyarral? A masik meg az, hogy en nagyon nem szeretnek Vecsesen, Zugloban vagy Matyasfoldon elni, koszonom. Ahol szivesen elnek, ott pedig a 100 millio semmire sem lenne eleg. Erre eleg jo ralatasom van eppen, miutan a noveremek epp egy hatalmas haz projektben vannak a 12. Keruletben…

Arthamyr 2018.08.02. 15:58:31

@London2009: Én sajnos saját bőrömön éreztem ezt, nem is olyan régen. Bár én a belvárosban szerettem volna kertes házat, vagy egy belvárosi igényesebb részen lévő penthouse-t tisztességes méretű tetőkerttel... :) Komolyan mondom, Dublin vagy London olcsóbb, leszámítva a legdrágább részeket. :) És lehet, hogy Dublin tuti részén is mondjuk 1-1.5millió egy kertes ház, pici kerttel, de onnan bent vagy a belvárosban 5-15 perc alatt. Na, ennek megfelelője az I. kerület vagy a II. kerület belseje (nem Mátyásföld meg a hasonlók), és ott sem jössz ki sokkal olcsóbban.

Egyébként még a vidékben itt-ott van fantázia, csak ott meg munkát nehéz találni, annak, aki akar/kénytelen dolgozni.

arncht 2018.08.02. 16:01:28

@Arthamyr: az, hogy kinek mi az eleg, vagy sok az mar egyeni preferencia. otthon, es ausztriaban is lehet sokat keresni, a hatar meg a csillagos eg. ha sok penzed van, mindket orszag elheto, nem fog ausztria tobbet nyujtani.

Arthamyr 2018.08.02. 16:01:32

@London2009: @Arthamyr: A legjobb lenne a Margit-szigetre építeni egy kis házikót, de az nem triviálisan megoldható dolog, és tuti nem olcsó. :D Visszaszívom, nem akarok ötleteket adni egyik NER-hercegnek vagy a porontyának! :)

arncht 2018.08.02. 16:03:28

@Arthamyr: amugy termeszetesen mindket esetben arrol van szo, hogy az adott helyen elnek... de innen indult ki az alapvelvetes, hogy a szereny osztrak fizetes ausztriaban is szereny korulmenyekre jogosit, hiaba sok magyarorszagon.

sörm 2018.08.02. 16:04:26

@ruszkaszov: A stílusod nagyon nem tetszik, de a mondanivalóddal teljesen egyertértek. A minőségi alapélelmiszer otthon nagyjából ugyanolyanolyan áron van mint Svédországban (hús, kenyér, tej), vagy kicsi a különbség, olykor ennek, olykor annak az országnak a javára. Itt valóban hiányzik a hulladékélelmiszer-kategória, ami otthon az étkezésem 85%-át tette ki. És amiről nem is tudtam milyen rossz, amíg nem kóstoltam mást.

Kivétel a gyümölcs. Svédországban a bogyók fantasztikusak, a magyar eper, áfonya, málna a nyomába sem ér. De itt véget ér a lista. Kb bármennyit fizetnék a magyar őszibarackért, cseresznyéért, meggyért - ezek itt mind drágábbak és ritkán finomak.

London2009 2018.08.02. 16:05:55

@Arthamyr: Tudom, tisztaban vagyok a helyzettel. Egy baratnomek, akik kb. hasonlo szinten vannak, mint ahogy mi lennenk Budapesten. Mindkettonek jo allasa van, budapesti viszonylatban is atlagon felul keresnek mindketten, ceges auto, stb. Hitellel vettek 40 millioert egy kis, szar hazat Dunakeszin. Egy ujepitesu ikerhaz szeru valami, a kertje szep de csak ket halos. Engem eroszakkal sem lehetne Dunakeszire rangatni, semmilyen szempontbol nem felelne meg. A sors fintora, hogy sajnos ok sem szeretnek ott lakni, nem valt be, de egyelore nincs jobb otletuk.

Arthamyr 2018.08.02. 16:06:37

@arncht: Pont azzal a havi pár ezer euroval ad többet (Ausztriát nem ismerem részletesen, de Írországban ez biztosan igaz, gondolom Ausztria is hasonló szinten van). Ennyivel korábban mehetsz nyugdíjba, ha szeretnél. Tarthatsz egy hosszabb szünetet, ha arra van igényed, és csinálhatsz egy egy éves világ körüli utat vagy csak otthon pihenhetsz. Ez szerintem nem elhanyagolható dolog.
Szerintem pont a még munkából élő felsőközéposztály tud belőle a legtöbbet profitálni.

Arthamyr 2018.08.02. 16:11:04

@arncht: De ez egy helytelen alapvetés szerintem. Miért kellene leélni ott az életet? Mi amikor kijöttünk Dublinba, már akkor tudtuk, hogy nem itt fogunk meghalni. Eredetileg pár évre terveztük, lesz belőle kb. 7. Sokkal nagyobb előrelépést tettünk ezalatt a 6 év alatt itt, mint amit reméltünk, Budapesten erre esélyünk sem lett volna, ehhez az kellett volna, hogy legalább az egyikünk felsővezető legyen. Egész egyszerűen más skálán vannak a lehetőségek a két helyen, szakmailag is, anyagilag is.

London2009 2018.08.02. 16:21:43

@Arthamyr: Ez meg orszagon belul is igy van. Nekem peldaul a ferjem csak azert jott Londonba, hogy penzt csinaljon. Az volt a celja, hogy mire 30 lesz 6 szamjegyu legyen a fizetese. Sosem szerette a varost, most is inkabb csak megprobalja belole a maximumot kihozni, de sosem fogja igazan szeretni. Tehat o is ugy tekint a londoni eletre, mint egy szukseges idoszakra azert, hogy kesobb igazan jo legyen. Ami persze azert vicces, mert en meg imadok itt lakni, de mindegy, valami kompromisszumot majd kitalalunk, ha aktualis lesz.

onlame 2018.08.02. 16:22:07

@London2009: Azért azt megosztod velünk, hogy kint milyen munkát végzel, ami olyan jól fizet, hogy Londonban olyan helyen van kertesházad belőle, ahonnan nem kell a belvárosba másfélórát ingáznod, de itthon nem tudtál abban a szakmában elhelyezkedni?

Nekem inkább úgy tűnik, hogy magadat akarod meggyőzni. Mert "Áááá, egész Zugló szar, mert a Róna utca csúnya, meg minden más is szar egyébként, és csak Budán lenne jó, de ott magyar fizuból sose futná, itt meg simán angol fizuból a Buckingham van."

Most attól tekintsünk el, hogy amúgy agglomerációból sem ingázik az ember egy órát, jellemzően. Meg ugye attól is függ, hogy hol dolgozol, de mondjuk Zuglóból max fél óra a belváros, Martonvásárról meg mondjuk 45 perc.

Sequoyah 2018.08.02. 16:22:25

"{tetszoleges orszag lakoi} kedvesek, mosolygósak, de igencsak megtartják a két lépés távolságot. Nem nagyon barátkoznak, vagy ha igen, akkor ezek olyan felszínes barátságok."

Ezt szerintem szinte minden orszaggal kapcsolatban lattam mar... Le mernem fogadni, hogy a kulfoldiek is ezt mondjak rolunk miutan idekoltoztek.
Inkabb csak arrol lehet szo, hogy itt magyarorszagon mar evtizedes ismeretsegeink es baratsagaink vannak, sokszor mar gyerekkorunktol kezdve. Barhova dobnak le a vilagon, nem lehet ezt 2-3 ev alatt behozni.

Azokat erdemes megkerdezni errol, akik mar 10 eve legalabb kint vannak, ugyanazon a kornyeken, es valoban reszt is vesznek az ottani kozossegi eletben. Peldaul a gyerekes csaladok eseten elkerulhetetlen a szuloi kozosseg, mert a gyerekek azok bizony baratkozni fognak egymassal ha akarjuk ha nem:) Es ezek menten mar akar a szulok is kothetnek baratsagokat.

greg_garcia 2018.08.02. 16:22:40

Nem tudom milyen emberektől kaptok ilyen megjegyzéseket, de én hasonlókat még nem hallottam. Inkább kicsit szelektív, önigazoló hazabeszélésekkel találkoztam. Egy bizonyos szint felett pusztán anyagi okokból kiköltözni egyszerűen nem pálya. Tucatnyi egyéb okból érdemes, de csak a pénzért, legfeljebb akkor, ha meg tudod oldani, hogy amit keresel ne ott költsd el, hanem itthon.

Endre Kis 2018.08.02. 16:22:49

Ez az Ausztriába való rohangálás hamarosan meg fog szűnni, csak a keskenyvágányúnak tovább kell épülnie Moszkováig, utána Putyinnak lesznek gondjai a magyarokkal....!

trota.mundos 2018.08.02. 16:23:03

a vásárláshoz és a bolti árakhoz: valóban sok minden drágább alapból (de gyakorlatilag csak pont azok, amik a cikkben nevesítve vannak - sok minden olcsóbb, de minimum jobb minőségű), de azért egy kis odafigyeléssel sokkal olcsóbban meg lehet úszni.
hogy konkrétumokat is mondjak: a Merkurnál ha van törzsvásárlói kártyád, akkor hetente 2 különböző termékcsalád 25%-kal olcsóbb. ha egy hónapban 3x vásárolsz náluk (akár 1-1 almát) a következő hónapban 15% kedvezményt kapsz a TELJES vásárlásodra. és ezek tényleges százalékok, nem a felárazás leárazása.

Antal Jozsa 2018.08.02. 16:23:08

@Arthamyr: nem Matyasfold meg hasonlok....Hu de elszalltunk az atlag realitastol.
Es ha vki a Vaci uti irodafolyoson talal munkat azzal mi van? Dunakeszirol lehet hamarabb bent van az ember akar kocsival is mint a meno II. vagy XII. keruletekbol.
Szerintem akinek a kerteshazrol vagy kertrol az I. vagy II. ker jut eszebe az mar tenyleg csak nagyokat mer gondolni. Egyebkent Londnban is tragedia a kozlekedes ott is orakat kell utazni.

arncht 2018.08.02. 16:24:54

@Arthamyr: most csak a levegobe beszelunk... arrol van szo, hogy pl egy informatikus ausztriaban alig keres jobban, mint magyarorszagon, mikozben a koltsegei magasabbak. vegeredmenyben egyaltalan nem biztos, hogy tobb marad, amit felre tud tenni. addig egy penztaros kb az 5xoset kapja ausztriaban, mint otthon, kisebb az ollo. otthon lehet 8-10x a szorzokulonbseg fizetesben a ket szakma kozott, addig ausztriaban jo, ha 2x. ergo jobban megeri az alacsonyabban kepzettnek mozdulni.

azt is figyelembe kell venni, hogy mit aldoz fel ezert - ausztriaban jo esellyel sose fogjak olyan esellyel indulni, mint egy ottszuletett, nincs hatter, kapcsolati rendszer, csalad, baratok. egy jol kereso, nem kommersz allasnal altalaban ezek is fontosak.

Dikusz 2018.08.02. 16:27:32

@Arthamyr: Csak kíváncsiságból: melyik vidékére gondoltál Magyarországnak, ha itthonra gondoltál?

Arthamyr 2018.08.02. 16:32:43

@Antal Jozsa: Ha ingatlant veszel, eléggé lecsökkented a rugalmasságod olyan szempontból, hogy nem tudsz odamenni könnyen, ahol a munka van. Nyilván vannak olyan részei Budapestnek, ahonnan nem az I. kerületből érsz oda leghamarabb, pl. a Váci út külső részére simán lehet Dunakeszi a nyerő. Ha meg mondjuk Dél-Pesten dolgozol, akkor Soroksár. Viszont nem szívsz akkorát, mintha Soroksárról járnál a Váci útra vagy Dunakesziről Dél-Pestre. Másrészt te vagy "középen", tehát azért várhatóan semmi sem lesz messze. Otthon egyébként Gödön laktunk, és Dél-Pestre jártam dolgozni, a feleségem a Bartók Béla útra, tudom, mekkora szopás... Itt meg belvárosban lakunk, és minden itt van az arcunkban.
Londonban kb. több ember lakik, mint egész Magyarországon. Vannak jó és kevésbé jó részei, van, ahol egyáltalán nem rossz a közlekedés, de erről egy ottani nyilván többet tud neked mondani.

Arthamyr 2018.08.02. 16:33:21

@Dikusz: Lehet, hogy Kiskunhalasra költözünk.

Arthamyr 2018.08.02. 16:34:08

@arncht: Te is informatikus vagy? Mert én véletlenül igen, igaz nem Ausztriában. :)

gabors 2018.08.02. 16:38:21

@Soulimerika: "A 100% jovedelembol felre tudok tenni %-ot:
Mo-on? Ausztria? UK? mashol? "

ez egy teljesen ertelmetlen kerdes !!!!!! orszagoknak sincs semmi koze hozza ...

London2009 2018.08.02. 16:43:03

@onlame: Penzugyi teruleten dolgozom es azon belul is sales. De sajnos nem a Buckingham palotaban lakunk, hanem Greenwichben. Ha erdekel irtam nemreg egy posztot a 10 dolog sorozatban Greenwichrol. Hidd el, hogy nem szeretnem meggyozni magamat semmirol. : )

Dikusz 2018.08.02. 16:46:30

@Arthamyr: Debrecen jó választás lenne (vagy inkább nem) az épülő autógyár miatt. Állítólag nagyon fel fognak menni azt ingatlanárak.

gabors 2018.08.02. 16:47:34

@London2009: " Ti sokat jartok Londonba, tenyleg sok ott a migrancs? Na es meg nem is egy buta not kell elkepzelni. Egyertelmuen jol mukodik az agymosas Mo-on."

szerintem meg ez eppen feludito hiszen gyanakszik hogy a fidesz hazudik nekik ezert valakit megkerdeze aki volt mar Londonban egy parszor ... bocs de ez pozitiv ahogy mondod NEM buta igy hajlando megkerdojelezni amit a plakaton vagy a tv-ben lat vagy amit itt a birka es takarek ... terit ...

London2009 2018.08.02. 16:49:17

@Antal Jozsa: A Vaci uton volt a munkahelyem, eskuszom, hogy nagy szerepet jatszott a kikoltozesemben. Rettenetesen utaltam az egesz kornyeket, a 3-as metrot, meg a csudas Nyugdijfolyosito (azota mar biztos mas) epuletet bamulni nap, mint nap. Ha ehhez meg hozzajarult volna egy Dunakesziben lakas, valami falusi kockaban, vagy ujepitesu lakotelepen, meg a vanszorgas Budapestre befele-kifele nap, mint nap, kesz, vegem lett volna…
Egyebkent valoban, Londonban sem egyszeru az ingazas. Nalunk ez volt az egyik legfontosabb szempont, amikor lakhelyet kerestunk. Ha mar itt lakunk, akkor ne kelljen szivni a bejarassal, mert akkor annyi erovel mar videken is lakhatnank…

gabors 2018.08.02. 16:49:53

@kisrumpf: "Érdemes az angol mellet írül is megtanulni?""

ir az konnyu, de ausztraliaul meg ujzelandiul az amerikai mellett nagyon erdemes megtanulni :-)

Dikusz 2018.08.02. 16:50:58

@London2009: Már épp írtam volna, hogy itt Budafokon jó áron lehet családi házat kapni a hegyen.
Aztán kíváncsiságból megnéztem ingatlanportálokon, itt is 50 milliótól indulnak az árak.
Bár még mindig azt mondom, ha tehetném, itt vennék házat.

London2009 2018.08.02. 16:55:34

@Dikusz: nekem nem tetszik Budafok. Tudom nem vagyok egyszeru eset! Ott lakik a csaladom egy resze, ok tosgyokeres budafokiak. Az unokatestverem nemreg koltozott vissza Budafokra a belvarosbol. Nagyon szep hazat vettek es igen, jo melyen a zsebukke kellett nyulni, de szerencsere volt segitseg, igy nem volt gond...

arncht 2018.08.02. 16:58:55

@Arthamyr: nem arra gondoltam, hogy ott eli le az eletet, hanem arra, hogy nem ingazik, hanem ott lakik, kolti a penzenek nagy reszet a napi megelheteshez, etc. persze az osszerakott penz, ha timbuktuban koltod el, tobbet er, mintha irorszagban tenned ugyanezt.

igen, becsben elek, vezeto fejleszto vagyok. az mas kerdes, hogy sajnos a felesegem beteg, egyedul keresek - igy annyi a kulonbseg szamunkra az otthoni helyzettel osszevetve, hogy itt megelunk, otthon meg nem biztos (gyorben biztos nem - nem kapnek hasonlo allast, ott minden csak az audirol szol, its szemmel nagy zero).

London2009 2018.08.02. 17:00:57

@gabors: igazad lehet, vegulis minden nezopont kerdese! : )

martineden 2018.08.02. 17:15:11

@takarék-láng:En Hollandiaban elek, es errol tudok nyilatkozni.Ez alapjan gozod sincs a nyugati viszonyokrol, illetve gozerovel nyomod a fidesz hazugasagpropagandat.Szoval menjunk sorba azon amiket allitasz.
1,,- a bank nyugaton is kitesz az utcara ha nem fizetsz, ez a szerzodesben benne van." .....igen, de siman elsetalsz es nem nyomorodsz meg orokre, mert nem marad adosagod..
2,,Ahogy az egyoldalu szerzodesmodositas lehetosege a megkerdezesed nelkul is"..ez hazugsag, ilyen nincs..
3.,,Valoszinuleg ilyen szerzodes nem volt meg a kezedben, mert a kinti fizetesedbol - egyelore - nincs esely sajatra. Otthon volt."....itt Hollandiaban (amennyiben allando szerzodesed van a munkahelyeden, illetve a munkaltato olyan igazolast ad, miszerint egy ido utan ilyen szerzodest fogsz kapni" egyetlen filler nelkul vehetsz hazat /lakast hitelre, es a hitelkeretben benne van az atiras es a felujitas koltsege is.Ami a legszebb , hogy ez 20 ev idotartamra szol, de az elso lakasnal az allam 10 evig kifizeti a havi reszlet 40 szazalekat.Ami azt jerlenti, h kb teljesen kamat es illetekmentesen kaptad a lakast.
4. ,,Az alberlet eseten, a tulaj szinten mondhatja, hogy szedd a satorfadat. A jogaidat sok minden vedi vele szemben, otthon is, nemetorszagban is."...nem igaz, bar amirol beszelunk az berlet es nem alberlet(tekintve , hogy alberlet az lehet ha en is berelem a lakast ,es annak egy reszet adom tovabb)Szoval , a szerzodes ideje alatt, a tulaj be sem mehet a lakasba a berlo engedelye nelkul.A tulaj nem mondhat fel, nem emelhet dijat es nem modosithat a szerzodesen, a szerzodes ideje alatt.
5,,Magyarorszagon 1 evig jar tappenz (ha jol tudom) nyugaton max fel. De nezz utana."....2 ev a tappenz, amit vegig a munkaltato fizet.Egy evig minden feltetel nelkul, a masodik evben heti negy ora rehabilitacios munkat kell vegezni a kijelolt helyen., h visszailleszkedj a munka vilagaba.
6.,,Az altalad felsorolt egeszsegugyi beavatkozasok, ha maszelhoz mesz, otthon kivetel nelkul nelkul olcsobbak, de szinten profik (ezert jar sok nemet magyarorszagra gyogykezeltetni magat)....hat Hollandiaban annyira olcsobb, h ingyen van, sot az orvos altal felirt gyogyszer es taplalekkiegeszito es segedeszkoz is.Termeszetesen biztositast kell fizetned,18 eves kortol, ami a valasztasod szerint havi80 es 135 Eur kozott lehetseges (1500 nettoig az allam visszafizet havi 70 Eurot, fuggetlenul, h milyen aru a biztositasod.)Hozza tartozik, h mutet illetve korhazban toltott nap eseten egyszeri 350 Euros onresz van, amit utolag meg kell fizetned, tehat ez havi szinten durvan 30 Euroval dragitja a biztositas dijat.De nincs halapenz, nincs esszerutlen varakozas, nincs gyogyszer koltseg, stb, stb.mindet, es mindez Europa egyik legjobb egeszseguggyel rendelkezo orszagaban.

Shaktee 2018.08.02. 17:15:20

Off :-)))

www.youtube.com/watch?v=olupGxvGd9s

Yo, yo, hogy itt vagyunk
Most végre valamit bemutathatunk
Ez a Yozsefváros, a mi tanyánk
Itt nevelt fel minket a yoanyánk
Ahol velünk együtt már sok hülye felnőtt
Hiába, ez a hely a szívünkhöz nőtt
Itt nem ültet anyád pálmafát
S a gyerekek már csak rombolják az iskolát
Mert a sok suttyótól már lépni sem lehet
A fontos, milyen a hajad és a pulóvered
Vagy barát leszel, vagy ellenség
Itt már nem számít az emberség
Ócska, szakadt ruhában
Egy kuruzsló derékig a kukában
A kérdésem csak ennyi, yo, elég
Ez mind-mind egy yozsefvárosi utcakép
Yo-Yo-Yozsefváros
Yo-Yo-Yozsefváros
Yo-Yo-Yozsefváros
Sötét ez a hely, há-há-há, világos
Yo-Yo-Yozsefváros
Yo-Yo-Yozsefváros
Yo-Yo-Yo

takarék-láng 2018.08.02. 17:15:27

@London2009: koszi, tok jo hogy nyilvantartod a nickjeimet, ezert megkimelsz mast a nyomozastol.

"Mondjuk en nem szeretnek Matyasfoldon meg a joeg tudja Rakoskereszturon vagy mittomen hol lakni, ahonnan masfel orakat szivnek a bejarassal"
- tok jo az is, hogy Londonban nem kell szivni, ellentetben Pesttel, nincs forgalmi dugo, dugodij, mindig van olcso es szabad parkolo, a tomegkozlekedes is olcsobb gyorsabb szervezettebb, kevesebb a legszennyezes, nagyobbak a telkek, vannak kertek,egyszoval London elhetobb varos.

Ugye?

Angliat nem ismeroknek: mindez ironia volt.

Antal Jozsa 2018.08.02. 17:15:35

@London2009: nekem az egyik kedvenc helyem a rendorpalota kornyeke. A XIII kerulet nagyon felfejlodott. Orommel jovok-megyek ha arra van dolgom. Dunakeszi meg minden csak falusias nem. Szep a dunapart jo a kornyezet is...igaz kicsit mar bepult minden... De ottvan Fot ami kicsit szellosebb.Hetvegen nyugi van.

Arthamyr 2018.08.02. 17:21:08

@Dikusz: Család miatt költözünk Kiskunhalasra, Debrecenhez meg semmi sem köt. Ha ilyen helyre megyünk, akkor nem Magyarország lesz a célpont. Nem érdekel az autógyár, nem dolgozom autóiparban, számomra inkább hátrány, ha a lakhelyem közelébe egy ilyet építenek. Lehet, hogy felmegy a házam ára, de cserébe növekszik a forgalom, a népsűrűség, "felesleges" emberekkel (semmilyen, számomra használható szolgáltatást nem nyújtanak, csak úgy ott vannak - a szempontomból), tehát romlik az életminőségem.
Az ingatlan árváltozása nem érdekel, mivel olyan olcsón akarunk venni, hogy az sem számít, ha bukunk rajta (pl. mert valami miatt "menekülni" kell).

London2009 2018.08.02. 17:27:48

@takarék-láng: Most erre mit mondjak, biztos sokan szivnak, en viszont nem. Igazabol mas viszont engem rohadtul nem erdekel. Nekem nem draga a parkolas, dugodij stb., meg vagyok tokeletesen elegedve a hazammal stb. stb. Velem ellentetben te meg mindig ott tartasz, hogy utalod Angliat es megis itt elsz. :D

London2009 2018.08.02. 17:29:57

@Antal Jozsa: Dunakeszi egy falu. Legalabbis a szamomra. A Duna part valoban szep. Izlesek es pofonok kulonbozoek szerencsere! Az nem lenne jo ha mindenki ugyanott szeretne lakni. : )

Narina 2018.08.02. 17:31:48

@MACISAJT1: Csakhogy! Elárulom, hogy pénztárosként dolgoztam Magyarországon! Alja munka az volt, megaláztatás, idegeskedés, szar pucolás(szó szerint) volt! Fizetés jutalékkal kiegészítéssel együtt 117 ezer! Nos nem vetettem meg ott sem a "mély" munkát! Officba vagyok takarító! Tudja mi a különbség? Nem gyomor ideggel megyek dolgozni! Nem csak a kollégáim, hanem az épület dolgozói is szeretnék! Nekem köszönnek, ki nyitják az ajtót! Nem tudom elmondani mennyi segítséget kaptam és kapok! Nem minden angol jó fej nem minden muszlim seggfej, de eddig még letudtam, hogy minden nemzetnek meg van a barma! A négyzetméter/hülye arány számomra alacsony! Ez az én véleményem!

Csodabogár 2018.08.02. 17:34:20

@London2009: Hol laktál te Pesten? A pesti oldalon Zugló meg az összes Rákosal kezdődő hely XVII-XVIII. kerület. Budán a II. és XII. és XI. kerület tele van kertes házakkal.

Csodabogár 2018.08.02. 17:37:37

@Dikusz: Nekem már 50 évvel ezelőtt se jutott volna eszembe hétvégén Pesten strandra menni, mert a tömeg az tömeg, börszintől függetlenül.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2018.08.02. 17:59:06

A postot olvasva leesik, hogy itthon jobb élni. Csak azt nem értem akkor, hogy hogyan van, hogy a kivándorolt ismerősöknek mind bejött a kinti élet, jól élnek...

Szabványok 2018.08.02. 17:59:43

Nem teljesen értek egyet.
Egy konkrét példa ismerősi körből: rezidens (orvos). Itthon jó ha 120eF-tot kapsz kézhez. OK, erre rájön még 70, ha röghöz kötöd magad. ebből hogyan tudsz egy 120e-s albérletet megfizetni?
Ausztriában viszont egy rezidens simán keres 3000EUR-t. Abból lehet lakást bérelni.
Aztán a rezidensség után közel a (30-hoz!), mi vár egy itthon egy orvosra? Alig kap többet, mint egy rezidens és még ügyeletek. (Ráadásul, ha nem a román határ mellé akar elmenni, akkor még elhelyezkedési nehézségek is vannak.)
Ausztriában?
A szakorvosi fizetések 7000EUR-tól indulnak. Mondom: indulnak. Egy rendezett grazi klinikán, jól szervezett csapatban, 7000EUR/hó. Kontra Nyírbogányban 200e/hóért küzdeni.

Tudom, orvosi fizetésben van a legnagyobb különbség. Informatikusiban már jóval kisebb, 30 éves informatikus simán tud akár 1M...1,5M/hót is keresni, ami Ausztriában sem számít rossz fizetésnek.

Antal Jozsa 2018.08.02. 18:00:01

@London2009: egy 40.000.-es falu :-) Latogass el del baranyaba ha akarsz iagzi falvakat latni.igazad van izlesek es pofonok kinek a pap kinek a papne.

Dikusz 2018.08.02. 18:09:49

@London2009: Nincs ebben semmi gond, hogy nem tetszik.

Az viszont tényleg nem tetszik saját magamban, hogy ezt egyszer már megbeszéltük, és már megint elfelejtettem.:)))

takarék-láng 2018.08.02. 18:13:36

@London2009: "Velem ellentetben te meg mindig ott tartasz, hogy utalod Angliat es megis itt elsz. :D"
- most az elevenembe talaltal.

Azt is lefogadom, hogy a kornyekeden nem elnek muszlimok es jamaicai, afrikai szarmazasuak.

Arthamyr 2018.08.02. 18:18:07

@arncht: Elnézést, csak én nem vagyok vezető fejlesztő, csak sima gyalog, és munka volt. :)

"nem arra gondoltam, hogy ott eli le az eletet, hanem arra, hogy nem ingazik, hanem ott lakik, kolti a penzenek nagy reszet a napi megelheteshez, etc. persze az osszerakott penz, ha timbuktuban koltod el, tobbet er, mintha irorszagban tenned ugyanezt." - Ingázni nem kell, az nem élet, én úgy elkényelmesedtem, hogy már napi 1 órát (oda-vissza) sem nagyon lennék hajlandó, de nyilván ez egyéni preferencia kérdése. Viszont mi a pénzünk nagy részét általában nem költöttük el, még akkor sem, ha csak egy fizetésből éltünk (pl. másfél éve csak én dolgozom, de mielőtt kijöttünk, volt egy egy éves időszak, amikor csak a feleségem dolgozott), átlagosan 50-70%-a megmaradt, Magyarországon is, Írországban is. És itt jön ugye be, hogy nem mindegy, minek marad meg 50-70%-a. Jelenleg kb. kétszeres különbség van a Dublini és Budapesti ITs fizetések közt, de amikor kijöttünk, volt az 3-4 szeres is, más pozíciókban ez csak nagyobb.

"igen, becsben elek, vezeto fejleszto vagyok. az mas kerdes, hogy sajnos a felesegem beteg, egyedul keresek - igy annyi a kulonbseg szamunkra az otthoni helyzettel osszevetve, hogy itt megelunk, otthon meg nem biztos (gyorben biztos nem - nem kapnek hasonlo allast, ott minden csak az audirol szol, its szemmel nagy zero). " - Ez meglepő (vezető fejlesztő = team leadek főnöke, 30+ közvetett beosztottal?), itt ezzel a pozícióval viszonylag egyszerű 120k körül kapni, "komolyabb" városokban (pl. London - bár itt meg kell nézni, mekkorát szól a brexit, Hong Kong, New York, San Francisco), meg 200k felett sem ritka.

Arthamyr 2018.08.02. 18:26:11

@arncht: Erre is:
"most csak a levegobe beszelunk... arrol van szo, hogy pl egy informatikus ausztriaban alig keres jobban, mint magyarorszagon, mikozben a koltsegei magasabbak. vegeredmenyben egyaltalan nem biztos, hogy tobb marad, amit felre tud tenni. addig egy penztaros kb az 5xoset kapja ausztriaban, mint otthon, kisebb az ollo. otthon lehet 8-10x a szorzokulonbseg fizetesben a ket szakma kozott, addig ausztriaban jo, ha 2x. ergo jobban megeri az alacsonyabban kepzettnek mozdulni." - Azért én azt gondoltam, Ausztriában jobban ki lehet jönni 4-5k nettóból, mint otthon 2-2.5k-ból. Bár most tényleg elég durván beindultak a fizetések Magyarországon, van olyan haver, aki katázva kiszámláz 4k-t, az sima nettó 3.5k, de 6-8 éve még nagyon örülni lehetett a nettó 2k-nak is.

Arthamyr 2018.08.02. 18:31:33

@arncht: Nekem otthon sem voltak (a munka szempontjából releváns) kapcsolataim, hátterem, szóval nem vesztettem semmit ilyen szempontból. Azt gondolom, hogy az emberek többségének nincsen, de lehet, hogy rosszul gondolom, mert gagyi ismeretségi köröm van és itt ebből senki sem tudott nagyon profitálni.
Nem érzem, hogy itt óriási előnnyel indulnának a helyiek, egész egyszerűen rengeteg mindenből hiány van valamiért, legyen az eü. dolgozó, építőipari munkás, vendéglátós, pedagógus vagy informatikus, nem nagyon engedhetik meg maguknak a válogatást a cégek, amik meg válogatnak, azok nagyon jól fizetnek (nyilván itt is sokkal többet fog kapni az informatikus, mint a pincér, de azért az utóbbit sem kell félteni, mondjuk ő már nem igazán vesz Dublinban ingatlant).

Shanarey 2018.08.02. 18:35:15

Ezzel a poszttal is csak az a baj, hogy az "átlag" ember, és az "átlag" fizetés, köszönőviszonyban sincs egymással. Ez érdekes módon, nem ország függő. Az átlag ember, nem átlag fizetést keres, de átlagos termékeket vásárol, ám nem átlagos autót vesz, hanem amilyenre futja, vagy nem és majd a bankot szidja.

A másik gond a poszttal, az hogy akiknek ez valójában szólna, azok nem olvasnak semmi olyant, amely megingatná őket a hitükben, miszerint a világ pontosan úgy működik, ahogy ők azt elképzelik.

gabors 2018.08.02. 18:36:55

@martineden: ugysem hiszi el kar erolkodnod.

Majd jon a valasz hogy magadnak hazudtad mindezt be es akkor sem igy van ,,, (az is lehet nem mond semmit, de holnap valaki masnak ismet elmondja hogy nyugaton szar az egeszsegugy, becsap a bank, meg rosszul elsz ez csak magadnak hazudod hogy jobb ott mint Mo-on )

takarék-láng 2018.08.02. 18:36:58

@martineden: "Ahogy az egyoldalu szerzodesmodositas lehetosege a megkerdezesed nelkul is"..ez hazugsag, ilyen nincs.."
- angliaban van. Mas kerdes hogy a bankok nem nagyon csinaljak a gyakorlatban de azert a jogot fenntartjak.
(Miert lenne mashogy mashol ha a bankok nemzetkoziek, es mivel naluk a penz, naluk a befolyas is, a torvenyhozast illetoen a korrupt politikusok iranyaba.)

"...igen, de siman elsetalsz es nem nyomorodsz meg orokre, mert nem marad adosagod.."

- efelol nem tudok nyilatkozni, mert utcara nem tett a bank se itt se ott.

".nem igaz, bar amirol beszelunk az berlet es nem alberlet(tekintve , hogy alberlet az lehet ha en is berelem a lakast ,es annak egy reszet adom tovabb)Szoval , a szerzodes ideje alatt, a tulaj be sem mehet a lakasba a berlo engedelye nelkul"
- ez otthon is igy van a torveny betuje szerint. Nem irtal ujat es nem is cafoltad amit en irtam. A tulaj nalatok is bonthatja a szerzodest.

"egyetlen filler nelkul vehetsz hazat /lakast hitelre, es a hitelkeretben benne van az atiras es a felujitas koltsege is.Ami a legszebb , hogy ez 20 ev idotartamra szol, de az elso lakasnal az allam 10 evig kifizeti a havi reszlet 40 szazalekat.Ami azt jerlenti, h kb teljesen kamat es illetekmentesen kaptad a lakast."

- ha ez igaz (lenne) akkor miert is berelne barki? Miert nem el mindenki sajat ingatlanban.
Koszonjuk, nem kellene kamuzni, es hamis informaciokkal hulyiteni a kifele keszuloket.

"Hollandiaban annyira olcsobb, h ingyen van, sot az orvos altal felirt gyogyszer es taplalekkiegeszito es segedeszkoz is.Termeszetesen biztositast kell fizetned,18 eves kortol, ami a valasztasod szerint havi80 es 135 Eur kozott lehetseges "
- tehat meg sincs ingyen, a biztositas tobb mint otthon, es nincs halapenz (otthon sem kotelezo a hiresztelessel ellentetben) viszont van 350 euros onresz, ami joval tobb mint otthon az atlag halapenz. A gyogyszer otthon is ingyenes, jovedelemtol fuggetlenul, ha kronikus betegseged van. Pl. Epilepszia, ami tunetmentes lehet felteve hogy gyogyszeres kezeles alatt all az illeto. Dobozdij van, ami kb 1 euro.
Esszerutlen varakozas pedig ott van ahol az egeszsegugy tulterhelt, es keves az orvos. Az allami altalaban ilyen.
Folytatod meg?

Soulimerika (törölt) 2018.08.02. 18:37:10

@gabors: Mo-rol nezve valoban ertelmetlen

Arthamyr 2018.08.02. 18:37:33

@Szabványok: Azért ez a simán tud 30 évesen másfél milliót keresni dolgot vitatnám. Kiváncsi vagyok, hogy a harminc éves informatikusok hány százaléka keres havi másfél milliót. Az ismeretségi körben nincsenek többségben, pedig mi már negyven fele(tt) járunk, és nagyon sokat ismerek, kb. több informatikus cimbim van, mint minden más együttvéve...

Arthamyr 2018.08.02. 18:38:54

@gabors: Azt mondod, hogy minden országban ugyanakkora részét lehet eltenni a fizetésnek? Vagy hogy érted, hogy nem függ az országtól?

2018.08.02. 18:52:08

@Arthamyr: Hehe, en kiskunhalason nottem fel :)))) de szerettem ott...

Arthamyr 2018.08.02. 18:59:58

@LepesMez: Én annyira nem szeretem (pl. nincs tengerpart vagy szép hegyek :)), de nagy gondom sincs vele.

Szabványok 2018.08.02. 19:16:55

@Arthamyr: Természetesen a másfél millió az nem "simán". Hanem például elmegy a GE Medicalhoz szenyor jáva fejlesztőnek 1,8M/hóért Budapesten. Nyilván a miskolci Szent Mungo kórház informatikusa nem keres ennyit. Ehhez küzdeni kell.
De 1M/hóhoz már nem olyan sokat, csak a megfelelő szakterületet kell ismerni és nem rossz képességűnek lenni.
0,5M/hót 30 évesen az nem szerez meg, aki nem akar.

Nézzél statisztikákat!
Például ez egy tavalyi és azóta volt a szakmában 15% emelkedés: www.hwsw.hu/hirek/57000/hays-salary-guide-fizetes-berek-bertargyalas-hr-fejlesztok-2017.html

De hát ez Ausztriában is így van!
Ha kimész Ausztriába és vársz, hogy valaki majd csak felvesz, akkor ott sem tudsz jól elhelyezkedni. Küzdeni kell, interjúkra járni, tanulni és tudni.

A munkaerőpiav például a LinkInen keresztül már összeért. Ott keres a bécsi HR-es is meg a magyar HR-es is, ott akarja magát eladni a magyarországi informatikus is, meg az ausztriai informatikus is. Nézem a beérkező állásajánlatokat, bizony elég sok külföldi van. Figyelem az informatikus ismerőseimet, egyszer a XIII. kerületbe mennek interjúra, másszor meg Passauba.
Nyilván jobban kiegyenlítődnek a fizetések, mint az orvosoknál, ahol a 70+ családorvosra van bízva az egész járás.

Olliék 2018.08.02. 19:53:40

@takarék-láng:
Bankremdszer:
Sehol Európában nincs még egy akkora rohadék bankrendszer politikai támogatással, mint Magyarországon. Szó szerint megtehetnek bármit.
Ezzel szemben a franciáknál, németeknél,hollandoknál ez fordítva van. Ha gebasz van, közösen kell vállalni a következményt,nem pedig a lakosságra lőcsölik.
Táppénz: Ha lejár, és szarban vagy anyagilag,akkor van szociális háló. Pl lakhatási támogatás, alacsony jövedelem kiegészítése stb...

Lakhatás: Mivel itt minden hivatalosan megy,csak akkor raknak az utcára,ha kiérdemled. Ha valami tönkremegy,nem te kell hogy megcsináld,hanem a tulajnak. Pl fűt3s esetén ha nem tudja orvosolni, meg kell oldania a lakhatásod.
Eü: Itt szinte mindent a biztosító fizet. A gyerekek gyógyszerei ingyenesek, pár taknyot benyeltem, de még gyógyszerért nem fizettem.
Nyugdíj: Van egy állami nyugdíjam, és fizetünk egy privátot mindketten. Emellett van lakáskasszánk is. Sok öreg azt csinálta,hogy a megtakarításaikból vettek házat,lakást a nyugdíj előtt pár évvel, felújították, és mire nyugdíjasok lettek maradt fixen 100-150 max 200€-s rezsikőltségük. Mivel már öregek, és eg3sz életükben a mercitől lízingeltek, az utolsó autót szinte ingyen elhozhatták. Vénségülre lett egy házuk, autójuk, ami nyűg megvan, azt a biztosító rendezi.
Várólista: Még maszek rendelővel nem is találkoztam. Ellenben ha hosszú a sor, 100km-es körzetben 3 nagyváros van. Oda megyek ahova akarok.
De igen. Ez mind megvan otthon is.

gabors 2018.08.02. 20:11:30

@Soulimerika: "@gabors: Mo-rol nezve valoban ertelmetlen "

nem kerdesed mindenhonnan nezve ertelmetlen ... :-(

lassuk csak mit nevezel megtakaritasnak ?

mortgage ?
biztositas ?
nyugdijbefizetes ?

vagy csak fogadho vert arany pengok amiket az ovedbe varrtal ?

gabors 2018.08.02. 20:17:29

@Arthamyr: "@gabors: Azt mondod, hogy minden országban ugyanakkora részét lehet eltenni a fizetésnek? Vagy hogy érted, hogy nem függ az országtól? "

A kerdes ertelmetlensege fuggetlen az orszagtol :-)

A feltett kerdes maga ertelmezhetetlenul altalanos ami megint orszagfuggetlen ... mar a "lehet" szo miatt is ..

Az hogy te vagy a kommentelo eppen most adott orszagban mennyit tud eltenni a fizetesbol az mar ertelmezheto de az eredeti kerdes nem.

Arthamyr 2018.08.02. 20:30:05

@gabors: Szerintem tök értelmezhető. Van az országok közt differencia, hogy hol mekkora részt visz el a megélhetés, és mennyi marad meg. Bár tény, hogy nominálisan vannak az igazán számottevő különbségek.

Arthamyr 2018.08.02. 20:34:29

@Olliék: "Ha gebasz van, közösen kell vállalni a következményt,nem pedig a lakosságra lőcsölik." - :D Mi az, hogy "közösen", ha nem a lakosság? A bankra gondolsz? A bank részvényei szerinted kinek a kezében vannak? A bankbetétek kinél vannak? Ha az állam bankot ment, az ki pénzéből megy? Ha a különböző kockázatközösség téríti (pl. amikor 100k euroig térítenek), az ki pénzéből megy?

Arthamyr 2018.08.02. 20:50:13

@Szabványok: Megnézném, mekkora tömegek mennek "szenyor java fejlesztőnek" 1.8M-ért, 30 évesen. Elhiszem, hogy van, de nagyon kevés, 1%-ot sem éri el. Azért ott már gondolom nem 5 év szakma tapasztalatot várnak el.
Az 1M/hó tényleg relatív könnyen elérhető, de azért az sem a többség. 500k-ért kb. a frissdiplomás sem megy el most dolgozni, ahogy hallottam, de még a tanfolyamosok (asszem pl. codecool?) is lelépnek 1 éven belül. :)
Nem olvastam el a cikket, csak a grafikont néztem, aszerint + az általad mondott 15%-kal 1.1M a szenior átlag, ami kb. rendben is van, az ismerettségi kört tekintve. Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy 30 évesen nem automatikus a szenior pozíció sem.
Azt bevallom nem tudom, hogy Ausztriában mekkorák a fizetések, de itt a szigeteken (főleg a fővárosokban) ennél azért jóval (kb. 2x) magasabbak, lehet, hogy a fizikai közelség kicsit lenyomja az ausztriai árakat.

Azon nem vitatkozom, hogy az orvosoknál sokkal nagyobb a különbség, a magyar egészségügyi dolgozók (hivatalos) fizetése botrányosan alacsony, és nagy baj lesz még belőle. Ez azért van, mert állami finanszírozású, és Magyarország szegény ország, hiába tollasodik a lakosság, azért az állam se nem gazdag, se nem hatékony, ahogy az általa finanszírozott közszolgáltatók sem.

Olliék 2018.08.02. 20:50:14

@Arthamyr: Az IMF-et felvettük, hogy csóri bankokat mentsük. Fizettük. Aztán fizettük a devizacsalásból eredő nyereséget, amiből semmit nem csorgattak vissza, hanem.pl csányi bácsi bevásárolt a szomszédban, és a mi pénzűnket adta ki hitelbe fele annyi kamatért, mint itt.
Itt is volt anno jen hitel, eurósították, és a veszteségez felesbe kellett a bankoknál megosztani az ügyféllel. Ez törvény, ez alapján kell működniük. Otthon? Bármi van, a te sarad. Kuss,aláírtad.

2018.08.02. 21:02:37

És 1990 jelentkezett! Kéri vissza a közbeszéd-témáit!

martineden 2018.08.02. 21:02:45

@takarék-láng:
1,,- ez otthon is igy van a torveny betuje szerint. Nem irtal ujat es nem is cafoltad amit en irtam. A tulaj nalatok is bonthatja a szerzodest."........ne erolkodj fideszttroll, nem bonthatja.
2,,- ha ez igaz (lenne) akkor miert is berelne barki? Miert nem el mindenki sajat ingatlanban.
Koszonjuk, nem kellene kamuzni, es hamis informaciokkal hulyiteni a kifele keszuloket.".........hazudozni csak ti, fidesztrollok szoktatok.Hivj frel talalomra egy holland ingatlankozvetitot, es gyozodj meg rola.Nyugodtan nbeszelhetsz angolul, szoval nem kifogas, h a hollandot nem ismered.

3"Hollandiaban annyira olcsobb, h ingyen van, sot az orvos altal felirt gyogyszer es taplalekkiegeszito es segedeszkoz is.Termeszetesen biztositast kell fizetned,18 eves kortol, ami a valasztasod szerint havi80 es 135 Eur kozott lehetseges "
- tehat meg sincs ingyen, a biztositas tobb mint otthon, es nincs halapenz (otthon sem kotelezo a hiresztelessel ellentetben) viszont van 350 euros onresz, ami joval tobb mint otthon az atlag halapenz. A gyogyszer otthon is ingyenes, jovedelemtol fuggetlenul, ha kronikus betegseged van. Pl. Epilepszia, ami tunetmentes lehet felteve hogy gyogyszeres kezeles alatt all az illeto. Dobozdij van, ami kb 1 euro.
Esszerutlen varakozas pedig ott van ahol az egeszsegugy tulterhelt, es keves az orvos. Az allami altalaban ilyen.
Folytatod meg?"........te igen hulye fideszes, mitol dragabb mint a magyar?Te fizetsz 7%ot, ( 400 e bruttonal) az kozel 100 euro, aztan a ceged fizet meg 19, 5 %ot, ami durvan 250 euro, tehat havonta 350 euro, es magad vihetsz wc papirt, nem kapsz kajat csak moslekot,eveket varsz egy mutetre, fejedre szakad a mennyezet,folytassam meg?Ja, es a gyogyszer nem ingyenes mint itt, hanem egy reszet fizeted, ellentetben velem , akinek egy fillert sem kell fizetnie, es hazhoz hozzak ha megrendelem.Ja, es nem kell kronikus betegsegben szenvednem, bar szertem a cukorbetegseg az, megsem halottam h magyarorszagon ingyen adnak ra a gyogyszert es az inzulint.Kapis?

martineden 2018.08.02. 21:02:49

@gabors: Hat igen, nem is szoktam eroltetni, de mikor pofatlanul hazudoznak , az mar sok.

Arthamyr 2018.08.02. 21:07:43

@Olliék: Inkább legyen a hitelfelvevő (te) sarad, mintsem az én betétem kerüljön veszélybe, vagy az adómat erre pazarolják. Bár sajna veszélybe kerül, és pazarolják az adómat is, szóval mindegy...
Pl. Írországban azért ilyen magasak a kamatok és ezért ilyen szigorú a hitelezés, mert a bedőlt hiteleseket nem lehetett kibaszni a házából, vagy annyira soká sikerült, hogy már az ingatlan értékesítéséből nem lehetett fedezni a hitelt. Ezért most simán 3-4%-ra hiteleznek a bankok, csak a fizetésed 4.5-szöröse lehet a teljes hitel, és 10% önrész kell (20%, ha nem első ingatlan). Ez az ára a szocializmusnak... :/ Mondjuk a második két feltétel jó, hogy csökkentse a kockázatot, de azért ezek az eurokamatok elég ütősek.

Nem tudom, hogy azért vették-e anno fel az IMF hitelt, hogy "csóri bankokat mentsenek", vagy azért, mert mondjuk dőlt be a forint, és meg kellett valahogy támasztani, meg az államháztartás szénája nem állt olyan szuperül (kicsit szarabb volt az államadósság struktúrája is emlékeim szerint, meg az alapkamat sem volt ilyen alacsony). "Csóri bankokat" szerintem max. azért kellett menteni, ha kellett, mert a hitelesek jelentős része nem fizetett, és szart sem ért a fedezet, meg mindenféle moratórium gátolta a fedezet értékesítését, esetleg volt devizakitettségük (pl. amiből a devizahitelezés ment)...

Ha a bank, állam stb. fizet, akkor is a lakosság fizet, csak szét van dobva az egész lakosságra. Nem tudom, mennyibe került a melldöngetve hirdetett árfolyamrögzítés, de az sem volt ingyen...

2018.08.02. 21:13:50

@Arthamyr: Mondjuk, ahogy elnézem a forint-eurö árfolyamot, ilyen tré még sosem volt. Én még emlékszem a Fideszes hőzöngéste, hogy mongyon-le-az-aktuális-kormány-mert-300-forint-az-euró ... Ahhoz képest ma 321 forint az euró .. hahó, Vitya, lekénmondani! :PPPP

gabors 2018.08.02. 21:16:06

@Arthamyr: ", hogy hol mekkora részt visz el a megélhetés, és mennyi marad meg. "

ez mar onmagaban ertelmezhetetlenul altalanos...

az hogy NEKED mi a 'megelhetes' es barki masnak az eleve nem osszehasonlithato ugyanigy "a mennyi marad meg" a 'megelhetesen' kivul szinten .... es ez orszagfuggetlen ...

a 150 eruos whisky nalam peldaul nem resze a 'megelhetesemnek' vagy a szivar sem mar orszagon belul sem osszehasonlithato ez nem hogy orszagok kozott ez lenne a kulonbseg ....

most vizbe fojthanam a hazi kedvenceket es mindjart csokkenne a "megelhetesem" 3 gyerekesek hasonloan ... likvidalnak kettot marad ugyan egy es mindjart kedvezeobben alakulna a 'megelhetesuk' is (orszagtol fuggetlenul) ...

azon is elgondolkodtam hogy kikottetem a gazt tudunk mi hideg vizben is furodni telen meg nincs olyan nagyon hideg ... haz mogott lehet bogracsolni ha eppen fott kajat is akarunk .. kedvezobb 'megelhetesi' mutatonk lenne es tobbet tudnank felre is rakni ... ez is kb orszagfuggetlen ...

2018.08.02. 21:17:53

Jah, lazán kapcsolódik a poszthoz, de ha már visszatértünk a 90-es évek elejére a poszt témájában, akkor itt egy egészen releváncsos friss cikk az Indexről:
index.hu/gazdasag/2018/08/02/drogeria_arak_miert_olcsobb_ugyanaz_kulfoldon_nemetorszag/
Persze, a mai posztra ez annyira nem igaz, mert Ausztria kurvadrága, nem hiába mászkálnak át az osztrákok Passauba tusfürdőért ;))

Narina 2018.08.02. 21:22:56

@takarék-láng: Nekem vannak! Indiai, arab, muszlim vallású, sőt japán, angol ect. Közvetlen környezetemben! Eddig még semmi bajom nem volt velük! Bár lehet mázlista vagyok! Maga meg dogmatikus, buta, cső látású és fárasztó! Kedves egészségtelenségére, mert szomorú lehet az élete!

Arthamyr 2018.08.02. 21:23:53

@Pink Petsch: Ha ez így menne... :) De jó is lenne!

gabors 2018.08.02. 21:26:07

@martineden: " de mikor pofatlanul hazudoznak , az mar sok. "

ez propganda ha eleg sokszor beirja (mert sok mas blogban is ezt nyomja nem csak o tobben is) akkor elobb utobb magatol ertetodo alapigazsag lesz ... lasd Mo-on migransoktol felni kell, holott a peti es az antilpos migransokon kivul napi 1 (egy) menekult ugyi kerelmet fogadnak be ezt is azert hogy ne lehessen Mo-ot azzal vadolni hogy megszegi a nemzetkozi egyezmenyeket ... ugyes

2018.08.02. 21:32:40

@Arthamyr: A gerinc tökéletes hiánya alapfeltétel egy fideszes politikusnak, szóval ... :DDD
Egyébként, én ezért sem tudok mit kezdeni az ehhez hasonló posztokkal, amikor az anyagi területre hegyezik ki a mondanivalót (tudom, ez a 28 évvel ezelőtti sláger-témákra válasz).
Ugyanis, ki a faszom képes egy totalitárius rendszerben élni (akármennyi pénzzel), akinek van bár egy minimális gerinckezdeménye?

Arthamyr 2018.08.02. 21:33:57

@gabors:
"az hogy NEKED mi a 'megelhetes' es barki masnak az eleve nem osszehasonlithato ugyanigy "a mennyi marad meg" a 'megelhetesen' kivul szinten .... es ez orszagfuggetlen ... " - De az átlag nem.

"a 150 eruos whisky nalam peldaul nem resze a 'megelhetesemnek' vagy a szivar sem mar orszagon belul sem osszehasonlithato ez nem hogy orszagok kozott ez lenne a kulonbseg " - Ez teljesen irreleváns dolog, mivel a 150 euros whiskey vagy a szivar senki megélhetésének nem képezi részét (sőt, igazából csak öl :)). Erre "a megmaradóból" költ az ember, én is, ez felesleges luxuskiadás. A megélhetés kizárólag az, amiről nem lehet lemondani, pl. étel, lakhatás, egészségügyi kiadások, gyerekekkel kapcsolatos kiadások (akinek van), adó, elkerülhetetlen közlekedés stb. Persze, hogy van ezekben egyénenként különbség, mert pl. neked meg nekem elég alacsony a gyerekekkel kapcsolatos kiadás, Olliéknak meg pl. több. Viszont a legtöbb helyen a lakhatás egy igen masszív összeg, amit mindenki fizet, az adó szintén, és az még skálázódik is, így azért fel lehet állítani ilyen-olyan számokat. Ha meg mondjuk euroban/dollárban nézzük, egyértelműen megállapítható, hogy pl. Írországban a háztartások nagytöbbségénél több marad meg egy elszámolt időszak végén, mint Magyarországon, és gondolom az USA-ban is.
Az is nagyon valószínű, hogy ahol többet keresel, ott több fog megmaradni, feltéve, ha előtte pluszban voltál.

Arthamyr 2018.08.02. 21:36:01

@Pink Petsch: Azt mondod, el kéne mennem egy röntgenre, hogy megnézzék, megvan-e még a gerincem? :D

2018.08.02. 21:40:35

@Arthamyr: Nem mondod, hogy még mindig szerepel a terveid között a hazaköltözés? :DDD

Arthamyr 2018.08.02. 21:43:50

@Pink Petsch: Simán. :) Majd megírom mi lesz, ha lesz, jövő tavaszig kiderül (lehet, hogy előbb is).

Engem nem zavar a diktatúra, amíg nem engem nyomnak el, sőt, ha nekem megfelelő térítenenének a megfelelő irányba, még tetszene is (mondjuk ez utóbbi sajnos Magyarországon nem teljesül).

2018.08.02. 21:51:31

@Arthamyr: Kalandvágyó egy alkat vagy a b. nejeddel együtt :DDDD
Viszont, komolyabban, egy diktatúrában nincs olyan, hogy egyes, "kiválasztott" embereket nem nyomnak el .... de ... A diktátor személyét kivéve, mindekit elnyomnak. Én egyszer már átéltem, mivel beleszülettem, többször még turistaként sem akarom megtapasztalni.

Szabványok 2018.08.02. 21:53:45

@Arthamyr: "Megnézném, mekkora tömegek mennek "szenyor java fejlesztőnek" 1.8M-ért, 30 évesen. Elhiszem, hogy van, de nagyon kevés, 1%-ot sem éri el. Azért ott már gondolom nem 5 év szakma tapasztalatot várnak el."
Röhögni fogsz. Pont öt év a határ. És ma már 21-22 évesen lehet diplomád, egyetem mellett is dolgozhatsz (az MSC-sek szinte mind dolgoznak), tehát aki 30 évesen nem szenyor fejlesztő, azzal valami van. OK, az 1.8M, az tényleg kiugró, de 1-1,5-t el lehet kérni. De pontosan az a helyzet, mint Ausztriával. Ezért már oda kell menni valahová, ezért már dolgozni kell, ezért már tudni kell külföldiül CV-t írni, stb.
A cikk már egy éves! És ne feledd, hogy azóta általános béremelkedés is volt, meg óriási hiány derült ki a fejlesztőkkel, tehát az a cég, amelyik nem ad eleget, attól elmennek.
Nem egy ismerősöm 30 éves korára 20-30MFt-s lakást vett. Nem nagy hitellel, sőt van olyan, aki hitel nélkül. (Mobil appokat fejleszt, erre most hihetetlenül nagy igény van.)

Amúgy meg nincs vita közöttünk.

martineden 2018.08.02. 21:53:49

@gabors: Igen , ez igaz, es korlatalanul ontik a penzt a csicskaiknak, h ejjel-nappal hintsek az iget.

Arthamyr 2018.08.02. 21:57:00

@martineden: "Mobil appokat fejleszt, erre most hihetetlenül nagy igény van." - Csak arra meg nekem nem lenne igényem, hogy mobil appokat fejlesszek. :D

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.08.02. 21:58:13

@Arthamyr: "Otthon egyébként Gödön laktunk, és Dél-Pestre jártam dolgozni, a feleségem a Bartók Béla útra, tudom, mekkora szopás."

Kicsi a vilag, en is godi vagyok, es az egyik munkahelyem nekem is a Bartok Bela uton volt...:)

Arthamyr 2018.08.02. 22:26:03

@Pink Petsch: Azt mint tapasztalt diktatúra-szakértő, mit mondol, mire kell figyelni? :)

Megvolt már a munkahelyváltás?

Arthamyr 2018.08.02. 22:27:29

@Zsuzsi65: Igen, már megbeszéltük, amikor gödi fotós posztot írtál. :) Nem a Bartókot, csak a Gödöt. Csak te kicsit messzebb áltál meg. :)

2018.08.02. 22:29:55

@Arthamyr: Ugyanmár, akármennyire is kocka vagy, neked is ordítóak lehetnek az otthon zajló folyamatok. ;)))
Folyamatban van .. egyelőre úgy néz ki, egy tóval arrébb költözöm :)))

2018.08.02. 22:33:09

@Zsuzsi65: @Arthamyr: Nesztek... azért van Budapestnek élhető vetülete is :))).
https://varosban.blog.hu/tags/bartók

Arthamyr 2018.08.02. 22:33:34

@Pink Petsch: :D Én csak azt nem tudom, nekem miért kellene aggódni az otthoni folyamatok miatt, ha haza is költözünk, olyan hatalmas kitettségünk nem lesz. Azért feltételezem, hogy autoriter rendszer ide, diktatúra oda, azért az EU-n belül csak tiszteletben fogják tartani egy EU-s állampolgár jogait (pl. nem fognak börtönbe rakni "csak úgy").

martineden 2018.08.02. 22:35:38

@Arthamyr: Ez biztos nem nekem szolt, de elhiszem DDD.

Arthamyr 2018.08.02. 22:36:38

@Pink Petsch: Na látod! Mondjuk én Budapesten csak ritkán fogok megfordulni.

2018.08.02. 22:42:44

@Arthamyr: Jah, amíg az ország az EU tagja marad ... Nézd, én nem adok sok hitelt sem az origos migráncsozós posztoknak, sem az indexes, orbán-holnap-már kilépteti az országot cikkeknek, de tény, hogy riasztóak a magyarországi folyamatok. Amikor egyre több hasonlóságot fedezek fel az Orbán.rezsim (és direkt nem Fideszt írtam, mert olyan már nincs, csak személyelvű "vezetés"), és Ceausescu rendszere között, az engem arra sarkall, hogy még álmomba se gonmdoljak arra, hogy Magyarország irányába induljak.

Arthamyr 2018.08.02. 22:43:01

@martineden: Igen, elnézést, ott a korrekció! :)

Arthamyr 2018.08.02. 22:45:06

@Pink Petsch: Na, ha veszélybe kerül az EU-s tagság, már indulunk is vissza. Vagy valahova el onnan. De azért ennyire csak nem lesznek hülyék, látod, most is csinálják a szép új BMW gyárat. :)

zoldzeller 2018.08.02. 22:45:06

@Arthamyr: Lehet, hogy irtad mar csak nem lattam. Hova koltoznetek az orszagon belul?

2018.08.02. 22:45:22

@Arthamyr: Én nagyon szeretem Budapestet, ezt a pozitív-Budapest-blogot az indulása óta követem. Egyetlen egy bajom van jelenleg Budapesttel, hogy az Orbán-rezsim Magyarország fővárosa.

2018.08.02. 22:47:47

@Arthamyr: Jah, sikerült Románia és Stzlovákia alá ígérni ... nagy teljesítmény :DDDD

Arthamyr 2018.08.02. 22:48:31

@Pink Petsch: Előbb-utóbb meghal Orbán. Az a kövér test nem segíti a keringési rendszer hosszú ideig tartó működését.
Mondjuk, ha most varázslatosan eltűnne, akkor jobb lenne? Én ebben egyáltalán nem vagyok biztos... :(

Arthamyr 2018.08.02. 22:49:26

@Pink Petsch: Ki hajol mélyebbre, ki formálja szebben az o betűt. Te már csak tudod, hogy megy ez... :)

2018.08.02. 22:55:57

@Arthamyr: Ez most ugye, tudod, hogyan hangzott? Mint amikor 40 évvel ezelőtt a románok Ceau haláláért imádkoztak.
Hm, nos itt tart ma Magyarország .... röpke társadalmi helyzetkép .... amikor egy választott (állítólag választott) vezető halálában látható csak a megoldás egy valóban demokratikus rendszer kialakításához.
Magyarország ma ott tart, ahol Románia volt az 1970-es években. És ez végtelenül szánalmas ....

Csodabogár 2018.08.02. 22:59:47

@Arthamyr: Ez így van. Ameddig a személyes szabadságomban nem gátolnak, addig nem érdekel, mert leszoktam már rég róluk, illetve az érdeklődéről irántuk. Kb. egy szinten vannak nálam Trumpal.:-)

2018.08.02. 23:00:16

@Arthamyr: Azt nem, de azt tudom, hogy Románia már vagy lassan 10 éve megszűntette a külföldi befektetőkkel szembeni nagyon erlőnyös adózási cuccokat, akárcsak Szlovákia, ami az euró bevezetése óta igazi nagy spílernek helyezi el magát a sakktablán. Magyarország szimplán aláígért, a kedvezőbb adózással ... az 1990-es évek újra jelentkeznek :PPP

Arthamyr 2018.08.02. 23:00:17

@Pink Petsch: Annyival rosszabb a helyzet, hogy itt már Orbán halála sem fog segíteni. :)

2018.08.02. 23:02:27

@Csodabogár: Hm, Trump Amerikájában teljesen legális és társadalmilag elfogadott, hogy a liter tejért a 38.-assal az övedben ugorsz le .... Csak úgy mondom ....

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.08.02. 23:04:11

@Arthamyr:"már megbeszéltük, amikor gödi fotós posztot írtál. :) Nem a Bartókot, csak a Gödöt. Csak te kicsit messzebb áltál meg. :)"

Remlett, hogy beszeltunk mar rola, csak nem voltam biztos benne...Cavinton...:)))

Csodabogár 2018.08.02. 23:04:33

@Pink Petsch: Na látod, én ilyeneket soha nem olvasok, ezért nem is zavar. Nekem elég a Süddeutsche Zeitung meg a német hírek. Nem értem te minek hergeled magad ezeken.

2018.08.02. 23:06:31

@Arthamyr: Hm, naja, az én életemben már biztosan élhetetlen közeg Magíarország.
www.youtube.com/watch?v=6gG_7hOv1ho
De nincs ....

Arthamyr 2018.08.02. 23:07:05

@Pink Petsch: És az is, hogy kedvező adózás és frankó gazdasági helyzet van. Egyébként pl. New Yorkban is az van, hogy a Wall Streetre a traderek felfegyverkezve mennek? Nekem nem ez maradt meg.

Arthamyr 2018.08.02. 23:12:30

@Csodabogár: Az meg azért még nem reális veszély. Amúgy is, én Orbán stratégiai térképén a légyszarral sem érek fel, ahogy valószínűleg te sem. Jó alattvalóként csengetek, szavazni nem szoktam menni, a megfelelő helyeken nem fejtem ki, hogy ugyan imádom a focit, de mégsem kéne a két tanya közé közpénzből stadiont rakni, nem fogja kiküldeni rám a kopaszait. :) Én meg az átlagfizetés tízszereséből eltengődök egy vidéki tanyán. Win-win.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.08.02. 23:12:57

@Pink Petsch: "Hm, Trump Amerikájában teljesen legális és társadalmilag elfogadott, hogy a liter tejért a 38.-assal az övedben ugorsz le .... Csak úgy mondom ."

Vegulis, ha nem hasznalod, akkot nincs vele semmi gond, nem igaz? :)) Nemreg pont annak voltunk szemtanui - es szamomra mindig erdekes megfigyelni az orszagon beluli, nagyon is eltero kulturakat -, hogy pl. Wyoming/Montanaban (totalisan eltero kultura, mint mondjuk a kaliforniai), a benzintolto allomas kozvetlen szomszedja a fegyverbolt volt :) De ezeknek az allamoknak a kulturajahoz/szokasaihoz tartozik a vadaszat, es mindaz, ami fegyverekkel kapcsolatos (celloveszet stb). Ezek az allamok (Midwest es kornyeke) tipikusan a videki, tradicionalis Amerika a rodeokkal, cowboyokkal es minndennel, ami az amerikai sztereotipia (ill. hagyomany) resze :) Szamukra a fegyver a hetkoznapi elet resze, es nem tekintenek ra olyan borzaddallyal, mint sok "varosi" ember :)

gabors 2018.08.02. 23:13:24

@Arthamyr: Nincsen ebben atlag mert a 'atlag megelhetes' nem merheto kategoria egyeni igeny alapjan megy

Amit szoktak merni az a minimalis megelhetesi kuszob vagy szegenysegi minimum (van ahol ez $2 naponta ) ezt lehetne talan osszemerni az atlag vagy inkabb median/(kozep) jovedelemmel ...

de a "megelhetes" mint olyan egy relativ es szubjektiv dolog ...

nekem nincs okostelefonom sot dataplan-em se mobilnet-em sem mas meg ezt alap megelhetesnek eli meg ...

van aki valahol $200k- keres es ez kell a 'megelhetesere' es masra nem is marad. van aki meg evi $5k bol 'megel' a 6 gyerekevel

hogy ki mennyit tud/akar felretenni es mennyit akar "megelhetesre" elkolteni az szemelyes kompromisszum es dontes kerdese ....

gabors 2018.08.02. 23:16:54

@Arthamyr: "Engem nem zavar a diktatúra, amíg nem engem nyomnak el," de amikor rad kerul a sor, mert elobb utobb radkerul, akkor mar hiaba nezel majd korul mindenki tapsolni fog hogy vegre ! :-)

Arthamyr 2018.08.02. 23:17:19

@gabors: 200k nem elfogadható megélhetésre, ott már keményen megy a luxus és az opcionális dolog.

Mindegy, elfogadom, hogy nem fogadod el, de én akkor is így gondolom, hogy van értelme. Ha szerinted nincs, nem kell rá reagálni, aki szerint van, az meg, ha akar, beszél róla. :)

2018.08.02. 23:18:37

@Csodabogár: Mert részei a világnak, amiben élünk, és mert gyerekkoromban nagyon belémnevelték a nemzetszeretetet, továbbá kénytelen voltam megtanulni, hogy a nemzet és a haza a való életben teljesen különböző. Soha nem hittem volna, hogy ezt valaha is leírom, de nagyon örülök annak, hogy hivatalosan semmilyen közöm nincs Magyarországhoz.
Az Angliában élő öcsém 3 hónapja mondott le a magyar állampolgárságáról, amit olyan 2 éve vett fel, a gyorsírtott szavazatszerző fideszes akció keretében. Nem, nem én beszéltem le. Nem, soha nem beszéltünk a családban ilyesmiről, mert ez mindenkinek a magánügye, még egy családon belül is. Akkor hogyan merészeli mindezt egy szimpla, egyszerű, szánalmas politikai formáció leerőltetni a kommunikációjában? Az én nemzeti öntudatom nem a szánbalmas Orbánon múlik. Mert, ha belegondolsz, szánalmas, szánalmasabb, mint Ceausescu volt valaha is.

Arthamyr 2018.08.02. 23:19:29

@gabors: Ez van. Ez miben fog megnyilvánulni?

Mert azért volt már pár helyzet, amikor elnyomtak, és mindenki tapsolt hozzá, nem kellett ehhez Orbán és a diktatúrája...

Arthamyr 2018.08.02. 23:20:53

@Zsuzsi65: És statisztikailag ezeken a helyeken, vagy a városokban van több fegyverrel elkövetett bűntény?

gabors 2018.08.02. 23:21:05

@Zsuzsi65: "@Arthamyr: "Otthon egyébként Gödön laktunk, és Dél-Pestre jártam dolgozni, a feleségem a Bartók Béla útra, tudom, mekkora szopás."

Kicsi a vilag, en is godi vagyok, es az egyik munkahelyem nekem is a Bartok Bela uton volt...:) "

En meg Vacrol jartam Budara egyetemre ... az is nagy szopas volt akkoriban vonat/metro/4-6-s csilli villi .... nem is nagyon latogattam az elso es masodik orakat :-))

zoldzeller 2018.08.02. 23:21:52

@Arthamyr: Amikor valaki azt irja, hogy nem zavarja a diktatura mindig ez jut eszembe. A 4. gyerekem osztalytermeben van a falon.

First they came for the Socialists, and I did not speak out—
Because I was not a Socialist.
Then they came for the Trade Unionists, and I did not speak out-
Because I was not a Trade Unionist.
Then they came for the Jews, and I did not speak out—
Because I was not a Jew.
Then they came for me—and there was no one left to speak for me.

Arthamyr 2018.08.02. 23:22:14

@gabors: Fúú de szar volt reggel hétre bemenni elektronikára meg méréstechnikára! :D

Arthamyr 2018.08.02. 23:24:11

@zoldzeller: Igyekszem majd figyelni, hogy amikor értem jönnek, máshol legyek. Ha nem sikerül, így jártam, majd igyekszem párat magammal rántani. :)

Arthamyr 2018.08.02. 23:25:55

@zoldzeller: Egyébként érdekes, ez a "speak out" hivatalosan az amerikai céges kultúrának is része, de a gyakorlatban annyira nem láttam sehol sem, hogy ezzel bármiféle változást is elértek volna.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.08.02. 23:26:21

@gabors: "En meg Vacrol jartam Budara egyetemre"

Igen, rad emlekeztem, hogy te is a "szomszedbol" valo vagy, es ugyanazon a vonalon vonatoztunk :)

2018.08.02. 23:27:41

@Zsuzsi65: Én egyszer elvégeztem egy biztonságtechnikmai kurzust, ahol volt alkalmam elsajátítani a "Carpathia" marokfegyver használatát ... hogyismondjamcsak ... maradok a Darts-nál ;)))

Taxomükke (UK) 2018.08.02. 23:29:56

@Arthamyr: Neked csak a nagykoruton belul Pest, azon kivul videk??

Arthamyr 2018.08.02. 23:33:37

@Taxomükke (UK): Mondjuk úgy, hogy azon kívül fokozatosan kezdenek csökkenni az előnyei, a hátrányai meg sokkal lassabban csökkennek.

2018.08.02. 23:35:46

@Taxomükke (UK): Természetesen, ez így van :DDDDDDDDD

gabors 2018.08.02. 23:36:33

@Arthamyr: "@gabors: Fúú de szar volt reggel hétre bemenni elektronikára meg méréstechnikára! :D "

volt hetkor is ora ?? olyankor meg God-nel sem jartam a vonattal ! en mar a 8:15-osokre sem mentem be ha egy mod volt ra (volt prof akinel ott kellett lenni mert vizsgan tudta ki jart be es ki nem) nalam az elso ora 9 korul kezdodott

(persze labor az mas volt azt nem lehetett elsunnyogni de az nem nagyon volt koran reggel)

2018.08.02. 23:37:10

@Taxomükke (UK): Sőt már a Kálvinm térnél, a Mercure hotelnél ér véget Pest! Bocs, de ezt nem hagyhattam ki! :DDD

gabors 2018.08.02. 23:40:31

na most megyek megnezem milyen a forgalom az elso sugaruton midtown-Manhattanben ma delutan :-) es hogy megtanultak-e az amerikaiak vezetni ...

az tutti hogy kurva meleg van ma 30 fok felett boven es nagyon paras 80% korul

2018.08.02. 23:40:57

@Arthamyr: Azért eléggé szar úgy élni, hogy állandó harci készültségben vagy, mikor jönnek éppen érted. Csak mondom .... tapasztalatból ...

Arthamyr 2018.08.02. 23:43:38

@Pink Petsch: És szerinted most úgy kell élni Magyarországon? Egy átlagembernek? Ne viccelj már...

zoldzeller 2018.08.02. 23:43:39

@Arthamyr: koltozz a kornyekunkre:) itt mindenki mindenert felszolal es kiall - ez meg a masik veglet.
Egyebkent Pink-el ellentetben nem hiszem, hogy teljesen elhetetlen lett Magyarorszag, es csak azert mert nem vagy fidesz hivo meg nem all meg ejszaka a hazad elott a fekete auto.

2018.08.02. 23:46:06

@Arthamyr: Jah, meg a Szomorú vasárnap .... kötél és szappan államilag biztosítva ;) :PPP

Arthamyr 2018.08.02. 23:47:05

@gabors: Volt, és sajnos arra be is kellett menni, mert jelen kellett lenni a gyakorlatok x%-án (már nem emlékszem pontosan, de elég sokon, kb. 2x lehetett hiányozni). Szerencsére csak minden második héten volt, de akkor sem volt finom a reggel fél hatos kelés. Meg az egyik évben háromműszakoztam pár hónapig a helyi Samsung gyárban, na az volt az igazi csemege, amikor éjszaka után kellett bemenni, vagy suli után kellett menni a melóba... Elég hamar feladtam a dolgot. :)

2018.08.02. 23:50:48

@Arthamyr: Nem, még nem .. egyelőre ... és ha raktáros vagy a Tesconál, akkor a te életedben már tuti nem fog a fekete Opel (a Volga helyett) megállni.
Hogy megértsd, "kétkezi" szellemi vagy fizikai munkásként ellébecolhatsz. De ha az EQ-d is üti az IQ-dat, akkor tuti nem

Arthamyr 2018.08.02. 23:52:53

@zoldzeller: Én szeretem ezt az élni és halni hagyni policy-t.
Pl. kifejezetten irritált, hogy otthon a szomszéd néni pampogott, hogy ezt meg azt csináljunk meg a kertben, vagy amikor hazamentünk (amikor már kint laktunk Dublinban), telefonált anyámnak, hogy fényt meg embereket látott a házban. :) Amikor meg eladtuk, kérdezgette, hogy kinek. A ti környéketek nekünk megfizethetetlenül drága, ha odamennénk, legalább 10-15 évvel kitolná a nyugdíjazásom. Meg messze is van, azért én szeretem meglátogatni a barátaim, meg a családomat, onnan viszont nem lennék rá hajlandó. Majd látogatóba egyszer azért elmegyünk arra a kontinensre is. :)

Arthamyr 2018.08.02. 23:54:00

@Pink Petsch: Mindig azt szokták mondani, hogy az negatív, meg kétkezi szellemi munkás vagyok szóval akkor nem lesz gond. :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.08.02. 23:54:06

@Arthamyr: "És statisztikailag ezeken a helyeken, vagy a városokban van több fegyverrel elkövetett bűntény?"

Hat ennek utana kene nezni, de ha logikai oldalrol kozelitem meg, tobb a bunteny a varosban, mert 1. tobb ember van 2. egy fegyveres nagyobb pusztitast tud veghezvinni (lsd. iskolai es egyeb lovoldozesek) 3. csak a fent emlitett kulturalis kulonbsegek miatt ezekben az allamokban (OK, tudom, nem szabad altalanositani :), valahogy maskent allnak a fegyverhez, mint a varosokban, ahol a fegyver, ertheto modon, nem elso sorban vadaszatra v. cellovesre hasznalatos ;)

Arthamyr 2018.08.02. 23:56:40

@Zsuzsi65: Én sem néztem utána, de én is így gondolom. :) A probléma a logika szerint ott van, ahol könnyű fegyvert venni, de nem a kultúra része, és kevés embernek van. Pl. ha jól tudom, Kanadában és Finnországban is baromi sok embernek van fegyvere, és mégis sokkal kevesebb gond belőle, mint az USA-ban. Lehet, hogy ők régebb óta szívnak, és békésebbek? :D

Arthamyr 2018.08.02. 23:58:22

@Zsuzsi65: Ennek ellenére én nagyon örülök, hogy Európában nehéz fegyverhez jutni. Szerintem tök jó, hogy itt pl. a rendőrök is fegyver nélkül járkálnak a városban, kivéve ha valami "akció" van.

2018.08.02. 23:59:04

@zoldzeller: Ha nem vagy gondolkodó, alkotó elme, ha nincs rendszer-független, önálló véleményed, ha nem vagy képes az önálló véleményalkotásra különböző források alalpján, akkor valóban nem áll meg az a Volga. Már képletesen beszélve, egyelőre.
Az Apple és a Microsoft harcának korszakában hajlamosak vagyunk lebecsülni és elfelejteni azt, ami megkülönbözteti fajunkat az uncsitesoktól ... az etikát. Bár hajlok arra, hogy egyesa majomfajiokba több etika szorult, mint néhány emberbe ....

FutureFry 2018.08.03. 00:00:03

@Zsuzsi65: Egyrészt nem csak az amerikai nyugat (vagy midwest) ilyen, másrészt egyes államokon belül is változik a “gun culture”. Pl. Oregon/Washington/California közép- és keleti részei igencsak különbözőek ilyen szempontból (is) a nyugatitól. Egyébként érdemes rákeresni a “free gun with purchase” kifejezésre: Oregontól Floridáig lehet példát találni, hogy mivel adnak ingyen lőfegyvert marketingfogáskent (pl. autó- vagy ékszervásárláskor, tetőjavításnál, és műholdas TV előfizetésnél). És persze ott a híres jelenet a “Bowling for Columbine”-ből ahol Michael Moore olyan bankszámlát nyit ami mellé jár az ingyen puska: youtu.be/jY2PzzjO3zo

2018.08.03. 00:06:35

@Arthamyr: Jah, csak ha ki tudnád kapcsolni a gondolkodó-elemző elméd ... de nem fog menni, mert az vagy aki.
Figyelj, nem ismerlek túl jól, csak annyira, ami lejött itt a pár év alatt belőled, de van egy tippem.
Haza fogtok költözni. Részben miattad, de leginkább a feleséged miatt. Egy ultrajótuti évetek otthon biztosan lesz, ami alatt a feleséged valszeg teherbe is esik. Ezzel minimum 3 évre tuti otthon is ragadtok. 4 év után viszont neked tele lesz a tököd, azt garantálom ..... Háááát, sok sikert a megoldáshoz, remélem a spanyol bungaló már megvan ;)))

Arthamyr 2018.08.03. 00:21:27

@Pink Petsch: A költözést a feleségem intézi, én csak a finanszírozást biztosítom. :P Aztán ha kell, majd lesz spanyol bungaló, vagy a tököm tudja mi, ezzel ott sem én fogok foglalkozni, kettőnk közül nekem csak minőségi igényeim vannak, neki meg mindenféle megfoghatatlan igényei is, és mondjuk inkább rábíznám a lakás berendezését is.
Nem kell azt most eldönteni, hogy 5 év múlva mi lesz, ez is olyan, mint a kiköltözés, semmi sem kötelez az ottmaradásra, ha valahol jól érzi magát az ember, maradni kell, ha meg nem, vagy úgy gondolja, hogy máshol még jobb lenne, el kell jönni, a lényeges, hogy meglegyen rá a lehetőség.

zoldzeller 2018.08.03. 00:25:55

@Arthamyr: lehet, hogy mar ezt is irtad:) de miert dontottetek ugy hogy haza koltoztok? Feleseged szeretne? Jon a gyerek?

svajcineger 2018.08.03. 00:32:22

@zoldzeller:
Az nem kepzelheto el, hogy valaki otthon erzi otthon magat?

Arthamyr 2018.08.03. 00:37:50

@zoldzeller: Olcsó, a munkám haza tudom vinni, ott a család, a barátok jelentős része. A legfőbb ügyfelem izraeli, van még Londonban is. Mindkét helyre van közvetlen járat Budapestről, Dublinból Tel-Avivba viszont nincsen, így az kb. 12-14 órás út háztól hotelig. És ha jön a gyerek, igencsak hasznos egy lelkes nagymama, aki orvos vagy tanár volt. Meg Dublin azért elég kieső hely, és igen drága (nem SF-hez képest :)), az itteni lakás kiadása is egész korrekt bevétel, kb. meg lehetne belőle élni Magyarországon, de még akár olcsóbb nyugat-európai helyeken is, pl. a pink által említett Spanyolországban (ha ott is tudunk venni ingatlant, és nem kell bérelni).

zoldzeller 2018.08.03. 00:40:34

@svajcineger: de termeszetesen. Es most picit szarul is erzem magam, hogy igy rakerdeztem.
Az igazsag az, hogy azert erdekel, mert evek ota kulfoldon el, a hozzaszolasai alapjan a sorsaval alapvetoen megelegedve. Nem tunt ugy, hogy honvagy kinozna, vagy nem tud beilleszkedni. Ezert kerdeztem csak ra.

De lehet, hogy nem kellett volna, sajnalom.

2018.08.03. 00:41:31

@Zsuzsi65: Én valahogy ösztönösen viszolygok az olyan társadalmaktól és kultúráktól, ahol egy egyértelműen gyilkolásra tervezett fegyver a mindennapok része. Nem szeretném úgy a napi bevásárlasaimat végezni, például, hogy azt lessem negyed-szemmel, a csávó, aki mögöttem áll a kasszasorban, oldalán a 38-asával, mikor kattan be annyira a hosszú várakozás miatt, hogy használja is. Persze, a gyászoló családomat majd biztos vigasztalja, hogy a csávót halálra ítélik, és majd 10 év múlva végre is hajtják rajta, addig is tarthatják el az adójukból ...
Bocs, de én eléggé proimitívnek tartom az USA-t, ami a társadalmi berendezkedését illeti, legjobb esetben is késői európai középkor, de hogy a felvilágosodás még nem érte el, az tuti.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.08.03. 00:42:12

@FutureFry: "Egyrészt nem csak az amerikai nyugat (vagy midwest) ilyen, másrészt egyes államokon belül is változik a “gun culture”. Pl. Oregon/Washington/California közép- és keleti részei igencsak különbözőek ilyen szempontból (is) a nyugatitól"

Ez teny: pl. CA kozepe (a "videk"), sokban hasonlit a Midwesthez abbol a szempontbol, hogy jobban el a tradicionalis/konzervativ kultura - vs. a nagyvarosok, pl. LA vagy San Francisco szellemisege.

Arthamyr 2018.08.03. 00:42:36

@svajcineger: Én sok helyen otthon érzem magam. Itt is nagyon jó volt, csak egyszerűen több okból impraktikus (amint zoldzellernek írtam). Kicsit sajnáljuk, hogy elmegyünk, pár dolog hiányozni fog, de azért nem hinném, hogy megbánjuk. Ha igen, akkor majd visszajövünk. :)
Meg egy új hely, egy új élmény. És ok, hogy laktunk már Magyarországon, de Budapest és környéke nem ugyanaz, mint a vidék.

2018.08.03. 00:43:18

@Arthamyr: Ahham, pont ezt mondtam én is, de a gyerkőc meglesz, aztán baszhatod a mobilitást .... csaxóltam ... :PPP

FutureFry 2018.08.03. 00:44:21

@Zsuzsi65: @Arthamyr:
Lakosságarányosan mérve több a lőfegyver által okozott halál a “flyover states” (és a “bible belt”) államaiban [1]. persze lehet, hogy a legtöbbjük öngyilkosság, mert országosan az adja a legnagyobb részét (60%+) [2].

[1] www.cdc.gov/nchs/pressroom/sosmap/firearm_mortality/firearm.htm
[2] www.nytimes.com/2015/10/09/upshot/gun-deaths-are-mostly-suicides.html

Arthamyr 2018.08.03. 00:45:22

@Pink Petsch: Miért is? Itt is írják csomóan, hogy x gyerekkel költöznek, ráadásul jópáran harapófogóból, nehéz helyzetbe.
Nyilván egy nagyobb gyereknek nem esik jól egy költözés, de egy 3 évesnek szerintem teljesen mindegy...

zoldzeller 2018.08.03. 00:47:47

@Arthamyr: Ertem, ez egy teljesen logikus dontes. Eddig ugy tunt, hogy nem terveztek gyereket.;)
Bp-rol Tel AVivba napi legalabb 2 jarat van es 3.5 ora alatt siman ott vagy;) A noverem ott lakik, anyukam eleg sokat ingazik BP-TelAviv kozott.

Arthamyr 2018.08.03. 00:48:35

@FutureFry: Elég buta sáv a 3.4-9. :) Az öngyilkosságot nem venném bele, nagyon nem mindegy, hogy valakit megölnek, vagy öngyilkos lesz.

svajcineger 2018.08.03. 00:48:59

@Arthamyr:
En abszolut megertelek. En is mennek, ha tehetnem.

Arthamyr 2018.08.03. 00:51:23

@zoldzeller: Igen, én Londonon keresztül járok, az nagyon nem 3.5 óra. :) A 3.5 óra már teljesen vállalható. Igazából ha lenne direkt járat, innen sem lenne szar. Az egyetlen vígaszom, hogy a Heathrow-n mindig betérek a world of whiskiesbe visszafelé, és meglepem magam valamivel. :D
Már öregek vagyunk, lehet, hogy teljesen mindegy, hogy mit tervezünk. :)

2018.08.03. 00:53:03

@Arthamyr: Jah, "édesapa" csakhogy nálatok pont fordított lesz majd a helyzet.
Ne érts félre, nem ellendrukkerkedem, csak realista vagyok .. amennyire megismerhettelek itt az évek folyamán, te nem fogod bírni hosszútávon a jelenlegi Magyarországot. Aztán valamid majd rámegy, vagy a hazaszeretedet, vagy a családod. Remélem, nem az utóbbi ...

zoldzeller 2018.08.03. 00:55:32

@Arthamyr: Muszaj megkerdeznem, hany evesek vagytok? Ugy beszelsz magadrol mintha mar legalabb 70 lennel, de mondjuk en 42re saccollak. :)

Arthamyr 2018.08.03. 00:58:07

@Pink Petsch: Ilyennel, hogy "hazaszeretet", mi nem rendelkezünk. Én nem hiszek a nemzetben, mint koncepcióban, közösségben stb.

Arthamyr 2018.08.03. 01:02:15

@zoldzeller: Azért a 42 még odébb van pár évvel (az a jelenleg tervezett nyugdíjkorhatár :)), de a biológiailag optimális kor a gyerekvállalásra 35 előtt van (van, aki azt mondja még hamarabb). De teljesen mindegy, lesz, ami lesz, jó lesz. :) Megmondom őszintén, én nagyon jól megvagyok extra felelősség/kötöttség nélkül, csak már ott tartok, hogy elfér. A feleségem meg ugye nő, nyilván ő motiváltabb. :)

zoldzeller 2018.08.03. 01:02:59

@Pink Petsch: Te Pink en eskuszom meg senkit nem lattam pisztollyal jonni bevasarolni. Mondjuk az 50 allambol csak 2-ben eltem.

zoldzeller 2018.08.03. 01:08:06

@Arthamyr: 42 evesen nyugdij? En meg azt varom hogy vegre 40 legyek, a gyerekeim vegre ne kis iskolasok legyenek es vegre el tudjak kezdeni a karrieremre fokuszalni es azt a nyamvadt kinevezest elfogadhassam amit az elmult 3 evben mindig felajanlanak.

2018.08.03. 01:12:16

@Arthamyr: Lófaszt nem, akkor nem enne a fene hogy hazaköltözzetek, és ott szülessen meg az első csimota, legalább az első .... ne szédíts már, ember! :DDD
Mellesleg,a hazaszeretet nem bűn, sőt! Bár én is éreznék ilyet ...de nekem a teljes Románia nem a hazám, a jelenlegi Magyarország még kevésbé ... így születnek az européerek :PPPP
Sose tagadd meg, ha hazaként gondolhatsz egy teljes, egész országra ... még akkor sem, ha teljesen inkompetens, fasz, korrupt, geciláda az éppen aktuális vezetése. Mivel egyetlen kormány sem jelenti magát az országot, történelmi távlatokban.
Neked van mire büszkének lenned, neked van egy konkrét hazád, ami jelenleg kurvára el van cseszve, és hacsak nem vagy macska 9 élettel, akkor miafaszt akarsz ott kezdeni, he??? ;))

Arthamyr 2018.08.03. 01:15:02

@zoldzeller: Engem nem fog senki kinevezni, én vagyok managing director, meg a tulajdonos is... :)
De ezt is majd meglátjuk akkor. Nem hiszem, hogy tényleg nyugdíjba fogok menni, mivel ahogy a másik topikon írtam, egyáltalán nem esik nehezemre dolgozni, azt mondom, ez, ennyi időben, ezekkel az emberekkel körbevéve még kifejezetten jó is. Viszont addig egyszerűen lehetőség sem lenne rá.

zoldzeller 2018.08.03. 01:18:18

@Arthamyr: ah, majd meglatjatok. Neha nem lehet mindent elore tervezni, neha csak kirajzolodik az ut ahogy az ember halad rajta.

2018.08.03. 01:18:50

@zoldzeller: Édesjóistenem ...még nem vagy 40 és már "kirepülés-közeli" gyerekeid vannak? Húúúúb+! Én már elmúltam 40, és még mindig keresem az utam ...

Arthamyr 2018.08.03. 01:23:33

@Pink Petsch: Nézd, ez érdekes dolog. Végülis én tényleg szeretek Magyarországon sok dolgot (pl. bizonyos tájakat, a magyar nyelvet, a nyári éjszakák hangulatát), de nem érzem magamban a hűséget ("itt élned, halnod kell"), amit tipikusan társítani szoktak a hazaszeretet értelmezésénél, hidegen hagynak Magyarország eredményei (vagy legalábbis azok, amit valaki annak vesz), nem mondanám, hogy kurvanagy hazafi vagyok. Amint nem lesz megfelelő a környezet, már indulunk is.

A hazaköltözés teljesen praktikus okoknak köszönhető, ha a család Albániában lenne és ott is tudnánk akciósan házat venni, akkor oda költöznénk.... Ha Írországban többet sütne a nap, átvontatnák a Földközi-tengerre és minden harmadennyibe kerülne, el sem mennénk innen. :) Bár most épp kurvameleg van, és itt nem divat a légkondi, 26 fok van a lakásban. :/

FutureFry 2018.08.03. 01:24:36

@Arthamyr:
Ráadásul nem csak az öngyilkosság van benne, hanem (tudtommal) a balesetek is (bár az valószínű relatíve igencsak jelentéktelen). De itt a wikipedia-verzió [1] amiben az erőszakos halálok vannak csak benne, ez alapján D.C. “vezet” elég magasan (ami azért édrekes mert ott - amíg 2008-ban el nem törölte a legfelsőbb bíróság - 1975 óta magánszemély nem is szerezhetett/tarthatott legálisan fegyvert (pisztolyt)). Egyébként az még egy érdekes statisztika hogy a lőfegyverek közel fele kb. a lakosság 3%-nál van [2].

[1] en.wikipedia.org/wiki/Gun_violence_in_the_United_States_by_state
[2] www.npr.org/2016/09/20/494765559/nearly-half-of-guns-in-u-s-owned-by-3-percent-of-population-study-finds

zoldzeller 2018.08.03. 01:25:00

@Pink Petsch: bebaszna ha kirepulnenek. 11 es 10 evesek lesznek mikor 40 leszek. Nagyjabol tudatos dontes volt, hogy meg az egyetemen legyek mikor szulok:)

Arthamyr 2018.08.03. 01:25:21

@zoldzeller: Szerintem nem is kell. A fontos dolgokat meg kell tervezni, keretet kell adni, de a részletekkel tök fölösleges foglalkozni előre.

Arthamyr 2018.08.03. 01:28:35

@FutureFry: Elég durva, hogy akkor életed során több, mint egy százalék esélyed van, hogy lelőnek. Viszont még mindig kisebb az esély, mint a daganatos betegségé. :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.08.03. 01:32:10

@Pink Petsch: "Bocs, de én eléggé proimitívnek tartom az USA-t, ami a társadalmi berendezkedését illeti, legjobb esetben is késői európai középkor, de hogy a felvilágosodás még nem érte el, az tuti"

Ezt kifejtened? milyen szempontbol "kozepkor"? tenyleg oszinten erdekel, nem ironia v ilyesmi...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.08.03. 01:36:52

@Pink Petsch: "Bocs, de én eléggé proimitívnek tartom az USA-t, ami a társadalmi berendezkedését illeti, legjobb esetben is késői európai középkor, de hogy a felvilágosodás még nem érte el, az tuti"

Ja, es meg valamit :) Ugye tudod, hogy ezert a nagy altalanositasert le fogjak harapni a fejed? :))) (kb. mint egy kalap ala venni EGESZ Europat, a norvegoktol kezdve a bosnyakokon at az litvanokig :)

2018.08.03. 01:37:36

@Arthamyr: Mondod mindezt egy stabil "anyaországi" alapról. És még el is tudom hinni neked, mert adottnak veszed a háttetred, stabilnak, biztos pontnak, így, az életed harmadánál, akár Albánia is befigyelhetne, mivel van egy biztos háttered. Ami tökjó. Irigyellek is érte ... Nekem meg az EU-val lett szerencsém, mondjuk ... mivel nem vagyok idegenebb egy odenwaldi belterjes német faluban, mint egy Jászváros melletti román telelpülésen ...
De legalább van választási lehetősegem ;))) Mondjuk ....

FutureFry 2018.08.03. 01:40:14

@Arthamyr: Ez az 1%+ speciel nem tudom hogyan jött ki (szerintem jóval kevesebb: ~1/25,000 [1]) és azt sem tudom ez hogyan viszonyul a többi országhoz. Igaz a fegyverrel elkövetett öngyilkosságban elég magasan vezet az USA [2], de talán arra van valami befolyásom :).

[1] www.economist.com/sites/default/files/imagecache/640-width/images/2013/02/blogs/graphic-detail/20130223_woc025_2.png
[2] en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_firearm-related_death_rate

Arthamyr 2018.08.03. 01:42:40

@FutureFry: Nem az országban, District of Columbiában.

Arthamyr 2018.08.03. 01:44:00

@Pink Petsch: Nem értem, mi az a biztos háttér, amit az ország ad nekem, és neked nincsen meg.

2018.08.03. 01:49:55

@Zsuzsi65: Persze, tudom, mert a különböző államokban, különbözőek a fegyverviselési törvények ... :PPP
Te, most komolyan nem fogod fel mennyire abszurd ez? Komolyan nem érzed már át mennyire Monty Pyhton azon vitatkozni egy alapvetően európai fórumon, hogy a különböző amcsi városokban milyen lőfegyverekkel engedélyezett egymást ölni? Komolyan elfelejtetted, hogy már az én generációmnak is legfeljebb a dédnagyapja szolgált a világháborúban, és használt utoljára lőfegyvert egy átlag európai családban?
És akkor még azt kérded, miért középkor? Mert barbárok, azért ..

FutureFry 2018.08.03. 01:51:00

@Arthamyr: Mondjuk ott sem értem, hogy jött ki az 1%+ esély (a 2015-ben 100,000 lakosra számított 18 fegyverrel elkövetett gyilkosság alapján)

2018.08.03. 01:52:23

@Arthamyr: A valahová tartozás érzése ... Van egy országod, egy hazád, egy bázisod ....

Arthamyr 2018.08.03. 01:54:21

@FutureFry: Én belevettem a non-negligent manslaughtert is, az 24, azt felszoroztam 70-nel, és akkor már több jön ki, mint 1000. Ha 2015-ben túléled, 2016-ban is újra játszhatsz stb. :)

Arthamyr 2018.08.03. 01:58:40

@Pink Petsch: Na, azt nem érzem olyan erősen, soha nem is igazán éreztem. De nem is lenne előnyös, csak a szabadságot korlátozná.

FutureFry 2018.08.03. 02:11:17

@Arthamyr: OK. Mondjuk mindezek ellenére engem sohase zavart a fegyverviselés ilyen mértékű szabadsága - sőt.

2018.08.03. 02:13:17

@Arthamyr: Nem is kell, de neked legalább ott van Mármint nem kell erre naponta emlékmeztetnie magát az embernek, de azért ott van az.. Neked ott vannak a balatoni kisdobos-nyarak, vagy a telken töltött hétvégék, esetleg azok a hosszúhetek, amiket a Várolsligetben "éltetek túl" a haverjaiddal. ....
Ne becsüld le őket.... ne becsüld le ezeket az emlékeket, mert neked vannak, és " korlátotzzák a szabadságodat" ... szerinted ... pedig lófaszt, alapot adnak, hidd el!
Nekem nincsenenek (illetve, amik vannak, tömebrendezvényszerűek ... felejethetőek), alapom sincs. Nem sajnáltatásból mondom, mindösze, ellentpontként ....

flamer 2018.08.03. 02:27:50

@Olliék:

Tegyünk már helyre pár dolgot:

"Az IMF-et felvettük, hogy csóri bankokat mentsük. Fizettük."

Az IMF hitelt nem ezért vettül fel, csak ott volt felhasználatlanul és a bankrendszer stabilizáláshoz jól jött, hogy az állam abból tudott hitelt (hitelt, nem segélyt) adni a bankoknak - amit azok már rég visszafizettek, kamatostul.

Egyébként van egy olyan érzésem, hogy ha nem kapnak hitelt és esetleg csődbe megy valamelyik és nem elúszik a banknál tartott pénzed, az se tetszett volna.

"Aztán fizettük a devizacsalásból eredő nyereséget, amiből semmit nem csorgattak vissza, hanem.pl csányi bácsi bevásárolt a szomszédban, és a mi pénzűnket adta ki hitelbe fele annyi kamatért, mint itt. "

Nem szégyen semmit sem tudni arról, hogy hogyan működött a devizahitelezés, de ha ez a helyzet, akkor ne írj már hülyeségeket, mert ezt olvasni is fáj.

2018.08.03. 02:44:01

@flamer: Azért, mindent összevetve, egy teljes generáció nyugdíjmegtakarításait állami szintű spekulávciórsa elbaszni ... erre is csak a Vitya meg a Fidesz volt képes, azt azért elismerheted.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.08.03. 02:55:40

@Pink Petsch: ok, ket malomban orlunk...ui.a tarsadalmi berendezkedes (ezt a szot hasznaltad) nem ugyanaz, mint a kultura (mint szokasok es tarsadalmi normak osszessege). Az elobbi pl. lehet demokratikus, autokratikus stb stb, ahogy te is tudod. Ezert kerdeztem, hogy mit ertesz alatta, mert volt egy gyanum, hogy te a "kulturat" erted alatta. Na most, hogy egyik kultura "jobb/fejlettebb"-e mint egy masik, nagyon szubjektiv...Milyen szempontbol fejlettebb? Kinek a szempontjabol? Mihez kepest? Mivel ebben az esetben nincs abszolut merce, ez egy eldonthetetlen kerdes.

2018.08.03. 02:58:58

@flamer: És komolyan nem értem, egy sikkasztási és bebukott spekulálási üggyel, hogy-a-kurvaisten-véreres-faszában lehet még hatalmon egy kormány?
Ja, hogy Magyarországnak semmi köze Európához, és a demokratikus jogrendhez ...
Mna, így már érthrető, mert már Albánia kerülget lekörözésben, Románia (az örök negatív példa magyar közbeszédben, ugye), már rég lehagyott ....

2018.08.03. 03:05:07

@Zsuzsi65: Hm, figyelj, szerény véleményem szerint egy olyan országban, ahol a rendfenntartó erők képviselőinek mérhetően jelentős százaléka előbb lő, mint kérdez - alaépon működik (nem én találtam ki, ez van ..). És ahol, egy Walmart bevásárló-órában több lőfegyvert látsz fél óra alatt a vásárlóknál és a kasszásoknál, mint egy James Bond filmben... nos, szerintem, egy ilyen társadalom mérhetetlenül primitív .... és beteg ...

2018.08.03. 03:05:45

@Pink Petsch: aztan meg az ember elhuz onnan, mert bar nem erti, hogy hogy tortenhetnek olyan dolgok egy orszagban, azt gondolja, hogy ez valami kulonleges eset lehet a szocializmusban megnyomorodott tarsadalom miatt, es mashol nem tortenhet meg - erre ket ev mulva a nyakara valasztjak trumpot...

gabors 2018.08.03. 03:06:52

@Zsuzsi65: "@Pink Petsch: "Hm, Trump Amerikájában teljesen legális és társadalmilag elfogadott, hogy a liter tejért a 38.-assal az övedben ugorsz le .... Csak úgy mondom ."
"

Azert mindig hozza kell tenni azoknak akik ilyet irnak hogy ez NEM az orszagra csak egyes allamokra kb fele vagy kevesebb is so allamon belul is vannak varosok ahol nem lehet fegyvert viselni csak ugy ... (ez mar vadnyugati idokben is megvolt) ...

ilyen ovbe dugott .38-et New Yorkban nem lehet latni foleg nem legalis ...

gabors 2018.08.03. 03:26:22

@Arthamyr: amugy ez egy myth ... az usaban durvan 33,000 ember hal meg lofegyvertol ebben minden benne van balesettol gyilkossagig... DE ennek 2/3 megismetlem kettoharmada ongyilkossag azaz tobb mint 20,000 lofegyver altal okozott halal ongyilkossag ...

vagyis marad kicsivel tobb mint 10,000 (ebben meg benne van vadaszbalesettol kistestver lelovi a nagyobbat stb e) ... ami mar kozel sem akkora veszes eg 360 millios orszagban ahol ennyi fegyver van

es a nagyvarosok tobbsege biztonsagossabb mint a vilag legtobb nagyvarosa ... pl New York City-ben tavaly 2017-ben 292 emberoles volt tobbsege nem lofegyverrel ez a szam amugy 2000 felett volt 1990-es evek elejen az emberek meg mindig azokra az idokre emlekszenek ... New York lakossaga kb pont annyi mint Mo- es valamivel l tobb mint London ... ahol kozel 200 volt tavaly csak ott kessel olnek gyakrabban csak a bandek olik egymast yugo fegyverekkel

gabors 2018.08.03. 03:42:26

@Zsuzsi65: felesleges vele vitazni van egy erosen bevesodott pre-koncepcioja az usa-rol minden fele gyakorlati tapasztalat nelukul .. ugy amblock USA primitive .. valamit tanult az egyetem roal egy amerikai tanartol de mikor leirta hogy szerinte hogy is mukodik az usa egyertelmu volt hogy fingja nincs ...

amiket ir .38 assal a sorban mogotte bekattan .. baszod latott ilyet egy filmben :-) ...

ja es talalkozott is amerikaiakkal mind primitive es kover oszt annyi

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.08.03. 06:08:37

@gabors: igen, elegge prekoncepcio v inkabb az Amerikarol kialakult sztereotipia, aminek -bar van egy kis alapja - de kozel sem a teljes kep. Ezert vagyunk mi itt, hogy arnyaljuk es pontositsuk a kepet:)

Golf2 2018.08.03. 08:03:37

300 komment.Szerintem meg Románia is a béka segge alatt van a lakói miatt.

Arthamyr 2018.08.03. 09:33:22

@gabors: Mi a myth?

Hogy Kanadában vagy Finnországban kevesebb gond van ebből? A @FutureFry: által előbányászott stat ezt igazolja valamelyest, igaz, sokkal kevesebb is a fegyver, kb. harmadannyi-negyedannyira jut nyolcad-/tizenhatodannyi gyilkosság. Hondurashoz képest viszont nagyon jól álltok. :D
Utána meg nem is beszéltünk az egész USA-ról, hanem csak rácsodálkoztam pl. District of Columbia-ra, ahol persze nem helyesen számoltam (asszem a komplementer eseményt kellett volna kiszámolni, és kivonni egyből).

Az övbe dugott fegyveres vásárlás meg gondoltam, hogy nem NY-ra jellemző, mint mondom, bennem nem az maradt meg, hogy a kollégák felfegyverkezve mennek be dolgozni. :)

Arthamyr 2018.08.03. 09:37:57

@gabors: Nem csak az amerikaiak primitívek és kövérek, de nem mondanám alaptalannak a kijelentést. :D Azt tudom, hogy baromi sok ír és magyar primitív és/vagy kövér, miért lenne máshol máshogy? Az emberek nem szeretnek edzeni, egészségesen élni, és olyan környezetben nőnek fel/élnek, ahol primitívek maradnak. Nem mindenki, de túl sokan.

arncht 2018.08.03. 09:39:49

@Arthamyr: leteznek kisebb cegek is a vilagon :) itt messze nem olyan jo a fizetes, viszont tobb mozgasterem van, mashol nem engednenek olyan kozel a tuzhoz, hogy egy 5 millios latogatottsagu oldal alapjait rakhassam le. en direktben foglalkozom fejlesztessel, tehat, amit kitalalok azt tobbnyire en is valositom meg, a tobbiek inkabb a kezem ala dolgoznak, hogy ne kelljen a napi dolgokkal foglalkoznom, vagy a kiegeszito feladatokat megcsinaljak. ez jol mutat az oneletrajzban, es olyat csinalhatok, ami erdekel. egyelore nem szeretnek olyasmi poziciot, aki csak donteseket hoz, aztan messzirol nezi, hogy valosul az meg.

svajcineger 2018.08.03. 09:42:25

@Arthamyr:
Málta lenne neked való! :)

Arthamyr 2018.08.03. 09:43:57

@svajcineger: Lehet, nem ismerem pontosan. Bár én most azt mondom, hogy elég volt a szigetlakó izolált életből, és a kontinensre szeretnék költözni. :)

Arthamyr 2018.08.03. 09:45:49

@arncht: Van, ahol a CTO is fejleszt. :) A legfontosabb tényleg az, hogy olyat csinálj, ami érdekel.

arncht 2018.08.03. 09:59:07

@Arthamyr: en nem cto vagyok (technikai igazgato) - o nem fejleszt, hanem foglalkozik mindenfele it jellegu dolgokkal. :) vhol ez elonyos, vhol nem - mert gyk o a tuzfal, visszatartja, hogy az en nyakamba szakadjon a napi sz*r es a kommunikacio nagy resze, masreszt viszont elszigetel. de epp azon vagyok, hogy olyan dolgokat konyokoljek ki, amik nekem fontosak, de ne jojjon vele mindenfele olyan egyeb, amit utalok csinalni.

Hari Seldon 2 2018.08.03. 21:46:37

@Pink Petsch:
Most már tudatosan nem szoktam reagálni az ottani hírekre (vagy legalábbis igyekszem kivonni magam minden ottani hírből, mert nem érint, és nem is akarom hogy bármikor érintsen), de teljesen igazad van.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása