Akit valamennyire is érdekel a határátkelés témaköre, az aligha lepődik meg azon, hogy külföldön jó eséllyel valamivel lejjebb kell kezdeni a karrierépítést, mint ahol Magyarországon tartott az ember. Ezt tapasztalta meg saját bőrén az eheti ajánló egyik történetének két főhőse is Ausztráliában. Emellett ellátogatunk Németországba, megnézve, hogy ledőltek-e a kerítések is a Fal után, végül megnézzük, milyen is a szumátrai Riviéra.
Magyarország 2.0 – a Határátkelő második pályázata. Te min változtatnál Magyarországon, milyen jó külföldi tapasztalatot építenél be? A határidő június legvége és persze nem csak határátkelők írhatnak – a pályázatról minden tudnivalót megtalálsz ide kattintva! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.
Induljunk hát el Ausztráliában, ahol az Ausztrália A-tól Z-ig blog szerzői mesélték el, hogyan sikerült megvetniük a lábukat a kontinensen, egészen konkrétan: hogyan találtak munkát.
„Mindketten felsőfokú végzettséggel, és viszonylag komoly, magasszintű munkatapasztalattal, valamint kifejezetten jó angol nyelvtudással vágtunk neki az ausztrál kalandunknak 2013 októberében.
A terv az volt, hogy Zoli elvégez egy dupla master képzést (Master of Business Administration és Master in Professional Account), egyrészt azért, mert egyébként is szeretett volna megszerezni egy Master végzettséget, másrészt pedig a könyvelési végzettség (Accounting) rajta volt a bevándorlásra jogosító hiányszakmák listáján Ausztráliában.
Habár mi nem feltétlenül bevándorlási szándékkal jöttünk ki, de azért nem is vetettük el a gondolatot, így fontosnak tartottuk, hogy olyan képzést válasszunk, amivel akár a bevándorlás is lehetséges.
A másik ok, ami miatt nem csak egy középfokú oktatásra jelentkeztünk az volt, hogy amennyiben egy pár egyik tagja Bachelor vagy Master típusú képzést végez, akkor a másik, nem tanuló tag a képzés ideje alatt teljes időben vállalhat munkát (aki tanul, az még ebben az esetben is csak maximum 20 órát dolgozhat hivatalosan).
Ennek megfelelően Zoli a heti kb. 20 órás fix iskolai elfoglaltságai mellett csak olyan munkát tudott bevállalni, ahol volt arra rugalmasság, hogy a folyton változó iskolai órarendjét figyelembe véve dolgozhasson. Az első munkája így hétvégi volt, Sydney legnagyobb hétvégi szabadtéri vásárának (The Rocks Market) a szombat hajnali felépítésében és vasárnap esti lebontásában segédkezett.
Ezt a munkát egy magyar ismerősön keresztül szerezte, aki már ott dolgozott a piacon régebb óta. Egyébként itt Sydney-ben (és úgy általában Ausztráliában) a munkakereséseknél nagyon általános jelenség az ismerősön keresztül való bejutás, különösen a kétkezi, szakmunkás vagy vendéglátás területén, így a gyors munkaszerzés alapvető követelménye a helyi ismeretségek kialakítása, az itteni magyar közösséggel való kapcsolatfelvétel.
Itt jegyeznénk meg, hogy alapvetően kifejezetten jók voltak a tapasztalataink a magyar közösséggel kapcsolatban, sokat segítettek a kezdet kezdetén, sőt mind a mai napig is sok tanácsot, segítséget kapunk tőlük.
Miután viszonylag hamar láthatóvá vált, hogy nagyon nehéz olyan ausztrál, Zoli tapasztalatának megfelelő munkát találni, ahol figyelembe veszik az iskolai elfoglaltságokat, ezért Zoli olyan munkalehetőségekre is jelentkezett, amikben egyébként semmilyen tapasztalattal nem rendelkezett.
Így került el a megérkezésünk után egy hónappal egy magyar padlócsiszoló szakemberhez, akinek éppen volt pár olyan munkája, amiben jól jött a segítség. Gondolhatjátok, hogy a 10+ éves menedzseri tapasztalat után elkezdeni padlót csiszolni bizony nagy változás volt, és nem is amiatt, mert degradáló lett volna a munka, hanem mert szinte semmilyen kétkezi munkatapasztalata nem volt Zolinak korábban.
Az is új élmény volt, hogy munka után nem kellett még 2-3 órának eltelnie addig, hogy el tudja felejteni az aznapi problémákat, gondokat, feladatokat, nem kellett az ágyban bámulni a plafont, és azon gondolkozni, hogy vajon másnap hogy fogja megoldani az éppen aktuális problémás ügyet az ügyféllel vagy a munkatárssal. A másik érdekes tapasztalat a mentális helyett a fizikai fáradtság volt mentális nélkül.
Egy ilyen rossz, munkanélküli széria után jött egy újabb lehetőség a magyar közösségen keresztül, ismét egy magyar származású szakember jóvoltából, hogy Zoli átnyergelhessen egy új szakmára: egyszer csak TV, antenna- és biztonságtechnika szerelő segéd lett belőle.
Ebben az időszakban sietett egy kisebb csoda a segítségünkre. Andi éppen valami bútort keresett az itteni Vaterán (www.gumtree.com.au), amikor is a hirdetések között meglátott egy álláslehetőséget, amiben is egy helyi jónevű digitális ügynökség keresett digital producert.
Mivel Zoli átvitt értelemben ekkor épp a tenger fenekéről nézett fel a felszínre, és mindennel tele volt a tö… hócipője, „mi baj történhet” felkiáltással elküldte a cégnek az önéletrajzát. Óriási meglepetésre behívták interjúra, és rá egy hétre már a cégnél dolgozott részidőben, teljesen alkalmazkodva az iskolai órarendhez.
Ez tényleg csoda kategória volt, hogy student vízummal, kötelező iskolai bejárással és korábbi ausztrál tapasztalat nélkül felvételt nyerjen egy céghez, de szerencsére így alakult.
Andi habár egy kicsit más utat járt be, de nagyon sok szempontból hasonló tapasztalatokkal gazdagodott itt Ausztráliában, mint Zoli. Ugye ahogy azt az elején írtuk, Andi hivatalosan is teljes munkaidőben vállalhatott munkát itt Sydney-ben rögtön a megérkezésünktől fogva.
Mivel az egyértelmű volt, hogy ő nem akar visszatérni az irodai menedzserlétbe, ezért egyfajta kísérletezésként fogta fel a munkakeresést, elkezdte a környéket bejárni és beadta az önéletrajzát minden olyan helyre, ami szimpatikus volt neki.
Azt tudtuk, hogy a vendéglátásban van a legnagyobb lehetőség a tapasztalat nélküli elhelyezkedésre, és pár kávézó meglátogatása után el is tudott helyezkedni Sydney egyik ikonikus olasz éttermében felszolgálóként.
Mivel ez azonban csak részmunkát jelentett, egy magyar ismerősünkön keresztül talált egy másik részmunkaidős kitchenhand munkát a belvárosban, így már majdnem teljes munkaidőben tudott dolgozni. Azt azonban tudni kell a vendéglátóipari munkákról, hogy bizony nagyon kemények, gyakorlatilag folyamatosan rohanni kell fel alá, és általában a fizetések éppen hogy a minimálbér körül alakulnak az elején.”
A teljes poszt még ennél is jóval részletesebb, ide kattintva olvashatjátok el, bőven érdemes!
A szumátrai Balaton és a batakok
Régen jelentkezett már új poszttal a Zolindonézia blog, szóval éppen ideje volt, hogy valami érdekes (és jó hosszú…) írást olvashassunk tőle, ráadásul szokás szerint rengeteg képpel. Így aztán most ellátogathatunk a Toba-tóhoz, ami nem akármilyen hely, ezt megígérhetem.
„Elsősorban nem azért jöttem Szumátrára/Indonéziába/Ázsiába, hogy túlnépesedett metropoliszokban izzadjak, sokkal inkább a természeti szépségek miatt. Ezekből szerencsére Szumátrán akad bőven, az én fantáziámat speciel legjobban a Balaton itteni tesója, a Toba-tó izgatta, ami Indonézia legnagyobb tava és egyben a világ legnagyobb vulkanikus tava. Medan városától alig 180 kilométerre található, az odajutás azonban mégse eseménytelen…
Agnes azt tanácsolta, hogy szigorúan a Sejahtera (azaz „jólét”) busztársaság járatával menjünk, ami a nevével ellentétben masszívan low budget jellegű vállalkozás, s mint ilyen a többi piaci szereplőnél lényegesen olcsóbb.
S valóban, a romos buszvégállomásra érkezve a Jólét Bt. buszai voltak messze a leglecsattantabbak, ami azért a szumátrai buszok mezőnyében egy elég komoly titulus. Sebaj, felkászálódtunk a fedélzetre, ahol legnagyobb örömünkre már ott ült az indulásra várva Andreas, a vigyori kanadai.
Nagyjából hatórás zötykölődésünk közben megállapítottam, hogy az itteni közlekedési morál nemcsak Medan-ban sajátos, hanem a városon kívül is, szám szerint öt balesetet láttam, és egyébként a busz szélvédője is teljesen végig volt repedve keresztbe, imádkoztam, hogy út közben ne szálljon belénk még egy motoros, hogy tovább repessze, potenciális kamikaze pilóta ugyanis volt bővben.
Valószínűleg ez a honatyáknak is feltűnhetett, úton útfélen ugyanis mindenféle balesetekből visszamaradt szétégett autóroncsok vannak kiállítva szobortalapzatokra az út szélén, mintegy elrettentő példaként.
Elindult a Határátkelő Instagram-oldala, gyere és kövesd te is! Jobbnál jobb képek és exkluzív tartalom vár a világ minden tájáról!
Az egész napos jóléti kéjutazás után megérkeztünk Parapat városkába, a valóban festői Toba-tó partjára. Az viszonylag hamar kiderült, hogy a kisváros nem tartogat túl sok izgalmat (azért az egyik warungos néni felkínálta a lehetőséget, hogy vegyem feleségül a lányát, mintegy vendégmarasztaló jelleggel), így hát felpattantunk az egyik kompra, ami a tó közepén elterülő Samosir szigetre indult, ami a vendégszeretetről és mulatós kedvéről híres batak törzs otthona.
A Toba Indonézia legnagyobb tava, formára és méretre hasonló a Balatonhoz (kb 100x30 km) a Magyar Tenger átlagos húszcentis vízállásával ellenben azonban a Toba helyenként az 500 méteres mélységet is elérheti!
Ami viszont a legkirályabb a Tobát illetően, az az, hogy igazából egy ősi szupervulkán kráterébe „nőtt” bele, ami azt eredményezi, hogy a partját kb mindenhol gyönyörű hegyek szegélyezik, meglehetősen egyedi hangulatot kölcsönözve a világ legnagyobb vulkanikus tavának.
Akinek van egy kis fantáziája, elképzelheti, mekkorát szól, ha egy ilyen szupervulkán mozgolódik: a Toba vulán utolsó nagyobb, kb 75 ezer évvel ezelőtti robbanása az elmúlt 25 millió év legnagyobb ismert vulkánkitörése volt.
Ez az erupció állítólag fél Ázsiát vastag hamuréteggel borította (ami helyenként, pl a mai Malajzia területén a 9 métert is elérhette!). Hovatovább, egyes tudósok szerint a légkörbe jutó hamu globális lehűlést okozott, egy ún. „vulkanikus telet”, melynek következtében az akkortájt a földgolyón élősködő fajok (köztük az ember) egyedszáma erősen meg is csappant.
Bónuszként a kitöréssel ugyancsak a légkörbe jutó kénsav savas esőt okozott mindenfelé. A robbanásba maga a vulkán is „belepusztult”, jókora lyukat hagyva maga után, így keletkezett a Toba-tó.
A tó vulkanikus jellegéből fakad, hogy helyenként melegvíz tör fel a tóból. Indonéziában nagy kincs a melegvíz, egy hátizsákos utazó ritkán álmodhat forró fürdőkről errefelé. Ezért nem meglepő, hogy termálvizekhez szokott szittyakánt a melegvizes forrás hallatán vérszemet kapva rohantam a Toba-tó csücskénél kialakított fürdőhelyek egyikéhez.
Persze nem számítottam Rudas Fürdővel vetekedő szolgáltatásokra, azért a meglehetősen puritán „fürdőszoba” kialakítás így is eléggé meglepett. A forró vulkanikus víz viszont jól esik az embernek, különösen egy jó kis trópusi elázás után.
Aki a Toba-tónál jár, érdemes némi energiát tartalékolnia az esti órákra is, a batakok ugyanis híres bulibárók. Tuk-tuk utcáit járva láthatjuk, hogy kb. minden ház előtt kinn ül egy kisebb csoport ember és gitárral, szotyival, iszogatással múlatja az időt. Muzikalitásukról messze földön híresek is a batakok, ezt pedig csak tovább tüzeli a savanykás helyi pálmabor, a tuak, amit elegánsan jókora nejlonszatyrokba mérnek ki.
Ha még több információ, sztori és kép érdekelne (nem csak a batakokról), akkor feltétlenül olvasd el itt az eredeti posztot.
A fal ledőlt, de mi van a kerítésekkel?
A kérdés jogos, Németország esetében mindenképpen, ugyanis mind a mai napig érezhető a különbség az egykori NDK-hoz tartozó területek és a nyugati országrész között. Ezt tapasztalta meg nemrégiben az Élet sója blog szerzője is.
Halle (Fotó Bettenburg)
„Mintha mindenki elhúzódna, nem barátkozna, nem szeretne látható lenni. (…) A bezárkózós jelenség nemcsak Halle környékén volt jelent, hanem útban Weimar felé, több településen is hasonló tapasztalataink voltak. Egy kerítés persze lehet csupán csak egy szokás, vagy biztonsági okok miatt van, talán nem jelent önmagában barátságtalanságot.
Az emberek szűkszavúsága és visszafogottsága az idegennel szemben már sokkal jobban mutatja, hogy még mindig kevésbé nyitott ez a társadalom. Nyugaton este 10 körül is becsöngethetsz vadidegenhez, ha leereszt a bicajod, hogy kérj egy pumpát (kipróbáltuk), keleten kevésbé lennének barátságosak egy ilyen szituációban. S Magyarországon? (…)
Turisták! Vannak, de korántsem annyian, mint nyugaton. A turista információ azonban éppen olyan jó, segítőkész, és információban gazdag. Simán rálelek olyan kuriózumokra, mint pisztrángsütő kisvállalkozás, borgazda étterme, s saját malommal rendelkező pék.
Ezeket a vállalkozásokat nagyon nagyra becsülöm (Magyarországon is), mert minőségben és ötletekben felérnek azokkal a nyugati vállalkozásokkal, amelyeknek megvan az a hihetetlen előnye, hogy évszázados családi vállalkozásukat nem kellett egy rendszer kedvéért feladni, vagy szüneteltetni. (…)
Csak azt ne felejtsék el – Magyarországon sem -, hogy nem egy szezonra nyitnak ki, hanem még az unokáik is ebből élnek majd, nyugaton ugyanis ez minden családi vállalkozás jelmondata.”
A teljes posztot itt találjátok.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: A mai nap folyamán többször előfordulhat, hogy nem leszek netközelben, ezért a külső kommentek beengedésében kisebb döccenők előfordulhatnak. Előre is köszönöm a megértést és a türelmet! :)
Az utolsó 100 komment: