Rövid bejegyzés a mai, viszont a szokásosnál jóval több képpel, ami nem is csoda, hiszen szerzője, János szavak helyett inkább képekkel dokumentálja svédországi életét és a nagyvilágban tett útjait. Így aki svédországi konkrétumokat vár, az csalódni fog, akit azonban érdekel, miként lesz valaki világjáróvá, az reményeim szerint nem.
„Körülbelül két éve hagytam el Magyarországot. Alapvetően nem is a munkakeresés hajtott, hanem az, hogy kicsit kimozduljak a mindennapokból. Világot akartam látni.
Vártam, hogy az akkori szerelmem csatlakozzon hozzám, ő azonban egy másik utat választott. Sok-sok munkával sikerült viszonylag hamar beilleszkednem és letelepedtem Malmőben.
Először kicsit úgy kezeltek, mintha arab (vagy magyar brazil) lennék, aki csak azért jött ide, hogy a szociális hálót használja, de dolgozni nem akar. Amikor látták, milyen keményen dolgozom, gyorsan elismerték a munkámat.
Pár hónap elteltével már nem nekem kellett kérni, hanem ők kértek tőlem, kaptam az extrákat és úgy kezeltek, mint egy normális másik embert.
Egy jellemző történet, ami egy munkatársammal esett meg, aki egy szállodában dolgozik Trelleborgban.
„Egyik este 10 órányi munka után kicsit megpihenve felmentünk a szobába, és az esti vacsorához készülve szépen leültünk a szoba közepére.
Anna anyukája küldött finom kolbászt, én aznap vettem friss kenyeret és paprikát a boltban, így aztán szép lassan dumapartivá alakulva csodásat vacsoráztunk... volna, amikor feljött a szálloda főpincére és megkérdezte, mit csináltok ti itt.
Azzal a lendülettel kirohant és becsapta az ajtót, a többiek összenéztek és mondták: na, mehetünk túlórázni. Abban a pillanatban visszajött a főpincére egy tál sajttal és egy üveg borral és annyit mondott: Csak nem gondoljátok, hogy annyival fogtok jól lakni? Egészségetekre!"
Hát akkor értették meg, hol vagyunk. Ez nem Magyarország.
Még annyit tennék hozzá, hogy félévente hazaugrok pár napra a barátokhoz, de már nem jó otthon. Ahogy az ember hazaérkezik, mindenhol csak azt látja, hogy az emberek nem boldogok, nem mosolyognak.
Nagyon szomorú ezt leírni, sajnálom is nagyon, de tudjátok a pénz a nagy úr és a kormány minden bőrt lehúz az emberekről.
Amikor kijöttem Svédországba csináltam egy kis fotóblogot. Nem nagyképűségből, hanem azért, hogy motivációt adjak az otthoniaknak, mi vár rájuk, ha kicsit is elszántabbak lesznek.
Az elmúlt két évben világjáró lettem, a kis spórolt pénzem nem a bankban, hanem emlékekben kamatoztatom.
Bejártam Srí Lankát, a Maldív-szigeteket, fél Skandináviát és keményen készülök a következő utamra, ami egy hátizsákos kirándulás lesz Dél-Amerikába.
Persze mindent szépen dokumentálok, és feltöltöm a kis blogomra. A biciklim a legjobb barátom, anélkül sehova sem megyek. Buszon Svédországban még nem ültem, hóban-fagyban is bringázás van.
Örülnék, ha megjelenne ez a rövid írás, mert arról szól, mi mindenre vagyunk képesek, ha el akarjuk érni az álmunkat. És nem kell hozzá semmi más, csak akarat."
Az utolsó 100 komment: