oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. április 21. 06:43,  Venni vagy bérelni - ez itt a kérdés 245 komment

2016. április 21. 06:43 Határátkelő

Venni vagy bérelni - ez itt a kérdés

Régóta tervezgetem már ezt a témát, de valamiért soha nem vágtam bele. Az alapkérdés (azaz inkább vegyünk saját ingatlant, vagy inkább béreljünk) persze nem csak a határátkelők esetében érvényes, de esetünkben talán még komplikáltabb a helyzet és a válasz is.

haz_penz_foto_pixabay_com_moerschy.jpg

A venni vagy bérelni kérdést tulajdonképpen megelőzi „ikertestvére”, az eladni vagy kiadni, azaz már indulás előtt el kell dönteni, mihez akarunk kezdeni a már meglévő magyarországi ingatlanunkkal (már ha van…).

Indulás előtt

Három lehetőségünk van: eladhatjuk, kiadhatjuk vagy üresen is hagyhatjuk. Mindegyiknek van előnye és hátránya is.

Eladás

Az eladás egyértelmű előnye, hogy némi tőkéhez jutunk általa, ami nagyon jól jön egy külföldi újrakezdéskor. Az időtényező azonban okozhat gondot, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy még indulás előtt sikerül elintézni az elintézendőket. Ráadásul egy magyar ingatlanért kapott összeg külföldön (és itt most Nyugat-Európát értem) túl sokra nem lesz elég.

Az eladás másik hátránya, hogy végleges döntés, felégetünk egy fontos hidat magunk mögött, és ha úgy hozza az élet, hogy mégis visszaköltözünk Magyarországra, akkor bérelhetünk vagy vásárolhatunk másik ingatlant.

Szóval az első külföldön töltött időszakban alighanem érdemesebb megtartani a magyarországi lakást vagy házat és csak akkor eladni, amikor már biztosak vagyunk abban, hogy nem akarjuk használni.

Kiadás

Persze ki is adhatjuk az ingatlanunkat, aminek kétségtelen előnye, hogy lesz hova visszatérni, valamint egy kis plusz bevételünk is befolyik belőle (kivéve, ha az egészet elviszi a törlesztőrészlet). Ismerve a magyarországi viszonyokat, akadnak hátulütői is a dolognak, például kell valaki (magánember vagy cég), aki menedzseli a kiadással járó ügyeket, és akkor még ott van a bérlőkkel sokszor együtt járó problémahalmaz (nem fizetik rendesen az albérleti díjat, lelakják a lakást, stb.).

Üresen hagyjuk

A magam részéről én az első időszakban mindenképpen ezt tartom a legjobb megoldásnak (hacsak nem vagyunk rászorulva minden centre vagy pennyre), mert úgy gondolom, a bevétel nem áll arányban azzal a hercehurcával és a fent is érintett kockázatokkal, amit egy kiadás jelent.

Külföldön

Reálisan nézve az első időszakban elég kevés ember számára valódi lehetőség az ingatlanvásárlás és őszintén szólva túl sok értelme nincs is nagyon komoly összeget befektetni, még akkor sem, ha egyébként megengedhetnénk magunknak.

Vannak ugyanis olyan tényezők, melyeket érdemes figyelembe venni, nem szabad alulbecsülni például a honvágy szerepét, arról nem is beszélve, hogy az első időszakban könnyebben változtat munkát és adott esetben várost is az ember.

Érdemesebb tehát bérelni, hiszen így kevéssé kötjük le magunkat, megismerhetjük a környéket, eldönthetjük, hogy egyáltalán akarunk (és tudunk…)-e külföldön élni, és ha igen, akkor a kiválasztott ország, város, megfelel-e nekünk.

Akár bérelünk, akár vásárolunk, mindenképpen tájékozódjunk előtte a helyi szabályokról és szokásokról, különben csúnya meglepetések érhetnek minket. Sok-sok poszt után különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy ügynökség nélkül Nyugat-Európában nagyon nehéz (van, ahol nem is lehet) bérelni, tehát ezt nem fogjuk megúszni.

Hozok egy példát is, innen, a blogról, és hogy ne csak a sokat emlegetett Ausztria-Németország-Egyesült Királyság háromszög szerepeljen, legyen ezúttal Hollandia, méghozzá Krisztitől.

„A lakáskeresés rettenetes, én azt csináltam, hogy kinéztem azokat, amelyek tetszettek, írtam az ügynökségnek, hogy pontosan mit szeretnék és mennyiért, utána az ügynökségek kerestek engem az ajánlatokkal.

Ha már itt van az ember, érdemes személyesen is bemenni az ügynökségekhez, gyakran vannak olyan lakások, amiket még nem tettek fel a netre. FONTOS: vidd magaddal a szerződésed, legyen bankszámlád és BSN-számod!

Amszterdamban akkora a verseny, hogy egy-egy jó helyen és jó árban lévő lakásra több tucat versenyzővel kell megküzdeni. Az én taktikám, hogy eleve már az összes papír kéznél van, illetve beszkennelve a gépemen, plusz vittem referenciákat az előző főbérlőimtől is.

Nekem ugye teljes lakás kellett, bútorozottan, és az is szempont volt, hogy el tudjak szállásolni benne egy-két embert alkalomadtán, amikor jönnek a pajtik meg a család látogatóba.

A bútorozott lakás ritka, mint a fehér holló, itt úgy adják ki őket, hogy még padlóburkolat sincs sokszor, se mosógép, se hűtő, semmi. Ha van bútorod és a céged fizeti a szállítást, és mondjuk tudod, hogyan kell lerakni egy laminált padlót, az szuper, ez esetben rengeteg pénzt spórolhatsz, már 600 euró is reális ár Hágában egy egész lakásért.

Lakást csak ügynökségen keresztül lehet (és érdemes) bérelni, viszont egyhavi lakbért elkérnek díjként, ami persze pénzkidobás… kaució egy vagy két hónap (búrozottért általában utóbbi), amit utána visszaadnak, DE nem egyből, hanem kis késéssel, kiköltözés után utalják (legalábbis remélem, mert én most költözöm…).”

Egyszóval bérlés és vásárlás esetén is érdemes előre tájékozódni, például az International Consortium of Real Estate Associations oldalán.

A bérlés előnyei

Bérelni jó, mert könnyebben mozdul az ember. Elég könnyen előfordulhat az első időben, hogy a kinézett környék nem is olyan jó, mint elsőre gondoltuk (néha csak egy-két blokk, pár utca kérdése az, hogy jó helyen lakunk-e), mi több, az is előfordulhat, hogy csak hónapokkal később derül ki egy környékről, hogy mégsem az, amire gondoltunk. Nem is beszélve a szomszédokról…

Kathleen Peddicord például három helyen is élt pár éven belül a férjével, költöztek az Egyesült Államokból az írországi Waterfordba, onnan Párizsba, majd végül Panama Citybe.

Az amerikai nő azt írta, hogy Waterford esetében például arra jöttek rá, hogy tulajdonképpen nem is a városban akarnak élni, hanem kijjebb, Párizsban pedig gyorsan kiderült, hogy alig pár száz méter a különbség aközött, hogy az ember a nyári turistakáosz közepén lakik, vagy egy félreeső kis utcában.

A legérdekesebb mégis Panama City volt, ahol háromszor költöztek, mire megtalálták a legjobb helyet, lévén ott már egy-két kilométeren belül is drasztikusan más arcát mutatja a város.

A vásárlás előnyei

Ugyanakkor a bérlés leggyakrabban emlegetett hátránya, hogy az ember havonta nem kevés pénzt tesz más zsebébe, miközben ugyanabból az összegből törleszthetné a saját ingatlanára felvett hitelt is.

Ha már itt tartunk, egy fél évvel ezelőtti felmérés szerint Nagy-Britanniában a legrosszabb ilyen szempontból a helyzet, az ott élők átlagosan fizetésük 39 százalékát költik lakhatásra, és körülbelül ugyanez az arány Spanyolországban is.

(Csak az érdekesség kedvéért még néhány ország: a svédeknél ez 35 százalék, a franciáknál és olaszoknál 30 körül van, Németországban a fizetés negyede megy el albérletre.)

Vásárolni leginkább annak érdemes, aki biztosan tudja, hogy az adott városban (és mint láttuk, adott környéken) akar hosszú távon élni, illetve megfontolandó olyan helyen is, ahol a kivárás súlyos összegekbe kerülhet.

Erre klasszikus példa London, ahol az utóbbi években elképesztő lendülettel emelkednek az ingatlanárak, és a legtöbb előrejelzés szerint ez a lendület nem is lassul majd (kivéve, ha a Brexit miatt fejre áll a piac).

A brit fővárosban elképesztő emelkedést tapasztalhattunk az elmúlt években, még az olyan, hagyományosan munkáskörnyéknek számító kerületekben is, mint Hackney, ugyanannyi szuperdrága környék jelent meg az utóbbi időben, mint Kensingtonban és Chelsea-ben.

Westminsterben 571, Wandsworthben 392 ingatlant adtak el 2014-ben egymillió fontért vagy drágábban, és ha ez ma soknak tűnik, akkor jobb megbarátkozni a gondolattal, hogy az előzetes felmérések szerint 2030-ra az egymillió font az átlagár lesz majd…

Aki például Londonban képzeli el hosszú távon az életét, az lehet, hogy jobban teszi, ha belevág a vásárlásba, amíg lehet, és hasonló a helyzet az íreknél is, ahol a legutóbbi adatok szerint egy év alatt 16,8 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak (utánuk egyébként Svédország /11,6 százalék/, majd Magyarország /9,7/ jön).

A lelki tényező

Kathleen Peddicord cikkében egyébként megemlít még egy, kevésbé racionális érvet is a vásárlás mellett, ez pedig a lelki tényező. Ő ugyanis úgy látja, hogy a vásárlás sokkal véglegesebb döntés, mint a bérlés, sokan érvelnek ugyanis azzal, hogy nem árt megtartani az otthoni ingatlant, „ki tudja, mi történik” alapon.

Ennek az érvelésnek persze van értelme (nem is kevés…), ugyanakkor szerinte egyfajta visszahúzó erőként is működik, megoszthatja a figyelmet, és rendszeres vissza-visszatekintésre sarkall, ahelyett, hogy a jövővel foglalkoznánk. Magyarul: nem tépünk el minden szálat, ami visszahúzó erő is lehet.

„Ha az egyik lábaddal a parton, a másikkal az induló hajón állsz, könnyen a vízben találhatod magad” – fogalmaz, magyarán, ilyenkor az ember csak félig-meddig kötelezi el magát, ami bizony hátrányt jelenthet.

A címben feltett kérdésre végül is mindenkinek magának kell megadni a választ, hiszen alapvetően az mégis csak attól függ, hogy mik a motivációink, a főbb szempontjaink, mekkora az elkötelezettségünk, mekkora kockázatot vagyunk hajlandóak bevállalni - egyáltalán: milyen típusú emberek vagyunk.

Ti mit gondoltok?

(Fotó: pixabay.com/moerschy)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: ingatlan ingatlanvásárlás lakásvásárlás lakásbérlés

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr538648924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pappito · http://pappito.com 2016.04.22. 01:07:06

@Virago_1000: A looser is a loser who can't spell "loser".

pappito · http://pappito.com 2016.04.22. 01:21:55

@Virago_1000: te ülsz fordítva a lovon, már megint.

Meg nem vagy tisztában olyan fogalmakkal amikkel dobálózol. Szóval nem véletlenül kapod a pénzügyi analfabétázást.

Csak, hogy árnyaljam az egybites, "x-ért veszi a bank nekem a lakást én meg x+sokat kell visszafizessek" világképedet, az én (hétköznapi) esetemben az ingatlanár és a jegybanki alapkamat változása az elmúlt években már megkereste nekünk a banktól kölcsönkért pénz közel 40%-t. A hitel átszerkesztésével, alacsonyabb törlesztő mellett évekkel rövidült a futamidőnk, tehát évekkel kevesebb időre kell majd kamatot fizetnünk.

Ennek következtében vagy egy nagy értékű assetünk, amit akár fedezetként felhasználhatunk, ha mondjuk investment propertyt akarnánk vásárolni, vagy ha hirtelen kell nagyobb összegű pénz valamire, kiadhatjuk ha mondjuk külföldre költözünk átmenetileg, csinálhatunk rá trustot, eladhatjuk és realizálhatjuk az értékének a növekményét, van fasza credit historynk, stb. Te meg bérelsz, mert szerinted a bank hazudik. Ja, és mi vagyunk a pénzügyi analfabéták.

Herr Géza 2016.04.22. 01:32:59

@Virago_1000: Figyu, vedd már elö a lexikont és nézd meg a pénzügyi alapfogalmakat (kamat, effektív kamat, THM, stb.)
Senki nem gondolja azt rajtad kívül, hogy az 5%-os kamat azt jelenti, hogy pl. felveszek 100 akármit 20 évre, akkor húsz év alatt 105 akármit fizetek vissza. Vidám is lenne a világ. :)))
Akkor van egy bombasztikus ajánlatom számodra: adjál nekem 1.000.000 eurót 50% kamatra: 50 év múlva visszakapsz 1.500.000 eurót. Deal??? Szénné keresnéd magad, mint a mocskos bankok... :)))))))))))))))
Nem, nem várom el töled, hogy kiszámold, ez mekkora éves kamat lenne.... :))) (Kb. 1,7%)

Herr Géza 2016.04.22. 01:34:25

@pappito: Te maestro, ez a pofa ebböl csak a kötöszavakat fogja érteni. :)))))))

pappito · http://pappito.com 2016.04.22. 01:44:35

@Herr Géza: hát az már nem az én bajom, vagy elegánsabban MVP (más valaki problémája :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.04.22. 03:03:03

@Th's child: Pongyola, persze hogy.
Nem a közös költségre írtam a 25-öt, hanem a gázon felül minden másra, összesen.És a gáz is van ahol egész évre ennyi, mert télen mondjuk 40, nyáron meg 10 (mondjuk csak a sütő meg a bojler megy, de az meg sokat...) és ki van átlagolva.

A két gyerek: persze hogy nincs rendesen fenntartva.
Autó?az meg szépen elálldogál a parkolóban, lévén, hogy benzinre se igen fussa.A békávén ugyanis lehet bliccelni, de benzint lopni kevésbé...

Jó, ebből nem általánosítok, de q sokan vannak otthon, akik reggel megpaskolják a kocsi oldalát és mennek szépen a buszmegállóba, mert azt tudják csak kifizetni.

Okostelefont, meg Nike cipőt erősen erőn felül vesznek a gyereknek, vagy csak fapadosat.

Persze nyilván nem mindenki szegény, de nekem a hírekből nem az jön le, hogy odahaza
"üvöltve tombolnának" a népek a jóléttől...Nemrég olvastam, hogy kb 3 millióan vannak a létminimum alatt.Simán elhiszem.

Nem idegen amit mondasz, megvan ez a réteg is,meg az is, amiről te beszélsz.Csak melyik a nagyobb hányad...?

adg 2016.04.22. 03:58:46

@Virago_1000: "Tehat igenis, lakashitel valodi kamata magasabb mint a legdurvabb hitelkartyae. "

Oh, szerintem jogosan hulyeznek le. A hitelkartya kamata is eves kamatkent van megadva, szamold mar azt ki 20 evre! Nem 50%-ot fogsz kapni, hanem 8700 (!!!) korul, vagyis a peldad szerinti 150.000 helyett 13 milliot kellene osszesen visszafizetni, plusz koltseget, ha 25%-os eves kamatot nezunk. Es az meg nem is rossz.

enta selecta 2016.04.22. 04:40:04

@Virago_1000: Ne keverjük össze az éves kamatot a futamidõ teljes ideje alatt kifizetett kamattal.

lorincihaz 2016.04.22. 04:40:14

@Muscari: A barát, akkor nagyon rendes tőle, hogy idejét áldozza erre a nem kis feladatra és nem kevés tenni valót is intézi, egyes ügynökségek csak komoly összegekért vállalják.
Normális bérlőt kifogni sem egyszerű

lorincihaz 2016.04.22. 04:40:18

Kiadni:
Budapesti ház esetében, pl.:
-ha elromlik vmi, és miért ne? akkor a TE ktg.-ed (hogyan ellenőrzöd, h valóban mi történt?)
-lelakják a lakást
-ki intézi, hogy átveszi a pénzt, fizeti a számlákat, és megoldja az ad-hoc problémákat?
barát, túl nagy szívesség Vagy
ügynökség, elviszi a haszont
-vagy add ki közjegyző segítségével, h nehogy ne tudj megszabadulni a "kedves bérlőtől"
-felhalmozza a közüzemi szla-kat
-nem az övé a lakás, soha nem fog úgy érezni iránta, mint TE a tulajdonos -Tulajdonosi szemlélet -
-ha nem vagy ott és pl. kertes ház, mire vissza mész már a kertet is újra rendezi
-jó ha lesz kerítésed
-még kutyát is hoz, de el nem viszi, ha kéred akkor SE
-igénytelenek
-esetleg, olyan ügybe keveredik, ami miatt még téged vesznek elő
-nem jön ki a szomszédokkal......

Akinek Nem inge, Ne hordja!

Szóval, ha valaki ki akarja adni én azt javaslom neki, de ez csak az ÉN véleményem, hogy mérlegeljen, nézze meg kinek adja ki, próbálja leinformálni, munkahelyről, előző bérlőtől, még a "rokonság"ban is lehetnek váratlan következmények, ami aztán hosszú távra megmérgezi a Családi kapcsolatot, ami elvileg életfogytos+

Mindemellett, ha megéri, miért ne adja ki, aki tudja

Bal 2016.04.22. 05:20:49

@P.Elliot: tudod ugye, hogy ez klasszikus hindsight bias (azaz utólag könnyű okosnak látszani). Semmi sem garantálja, hogy a mai kezdő generációknak is ilyen jó biznisz lesz az ingatlan, sőt. Japánban pl. az elmúlt huszonöt évben sem sikerült visszakapaszkodnia a 90-es évek óriási buborékjának csúcsára, és Japán sok tekintetben azt mutatja, milyen jövő várható.

Nyilván ha valaki nem képes spórolni, segíthet, ha van egy vagyontárgya, amihez nem nyúlhat, de egy tájékozott embernek egyáltalán nem biztos, hogy az ingatlan a legjobb hosszútávú befektetés. Vagy legalábbis nem mindenhol.

Saját ingatlannál azt sem árt tudni, hogy 20-30 év alatt lényegében telekárra amortizálódik, azaz értékálláshoz ennyi idő alatt rá kell költeni annyit, mintha felhúztál volna egy újat. Ezért fontos a lokáció, azaz hogy az érték minél nagyobb része legyen a telekár, különben a bukta is nagyobb.

Ez az egész amúgy pszichés inkább, ősatyánk gondolom szerette a saját barlangot, ahol előnyben van egy támadás esetén. Van akiben erős ez a gén, van, akiben gyenge.

pappito · http://pappito.com 2016.04.22. 05:26:23

@Bal: "Ez az egész amúgy pszichés inkább"

Hát inkább józan ész+cash flow+ingatlanpiaci helyzet függvénye a dolog, az tény, hogy az ingatlan nem tuti befektetés mindenhol és mindenkinek.

Bal 2016.04.22. 06:04:51

@lorincihaz:

Általános félelmeket írtál, ami persze mindig ott motoszkál az ember fejében kiadásnál. Pedig a bérlők többsége alapvetően nem haramia. Mi évek óta adjuk ki bp-i ingatlanjainkat úgy, hogy külföldön lakunk, volt vagy öt-hat különböző bérlőnk és lekopogom, de egyáltalán nem vészes. Pár tipp:

- közjegyzős szerződés alap,
- biztosítás persze legyen,
- három hónap kaució, kisebb a veszteség esélye,
- javítások generálkivitelező csapattal, költségek leírhatók a bevételből,
- átutalással fizetnek,
- számlákat online ellenőrizni lehet (maradjon a neveden),
- nyilván nem árt, ha valaki megnézi a házat időnként, nekünk van egy néni, aki leolvassa az órákat havonta. A szomszédokkal jóban vagyunk és tudják az e-mail címünket, ha valami furaság történik, szólnak, ha meg hazalátogatunk, beszélünk velük,
- kint bérelve teljesen legálisan adómentes, külföldi bérlet összege is levonható költségként. Eü hozzájárulást nem kell fizetni más EU-s országból, viszont ha otthon nem adózol, Angliában kell a bevételed után,
- hivatalos de jó viszony kell, aminek az is része, hogy nem kell parázni, nem kell próbálni kézivezérelni a bérlőket, az igényeiket meg gyorsan ki kell elégíteni. Pár gesztust érdemes tenni, ebből érzik, hogy rendes vagy, és lekötelezettnek érzik magukat. Ők is legalább annyira paráznak a tulajdonostól, mint te tőlük.

Persze hogy lelakják, de ettől nem kell betojni, amit használnak, kopik. Bele kell kalkulálni a kiköltözés utáni felújítást, a súlyos károkozást meg kegyetlenül levonni a kaucióból. De ha bútorozatlan az ingatlan, nagyon nagy kárt nem igazán tudnak csinálni.

Lehet hogy a 6-7% induló hozam mindennel együtt csak 4% lesz, de ez még mindig kivételes manapság, különösen ha az üresen hagyáshoz hasonlítjuk. Nagyon nagy pech kell hozzá, hogy a teljes nyereséged elvigye valami zűr a bérlőkkel.

Bal 2016.04.22. 06:19:53

@pappito: nem, tényleg nem elhanyagolható az irracionális komponens a saját tulajdonlásban. Egyszerűen az emberek többsége jobban érzi magát pszichésen saját tulajdonban, és egyénileg változik, hogy ez mennyit ér meg. Most is vagy egy tucatszor elhangzott a "kell egy biztos pont" érv, ami ugye nem igazán az. Gyerekeimen figyelem meg, hogy egészen máshogy viselkednek otthon, mint máshol, elengednek, relaxálnak. Na és kedvenc szórakozás a bunkerépítés, kisház. Ez property ezerrel óvodás szinten.

pappito · http://pappito.com 2016.04.22. 07:07:24

@Bal: "Egyszerűen az emberek többsége jobban érzi magát pszichésen saját tulajdonban"

ez kávéházi okoskodás, vagy így van, vagy sem, nem tudjuk. Mondhatod, hogy te igen.
Az, hogy otthon mások a gyerekek mint máshol az meg nem függ az 'otthon' tulajdonlásától, nekem otthon voltak a gyerekeim akkor is amikor béreltünk. A macska is bemászik a kartondobozba, az is property ezerrel.

A saját lehet vonzóbb mindenféle okokból, pl. mert nem kell mások szabályaihoz alkalmazkodnod, azt raksz a falra amit akarsz, kifestheted hupililára, tarthatsz benne kígyót-békát, a béreltnél meg általában nem, de ez is inkább ország- és tulajdonosfüggő.

Millió szempont végiggondolásával lehet okos döntést hozni, ami aztán lehet a bérlés is meg a vásárlás is, jövedelem, családi állapot, gazdasági helyzet, banki kamatok, elérhető ingatlanok, ingatlanadó, hitelezési szabályok/kedvezmények, munkahely távolsága, stb.stb. mind játszik, ezt nem lehet annyival letakarni, hogy a saját az jobb.

Muscari 2016.04.22. 07:44:56

@lorincihaz: nem mellesleg fizetünk neki érte.

Virago_1000 2016.04.22. 08:05:04

@pappito: elkedztel itt hadovalni az ingatlam ertekenek emelkedeserol jegybanki alapkamatrol stb stb csak azt tudnam miert terelsz a temarol. Hiszen azt nem tagadhatod hogy valojaban min. 40% a hitel teljes futamideje alatti kamat egy igenjo konstrukcio eseten de inkabb 50-60%.

@Herr Géza: nem veszem elo a lexikont mert engem csak az erdekel hogy mennyivel tobbet kell visszafizetnem mint amennyit kaptam. Es az manapsag min. 50%-os kamat. Ti meg csak altassatok magatokat eves kamattal.
Hitelkartyam sohasem volt nem akarok uzsorazok aldozata lenni.

@enta selecta: "Ne keverjük össze az éves kamatot a futamidõ teljes ideje alatt kifizetett kamattal."
- a bank az ajanlatban az elobbit adja meg de valojaban az utobbit fizeted ki.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.04.22. 08:36:10

@lorincihaz: Mi sem adjuk ki, ott van a lakás az év nagy részében üresen.Akkora a kockázat és olyan kevés az elvileg nyerhető haszon, hogy nincs értelme.És így legalább ha ahazmegyünk látogatóba, évente párszor, akkor mindig van hol aludni, stb.

pappito · http://pappito.com 2016.04.22. 08:46:17

@Virago_1000: te nem szimplán nem értetted amit írtam, hanem alapvető fogalmakkal sem vagy tisztában.

Ez nem baj, minden egyes ilyen ember nekem versenyelőny.

DieNanny CH 2016.04.22. 09:14:33

@Mirjam2:

Igen ám, de ha a külföldi nem dolgozik Mo-on? Csak van egy ingatlana?

(Nem idegesíteni akarlak, csak érdekel a téma.)

Buchhalter 2016.04.22. 09:16:02

@Herr Géza: ezt mi is megtapasztaltuk : Köln külvárosa tele török és kurd szomszédokkal havi 450 Euro .Jobb környék Kölnben és még nem is csak a belváros 6-800 Euro egy másfél szobás lakás.

DieNanny CH 2016.04.22. 09:23:00

@Virago_1000:

Figyelj, én nem értek pénzügyekhez, de az még nekem is világos, hogy kamat alatt MINDIG éves kamat értődik.

Amit te 50%-nak tartasz, az szerintem a THM (teljes hiteldíj mutató).

Szerintem nézz utána az alapvető pénzügyi fogalmaknak.

DieNanny CH 2016.04.22. 09:28:12

@lorincihaz:

A közüzemi számla-felhalmozás ellen talán úgy lehetne tenni, hogy az albérlő nevén van a víz, gáz, áram.
Ha ezt felhalmozza, majd sikerül kirakni a lakásból, az én nevemen újra meg lehet nyitni a gázcsapot, a bérlő pedig bárhol máshol problémázhat, az már az ő ügye.
Csak nem tudom, ezt lehet-e így?

osoma 2016.04.22. 09:33:15

@Virago_1000: Igaz, hogy tobb, mint 15 eve banki alkalmazott vagyok Europa kulonbozo orszagaiban es az altalam irt specifikaciok es kodok alapjan szamoljak a bankok a kamatokat es mukodik a penzugyi tranzakciokat vegrehajto rendszeruk, de te ocsem siman nevezhetsz engem penzugyi analfabetanak. :)
Nem neveztelek hulyenek, bar ismet olvasva a legujabb kommentjeidet siman belefert volna az is. Egy buta, frusztralt segg vagy, semmi tobb.

DieNanny CH 2016.04.22. 09:39:17

@Virago_1000:

"- a bank az ajanlatban az elobbit adja meg de valojaban az utobbit fizeted ki."

Ez attól függ, hány évre veszed fel a hitelt. Ha 1 évre, akkor mondjuk 12%-kal többet kell visszafizetni. Ha 10 évre, 30%-kal kell többet visszafizetni.

Mindenkinél egyéni. És ez még csak 2 példa volt, ami 2 sort igényelt.
Azt értsd meg, hogy mivel ez egyénfüggő, ezért a leglogikusabb és legpraktikusabb ÉVES kamatot megadni.

Hogyan írhatná a bank, hogy mondjuk 60% a kamat, mikor te mondjuk csak 4 évre akarod felvenni? Ebből hogyan tudod kiszámítani, hogy valójában arra a 4 évre, mennyi a teljes hitel?

Hidd el, emiatt használnak éveset. Ez így pontos a pénzügyi világban. Dacolhatsz ellene, de minden társaságban te jársz rosszul, mert téged fognak hülyének nézni...

M. Péter 2016.04.22. 09:48:40

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: A THM-et is éves alapon számolják, de abban benne vannak az egyéb költségek is, pl. kezelési költség.

osoma 2016.04.22. 10:05:41

@Virago_1000:
A fogalmakkal nem vagy tisztaban. MINDIG az eves kamatot fogjak megmondani, hiszen mindenki mas futamidore es mas osszegetvesz fel.
Vannak kalkulatorok, ahol kiszamithatod, hogy az altalad vallalt futamido alatt mennyit kell majd visszafizetned osszesen, de ez nem a kamat. Ez a hitel ara. Cost of credit.
www.morgages.ie

Olvass, tajekozodj, muveld magad es utana szallj vitaba. Ugy vagy itt, mint a ficko az autopalyan szembe hajtva a forgalommal. Mindenki hulye, csak te mesz jo iranyba. :)

@Herr Géza: Nezve az eppen aktualis kamatokat, tenyleg lehet 3% koruli is akar. Nemreg vagott kamatot a kozponti bank...

Herr Géza 2016.04.22. 10:06:31

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Lehet, hogy azóta más a helyzet, de mi sem a gázt, sem a vizet nem tudtuk a bérlö nevére iratni. De még a villanynál is úgy volt, hogy bár azt átírták, de ha nem fizetett volna, akkor is a mi házunkra terhelték volna a tartozást "jelzálogként" én meg polgári peres úton követelhettem volna töle.
Tulajbarát világ...

Herr Géza 2016.04.22. 10:10:49

@osoma: Mi már másfél éve vettük fel a leírt kondíciók mellett, most még jobb egy fél-egy százalékponttal.
No meg persze (legalábbis itt) az építési kölcsönt adják a legjobb feltételekkel, a kész lakás/ház vásárlásra egy picit (0,5-1,5%) rosszabb a konstrukció.

Herr Géza 2016.04.22. 10:14:25

@pappito: "Ez nem baj, minden egyes ilyen ember nekem versenyelőny."
Ez mekkora duma !!! :)))

2016.04.22. 10:15:14

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Mindegy, akkor is annak az allamnak kell adot fizetnie ahol az ingatlan van, senkit nem erdekel hol dolgozik. Ha ehhez adoszam kell, akkor adnak neki adoszamot.

2016.04.22. 10:17:40

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: @Herr Géza: A gazt es a villanyt Mo.on lehet elore fizetos / feltoltos merooran keresztul fizetni. Ezeknek van felszerelesi koltsege, de boven megeri, hiszen attol kezdve hogy felszereltek, lehetetlen tartozast felhalmozni. Ha nem fizeti a berlo, akkor nem lesz gaz / aram a lakasban, marpedig ilyen lakasban nem akar majd lakni ezert elkoltozik ha nem tud fizetni.

Buchhalter 2016.04.22. 10:18:08

@Th's child: sok mindenben igazad van.Én a párommal bérlek pest egyik külkerületében másfél szobás panelt 70+rezsiért.Ketten keresünk 350 k-t ,de mivel nincs komoly megtakarításunk hitelt nem kapnánk.Voltunk banknál : a kiszemelt ingatlan 30 %-t le kell rakni kp-ban.pesten az alapból 3-4 milla és legyen még egy milla egyéb ktg.- kre. Hát a fele sincs tartalékban.Van egy 15 éves autónk és jól számoltad : havi 20-30-t simán elvisz.Mindketten állást váltanánk éjjel-nappal az angolt nyomjuk és valami SSC-ben dolgoznánk.Ha sikerülne akkor ketten keresnénk akár 450 k-t is abból már el lehetne kezdeni a gyűjtögetést.Ha meg egy SSC vagy multi kivonul a bevált embereit viszi magával.Így már vannak kint ismerőseink Bécsben,Frankfurtban és Londonban.Általában 1-2 évig még állják a lakbéred is minimum 2 évre szerződnek veled és a kinti SSC-ben is kapsz 1500-2000 Eurót.Itthon sajnos nem látunk nagy jövőt.

Herr Géza 2016.04.22. 10:20:26

@Virago_1000: "Es az manapsag min. 50%-os kamat." Hát persze :)))) Ez így baromság, mert attól függ, hogy mennyi idöre veszed fel azt az ominózus hitelt, meg még attól, hogy mekkora törlesztést fizetsz, ja meg az ÉVES kamattól, meg még 3 faktortól...

"Ne keverjük össze az éves kamatot a futamidõ teljes ideje alatt kifizetett kamattal.
- a bank az ajanlatban az elobbit adja meg de valojaban az utobbit fizeted ki."

Ezzel úgy rajtad kívül nagyjából mindenki tisztában van, hülyegyerek (sorry, de már fáj az okosságod).

2016.04.22. 10:21:01

@Herr Géza: Mas orszagokban is lehet egy csomo problemaja a tulajdonosoknak, pl. Nemetorszagban beperelhet a berlod ha szerinte tul sok berleti dijat kovetelsz tole es hasonlok; a nem fizeto berlotol sem egyszeru megszabadulni sem Nemetorszagban, sem UKben. Mindenhol vannak a kiadasnak kockazatai.

Virago_1000 2016.04.22. 10:25:18

@pappito: "Ez nem baj, minden egyes ilyen ember nekem versenyelőny."
- ha mindenki minimum annyira atlatna a felrevezetest mint en akkor a bankaroknak el kene menni a tarsadalom javara hasznos dolgokat csinalni, de mivel a tobbseg hozzad hasonlo ezert tudnak meg tovabbra is szipolyozni, teged is beleertve, 50% kamattal a hazadra.

Virago_1000 2016.04.22. 10:28:55

@osoma: nem sullyedek le a szintedre, nem is magyarazok semmit neked. Nem az en bajom hogy anyad nem tanitott meg alapveto emberi normakra.

Ps. A mondanivalomon meg mindig nem talaltal fogast.

2016.04.22. 10:29:05

@Buchhalter: Nem akarlak elkeseriteni, de ha Londonban keresel 2000 euronak megfelelo fontot, annak majdnem a fele el fog menni lakasra (ha ketten bereltek egyutt egy masfel szobas lakast) es sajatot soha nem fogsz tudni venni belole, szoval ilyen szempontbol semmivel nem jarsz jobban mint Mo.on. Persze mas szempontok is vannak amiert megerheti orszagot valtani.

Herr Géza 2016.04.22. 10:30:37

@Herr Géza: Egyébként meg az is baromság, hogy a teljes hitelköltséget nem adja meg a bank. De! Minden hitelkalkulátornál ott van a szám, hogy pontosan mennyit fogsz az adott konstrukcióban ÖSSZESEN visszafizetni, de a hitelszerzödéshez is kapsz egy x oldalas kimutatást, amiben 20-30 évre elöre havi bontásban ott a törlesztörészlet, ott van, hogy mennyi abból a kamatra és mennyi a töketörlesztésre fordított rész és a végén bizony ott van az összesítés is, hogy mennyit fizetsz ki a felvett összegen felül. Vastagon szedve.
Viszont az a szám, mint írtam x faktortól függ, ezért a hitelek összehasonlítására csak az éves kamat, ill pontosabban a THM alkalmas. Amit kötelezöen meg kell adniuk a bankoknak.

Áruld már el, hogy ha te betennél 100 fabatkát évi 1 százalékos kamatra a bankba, akkor húsz év múlva 101 fabatkát fogsz elvárni a banktól?? Akkor fordítva mi a bajod???? Grrrrrr.........

Herr Géza 2016.04.22. 10:34:15

@Virago_1000: "Ps. A mondanivalomon meg mindig nem talaltal fogast."
Édes istenem, ha valaki meséli nekem, hogy van ilyen ember, mint te, akkor soha nem hiszem el. És mégis.
Az emberi hülyeség határtalan.

Herr Géza 2016.04.22. 10:38:54

@Mirjam2: Ellenkezöt nem is állítottam. De itt a szolgáltatóknak "eszükbe sem jut" a bérlö sarát a tulajon leverni....
Az a pereskedés meg: igen, beperelheted, más kérdés, hogy a pert megnyerni már nehezebb lesz. De elméletileg nem kizárt, nyilván volt is a történelem folyamán ilyen eredményes per is, de azért.... :))))

Virago_1000 2016.04.22. 10:41:45

@osoma: "Vannak kalkulatorok, ahol kiszamithatod, hogy az altalad vallalt futamido alatt mennyit kell majd visszafizetned osszesen, de ez nem a kamat. Ez a hitel ara. Cost of credit."
- engem csak ez utobbi erdekel. Teged is mert ennyivel tobbet fizetsz vissza.

2016.04.22. 10:43:18

@Virago_1000:

Ez érdekes egyébként, ha jól emlékszem, mérnök vagy, ugye?

Hogy a tökömben van az, hogy láthatóan csak most kezded megérteni, mi az a kamat, és hogyan működik? (Miközben másokat vádolsz vele, hogy ők nem értik.)

És tök kíváncsi lennék, hogy a szellemi vívmányaid all-time toplistáján hova helyeznéd ezt a felismerést.

Bizarr.

Virago_1000 2016.04.22. 10:44:17

@Herr Géza: a penz legnagyobb biztonsagban otthon van az agy alatt. A bankok barmikor lenyulhatjak - mint azt meg is tettek cipruson.

Herr Géza 2016.04.22. 10:45:02

@Th's child: Hát ha ö mérnök, akkor én letagadom, hogy az vagyok. :))))))

Herr Géza 2016.04.22. 10:46:23

@Virago_1000: Na így mindent értek... Akkor gyüjtsd tovább az ágy alatt.... :))))))))))))))))

Herr Géza 2016.04.22. 10:48:17

@Virago_1000: Csak szólok, az se jó: a múltkor betörtek Mariska nénihez és nem, hogy az ágy alól, de még a "trezorból" (bugyik között bedugva) is elvitték a lóvét. :))))))

Virago_1000 2016.04.22. 10:50:53

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: ertelek teljesen.

"Ez attól függ, hány évre veszed fel a hitelt. Ha 1 évre, akkor mondjuk 12%-kal többet kell visszafizetni. Ha 10 évre, 30%-kal kell többet visszafizetni."

- ez igy igaz. Viszont ha elotorlesztenek, akkor buntet a bank mert nem 60% lesz a kamat hanem mondjuk 30.
A bankok nem engednek elore torleszteni lakashitelt pont ezert, mert az nekik profitveszteseg.
Szemelyi kolcsont igen. Eppen ezert en ugy fogom megoldani, hogy veszek fel szemelyi kolcsont, a baratnom is, az 50000 font, van egy kis megtakaritasom, valamint eladom mindket Porschemat. Ebbol mar szep haza

Virago_1000 2016.04.22. 10:51:51

@Virago_1000: t lehet epiteni es nem fogok nyomorogni mint angliaban. Itt a milliomosok is szuk hazakban kis telken nyomorognak.

DieNanny CH 2016.04.22. 10:53:59

@M. Péter:

Igen, gondoltam, hogy az én tudásom sem sok... :-)

DieNanny CH 2016.04.22. 10:55:46

@Herr Géza:

Nem tudom, mi a helyzet Mo-on, de itt Svájcban minden a bérlő nevén van, így a tulaj nem bukhat. :-)

DieNanny CH 2016.04.22. 10:56:59

@Mirjam2:

Ez nagyon jó ötlet! Tetszik!

DieNanny CH 2016.04.22. 10:59:43

@Virago_1000:

"Ps. A mondanivalomon meg mindig nem talaltal fogast."

A mondanivalódon MINDENKI talált fogást. Te a zöldet nevezed pirosnak.

DieNanny CH 2016.04.22. 11:02:43

@Virago_1000:

Kezdesz terelni...
Előtörlesztésről eddig nem volt szó. Az egy másik téma.

Herr Géza 2016.04.22. 11:11:17

@Virago_1000: "A bankok nem engednek elore torleszteni lakashitelt..."
Ez a következö baromságod. De. Én pl. az elsö tíz évben évente elötörleszthetek egy max. (ha jól emlékszem 5%-át az aktuális hitelösszegnek) évi összeget minden extra költség nélkül. Utána meg bármennyit egy bagatell "adminisztrációs" díj ellenében.
Persze, van olyan bank, ahol komoly pénzt kérnek érte.
De elárulok még valamit: én a bankkölcsön feltételeinek fixálásakor is alkudtam. Vittem másik három ajánlatot magammal és amikor a részleteket (pl. elötörlesztés) tárgyaltuk, akkor a nekem nem tetszö dolgoknál mindig elöhúztam az ellenajánlatok egyikét, hogy de xy bank ezt így adná. Mire ö vagy megadta ugyanazt, vagy megegyeztünk a kettö között valahol.
Hogy mik vannak.... :)))))

Herr Géza 2016.04.22. 11:16:42

@Virago_1000: És a másik három Porschéval mit csinálsz? :)))))
Különben meg jelzem, hogy a sima személyi kölcsön kamata az x-szerese a lakás-/építési kölcsönnek....
Igaz, angol bank nem ad építési kölcsönt mondjuk M.o.-on építendö házra... Úgy általában x ország bankja nem ad hitelt y országban való építésre. Bár EU-n belül már lehet, hogy erre is van ellenpélda.

Buchhalter 2016.04.22. 11:20:01

@Mirjam2: csak arra céloztam,hogy úgy érdemes kimenni ,hogy egy darabig fizeti a cég a lakhatásod.Így vannak kint ismerőseink ,de ahogy hallottam max másfél két évig kaphatsz llyen segítséget.De vannak kiskapuk : fél évre haza rendelnek és akkor megint adható az albérlet támogatás.Egy cégnél ami szintén multi volt,a mérnők kollégák így dolgoztak .Kint voltak két évet utána fél egy év itthon Aztán vissza.Persze örökké nem lehet csinálni,de 5-6 év alatt annyit így össze lehet spórolni,hogy itthon beletudsz ugrani egy lakás hitelbe.

Virago_1000 2016.04.22. 11:38:14

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: senki sem talalt fogast azon, hogy 50+ %-al tobbet fizetsz vissza osszesen, mint amit felvettel.
Megy a fikazas megy a szemelyeskedes a magyarazhatatlan magyarazasa.

Virago_1000 2016.04.22. 11:40:55

@Herr Géza: "Különben meg jelzem, hogy a sima személyi kölcsön kamata az x-szerese a lakás-/építési kölcsönnek...."
- ez sem sem igaz ha elore torlesztesz. A lakashitelnel az elotorlesztes- ha van maximalizalva van ahogy irtad is.

DieNanny CH 2016.04.22. 12:08:48

@Virago_1000:

Azon talált mindenki fogást, hogy te azt állítottad, 10% kamat alatt nincs hitel.
Ami nem igaz.
Az már a te hülyeséged, hogy kamatnak nevezed/ vagy tartod azt, amit a pénzügyi világ nem annak tart.

Te azt mondod, létezik piros fű. Mindenki azt mondja, annak a színnek a neve zöld. Te meg kötöd az ebet a karóhoz, hogy hát te márpedig azt a színt pirosnak fogod hívni.

labirintus1 2016.04.22. 12:35:45

@Sanyi9: Tudom, hogy furcsa, de leírom, hogy szerintem miért ez a helyzet. Brüsszelről van szó.

Én Auderghemben lakom, ami egy közepes környék, viszont a a lakás. mikor beköltöztem 5 éve teljesen új volt. Megvenni baromi drága, mert a kb. 16%-os illetéken felül az új lakásra 21% áfát is kell fizetni. A lakbérek pedig központilag szabályozottak, mármint az hogy mennyit lehet rajta emelni. Minden évben jön egy indexálási szám, annál többet nem lehet emelni és felmondani sem egyszerű a bérlőnek, mert csak akkor lehet, ha a tulaj maga költözik be az ingatlanba.

Amit vettem lakás, az egy jobb környéken (Woluwe-Saint-Pierre) van, viszont 1963-ban épült. Nagyon sok saját munkával gyakorlatilag teljesen pöpecre felújítottuk. Mivel a környék jó (pl. közel van hozzá egyik népszerű iskola), ezért eleve könnyű kiadni, teljesen felújítva még könnyebb. A megszerzése is olcsóbb volt, mert áfa nincs, "csak" 13% illetéket fizettem és mivel 10 évesnél öregebb a lakás a felújítás 6%-os áfával ment.

Még az is játszik, hogy amit én bérlet, az kb. 110 m2, amit kiadtam az 80 m2 és a nagyobb lakás nem feltétlenül arányosan drágább.

Virago_1000 2016.04.22. 12:36:01

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: "Az már a te hülyeséged, hogy kamatnak nevezed/ vagy tartod azt, amit a pénzügyi világ nem annak tart."
- leszarom mit minek tart a penzugyi vilag. A penzugyi vilag celja hogy minel tobbet lehuzzon rolad. Ezert nem arulja el a valodi kamatot (vagyis igen de burkoltan hogy az atlag user nehogy rajojjon), hanem elohozakodik eves kamattal (mert a kamat szotol fel az atlaguser) hogy alacsonyabbnal tunjon. Senki sem venne fel hitelt ha ugy hirdetnek hogy 50-60% kamatra. De mivel nem ugy hirdetik es az.atlaguser ugysem olvas aprobetus reszeket valamint %-ot sem szamol ezert az emberek boldogan fizetik ki a 60% kamatot. Meg hat valljuk be lakni is kell valahol - ezzel elnek vissza a bankok.

Abba mar bele se mennek, hogy ez a penz amit kihelyeznek hitelbe, fedezetnelkuli penz mas szoval legalis penzhamisitas (nekik lehet) viszont amit te visszafizetsz amogott van fedezet. Tehat hulyere keresnek magukat kamat nelkul is.

Virago_1000 2016.04.22. 12:37:56

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: "
Azon talált mindenki fogást, hogy te azt állítottad, 10% kamat alatt nincs hitel.
Ami nem igaz."
- 40-et allitottam ami tenyleg nem igaz, mert inkabb 55-60. A valsag elott lehetett talan 40.

osoma 2016.04.22. 12:38:50

@Virago_1000: Miert, te hogy szeretnel hitelt felvenni, 5%-al akarsz tobbet visszafizetni 15-20 vagy akar 30 ev alatt, mint amit felvettel eredetileg? Vagy nem is, inkabb fizesse ki a bank a lakast es kesz, sot meg fizessen o kamatot neked. Igaz?

Anyamat nem kellene belekeverni a mondandodba. Az, hogy egyszeru vagy, mint a faek, nem az o hibaja.

Herr Géza 2016.04.22. 12:42:07

@Virago_1000: "...senki sem talalt fogast azon, hogy 50+ %-al tobbet fizetsz vissza osszesen, mint amit felvettel."
Ez ugyanis rajtad kívül mindenkinek tiszta volt. Rajtad kívül senki nem hitte azt, hogy az éves kamat egyenlö a teljes hitelköltséggel. És ehhez a felismeréshez nem kell matematikai lángelmének lenni (mint ahogy azt te hiszed magadról).
Sacc per kábé a 6.-8. osztály környékén tanultuk a kamatszámítást, ahol töméntelen példa volt arra, hogy ha y összegre évi x százalék a kamat, akkor z év alatt mennyi pénzünk lesz, ill. hitelnél, mennyit is kell visszafizetni. Ha neked ez most, felnött fejjel lett világos, akkor ne csodálkozz, hogy ezért mindenki lehülyéz. Föleg, hogy te néztél élböl mindenkit hülyének, akinek ez pedig triviális volt.

2016.04.22. 12:42:32

@Buchhalter: Persze, ha abban gondolkodsz hogy Nyugat-Europaban dolgozol es Kelet-Europaban veszel lakast, akkor egyertelmuen megeri.

2016.04.22. 12:45:33

@Herr Géza: A sajat 'csaladomban' (ferjem csaladjaban) volt olyan aki elvesztett egy ilyen pert nehany evvel ezelott.

2016.04.22. 12:46:55

@Mirjam2: Marmint, o volt a tulajdonos / foberlo es elvesztette a pert a berloje ellen mert allitolag tul sok lakbert kert amire a berlo utolag jott ra es visszakovetelte a kulonbozetet (vissza is kapta).

Herr Géza 2016.04.22. 12:48:52

@Virago_1000: B@szd meg, te most tényleg ilyen hülye vagy?? Amiröl te beszélsz, az nem a kamat. Az a teljes hitelköltség.
Azt az értetlen fejedet... Vagy direkt szívatsz mindenkit???
És de, most is van ilyen hitel dögivel: felveszek 100 forintot mondjuk 5%-ra és egy év múlva visszafizetek 105-öt. Akkor ott mennyi a "kamat"? Ja, hogy pont 5%. Persze ha 100 évre veszem fel, akkor meg (számold ki) a csilliószorosát fogom visszafizetni a 100 forintnak.
Ülj le, egyes.

2016.04.22. 12:49:43

@Th's child: Oszinten szolva, az itteni kommentjei alapjan vagy nem mernok, vagy ijesztoan alacsony IQ-val is el lehet vegezni mernok szakot Mo.on (ahol allitolag tanult). Nem vagyok penzugyi zseni, de meg en is erteni velem mi a kamat.

Herr Géza 2016.04.22. 12:51:01

@Mirjam2: Mondom, nem kizárt. De akkor tényleg nagyon kapzsi volt. Vagy rossz volt az ügyvédje. Vagy a másiké szimplán jobb, Vagy akármi. De azért ez kb. a 100-ból egy szinten mozog. :))))

Herr Géza 2016.04.22. 12:57:24

@Mirjam2: Ha a meglévö bérlödnek emelsz lakbért, ott más az ábra, ott vannak szabványok, hogy mennyit lehet, de még az is elég rágógumi téma. Új bérlönél azonban (éppelméjü határokon belül persze) nagyon részegnek kell lenni annak a bírónak, aki elfogadja ezt a "utólag jöttem rá, hogy az milyen sok" típusú dumát. Nem beszélek persze arról, ha minöségi/komfort kifogás merül fel, vagy azt állítja a tulaj, hogy a lakás 30 nm-es, aztán kiderül, hogy csak húsz (mert beleszámolta a lépcsöházat is :D) meg ilyenek...

DieNanny CH 2016.04.22. 13:15:08

@Virago_1000:

"- leszarom mit minek tart a penzugyi vilag."

Ó, te...!!!

osoma 2016.04.22. 13:32:20

@Virago_1000: " tehat csokkent az eletszinvonalatok. Lehet ezt magyarazni barhogy akkor is ugyanoda jutunk: valami volt a sajat ami tobbet nem lesz. Es ez a helyzet nyugatra vandorlo magyarok 90%-anal. Valamirol orokre le kellett mondani amit otthon otthoni fizetesbol megengedhettek maguknak. Nem kepesek egyszeruen felfogni h az elet itt ugyanolyan nehez. Akarhanyszor elmondom mindig le vagyok hulyezve pedig probaljon meg barki fogast talalni rajta."

"5 %-ert SEHOL, ismetlem a vilagon sehol nem adnak lakashitelt. Onmagadat persze ugy csapod be ahogy akarod.
A hozzad hasonlo hiszekenyek miatt irjak a gazdasagi temakkal foglalkozo lapok folyton h sok a penzugyi analfabeta."

Es te koveteled rajtam, hogy adjam meg a tiszteletet, kovessem az alapveto emberi normakat?!

Elmondanam neked, hogy az ertelmisegiek jo resze miattad, a fajtad miatt menekul el abbol az orszagbol. Ilyen "emberek" vezetik is Magyarorszagot. Gogosek vagytok, korlatoltak. Nem vagytok kepesek belatni, ha nincsen igazatok. A problema nem az, hogy vagytok, ameddig a megfelelo szerszam van a kezetekben - balta, aso, kapa. A baj akkor jon, amikor idetolakodsz megmondani, hogy nekunk mi a jo, es mi mind hulyek vagyunk. A baj az, hogy ez a fajta Magyarorszagon siman vezeto pozicioba is kerulhet, ameddig egy rendes tarsadalomban semmire nem viszi.

Tudod vicces ha egy okos hulyeskedik, de amikor egy hulye okoskodik, az felnyomja az emberben a pumpat.

Nagyon ritkan kommentelek, de teged nem tudtalak szo nelkul hagyni, mert annyira a szellel szemben hugyozol, hogy az mar nagyon irrital.

Csak azert irtam meg ezt a kommentet elkotyavetyelve par percet az eletembol a fajtadra, hogy megertsd te is honnan is jon a vegtelen utalat es lenezes belolem iranyodban.

tsabus UAE 2016.04.22. 13:40:42

OFF
Miért mennek el az emberek Magyarországról ? Mert nem elég, hogy a Hintához és Virág et.-hoz hasonlók létszáma milliósra emelkedett, de már elegen vannak hozzá, hogy saját kormányuk legyen. Ez az a pont, mikor már nincs semmiféle remény egy ország felemelkedésére.
ON

FutureFry 2016.04.22. 13:47:11

@Herr Géza: @Virago_1000: @DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Az USA-ban a legtöbb standard lakáshitel semmilyen előtörlesztést nem limitál vagy büntet. Akár az első évben visszafizetheted az egyébként akár 30 évre felvett hitel teljes hátralévő tőketartozását.

Buchhalter 2016.04.22. 13:47:41

@Mirjam2: mi ebben gondolkodunk ,sőt nyugdíjas éveink egy vidéki városkában kertes házikó

Herr Géza 2016.04.22. 13:54:31

@FutureFry: Na tessék dr.prof.oec.@Virago_1000: :)))) De hát te leszarod a pénzügyi világot.... Grrrrrrrr...

adg 2016.04.22. 14:09:14

@Herr Géza: azert szerintem halgass ra, sokat tanulhatunk tole. Legkozelebb, ha ingatlant veszek, kizarolag hitelkartyaval fogom, mert annak kedvesobb a kamatozasa. Kicsit gyurni kell meg a hitelkeretre, de sebaj. Az ugyanis csak 25%, mig a szemet bankok akar 60-at is elkernek egy ingatlan jelzaloghitelert.
Apro elteres, hogy az egyik eves, a masik meg teljes futamido, de hat hintan edzodott emberek ilyen aprosagon mar meg sem akadnak. Meg kene hivi ezt a csavot is a vidam oldalra, hinta haveroddal jol el lennenek.
Az is oszehasonlitja a minimalis bert az elerheto berrel, nettot a bruttoval, srb. :D

Herr Géza 2016.04.22. 14:17:43

@adg: Igen, de legalább Hinta sosem állította magáról, hogy ö mérnök....:))))
25% hitelkártyakamat a dreamland-ben? Mifelénk 10-20% között mozog a legtöbb...
A barátunk kedvéért: ÉVES effektív kamat !!!!

adg 2016.04.22. 14:37:14

@Herr Géza: megneztem az enyemet gyorsan, pont ma jott a kivonat. 18,79% vasarlasra. 21 keszpenzfelvetelre. Hazudtam. :D

Virago_1000 2016.04.22. 15:58:59

@Herr Géza: kamat v nem kamat, vissza kell fizetned nem? De. Tehat kamat.

Virago_1000 2016.04.22. 16:09:34

@FutureFry: az usa. Europaban buntetnek erte.

FutureFry 2016.04.22. 16:10:01

@adg: @Herr Géza:
Vagy (a cash advance-t leszámítva) 0%, ha a "grace period"-on belül (általában 20-30 nap) visszafizeted.

FutureFry 2016.04.22. 16:26:38

@Virago_1000:
Tudtommal, ha (a banki alapkamathoz kötött (de annál nagyobb)) változó kamatú lakáshitelt veszel fel ("ARM" vagy "tracker rate") akkor ott sem feltétlenül büntetnek.
Pl.: www.santander.co.uk/uk/mortgages/type-of-santander-mortgages#itab01

"You can make unlimited overpayments on our tracker rate mortgages without paying an early repayment charge."

2016.04.22. 16:33:25

@Herr Géza: Szerintem egyaltalan nem volt 'kapzsi' a tulaj ebben az esetben, es felrevezetni sem probalta a berlot, egyszeruen rajott a berlo hogy milyen konnyen lehet ilyenekert perelni es ezt hasznalta ki. Sajnos konnyen ki lehet fogni rossz berlot barhol aki kihasznalja az adott rendszer gyengesegeit.

Virago_1000 2016.04.22. 16:56:42

@osoma: "A problema nem az, hogy vagytok, ameddig a megfelelo szerszam van a kezetekben - balta, aso, kapa"

- a problema ott van, veled, hogy lenezed a ketkezi munkasokat is, pedig - mar ha igaz amit a munkadrol irtal - te a tarsadalom, az emberi elet fenntartasanak szempontjabol nelkulozheto vagy, de ok nem. Tehat semmi okod lenezni oket. Ha holnap sztrajkolnal, senkinek fel nem tunne, ha ok konkretan sztrajkolnanak, nem lenne mit enned. Szoval csak lassan a testtel, tobb tiszteletet!

Tovabbi szemelyeskedesedre es bunkosagaidra nem valaszolok. Anyad feladata lett volna megtanitani az alapveto jo modorra, de ugy tunik, nem tette, elegtelen neki is.

Virago_1000 2016.04.22. 16:57:42

@FutureFry: nem tudom, nem eltem amerikaban sosem.

FutureFry 2016.04.22. 17:03:17

@Virago_1000: Amit a változó kamatú hitelről írtam az az UK-ra vonatkozik (www.santander.co.uk)

adg 2016.04.22. 17:35:47

@FutureFry: igen, cash advance azonnal kamatozik, vasarlasra 45 napom van, ha jol emlekszem, addig 0.
Szoval ha a tanacsra hallgatva hitelkartyaval veszek hazat, mert az kedvezobb kamatozasu, mint a jelzaloghitel, akkor egy honapon belul kifizetem, nulla kamat, happy days.
Kar, hogy eddig ezt nem tudtam, mar vettem volna egy csomo hazat. Na majd holnap, ma mar keso van...

osoma 2016.04.22. 19:58:34

@Virago_1000: Oh, nem nezem en le oket, sot, tisztelem. Van nem egy foldmuves baratom, akik soha nem vitatkoznak olyasmirol, amihez nem ertenek. En sem vitatkozok veluk az allattartasrol vagy a novenyek termeszteserol, mert ahhoz meg en nem ertek. Neked igy igy kellene tenned. Ha valamihez nem ertesz, arrol ne vitatkozz kettucat emberrel.

Tudjuk mi azt, hogy nem kellunk ott a kanaanban, ezert is nem vagyunk ott. Ugyanugy, ahogy sok orvos, apolo, IT szakember es sok egyeb ertelmisegi. Megertettuk, hogy mivel nekunk nagy a pofank, ezert veszelyesek lehetunk a most epulo rendszerre, ahol a tudas nem szamit, csak a csok, seggnyalas es haveri viszony.

Egyebkent anyamat masodszor vetted a szadra. A szemelyeskedest te kezdted, mar beideztem a kommentjeidet. Koveteled a tiszteletet, amit kierdemelni nem vagy kepes.
Legyel kedves anyamat mellozni. A tied is lenyelhetett volna teged, mindenkinek jobb lenne, de nem tette es most itt olvassuk a hulyesegeidet.

Bal 2016.04.22. 20:50:27

@pappito: egy netes fórum inkább kávéház mint szimpózium, nem? ;) De még inkább kocsma.

Próbáltam találni olyan tanulmányt, ami direktben mérte volna az ingatlantulajdonlás irracionalitását, de nem találtam. Még talán ez áll a legközelebb, de csak általánosságban:

en.m.wikipedia.org/wiki/Endowment_effect

Sebaj, ha egyszer bölcsész doktorit akarnék írni, van témám. Kell legyen genetikai előfeszítése, hiszen egy stabil élettér fenntartásának nyilvánvaló előnyei voltak abban a korban is, amikor elődjeink még bunkóval és nem kamatos kamattal csaptak le a jó lokációra.

Szerintem túl sokat tételezel fel az emberekről, hogy racionálisan lennének képesek dönteni ilyesmiben. Általában zsigerből választunk valamit, aztán utólag gyártunk hozzá ideológiát. Nincs ezzel semmi baj, a "csak mert nekem így tetszik" van olyan jó érv, mint a megtérülési ráta meg a demográfiai mutatók.

pappito · http://pappito.com 2016.04.23. 01:51:15

@Bal: "Szerintem túl sokat tételezel fel az emberekről, "

na ilyennel sem vádolt meg még senki :)

Én csak azt tudom biztosra hogy én hogyan döntök (döntöttem) az, hogy mások hogy azt nem tudom és nem is nagyon érdekel amíg nem az én pénzemből kell finanszírozni mások gondolkozásmentes döntésének következményeit

pappito · http://pappito.com 2016.04.23. 02:10:03

@Virago_1000: "Abba mar bele se mennek, hogy ez a penz amit kihelyeznek hitelbe, fedezetnelkuli penz mas szoval legalis penzhamisitas (nekik lehet) viszont amit te visszafizetsz amogott van fedezet. Tehat hulyere keresnek magukat kamat nelkul is."

ja, már értem, te is az irigységalapú agresszív butaságban véled megtalálni a valóság elutasításának legegyszerűbb módját. Nem vagy egyedül ezzel. Mondjuk ez így biztos egyszerűbb, mint gondolkodni. A fizetésed is abban a fedezetnélküli kp-ban kapod amit a bank utal, nemde? :))))

P.Elliot 2016.04.23. 04:36:25

@FutureFry: Mi ovatossagbol 30 evre vettuk fel a kolcsont a hazra de folyton tobbet fizettunk be igy 15 es fel ev alatt fizettuk ki, semmifele buntetes nem volt emiatt. Fel sem vettunk volna olyan kolcsont amit ne fizethettuk volna ki elobb.

svédnyugger 2016.04.23. 11:40:37

Az ingatlanvásárlásnál legfontosabb a fekvése, a környék, a közlekedés stb.
Vitatkoztatok a bankkölcsönrôl, mennyi az annyi, azt viszont nem számoltátok bele, hogy a jól megválasztott ingatlan értéke valószínüleg növekszik idôvel.
Vettünk 28 éve egy házat, (teljes kölcsönnel, semmi kp-val) A kölcsönt már régen visszafizettük, kb 35%-os eredménnyel, viszont az 5 éve eladott ingatlan 300%-os haszonnal járt! Miután egyedül maradtam voltam kénytelen eladni, helyette lakást vettem és a külömbségbôl egészítem ki a nyugdíjamat. Szerintem jobb, mint a biztosítás.

DieNanny CH 2016.04.23. 20:52:07

@svédnyugger:

Bár lehet, hogy a vásárlás időpontjában minden klappol és hűdejó - de azt miből lehet tudni, hogy amikor majd el akarom adni, ugyanilyen menőnek fog számítani a helyszín? Mert ha van ilyen ember, aki ezt megmondja, azzal szívesen felvenném a kapcsolatot...

svédnyugger 2016.04.25. 13:12:21

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Gondolj csak Budapestre, Rózsadomb, Zugló, Belváros - tartja az árát.
A föbb szempontok - családiházas környezet, jó közlekedés, vagy kiváló úthálózat, nincs a közelben lakótelep, kilátás valamilyen vízre, tóra, parkra.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása