oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. február 15. 06:49,  Akkor értették meg, hol vagyunk 365 komment

2013. február 15. 06:49 Határátkelő

Akkor értették meg, hol vagyunk

Rövid bejegyzés a mai, viszont a szokásosnál jóval több képpel, ami nem is csoda, hiszen szerzője, János szavak helyett inkább képekkel dokumentálja svédországi életét és a nagyvilágban tett útjait. Így aki svédországi konkrétumokat vár, az csalódni fog, akit azonban érdekel, miként lesz valaki világjáróvá, az reményeim szerint nem.

3_4.jpg

„Körülbelül két éve hagytam el Magyarországot. Alapvetően nem is a munkakeresés hajtott, hanem az, hogy kicsit kimozduljak a mindennapokból. Világot akartam látni.

Vártam, hogy az akkori szerelmem csatlakozzon hozzám, ő azonban egy másik utat választott. Sok-sok munkával sikerült viszonylag hamar beilleszkednem és letelepedtem Malmőben.

Először kicsit úgy kezeltek, mintha arab (vagy magyar brazil) lennék, aki csak azért jött ide, hogy a szociális hálót használja, de dolgozni nem akar. Amikor látták, milyen keményen dolgozom, gyorsan elismerték a munkámat.

1_4.jpg

2_3.jpg

4_1.jpg

Pár hónap elteltével már nem nekem kellett kérni, hanem ők kértek tőlem, kaptam az extrákat és úgy kezeltek, mint egy normális másik embert.

Egy jellemző történet, ami egy munkatársammal esett meg, aki egy szállodában dolgozik Trelleborgban.

„Egyik este 10 órányi munka után kicsit megpihenve felmentünk a szobába, és az esti vacsorához készülve szépen leültünk a szoba közepére.

Anna anyukája küldött finom kolbászt, én aznap vettem friss kenyeret és paprikát a boltban, így aztán szép lassan dumapartivá alakulva csodásat vacsoráztunk... volna, amikor feljött a szálloda főpincére és megkérdezte, mit csináltok ti itt.

Azzal a lendülettel kirohant és becsapta az ajtót, a többiek összenéztek és mondták: na, mehetünk túlórázni. Abban a pillanatban visszajött a főpincére egy tál sajttal és egy üveg borral és annyit mondott: Csak nem gondoljátok, hogy annyival fogtok jól lakni? Egészségetekre!"

Hát akkor értették meg, hol vagyunk. Ez nem Magyarország.

5.jpg

7.jpg

Még annyit tennék hozzá, hogy félévente hazaugrok pár napra a barátokhoz, de már nem jó otthon. Ahogy az ember hazaérkezik, mindenhol csak azt látja, hogy az emberek nem boldogok, nem mosolyognak.

Nagyon szomorú ezt leírni, sajnálom is nagyon, de tudjátok a pénz a nagy úr és a kormány minden bőrt lehúz az emberekről.

Amikor kijöttem Svédországba csináltam egy kis fotóblogot. Nem nagyképűségből, hanem azért, hogy motivációt adjak az otthoniaknak, mi vár rájuk, ha kicsit is elszántabbak lesznek.

Az elmúlt két évben világjáró lettem, a kis spórolt pénzem nem a bankban, hanem emlékekben kamatoztatom.

Bejártam Srí Lankát, a Maldív-szigeteket, fél Skandináviát és keményen készülök a következő utamra, ami egy hátizsákos kirándulás lesz Dél-Amerikába.

8_1.jpg

9.jpg

Persze mindent szépen dokumentálok, és feltöltöm a kis blogomra. A biciklim a legjobb barátom, anélkül sehova sem megyek. Buszon Svédországban még nem ültem, hóban-fagyban is bringázás van.

Örülnék, ha megjelenne ez a rövid írás, mert arról szól, mi mindenre vagyunk képesek, ha el akarjuk érni az álmunkat. És nem kell hozzá semmi más, csak akarat."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svédország Malmö

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr355078160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

giorgio.nane 2013.02.15. 07:10:48

szép az írás is, őszinte.....

Vittore. 2013.02.15. 07:17:06

A halálom a metró, na ott elmegy az ember életkedve egy 10 perces utazás alatt. Mindenki, mint aki citromba harapott...

nyuszigonosz 2013.02.15. 07:21:01

Jó írás és gyönyörüek a képek!

deputy sheriff 2013.02.15. 07:36:21

Egy pillanatra azt hittem a modorosblog.hu-n vagyok.

"Még annyit tennék hozzá, hogy félévente hazaugrok pár napra a barátokhoz, de már nem jó otthon. Ahogy az ember hazaérkezik, mindenhol csak azt látja, hogy az emberek nem boldogok, nem mosolyognak."

De persze I'll take what I can get, koszi az irast :)

deputy sheriff 2013.02.15. 07:37:06

Egyebkent meg regebben hallottam Tótavétől, hogy magyarok igenis moolyognak, csak az Aldiba kell bemenni!

tableno 2013.02.15. 07:41:52

Nos annyi újat azért megtudtam a képekből (az írásból semmit sem), hogy Svédországnak gyönyörű trópusi tengerpartja van!

tanato 2013.02.15. 07:45:22

@tableno: Igen ez szerintem is egy képriport,de ebben a szürke magyar télben felüdítő az biztos.

VHB 2013.02.15. 07:55:23

@tableno: Pedig nem ártana olvasni is egy kicsit.

"Bejártam Srí Lankát, a Maldív-szigeteket, fél Skandináviát és keményen készülök a következő utamra, ami egy hátizsákos kirándulás lesz Dél-Amerikába."

tableno 2013.02.15. 08:00:20

@VHB: Olvastam. Ellenben azt sehol nem említi, hogy a képek hol készültek. Nem kicsit félrevezető...

kutya vacsorája 2013.02.15. 08:04:05

megnézem a blogot is, mert tetszenek a képek. poszternek kellemes latin-amerikát, imádni fogja szerintem (még inkább, ha beszél akár egy icikepicike spanyolt is). annyi infót azért elviseltem volna, hogy milyen ágazatban, milyen végzettséggel csinálja amit csinál.
fikázóknak: szinte az összes hazalátogató ismerősöm ugyanezt mondja. alkalomról alkalomra depressziósabb, frusztráltabb, elviselhetetlenebb az ország, csak mi a békák vagyunk a lassan melegített vízben. nehezebben vesszük észre a változást. könnyű azzal vigasztalódni, hogy máshol sincsen kolbászból. ha abból nincsen is, mosolyogni lehet a másikára - nekem pl.éppen ez fogott meg latin-amerikában, ami pedig nem tipikus jóléti országok gyülekezete, és legalább olyan történelmi terhekkel, mint az itteniek.

Haragos Paradicsom 2013.02.15. 08:15:48

Sajnos nekem is ez volt a tapasztalatom legutobb amikor otthon voltam, az emberek nem mosolyognak. A cikkironak meg teljesen igaza van. Kemeny munkaval tudod magad a legjobban elfogadtatni es persze azzal ha megprobalsz beilleszkedni es nem azt varod, hogy az orszag valtozzon meg teerted

2013.02.15. 08:20:26

Jó hallani, hogy mindenki sikeres és keményen dolgozik, ha kimegy valami idegen országba.
Bár itthon is ugyanakkora lenne a lelkesedés, akkor nem kéne menni sehová.

Vali Tamás 2013.02.15. 08:23:09

Rettenetes, hogy Magyarországról egyszerűen "eltűnik pár generá-ció. A világjárás még önmagában teljesen jó lehetne, ha nem lenne az a bizonyos mosolytalan lét amikor hazatérsz. Malmö szerintem, nagyon élhető város, csak hát az időjárás............

ki kicsoda 2013.02.15. 08:35:51

@tableno: te ne indulj el sehova ... anyanyelvi környezetben is elvesztél ...

chilem 2013.02.15. 08:36:45

@A csótány is ember: napi 10-12 órát dolgoztam, ha a munka megkívánta, 30 évig nem is volt gond...most azonban már az kellett a munkahelyemre, aki személyes szívességeket tett, információkat osztott meg a főnökével. Na, nem is volt bent a munkahelyén napi 8 óránál többet, már fél órával a munkaidő lejárta előtt az órát figyelte, nehogy 1 perccel se legyen bent többet...jól csinálta, ő maradt ott...kizsigerelve, megbántva nehéz optimistán nézni előre!!

(deleted) (törölt) 2013.02.15. 08:45:19

és elismerésem a képekért és gifekért a blogodon. Gombi hihetetlenül aranyos :) az én kutyám hasonlóan nézett ki, csak fekete volt, és Gömbi volt a neve :)

(deleted) (törölt) 2013.02.15. 08:47:57

@A csótány is ember: én mondjuk itthon dolgozom, nem élek külföldön, de a hozzászólásodhoz annyit hozzáfűznék, hogy sokat dolgoztam napi 10-12 órákat magyarországi munkáltatóknál úgy, hogy se túlóra, se lecsúsztatás szóba se jöhetett, és amikor végül felmondtam, iszonyúan meg voltak sértve. Nyilván van sokféle persze, nem csak ilyen, de a szabályok be nem tartása errefelé azért menőbb, mint arra.

VHB 2013.02.15. 08:48:35

@tableno: Te hol lettél félrevezetve?

wusso (törölt) 2013.02.15. 08:49:07

csak a hasznos és érdekes információkat hiányolom a posztból:

háttértörténet, korábbi magyarországi karrier, végzettség, nyelvtudás, kinti munkakeresés, lakáskeresés, munkakör...
tudom, hogy ezek száraz dolgok, de sokan szeretnék tudni

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.02.15. 08:50:34

Sajátos írás.
Néha ilyen is kell.
:)
Profik a fotók.
Grat.

ki kicsoda 2013.02.15. 08:50:39

@A csótány is ember: a lelkesedés, tudod onnan van, hogy látod az ellentételezését, azaz, hogy te is értsd, vannak ember lakta helyei a világnak, ahol minden az ami és mindenki az aki ... ettől aztán aki "dolgozik", az csak azt csinálja és nem kell kitalálnia, mikor, mivel és hogyan ... így sokkal kevesebb idő alatt sokkal több eredményt képes létrehozni ... aztán van aki képes megmondani, mikor, mivel, hogyan és ezeket a feltételeket akkor és ott biztosítani, ezért működik az előző állítás, ezért "kaszál" ő annyit, amit ugyanebben a pozícióban nálunk, hogy hasonlóan éljenek, mivel nem képesek egyikre sem, csak úgy működik, ha elveszik azt, ami a lelkesedést eredményezi ... látom az arcod ... na, ezért tartunk itt ...

supernem 2013.02.15. 08:58:19

@A csótány is ember: Szövegértési probléma? Az sikeres, aki keményen dolgozik. Azt elismerik. A léhűtőket, szociális háló kullancsokat sehol sem kedvelik. Az ördög a részletekben, ugye.

tanato 2013.02.15. 08:59:30

@wusso: Igen ezeket én is hiányolom,így nem teljes a történet.

grani 2013.02.15. 09:12:17

Jó :) Szép.
Nagyon szimpatikus életszemlélet. Csak hajrá!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.15. 09:17:55

jó poszt ismét, de most a képek messze jobbak, mint az írás.

Egyszerűen gyönyörűek.

Kacorlakk 2013.02.15. 09:38:13

Sziasztok!
Hagyma még ma sem lesz, ha jól tudom (remélem cask ünnepel, s holnap már itt less), Jani haverja hallgat napok óta, bpetya visszafogott...
Fele annyira érdekesek csak a kommentek. Szerencsére a törzsgárda többi része még tartja magát, de nehogy feladjátok, mert lassan nem lesz érdemes olvasni a kommenteket.

Amúgy elég fárasztó ez a maradni kell - miért ment ki vita.
Van, aki feudális viszonyok között, megalázott, nyomorgó cselédként érzi jól magát, őt fogadjuk el ilyennek.
Van, aki szabad, megbecsült, tiszta viszonyok között szeret élni, őt meg fogadjuk el ilyennek.
A kettő között pedig rengeteg az átmenet, ők a gyötrődők, a saját sorsukon változtatni akarók. Szerencsére a blog és a normális kommentek sokat segítenek nekik. Nevükben is köszönöm a tapasztalatok, élmények, tanácsok megosztását.

Taxomükke (UK) 2013.02.15. 09:38:27

@tilmir: Na majd maxval megmondja, profik-e valoban azok a fotok... birca, velemeny? ;)

Nyomek 2013.02.15. 09:39:20

"az esti vacsorához készülve szépen leültünk a szoba közepére"

Nekem ez nem világos. Minek? Ez valami skandináv módi? Még sosem ültem le sehol a szoba közepére, pláne nem vacsorához készülve. :-)

Taxomükke (UK) 2013.02.15. 09:42:05

@Kacorlakk: "remélem cask ünnepel, s holnap már itt less"
ááááááááááááááh, ezt a rohadt cask-ot legalabb egy napig nem kellett latnom, a less-rol nem is beszelve... te meg itt orvul bedobod???

Kacorlakk 2013.02.15. 09:45:19

@Taxomükke: Bocs, elfelejtettem, hogy téged idegesít, csak a szellemét óhajtottam megidézni.

esefe 2013.02.15. 09:56:35

Én mosolygok. Teganp is kétszer is visszamosolyogatak. Nyilván, csak, ha indokolt, csak az elmebeteg mosolyog folymatosan.

Nem kell megideologiálni! Jól érzed magad, itthon meg senki voltál. Minek belerúgni az egykori honfitársaidba? Semmiben nem különböznek, az átageurópaitól.

tableno 2013.02.15. 09:57:00

@VHB: Nézd, ha csak a poszt alapján kéne megítélnem, akkor maxval-nal adnék igazat: Svédországban az az egyetlen jó dolog, hogy elég pénzt lehet ott keresni ahhoz, hogy jó messzire elhúzzál onnan. Pedig szép ország amúgy...

s.s.zsuzsa 2013.02.15. 09:58:13

Írhatott volna a helyi viszonyokról, sajátosságokról, de tetszett, hogy jól érzi és feltalálja magát.

Kacorlakk 2013.02.15. 09:58:55

@Nyomek:
A szoba közepén lehet ülni csak úgy.
A szoba közepén ülve játhatsz a gyerekeddel vagy az unokáddal.
Új lakás átvételekor a szoba közepén ülni fenséges érzés.
Vacsorázni még nem próbáltam, de jó az ötlet, nem szeretem a kötöttségeket.
Neked, a témában kezdőnek, a vasárnapi ebéd utáni alvást javaslom kipróbálásra, de csak javaslat

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.15. 10:07:47

@Taxomükke:

Jók a képek. De a lényeg: Svédország élhetetlen ország, mely nem embereknek való.

moTmeN 2013.02.15. 10:09:52

@A csótány is ember: en peldaul nem dolgozom olyan intenzitassal Daniaban, mint amilyennel tettem Magyarorszagon. Itt mar este nyolckor kiesik a kezembol a billentyuzet, nem tolom reggeltol ejfelig... Megis itt szivesebben tervezek hosszutavra.

nosuti 2013.02.15. 10:11:54

A nem mosolygást nem értem...lehet, hogy a poszter itteni környezete kevésbé vidám. Az én ismerőseim sokat mosolyognak. Ügyintézés során is van aki visszamosolyog, van aki nem, na bumm.

@Vittore.:
Az meg, hogy reggel a metrón nem vigyorognak egymásra az idegenek...furcsa is lenne, minden ok nélkül. Más országban sem tapasztaltam mérhetetlen boldogságot a helyieken tömegközlekedés közben.

VHB 2013.02.15. 10:13:17

@tableno: Atya világ! Miért érzem a sugárzó rosszindulatot? Szerintem csak két mentséged lehet: vagy jogász vagy csak síkhülye. Bár a kettő nem zárja ki egymást. A posztban Svédország említése csak a keret. Lehetne bármi más is. Egy szállodai példa van benne és semmi országleírás, albérletkeresés és társai, amit itt néhányan elvárnak. És ez azért van, mert nem Svédországról szól. Mármint az üzenete. De ezt csak a jogászok, meg nagyon hülyék nem értik. Ők látják a svéd trópust és a félrevezetést.

tableno 2013.02.15. 10:18:32

@VHB: Hát most nagyon meg lettem szégyenítve! Kérek szépen engedélyt a szeppukura! :)))))

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.02.15. 10:19:59

Első számú tudnivaló a Skandináviába tántorgóknak: ne igyatok finn pálinkát, mert megvakultok!

Ördögfajzat 2013.02.15. 10:22:40

Szép képek, Maldívot egyből felismertem. Mondjuk oda nem vinnék biciklit, tök felesleges...

Belle Tinsley 2013.02.15. 10:24:35

Nagyon jo post....nekem legalabb is nagyon tetszik! mi is minden evben ugyan ezekkel a gondolatokkal szembesulunk otthon ha haza megyunk:(((
es most megint itt van a nagy dilemma,a lanyom akar minden aron haza koltozni az unokammal egyedul vagy a parjaval ot nem erdekli,de haza Magyarorszagra.....es nem tudjuk neki megmagyarazni ,ne tegye mert megfogja banni!!!!:(((((
a postolo elvezni fogja Del-Amerikat gyonyoru......nekunk egy teljesen mas vilag.....gratulalok neki ahhoz amit elert ilyen rovig ido alatt........

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.02.15. 10:27:00

Magyarország nem ország, hanem egy városállam, ahol egy pocakos törpe kiskirály a focihuligánokkal meg a csuhás papokkal terelteti a népet a horthy képekkel feldíszített karámban. Kis, lábalattnyi hely, persze hogy senki sem mosolyog, miért is mosolyognánk? Nem azért vagyunk mi magyarok, hogy csak úgy mosolyogjunk, mint a konzumidióta, hasfejű, felszines nyugatiak!

bpetya75 2013.02.15. 10:27:22

@Kacorlakk:

Kedves, hogy hiányolsz ;-) Hagyma eredményére én is kíváncsi vagyok. Ma elkészülök az elemzéssel, ami lefoglalt a héten, szóval újra leszek, ha minden jól megy.

Most egy kis trollkodással kezdem: "Örülnék, ha megjelenne ez a rövid írás, mert arról szól, mi mindenre vagyunk képesek, ha el akarjuk érni az álmunkat. És nem kell hozzá semmi más, csak akarat." Akár a magyarországi boldogulásra is? p-)

tableno 2013.02.15. 10:29:16

@Belle Tinsley: "a lanyom akar minden aron haza koltozni az unokammal egyedul vagy a parjaval ot nem erdekli,de haza Magyarorszagra.....es nem tudjuk neki megmagyarazni ,ne tegye mert megfogja banni!!!!:(((((" - és az az unorthodox megoldás nem jutott eszetekbe, hogy felnőtt nő létére hagyjátok, hogy maga döntsön az életéről? Ha nem lesz jó neki otthon, legfelljebb majd megint kimegy...

213-as számú elítélt (törölt) 2013.02.15. 10:43:44

@esefe: Egyetértek.

A környezetemben (itt Magyarországon) mindig akad egy-két elmeroggyant, aki azzal piszkál, hogy miért nem mosolygok. Mintha az valami kötelesség lenne, nekik pedig muszáj erre figyelmeztetni. Hiszen ettől biztos többször lesz jó kedvem. Logikus. Pedig én igenis szoktam mosolyogni, csak nem állandóan. Mert ugye a bolondok vigyorognak ok nélkül.

Az hogy általában az emberek _kevesebbet_ mosolyognak idehaza, az betudható az itteni lét körülményeinek és a jövő bizonytalanságának. De az ilyen mosoly-reklamációktól mindig idegbajt kapok. Mi értelme van?

DirtyHarry 2013.02.15. 10:47:01

@kutya vacsorája: szerintem egy szállodában dolgozik valamit:

"Anna anyukája küldött finom kolbászt, én aznap vettem friss kenyeret és paprikát a boltban, így aztán szép lassan dumapartivá alakulva csodásat vacsoráztunk... volna, amikor feljött a szálloda főpincére és megkérdezte, mit csináltok ti itt."

VHB 2013.02.15. 10:49:06

@tableno: Elnézést kérek; a jogászoktól is. :)

Lorinc 2013.02.15. 10:50:58

Erdekes poszt, kicsit furcsa is szamomra. En is 2 eve dolgozom Svedorszagban, es az a tapasztalatom hogy az esetek tobbsegeben sved nyelvtudas nelkul nagyon nehez munkat kapni, egy-ket szakmat leszamitva (mint pl. az enyem). Nagyon sok ismerosom van aki kijott dolgozni, jott utana a parja (kvalifikacioval) aki evekig csak a nyelvet tanulta hogy megtanuljon egy olyan szinten amit mar a svedek is elfogadnak, mert anelkul nem kap melot, diploma ide vagy oda... Gyakran meg egy WC-pucolashoz vagy takaritashoz is elvarjak hogy legalabb elfogadhato szinten beszelj svedul, annak ellenere hogy Svedorszagban nagyjabol mindenki kivaloan beszel angolul. Szoval ezert vannak kicsit fenntartasaim ezzel az irassal kapcsolatban, nem tunik eletszeruenk hogy valaki csak ugy kijon es szinte egybol jo meloja van, pusztan azert mert dolgozik rendesen. Mas a helyzet persze ha ugy jott ki hogy mar tudott svedul.

DirtyHarry 2013.02.15. 10:53:01

@wusso: szállodában dolgozik, havonta 300ezret tud félrerakni, ha tévednék, és ettől jobb melója van, akkor pedig akár a dupláját is el tudja rakni és akár háromszor is nyaralhat egy éven :)

tomfree 2013.02.15. 10:54:14

A múltkor reggel hétkor ültem egy elővárosi holland vonaton, mindenki ment dolgozni az esőben és senki sem mosolygott.
Ennek a bejegyzésnek nem sok értelme volt azon kívűl, hogy még egy nagyot lehet rúgni Magyarországba. Kicsit unalmas már.

GyongyiL 2013.02.15. 10:54:28

Ha elindulsz Dél-Amerikába szólj, mert mennék én is:)

DirtyHarry 2013.02.15. 10:55:32

@Lorinc: ha diplomás vagy akkor simán dolgozhatsz olyan cégnél ahol elég az angol, Dániában legalábbis tutira, sok cégnél hivatalos nyelv az angol, vannak olyan munkakörök ahol meg előny is inkább, pl kapcsolattartás külföldi vevőkkel egy kereskedelmi cégnél stb...

DirtyHarry 2013.02.15. 10:59:07

@tomfree: A metroban valoban nem, de mikor megveszem a kurva jegyet rá akkor nem egy vénbanya röffen vissza valami bódéból hogy még az élettől is elmegy a kedvem... azért lássuk be, ki a fasznak van kedve mosolyogni egy tesco pénztárban 40-50 évesen mikor odakinn 16 évesek ülnek ugyanott diákmeloban és elvétve látsz csak 20 felett pénztárost... ( skandinávia )

inkább érdekes hogy mindenkinek ez tünik fel a legjobban mikor külföldre megy ( nyugat európa )

tableno 2013.02.15. 10:59:34

@DirtyHarry: Hát ennek a posztnak az írója pont nem diplomás munkakörben van...

DirtyHarry 2013.02.15. 11:02:16

@tableno: és? szerinted egy szállódában háttérmelósnak mennyi svédre lehet szüksége? :) a főnökén kivl mással nem kell beszélnie... akár még felszolgáló is lehet aki asztalt takarit, bort visz ki stb

bpetya75 2013.02.15. 11:04:41

@tomfree:

Szerintem nem jól láttad. Tőlünk nyugatra mindenki mosolyog. Punktum!

gabeyramone 2013.02.15. 11:04:56

Sokan felhördültek a mosoly-reklamációra, hogy az nem nagyon van magyarországon.

Én annyit tapasztalok ebből, hogy pár éve még nem éreztem azt a légkört, mint amit most. Kb. 1 éve az emberek ingerültek körülöttem, az arcuk elkínzott és látszik hogy bármelyik pillanatban robbanásra kész bennük az agresszió.

olaszországban pár napi tartózkodás egy teljesen más hangulatba csöppentett, ez persze aztán ráragad az emberre. Hiszen a környezet formál minket és többé-kevésbé olyanná is válunk mint amilyen az.

Nem azzal van a baj hogy nem mosolyognak az emberek. Nem kell állandóan mosolyogni. Azzal sincs baj ha egykedvűen, de készségesen szolgálnak ki a boltban, a piacon, akárhol.

Az viszont már (nekem) eléggé baj hogy úgy néznek rám, mint egy alávaló, legutolsó közellenségre, hogy a kiszolgáló felháborodik, mert rosszul hallotta a rendelésemet, és reggel a metróban nem álmos, ásítozó embereket látok, hanem a szemekben a fájdalmat és a hányattatást.

Mert mindet átragad rám is, míg végül én magam is egy idegbeteg, állandóan aggódó, szorongó, gyógyszerfüggő, üvöltöző valakivé válok aki a munkahelyi stresszt otthon vezetem le egy fincsi kis családon belüli erőszak keretén belül.

tableno 2013.02.15. 11:05:04

@DirtyHarry: Fogalmam sincs, de épp az előbb írták, hogy: "Gyakran meg egy WC-pucolashoz vagy takaritashoz is elvarjak hogy legalabb elfogadhato szinten beszelj svedul, annak ellenere hogy Svedorszagban nagyjabol mindenki kivaloan beszel angolul."

psyery 2013.02.15. 11:07:15

Tegnap rámszólt egy pasi (London), hogy 'Smile honey, it's Valentin's day!'...na,hát van még hova fejlődnöm mosolygás terén,de valahogy ez sokkal jobban tetszik,mint igen, egy Déli-Deák 8 perc a metrón.
Amúgy 100+1 pszichológiai felmérés kimutatta,hogy mennyi pozitív hatása van a mosolygásnak.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.02.15. 11:12:27

@tomfree: Miután leszálltál óriási röhögés tört ki. Térdüket csapkodták és nem láttak a könnyektől.

sz4kerto 2013.02.15. 11:12:57

Mekkora rohej ez az iras, a patetikus, kicsit lesajnalo hangnem mindig az onigazolast/kognitiv disszonanciat jelzi :) Irto vicces, es egyben szomoru is.

(Nem, nem savanyu a szolo, kulfoldon elek, nem szallodaszervizes munkakorben.)

gabeyramone 2013.02.15. 11:16:18

szóval mit akartam ezzel mondani?

hogy a mosolygás az nem egy kötelező valami, hanem egy hangulati fokmérő, és annak hiánya erősen mutatja azt hogy az emberek utálják kis hazánkban az életüket. élni pedig így hogy lehet?

persze volt nálunk hangulatjelentés, ami ugye általában kitűnő volt, ez pedig egyenesen arányos volt azzal a ténnyel, hogy európában vezettük az öngyilkossági listát (és most sem állunk rossz). Legalább valamiben jók vagyunk.

gabcigirl 2013.02.15. 11:21:56

@A csótány is ember:

Persze. Mert itthon az erőfeszítéseidet le se sz...talán azért megy máshová. Nem az a gond, hogy itthon nem szorgalmas a delikvens:S

(deleted) (törölt) 2013.02.15. 11:25:22

@DirtyHarry: tényleg elvárják a svédet minden melónál... senki ne ringassa abban magát, hogy nem. Akkor is, ha multicég és sokszor akkor is, ha mérnök, és elvileg az angol a közös nyelv. Az egyszerű munkáknál meg pláne. Van épp elég bevándorló, aki már beszél valamennyire, vagy az ISF révén jobban svédül, az utolsó lesz, hogy egy svédül nem tudót behívjanak.

gabcigirl 2013.02.15. 11:27:28

@Magyar Vitéz:

de ez a jellemzés meg tök jó, máris röhögök :))))))

Globetrotter2014 2013.02.15. 11:29:45

Érdekes dolog, nem tudom mennyi a húzás benne (a svédek tényleg odafigyelnek arra hogy lazán jól érezzáék magukat, ezt én lakótársakon tapasztaltam), és tény hogy otthon arényxtalanul nagy az értelmetlen szívatás ami nettó hülyesdégból fakad. Tipkus magyar dolog hogy üresben túrztatod magad aztán amikor hajtan kellene lehagyznak. Én ezt több év küldöl után sem vetkőztem le, tehát nincs rá ideáléis gyógyír,

De ami furcsa a külföldet megjárt otthon élő isermőseim (igen sok van, akármennyire nem erről szól a blog) sokkal pozitívabbak, és fura módon boldogulnak. (megjegyzem sok mindig is itthon elő magyar ismerősöm is, de ők azért panaszkodnak, vagy legalább visszafogják magukat).

vezér01 2013.02.15. 11:33:45

Azért szar lehet Svédországban élni,ahol mosolygó cionista szabadkőművesek bármikor röhögve agyonlőhetnek vagy felrobbanthatnak.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.02.15. 11:33:57

aki soha nem megy külföldre egy kicsit élni, önállóan, az egy röghözkötött, szűklátókörű paraszt. sajnos, ezen nincs mit szépíteni: a műveltséghez a világlátás is hozzátartozik. A paraszttúristaként, egymás között magyarul arrogánsan a helyieken röhögve, értetlen arrogáns bunkóként egy kis kiruccanás ide-oda nem számít világlátásnak.

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.02.15. 11:36:15

@Kacorlakk: ez a beszéd, bár én nem vagyok ilyen toleráns, közel sem - tudom, értelmetlen és bizarr, de én szivesen tartok tükröt a feaduális viszonyok között lebzselő, folyton panaszkodó cselédmentalitású honfitársaim számára, akkor is, ha duplagondollal alapjáraton kizár az agyuk, egyszerűen csak a saját szórakoztatásomra.

tanato 2013.02.15. 11:36:18

@gabeyramone: Ajjaj,ezt nem jókor mondtad,most volt éppen családirtás itthon,két kisgyermekét ölte meg az apa,majd magával is végzett,anyu csak nehezen tudott menekülni.Azt rebesgetik a szomszédok a kamionos apu hazajővén féltékenységből ölt,más szomszédok meg a család anyagi gondjait említik.

tanato 2013.02.15. 11:37:08

@Lorinc: Bocsi neked mi a szakmád,hogy nem kell svéd tudás hozzá?

tanato 2013.02.15. 11:39:28

@tanato: Igen kicsit tényleg nem életszerű,persze attól még lehet igaz.A megrögzött világjárók tényleg nem hétköznapi figurák.

Void Bunkoid 2013.02.15. 11:41:13

"Körülbelül két éve hagytam el Magyarországot. Alapvetően nem is a munkakeresés hajtott, hanem az, hogy kicsit kimozduljak a mindennapokból. Világot akartam látni"

A cikk amúgy jó, a képek is nagyon jók, az egyetlen, ami hibádzik, hogy az egész hangulata alapján a cikk írója nem a tipikus "megélhetési határátkelő", hanem egy unatkozó milliomos, aki igazából itthon lakva is megtehette volna, hogy bakancsos-hátizsákos túrára indul Peruba.

tableno 2013.02.15. 11:42:16

@vezér01: Valamint egy ufó is bármikor a fejedre zuhanhat, nem is beszélve arról, hogy megerőszakol a rézfaszú bagoly...

Kacorlakk 2013.02.15. 11:46:27

@bpetya75: Magyarországon egy ember sikereiről tudok, akit az akarat visz. :)

Örülök, hogy "csak" dolgozol, már azt hittem, valami gond van.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2013.02.15. 11:48:09

@Magyar Vitéz: Akkor azt mond meg, hogy az öreg néni, aki úgy élt három országban, hogy ki sem nagyon mozdult a falujából, az most bunkóparaszt vagy kozmopolita világpolgár?

DirtyHarry 2013.02.15. 11:50:20

@szerengeti: még egy multinál is? Dánoknál ez nem probléma, nem hiszem hogy ott ez nagyobb gond lenne, annyival nem nagyobb a nemzeti büszkeség, sőt :) Pedig ott is sok a bevándorló, de ugye a bevándorlók többsége nem diplomás és nem nagy céghez adja be az önéletrajzát...

Lorinc 2013.02.15. 11:51:07

@DirtyHarry: nekem enm ez a tapasztalatom igaz csak 2 eve vagyok Svedorszagban, de jopar diplomast ismerek aki meg ugy sem tudott elhelyezkedni hogy mar ugy-ahogy megtanult svedul... Aki elhelyezkedett annak is sok ev munkajaba telt. Ha nemzetkozi multinal dolgozol akkor jobbak az eselyeid de ott is szakmaja valogatja, sok helyen kell legalabb egy kozepes sved-tudas. Nemreg egy amerikai srac irt cikket arrol, hogy egy evig hiaba keresett munkat, a sved-tudas hianya miatt nem vettek fel sehova.

Lorinc 2013.02.15. 11:51:42

@tanato: Villamosmernok, digitalis IC tervezokent dolgozom.

Lorinc 2013.02.15. 11:53:47

@szerengeti: ez igy van, legalabbis nekem is ez a tapasztalatom. A harmadik vilagbol jovo bevandorlok altalaban eleg hamar megtanulnak svedul, ugyhogy verseny az van boven. Vannak persze kivetelek pl. olyan epitkezesek ahol a ceg reszben delszlav vagy lengyel, es az osszes munkas szerb, horvat vagy lengyel, de nem ez a jellemzo.

Lószerafin 2013.02.15. 11:54:11

@Magyar Vitéz:
Mar bocs, de akkor igen sok altalad "roghozkotott, szukaltokoru parasztnak" titulalhato ember el az orszagban. :S
Te is eleg szuklatokoru vagy... szerintem!

Lószerafin 2013.02.15. 11:57:03

@Csiken Disztroly: Szivembol szoltal! Mar en is nevetek... ;-)

bpetya75 2013.02.15. 11:58:08

@tableno:

Legközelebb inkább a tudományos nevét használd, az sokkal szalonképesebb: Cupropenis bubo ;-)

@Kacorlakk:

Minden oké. Várjuk a tavaszt :-D

Chamroe 2013.02.15. 11:58:43

Én nem úgy látom, hogy itthon mindenki olyan morc lenne, de az is lehet, hogy csak szerencsés vagyok.
Ha úgy megyek be egy üzletbe vagy hivatalba, hogy udvarias vagyok, ugyanazt kapom vissza.
És a városban jövet-menet az emberek is nagyon segítőkészek.
A buszon adnak helyet a fiamnak, bármilyen zsúfolt legyen is, a babakocsit segítenek le és feltenni, közben mindig van egy-két kedves szavuk is.
A múltkor kiesett a belvárosban a zsebemből a bérletem, pár napig lett volna már csak érvényes, de a fiatal srác, aki megtalálta, el is hozta nekem.
A szomszédaim nagyon toleránsak, bármekkora zajt is csap a fiam, azt mondják, nekik is volt gyerekük, tudják milyen az.

Hari Seldon 2 2013.02.15. 11:59:16

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Ha-ha.

Már vártam, hogy bejelented, hogy élhetetlen! :-)

Már nem emléxem, mondtad a hollandiai posztba is?
Ha nem akkor pótold ott is!

bpetya75 2013.02.15. 11:59:59

@Csiken Disztroly:

Esetleg a kettő ötvözete? Bukó világpolgár vagy kozmopolita paraszt?

bpetya75 2013.02.15. 12:04:10

@Chamroe:

Ha nem a fővárosban élsz, az nem ér. Ha meg ott élsz, akkor biztosan hazudsz. Vagy csak szerencséd van. Vagy bértollnok vagy. Bár az belefér a második verzióba.

Nem kell itt magyarázni a bizonyítványt. Ez egy élhetetlen ország, ahonnan minden jóravaló embernek el KELL menekülnie, különben korlátolt bunkóparaszt lesz. Vagy halott. Vagy halott is, meg bunkóparaszt is. Ha meg gyereke van, akkor pláne, feltéve, hogy felelősen gondolkozó szülő.

Nnna.

sz4kerto 2013.02.15. 12:07:40

@bpetya75: LOL, magyarazod a sajat nyomorodat :D

A helyatadas a villamoson egyebkent tenyleg jobb otthon, mint nyugaton. Londonban siman hagyjak allni a terhes not (!) a metron.

Chamroe 2013.02.15. 12:08:41

@bpetya75: Győr... Lehet, hogy ezt a régiót már megfertőzte a Nyugat?! Túl közel vagyunk a határhoz?? :D

christophe 2013.02.15. 12:09:07

@esefe: ''különböznek, az átageurópaitól''
3europai orszàgban èltem eddig,sajnos van kulombsèg,
Nem akarok àltalànositani,sajàt vèlemèny,van mèg M;o-n nèhàny baràtom,ismerosom,nem èrzik jol magukat a borukben.....
Nos amit itt nem igazàn tapasztalok,irigysèg,puffogàs(orvosra vàrva,sorbanàllva)màsra mutogatàs,ha problèma van megoldjuk,megoldjàk,a jovovel foglalkoznak nem a multtal.Az embereket nem nemi,faji identitàsuk alapjàn rangsoroljàk.Szolidaritàs,onszervezodès.....

tableno 2013.02.15. 12:09:11

@bpetya75: na igen, nem vagyok az a tipikus hazaárulózó nagymagyar, de ez a poszt meg a kommentek egy része már nekem is megfekszi a gyomromat... Ebédre pacalpörköltet szeretnék paprikás szalonnával és kannásborral!

vezér01 2013.02.15. 12:11:02

@tableno: De legalább a baglyot vigyorogva élvezheted.

Coligny 2013.02.15. 12:19:16

@Chamroe: "Ha úgy megyek be egy üzletbe vagy hivatalba, hogy udvarias vagyok, ugyanazt kapom vissza."
Ez a lényeg. Érdekes módon én nagyon ritkán találkozom otthon bunkó kiszolgálással, mivel emberi lényként kezelem a pultost/pénztárost/buszsofőrt, előre köszönök, megköszönöm a segítséget, szép napot kívánok stb. És ez már így volt azelőtt is, hogy külföldre kerültem, csak dolgozni kellett picit a kereskedelemben, és megtapasztalni a másik oldal helyzetét. Úgy is lehet formálni a környezetet, ha az ember úgy viselkedik másokkal, amit maga számára elvár.

Lencsés István 2013.02.15. 12:20:25

Az hogy itthon az emberek nem boldogok és nem mosolyognak az csak a saját hibájuk , ráadásul ez csak a kisebbség .

bpetya75 2013.02.15. 12:22:13

@Chamroe:

Győr? Hájszen az már majdnem az Alpokalja! Ott könnyű mosolyogni, az már majdnem Ausztrália. Vagy Ausztria, vagy más olyan hely, ahol sokkal jobb élni, mint itt. ;-)

@sz4kerto:

Ebből is látszik, hogy a magyarok sokkal jobb fejek, mint az angolok, mert ha van okul normálisnak lenni, akkor átadják a helyüket a buszon, meg a metrón. Vagy Győrben nincs is metró? Nem baj, ha lenne, biztos átadnák :-D

bpetya75 2013.02.15. 12:24:18

@tableno:

LOL

Node miért kannás borral? 2003-as Villányi Cabernet Savignon nem lenne jobb? ;-)

kifordított nagyanyó 2013.02.15. 12:26:21

Ez természetesen az ellenzék által fizetett,az országot lejárató írás!
Minden rendben van,a fiatalok haza fognak jönni,és hozzág a sok pénzt!
:))
Ahogy elnézem egyre rosszabb a helyzet.
Mindenki azt írja,hogy mikor hazajön ,a rossz hangulatot tapasztalja.
És inkább kint maradnak azok is,akik nem végleg mentek volna ki.:((

Kacorlakk 2013.02.15. 12:33:50

@Coligny: Teljesen igazad van. A másikat emberszámba kell venni, ez a lényeg. Ha megteheti, vissza fog mosolyogni. Ha bunkó vagy vele, eleve védekeznie kell. Szerintem ez országfüggetlen.

bpetya75 2013.02.15. 12:35:50

@tableno:

És igazad van. Na, akkor jó étvágyat hozzá ;-)

hothead 2013.02.15. 12:42:21

" És nem kell hozzá semmi más, csak akarat." mint a mesében.

Chamroe 2013.02.15. 12:42:59

@bpetya75: Szeretek itt élni, nekem nincs bajom a magyar emberekkel, olyanok amilyenek, én is közéjük tartozom.
Az már inkább aggaszt, hogy a hó végén bizony össze kell húznunk magunkat, mert a bevételeink éppen csak fedezik a kiadásainkat. Decemberben mind a két gyerek beteg volt, közel 25 ezer forintot hagytunk ott a gyógyszertárban, és ezt már komolyan megérezte a pénztárcánk.
Augusztustól tervezzük a munkakeresést Ausztriában, de csak a határhoz közel keresgélnénk, és ingáznánk.

bpetya75 2013.02.15. 12:43:27

@DirtyHarry:

A dánokra biztosan jó hatással volt a 19. századi vereség Poroszországtól és kicsit visszavettek arcból. ;-)

(deleted) (törölt) 2013.02.15. 12:45:07

Szerintem nem kéne erre a mosolygás témára annyira rászállni, értelmetlen. Szerintem.

Az biztos, hogy a svédek sem vigyorogva járnak az utcán, de elég érdeklődőek, és ennek ezt a fokát itthon nem tapasztaltam. De gondoljunk bele, hogy a svéd fiatalok többsége sokkal többet utazik, mint a magyarok (kábé úgy, ahogy a posztoló). A világlátás pedig formálja a szemléletet, és általában is érdeklődőbbé tesz. Persze nem mindenkit, van, aki minden évben ugyanoda szeret menni nyaralni, és inkább azt szereti, hogy egy helynek minden fáját ismerősként üdvözölhet. Mások vagyunk, na.

Void Bunkoid 2013.02.15. 12:45:59

@kifordított nagyanyó: nem. A legtöbb kivándorló általában itthon alapvetően lúzer népség (kivéve a jelenlegi cikkíró milliomos aranyifjút persze), hasonlóan lúzer, nyarvíkoló, állandóan kesergő rokonsággal. Kb. olyanokkal, mint bpetya75 ("innen el KELL menekülni"). Így naná, hogy ezekkel találkoznak, és ezt látják.

Én pl. tök jól eléldegélek itthon, és még csak nem is az Alpokalján meg Budapesten. Lehet, hogy nem "csináltam meg", és nem lett belőlem cégvezér meg mulitimilliomos bróker, sőt, Thaiföldre meg Dominikára sem járok nyaralni, de - milyen meglepő a sok sikerhajhász számára - ez engem kib*szottul nem érdekel. Mert szerintem nem az a boldogság fokmérője, hogy évi egyszer-kétszer négyszámjegyű kilométeres távolságba tudj elmenni, vagy hogy makarónt meg szarvasgombás cápamájat tudj ebédelni.

Nekem a boldogságot leginkább az jelenti, hogy biztonságban vagyok, valamint akiket szeretek, azokat szerethetem és elérhetem, és számíthatok rájuk, valamint ők is rám.

És nem kizárólag facebook üzenőfalon érem el, meg esetleg minden karácsonykor három napig.

És ennek megfelelően én nem is sírok, meg próbálom az országra kenni a saját életképtelenségemet, és igen, mosolygok, és segítek is, ha valaki teszem azt kérdezi, hogy merre van X meg Y, valamint igen, én is utánaszaladok annak, aki elejt-elhagy valamit, és visszaadom neki.

Andras125 · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.02.15. 12:46:22

"Örülnék, ha megjelenne ez a rövid írás, mert arról szól, mi mindenre vagyunk képesek, ha el akarjuk érni az álmunkat. És nem kell hozzá semmi más, csak akarat."

Tevedes... ez az iras nem szol semmirol de annak meg hosszu.
Az egyetlen celja hogy promotalja a blogot.
Ez it a reklam helye.

bpetya75 2013.02.15. 12:47:54

@Chamroe:

A tartalékolás sajnos nekünk sem megy egyelőre, és ez nagyon labilissá teszi a helyzetet.

Ha már szóba hoztad a gyógyszereket: Épp tegnap mérgelődtem, mert kiderült, hogy vitamint nem vásárolhatok az egészségpénztári kártyámmal, csak gyógyszert. Mert a megelőzés nem fontos, vagy mifranc...

hothead 2013.02.15. 12:48:09

@tableno: én is svéd képeket vártam a bevezető alapján.

(deleted) (törölt) 2013.02.15. 12:49:14

@DirtyHarry: régebben kint élők elmondása szerint néhány éve még sok minden könnyebb volt, a bürokrácia és a munkakeresés is, szóval még két évvel ezelőtti tapasztalatból sem lehet a mostani lehetőségekre mondani semmit.

Void Bunkoid 2013.02.15. 12:49:58

@Void Bunkoid: jaj elnézést nagyi, nem konkrétan neked szólt, csak véletlenül kattant a zegér :)

Pszt! 2013.02.15. 12:52:33

Aki nem hülye vagy nyugger, az otthagyja ezt a rothado országot!

bpetya75 2013.02.15. 12:54:10

@Void Bunkoid:

Látom nem ment át az irónia

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.15. 12:54:46

@Void Bunkoid: egy szóval igenytelen vagy :)) sőt, fikázod azokat akik más életet álmodtak maguknak..tovább megyek..luzerezed őket..kispajti, a nagy luzer te vagy ! de sok sikert hozzá ;)

buday008 2013.02.15. 13:00:40

Miért mosolyognának, ha mindenhol a lehúzást , a semmihez nem értést, a mindennek a tönkretételét a 20 éve tartó megélhetési hazudozást látják. Amúgy leszarom a Maldív -szigeteket, nem vágyom oda. Se malmői muszlim gettóba... Itt tegyünk végre rendet Magyarországon !

tableno 2013.02.15. 13:00:51

@bpetya75: Jó napjuk van ma a trolloknak! Én ugye ne is induljak el, mert képtelen lennék külföldön feltalálni magam, te egy külföldről hazaköpködő lúzer vagy... Kíváncsi vagyok mi jöhet még? Mammaroza az unatkozó milliomosnő, esetleg Eddie a turbómagyar hazafi? :))

DirtyHarry 2013.02.15. 13:03:52

@bpetya75: Dehogy vettek vissza az arcból, minden rohadt házon dán zászló lobog :D

Chamroe 2013.02.15. 13:04:01

@bpetya75: Én ma meglepődtem azon, hogy a sóbarlangos kezelést az EP is támogatja.
A faluban, ahonnan származok, a gyógyszertáras néni simán elírta nekem a vitaminokat is másra :)

bpetya75 2013.02.15. 13:04:57

@tableno:

Esetleg Max, a bizonytalan mimóza ;-)

tableno 2013.02.15. 13:07:23

@bpetya75: és Hagyma, aki utálja a jenkiket!

bpetya75 2013.02.15. 13:07:41

@DirtyHarry:

Az egészséges nemzeti öntudat szerintem. De amikor pl a nácik vissza akarták adni nekik azt a részt, amit 1869-ben elvesztettek, akkor elébb népszavazást tartottak, és csak a lakosság döntése alapján került vissza hozzájuk a terület. Ezzel szemben a svédek úgy nyomják, hogy pl Finnországban állami tisztviselő középvezetői szinttől nem lehetsz minimum középfokú svéd nyelvvizsga nélkül.

kifordított nagyanyó 2013.02.15. 13:10:05

@Void Bunkoid: Szerintem inkább az a lúzer,aki kimegy nagy mellénnyel és aztán hazaoldalog,mert nem jött be.
Persze az is lehet hogy valaki csak éppen peches és nem az ő bénaságán is múlik.
Nem azért mennek ki sokan,mert milliomosok akarnak lenni csak normálisan akarnak élni.
Van igazság abban amit mondasz de a másik félnek is igaza van.

bpetya75 2013.02.15. 13:10:17

@Chamroe:

Akkor Te nagy faluból származol, nálunk nincs patika. Azt viszont továbbra sem értem, hogy a egészségmegőrzés miért nem támogatandó. A sóbarlang is panaszok esetén támogatott gondolom, pl allergia vagy asztma, nem?

@tableno: LOL

hothead 2013.02.15. 13:10:21

@bpetya75: legális lett a fű vagy mi van?
amúgy, külföldön is halott leszel előbb vagy utóbb, ez van.

tableno 2013.02.15. 13:14:01

@hothead: Külföldön még a halottak is mosolyognak.

bpetya75 2013.02.15. 13:14:57

@hothead:

Nem igazán értem ide a héten, és az elvonási tünetek így jelentkeztek nálam. Mostanra kicsit már sikerült lenyugodnom :-D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.02.15. 13:17:06

a poszt tetszett, a képek még jobban, a savanyú ugorka kommenteket átugrottam és lett egy új kontaktom a flickren... :)

bpetya75 2013.02.15. 13:18:19

@tableno:

Node mi meg tele vagyunk élőholtakkal!

Szóval nem is értem, miért nem itt forgatják a Walking dead-et

hothead 2013.02.15. 13:21:23

@tableno: birca, aki letelepszik skandináviában és olajfúrótornyon dolgozik norbi váltótársaként.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.02.15. 13:23:59

Jo poszt! Gratulalunk!

Mi kicsit eszakabbra, de ugyan igy eljuk sz eletunket. Maldiv szigetek meg nem volt, de Thaifold igen es most epp Miami-ban varjuk, hogy induljon a hajonk Mexiko-Honduras-Kajman szigetek es Jamaica iranyaba...

(Miamiban napok ota szakad :) )

Nekézseny fan 2013.02.15. 13:35:37

Nem tudom, hogy Malmő mennyire tipikus svéd város. Az még majdnem Európa. Feleségem barátnője Stockholmban él, és amiket ő mesél... Az építkezésük tiszta szívás volt. A mesterek rohadt drágán dolgoznak, és elképesztően szar munkát végeztek. Egyszerűen nem találtak tisztességes munkaerőt, ők maguk építik a házukat. Ami egyáltalán nem egy luxus, hanem egy kis ócska könnyűszerkezetes ház egy nagy sziklán. Az orvosi ellátás a csaj szerint egy katasztrófa. Terhesgondozás gyakorlatilag nincs, amikor elment, az orvos csak nézett rá, hogy mi a francot akar. A szülése is egy katasztrófa volt, két napon át szenvedett valami barbár orvosnál. Az időjárás pocsék, nyáron esik az eső, télen meg sötét van. A gyerek az óvodában úgy mehet ki a kertbe, hogy a fején hokisisak van, nehogy szétloccsantsa egy sziklán, a gyereken meg jólláthatósági mellény, a sötét miatt. A táj egyhangú, mindenhol csak fenyő, szikla, szikla és fenyő, néha valami tó. A csaj a tél végére depressziós lesz, előjön a migrénje, hát persze hogy el kell menni Thaiföldre, vagy Miamiba, különben megőrülne.

iBKV 2013.02.15. 13:36:10

@gabeyramone: A kommented minden szavával egyet értek. Ez nem "belerúgunk" még egyett az országba, hanem a valóság!

VíziLó 2013.02.15. 13:46:40

Azért érdekes gondolat a magyar kormányról leríni, hogy minden bőrt lenyúz az emberekről, mikor pl. viszonylag alacsony egykulcsos adót vezettek be, ami szerinte nagy pozitívum. (Tudom, az ÁFA meg magas, de nem is akarok magyarorszégi politikai vitát kirobbantani.) Ezzel szemben Svédországban gyakorlatilag az állam elveszi a jövedelmek nagy részét, s az emberek képtelenek szabadon, autonóm módon élni, mert az állam mindenbe belepofázik.

Általában én is tapasztalom a magyar negatív közhangulatot, meg depressziós magyar pszichét, tegnap azonban nagyon kellemesen csalódtam. Telefonon kellett felhívnom egy magyar hivatalt, ahol az ügyintéző rendkívül kedvesen beszélt, ismeretlenül is nagyon pozitívan állt hozzám, a munkakörén túlmenően segíteni próbált, s még egy másik hivatal telefonszámát is kikereste nekem.

morsels (törölt) 2013.02.15. 13:46:50

@Andras125: Nekem is ez volt a benyomasom :-)

Chamroe 2013.02.15. 13:47:58

@bpetya75: A sóbarlangot nem doki írta fel, elfogadják az EP kártyát anélkül is.
Remélem hasznos lesz, mert a fiam februárban még nem volt oviban.

Ma miért nincs birca?

bpetya75 2013.02.15. 13:49:03

@gabeyramone:

Nem csak a környezet formál minket, hanem mi is a környezetet. Ahogy Chamroe és Coligny is írta és én is tapasztalom, pozitív hozzáállással lehet más lesz az eredmény.

bpetya75 2013.02.15. 13:54:52

@Chamroe:

Reggel volt, aztán se szó, se beszéd lelépett. Kap legalább két igazolatlan órát. Lesz mit kimagyaráznia...

Kacorlakk 2013.02.15. 14:10:20

@bpetya75: Birca és hagyma Stockholmban isznak, ne bántsd őket, semmi igazolatlan!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.02.15. 14:35:36

@VíziLó: a svéd jövedelemadó 30%, ebben benne van az eü biztosítás, állami nyugdíjlevonás és egyéb járulékok, amit Magyarországon az szja-ra pakolnak rá többletként. A kiemelten magas fizetésekre (havi 35500 korona, ami a legtöbb dolgozó számára nem aktuális) ezen kívül 20% állami adó jön, illetve a legmagasabb kategóriát még 5% sújtja. Egyáltalán nem érzem, hogy megsarcolnának vagy hogy az állam belepofázna az életembe (hogyan is?)

micsoda? 2013.02.15. 14:37:06

@Lencsés István: Nehéz mosolyogni amikor az a gondod, hogyan fizeted a számládat, és arra gondolsz nehogy jöjjön egy váratlan esemény, mert honnan veszed hozzá a pénzt. Vagy állandóan hülyítenek, hogy 10 %- al csökken a gáz, és a villanyszámlád. Azt hiszed akkor könnyebb lesz, aztán kiderül hogy sehol semmi, már február közepén járunk. Az éhségmenet nem a farsangnak szólt, hidd el.

Különben jó a sztori, tetszenek a képek, egyetértek azzal, hogy egy kis világlátás manapság épp olyan hasznos, mint a mesterképzés idején. Például élvezettel olvastam Marosán György könyvét erről az időről.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.02.15. 14:39:06

@Nekézseny fan: sajnálom a barátnődet. Pont a minap beszéltük egy itteni magyar barátnőmmel, hogy saját maga elől nem menekülhet el senki és ha valakinek alapból negatív a hozzáállása, az a mennyországban sem fogja jól érezni magát, mert kényelmetlen a felhőpamacs, hamis az az átkozott hárfa és meg merne esküdni, hogy Szent Péter az imént kukkolta az angyalkákat... na szóval ilyen volt a kommentedben szereplő stockholmi beszámoló is

VíziLó 2013.02.15. 14:44:13

@Réka ‎: Örülök, hogy Téged ez nem zavar/érint, nyilván azért vagy ott, mert jól érzed magad, s nincs ezzel semmi baj. Számomra már a Magyarországon létező állami beavatkozás is nagyon zavaró, Skandináviát pedig még messziről is nagyon riasztónak találom.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.02.15. 14:46:12

@VíziLó: jó, de pontosan milyen beavatkozás a svéd állam részéről az, ami riaszt?

Göröglány 2013.02.15. 14:54:41

"Örülnék, ha megjelenne ez a rövid írás, mert arról szól, mi mindenre vagyunk képesek, ha el akarjuk érni az álmunkat. És nem kell hozzá semmi más, csak akarat."
...... és fiatalság, meg hogy ne legyen senki aki tőlünk függ, pl. család..
Fiatal, kalandvágyó a srác, ok.

VíziLó 2013.02.15. 14:57:13

@Réka ‎: Azt hiszem Veled beszélgettünk már egyszer pl. a lakásbérléssel kapcsolatos dolgokról, de hát rengeteg egyéb minden van az oktatás, az adórendszer, az élet legapróbb dolgai, de legfőképp a családok közé éket verő szociál- és családpolitika. Véleményem szerint az államnak semmi joga beleszólni, hogy én miként nevelem a gyerekeimet, bizonyos extrém eseteket, bűncselekményeket természetesen kivéve. Az állami ideológia szintjére emelt egalitarizmus teljesen lerombolja az egyéni felelősséget és szabadságot, s egy cukormázzal leöntött és szépen dekorált, de valójában minden elemében börtönszerű társadalmat kreál. Svédország számomra Huxley Szép új világának a megtestesülése.

zopilote 2013.02.15. 14:58:43

@Kovermadar:
Nem tudom, hogy ott Miamiban nezed e a hireket, de az ejjel huzattak be Alabamaba a
Carnival Triumph nevu hajojat, amelyiknek kigyulladt a gephaza Mexiko partjainal. 4000
utasnak eleg rosszul sikerult a vakacioja. Ettol fuggetlenul kivanom azert, hogy erezzetek
jol magatokat. En is tervezek egy hasonlo utat mar eleg regota, Alaszkaba szertnek eljutni
igy, miota lattam a kikotoben az onnan erkezo vagy indulo hatalmas kirandulohajokat.
Kivancsi lennek, volt e azon a hajon magyar, utaskent vagy alkalmazottkent.
A mai hirekkel kapcsolatban, off - ban: megdobbentem es elgondolkoztam, amikor olvas-
tam a cimlapokon az Oroszorszag felett athuzo meteor altal okozott karokat. Most meg
szerencseje volt az emberisegnek. Ennyit erne az evezredes kultura, a civilizacio? A sok
verejtekes munka, a sok tanulas, szenvedes, orom, lemondas, csalad? Hogy egy nem vart
termeszeti jelenseg elpusztitson mindent egyik pillanatrol a masikra. Ezt akkor ereztem
elosszor, amikor a Shoemaker - ustokos " belerohant' a Jupiterbe a 90 - es evek elejen.

Éhes_ló 2013.02.15. 15:01:44

Jó post.
Ha a politiaki felhang kimaradt volna kifejezetten jónak tartanám.

Nyilván fogalma sincs róla, hogy itthon az adó nem annyi mint náluk (lehet azt se tudja a svédeknél mennyi) de hogy minden bőrt lenyúzna az az állam amelyik lineáris, 16% szja-val próbálja a zemebrek munkakedvét visszaadni a svéd adókhoz képest meglehetős böszmeség.
www.euvonal.hu/index.php?op=mindennapok_tagallamok&id=19
Nálunk nincs, de ott van vagyonadó is:
www.hotdog.hu/svedorszag/svedorszag-alapok/adozas-2

Értem én, hogy ott a fű is zöldebb, de azért talán leírva elvárható némivel több realizmus és kevesebb politikai marhaság, már ha kérhetem..
Még valami: szép helyen élhet a poster, ahol még nem hallott, nem találkozott a depressziós svéd társadalom és az alkoholizmus tüneteivel sem.
expsycho.blogspot.hu/2011/02/uj-betegseg-utotte-fel-fejet.html
www.nol.hu/archivum/archiv-395521

És még mielőtt itt bárki nekem esne, igen ismerem a két társadalom a két ország közötti különbségeket.
Pro és kontra is.
De azért hülyeségeket, tartalom nélküli üres paneleket - csak mert trendi - nem kell írni.
Mindenkinek meg van a maga keresztje, nekik és nekünk is.
Birkózunk vele rendesen itthon és ők is ott a távolban.

Éhes_ló 2013.02.15. 15:08:06

@Réka ‎: nos érdemes lenne a források után nézni, akkor nem írnál ilyeneket.
A forrásokat megadtam.
Várom a tiedet az általad leírtakról.

zopilote 2013.02.15. 15:08:58

@Göröglány:
Igen, az akarat az egy fontos szempont, de hogy fiatalnak kell lenni, az nem meghatarozo.
Az akarat mellett meghatarozo tenyezo a szerencse is:) Az igaz, hogy a fuggetlenek
konnyebben tudnak " kalandozni ", ezzel kompenzaljak pl. hogy nincs csaladjuk.

zopilote 2013.02.15. 15:20:46

@Réka ‎:
" Lehet, hogy a menyorszagban jobb a klima, nem kell dolgozni, de a pokolban tobb az
ismeros " :) Hozzaallas kerdese minden.

Lencsés István 2013.02.15. 15:32:48

@micsoda?: Pénzt lehet keresni , dolgozni kell . A rezsi csökkent . Az éhségmenetről annyit hogy alig voltak és a legtöbbjére ráfér az hogy ne egyen ....

Északifény74 2013.02.15. 15:48:24

@Réka ‎: D, ez tetszett és egyetértek veled...

zopilote 2013.02.15. 16:01:42

@Lencsés István:
Akkor is ezt fogod mondani, amikor visznek a lampavas ala?:) Ketlem:)

Éhes_ló 2013.02.15. 16:28:36

@Réka ‎: ott találtam egy angol nyelvű lapot, de azon csak SZJA volt.
Az nem különbözik az általam hivatkozottól, legfeljebb annyiban, hogy nem adja meg a felső kulcsokat.
A nyugdíj, eü és egyéb járulékokról ott nincs szó.

(deleted) (törölt) 2013.02.15. 16:28:58

@Éhes_ló: milliószor volt már ezen a blogon linkelve alkoholizmus és öngyilkos stat. Csak azért hozakodom elő most ezzel, mert lécci ne már a szokásos sztereotípiákat.

A kedvedért (nem, nem a hotdog meg a nol meg a többi a forrás)

öngy
en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_suicide_rate

alkohol (volt már alkoholtípusokra is, de azt most nem keresem ki)
www.oecd-ilibrary.org/sites/factbook-2011-en/12/02/02/index.html?contentType=/ns/Book,/ns/StatisticalPublication&itemId=/content/book/factbook-2011-en&containerItemId=/content/serial/18147364&accessItemIds=&mimeType=text/html

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.02.15. 16:33:01

@Éhes_ló: idézem az euvonalat
A helyi adó önkormányzatonként eltérő, mértéke a munkavállaló lakóhelyétől függ. 2009-ben az adó mértéke 28,8-34,2 % között mozog, amelyet minden munkavállalónak a havi jövedelme után fizetnie kell.

Ez az a 30%, amiről én is beszélek. 30% fölötti adó nagyon ritka, kevés és inkább északi önkormányzatoknál fordul elő. Stockholmban valamivel alacsonyabb 30%-nál.
Tehát semmiben nem írtam valótlant vagy hibásat.

Éhes_ló 2013.02.15. 16:36:02

@szerengeti: ok, elfogadom, igazad van.
De ennél nem kevesebbszer volt már itt kormány- és ország fikázás is.
Emez trendibb?
Pont mint a mindig mosolygó svédek és a rosszkedvű magyarok hamis panelje?

Éhes_ló 2013.02.15. 16:43:51

@Réka ‎: jól idézed. Csak magadat kellene ilyen jól mellé tenni:
Ezt írtad ugyan is:
"...a svéd jövedelemadó 30%, ebben benne van az eü biztosítás, állami nyugdíjlevonás és egyéb járulékok, amit Magyarországon az szja-ra pakolnak rá többletként. ..."

Szerintem a járulékok (erre adtam forrást) erre jönnek rá és nincsenek benne.
Öregséginyugdíj-járulék 10,21 %
Özvegyinyugdíj-járulék 1,17 %
Egészségbiztosítási járulék 5,02 %
Munkahelyi balesetbiztosítás 0,30 %
Szülői biztosítás 2,60 %
Munkanélküliségi biztosítás 2,91 %
Bérarányos hozzájárulás 9,21 %
Összesen 34,42 %
Az szja 30%-ra ezek jönnek rá a svédeknél.
Ez nem kevesebb az itthoninál.
Messze nem.
Holott a poster állítása szerint itthon "lenyúzzák a bőrt".
Ennyi volt a vita tárgya csupán.

Void Bunkoid 2013.02.15. 16:47:08

@45eskoltozik: édes barátom, az lehet hogy "igénytelen" vagyok, de boldog.

Te meg egy állandóan siránkozó nyomoronc, akinek a saját szara is büdös. Ezzel a hozzáállással odakint sem fog tetszeni jobban, mert istenigazából neked amúgy soha semmi nem tetszik, ami éppen van, és hiába kalimpálsz, úgyis mindig lesz olyan, akinek jobban megy nálad, és ezért a kurva anyját és máris teperni kell meg menni innen, mert az felháborító, hogy miazhogyneménvagyokakiráááály.

De mivel 45 vagy és költözöl, ez azt jelenti, hogy 45 éves létedre képtelen voltál biztos egzisztenciát teremteni. No, akkor ki is a szerencsétlen? :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.02.15. 16:47:30

@Éhes_ló: nem volt vita targya, egyreszt mert Mon a dolgozo is fizetett egy valag extra jarulekot mig Sben csak az szjat fizeti es a jarulekokat a munkaltatoja fizet neki. Masreszt en majd akkor fogok veled a sved adorendszerrol vitatkozni, amikor majd te is adoztal itt tizeniksz evet es kaptal par szaz fizupapirt rajta az osszes adoval :)

skylla 2013.02.15. 16:47:37

nekem tetszett ez a poszt: kijöttem svedbe, mert en akartam. megtalaltam a szamitasomat. a töbi nem tartozik senkire. nem ertek egyet azzal a taggal, aki szerint sved elhetetlen hely. apropo tervezem, hogy elhuzok innen svedböl del-amerikaba vagy del-afrikaba. attol függ, hol süt többet a nap. ha meg meg tudom külöböztetni a napot a holdtol. a magyarok meg kapjak be. azoknak nem süt semmi a metroba' hehe. ezé nem tudnak mosolyogni.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.02.15. 16:50:33

@Éhes_ló: tehat az altalad felsorolt sok jarulekot nem a brutto fizetesbol vonjak. A (havi 35500 korona alatti) brutto fizetesbol ~30%- ot vonnak, slussz passz. Ha van meg kerdesed, szivesen segitek.

(deleted) (törölt) 2013.02.15. 16:50:59

@Éhes_ló: nem tudom, azt is írtam fentebb, hogy hagyjuk már ezt a mosolygós témát. Nyilván ott sem mosolyog mindenki, meg állandóan.
Az azért valószínű, hogy az általános hangulat összefügg a jólét szintjével és általában a bizalom, meg a közbiztonság helyzetével. Meg még sok minden más, egyéni dolgokkal is.

Void Bunkoid 2013.02.15. 16:53:38

@Void Bunkoid: sőt, igazából egy kicsit mindenkinek le kellene szállnia a földre. Én is arról álmodtam 13 évesen, hogy Kim Basingert fogom feleségül venni és Eddie Van Halennel fogok sörunikumozni Beverly Hillsben, de legalább a sarki italboltban, de azóta felnőttem, és rájöttem, hogy álmodozni lehet, és akár kergetni is lehet őket, de idővel felesleges, mert bizonyos idő után még mindig csak álmokat kergetve elszalasztunk egy rakás szintén jó és építő jellegű dolgot, embert, kapcsolatat, ami ott lenne az orrunk előtt, csak lesz*rtuk, mert a rózsaszín felhőt kergettük, ami lehet, hogy nincs is igazából.

Void Bunkoid 2013.02.15. 16:58:35

@bpetya75: tőleg meg elnézést kérek, megkövetlek, csak izééé, nem szmájliztál a végére, anélkül nemtom eldönteni, hogy komolyan gondolod-e vag csak karikírozod a jónépet :)

bpte 2013.02.15. 16:59:05

Én patikában dolgozom és szoktam mosolyogni a betegekre és vissza is szoktak mosolyogni,nem mindenki,de sokan.

(deleted) (törölt) 2013.02.15. 17:05:29

@Éhes_ló: Szerintem az van, hogy a járulékokat a munkáltató fizeti. Ez ugye ma Magyarországon 28,5% (munkáltató által fizetendő járulék), Svédoban 31% körüli összesen, és a munkavállaló béréből meg már nem vonnak többet. Progresszív az adó és vannak bizonyos kedvezmények, azt hiszem például alacsony bérre is kevesebbet kell fizetni.

(deleted) (törölt) 2013.02.15. 17:18:07

@Éhes_ló: ez meg épp mai:

"Az OECD szerint nagy az átlagos adóék, különösen az alacsony jövedelműek esetében. A szervezet 2011-es adatai szerint az átlagos adóék - azaz a foglalkoztatás adóterhének (munkáltatói és munkavállalói) a teljes foglalkoztatási költséghez (nettó munkabér + munkáltatói és munkavállalói adóteher) viszonyított aránya - Magyarországon kétgyermekes, két kereső felnőttből álló család esetében 37,74 százalék (a 8. legmagasabb az OECD tagállamai között), míg egy gyermek nélküli, átlagkeresetű felnőtt esetében 49,38 százalék (a 3. legmagasabb az OECD tagállamai között)."

hvg.hu/gazdasag/20130215_Vagyon_es_nyugdijadot_javasolnak_a_korma

pudliho 2013.02.15. 17:39:57

Mi mindig mosolygunk és vicceket mesélünk az ügyfeleknek mégse látszanak boldogabbnak, mindig csak sírnak meg keseregnek.

Üdv
Sírásó

Lencsés IIstván 2013.02.15. 17:47:58

@micsoda?:

@zopilote:

ha kivancsiak vagytok mekkora nyomorekkal vitatkoztok, ime: www.facebook.com/istvan.lencses.9

csak szolok, hogy azta szintet sem uti meg ez a nyomoronc troll, hogy az ember felcsessze magat rajta, annyira ostoba, tapasztalatlan es eletkeptelen.

Lencsés István 2013.02.15. 17:48:17

@zopilote: Szerintem előbb tanulj meg írni , aztán kommunikálhatunk . :) ;)

ffüttyfürütty 2013.02.15. 17:57:20

Én mosolyogtam a metrón, de aztán felnőttem (egyébként kínosnak éreztem gyerekként az egymás arcába mereven nézést, valahogy ennek feloldásaként mosolyogtam emberekre, aztán meg az volt kínos hogy bár én mosolygok ők még mindig faarcúak) :)

ffüttyfürütty 2013.02.15. 18:04:33

Egyébként nagyon jók a képeid. :)

bpetya75 2013.02.15. 18:19:06

@Void Bunkoid:

Semmi gond.

Direkt nem tettem szmájlit, mert genyó voltam ;-)

ffüttyfürütty 2013.02.15. 18:23:53

@bpetya75: Ma biztos nem adták át a helyüket a mókusok!

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.15. 18:38:53

@Void Bunkoid: te tenyleg bunkoid vagy :) nem feltetlen anyagiak miatt koltozik el az ember ! Pl ilyenek miatt mint te!
Az egzisztenciamrol semmit nem tudsz, jobb is..mert akkor azert fikaznal!
Orulok hogy te happy vagy..legyen ez mindig igy!

Tamás András György 2013.02.15. 18:40:10

@45eskoltozik: en is orulok, hogy reg nem elek a szarparaszt naci bunkok kozott. persze ez nekik magas.

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.15. 18:46:27

@Tamás András György: nyomjak a mantrat..ennyi! Ha jol megy neked, akkor vagy zsido vagy bunozo, ha eltantorogsz, es sikeres leszel, ami nem nehez a magyar viszonyok utan, akkor megint vagy zsido vagy hazaarulo :))) micsoda nep a magyar :)

kukatr 2013.02.15. 18:49:06

Bocs, hogy offolok, de miért van az, hogy minden egyes alkalommal, amikor betöltöm ezt az oldalt a böngésző a géppel együtt lefagy? Mit tiltsak le Adblock-ban, hogy ez ne forduljon elő?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.15. 18:49:42

OK
Itthon ujra.
tul az utolso interjun es vizsgan
csak 100 %-osra sikerult, amivel nem vagyok tul elegedett:)
marcius 19-en teszem le az eskut /feleskuszom?/
onnantol leszek allampolgar
ami nincs ellenemre:)
na most kicsit olvasok, mit termeltetek
gratulaciokat es viragot az oltozombe

kpityu2 2013.02.15. 18:54:56

Please..., hát igen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.15. 19:02:55

@45eskoltozik: thx
nagyon elveztem
az igazsag az hogy mag akartam kicsit kibontani a velemenyemet az alkotmanyrol meg a fuggetlensegi nyilatkozatrol, de elhajtottak...
a krapek tiszta ideg volt, mikor mondta mondjak 2 indian torzset es el kezdtem sorolni
a 15-nel elkuldott a turoba /na ez nem nagy etvasz, cask szeretnenek haladni, es ha 2 kell , akkor ne mondjak 3-at se:)
de nem hagytam magam
szeretem az indianokat
a ceremonia meg ashevillbe less, aminek nagyon orulok, mert sok ismerosom is el tud jonni

blackhairlady 2013.02.15. 19:05:06

@hagyma: Gratulalok!: Hianyoztal tegnap, emlegettunk:)

Reszemrol kernek egy reszletes, tenyszeru beszamolot a vizsgarol, majd a vegen a szemelyes vonalkent elmeselheted az unneplest is Maryvel:)

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.15. 19:05:19

@hagyma: miert nem mondtad, h a gojko mitic volt a winetou, do you know him, sir? The apache indian :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.15. 19:07:09

a poszthoz nem sokat tudok hozzaszolni
jo
oszt ennyi
nekem volt olyan eelkepzelesem, hogy elkoltozunk alaszkaba, de ahogy beleastam magma , minden kedvem elment
namost ezt gondolom skandinaviarol is
no-no-no
ahogy afrika sem persze
kopogtat a tavasz, utoljara toltottem meg amadaretetot, a nap kezd koraabn kelni es kesobb nyugodni
en 4 evszakra vagyok belove

VHB 2013.02.15. 19:11:42

@45eskoltozik: Pont ugyanolyan Magyarország, mint Izrael. Az összes szomszéddal rossz viszonyban vagyunk és honfitársaink a világ bármely pontján bármilyen pozícióban fellelhetők. Míg zsidó negyed van, a magyarra még várni kell. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.15. 19:13:42

@blackhair-lady: akkor visszaolvasok:)
majd leirom par szoban milyen egy ilyen
az unneplest elcsesztuk, mert 1 nappal korabban mentunk es mar szerdan megunnepeltuk, ezert kicsit masnapos voltam a vizsgan
de az igazi unneples majd marc 19-en jon, akkortol leszek hivatalosan allampolgar
@45eskoltozik: most nevetni fogsz, de mondtam neki, hogy en tudom az indianokat es az apacsokat NDK-s filmekbol ismerem
nem igazan ertette
sejtelmuk sincs Karl Mayrol, ahogy neki sem volt az indianokrol

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.02.15. 19:14:54

@hagyma: nalunk is negy evszak van (jelenleg epp 2 fok es olvad), csak nyaron 25-30 fok között van a meleg es ki lehet menni legkondi nelkul is, amit meg DC-rol sem tudok elmondani, nemhogy NC-rol. A nappalok es ejszakak atlagolva percre pontosan ugyanolyan hosszuak mindenhol. A vizsgahoz nagy gratula :)

Éhes_ló 2013.02.15. 19:19:16

@Réka ‎: van kérdésem:
Itthon a munkabér közterhei eszerint alakulnak:
topkalkulatorok.hu/mi-mennyi-2013-ban-mi-mennyi-lesz-a-2013-as-evben.html
Melós fizeti:
SZJA 16%
Nyögdíj járulék: 10%
Eü.járulék természetbeni: 4%
Eü. járulék pénzbeni: 3%
Munkaerőpiaci járulék: 1,5%
Munkaadó fizeti:
Szociális hozzájárulási adó 27%
Munkaerőpiaci járulék 1,5%
Összesen: 34,5% + 28,5% = 63%

Svéd:www.hotdog.hu/svedorszag/svedorszag-alapok/adozas-2
Melós fizeti: 29-34% (ez felmehet egészen 59%-ig)
Munkaadó fizeti: 34,42%
Összesen: 63,42 - 68,42%
Ehhez még van vagyonadó is.

Nos szerintem továbbra sem itthon nyúzzák le az adózó bőrét is, ahogy azt a poster írja.
Már ha sikerült összevetni két adómértéket és a vagyonadó hatását.
AZt nem zárom ki, hogy ott vidámabban fizetnek adót, mert kevesebbet lopnak el a korrupt politikusok.
Bár valami miatt a csehek és mi is gripent vettünk és ezt a cseheknél nem találták kenőpénzmentesnek, tehát megy a bolt ott is, csak nem vadkeleti módon....

blackhairlady 2013.02.15. 19:23:17

@hagyma: Akkor mar hozzavetoleg csak 1 honapot kell aludni es amerikai allampolgarkent elhetsz tovabb. Vegre beteljesult a nagy vagyad. Vegul is ezek az igazi sikertortenetek. kituzni egy celt, es azt beteljesiteni. aztan hogy kinek mi az, az mar egyentol fugg.

Taxomükke (UK) 2013.02.15. 19:25:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Dehogyis elhetetlen. Kituno sved embereket ismerek, vidamak, baratsagosak, en valahanyszor ott jartam, remekul ereztem magam. Minden orszagnak vannak hatranyai, de szamodra lehet, hogy elhetetlennek tunik, szerintem biztosan nem az.
Jobb, mint Hollandia.
Bar az sem elhetetlen.
Szerintem.

Éhes_ló 2013.02.15. 19:25:30

@szerengeti: köszi a linket, érdekes cikk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.15. 19:27:43

@Réka ‎: hat en az en allamomat job idojarasunak tartom, mint skandinaviat, de errol kar beszeln
kosz a gratulaciot, tenyleg nagyon egyszeru, ha mar idaig eljut az ember
@blackhair-lady: ez olyan,, hogy en elterm elotte is, voltam ovodas, iskolas, katona, volt sok melom, sok nom stb. szoval ez enm ugy van hogy kituzom a celt es akkor tuzon-vizen at, en eltem amerika elott is es tudnek elni allampolgarsag nelkul is
de igy jobban esik
sokan leszarjak, ha mar igy alakult, nekem fontos volt
meg egy eskutetel...
ha addig nem lovom le Maryt, akkor valoszinu nem lesz gond

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.15. 19:28:36

@blackhair-lady: errol van szoooo, nem fikazni, hanem orulni a masik sikerenek, a beteljesult celoknak..ez a lenyeg! Hiszem azt hogy a masik sikere osztonzoen hat a normalis emberekre!

bpetya75 2013.02.15. 19:29:08

@hagyma:

Gratula! Jól nyomtad :-D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.02.15. 19:30:00

@Éhes_ló: Pontosan. Mivel a jarulekokat itt a munkaltato fizeti, a zsebben marado fizetes aranyaiban is sokkal magasabb. Hiszen bertargyalaskor arrol a brutto fizetesrol alkudsz, aminek 70 szazaleka nalad marad. Az megint mas teszta, hogy a munkaltatora rott, valoban magas jarulekok visszatarto hatassal vannak a munkaltatok toborzasi kedvere es ezaltal az egesz gazdasagra, de akinek van allasa, az jol jar ezzel a konstrukcioval.

bpetya75 2013.02.15. 19:33:24

@Taxomükke:

Esélytelen vagy. Max leírta, hogy a 40. szélességi körtől északra számára élhetetlen a világ. Csak szereti kihagyni az utalásokat, hogy ezt saját magára érti. Biztos azért, mert minek beleírni folyton, hogy szerintem, meg számomra, meg véleményem szerint ;-)

Na, ha erre a provokációra se reagál, akkor kikapcsolták nála a netet vagy nem tom mi van...

Taxomükke (UK) 2013.02.15. 19:33:32

@DirtyHarry: Nem, szerintem az elnoki lakosztalyban voltak, uzleti uton, es hat ugye nem kisebb ember, mint szemelyesen a focincer (majd az etteremszakos kollega megmondja, sous vagy nem sous chef) ment hozzajuk kiszolgalni... es mivel a svedek mind tegezodnek, azt kerdezte, amit. Egyebkent ugy erdeklodott volna, hogy "Onoknek pedig miben allhatok a rendelkezesukre?"

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.02.15. 19:34:24

@Éhes_ló: hajjaj vannak itt is szaftos ugyek, most eppen egy sokmillios, ado-es jarulek be nem fizeteses botrany robbant ki az egyik legnagyobb nonprofit szervezetnel. De itt ha valami kiderul, akkor altalaban gurulnak a fejek rendesen, nem pedig az van, hogy negy ev mulva is ugyanaz a korrupt hajfej vigyorog a kepernyon.

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.15. 19:35:56

@Réka ‎: viszont a nagy kulonbseg mit ad vissza a sved eg. Ellatas es a social es mit ad a magyar :)) mert a magyar vicc kategoria! Nyugdijas sved ismerosom färdtjänst taxival utazgat :)))) utazgat es eli a megerdemelt nyugdijas eletet...magyarban meg eheznek a nyugdijasok, most mar az lakossag is...de az ado nagyobb mint svedben!

m6beütő 2013.02.15. 19:37:06

Magyarnak lenni jó.
Magyarországon élni jó, mondják a lázár meg orbán félék.
Cserélnék velük:én határoznám meg az ő pénzüket meg a magamét is....

bpetya75 2013.02.15. 19:38:42

@ffüttyfürütty:

A mókusok nem, de ma délután érdekes tapasztalatom volt.

Gyalog, busszal, meg autóval is közlekedtem, meg még boltban is voltam. Nem hogy nem ütöttek el, de még át is engedtek a zebrán. Se a sofőr, se az utasok nem voltak bunkók, és senki sem sírt, vagy vágta fel az ereit. Amikor meg autóban ültem, és icsit erőszakosan kerestem a megfelelő sávot, akkor sem dudáltak le az útról. A boltban meg egyenesen rám mosolygott egy nyugdíjas néni, és amikor új kasszát nyitottak, akkor kedvesen beengedett maga elé a három csomag vecsési káposztámmal (sőt, a fiát elszalajtotta, hogy vegyen egyet).

Szóval akkora az eltérés a személyes tapasztalatom, meg az itt oly sokszor olvasott horror-zombi-koromsötét történetek között, hogy kezdem magam a Truman-showban érezni, mint valami Peter Truman.

ffüttyfürütty 2013.02.15. 19:45:50

@bpetya75: de most ezt leírtad és megkönnyebbültél :) (gondolom azért sokat számít a falu és a kisváros meg Bp. közti különbség emberléptékűségben) :)

bpetya75 2013.02.15. 19:49:39

@ffüttyfürütty:

Nem! Nem könnyebbültem meg! Mi van, ha tényleg Peter Truman vagyok és még sosem láttam a kupolán kívüli világot, csak képzeltem az egészet! Brühühü

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.15. 19:49:55

@bpetya75: volt egy jo napod...kerlek egy egesz hetet kivanok neked az 52 bol :)))

kzolika 2013.02.15. 19:51:00

@micsoda?: "Vagy állandóan hülyítenek, hogy 10 %- al csökken a gáz, és a villanyszámlád. Azt hiszed akkor könnyebb lesz, aztán kiderül hogy sehol semmi, már február közepén járunk."

Én már be is fizettem az első csökkentett ELMÜ számlát, tehát létezik. És tuti nem tévedtem, mert spec okból a villanyszámla adatait át kell tennem Excel táblába és láttam, hogy minden eleme egyik hónapról a másikra 10%-kal csökkent.

ffüttyfürütty 2013.02.15. 19:51:50

@bpetya75: Egyszerű, ne akarj látni a kupolán kívül és minden rendben lesz. :D

kzolika 2013.02.15. 19:58:55

@Réka ‎: "Mivel a jarulekokat itt a munkaltato fizeti, a zsebben marado fizetes aranyaiban is sokkal magasabb. Hiszen bertargyalaskor arrol a brutto fizetesrol alkudsz, aminek 70 szazaleka nalad marad."

Mindkét részre az a válasz, hogy Magyarországon is. A munkáltató fizeti a munkáltatói terheket (talán azért hívják munkáltatói tehernek?) és - legalábbis - én a bruttóm majd' 66%-át kapom nettóban. És minden interjún bruttóban, sőt éves package-ben gondolkodom.

blackhairlady 2013.02.15. 20:01:29

@45eskoltozik: "Hiszem azt hogy a masik sikere osztonzoen hat a normalis emberekre!"
Pontosan igy van, en is hiszem ezt. Az irigyseg csak felesleges energiakat szippant el az emberbol, es megmergezi a lelket. Raadasul attol nem lesz jobb nekem, hogy megesz a sarga iigyseg.

bpetya75 2013.02.15. 20:03:28

@ffüttyfürütty:

Tisztára kegyetlen vagy. Ne érdekeljen az igazság? Elégedjek meg a művel? Ki vagy rúgva! Nincs szükségem ilyen tanácsadókra!

@45eskoltozik:

Nagy hírem van! 1 hétnél bőven több jó napom van.

zobod 2013.02.15. 20:16:03

@Nekézseny fan: ha nem érzi ott jól magát, arról nem az ország tehet. Svédországban a természet gyönyörű, turistaként jártam ott. Napsütés, friss és tiszta levegő még Stockholmban is, parkok, tágas, nem zsúfolt. Lehet, hogy kifogtam, az időjárást biztos, de nem tűnt valami élhetetlen ázsiai/közel-keleti zsibvásárnak.

Éhes_ló 2013.02.15. 20:26:34

@Réka ‎: azért van párszáz év társadalmi fejlődési előnyük és földrajzilag is védettebbek a bizánci hatásoktól..
A távolság így már nem is tűnik olyan nagynak. :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.02.15. 20:32:00

@Éhes_ló: volt ott nehany erdekes biznisz a haboru alatt is meg hasonlok :);persze hogy nem szentek

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.15. 20:35:02

@Éhes_ló: nincs.... A svedek europa egyik legszegenyebb orszaga volt 1945 ig! Viszont ugy mondtak nekem, hogy a magyarok mindent tudnak, a legtobb nobel dijas magyar ( vagy magyar zsido) a magyar nagyon intelligens nep. Munkamanias ( inkabb nyugaton) .stb stb
Megis erdekes, hogy kurva nagy lejtomenetben van a nep es az orszaga!

Tamás András György 2013.02.15. 20:48:57

@kzolika: majd ha a szolgaltato nem fejleszt es nem lesz aram, akkor a lopott exceledbe sem tudsz semmit beirni. ez var a 10%-os magyarikra... :-)

zobod 2013.02.15. 20:52:17

@45eskoltozik: a világháború után a svédek nem csak a jó oldalra kerültek, de egyént tisztelő, ugyanakkor érvényesülés ösztönző protestáns karakterük révén élni is tudtak a lehetőséggel. Míg ők fejlődhettek, meglovagolhatták a történelem legnagyobb konjunktúráját (nyugati világ fejlődése a II. VH után), addig mi egy iskolázatlan, gonosz, bugris tahó helytartóklikk szovjet katonai megszállásra alapuló diktatúrájában vegetáltunk el évtizedeket. A svédeknél sokkal szegényebb finnek is ki tudtak bontakozni a nyugati gazdasági rendszerben. Aki szemléletes példákat szeretne a szocializmus gyilkos, nemzetpusztító hatására az vesse csak össze az NDK-t az NSZK-val, vagy Észak és Dél-Koreát. Hogy ugyanaz a nép, kb. ugyanonnan indulva hova jut el az egyik rendszerben, hova a másikban.

Chamroe 2013.02.15. 20:56:00

Eltűnt Maxval....
Kövezzetek meg érte, de nekem hiányzott :)

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.15. 20:59:33

@zobod: teljessen igazad van....fogjuk a szovjet megszallasra! De mi van az elmult 24 evvel? Nehez ez a eszmefuttatas!

nyuszigonosz 2013.02.15. 21:01:44

@Void Bunkoid: Ez a nap írása!
Tényleg, minden irónia vagy hasonló mentesen!

bpetya75 2013.02.15. 21:02:19

@45eskoltozik:

Szerintem kevered őket a norvégokkal.

Tamás András György 2013.02.15. 21:02:35

@45eskoltozik: aki valamit tud, az mar reg kint dolgozik.

DieNanny CH 2013.02.15. 21:03:19

@kukatr:
Nálam is ugyanez van. Én kivárom azt a 2 prcet, míg feléled...

2013.02.15. 21:10:59

Már egy jó ideje olvasom a blogot és mindig megakad a szemem azon, hogy írjátok itthon nem mosolyognak az emberek és mindenki pesszimista. Én minden nap mikor elindulok a mh-emre és még bent is csak mosolygok és mosolygok. :) Azért elég sokan vissza szoktak mosolyogni de azért látom, hogy sokan nézik, hogy no! ez se normális! :)
De tényleg jobb egy mosoly ami néha nem is igazi, mert nagyon mocsokul bánnak az emberrel a munkahelyén... minthogy lássák az arcomon milyen nehéz is ez az egész.

A poszt meg szerintem jó csak rövid. :)

zobod 2013.02.15. 21:12:46

@45eskoltozik: pedig szűkült az olló, Svédország és Magyarország között nagyobb volt a különbség a rendszerváltás idején, mint most. Viszont a svédek sem ölbe tett kézzel ültek az elmúlt két évtizedben, nekünk egy dinamikusan előrehaladó nyugathoz kell felzárkózni.

kacce 2013.02.15. 21:17:53

Már nem olvasom a határátkelőt. Ezt most elolvastam. Kár volt. Elvesztegettem 5 percet az életemből. Sosem értem, hogy ha valakinek bejön élet külföldön, minek köpköd vissza. Na mindegy.

Egyébként idén hazaköltözünk.

tableno 2013.02.15. 21:20:10

@kacce: Hé kacce, régen láttunk! Szóval akkor alakul a hazaköltözés projekt?

nyuszigonosz 2013.02.15. 21:21:11

@hagyma: Hát hagyma, gratulálok!

Virágcsokrot azt ugyan nem küldök, de ugye mire odaérne, elhervadna...

Viccet félretéve: örülök, hogy sikeres voltal tegnap.

nyuszigonosz 2013.02.15. 21:23:16

@Chamroe: Tényleg nincs sehol sem Maxval a birca...
Nem kövezlek meg, mert nekem is hiányzik.

zopilote 2013.02.15. 21:29:39

Vesszek meg, ha ertem:
Vizilo irja, hogy: "Az állami ideológia szintjére emelt egalitarizmus teljesen lerombolja az
egyéni felelősséget és szabadságot... "
Zobod pedig ezt irja: " de egyént tisztelő, ugyanakkor érvényesülés ösztönző protestáns
karakterük révén élni is tudtak a lehetőséggel "
Es mindketten ugyan arrol a Svedorszagrol beszelnek. Kerdezem en, melyik a jobb: az
az egalitirazmus, ahol nincsenek nagy tarsadalmi kulonbsegek, ahol a nyugdijas tudja el-
vezni oreg napjait, nincsenek ehezo gyerekek, hajlektalanok, ehberert dolgozo munkasok.
Vagy az, ahol a 10% elit viszi az osszvagyon 90 % - t, a munkas retegek, a kozeposztaly
a feje tetejeig el van adosodva, ahol elzavarjak a hajlektalanokat, mert rontjak a varoske -
pet (vagy a latasuk "lelkiismeret furdalast okoz" ha van meg egyaltalan lelkuk). Gondolom
a Skandinav nepek tanultak a tortenelembol, es tudjak, mi volt az oka a szegenysegnek.
Az ongyilkossagi statisztikanal elgondolkoztam azon, hogy a vilag egyik legfejletett tecni-
kajat eloallito Del - Korea dobogos helyen van, mig a vilag legszegenyebb, legnyomorul-
tabban elo nepe nem is ismeri az ongyilkossagot (Haiti)

2013.02.15. 21:30:23

@zopilote: Neharagudj, hogy csak így Rád írok de, most olvastam vissza régi kommentjeidet és említetted benne, hogy raktál fel képeket az indafotóra zopilote névvel. Szerettem volna megnézni, de nem találtam. Már levetted?

bpetya75 2013.02.15. 21:33:47

@kacce:

Szia Hölgyem!

Hol fogtok letelepülni, vagy csak mint venatorék, ahol összejön a munka?

Baba, mama jól vagytok? ;-)

tanato 2013.02.15. 21:34:52

@kacce: Én is üdvözöllek,az egyik holland posztnál már hiányoltalak mint országfelelőst.Mekkora már a trónörökös?

Mrsmihaly 2013.02.15. 21:39:25

@Void Bunkoid: Mindenki mas. Nekad a boldogsagot az otthonules biztonsaga adja. Van akinek a boldogsagot a vilag latas es arra a nyitottsag adja. Van Aki elegedett azzal amit lat es hall a mediatol. Van Aki mindent szemelyesen szeret latin es atelni. Ezer jo hogy kulönbözöek vagyunk. Van aki nyitott a vilagra, van aki elegedett a maga kis falujaval. Ez nem gond, ez a tolerancia, el kell fogadni, hogy van ember, aki maskeppen szeretne leelni az eletet. Mi ebben a gond?

bpetya75 2013.02.15. 21:39:30

@zopilote:

Nem olyan egyszerű a válasz, mint elsőre tűnik.

Egy ismerősöm esete jut eszembe. Skizoaffektív zavarral, vagy mi a szösszel kezelik. Ez, ha jól értettem, valami olyasmit jelent, hogy az agya időnként túlpörög, és olyan hullámhegyeket és -völgyeket él meg, amik túlterhelik a szervezetét, és fizikai összeomláshoz vezetnek. Gyógyszerrel leszabályozzák a dolgot. Se fölfelé, se lefelé nincs kilengés, így biztosítják neki a nyugodt, eufória és letargia mentes életet. Jó ez? A halálnál talán...

Egyébként azt mondta a legutolsó rohama után leszedálva, hogy akkor (a roham idején) volt életében a legboldogabb.

zopilote 2013.02.15. 21:45:36

@dióstészta:
Nem vettem le, azt hiszem, a keresesen belul a felhasznalo nevhez kell betenni, hogy zo-
pilote. Lehet, hogy igy konnyebb: indafoto.hu/zopilote
Azt hiszem, teszek fel ujakat hamarosan (sajnos egy 2 Gb - os harddrivom tonkrement,
amin a legtobb fotom, HD videom volt) Szerencsere par Blu Ray discen maradtak meg.

bpetya75 2013.02.15. 21:49:58

@Mrsmihaly:

Bár nem nekem írtad, de azért válaszolnék rá.

Szerintem a tolerancia akkor jó, ha oda-vissza működik. Gyanítom, hogy Voidnak is az a baja, ami nekem szokott, hogy a büdösbunkóparaszt magyarországi nyomoronc tolerálja már a nagyon világlátott és felszabadult, és hepi kommentelőket, de ők nyugodtan lebüdösbukóparasztozhatnak bennünket, mert nem szarjuk össze magunkat a vágytól, hogy utánuk vágtassunk a tuti jóba.

Vannak, akik képesek tolerálni azt, aki nem akar eljönni itthonról, és vannak akik nem. Ez utóbbiakkal van nekem, meg szerintem jórészt Voidnak is gondunk.

bpte 2013.02.15. 22:03:05

@bpetya75: Ez nagyon vicces volt!!
Egyébként így van.

kovacs55 2013.02.15. 22:07:38

@Vali Tamás:
"Malmö szerintem, nagyon élhető város..."

No.1 a sved bunugyi statisztikaban...

kovacs55 2013.02.15. 22:14:31

@tableno:
Svédországban az az egyetlen jó dolog, hogy elég pénzt lehet ott keresni ahhoz, hogy jó messzire elhúzzál onnan.

Latod ebben teljesen egyetertunk...Bar a Skr mostani allasa nem olyan jo, ott is meg mashol is hamar elfogy a zsozso...

bpetya75 2013.02.15. 22:16:30

@Mrsmihaly:

Még egy kiegészítés. Nem mélyedtem el a kolléga álláspontjának megismerésében. Ha Ő azok közé tartozik, aki szerint a külföldön élő honfitársaink hazaárulók és lúzerek és mitpofáznak bele, akkor ettől a véleménytől elhatárolódom. Hiszen ha nem tetszik, hogy megugatnak, mert ott és úgy élek, ahol és ahogy nekem tetszik, akkor én sem ugatok meg senkit ezért, bárhol is van a bolygón.

@bpte: :-)

Taxomükke (UK) 2013.02.15. 22:17:18

@bpte: Hat persze, mert betegek, fajdalmaik vannak, azert nem mosolyognak...
;-)

Taxomükke (UK) 2013.02.15. 22:25:57

@nyuszigonosz: Nem a viragot kuldod, a rendelest, a helyi viragos meg kiszallit: www.fleurop.hu
Grat, hagyma!
Mikor allitod at az automata hejesirass lyavitot?
Cask less most mar ra idod...

bpetya75 2013.02.15. 22:26:05

@bpte:

Húú, ne is mondd! Tegnap rosszat szóltam a patikában. Multivitamint akartam venni a gyerekeknek. Elkezdte szegényem mondani, hogy mi van, marslakócskák meg mifene. Mondtam neki, hogy a marslakókat hagyjuk, vitamin kell a gyerekeknek, nem játék. Elég nyersen sikerült megfogalmaznom a dolgot, látszott rajta, hogy magára vette. Utána győztem bocsánatot kérni. Ráadásul nem tudtam ep kártyával fizetni érte, azon megint puffogtam kicsit. Azt hiszem el lettem könyvelve bunkó fickónak. Pedig annyira nem is, csak most így jött össze ;-)

kovacs55 2013.02.15. 22:29:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"Jók a képek. De a lényeg: Svédország élhetetlen ország, mely nem embereknek való"

Kiegeszitenem...Nem Feher Embereknek Valo....
Annyi mar a sokfele budoslabu arrafele akiknek eszuk agaban sincs beilleszkedni csak az allammal tartatjak el magukat es meg a pereputtyot is odaviszik a vilag masik vegerol...Persze az allam is hibas mert nem tamasztanak kovetelmenyeket a bevandorlokkal szemben, elnezoek, megertoek, gyenge jogszabalyok, stb.

nyuszigonosz 2013.02.15. 22:39:49

@Taxomükke: Kedves vagy, de ismerem a fleuropot. ( Majd 20 éve élek itt, és szoktam az anyunak virágot küldeni haza)
Ez volt a (sikertelen) vicc részemröl: mármint, az a virágcsokor, amit azért nem küldök, mert ugye elhervadna.

nyuszigonosz 2013.02.15. 22:43:30

Svédországban sosem éltem, nem tudok az élhetö vagy élhetetlenséghez hosszászólni, de a svéd krimik, azok fantasztikusak!!!!

kovacs55 2013.02.15. 22:47:28

@Lorinc:
sved tudas meg angol tudas, egykutyaf@sza, ott is nagy a munkanelkuliseg es nagyon nehez az elhelyezkedes akar diplomaval vagy anelkul, persze vannak kivetelek de higgyetek el egy-egy barmilyen munkara sok jelentkezo van, nap mint nap cikkek vannak az ujsagokban hogy a delikvensek panaszkodnak (svedek meg kulfoldiek is) hogy milyen sok CV-t kuldtek el es az esetek tobbsegeben meg csak nem is meltatjak valaszra oket...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.15. 22:49:43

Bocs az OFF-ert, de ezt a videot most talaltam, es gondoltam megosztom azokkal, akik szeretik a virtualis utazasokat, es latvanyos legi felveteleket. Baratnom fiai eppen itt vendegeskednek (LA, California), igy nekik (is) akartam egy kis "emlekosszeallitast" :) Ha van kedvetek, es idotok (es kicsit ki akartok kapcsolodni a locs-pocsos februari hetvegen, akkor nezzetek meg:) idohianyban szenvedoknek tipp: elore lehet porgetni:)) www.youtube.com/watch?v=4rXhaI-0RkA

kovacs55 2013.02.15. 23:02:26

@Nekézseny fan:
Nem tudom, hogy Malmő mennyire tipikus svéd város.......

A leirtak SAJNOS IGAZAK, nem loditott az illeto...szemelytelen, elhetetlen, rideg hely teli depis emberekkel, az utcan igyekszel elkerulni a szemkontaktot mert van aki erre pipul be. Ott is bezartak az ottani "Harshegyi szanatoriumot"...

Spacecake 2013.02.15. 23:08:36

'A haza hozott vissza. Ezt az ember nagyon sokára érti meg. Persze az is benne van, hogy aki akár most elmegy egy másik országba, hogy ott egyedül, teljesen idegen környezetben éljen, az borzalmas traumákat vállal magára. És ez egész életén végigkíséri az első nemzedéket, például a szülők és a gyerekek viszonyában.'

érdemes elolvasni,legalábbis annak aki szeret kettőnél tovább gondolkodni...

konyves.blog.hu/2013/02/15/oravecz_imre_interju?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2013_02_15&utm_campaign=index

enrobag 2013.02.15. 23:13:29

@Spacecake: hát, ez fantasztikus:-)))
csak azért jelentkeztem most be, hogy belinkeljem az Oravecz interjút.
Megelőztél:-))) Nem baj, persze.

Spacecake 2013.02.15. 23:16:24

@enrobag: :-)
egyszerűen ordított h linkeljem ide!!!
tanulságos.

enrobag 2013.02.15. 23:18:53

@Spacecake: kár, hogy késő van már, nem sokan látják. De ha egyszer az ember úgy érzi, hogy linkelnie kell, hát nem tartsa vissza:-)))

kovacs55 2013.02.15. 23:25:10

@kacce:
Sosem értem, hogy ha valakinek bejön az élet külföldön, minek köpköd vissza...

vazze, ezt en sem fogom megerteni soha...

Spacecake 2013.02.15. 23:26:43

@enrobag: elmentettem,témába fog ez még itt párszor vágni:-)

enrobag 2013.02.15. 23:29:50

@Spacecake:
jó ötlet!
Jó éjszakát!

iranylondon (törölt) 2013.02.16. 00:01:04

EZT AZ!!!! ÉN ILYEN TÖRTÉNETEKET SZERETNÉK HALLANI ! NAGYON ÖRÜLÖK, H SIKERÜLT ÉS H NEM ADTAD FEL!!!!! :D

Én személy szerint kb uerre készülök.
Eldöntöttem ,nem maradok itt.
Nincs miért.
Igazából már a gyomrom felfordul itt mindentől, fel vagyok háborodva, ami itthon zajlik.
Ide kár szülni is, de tényleg, esetleg, ha vkinek tényleg nagyon jól megy, de 100-at keresni is pont az éhenhalásra jó, és ahol én élek a többségek JÓVAL alatta keres!!!!!!!!

Független diplomás 30 éves nő vagyok, hitel nélkül, semmiféle kötöttségem nincsen, egészséges vagyok, bármit el tudok végezni, hamarosan elhagyom én is az országot. jelenleg zsebpénzért dolgozok, semmi értelme, itt csak leépülök minden szinten....
Előbb egy két hónapos Ázsia túra hátizsákkal a barátnőmmel! :)Nem először, Ázsia egyes országai fillérekből kijönnek szó szerint, saját tapasztalat. India meg egy életre szóló élmény, akkora buli, h ki se lehet fejezni, imádom ! :D

Azután pedig Anglia.
Nem tudom, mi lesz ebből az országból, pedig én sokáig optimista voltam.

MERJETEK LÉPNI , HAJRÁ! ::D

kacce 2013.02.16. 00:36:01

@tableno: Szia, alakul. Ősszel megyünk haza.

@bpetya75: Szia Pedróatya!!! Balaton. Vonz a víz, csak persze kevesebb esővel és több domborzattal :) Jól vagyunk, köszi. Vészesen közeledik az első szülinap :)

@tanato: Szia, nem is tudom melyik poszt lehetett, hónapok óta nem néztem fel ide. Blog.hu-n sok a troll, nekem meg ahhoz nincs kedvem :) Már 9 hónapos.

kacce 2013.02.16. 00:46:27

Hm, lehet, hogy Ázsiát meg Indiát be lehet járni olcsón (repjegy akkor sem 1000 Ft), de akinek erre telik, az azért nem éppen az éhenhalás szélén van otthon.

Ebből a szép Magyarország lehúzásból lehet, hogy ezt a részt inkább kihagytam volna, mert így nem valami hiteles.

Na mindegy, jöhetnek a kövek ;)

Ui: Ahogy régen a postr-en, itt is azt mondom, hogy igen, menjetek külföldre, mert jó dolog. Sokat tanulhattok, kereshettek pénzt, szélesíthetitek a látókört, de ne dühből induljatok el. Úgy nem lesz jó.

hothead 2013.02.16. 00:52:15

@kacce: szia, én azt gondoltam, még maradtok néhány évig. vagy kaptatk valami jó munkaajánlatot? írsz majd mo-ról is? engem érdekelne.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.16. 00:57:44

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: erdekes modon mi pont oda vagy(t)unk.
Egyelore jegelve a terv, bar teny es valo, hianyzik a (tobb) ho.

kacce 2013.02.16. 00:58:58

@hothead: Szia, nem kaptunk. Saját döntés. Mielőtt kijöttünk, azelőtt is elboldogultunk, most is menni fog. Persze sok jó holland dolog, amit megszoktunk, biztosan hiányozni fog. Most meg otthoni dolgok hiányoznak. Ez ilyen. Ehhez ki kell menned külföldre, hogy meglásd és természetesen az sem mindegy, hogy milyen élethelyzetből kerültél ki, tudom.
írnék én szívesen, csak sok kedvem nincs troll beszólásokat olvasni alatta, szóval még nem tudom ;)

hothead 2013.02.16. 01:11:02

@kacce: sok sikert neketek! érdekes lenne pedig olvasni, talán megjön a kedved hozzá, ha már ott lesztek és látod a különbségeket. mondjuk, a fenntartásaidat is megértem :)
tudtad, hogy momo-nak is kislánya született?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.16. 02:05:25

mindenkinek kosz
sphotos-b.xx.fbcdn.net/hphotos-prn1/s480x480/16981_10200598708999478_1847654723_n.jpg
meg van egy fontos lepes
cask az esku utan/marc.19/ leszek hivatalosan is amerikai

tucano 2013.02.16. 02:13:58

komolyan mondom, sosem értettem minek cigányozik valaki egy posztban, de ha ehhez van kedve, akkor tegye. De minek keveri bele a brazilokat? Kedves posztoló ne tedd ezt kérlek.

zopilote 2013.02.16. 02:56:25

@Spacecake:
Nagyon koszonom ezt a linket, azt hiszem, adott valamit, amit " ihletnek " is lehetne
nevezni. De ahogy ismerem magam, nem hiszem, hogy lesz belole valami :( Pedig
meg van hozza minden, sot meg tobb is, ami kellene. Bar ki tudja. Mint mar irtam is,
Oravecz Imrehez szemelyes szalak fuznek,ismeretlenul, hiszen az apja, " Az Imre bacsi "
volt annak a busznak a soforje (Szajla - Verpelet - Eger) amelyikkel altalanos iskolaba,
majd kozepiskolaba jartam. Meg 40 - 50 ev tavlatabol is emlekszem a menetrendre. Az
en rokonsagom is kivandorolt Amerikaba, tobbszor is. Amikor elosszor meglatogattam
az egyiknek a csaladjat (2. -.3. - 4. generacios magyarok Pennsylvaniaban) pontosan 10
eve, akkora osszejovetelt rendeztek az " ohazabol jott rokon " tiszteletere, hogy sza-
balyosan szegyelltem magam. A veluk tortent beselgetesekbol es kesobb az otthon hal-
lottakbol osszeallt egy erdekes tortenet. Nem akarom farasztani a T. olvasokat, ezert
csak roviden irom le: uknagyapam, aki kisbiro volt a faluban, csaladjat - akkor meg 2 fiat
es lanyat - otthonhagyva kiment Amerikaba egy jo baratjaval. A barat par ev utan haza -
ment es uknagymamamnak azt mondta, hogy a ferje meghalt odakint. Meg is vigasztalta,
de ugy, hogy abbol szuletett egy kislany, akinek Johanna lett a neve:) Par evre hazament
a meghaltnak hazudott uknagyapam, es nagyott nezett, hogy eggyel tobb gyereke van.
Ezt a kislanyt a ket fiu testver nem szerette, mindig a dednagymamam vedte meg. A
kislany alighogy 16 eves lett, hajora szallt es elindult Amerikaba. A hajon osszejott egy
ferfivel, akinek kesobb felesege lett es 12 gyereket szult neki. Nem is ez a lenyeg, hanem
az, hogy nem tudjak, hogy uknagyapam mit csinalt kinn: biztosan atment Mexikoba, ami -
kor kitort 1910 - ben a forradalom Pancho Villa hivasara, es vegigitta, vegigbulizta a forra-
dalmat, ezert elzavartak a mexikoiak :) Erre a keretre lehetne epiteni egy jo kis kalandre -
genyt: Vagy a baratrol. Akkor sem voltak kulonbek a magyarok, mint most. El kell fogad-
ni, ilyenek vagyunk. De a tobbi nep sem jobb, sot!!!
Es a haza: ez olyan lassan erjedo dolog, idovel mind nemesebbe es nemesebbe erik, mint
a jo bor.

VHB 2013.02.16. 05:27:49

@bpetya75: És ebben a posztban hol vélsz ilyesmit felfedezni? Elindult a pörgés a mosoly kérdésen. A posztoló sem állította, hogy otthon senki sem mosolyog. Tök egyértelmű nekem, hogy más az összehasonlítási alapja.

kzolika 2013.02.16. 06:48:47

@Tamás András György: Jogtiszta. Az fel sem merül, hogy valaki kifizette az Office-t is? Pl. a cégemnél dolgozóknak pár 10 dollárért lehetett jogtiszta Office-t venni. Nem emlékszem mennyiért, mert annyira olcsó volt.
De van "magánhasználatú" céges laptop is.

kzolika 2013.02.16. 06:58:10

@iranylondon: Bocs, Ázsiáig gyalog mész? Mivel van tapasztalatom és tudom használni a repjegyfoglaló oldalakat is, annyit tudok, hogy egy low budget Távol-Kelet 3 hét majdnem fél milla, egy-két hónap meg 500 - 750 körül lehet. Aki ennyit évente összerak csak egy útra (plusz akkor gondolom van igény síelésre, wellness hétvégékre, hosszú hétvégékre európai városokban, via ferratara, barlangászásra, tandemugrásra, meg kisfaszomra) az azért nem nettó 100-ból csinálja. Vagy nettó 100-ért szop napi 8 órát, meg másik nettó 300-ért napi 10 percet. ;-)

Szóval a hozzászólásod egy kicsit visszanyalt.

tanato 2013.02.16. 07:36:37

@kacce: A kettővel ezelőtti holland postnál hiányoltalak.

bpetya75 2013.02.16. 08:02:02

@VHB:

Ezt nem a posztról, hanem a kommentek, kommentelők egy részéről írtam.

2013.02.16. 08:25:04

@zopilote:
megnéztem a képeket. :) jót mosolyogtam azon, hogy nem csak szokásos tájképek voltak. A mexicói anyák napi ünnepség is érdekes volt.
Mikor olvastam az Oravecz Imrének a becsatolt interjúját, Te jutottál az eszembe :) már elég régóta olvastam a határátkelőt és a hozzátartozó hozzászólásokat és egyszer csak azt vettem észre, hogy kiváncsi vagyok vajon Te mit szólsz hozzá és milyen történetet mesélsz el az életedből....
Akkor jutott eszembe, hogy ha írnál blogot az milyen jó is lenne. De hát olyat nem ír az ember a másiknak, hogy írj, légyszi blogot magadról.:)
Aztán kíváncsiságból megnéztem milyen régóta írsz ide és meglepődtem, hogy "csak" két hónapja...:)

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.16. 08:26:58

@iranylondon: ez a beszed! Mert ugye a sok okos nem fogja fel, mindenki a sajat szintjen nyomorog!
Es nem mindenki mosogatni megy kulfoldre!
Elkell menni mielott az ember anyagialg es erkolcsileg leepul

bpetya75 2013.02.16. 09:17:39

@kacce:

A posztírással kapcsolatban. Nemrég írtam egy posztot: hataratkelo.blog.hu/2013/01/21/bizom_benne_nem_egy_sullyedo_hajon_elunk

Ha megnézed, egyáltalán nem volt trollkodás. Szóval én is csak biztatni tudlak, hogy írd meg a történeted, ha eljön az ideje :-)

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.16. 09:24:35

@kzolika: szia, neked is mondom, mindenki a sajat szintjen nyomorog! Sajnos ez van! 5-6 eve 3 nyaralas volt per ev..ma egy osszejon, igaz az Thaifoldre.. , van aki minden eveben a Balatonra ment, ma nem tellik neki..
De az jogos, nem kell kopkodni vissza, el kell felejteni es fokuszalni az uj orszagra, az uj eletre!

Taxomükke (UK) 2013.02.16. 09:27:44

@nyuszigonosz: Gondoltam, hogy nem mondok ujdonsagot, csak hozzaszolasi kenyszerem volt. :)

kacce 2013.02.16. 09:36:27

@bpetya75: Szuper köszi! Belinkeled nekem a másik posztodat is, amire ebben hivatkozol? Kicsit utánaolvasgatok már, van pár hónapnyi lemaradásom. Igazán örvendetes, hogy nem volt trollkodás :) A postr-en azért elég normális hangnemben ment a kommentelés, ez hogy változott, mióta a blog.hu-n van a blog?

bpetya75 2013.02.16. 10:01:23

@kacce:

Van néhány poszt, ami trollmágnesként működik, de nem jellemző a parttalan anyázás. Én úgy érzem, hogy sokkal pozitívabb az összkép, mint ahogy a kezdésnél kinézett. Többen olvassák, többen kommentelik itt a posztokat, mint a postr-en, Talán a stílus is karcosabb egy kicsit néha, de nem durva.

Itt nem találtam meg az első posztomat, csak a postr-en: hataratkelo.postr.hu/itt-erzem-jol-magam

Jó olvasgatást :-)

bpte 2013.02.16. 11:55:54

@bpetya75: Rólad a hozzászólásaid alapján mondjuk nehéz elképzelni,hogy bunkó is tudsz lenni :)
És mit vettél?

kzolika 2013.02.16. 12:54:11

@45eskoltozik: OK, akkor menjen mindenki mihamarabb, vissza se nézzen, én meg megalapítom az L-Birtok-Föld Zrt. mezőgazdasági Zrt.-t és 15 év alatt elbirtoklással megszerzem az ország termőterületének 8%-át, meg egy csomó EU-s földalapú támogatást és majd elmegyek magyarnézőbe mindenhova.
Vagy az nem lehet, hogy ideszülettem és lehet, hogy rosszabb, mint 3 éve, de sok minden ideköt és teszek azért, hogy jobb legyen? Legalább nekem és a környezetemnek? Az elmenés már egy nagyon-nagyon utolsó, nagyon-nagyon kiábrándult, nagyon-nagyon helyi jövőkép nélküli válasz.

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.16. 13:07:03

@kzolika: ezt te igy latod...nekunk akik mennek vagy mentek, nem igy van, illetve nem tudok mindenki neveben beszelni, nem is akarok! Nem az utolso vedosanc..hanem egy masik dimenzio :)) ahol a fu zoldebb, mukodik a rendszer es megoldod az eleted! Nagyon mas vilag!

zopilote 2013.02.16. 17:38:56

@ISS:
Mar regota gondolkoztam rajta, hogy kellene egy bolgot csinalnom (kb 10 eve) de leginkabb
lustasagbol nem csinaltam. Pedig erdekel a vilag, az emberek, a tortenelem, plusz van egy
ket dologban szemelyes tpasztalatom, sokszor tobb is mint kellene. Nagyon sokszor erzem,
hogy meg kellene osztani a gondolataimat masokkal, de abbol a szempontbol igenyes vagyok,
hogy csak tokeletes munkat szeretek kiadni a kezembol. Ezert inkabb el sem kezdem. Kony -
nyebb kommentelni par mondatban, mint egy kesz, atfogo dolgot irni.
Amugy kosz, hogy erdekelnek a kepeim, majd meg teszek fel, van millio. Sot regebbeiek is
vannak, csak be kell scannelnem oket.

blackhairlady 2013.02.16. 17:57:31

@zopilote: En is megneztem a kepeidet, nagyon tetszettek. Egy kicsit irigykedtem is, hogy mennyi helyen jartal, mennyi szep (es kevesbe szep) dolgot lattal, tapasztaltal. Persze ez csak amolyan "pozotiv" irigyseg:))
Egyszer mar irtam, hogy jo fej vagy, ezt valahogy a kepek is megerositettek:)

2013.02.16. 18:16:33

@blackhair-lady:
Igen ha belegondolok, hogy én még egyszer voltam csak 5 napot Szlovákiában még 14 évesen.... és ennyi..
Közben meg nézem, hogy pl. Zopilote hol volt és mennyi helyen járt és mennyi dolog történt vele.....igen én is irigykedek :) persze én is pozitívan.

2013.02.16. 18:35:34

@Spacecake: Érdemes elolvasni a hozzászólásokat is... :)

Bizonyára igaza van az úrnak, de én úgy gondolom, hogy többségében azok mennek el, akik kettőnél tovább gondolkodnak. Már ami a realitásokat meg az életcéljukat jelenti.

2013.02.16. 18:38:41

@zopilote:
Én csak biztatni tudnálak, hogy ha egy picit is van kedved akkor írj.....engem biztos, hogy nagyon érdekelne.
Olyan lenne mint egy ablak a Te világodba :))

zopilote 2013.02.16. 18:39:11

@ISS: @blackhair-lady:
Ne " irigykedjetek " azert, nagy arat fizettem erte: otthagytam a hazamat. Visszagondolva
nekem is izgalmasnak tunik, de atelve nem mindig az. Kanadai kepeket meg nem is tettem
fel, pedig az is van sok, szinte egesz Kozep - es Nyugat Kanadat bejartam, leginkabb a mun -
kambol kifolyolag. Az igazat megvallva, kezdem unni ezt a fajta eletet, szeretnek mar lenyu-
godni, csak az a baj, hogy nem tudom, hogy hol: Magyarorszagon, Mexikoban vagy Kanada -
ban. Mindet szeretem, megvan mindnek a jo es rossz oldala is.

2013.02.16. 18:48:25

@Philosoraptor:
De evvel akkor azt mondod, hogy akik maradnak azok nem gondolnak tovább kettőnél. Ez nem igaz!!
Épp a minap gondoltam bele ha ki is mennénk akkor hogyan is lehetne a hétköznapokba ott belerázódni, pl. mi itt vagyunk két pici kisfiúval tehát én nem biztos, hogy eltudnék menni dolgozni hanem otthon kéne maradnom a srácokkal, ok a férjem talán! találna munkát és akkor Ő járna dolgozni de lehet, hogy nem keresne annyit amivel kijönnénk egy hónapban. Ha meg én is elmennénk dolgozni de akkor mi lenne ha pl. a valamelyik kicsi beteg lenne.....biztos nagyon jó venné ki magát, hogy már pl. az első héten elmennék betegszabira mert beteg lett a kisfiam....
itthon legalább a mamát megkérhetjük, hogy vigyázzon rájuk mert persze itt sem tudok otthon maradni velük mert az már rögtön rossz pont lenne a számomra...
Szóval nem olyan egyszerű.....

2013.02.16. 18:51:21

Mondanám, hogy gyere a Mátrába(mi sokat szoktunk oda menni) :)
De ezt úgy mondom, hogy nem tudom milyen gondolatok vannak a fejedben nem tudom, hogy milyen is lenne Neked itt.
Legalább Anyud közelében lennél.
Sikerült már találni valakit aki segítene neki itthon?

Spacecake 2013.02.16. 18:56:37

@Philosoraptor: én kettőnél tovább gondolkodást nem pejoratívan,lekicsinylően értettem,inkább a hosszabb időrtamra való előregondolkodást.
szerintem a kivándorlásnak sokkal több aspektusa van,mint amit-akár intelligens-emberek el tudnak képzelni.
nem hinném hogy a jelenlegi-egy jobb,biztonságosabb lét miatt kivándorló,pillanatnyi szükségből döntést hozó ember hosszú távon(értsd:20-30-40év) fel tudná mérni döntésének jelentőségét,súlyát.
de természetesen ez egy szabad ország és mindenki azt csinál,amit akar!

Spacecake 2013.02.16. 19:02:04

@zopilote: örülök,h tetszett.
az ihletedről azért ne mondj le kapásból,tetté érik majd,ha eljön az ideje.

bpetya75 2013.02.16. 20:11:44

@bpte:

Pedig de. A feleségem tudna mesélni ;-)

Eredetileg valami természetes alapú multivitamint szerettem volna (valami Everyone nevűt nézett ki anyósom a neten), végül valami nekem ismeretlen, de elfogadható árú cuccot vettem a csajoknak. Jutavit a kicsiknek és Vitaday a nagynak.

2013.02.16. 20:32:06

@ISS: "De evvel akkor azt mondod, hogy akik maradnak azok nem gondolnak tovább kettőnél. Ez nem igaz!!"

Nem, én nem állítottam ilyet. :)

"Épp a minap gondoltam bele ha ki is mennénk akkor hogyan is lehetne a hétköznapokba ott belerázódni, pl. mi itt vagyunk két pici kisfiúval tehát én nem biztos, hogy eltudnék menni dolgozni hanem otthon kéne maradnom a srácokkal, ok a férjem talán! találna munkát és akkor Ő járna dolgozni de lehet, hogy nem keresne annyit amivel kijönnénk egy hónapban. Ha meg én is elmennénk dolgozni de akkor mi lenne ha pl. a valamelyik kicsi beteg lenne.....biztos nagyon jó venné ki magát, hogy már pl. az első héten elmennék betegszabira mert beteg lett a kisfiam....
itthon legalább a mamát megkérhetjük, hogy vigyázzon rájuk mert persze itt sem tudok otthon maradni velük mert az már rögtön rossz pont lenne a számomra...
Szóval nem olyan egyszerű....."

El kell dönteni, hogy mit akartok és ezért mit áldoztok fel. Nem szükségszerű egyszerre kiköltözni, elég, ha a férjed megy (persze azért nyilván úgy, hogy itthon ne legyenek anyagi gondjaitok, amíg távol van), és ha megveti a lábát, akkor utánamehettek. Több ilyen történet is volt már itt is, a régi weboldalon legalábbis biztosan.

2013.02.16. 20:46:15

@Spacecake: "én kettőnél tovább gondolkodást nem pejoratívan,lekicsinylően értettem,inkább a hosszabb időrtamra való előregondolkodást."

Pedig eléggé annak tűnt. :P

"szerintem a kivándorlásnak sokkal több aspektusa van,mint amit-akár intelligens-emberek el tudnak képzelni.
nem hinném hogy a jelenlegi-egy jobb,biztonságosabb lét miatt kivándorló,pillanatnyi szükségből döntést hozó ember hosszú távon(értsd:20-30-40év) fel tudná mérni döntésének jelentőségét,súlyát."

Az emberek megszavazták az eu-t, ami azt vonzza magával, hogy lehetőségem van ott eladni a munkaerőmet, ahol többet fizetnek érte. Mielőtt valamelyik álszent majd megvádol, hogy milyen anyagias vagyok, leírom, hogy ezeken kívül más pozitív dolgokkal is találkozhat az ember, természetesen. Nem fogja látni a rokonait és a barátait annyiszor (élőben), valamint ha imád itthon lenni, akkor nyilván fűteni fogja a hazaszeretet, habár azok nem is maradnak meg kint. Ez a döntésének az ára.

De tényleg, Mo. milyen perspektívát tud nyújtani 20-30-40 évre? :)

2013.02.16. 21:15:50

@Philosoraptor:
Ezeket a lehetőségeket már végig futattam magamban. De a mi esetünkben az egy általános tény, hogy én mennék ha lehetne a férjem meg nem. Én meg nem erőszakoskodok, hogy DE akkor is.
Semmi értelme nem lenne.

2013.02.16. 21:16:36

@zopilote:
Mondanám, hogy gyere a Mátrába(mi sokat szoktunk oda menni) :)
De ezt úgy mondom, hogy nem tudom milyen gondolatok vannak a fejedben nem tudom, hogy milyen is lenne Neked itt.
Legalább Anyud közelében lennél.
Sikerült már találni valakit aki segítene neki itthon?

Spacecake 2013.02.16. 21:17:23

@Philosoraptor: ismétlem,mindenki azt csinál amit akar,és nyilván viseli is döntéseinek következményeit,az is,aki itthon marad,és az is,aki elmegy.

csak arra szerettem volna rávilágítani,h a kivándorlás az első 2 generációnak olyan traumákat tud okozni a családon belül,amit a legtöbben el se tudnak képzelni(vagy mer nincs még gyerekük és nem is érdekli őket,vagy mert mindent rózsaszínben látnak,örülnek hogy van mit enniük,és milyen fasza az Oyster és milyen szar a BKV:-)

Kérdésedre a válasz:
Változó,kinek milyet.
Nekem jót,jelenleg nekem nem alternatíva semmilyen más ország.
a 'csomag' szimplán jobb.nekem.lehet hogy egyszer változik,de most ez így van.

iranylondon (törölt) 2013.02.16. 21:50:26

KEDVES KZOLIKA ! :)
ÉDESEM TE NAGYON EL VAGYOK TÉVEDVE, AZ ÉN VILÁGJÁRÓ MAGYAR BARÁTNÉM, AKI LASSAN EGY ÉVTIZEDE FOLYAMATOSAN UTAZGAT, HATALMAS TAPASZTALATTAL, TUDOTT REPJEGYET 2011-BEN INDIA ODA VISSZA 118 -ÉRT, SZÓVAL MINDENNEL EGYÜTT KÉT HÓNAP INDIA 300-BÓL MEG VAN ÜZENEM NEKED. NEM TUDOM H MÁS HOL ÉL.
A PAHAR GANJON SZÁLLTUNK MEG DELHIBEN, FEJENKÉNT 500 FORINTÉRT,RENGETEGET VÁSÁROLTUNK,ÉS MINDIG DUGIG ETTÜK MAGUNKAT, STB. OLCSÓ SZÁLLÁSOK MINDENHOL VANNAK.
KASMÍRBAN VOLTUNK, ÉSZAK-KÖZÉP-NYUGAT-DÉLNYUGAT INDIA, LEMENTÜNK EGÉSZEN GOÁIG.
NEM TUDOM HONNAN VESZED EZEKET AZ INFORMÁCIÓKAT EGYÉBKÉNT.

JAH ÉS ÉN ÉVEKIG HETVENÉRT MELÓZTAM, MOST CSAK HATÓRÁS ÁLLÁSOM VAN, HATVANEZER. NOVEMBERBE MEGYÜNK KÉT HÓNAP ÁZSIA SZINTÉN, VIETNAM,KAMBODZSA, MÉG OLCSÓBB LESZ MINT INDIA.
EZT ADD ÖSSZE :D

iranylondon (törölt) 2013.02.16. 21:57:52

@kzolika: KEDVES KZOLIKA ! :)
ÉDESEM TE NAGYON EL VAGYOK TÉVEDVE, AZ ÉN VILÁGJÁRÓ MAGYAR BARÁTNÉM, AKI LASSAN EGY ÉVTIZEDE FOLYAMATOSAN UTAZGAT, HATALMAS TAPASZTALATTAL, TUDOTT REPJEGYET 2011-BEN INDIA ODA VISSZA 118 -ÉRT, SZÓVAL MINDENNEL EGYÜTT KÉT HÓNAP INDIA 300-BÓL MEG VAN ÜZENEM NEKED. NEM TUDOM H MÁS HOL ÉL.
A PAHAR GANJON SZÁLLTUNK MEG DELHIBEN, FEJENKÉNT 500 FORINTÉRT,RENGETEGET VÁSÁROLTUNK,ÉS MINDIG DUGIG ETTÜK MAGUNKAT, STB. OLCSÓ SZÁLLÁSOK MINDENHOL VANNAK.
KASMÍRBAN VOLTUNK, ÉSZAK-KÖZÉP-NYUGAT-DÉLNYUGAT INDIA, LEMENTÜNK EGÉSZEN GOÁIG.
NEM TUDOM HONNAN VESZED EZEKET AZ INFORMÁCIÓKAT EGYÉBKÉNT.

JAH ÉS ÉN ÉVEKIG HETVENÉRT MELÓZTAM, MOST CSAK HATÓRÁS ÁLLÁSOM VAN, HATVANEZER. NOVEMBERBE MEGYÜNK KÉT HÓNAP ÁZSIA SZINTÉN, VIETNAM,KAMBODZSA, MÉG OLCSÓBB LESZ MINT INDIA.
EZT ADD ÖSSZE :D

iranylondon (törölt) 2013.02.16. 22:17:51

@iranylondon: JAH ÉS MELLESLEG MEGNÉZTÜNK MINDENT, DELHI LOTUS TEMPLE, INDIA GATE, METROZTUNK DELHIBEN, AGRA TAJ MAHAL, KHAJURAHO, PUSHKAR, JODHPUR, UDAIPUR CITY PALACE, MUMBAI, LE GOÁIG, OTT 10 NAP PALOLEM BEACHEN, KB. EGY ÉJSZAKA FEJENKÉNT 800 FT, A TENGER A BUNGALLÓNKTÓL 20 MÉTERRE VOLT. MARGAO, PANAJI GOÁN.
HELYI BUSZOK, ÉJSZAKI VONATOK, RIKSA, PADLÓIG LE LEHET MELLESLEG ALKUDNI MINDENT, HA ELÉG ÜGYES VAGY.
INDIÁBAN KÉT MÁSODPERCENKÉNT ÁT AKAR VKI VÁGNI, DE NEM KÖTELEZŐ ELFOGADNI SEMMIT HA NEM AKARSZ.
ADDIG KELL KERESGÉLTÜNK,AMÍG NEM TALÁLTUNK EGY OLYAN SZÁLLÁST, AMI KB 500-RA KIJÖTT FEJENKÉNT.

NEM HOTELBEN LAKTUNK TÖBB EZERÉRT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
PERSZE VAN OLYAN IS, DE HA HÓNAPOKIG OTT AKARSZ LENNI, VÁLASSZ GUEST HOUSE-T, TÖK OLCSÓ, MI A KULDEEP GUEST HOUSE-BAN VOLTUNK A PAHARGANJON PÉLDÁUL.

NAGYON KEVÉS EMBER HISZI, H MILYEN OLCSÓN MEG LEHET ÚSZNI EGY ÁZSIAI UTAT.
ÉN MAGAMTÓL SZINTÉN BELEFUTOTTAM VOLNA AZ ÁLTALAD EMLÍTETT DRÁGA UTAKBA, AZT NEM TUDNÁM FEDEZNI ÉN SEM.
DE MI NEM OLYAN DOLGOKAT CSINÁLTUNK,MINT AMIT TE FELSOROLTÁL, MÁR NEM IS TUDOM MIKET ÍRTÁL, HANEM:
FOGTUK A LONELY PLANET INDIA KÖNYVET, ÉS ELNAVIGÁLTUK MAGUNKAT SZÉPEN, ÉS A HELYISEGÍTSÉGÉVEL MINDENT MEGTALÁLTUNK,ÉS ŐK ADTÁK SOKSZOR A LEGJOBB TIPPEKET!!!! :D

MÁSIK ALKALOMMAL PEDIG TÖRÖK LÉGITÁRSASÁG VOLT, BP-ISZTAMBUL, ISZTAMBUL DELHI : 128-ÉRT.
ELSŐ UTUNK FINN LÉGITÁRSASÁGGAL BP-HELSINKI, HELSINKI-DELHI 118 FEJENKÉNT.
IGEN, ÁGI NAGYON JÓ SZERVEZŐ, Ő VALÓSZÍNŰLEG TUD OLYAN OLDALAKAT, AMIKET MÁS NEM ISMER SZERINTEM, HA FOGLALÁSRÓL VAN SZÓ.

MÁSODSZORRA INDIA: KASMÍR EGY HÓNAP, AMRITSAR GOLDEN TEMPLE, INGYENKONYA + INGYEN SZÁLLÁS TUDOD AZ ARANYTEMPLOM MELLETT AZ UTAZÓ 3 NAPIG INGYEN MEGSZÁLLHAT, ALHAT, FÜRÖDHET, MOSHAT, STB.

AZUTÁN A GANGESZ, VARANASI.
JAISALMER, ERŐD.

TEHÁT 3 HÓNAP INDIÁT,AMIBEN MINDEN BENNE VAN, REPJEGY IS, KAJA, SZÁLLÁS, AJÁNDÉKOK, BUSZOK, VONATOK, TAXI, A BELÉPŐK, 400-500 KÖZÖTTI ÖSSZEGBŐL KI LEHET HOZNI, HA ELÉG ÜGYES AZ EMBER.

blackhairlady 2013.02.16. 23:30:21

@ISS: En jartam mar eleg sok orszagban, de azok szerintem ossze sem hasonlithatoak Zopilote "utjival":) Ahogy beszel roluk, nekem olyannak tunik mint egy hobo, aki szabad, es mindig oda megy ahova csak akar. Raadasul mind ezt nagyon szemleletesen le is tudja irni.

blackhairlady 2013.02.16. 23:34:01

@zopilote: Elhiszem, hogy az akkor nem mindig volt "fun", de az ido mindent megszepit.
Szerintem elj Mexikoban, es nyaralj Magyarorszagon:)
En Amerikaban elek, d eminden nyarat otthon toltok. En imadom a Balatont, es mondhat barki barmit, mindig is imadni fogom.

2013.02.16. 23:38:16

@blackhair-lady:
Igen én is ezért szeretem a stílusát, :) ezért is írtam, hogy egy idő után már vártam, hogy vajon mit fog írni mert ahogy olvastam egy-egy történetét már szinte láttam magam előtt...evvel nem is lenne semmi baj, ha nem a metrón vagy buszon hazafele jutna eszembe újra meg újra....

2013.02.16. 23:40:00

@iranylondon:
de miért kell ezt "ordítva" írni? :D

iranylondon (törölt) 2013.02.17. 00:26:21

@ISS: Nem tudom, csak először felhúztam magam, amiért ilyen nagy összegekről beszélt ez a srác, és benyomva maradt a caps lock xd

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2013.02.17. 01:23:59

Rövid, de jó írás volt. :-) Gratulálok a szerzőnek az élményekben gazdag életéért!

2013.02.17. 05:13:27

@Spacecake: "ismétlem,mindenki azt csinál amit akar,és nyilván viseli is döntéseinek következményeit,az is,aki itthon marad,és az is,aki elmegy."

Így van, habár ez eddig sem volt kérdés.

"csak arra szerettem volna rávilágítani,h a kivándorlás az első 2 generációnak olyan traumákat tud okozni a családon belül,amit a legtöbben el se tudnak képzelni(vagy mer nincs még gyerekük és nem is érdekli őket,vagy mert mindent rózsaszínben látnak,örülnek hogy van mit enniük,és milyen fasza az Oyster és milyen szar a BKV:-)"

Nem tudom, lehet, hogy ígazad van a traumával kapcsolatban, habár én tartom feltétlen rossznak, hogy máshol nő fel a gyerekem. Más kultúra, akár több nyelv ismerete, stb. A rózsaszín köd idővel biztosan eltűnik, a bkv meg tényleg egy darab szar. De nem az oyster hiánya miatt...

"Változó,kinek milyet.
Nekem jót,jelenleg nekem nem alternatíva semmilyen más ország.
a 'csomag' szimplán jobb.nekem.lehet hogy egyszer változik,de most ez így van."

Egyrészt nincsenek megélhetési problémáid, másrészt szeretsz itt lenni. (?) :)

kzolika 2013.02.17. 06:02:58

@iranylondon: Beragadt a Caps Lock?
Gratulálok, biztos élmény lehetett az 500 Ft-os szállás, én nem halok bele, ha Vietnamban akár 10-15 USD-re is "lerántanak" egy tengerparti bungalóért. Arról nem is beszélve, hogy milyen tisztaság lehetett. Amolyan indiai. Bármikor el lehet kapni olyan betegséget, amit még csak ezután fedeznek fel, de legalább rólad fogják elnevezni! :-)
Ha meg "indiait" akarok látni, elmegyek a VIII-ba, de hát minek akarnék látni? Hát hülye vagyok én, hogy házhoz menjek a faszért?
Amúgy én retúr jegyre gondoltam, nem csak BUD-HEL, HEL-DEL irányra. Haza sem stoppal szeretnék jönni...

zopilote 2013.02.17. 07:22:17

@Philosoraptor:
" Nem tudom, lehet, hogy ígazad van a traumával kapcsolatban, habár én tartom feltétlen
rossznak, hogy máshol nő fel a gyerekem. Más kultúra, akár több nyelv ismerete, stb. "
Bizony tud traumakot okozni a kivandorlas a gyerekeknel, ami kesobb jon ki rajtuk. Nem
mindegyiknel es nem egyforman. Irtam mar errol egy regebbi hzzaszolasomban, nem aka -
rom magam ismetelni. Sajnos tapasztaltam is kozvetlen kornyezetemben ( 2. generacios
ex, barataim, ismeroseim gyerekei, stb.) Ezekrol nem szivesen beszelnek az emberek.

Spacecake 2013.02.17. 09:52:04

@kzolika: 'A rózsaszín köd idővel biztosan eltűnik, a bkv meg tényleg egy darab szar. De nem az oyster hiánya miatt...'

a rózsaszín köd eltűnik idővel, de az önigazolás kényszere viszont nem,sőt,erősödik.éppen ezért is válik oly nehézzé a reális összehasonlítás,és ezért is alakul ki gyakran(tisztelet a kívételnek) Mo. negatívumainak kényszeres kiemelése,felnagyítása.

a BKV olyan,amilyen.Hogy mennyire relatív ez,amit írsz:csak olvasd el a pár nappal ezelőtti Kairó posztot:-)
és egyből máshogy fogod látni.

egyébként nekem kifejezett felüdülés BKV-val utazni:-)kb 2 évente ha előfordul,mert kocsival járok),és lehet hogy ez csak habitus kérdése,de én mindig azt veszem észre és arra figyelek,hogy mi újult meg,és mi változott pozitív irányba,és nem azt hogy mi a szar benne.elárulhatom,h mindig meglepődök,és egy ilyen intervallumban mindig sokminden változik-jó irányba.

'Egyrészt nincsenek megélhetési problémáid, másrészt szeretsz itt lenni. (?) :) '

mind2 IGEN,kérdőjel nélkül!!!:-)
és mindkettőt nagyon tudom értékelni!!

Spacecake 2013.02.17. 09:54:19

@Philosoraptor: kettővel feletti Neked,elütöttem a nevet:-)

tableno 2013.02.17. 10:21:37

@zopilote: Ez a trauma dolog szerintem eléggé túl van lihegve. Persze, nyilván ilyen is van, de az otthon élő gyerekek és kamaszok vajon traumamentesek? Nem hiszem, sőt tudom, hogy nem. Csak a traumák oka és jellege más. A kivándorlás, mint minden nagy döntés az életben, kockázatokkal jár, amit lehet kezelni. A kivándorolt család is lehet ugyanolyan boldog (sőt!), csak szeretet és sok odafigyelés kell (mint otthon!). De persze garancia nincs semmire az életben, attól olyan érdekes...

Spacecake 2013.02.17. 10:28:05

@iranylondon: fasza hely India,csak nem szeretem a nyomort látni.ettől még tudom hogy létezik,de ha nem muszáj,legalább ne lássam.márpedig nem muszáj.persze akinek bejön,annak örülök:-)
nekem marad a Garda-tó,Toszkána,Dél-Franciao.,Ausztria:-)
persze nem is jön ki 300Ft-ból egy éjszaka,viszont a vérhastól se kell félnem:-)
de hát hál' Isten nem vagyunk egyformák.

Spacecake 2013.02.17. 10:34:16

@tableno: teljesen igazad van,mindig egyedileg dől el,ki mennyire tudja kezelni.Aki külföldön nem tudja,az itthon se tudta nagyon,ÉS fordítva.
de azért elvitathatlan,hogy generációkon átívelve nézve növeli ennek az esélyét a kivándorlás.

Larion 2013.02.17. 10:40:22

@kacce: Bocsi, de egyáltalán nem köpködött vissza a fenti képes jegyzet írója. Nagyon korrekt és egyértelmű jelzést írt az érzéseiről, ennél durvább köpködésekkel vannak tele a hazai fórumozók véleményezései, azoké , akik inkább itthon ragadnak és elviselik mindazt a mindennapi kínzó kalandtúrát , melyet még mindig eltűrünk vinnyogva , ahelyett, hogy lépnénk előrébb a sajnálatos és jól ismert és kiszámíthatós hazai passziívitásaink és gyávaságaink helyett ...
Ez az ember is lépett, döntött és aktívan cselekedett , és nem várta meg, hogy itthon megkeseredjen és ne becsülje le annyira önmaga értékeit , hogy kivárja azt a méltatlan és megalázó hazai project következményeit, melyet az utóbbi szűk három esztendő ránk testált és nem teszünk nagy közösen semmit ellen.....
Tisztelem azokat az embereket, akik tesznek bátor lépéseket a saját maguk boldogulása érdekében , még ha kalandvágyból is történik meg mindez, de cselekszik és ez nem semmi !!!
Az élet meg túl rövid és egyszeri főpróba, melyet élveznünk kell minden pillanatában és igenis utasítsuk el azt, hogy bele is kell törödnünk bármibe, ami visszahúz és ellehetetlenít, miközben mindig van választási lehetőségünk, több soron is ....
Ha ez a "haza" nem tud kellő barátsággal és jószándékkal megtartani, bárhol találhatunk kedvezőbb talajt a lábaink alá ... Hisz otthonunk a nagyvilág .............. :)

kacce 2013.02.17. 11:10:33

@Larion: Szia, a köpködés talán erős jelző volt, ez való igaz.

Továbbra is tartom azt, hogy számomra érthetetlen, hogy ha valakinek bejön külföldön az élet, miért érzi szükségét, hogy tegyen valami negatív megjegyzést Magyarországra. Mint ebben a posztban, hogy a főpincér sajtot és bort hozott és arra utalt a posztíró, hogy "na igen, nem Magyarországon vagyunk". Mintha otthon nem fordulhatna elő ilyesmi, Svédországban meg ez lenne az alap. Egyik sem igaz szerintem.

iranylondon (törölt) 2013.02.17. 15:29:33

@kzolika: oda vissza volt 118,képzeld, csak rosszul írtam, ugy felidegesítettél. tehát bp-helsinki, helsinki delhi + vissza, ez volt 118.
amugy meg tiszta és normális szállásokon aludtuk, bármilyen meglepő, de hát aki ezt nem próbálta, honnan is tudhatná?
akinek nincsen sok pénze, marad a tiszta és nagyon olcsó guesthouse, a többség ezt csinálja, láttuk.
vannak persze nagyon puccos szállások, amire te gondolsz,menjen oda, aki meg tudja fizetni,jaja.
nem bírom,ha vki arra beszél, amiről lövése nincsen. semmi bajunk nem lett, képzeld xd xd hu de érdekes xd

iranylondon (törölt) 2013.02.17. 15:35:43

@Spacecake: indiában sem kell félni a vérhastól. mindenki be van tojva, azért mert lövése nincsen róla,jah. hallanak pár infot, beijesztik az embereket, és a legtöbb meg elhiszi xd semmi bajunk nem lett, nagyon érdekes xd aki fél, tényleg ne is menjen oda, nem neki való hely, ehhez is nyitottság kell, mint minden országhoz, ehhez talán még több.

iranylondon (törölt) 2013.02.17. 15:41:17

@Spacecake: és indiában is vannak olyan szép helyek, h el se hiszed. sokkal kevesebb pénzért, mint bárhol. igen, nagy része szegény, és tudomásul kell venni,h létezik nyomor is a világon. egyébként ha ezt látja vki, sokat fog változni,ha hazajön, mindenképpen javára válik, jobban étékel onnantól kezdve dolgokat. persze ezt nem mindenki bírja látni, ahhoz olyan embernek kell lenni. a legtöbb ismerősöm nem vállalja be, már megszoktam és elfogadom. igen,mert mi európaiak a csilli villihez vagyunk hozzászokva, ez is belejátszik. ott se leprás mindenki amugy, üzenem

2013.02.17. 15:47:58

@Spacecake:

"a rózsaszín köd eltűnik idővel, de az önigazolás kényszere viszont nem,sőt,erősödik.éppen ezért is válik oly nehézzé a reális összehasonlítás,és ezért is alakul ki gyakran(tisztelet a kívételnek) Mo. negatívumainak kényszeres kiemelése,felnagyítása.

a BKV olyan,amilyen.Hogy mennyire relatív ez,amit írsz:csak olvasd el a pár nappal ezelőtti Kairó posztot:-)
és egyből máshogy fogod látni."

Hm, és azt minek hívják, amikor úgy próbálsz meg valamit jobb színben feltüntetni, hogy összehasonlítod egy sokkal rosszabbal? :P

Olvastam a kairói posztot, de ettől függetlenül a bkv még ugyanolyan szutyok marad, mint szinte minden, ami ebben az országban közpénzből van üzemeltetve... Továbbra is úgy vélem, hogy nem az a mérvadó, hogy hol rosszabb, hanem, hogy nálunk miért ilyen rossz.

a rózsaszín köd eltűnik idővel, de az önigazolás kényszere viszont nem,sőt,erősödik.éppen ezért is válik oly nehézzé a reális összehasonlítás,és ezért is alakul ki gyakran(tisztelet a kívételnek) Mo. negatívumainak kényszeres kiemelése,felnagyítása.

"a BKV olyan,amilyen.Hogy mennyire relatív ez,amit írsz:csak olvasd el a pár nappal ezelőtti Kairó posztot:-)
és egyből máshogy fogod látni."

Ennek szívből örülök, nekem általában az a tapasztalatom, hogy fűtetlen roncsokon történik a szállítás.

"mind2 IGEN,kérdőjel nélkül!!!:-)
és mindkettőt nagyon tudom értékelni!!"

No ezért nem akarsz elmenni innen. Viszont van olyan is, akinek egyik sem adatott meg, ezért távozik.

tanato 2013.02.17. 15:52:22

@iranylondon: Most megy egy sorozat a magyar TV 1-en India az álmok országa címen.EZ ugyan egy szappanopera néhány indiai és /brazil/.család életéről,de nagyon sokat meg lehet tudni az indiai viszonyokról,kasztrendszerről hindu szokásokról is és nagyon sok szép indiai tájat,várost is mutat.Már a vége felé jár a sorozat,de a neten vissza lehet nézni az elejéről is. Tkp.Indiai-brazil kooprodukcióban készült,több szálon futó szerelmi történet,maga a történet is érdekes a fő szál egy magasabb kasztbéli lány és egy érinthetetlen kaszton kívüli fiú története.

iranylondon (törölt) 2013.02.17. 15:52:44

@kzolika: jah és a másik : másodszorra india oda vissza volt 128.
török légitársasággal. bp-isztambul, isztambul-delhi + VISSZA = 128.e ft.
2011. nov 20-án volt az indulás

igen, nagyon szivesen kipróbálnám én is azokat a dolgokat, amikről te írsz, meg a jobb szállásokat is, de akkor ennyi pénzből nem tudnék ilyen sok napot kint tölteni.
maradt az olcsóbb megoldás, működik. és így sokkal többet tudtunk maradni ott. barátnőm is igényes itthon mo-on meg én is, de ha az ember utazik, egyszerűen átáll "utazó-üzemmódba".
volt tiszta ágyunk, zuhanyzóval. volt a szobában ablak is, ezt csak azért mondom, mert vannak olyan szállások is, ahol meg ez sincsen, és még olcsóbb.... de az már tényleg nagyon gáz...

nem akartam kötözködni, csak arról tudok beszélni, amit én megéltem. persze, nekem is jobban esne a drágább szállás, biztosan jobban érezném magam egy drágább szobában, volt is sokszor, h a taxis olyan helyre vitt be minket.
persze, mi már a pultnál láttuk,h ez nem 250 rupia lesz kettőnknek, le se tettük a zsákot, megköszöntük,és kimentünk.
még az a jó,h mi is megtaláltuk a számításunkat, aki nem keres százezreket

iranylondon (törölt) 2013.02.17. 16:00:09

@tanato: köszönöm az infot ! :D már más is mondta nekem, csak még nem jutottam oda :)

tanato 2013.02.17. 16:05:51

@iranylondon: Nekem annyira tetszett,annyira lekötött a sorozat,hogy nem volt türelmem megvárni a végét,hanem előre megnéztem a még a TV-ben fennmaradt részeket a net.-en.

DieNanny CH 2013.02.17. 17:17:33

@kzolika:
"Bármikor el lehet kapni olyan betegséget, amit még csak ezután fedeznek fel, de legalább rólad fogják elnevezni!"

:-DDD

Spacecake 2013.02.17. 19:28:28

@Philosoraptor: a tömegközlekedés,mint ahogy az agrárium és még kismillió dolog mindenhol a világon államilag támogatott,mert nem lenne életképes,ugyhogy ez nem/sem magyar sajátosság....

És amim van,és az hogy ezt értékelem,az nem 'megadatik'...:-)
azért TENNI kell,a jó csillagzatot nem lebecsülendő...
de persze értem mire gondolsz:-)

2013.02.17. 20:15:02

@Spacecake: "a tömegközlekedés,mint ahogy az agrárium és még kismillió dolog mindenhol a világon államilag támogatott,mert nem lenne életképes,ugyhogy ez nem/sem magyar sajátosság..."

Eddig sem írtam sehol sem az ellenkezőjét, viszont az már elég magyar sajátosság, hogy tolják ki belőle talicskával a pénzt... :)

"És amim van,és az hogy ezt értékelem,az nem 'megadatik'...:-)
azért TENNI kell,a jó csillagzatot nem lebecsülendő...
de persze értem mire gondolsz:-)"

Egyetértek.

iranylondon (törölt) 2013.02.17. 20:50:59

@kzolika: nem. 2011.ápr. 20-máj.20-ig. india oda vissza repjegy 118 a finnekkel.2011 okt.20-dec-8-ig india oda vissza repjegy 128ért török légitárs. www.makemytrip.com a repjegyek

kzolika 2013.02.18. 06:08:57

@iranylondon: Ahhoz milyen munkahely kell, hogy egy év alatt legyen valakinek kb. 60 nap szabadsága és el is engedjék 6 hétre?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.02.18. 11:38:50

@zopilote: a képeidről lemaradtam, belinkeled nekem is? köszi :)

Lorinc 2013.02.18. 11:46:46

@Nekézseny fan: ez igy talan egy kicsit tulzas. Amit az egeszsegugyi rendszerrol irsz igaz. Belterjes, nem veletlenul importaljak az orvosokat, megjegyzem a svedek is szidjak a sajat egeszsegugyi rendszeruket. A tulelesre nevelnek, alapelv hogy gyogyitsd meg magad ha tudod.... De tenyleg eleg ratyi, amig otthon voltam szidtam az otthoni rendszert de most neha visszasirom... Peldanak okaert a hetvegen bedurrant a bolcsessegfogam, ki kell majd vesni. Kerdeztem mikorra lesz idopont, 1-2 heten belul? Fogdoki mondja: viccelek? Talan 6 honap mulva, ha sikerul a szajsebesztre surgossegit kapnom... A vegen otthon fogom megcsinalni :-)
Az vodoat mar nem latom ennyire rosszul. A gyerekek kint toltenek minden nap par orat (a legtobb ovodaban) a szabadban, akar esik akar fuj, egeszen -10 fokig, vagy ha nagyon fuj a szel akkor nem mennek ki de ez ritka. Meg aludni is egy fedett teraszon alszanak, halozsakkal. Hozzatennem, nem minen ovoda feltetlen ilyen, a mienk igen. Mindenesetre a fiunk jol erzi ott magat, ugyhogy bolcsoderol-ovodarol inkabb pozitiv a tapasztalat.
Mesterembereke tekintve viszont igazad van. Lassan dolgoxnak es rohadt dragak. Erdemesebb egy kint elo magyart megbizni ilyesmivel :-)
Kozvetlenseg-szemkontakt valtozo, nekem inkabb jok a tapasztalataim, igaz mi egy kisvarosban elunk Malmo mellett. Masoktol hallottam rosszakat is ezen a teren, ugyhogy valoszinuleg nem alaptalan amit irsz. Mindenesetre mi nem panaszkodunk ezen a teren, annak ellenere hogy svedul nemigen beszelunk meg.
Az idojara snem olyan veszes, rosszabbra szamitottam, igaz tavaly nyaron sikerult produkalni az utobbi 20 ev legrosszabb nyarat :-) De az eddig eltoltott 2 ev alapjan ezen a teren sem panaszkodom. Persze mi lent vagyunk delen, mas a helyzet mondjuk fent Kirunaban :-) de akar Stockholmban is.
Ami meg jellemzo az a rugalmatlansag, a szabalyokat akkor is betu szerint kovetik ha a szabaly szellem mast diktal. Egy pelda: a cegunk parkolojat ellenorzi egy parkoloceg, aminek az a szabalya hogy ha nincs kint lathato helyen a parkolocetlid (amit a cegtol kapsz) akko rmegbuntet. Egy kollegamnak reszben elfedte a cetlit valami, mar buntettek is, es onnantol nincs apellata. Hiaba bizonyitod be (nem nehez) hogy a cegnel dolgozol es minilyen, jogosult vagy ott parkolni, szabaly az szabaly, fizess.... Legalabb egy kozos van Svedorszag es Magyarorszag kozott: a parkoloorok mind a ket helyen rohadt nagy szemetek :-)

iranylondon (törölt) 2013.02.18. 19:17:31

@kzolika: az első indiai út egy hónapig tartott, ez egyszerű volt, mert kivettem az összes szabimat, és egy hónapra eljöttem. ez a cég megengedte, mindenki elmehetett egy hónapra. ezzel nem is volt soha semmi gond.
az út után másnap azonnal munkába álltam, és utána kitaláltuk barátnőmmel, h mi megint szeretnénk utazni.
szóltam a főnöknek h szeretnék fizetés nélküli szabira menni, amit ő élből elutasított, és közölte h ez nem lehetséges, ezt csak ugy tudom megtenni, ha felmondok.

És én életemben először felmondtam, és utána két hónapra mentünk ki. nagyon nem fájt felmondani, mert tudtam ,látszott h a cég a csőd szélén áll. utána még ment egy pár hónapig, és fel is mondtak mindenkinek. utaztam, munkanélkülit is kaptam, és mire letelt a munkanélküli, pont fel is vettek egy új munkahelyre. csak most megint az a gond, h itt is két hétnél többre nem engednek el. tehát ezekkel az utakkal ez a gond mindig, az idő.

ismerek olyat, férfi, akinek ez az élete, h egy ideig gyűjtöget, felmond, kimegy, utazik, visszajön, munkát keres, talál, megint gyűjtöget, megint felmond, és utazik. ő is csak így tudja megcsinálni a hosszabb utakat, volt h fél évig is távol volt.
ez csak így megy, de nem tudom, más hogyan csinálja.

nyilván, ha lett volna egy tényleg jól fizető állásom, meggondoltam volna jobban. de így nem volt nehéz a döntés.
és jelenleg sem engednek el, csak két hétre.....

iranylondon (törölt) 2013.02.18. 19:34:10

@kzolika: vagy még két verzio, ami nekem nem jött össze:
egyik barátnőm ismerőse például egy bíróságon bírónő, nah őt például elengedték több hónap fizetés nélkülire. de ez a ritkább szerintem.

vagy egy volt osztálytársam még gimiből, aki jelenleg dál-amerikában van, rioban, több mint egy éve nem volt itthon.
ő például azt csinálja, h utazgat és ott kint mindig talál magának vmi melót, felszolgál, kisegít, amit kell, utána meg tovább áll.
tehát nem mo-on szedi össze rá a pénzt.

kzolika 2013.02.18. 20:18:09

@iranylondon: "És én életemben először felmondtam ... munkanélkülit is kaptam, és mire letelt a munkanélküli"

Ez a történet ott sántít, hogy ha Te mondasz fel, akkor munkanélküli státuszú vagy, de nem kapsz álláskeresési járadékot. Ezt a kemény voltam, felmondtam a minimálbéres állásomból, aztán meg elmentem a VIII. kerületiek, meg a borsodiak őshazájába sztorit még át kéne gondolni.

kzolika 2013.02.18. 20:20:59

@iranylondon: "vagy egy volt osztálytársam még gimiből, aki jelenleg dál-amerikában van, rioban, több mint egy éve nem volt itthon.
ő például azt csinálja, h utazgat és ott kint mindig talál magának vmi melót, felszolgál, kisegít, amit kell, utána meg tovább áll."

Itt előrébb azt írtad, hogy 30 vagy. A gimis osztálytárs is kb. ennyi lehet. Neki van jövőképe? Mit fog csinálni 60 évesen? Az utolsó dollárjaiból elmegy a Santa Monica pierhez, aztán begyalogol az óceánba?

iranylondon (törölt) 2013.02.18. 20:34:41

@kzolika: nem tudom, h mit irigykedsz, felmondtam, kaptam munkanélkülit, ennyi. a gimis fiú meg úgy él,ahogy ő akar szerintem, ha neki ez a jó :)

iranylondon (törölt) 2013.02.18. 20:38:24

@kzolikaén KÉPZELD, hogy akkor is kap munkanélkülit egy ember, ha Ő mond fel, járjál utána. nem csak akkor jár pénz,ha neked mondanak fel, vagy megszűnik a cég. kicsit olvass utána

kzolika 2013.02.18. 22:25:22

@iranylondon: Nem kaptál munkanélkülit, mert olyan terminus technicus nem létezik.
Vagy papíron nem felmondás volt, hanem közös meggyezés és akkor volt álláskeresési járadék. Ha tényleg munkavállalói felmondás volt, akkor a munkaviszony megszűnte után 90 nappal járt, de Te elvileg addigra már visszatértél az avas lakótelepiek őshazájából és újra belevetetted magad a komoly munkába.
Az őshazában milyen akcentust beszélnek többen? VIII. kerületit, komlóit, avasit?

kzolika 2013.02.18. 22:26:57

@iranylondon: És igen-igen irigy vagyok! :-)

zopilote 2013.02.18. 22:46:26

@Réka ‎: indafoto.hu/zopilote
nem muveszfotok, japan stilus: jobbra nez, balra kattint:)

zopilote 2013.02.18. 23:05:45

@kzolika:
Igen, iden leszek 60 eves, es tervem, hogy lemegyek Santa Monicaba ( is )
Evente dolgozok 3- 4 honapot, abbol hazamegyek Magyarorszagra, lemegyek
Mexikoba par honapra, se kutyam, se macskam, se ha'zam. Es ezt csinalom kb
30 eve. Es nyugodtan halok meg:) Ha megelem a 65 evet, kapok oregsegit, abbol
is eleldegelek. Ha mar nem tudok menni, akkor kar is elni. Ilyen is van. Minden-
kinek mast jelent az Elet.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása