Félévnyi folyamatos németországi önéletrajz-küldözgetés után mai szerzőnk, Dóri úgy döntött, vált és inkább Ausztriában próbálkozik. Be is jött neki, immár másfél éve élnek Bécsben, a kezdeti nehézségek után sikeresen beilleszkedve. (A képekért köszönet neki.)
„Már pár hónap külföldi lét után terveztem, hogy leírom, hogyan is vágtunk neki Ausztriának családostól. Kicsit hosszabb idő telt el, de elkészült a beszámoló. Remélem, találtok benne hasznos információkat ill. motivációt.
Néhány hónap után, amit diákként / egyetemistaként külföldön (Németországban) töltöttem, az lett az álmom, hogy német nyelvterületen dolgozzak.
Az élet mást hozott, nem is vágytam külföldre, házasság, gyerekek, jó munkahely. Persze a kis magyar valósággal körülvéve. Aztán 2 éve nyáron jött a közös, bár nem túl erős elhatározás, irány külföld.
Én persze azonnal beleéltem magam, mert már kezdett mindenből elegem lenni. Elég képzett vagyok és nyelvi nehézségekre sem számítottam. Fél évig küldtem naponta sok-sok önéletrajzot Németországba, minden motivációs levél cégre / pozícióra volt szabva.
Az emaileket kb. ugyanannyi „köszönjük nem, de további sok sikert kívánunk” email követte. Igen, mit is vár az ember magyar címmel, telefonszámmal, tapasztalattal ott, ahol a többi jelentkező valószínűleg anyanyelven beszéli a németet?
Akkor legyen inkább Ausztria
Úgy döntöttem, valami mást kell kitalálni. Miért is ne Ausztria, akár a magyar nyelv is kellhet pluszban (kellett is). Itt már 3-4 önéletrajz után jött egy telefonos interjú (utána pár emailben kapott álláslink, de zsákutca). Pénzügyi területen ezért én nem ajánlom a nagy fejvadász cégeket.
Aztán az egyik emailre még aznap jött egy reakció, hogy másnap hívjam. Következő héten volt egy interjú Bécsben a fejvadásszal (kis cég), majd egyből utána, hogy ne kelljen újra jönnöm, átmentünk a céghez. (A pénzügyi vezető „boldog” volt, az ebédjét hagyta félbe.)
Izgulás, időérzék elvesztése. Mai napig nem tudom, meddig tartott az első interjú a leendő főnökömmel, de egész sokáig. Barátságosan elköszönt, azzal, hogy majd keresnek.
Izzasztó felvételi
Eltelt majdnem 3 hét, év vége volt, már kezdtem azt gondolni, hogy ennyi volt. Aztán pénteken, épp ebédhez készülődve, hív a fejvadász, hogy hétfőn délelőtt interjú lesz a cégvezetővel. Kevésbé izgulás, Pesten alvás, hajnali railjet Bécsbe. Pontosan megérkeztem.
Leendő főnököm a cégvezető társaságában, akivel akkor nagyon nem voltunk egy hullámhosszon. Betűire szedte az önéletrajzom. Még rajzoltam is neki, hogy jobban megértessem magam. Siker, maradhatok a közvetlen főnökkel. Ő hívta a két kollégát, akikkel együtt kell dolgozni, két, kb. velem egykorú srác. Kérdezgettek, elköszöntünk.
Mögöttem lassan 2 órányi interjúval kicsi hidegzuhany: akkor most jön az angol nyelvű számviteli teszt. Kaptam szendvicset és számológépet. Az egyetemi éveim már elég rég mögöttem voltak, ezért nem voltam túl nyugodt, amikor iskolapéldákat kellett megoldani.
De sikerrel jártam, így már csak az volt a kérdés, mikor tudok kezdeni. Ez november közepén volt. Egy hónap múlva egy kicsi panzió, kicsi szobájában találtam magam és vártam az első munkanapot. Azóta is annál a cégnél vagyok. Szakmailag folyamatosan fejlődök. A kollégákkal nagyon jó a kapcsolatunk, a munkán kívül is keressük egymás társaságát.
Az első hét nehézségei
- Reggel, amikor dolgozni mégy, még sötét van, délután, amikor visszaérsz a szállásra már sötét van. Tájékozódni nem egyszerű.
- Bankszámlanyitás: a cég bankja egy metrómegállónyira van, az ügyintéző kedves volt, lakcím hiányában végül elfogadta a cég címét
- Egy fővárosban, helyismeret nélkül keress olyan albérletet, ahol 2 gyerekkel családostól elférsz. Persze csak privát bérbeadó jöhet szóba, mert egy magyar kisvárosból indulva majdnem 0 megtakarítással a közvetítői díj (kb 3000 EUR) nem jöhetett szóba. Nem, ez nem a kaució, ez az ingatlanközvetítő sikerdíja, tehát nem jár vissza. A cég pedig, aki felvett, semmiben sem segített.
Első hetem negyedik napján mentem lakást nézni. Kedves hölgy, jól elbeszélgettünk. Az egy hónapos próbaidőm lejárta előtt aláírtuk a szerződést. A lakás szuper, szeretjük, kertváros, kis kert, még vendégszoba is van, persze az ára is ehhez mérten... A többi részlet (szerződéskötés, stb.) nem túl izgalmas, de az első pár hétben azért napi több órában takarítottam.
Két hónapig ingáztam hétvégén
Januártól kezdtem dolgozni, munka minden nap Bécsben, aztán minden hétvégén haza a családhoz, mindez 2 hónapig. De végre jött a férjem és a gyerekek is. Költöztünk. Lakcímbejelentés: 5 perc. (3 napon belül meg kell tenned, ahogy megérkezel.)
Ezt követően 3 hónapon belül kell letelepedési engedélyt kérni, egy kevésbé egyszerű helyen, ahol bizonyítanod kell, hogy fenn tudod tartani magad Ausztriában. Persze ez a város másik végén van, és nagyon-nagyon bürokratikus.
Ebben az esetben semmi különbség sincsen az EU-s és nem EU-s állampolgárok között. Több órás sorban állás, és ezért az okmányért már fizetni is kell kb. 30 EUR-t fejenként a gyerekeknek is.
Jó tanács: ha még csak magyar nyelvű a házassági anyakönyvi kivonatotok, akkor még Magyarországon kérjetek róla másolatot (ez már többnyelvű) és lényegesen olcsóbb, mint hivatalos fordítást csináltatni. Úgy tudom, azóta például a mobiltelefon előfizetés vásárlásánál is kérik)
Jött a család
A nagyobbik gyerekünk tanköteles. Költözés utáni reggel már találkozó volt az iskola igazgatójával. Mivel a lányom akkor még egy szót sem beszélt németül pár hónapig előkészítő osztályba járt. Most már túl vagyunk az első osztályon, kitűnő eredménnyel, csak németből még nem kellett értékelést kapnia.
Kicsinek óvodai helyet kellett kérvényezni. Ez volt a nehezebb eset. Itt kb. olyan nehéz, mint Magyarországon bölcsiben helyet találni. Az ügyintézés egy kerületileg központi helyen történik. Egyáltalán nem kedvesek és semmi gyors megoldással nem biztatnak. Szerintem a szerencsén múlt, de még ugyanazon év szeptemberétől lett helyünk, méghozzá egész napos. (Mert ez sem magától értetődő.)
Amiért már megérte
Eltelt kb. másfél év. A lányom folyékonyan beszél németül, szeret iskolába járni, mindenféle náció, kultúra veszi körül. Európai magyarként 2-3 nyelvtudással a birtokában fog felnőni, úgy, hogy eszébe sem fog jutni bárkit a bőrszíne vagy a vallása / származása miatt kirekeszteni. Egy ingerekkel, programokkal teli nagyvárosban él, tapasztal.
A kicsi is beilleszkedett az óvodában, elkezdett németül beszélni, minden érdekli. Kicsi, mindenre nyitott emberke. Nagyon büszke vagyok rájuk.
Az érem másik oldala
Azért a kivándorlás nem egyszerű. Sem szervezésileg, sem lelkileg. Otthon hagyni a családot, nagymamákat, barátokat. Itt egymásra tudunk csak számítani.
Nulláról indulva felnőtt fejjel a német pedig nehéz nyelv.
Nagyon szerencsés vagyok, hogy a férjem is bevállalta ezt velem a gyerekekért, értünk. Köszönöm neki és azoknak a családtagoknak és barátoknak, akik támogattak minket.”
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Az utolsó 100 komment: