Gyöngyi (aki korábban írt már nekünk) immár harmadik lisszaboni karácsonyára készül. Az elmúlt évek senkinek sem voltak könnyűek, így neki sem. Munkahelyváltások, bizonytalanság, ugyanakkor nagyszerű magánélet és nyugalom – ezek jellemezték az elmúlt évét, aminél „csak rosszabb ne legyen”. A képekért külön hálás köszönet neki.
„A mostani, már a harmadik teljes karácsonyom lesz Lisszabonban. A legjobb és legemlékezetesebb az első volt, 2020-ban, amikor a Covid korlátozások miatt csak belföldre lehetett utazni, és eljutottunk Madeirára, ahol varázslatos díszkivilágítás, enyhe idő és sok napsütés tette még élvezetesebbé az egyhetes kiruccanást. Ott kevesebb korlátozás volt, és le tudtunk ülni a teraszokra, és élvezni az életet.
Egy vihar 25-én elmosta a szigetet, földcsuszamlások, meg minden, de addigra keresztül-kasul bejártuk a Madeirát. Az ünnepi vacsora mirelit halszelet volt, szalvétából és csokipapírból lett egy kis dekoráció.
Mint ahogy idén, tavaly is csapadékos volt a december Lisszabonban, de a mostani, szűnni nem akaró eső és viharos szél páratlan és katasztrofális volt. Néha azért kisüt a nap, olyankor mindent eldobunk, és kimozdulunk. Sok csodás karácsonyi díszkivilágítást láttunk, és sietni kell, hogy mindent kipipáljunk, mert idén csak január 1-ig lesz (korábban január 6-ig volt), később gyújtják fel, és korábban kapcsolják le.
Karácsony
Az én karácsonyi ajándékaim már december elején megérkeztek futárral Budapestre. Nem szoktam ilyet csinálni, de azért pénzküldéssel nem lehet mindig mindent elintézni. A portugál család nagyon kicsi, és nem túl tradicionális, ezért a karácsony nem nagy ügy. Hónapok óta gyűjtögettem a szerény kis ajándékokat, így most nem kell rohanni, kapkodni.
Tavaly anyósék a sarki kifőzdéből rendeltek menüt (faszénen sült bárány, kecske és az elmaradhatatlan tőkehal), idén egy uzsonnára kaptunk meghívást, amelyre viszek ezt-azt, de csak módjával, mert sütni nem nagyon tudok.
A franciasalátát - amit itt orosz salátának hívnak -, nagyra értékelik, talán sütök valamilyen linzert és sósat. Halászlét egyébként tengeri halból szoktam készíteni, és majdnem olyan jó. Ha töltött káposztát szeretnék, ahhoz is lenne alapanyag a közeli ukrán boltban.
Karácsonyfa idén sem lesz, már bimbózik a tavalyról túlélt karácsonyi kaktusz, meg vettem egy cserép ünnepi díszítésű jácintot. Lisszabonban nem kell izgulni, hogy lesz-e fehér karácsony, de nem bánnám, ha 17 fok és napsütés lenne, mert ez is előfordulhat.
Évértékelés
Mindig azt szoktam mondani, csak ne legyen rosszabb a jövő év, mint az idei! Ez 2022-re is igaz. Január elején új munkahelyen kezdtem, sikerült kilépni a gyilkos telefonos ügyfélszolgálatos melóból.
Persze, magamon kívül voltam a boldogságtól, amikor annak idején, 2020-ban sikerült egyáltalán elhelyezkednem, és igyekeztem lojális lenni, ameddig bírtam.
Nem mindegyik projekt olyan stresszes, mint amelyiken én dolgoztam, de amikor 200 fölé felugrott a vérnyomásom, akkor komolyan elgondolkoztam, hogy meddig bírom még.
De legalább nappali beosztással és szabad hétvégékkel dolgoztam, viszont se magyar, se portugál ünnepnap nem volt, de cserébe kaptam extra szabad napot, ami jól jött, mert itt mindenkinek 22 nap a szabadság, ami elég kevés.
Az új munkakör már Quality Analyst (magyarul talán „minőségellenőr”) volt, ami már nem a táplálkozási lánc legalja a szolgáltatási szektorban. Az első "Big Data" ügyfél és az első indiai cég, Fülöp-szigetekről tartott 2 hónapos tréninggel és szintén ottani menedzsmenttel.
Ez egy kisebb fajta kulturális sokk volt, de szerettem, és bele is tanultam, maradtam is volna, ha nem közölték volna, hogy az új iroda a világ végén (pontosabban Lisszabontól pár km-re egy új és gyakorlatilag megközelíthetetlen irodaparkban) van, és az ügyfél ragaszkodik hozzá, hogy onnan dolgozzunk. Az iroda beüzemelésének határideje folyamatosan csúszott, de az első adandó alkalommal, fél év után sikerült váltani.
Júniusban kezdtem egy szintén indiai cégnél, megint Big Data ügyféllel, Content Reviewer, azaz gyakorlatilag cenzori munkakörben egy nagy híroldalnál.
Ugrott a nappali munka és a garantált szabad hétvége, de el tudtam viselni, hogy este 10-ig dolgozzak, és volt annyi könnyebbség, hogy Portugália területén bárhol el lehetett végezni a munkát, így nyáron a nagy hőségben párszor anyósék hétvégi házából dolgoztam, ahol legalább ki tudtam ülni a kertbe.
Nem tudtam kivárni, mire délelőttös műszakba kerülök, mert két és fél hónap után megszűnt a projekt, a mesterséges intelligencia átvette a feladatot. Szerencsére találtak nekem cégen belül egy másik feladatot, ami inkább hírszerkesztés volt, ami sokkal kielégítőbb foglalkozás.
Állandó, este 11-ig tartó műszakban voltam, majd szeptember végén az is megszűnt, hasonló okból. Jellemző, hogy először a kis és nagy főnökök léptek le, pontosabban találtak nekik munkát házon belül, így gyakorlatilag egyedül vittem a boltot az utolsó napokban.
Csoportos elbocsátással zárult ez a megbízás, ami eléggé elhúzódott, de a végén kifizettek. Itt tartok most: már szinte „minden” voltam és remélem, hogy találok hamarosan valami mást.
Nem vagyok rossz helyzetben, mert a portugál férjem lakásában élek, így van mögöttem biztonsági háló. De őszintén, nem így képzeltem el... Most időm, mint a tenger, de gyakran van rossz kedvem és aggódok a jövőm miatt.
Egyszer hopp, máskor kopp, mondhatnám, de egy percig sem bántam meg, hogy elszántam magam a kiköltözésre. Sok aggályom, félelmem volt, de minden megoldódott.
Több évig tartott az elszakadási folyamat, ami az új telefonszámmal, lakcímmel és bankszámlával kezdődött. Egyedül a NAV-tól nem lehet elszakadni, még mindig küldenek fizetési felszólítást arról, hogy elmaradt egészségügyi járulékom van, most csak kb. 20 ezernyi, de tavaly közel százezer forintnyi adót vertek még rám, holott tudtommal mindent elrendeztem, és ugye, 2020. őszétől már itt adózom.
Nyereség-veszteség
Tudom, hogy rengetegen fontolgatják a kiköltözést, amin nem is lehet csodálkozni. Szerintem, mindenkinek érdemes készíteni egy összegzést, mit nyerhetünk (ami elég bizonytalan), és főleg arról, hogy mit veszíthetünk (ami sokkal biztosabban bejön, sajnos...)
Nálam a pozitív oldalon van a magánéleti változás, az, hogy lett egy türelmes és megértő társam, aki nem panaszkodik naphosszat, se nem káromkodik - ez nagyon zavart a magyar férfiakban -, megvagyunk jóban-rosszban. Igaz, hogy ezért nem kellett volna feltétlenül külföldre költözni, de így alakult.
Nincs gondom az őszi szezonális depresszióval, amivel korábban küzdöttem, amikor novembertől márciusig az ember egy szmogfelhőben él Budapesten, alig látja a napot és nincs friss levegő.
Nyugodt, hisztéria-mentes a közélet. Itt is van korrupció meg botrányok, mint pl. az egészségügyben vagy a bankrendszerrel, vannak sztrájkok, nem mindig sikerül jól kezelni a vészhelyzeteket, de összességében sokkal civilizáltabb és demokratikusabb a közélet, mint Magyarországon, és minden kiszámíthatóbb, tervezhetőbb, még talán az infláció is.
Az emberek nem ordítoznak vagy veszekednek az utcán, a boltban, a tömegközlekedésben és türelmesek. Sőt, pattogással nem lehet semmit sem elérni, ezért nem is érdemes rámenősséggel próbálkozni.
Portugáliában is erősödik a szélsőjobb, itt azért sokkal erősebb a bevándorlás és jelentősebbek az ebből adódó problémák, beleértve a bűnözést is. Mégis, az egész társadalom sokkal toleránsabb. A katolikus egyház jelen van a politikában, de sokkal visszafogottabban, mint Magyarországon, pedig itt jóval több a hívő.
Nem sírják vissza a gyarmatbirodalmat, nincs revansizmus, és a diktatúrát sem akarja senki tisztára mosdatni. Megjegyezném, hogy számomra nagyon meglepő volt, mennyire erős a kommunisták elfogadottsága és a párt jelenléte a köztereken plakátokkal és fesztiválokkal, népünnepélyekkel. Sokan tudathasadásos állapotba kerültek, amikor kitört a háború...
Csodás ország, az óceán, a természet és építészeti örökség - nem lehet betelni vele, és Spanyolország is közel van.
A jó minőségű élelmiszer alapanyagok, mint kézműves sajtok, friss halak, fantasztikus vörösborok - a végtelenségig sorolhatnám... - jelentősen hozzájárulnak az életminőséghez!
Remélem, a negatív lista nem fog nőni, de tény, hogy nehéz volt feldolgozni, hogy itt „senki” vagyok, nincs meg az az ismeretségi hálóm, mint otthon, gyakorlatilag a kukába ment az ezt megelőző pályafutásom, az összes tanulmányom elértéktelenedett, és elveszítettem egy csomó „skill-t”, azaz képességet, azáltal, hogy nem beszélem tökéletesen a nyelvet és most ismerkedem a kultúrával. Ezt a békát nagyon nehéz volt lenyelni, de együtt lehet vele élni.
Hiányoznak a családtagjaim, barátaim és ismerőseim - sokan „eltűntek”, sajnos, ezt nagy veszteségnek élem meg, de ugyanakkor borítékolható volt. Közel nulla az esélye, hogy ismerősbe futok az utcán, de szerencsére, az utóbbi hónapban kétszer is volt alkalmam budapesti - ha nem is közeli, de annál régebbi - ismerősökkel találkozni Lisszabonban, ami tavaly is előfordult. A többi dolog az szóra sem érdemes apróság...
Összegzésül nem tudok semmilyen nagy tanulságot levonni a tapasztalataimból, mindenkinek más a helyzete. Külföldre költözve sem szűnnek meg a gondok, csak mások lesznek...
Mindenkinek egy jobb, de legalább is nem rosszabb új esztendőt kívánok!”
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: