oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. február 15. 06:49,  Akkor értették meg, hol vagyunk 365 komment

2013. február 15. 06:49 Határátkelő

Akkor értették meg, hol vagyunk

Rövid bejegyzés a mai, viszont a szokásosnál jóval több képpel, ami nem is csoda, hiszen szerzője, János szavak helyett inkább képekkel dokumentálja svédországi életét és a nagyvilágban tett útjait. Így aki svédországi konkrétumokat vár, az csalódni fog, akit azonban érdekel, miként lesz valaki világjáróvá, az reményeim szerint nem.

3_4.jpg

„Körülbelül két éve hagytam el Magyarországot. Alapvetően nem is a munkakeresés hajtott, hanem az, hogy kicsit kimozduljak a mindennapokból. Világot akartam látni.

Vártam, hogy az akkori szerelmem csatlakozzon hozzám, ő azonban egy másik utat választott. Sok-sok munkával sikerült viszonylag hamar beilleszkednem és letelepedtem Malmőben.

Először kicsit úgy kezeltek, mintha arab (vagy magyar brazil) lennék, aki csak azért jött ide, hogy a szociális hálót használja, de dolgozni nem akar. Amikor látták, milyen keményen dolgozom, gyorsan elismerték a munkámat.

1_4.jpg

2_3.jpg

4_1.jpg

Pár hónap elteltével már nem nekem kellett kérni, hanem ők kértek tőlem, kaptam az extrákat és úgy kezeltek, mint egy normális másik embert.

Egy jellemző történet, ami egy munkatársammal esett meg, aki egy szállodában dolgozik Trelleborgban.

„Egyik este 10 órányi munka után kicsit megpihenve felmentünk a szobába, és az esti vacsorához készülve szépen leültünk a szoba közepére.

Anna anyukája küldött finom kolbászt, én aznap vettem friss kenyeret és paprikát a boltban, így aztán szép lassan dumapartivá alakulva csodásat vacsoráztunk... volna, amikor feljött a szálloda főpincére és megkérdezte, mit csináltok ti itt.

Azzal a lendülettel kirohant és becsapta az ajtót, a többiek összenéztek és mondták: na, mehetünk túlórázni. Abban a pillanatban visszajött a főpincére egy tál sajttal és egy üveg borral és annyit mondott: Csak nem gondoljátok, hogy annyival fogtok jól lakni? Egészségetekre!"

Hát akkor értették meg, hol vagyunk. Ez nem Magyarország.

5.jpg

7.jpg

Még annyit tennék hozzá, hogy félévente hazaugrok pár napra a barátokhoz, de már nem jó otthon. Ahogy az ember hazaérkezik, mindenhol csak azt látja, hogy az emberek nem boldogok, nem mosolyognak.

Nagyon szomorú ezt leírni, sajnálom is nagyon, de tudjátok a pénz a nagy úr és a kormány minden bőrt lehúz az emberekről.

Amikor kijöttem Svédországba csináltam egy kis fotóblogot. Nem nagyképűségből, hanem azért, hogy motivációt adjak az otthoniaknak, mi vár rájuk, ha kicsit is elszántabbak lesznek.

Az elmúlt két évben világjáró lettem, a kis spórolt pénzem nem a bankban, hanem emlékekben kamatoztatom.

Bejártam Srí Lankát, a Maldív-szigeteket, fél Skandináviát és keményen készülök a következő utamra, ami egy hátizsákos kirándulás lesz Dél-Amerikába.

8_1.jpg

9.jpg

Persze mindent szépen dokumentálok, és feltöltöm a kis blogomra. A biciklim a legjobb barátom, anélkül sehova sem megyek. Buszon Svédországban még nem ültem, hóban-fagyban is bringázás van.

Örülnék, ha megjelenne ez a rövid írás, mert arról szól, mi mindenre vagyunk képesek, ha el akarjuk érni az álmunkat. És nem kell hozzá semmi más, csak akarat."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svédország Malmö

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr265078160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.02.15. 22:49:43

Bocs az OFF-ert, de ezt a videot most talaltam, es gondoltam megosztom azokkal, akik szeretik a virtualis utazasokat, es latvanyos legi felveteleket. Baratnom fiai eppen itt vendegeskednek (LA, California), igy nekik (is) akartam egy kis "emlekosszeallitast" :) Ha van kedvetek, es idotok (es kicsit ki akartok kapcsolodni a locs-pocsos februari hetvegen, akkor nezzetek meg:) idohianyban szenvedoknek tipp: elore lehet porgetni:)) www.youtube.com/watch?v=4rXhaI-0RkA

kovacs55 2013.02.15. 23:02:26

@Nekézseny fan:
Nem tudom, hogy Malmő mennyire tipikus svéd város.......

A leirtak SAJNOS IGAZAK, nem loditott az illeto...szemelytelen, elhetetlen, rideg hely teli depis emberekkel, az utcan igyekszel elkerulni a szemkontaktot mert van aki erre pipul be. Ott is bezartak az ottani "Harshegyi szanatoriumot"...

Spacecake 2013.02.15. 23:08:36

'A haza hozott vissza. Ezt az ember nagyon sokára érti meg. Persze az is benne van, hogy aki akár most elmegy egy másik országba, hogy ott egyedül, teljesen idegen környezetben éljen, az borzalmas traumákat vállal magára. És ez egész életén végigkíséri az első nemzedéket, például a szülők és a gyerekek viszonyában.'

érdemes elolvasni,legalábbis annak aki szeret kettőnél tovább gondolkodni...

konyves.blog.hu/2013/02/15/oravecz_imre_interju?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2013_02_15&utm_campaign=index

enrobag 2013.02.15. 23:13:29

@Spacecake: hát, ez fantasztikus:-)))
csak azért jelentkeztem most be, hogy belinkeljem az Oravecz interjút.
Megelőztél:-))) Nem baj, persze.

Spacecake 2013.02.15. 23:16:24

@enrobag: :-)
egyszerűen ordított h linkeljem ide!!!
tanulságos.

enrobag 2013.02.15. 23:18:53

@Spacecake: kár, hogy késő van már, nem sokan látják. De ha egyszer az ember úgy érzi, hogy linkelnie kell, hát nem tartsa vissza:-)))

kovacs55 2013.02.15. 23:25:10

@kacce:
Sosem értem, hogy ha valakinek bejön az élet külföldön, minek köpköd vissza...

vazze, ezt en sem fogom megerteni soha...

Spacecake 2013.02.15. 23:26:43

@enrobag: elmentettem,témába fog ez még itt párszor vágni:-)

enrobag 2013.02.15. 23:29:50

@Spacecake:
jó ötlet!
Jó éjszakát!

iranylondon (törölt) 2013.02.16. 00:01:04

EZT AZ!!!! ÉN ILYEN TÖRTÉNETEKET SZERETNÉK HALLANI ! NAGYON ÖRÜLÖK, H SIKERÜLT ÉS H NEM ADTAD FEL!!!!! :D

Én személy szerint kb uerre készülök.
Eldöntöttem ,nem maradok itt.
Nincs miért.
Igazából már a gyomrom felfordul itt mindentől, fel vagyok háborodva, ami itthon zajlik.
Ide kár szülni is, de tényleg, esetleg, ha vkinek tényleg nagyon jól megy, de 100-at keresni is pont az éhenhalásra jó, és ahol én élek a többségek JÓVAL alatta keres!!!!!!!!

Független diplomás 30 éves nő vagyok, hitel nélkül, semmiféle kötöttségem nincsen, egészséges vagyok, bármit el tudok végezni, hamarosan elhagyom én is az országot. jelenleg zsebpénzért dolgozok, semmi értelme, itt csak leépülök minden szinten....
Előbb egy két hónapos Ázsia túra hátizsákkal a barátnőmmel! :)Nem először, Ázsia egyes országai fillérekből kijönnek szó szerint, saját tapasztalat. India meg egy életre szóló élmény, akkora buli, h ki se lehet fejezni, imádom ! :D

Azután pedig Anglia.
Nem tudom, mi lesz ebből az országból, pedig én sokáig optimista voltam.

MERJETEK LÉPNI , HAJRÁ! ::D

kacce 2013.02.16. 00:36:01

@tableno: Szia, alakul. Ősszel megyünk haza.

@bpetya75: Szia Pedróatya!!! Balaton. Vonz a víz, csak persze kevesebb esővel és több domborzattal :) Jól vagyunk, köszi. Vészesen közeledik az első szülinap :)

@tanato: Szia, nem is tudom melyik poszt lehetett, hónapok óta nem néztem fel ide. Blog.hu-n sok a troll, nekem meg ahhoz nincs kedvem :) Már 9 hónapos.

kacce 2013.02.16. 00:46:27

Hm, lehet, hogy Ázsiát meg Indiát be lehet járni olcsón (repjegy akkor sem 1000 Ft), de akinek erre telik, az azért nem éppen az éhenhalás szélén van otthon.

Ebből a szép Magyarország lehúzásból lehet, hogy ezt a részt inkább kihagytam volna, mert így nem valami hiteles.

Na mindegy, jöhetnek a kövek ;)

Ui: Ahogy régen a postr-en, itt is azt mondom, hogy igen, menjetek külföldre, mert jó dolog. Sokat tanulhattok, kereshettek pénzt, szélesíthetitek a látókört, de ne dühből induljatok el. Úgy nem lesz jó.

hothead 2013.02.16. 00:52:15

@kacce: szia, én azt gondoltam, még maradtok néhány évig. vagy kaptatk valami jó munkaajánlatot? írsz majd mo-ról is? engem érdekelne.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.02.16. 00:57:44

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: erdekes modon mi pont oda vagy(t)unk.
Egyelore jegelve a terv, bar teny es valo, hianyzik a (tobb) ho.

kacce 2013.02.16. 00:58:58

@hothead: Szia, nem kaptunk. Saját döntés. Mielőtt kijöttünk, azelőtt is elboldogultunk, most is menni fog. Persze sok jó holland dolog, amit megszoktunk, biztosan hiányozni fog. Most meg otthoni dolgok hiányoznak. Ez ilyen. Ehhez ki kell menned külföldre, hogy meglásd és természetesen az sem mindegy, hogy milyen élethelyzetből kerültél ki, tudom.
írnék én szívesen, csak sok kedvem nincs troll beszólásokat olvasni alatta, szóval még nem tudom ;)

hothead 2013.02.16. 01:11:02

@kacce: sok sikert neketek! érdekes lenne pedig olvasni, talán megjön a kedved hozzá, ha már ott lesztek és látod a különbségeket. mondjuk, a fenntartásaidat is megértem :)
tudtad, hogy momo-nak is kislánya született?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.02.16. 02:05:25

mindenkinek kosz
sphotos-b.xx.fbcdn.net/hphotos-prn1/s480x480/16981_10200598708999478_1847654723_n.jpg
meg van egy fontos lepes
cask az esku utan/marc.19/ leszek hivatalosan is amerikai

tucano 2013.02.16. 02:13:58

komolyan mondom, sosem értettem minek cigányozik valaki egy posztban, de ha ehhez van kedve, akkor tegye. De minek keveri bele a brazilokat? Kedves posztoló ne tedd ezt kérlek.

zopilote 2013.02.16. 02:56:25

@Spacecake:
Nagyon koszonom ezt a linket, azt hiszem, adott valamit, amit " ihletnek " is lehetne
nevezni. De ahogy ismerem magam, nem hiszem, hogy lesz belole valami :( Pedig
meg van hozza minden, sot meg tobb is, ami kellene. Bar ki tudja. Mint mar irtam is,
Oravecz Imrehez szemelyes szalak fuznek,ismeretlenul, hiszen az apja, " Az Imre bacsi "
volt annak a busznak a soforje (Szajla - Verpelet - Eger) amelyikkel altalanos iskolaba,
majd kozepiskolaba jartam. Meg 40 - 50 ev tavlatabol is emlekszem a menetrendre. Az
en rokonsagom is kivandorolt Amerikaba, tobbszor is. Amikor elosszor meglatogattam
az egyiknek a csaladjat (2. -.3. - 4. generacios magyarok Pennsylvaniaban) pontosan 10
eve, akkora osszejovetelt rendeztek az " ohazabol jott rokon " tiszteletere, hogy sza-
balyosan szegyelltem magam. A veluk tortent beselgetesekbol es kesobb az otthon hal-
lottakbol osszeallt egy erdekes tortenet. Nem akarom farasztani a T. olvasokat, ezert
csak roviden irom le: uknagyapam, aki kisbiro volt a faluban, csaladjat - akkor meg 2 fiat
es lanyat - otthonhagyva kiment Amerikaba egy jo baratjaval. A barat par ev utan haza -
ment es uknagymamamnak azt mondta, hogy a ferje meghalt odakint. Meg is vigasztalta,
de ugy, hogy abbol szuletett egy kislany, akinek Johanna lett a neve:) Par evre hazament
a meghaltnak hazudott uknagyapam, es nagyott nezett, hogy eggyel tobb gyereke van.
Ezt a kislanyt a ket fiu testver nem szerette, mindig a dednagymamam vedte meg. A
kislany alighogy 16 eves lett, hajora szallt es elindult Amerikaba. A hajon osszejott egy
ferfivel, akinek kesobb felesege lett es 12 gyereket szult neki. Nem is ez a lenyeg, hanem
az, hogy nem tudjak, hogy uknagyapam mit csinalt kinn: biztosan atment Mexikoba, ami -
kor kitort 1910 - ben a forradalom Pancho Villa hivasara, es vegigitta, vegigbulizta a forra-
dalmat, ezert elzavartak a mexikoiak :) Erre a keretre lehetne epiteni egy jo kis kalandre -
genyt: Vagy a baratrol. Akkor sem voltak kulonbek a magyarok, mint most. El kell fogad-
ni, ilyenek vagyunk. De a tobbi nep sem jobb, sot!!!
Es a haza: ez olyan lassan erjedo dolog, idovel mind nemesebbe es nemesebbe erik, mint
a jo bor.

VHB 2013.02.16. 05:27:49

@bpetya75: És ebben a posztban hol vélsz ilyesmit felfedezni? Elindult a pörgés a mosoly kérdésen. A posztoló sem állította, hogy otthon senki sem mosolyog. Tök egyértelmű nekem, hogy más az összehasonlítási alapja.

kzolika 2013.02.16. 06:48:47

@Tamás András György: Jogtiszta. Az fel sem merül, hogy valaki kifizette az Office-t is? Pl. a cégemnél dolgozóknak pár 10 dollárért lehetett jogtiszta Office-t venni. Nem emlékszem mennyiért, mert annyira olcsó volt.
De van "magánhasználatú" céges laptop is.

kzolika 2013.02.16. 06:58:10

@iranylondon: Bocs, Ázsiáig gyalog mész? Mivel van tapasztalatom és tudom használni a repjegyfoglaló oldalakat is, annyit tudok, hogy egy low budget Távol-Kelet 3 hét majdnem fél milla, egy-két hónap meg 500 - 750 körül lehet. Aki ennyit évente összerak csak egy útra (plusz akkor gondolom van igény síelésre, wellness hétvégékre, hosszú hétvégékre európai városokban, via ferratara, barlangászásra, tandemugrásra, meg kisfaszomra) az azért nem nettó 100-ból csinálja. Vagy nettó 100-ért szop napi 8 órát, meg másik nettó 300-ért napi 10 percet. ;-)

Szóval a hozzászólásod egy kicsit visszanyalt.

tanato 2013.02.16. 07:36:37

@kacce: A kettővel ezelőtti holland postnál hiányoltalak.

bpetya75 2013.02.16. 08:02:02

@VHB:

Ezt nem a posztról, hanem a kommentek, kommentelők egy részéről írtam.

2013.02.16. 08:25:04

@zopilote:
megnéztem a képeket. :) jót mosolyogtam azon, hogy nem csak szokásos tájképek voltak. A mexicói anyák napi ünnepség is érdekes volt.
Mikor olvastam az Oravecz Imrének a becsatolt interjúját, Te jutottál az eszembe :) már elég régóta olvastam a határátkelőt és a hozzátartozó hozzászólásokat és egyszer csak azt vettem észre, hogy kiváncsi vagyok vajon Te mit szólsz hozzá és milyen történetet mesélsz el az életedből....
Akkor jutott eszembe, hogy ha írnál blogot az milyen jó is lenne. De hát olyat nem ír az ember a másiknak, hogy írj, légyszi blogot magadról.:)
Aztán kíváncsiságból megnéztem milyen régóta írsz ide és meglepődtem, hogy "csak" két hónapja...:)

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.16. 08:26:58

@iranylondon: ez a beszed! Mert ugye a sok okos nem fogja fel, mindenki a sajat szintjen nyomorog!
Es nem mindenki mosogatni megy kulfoldre!
Elkell menni mielott az ember anyagialg es erkolcsileg leepul

bpetya75 2013.02.16. 09:17:39

@kacce:

A posztírással kapcsolatban. Nemrég írtam egy posztot: hataratkelo.blog.hu/2013/01/21/bizom_benne_nem_egy_sullyedo_hajon_elunk

Ha megnézed, egyáltalán nem volt trollkodás. Szóval én is csak biztatni tudlak, hogy írd meg a történeted, ha eljön az ideje :-)

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.16. 09:24:35

@kzolika: szia, neked is mondom, mindenki a sajat szintjen nyomorog! Sajnos ez van! 5-6 eve 3 nyaralas volt per ev..ma egy osszejon, igaz az Thaifoldre.. , van aki minden eveben a Balatonra ment, ma nem tellik neki..
De az jogos, nem kell kopkodni vissza, el kell felejteni es fokuszalni az uj orszagra, az uj eletre!

Taxomükke (UK) 2013.02.16. 09:27:44

@nyuszigonosz: Gondoltam, hogy nem mondok ujdonsagot, csak hozzaszolasi kenyszerem volt. :)

kacce 2013.02.16. 09:36:27

@bpetya75: Szuper köszi! Belinkeled nekem a másik posztodat is, amire ebben hivatkozol? Kicsit utánaolvasgatok már, van pár hónapnyi lemaradásom. Igazán örvendetes, hogy nem volt trollkodás :) A postr-en azért elég normális hangnemben ment a kommentelés, ez hogy változott, mióta a blog.hu-n van a blog?

bpetya75 2013.02.16. 10:01:23

@kacce:

Van néhány poszt, ami trollmágnesként működik, de nem jellemző a parttalan anyázás. Én úgy érzem, hogy sokkal pozitívabb az összkép, mint ahogy a kezdésnél kinézett. Többen olvassák, többen kommentelik itt a posztokat, mint a postr-en, Talán a stílus is karcosabb egy kicsit néha, de nem durva.

Itt nem találtam meg az első posztomat, csak a postr-en: hataratkelo.postr.hu/itt-erzem-jol-magam

Jó olvasgatást :-)

bpte 2013.02.16. 11:55:54

@bpetya75: Rólad a hozzászólásaid alapján mondjuk nehéz elképzelni,hogy bunkó is tudsz lenni :)
És mit vettél?

kzolika 2013.02.16. 12:54:11

@45eskoltozik: OK, akkor menjen mindenki mihamarabb, vissza se nézzen, én meg megalapítom az L-Birtok-Föld Zrt. mezőgazdasági Zrt.-t és 15 év alatt elbirtoklással megszerzem az ország termőterületének 8%-át, meg egy csomó EU-s földalapú támogatást és majd elmegyek magyarnézőbe mindenhova.
Vagy az nem lehet, hogy ideszülettem és lehet, hogy rosszabb, mint 3 éve, de sok minden ideköt és teszek azért, hogy jobb legyen? Legalább nekem és a környezetemnek? Az elmenés már egy nagyon-nagyon utolsó, nagyon-nagyon kiábrándult, nagyon-nagyon helyi jövőkép nélküli válasz.

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.02.16. 13:07:03

@kzolika: ezt te igy latod...nekunk akik mennek vagy mentek, nem igy van, illetve nem tudok mindenki neveben beszelni, nem is akarok! Nem az utolso vedosanc..hanem egy masik dimenzio :)) ahol a fu zoldebb, mukodik a rendszer es megoldod az eleted! Nagyon mas vilag!

zopilote 2013.02.16. 17:38:56

@ISS:
Mar regota gondolkoztam rajta, hogy kellene egy bolgot csinalnom (kb 10 eve) de leginkabb
lustasagbol nem csinaltam. Pedig erdekel a vilag, az emberek, a tortenelem, plusz van egy
ket dologban szemelyes tpasztalatom, sokszor tobb is mint kellene. Nagyon sokszor erzem,
hogy meg kellene osztani a gondolataimat masokkal, de abbol a szempontbol igenyes vagyok,
hogy csak tokeletes munkat szeretek kiadni a kezembol. Ezert inkabb el sem kezdem. Kony -
nyebb kommentelni par mondatban, mint egy kesz, atfogo dolgot irni.
Amugy kosz, hogy erdekelnek a kepeim, majd meg teszek fel, van millio. Sot regebbeiek is
vannak, csak be kell scannelnem oket.

blackhairlady 2013.02.16. 17:57:31

@zopilote: En is megneztem a kepeidet, nagyon tetszettek. Egy kicsit irigykedtem is, hogy mennyi helyen jartal, mennyi szep (es kevesbe szep) dolgot lattal, tapasztaltal. Persze ez csak amolyan "pozotiv" irigyseg:))
Egyszer mar irtam, hogy jo fej vagy, ezt valahogy a kepek is megerositettek:)

2013.02.16. 18:16:33

@blackhair-lady:
Igen ha belegondolok, hogy én még egyszer voltam csak 5 napot Szlovákiában még 14 évesen.... és ennyi..
Közben meg nézem, hogy pl. Zopilote hol volt és mennyi helyen járt és mennyi dolog történt vele.....igen én is irigykedek :) persze én is pozitívan.

2013.02.16. 18:35:34

@Spacecake: Érdemes elolvasni a hozzászólásokat is... :)

Bizonyára igaza van az úrnak, de én úgy gondolom, hogy többségében azok mennek el, akik kettőnél tovább gondolkodnak. Már ami a realitásokat meg az életcéljukat jelenti.

2013.02.16. 18:38:41

@zopilote:
Én csak biztatni tudnálak, hogy ha egy picit is van kedved akkor írj.....engem biztos, hogy nagyon érdekelne.
Olyan lenne mint egy ablak a Te világodba :))

zopilote 2013.02.16. 18:39:11

@ISS: @blackhair-lady:
Ne " irigykedjetek " azert, nagy arat fizettem erte: otthagytam a hazamat. Visszagondolva
nekem is izgalmasnak tunik, de atelve nem mindig az. Kanadai kepeket meg nem is tettem
fel, pedig az is van sok, szinte egesz Kozep - es Nyugat Kanadat bejartam, leginkabb a mun -
kambol kifolyolag. Az igazat megvallva, kezdem unni ezt a fajta eletet, szeretnek mar lenyu-
godni, csak az a baj, hogy nem tudom, hogy hol: Magyarorszagon, Mexikoban vagy Kanada -
ban. Mindet szeretem, megvan mindnek a jo es rossz oldala is.

2013.02.16. 18:48:25

@Philosoraptor:
De evvel akkor azt mondod, hogy akik maradnak azok nem gondolnak tovább kettőnél. Ez nem igaz!!
Épp a minap gondoltam bele ha ki is mennénk akkor hogyan is lehetne a hétköznapokba ott belerázódni, pl. mi itt vagyunk két pici kisfiúval tehát én nem biztos, hogy eltudnék menni dolgozni hanem otthon kéne maradnom a srácokkal, ok a férjem talán! találna munkát és akkor Ő járna dolgozni de lehet, hogy nem keresne annyit amivel kijönnénk egy hónapban. Ha meg én is elmennénk dolgozni de akkor mi lenne ha pl. a valamelyik kicsi beteg lenne.....biztos nagyon jó venné ki magát, hogy már pl. az első héten elmennék betegszabira mert beteg lett a kisfiam....
itthon legalább a mamát megkérhetjük, hogy vigyázzon rájuk mert persze itt sem tudok otthon maradni velük mert az már rögtön rossz pont lenne a számomra...
Szóval nem olyan egyszerű.....

2013.02.16. 18:51:21

Mondanám, hogy gyere a Mátrába(mi sokat szoktunk oda menni) :)
De ezt úgy mondom, hogy nem tudom milyen gondolatok vannak a fejedben nem tudom, hogy milyen is lenne Neked itt.
Legalább Anyud közelében lennél.
Sikerült már találni valakit aki segítene neki itthon?

Spacecake 2013.02.16. 18:56:37

@Philosoraptor: én kettőnél tovább gondolkodást nem pejoratívan,lekicsinylően értettem,inkább a hosszabb időrtamra való előregondolkodást.
szerintem a kivándorlásnak sokkal több aspektusa van,mint amit-akár intelligens-emberek el tudnak képzelni.
nem hinném hogy a jelenlegi-egy jobb,biztonságosabb lét miatt kivándorló,pillanatnyi szükségből döntést hozó ember hosszú távon(értsd:20-30-40év) fel tudná mérni döntésének jelentőségét,súlyát.
de természetesen ez egy szabad ország és mindenki azt csinál,amit akar!

Spacecake 2013.02.16. 19:02:04

@zopilote: örülök,h tetszett.
az ihletedről azért ne mondj le kapásból,tetté érik majd,ha eljön az ideje.

bpetya75 2013.02.16. 20:11:44

@bpte:

Pedig de. A feleségem tudna mesélni ;-)

Eredetileg valami természetes alapú multivitamint szerettem volna (valami Everyone nevűt nézett ki anyósom a neten), végül valami nekem ismeretlen, de elfogadható árú cuccot vettem a csajoknak. Jutavit a kicsiknek és Vitaday a nagynak.

2013.02.16. 20:32:06

@ISS: "De evvel akkor azt mondod, hogy akik maradnak azok nem gondolnak tovább kettőnél. Ez nem igaz!!"

Nem, én nem állítottam ilyet. :)

"Épp a minap gondoltam bele ha ki is mennénk akkor hogyan is lehetne a hétköznapokba ott belerázódni, pl. mi itt vagyunk két pici kisfiúval tehát én nem biztos, hogy eltudnék menni dolgozni hanem otthon kéne maradnom a srácokkal, ok a férjem talán! találna munkát és akkor Ő járna dolgozni de lehet, hogy nem keresne annyit amivel kijönnénk egy hónapban. Ha meg én is elmennénk dolgozni de akkor mi lenne ha pl. a valamelyik kicsi beteg lenne.....biztos nagyon jó venné ki magát, hogy már pl. az első héten elmennék betegszabira mert beteg lett a kisfiam....
itthon legalább a mamát megkérhetjük, hogy vigyázzon rájuk mert persze itt sem tudok otthon maradni velük mert az már rögtön rossz pont lenne a számomra...
Szóval nem olyan egyszerű....."

El kell dönteni, hogy mit akartok és ezért mit áldoztok fel. Nem szükségszerű egyszerre kiköltözni, elég, ha a férjed megy (persze azért nyilván úgy, hogy itthon ne legyenek anyagi gondjaitok, amíg távol van), és ha megveti a lábát, akkor utánamehettek. Több ilyen történet is volt már itt is, a régi weboldalon legalábbis biztosan.

2013.02.16. 20:46:15

@Spacecake: "én kettőnél tovább gondolkodást nem pejoratívan,lekicsinylően értettem,inkább a hosszabb időrtamra való előregondolkodást."

Pedig eléggé annak tűnt. :P

"szerintem a kivándorlásnak sokkal több aspektusa van,mint amit-akár intelligens-emberek el tudnak képzelni.
nem hinném hogy a jelenlegi-egy jobb,biztonságosabb lét miatt kivándorló,pillanatnyi szükségből döntést hozó ember hosszú távon(értsd:20-30-40év) fel tudná mérni döntésének jelentőségét,súlyát."

Az emberek megszavazták az eu-t, ami azt vonzza magával, hogy lehetőségem van ott eladni a munkaerőmet, ahol többet fizetnek érte. Mielőtt valamelyik álszent majd megvádol, hogy milyen anyagias vagyok, leírom, hogy ezeken kívül más pozitív dolgokkal is találkozhat az ember, természetesen. Nem fogja látni a rokonait és a barátait annyiszor (élőben), valamint ha imád itthon lenni, akkor nyilván fűteni fogja a hazaszeretet, habár azok nem is maradnak meg kint. Ez a döntésének az ára.

De tényleg, Mo. milyen perspektívát tud nyújtani 20-30-40 évre? :)

2013.02.16. 21:15:50

@Philosoraptor:
Ezeket a lehetőségeket már végig futattam magamban. De a mi esetünkben az egy általános tény, hogy én mennék ha lehetne a férjem meg nem. Én meg nem erőszakoskodok, hogy DE akkor is.
Semmi értelme nem lenne.

2013.02.16. 21:16:36

@zopilote:
Mondanám, hogy gyere a Mátrába(mi sokat szoktunk oda menni) :)
De ezt úgy mondom, hogy nem tudom milyen gondolatok vannak a fejedben nem tudom, hogy milyen is lenne Neked itt.
Legalább Anyud közelében lennél.
Sikerült már találni valakit aki segítene neki itthon?

Spacecake 2013.02.16. 21:17:23

@Philosoraptor: ismétlem,mindenki azt csinál amit akar,és nyilván viseli is döntéseinek következményeit,az is,aki itthon marad,és az is,aki elmegy.

csak arra szerettem volna rávilágítani,h a kivándorlás az első 2 generációnak olyan traumákat tud okozni a családon belül,amit a legtöbben el se tudnak képzelni(vagy mer nincs még gyerekük és nem is érdekli őket,vagy mert mindent rózsaszínben látnak,örülnek hogy van mit enniük,és milyen fasza az Oyster és milyen szar a BKV:-)

Kérdésedre a válasz:
Változó,kinek milyet.
Nekem jót,jelenleg nekem nem alternatíva semmilyen más ország.
a 'csomag' szimplán jobb.nekem.lehet hogy egyszer változik,de most ez így van.

iranylondon (törölt) 2013.02.16. 21:50:26

KEDVES KZOLIKA ! :)
ÉDESEM TE NAGYON EL VAGYOK TÉVEDVE, AZ ÉN VILÁGJÁRÓ MAGYAR BARÁTNÉM, AKI LASSAN EGY ÉVTIZEDE FOLYAMATOSAN UTAZGAT, HATALMAS TAPASZTALATTAL, TUDOTT REPJEGYET 2011-BEN INDIA ODA VISSZA 118 -ÉRT, SZÓVAL MINDENNEL EGYÜTT KÉT HÓNAP INDIA 300-BÓL MEG VAN ÜZENEM NEKED. NEM TUDOM H MÁS HOL ÉL.
A PAHAR GANJON SZÁLLTUNK MEG DELHIBEN, FEJENKÉNT 500 FORINTÉRT,RENGETEGET VÁSÁROLTUNK,ÉS MINDIG DUGIG ETTÜK MAGUNKAT, STB. OLCSÓ SZÁLLÁSOK MINDENHOL VANNAK.
KASMÍRBAN VOLTUNK, ÉSZAK-KÖZÉP-NYUGAT-DÉLNYUGAT INDIA, LEMENTÜNK EGÉSZEN GOÁIG.
NEM TUDOM HONNAN VESZED EZEKET AZ INFORMÁCIÓKAT EGYÉBKÉNT.

JAH ÉS ÉN ÉVEKIG HETVENÉRT MELÓZTAM, MOST CSAK HATÓRÁS ÁLLÁSOM VAN, HATVANEZER. NOVEMBERBE MEGYÜNK KÉT HÓNAP ÁZSIA SZINTÉN, VIETNAM,KAMBODZSA, MÉG OLCSÓBB LESZ MINT INDIA.
EZT ADD ÖSSZE :D

iranylondon (törölt) 2013.02.16. 21:57:52

@kzolika: KEDVES KZOLIKA ! :)
ÉDESEM TE NAGYON EL VAGYOK TÉVEDVE, AZ ÉN VILÁGJÁRÓ MAGYAR BARÁTNÉM, AKI LASSAN EGY ÉVTIZEDE FOLYAMATOSAN UTAZGAT, HATALMAS TAPASZTALATTAL, TUDOTT REPJEGYET 2011-BEN INDIA ODA VISSZA 118 -ÉRT, SZÓVAL MINDENNEL EGYÜTT KÉT HÓNAP INDIA 300-BÓL MEG VAN ÜZENEM NEKED. NEM TUDOM H MÁS HOL ÉL.
A PAHAR GANJON SZÁLLTUNK MEG DELHIBEN, FEJENKÉNT 500 FORINTÉRT,RENGETEGET VÁSÁROLTUNK,ÉS MINDIG DUGIG ETTÜK MAGUNKAT, STB. OLCSÓ SZÁLLÁSOK MINDENHOL VANNAK.
KASMÍRBAN VOLTUNK, ÉSZAK-KÖZÉP-NYUGAT-DÉLNYUGAT INDIA, LEMENTÜNK EGÉSZEN GOÁIG.
NEM TUDOM HONNAN VESZED EZEKET AZ INFORMÁCIÓKAT EGYÉBKÉNT.

JAH ÉS ÉN ÉVEKIG HETVENÉRT MELÓZTAM, MOST CSAK HATÓRÁS ÁLLÁSOM VAN, HATVANEZER. NOVEMBERBE MEGYÜNK KÉT HÓNAP ÁZSIA SZINTÉN, VIETNAM,KAMBODZSA, MÉG OLCSÓBB LESZ MINT INDIA.
EZT ADD ÖSSZE :D

iranylondon (törölt) 2013.02.16. 22:17:51

@iranylondon: JAH ÉS MELLESLEG MEGNÉZTÜNK MINDENT, DELHI LOTUS TEMPLE, INDIA GATE, METROZTUNK DELHIBEN, AGRA TAJ MAHAL, KHAJURAHO, PUSHKAR, JODHPUR, UDAIPUR CITY PALACE, MUMBAI, LE GOÁIG, OTT 10 NAP PALOLEM BEACHEN, KB. EGY ÉJSZAKA FEJENKÉNT 800 FT, A TENGER A BUNGALLÓNKTÓL 20 MÉTERRE VOLT. MARGAO, PANAJI GOÁN.
HELYI BUSZOK, ÉJSZAKI VONATOK, RIKSA, PADLÓIG LE LEHET MELLESLEG ALKUDNI MINDENT, HA ELÉG ÜGYES VAGY.
INDIÁBAN KÉT MÁSODPERCENKÉNT ÁT AKAR VKI VÁGNI, DE NEM KÖTELEZŐ ELFOGADNI SEMMIT HA NEM AKARSZ.
ADDIG KELL KERESGÉLTÜNK,AMÍG NEM TALÁLTUNK EGY OLYAN SZÁLLÁST, AMI KB 500-RA KIJÖTT FEJENKÉNT.

NEM HOTELBEN LAKTUNK TÖBB EZERÉRT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
PERSZE VAN OLYAN IS, DE HA HÓNAPOKIG OTT AKARSZ LENNI, VÁLASSZ GUEST HOUSE-T, TÖK OLCSÓ, MI A KULDEEP GUEST HOUSE-BAN VOLTUNK A PAHARGANJON PÉLDÁUL.

NAGYON KEVÉS EMBER HISZI, H MILYEN OLCSÓN MEG LEHET ÚSZNI EGY ÁZSIAI UTAT.
ÉN MAGAMTÓL SZINTÉN BELEFUTOTTAM VOLNA AZ ÁLTALAD EMLÍTETT DRÁGA UTAKBA, AZT NEM TUDNÁM FEDEZNI ÉN SEM.
DE MI NEM OLYAN DOLGOKAT CSINÁLTUNK,MINT AMIT TE FELSOROLTÁL, MÁR NEM IS TUDOM MIKET ÍRTÁL, HANEM:
FOGTUK A LONELY PLANET INDIA KÖNYVET, ÉS ELNAVIGÁLTUK MAGUNKAT SZÉPEN, ÉS A HELYISEGÍTSÉGÉVEL MINDENT MEGTALÁLTUNK,ÉS ŐK ADTÁK SOKSZOR A LEGJOBB TIPPEKET!!!! :D

MÁSIK ALKALOMMAL PEDIG TÖRÖK LÉGITÁRSASÁG VOLT, BP-ISZTAMBUL, ISZTAMBUL DELHI : 128-ÉRT.
ELSŐ UTUNK FINN LÉGITÁRSASÁGGAL BP-HELSINKI, HELSINKI-DELHI 118 FEJENKÉNT.
IGEN, ÁGI NAGYON JÓ SZERVEZŐ, Ő VALÓSZÍNŰLEG TUD OLYAN OLDALAKAT, AMIKET MÁS NEM ISMER SZERINTEM, HA FOGLALÁSRÓL VAN SZÓ.

MÁSODSZORRA INDIA: KASMÍR EGY HÓNAP, AMRITSAR GOLDEN TEMPLE, INGYENKONYA + INGYEN SZÁLLÁS TUDOD AZ ARANYTEMPLOM MELLETT AZ UTAZÓ 3 NAPIG INGYEN MEGSZÁLLHAT, ALHAT, FÜRÖDHET, MOSHAT, STB.

AZUTÁN A GANGESZ, VARANASI.
JAISALMER, ERŐD.

TEHÁT 3 HÓNAP INDIÁT,AMIBEN MINDEN BENNE VAN, REPJEGY IS, KAJA, SZÁLLÁS, AJÁNDÉKOK, BUSZOK, VONATOK, TAXI, A BELÉPŐK, 400-500 KÖZÖTTI ÖSSZEGBŐL KI LEHET HOZNI, HA ELÉG ÜGYES AZ EMBER.

blackhairlady 2013.02.16. 23:30:21

@ISS: En jartam mar eleg sok orszagban, de azok szerintem ossze sem hasonlithatoak Zopilote "utjival":) Ahogy beszel roluk, nekem olyannak tunik mint egy hobo, aki szabad, es mindig oda megy ahova csak akar. Raadasul mind ezt nagyon szemleletesen le is tudja irni.

blackhairlady 2013.02.16. 23:34:01

@zopilote: Elhiszem, hogy az akkor nem mindig volt "fun", de az ido mindent megszepit.
Szerintem elj Mexikoban, es nyaralj Magyarorszagon:)
En Amerikaban elek, d eminden nyarat otthon toltok. En imadom a Balatont, es mondhat barki barmit, mindig is imadni fogom.

2013.02.16. 23:38:16

@blackhair-lady:
Igen én is ezért szeretem a stílusát, :) ezért is írtam, hogy egy idő után már vártam, hogy vajon mit fog írni mert ahogy olvastam egy-egy történetét már szinte láttam magam előtt...evvel nem is lenne semmi baj, ha nem a metrón vagy buszon hazafele jutna eszembe újra meg újra....

2013.02.16. 23:40:00

@iranylondon:
de miért kell ezt "ordítva" írni? :D

iranylondon (törölt) 2013.02.17. 00:26:21

@ISS: Nem tudom, csak először felhúztam magam, amiért ilyen nagy összegekről beszélt ez a srác, és benyomva maradt a caps lock xd

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2013.02.17. 01:23:59

Rövid, de jó írás volt. :-) Gratulálok a szerzőnek az élményekben gazdag életéért!

2013.02.17. 05:13:27

@Spacecake: "ismétlem,mindenki azt csinál amit akar,és nyilván viseli is döntéseinek következményeit,az is,aki itthon marad,és az is,aki elmegy."

Így van, habár ez eddig sem volt kérdés.

"csak arra szerettem volna rávilágítani,h a kivándorlás az első 2 generációnak olyan traumákat tud okozni a családon belül,amit a legtöbben el se tudnak képzelni(vagy mer nincs még gyerekük és nem is érdekli őket,vagy mert mindent rózsaszínben látnak,örülnek hogy van mit enniük,és milyen fasza az Oyster és milyen szar a BKV:-)"

Nem tudom, lehet, hogy ígazad van a traumával kapcsolatban, habár én tartom feltétlen rossznak, hogy máshol nő fel a gyerekem. Más kultúra, akár több nyelv ismerete, stb. A rózsaszín köd idővel biztosan eltűnik, a bkv meg tényleg egy darab szar. De nem az oyster hiánya miatt...

"Változó,kinek milyet.
Nekem jót,jelenleg nekem nem alternatíva semmilyen más ország.
a 'csomag' szimplán jobb.nekem.lehet hogy egyszer változik,de most ez így van."

Egyrészt nincsenek megélhetési problémáid, másrészt szeretsz itt lenni. (?) :)

kzolika 2013.02.17. 06:02:58

@iranylondon: Beragadt a Caps Lock?
Gratulálok, biztos élmény lehetett az 500 Ft-os szállás, én nem halok bele, ha Vietnamban akár 10-15 USD-re is "lerántanak" egy tengerparti bungalóért. Arról nem is beszélve, hogy milyen tisztaság lehetett. Amolyan indiai. Bármikor el lehet kapni olyan betegséget, amit még csak ezután fedeznek fel, de legalább rólad fogják elnevezni! :-)
Ha meg "indiait" akarok látni, elmegyek a VIII-ba, de hát minek akarnék látni? Hát hülye vagyok én, hogy házhoz menjek a faszért?
Amúgy én retúr jegyre gondoltam, nem csak BUD-HEL, HEL-DEL irányra. Haza sem stoppal szeretnék jönni...

zopilote 2013.02.17. 07:22:17

@Philosoraptor:
" Nem tudom, lehet, hogy ígazad van a traumával kapcsolatban, habár én tartom feltétlen
rossznak, hogy máshol nő fel a gyerekem. Más kultúra, akár több nyelv ismerete, stb. "
Bizony tud traumakot okozni a kivandorlas a gyerekeknel, ami kesobb jon ki rajtuk. Nem
mindegyiknel es nem egyforman. Irtam mar errol egy regebbi hzzaszolasomban, nem aka -
rom magam ismetelni. Sajnos tapasztaltam is kozvetlen kornyezetemben ( 2. generacios
ex, barataim, ismeroseim gyerekei, stb.) Ezekrol nem szivesen beszelnek az emberek.

Spacecake 2013.02.17. 09:52:04

@kzolika: 'A rózsaszín köd idővel biztosan eltűnik, a bkv meg tényleg egy darab szar. De nem az oyster hiánya miatt...'

a rózsaszín köd eltűnik idővel, de az önigazolás kényszere viszont nem,sőt,erősödik.éppen ezért is válik oly nehézzé a reális összehasonlítás,és ezért is alakul ki gyakran(tisztelet a kívételnek) Mo. negatívumainak kényszeres kiemelése,felnagyítása.

a BKV olyan,amilyen.Hogy mennyire relatív ez,amit írsz:csak olvasd el a pár nappal ezelőtti Kairó posztot:-)
és egyből máshogy fogod látni.

egyébként nekem kifejezett felüdülés BKV-val utazni:-)kb 2 évente ha előfordul,mert kocsival járok),és lehet hogy ez csak habitus kérdése,de én mindig azt veszem észre és arra figyelek,hogy mi újult meg,és mi változott pozitív irányba,és nem azt hogy mi a szar benne.elárulhatom,h mindig meglepődök,és egy ilyen intervallumban mindig sokminden változik-jó irányba.

'Egyrészt nincsenek megélhetési problémáid, másrészt szeretsz itt lenni. (?) :) '

mind2 IGEN,kérdőjel nélkül!!!:-)
és mindkettőt nagyon tudom értékelni!!

Spacecake 2013.02.17. 09:54:19

@Philosoraptor: kettővel feletti Neked,elütöttem a nevet:-)

tableno 2013.02.17. 10:21:37

@zopilote: Ez a trauma dolog szerintem eléggé túl van lihegve. Persze, nyilván ilyen is van, de az otthon élő gyerekek és kamaszok vajon traumamentesek? Nem hiszem, sőt tudom, hogy nem. Csak a traumák oka és jellege más. A kivándorlás, mint minden nagy döntés az életben, kockázatokkal jár, amit lehet kezelni. A kivándorolt család is lehet ugyanolyan boldog (sőt!), csak szeretet és sok odafigyelés kell (mint otthon!). De persze garancia nincs semmire az életben, attól olyan érdekes...

Spacecake 2013.02.17. 10:28:05

@iranylondon: fasza hely India,csak nem szeretem a nyomort látni.ettől még tudom hogy létezik,de ha nem muszáj,legalább ne lássam.márpedig nem muszáj.persze akinek bejön,annak örülök:-)
nekem marad a Garda-tó,Toszkána,Dél-Franciao.,Ausztria:-)
persze nem is jön ki 300Ft-ból egy éjszaka,viszont a vérhastól se kell félnem:-)
de hát hál' Isten nem vagyunk egyformák.

Spacecake 2013.02.17. 10:34:16

@tableno: teljesen igazad van,mindig egyedileg dől el,ki mennyire tudja kezelni.Aki külföldön nem tudja,az itthon se tudta nagyon,ÉS fordítva.
de azért elvitathatlan,hogy generációkon átívelve nézve növeli ennek az esélyét a kivándorlás.

Larion 2013.02.17. 10:40:22

@kacce: Bocsi, de egyáltalán nem köpködött vissza a fenti képes jegyzet írója. Nagyon korrekt és egyértelmű jelzést írt az érzéseiről, ennél durvább köpködésekkel vannak tele a hazai fórumozók véleményezései, azoké , akik inkább itthon ragadnak és elviselik mindazt a mindennapi kínzó kalandtúrát , melyet még mindig eltűrünk vinnyogva , ahelyett, hogy lépnénk előrébb a sajnálatos és jól ismert és kiszámíthatós hazai passziívitásaink és gyávaságaink helyett ...
Ez az ember is lépett, döntött és aktívan cselekedett , és nem várta meg, hogy itthon megkeseredjen és ne becsülje le annyira önmaga értékeit , hogy kivárja azt a méltatlan és megalázó hazai project következményeit, melyet az utóbbi szűk három esztendő ránk testált és nem teszünk nagy közösen semmit ellen.....
Tisztelem azokat az embereket, akik tesznek bátor lépéseket a saját maguk boldogulása érdekében , még ha kalandvágyból is történik meg mindez, de cselekszik és ez nem semmi !!!
Az élet meg túl rövid és egyszeri főpróba, melyet élveznünk kell minden pillanatában és igenis utasítsuk el azt, hogy bele is kell törödnünk bármibe, ami visszahúz és ellehetetlenít, miközben mindig van választási lehetőségünk, több soron is ....
Ha ez a "haza" nem tud kellő barátsággal és jószándékkal megtartani, bárhol találhatunk kedvezőbb talajt a lábaink alá ... Hisz otthonunk a nagyvilág .............. :)

kacce 2013.02.17. 11:10:33

@Larion: Szia, a köpködés talán erős jelző volt, ez való igaz.

Továbbra is tartom azt, hogy számomra érthetetlen, hogy ha valakinek bejön külföldön az élet, miért érzi szükségét, hogy tegyen valami negatív megjegyzést Magyarországra. Mint ebben a posztban, hogy a főpincér sajtot és bort hozott és arra utalt a posztíró, hogy "na igen, nem Magyarországon vagyunk". Mintha otthon nem fordulhatna elő ilyesmi, Svédországban meg ez lenne az alap. Egyik sem igaz szerintem.

iranylondon (törölt) 2013.02.17. 15:29:33

@kzolika: oda vissza volt 118,képzeld, csak rosszul írtam, ugy felidegesítettél. tehát bp-helsinki, helsinki delhi + vissza, ez volt 118.
amugy meg tiszta és normális szállásokon aludtuk, bármilyen meglepő, de hát aki ezt nem próbálta, honnan is tudhatná?
akinek nincsen sok pénze, marad a tiszta és nagyon olcsó guesthouse, a többség ezt csinálja, láttuk.
vannak persze nagyon puccos szállások, amire te gondolsz,menjen oda, aki meg tudja fizetni,jaja.
nem bírom,ha vki arra beszél, amiről lövése nincsen. semmi bajunk nem lett, képzeld xd xd hu de érdekes xd

iranylondon (törölt) 2013.02.17. 15:35:43

@Spacecake: indiában sem kell félni a vérhastól. mindenki be van tojva, azért mert lövése nincsen róla,jah. hallanak pár infot, beijesztik az embereket, és a legtöbb meg elhiszi xd semmi bajunk nem lett, nagyon érdekes xd aki fél, tényleg ne is menjen oda, nem neki való hely, ehhez is nyitottság kell, mint minden országhoz, ehhez talán még több.

iranylondon (törölt) 2013.02.17. 15:41:17

@Spacecake: és indiában is vannak olyan szép helyek, h el se hiszed. sokkal kevesebb pénzért, mint bárhol. igen, nagy része szegény, és tudomásul kell venni,h létezik nyomor is a világon. egyébként ha ezt látja vki, sokat fog változni,ha hazajön, mindenképpen javára válik, jobban étékel onnantól kezdve dolgokat. persze ezt nem mindenki bírja látni, ahhoz olyan embernek kell lenni. a legtöbb ismerősöm nem vállalja be, már megszoktam és elfogadom. igen,mert mi európaiak a csilli villihez vagyunk hozzászokva, ez is belejátszik. ott se leprás mindenki amugy, üzenem

2013.02.17. 15:47:58

@Spacecake:

"a rózsaszín köd eltűnik idővel, de az önigazolás kényszere viszont nem,sőt,erősödik.éppen ezért is válik oly nehézzé a reális összehasonlítás,és ezért is alakul ki gyakran(tisztelet a kívételnek) Mo. negatívumainak kényszeres kiemelése,felnagyítása.

a BKV olyan,amilyen.Hogy mennyire relatív ez,amit írsz:csak olvasd el a pár nappal ezelőtti Kairó posztot:-)
és egyből máshogy fogod látni."

Hm, és azt minek hívják, amikor úgy próbálsz meg valamit jobb színben feltüntetni, hogy összehasonlítod egy sokkal rosszabbal? :P

Olvastam a kairói posztot, de ettől függetlenül a bkv még ugyanolyan szutyok marad, mint szinte minden, ami ebben az országban közpénzből van üzemeltetve... Továbbra is úgy vélem, hogy nem az a mérvadó, hogy hol rosszabb, hanem, hogy nálunk miért ilyen rossz.

a rózsaszín köd eltűnik idővel, de az önigazolás kényszere viszont nem,sőt,erősödik.éppen ezért is válik oly nehézzé a reális összehasonlítás,és ezért is alakul ki gyakran(tisztelet a kívételnek) Mo. negatívumainak kényszeres kiemelése,felnagyítása.

"a BKV olyan,amilyen.Hogy mennyire relatív ez,amit írsz:csak olvasd el a pár nappal ezelőtti Kairó posztot:-)
és egyből máshogy fogod látni."

Ennek szívből örülök, nekem általában az a tapasztalatom, hogy fűtetlen roncsokon történik a szállítás.

"mind2 IGEN,kérdőjel nélkül!!!:-)
és mindkettőt nagyon tudom értékelni!!"

No ezért nem akarsz elmenni innen. Viszont van olyan is, akinek egyik sem adatott meg, ezért távozik.

tanato 2013.02.17. 15:52:22

@iranylondon: Most megy egy sorozat a magyar TV 1-en India az álmok országa címen.EZ ugyan egy szappanopera néhány indiai és /brazil/.család életéről,de nagyon sokat meg lehet tudni az indiai viszonyokról,kasztrendszerről hindu szokásokról is és nagyon sok szép indiai tájat,várost is mutat.Már a vége felé jár a sorozat,de a neten vissza lehet nézni az elejéről is. Tkp.Indiai-brazil kooprodukcióban készült,több szálon futó szerelmi történet,maga a történet is érdekes a fő szál egy magasabb kasztbéli lány és egy érinthetetlen kaszton kívüli fiú története.

iranylondon (törölt) 2013.02.17. 15:52:44

@kzolika: jah és a másik : másodszorra india oda vissza volt 128.
török légitársasággal. bp-isztambul, isztambul-delhi + VISSZA = 128.e ft.
2011. nov 20-án volt az indulás

igen, nagyon szivesen kipróbálnám én is azokat a dolgokat, amikről te írsz, meg a jobb szállásokat is, de akkor ennyi pénzből nem tudnék ilyen sok napot kint tölteni.
maradt az olcsóbb megoldás, működik. és így sokkal többet tudtunk maradni ott. barátnőm is igényes itthon mo-on meg én is, de ha az ember utazik, egyszerűen átáll "utazó-üzemmódba".
volt tiszta ágyunk, zuhanyzóval. volt a szobában ablak is, ezt csak azért mondom, mert vannak olyan szállások is, ahol meg ez sincsen, és még olcsóbb.... de az már tényleg nagyon gáz...

nem akartam kötözködni, csak arról tudok beszélni, amit én megéltem. persze, nekem is jobban esne a drágább szállás, biztosan jobban érezném magam egy drágább szobában, volt is sokszor, h a taxis olyan helyre vitt be minket.
persze, mi már a pultnál láttuk,h ez nem 250 rupia lesz kettőnknek, le se tettük a zsákot, megköszöntük,és kimentünk.
még az a jó,h mi is megtaláltuk a számításunkat, aki nem keres százezreket

iranylondon (törölt) 2013.02.17. 16:00:09

@tanato: köszönöm az infot ! :D már más is mondta nekem, csak még nem jutottam oda :)

tanato 2013.02.17. 16:05:51

@iranylondon: Nekem annyira tetszett,annyira lekötött a sorozat,hogy nem volt türelmem megvárni a végét,hanem előre megnéztem a még a TV-ben fennmaradt részeket a net.-en.

DieNanny CH 2013.02.17. 17:17:33

@kzolika:
"Bármikor el lehet kapni olyan betegséget, amit még csak ezután fedeznek fel, de legalább rólad fogják elnevezni!"

:-DDD

Spacecake 2013.02.17. 19:28:28

@Philosoraptor: a tömegközlekedés,mint ahogy az agrárium és még kismillió dolog mindenhol a világon államilag támogatott,mert nem lenne életképes,ugyhogy ez nem/sem magyar sajátosság....

És amim van,és az hogy ezt értékelem,az nem 'megadatik'...:-)
azért TENNI kell,a jó csillagzatot nem lebecsülendő...
de persze értem mire gondolsz:-)

2013.02.17. 20:15:02

@Spacecake: "a tömegközlekedés,mint ahogy az agrárium és még kismillió dolog mindenhol a világon államilag támogatott,mert nem lenne életképes,ugyhogy ez nem/sem magyar sajátosság..."

Eddig sem írtam sehol sem az ellenkezőjét, viszont az már elég magyar sajátosság, hogy tolják ki belőle talicskával a pénzt... :)

"És amim van,és az hogy ezt értékelem,az nem 'megadatik'...:-)
azért TENNI kell,a jó csillagzatot nem lebecsülendő...
de persze értem mire gondolsz:-)"

Egyetértek.

iranylondon (törölt) 2013.02.17. 20:50:59

@kzolika: nem. 2011.ápr. 20-máj.20-ig. india oda vissza repjegy 118 a finnekkel.2011 okt.20-dec-8-ig india oda vissza repjegy 128ért török légitárs. www.makemytrip.com a repjegyek

kzolika 2013.02.18. 06:08:57

@iranylondon: Ahhoz milyen munkahely kell, hogy egy év alatt legyen valakinek kb. 60 nap szabadsága és el is engedjék 6 hétre?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.02.18. 11:38:50

@zopilote: a képeidről lemaradtam, belinkeled nekem is? köszi :)

Lorinc 2013.02.18. 11:46:46

@Nekézseny fan: ez igy talan egy kicsit tulzas. Amit az egeszsegugyi rendszerrol irsz igaz. Belterjes, nem veletlenul importaljak az orvosokat, megjegyzem a svedek is szidjak a sajat egeszsegugyi rendszeruket. A tulelesre nevelnek, alapelv hogy gyogyitsd meg magad ha tudod.... De tenyleg eleg ratyi, amig otthon voltam szidtam az otthoni rendszert de most neha visszasirom... Peldanak okaert a hetvegen bedurrant a bolcsessegfogam, ki kell majd vesni. Kerdeztem mikorra lesz idopont, 1-2 heten belul? Fogdoki mondja: viccelek? Talan 6 honap mulva, ha sikerul a szajsebesztre surgossegit kapnom... A vegen otthon fogom megcsinalni :-)
Az vodoat mar nem latom ennyire rosszul. A gyerekek kint toltenek minden nap par orat (a legtobb ovodaban) a szabadban, akar esik akar fuj, egeszen -10 fokig, vagy ha nagyon fuj a szel akkor nem mennek ki de ez ritka. Meg aludni is egy fedett teraszon alszanak, halozsakkal. Hozzatennem, nem minen ovoda feltetlen ilyen, a mienk igen. Mindenesetre a fiunk jol erzi ott magat, ugyhogy bolcsoderol-ovodarol inkabb pozitiv a tapasztalat.
Mesterembereke tekintve viszont igazad van. Lassan dolgoxnak es rohadt dragak. Erdemesebb egy kint elo magyart megbizni ilyesmivel :-)
Kozvetlenseg-szemkontakt valtozo, nekem inkabb jok a tapasztalataim, igaz mi egy kisvarosban elunk Malmo mellett. Masoktol hallottam rosszakat is ezen a teren, ugyhogy valoszinuleg nem alaptalan amit irsz. Mindenesetre mi nem panaszkodunk ezen a teren, annak ellenere hogy svedul nemigen beszelunk meg.
Az idojara snem olyan veszes, rosszabbra szamitottam, igaz tavaly nyaron sikerult produkalni az utobbi 20 ev legrosszabb nyarat :-) De az eddig eltoltott 2 ev alapjan ezen a teren sem panaszkodom. Persze mi lent vagyunk delen, mas a helyzet mondjuk fent Kirunaban :-) de akar Stockholmban is.
Ami meg jellemzo az a rugalmatlansag, a szabalyokat akkor is betu szerint kovetik ha a szabaly szellem mast diktal. Egy pelda: a cegunk parkolojat ellenorzi egy parkoloceg, aminek az a szabalya hogy ha nincs kint lathato helyen a parkolocetlid (amit a cegtol kapsz) akko rmegbuntet. Egy kollegamnak reszben elfedte a cetlit valami, mar buntettek is, es onnantol nincs apellata. Hiaba bizonyitod be (nem nehez) hogy a cegnel dolgozol es minilyen, jogosult vagy ott parkolni, szabaly az szabaly, fizess.... Legalabb egy kozos van Svedorszag es Magyarorszag kozott: a parkoloorok mind a ket helyen rohadt nagy szemetek :-)

iranylondon (törölt) 2013.02.18. 19:17:31

@kzolika: az első indiai út egy hónapig tartott, ez egyszerű volt, mert kivettem az összes szabimat, és egy hónapra eljöttem. ez a cég megengedte, mindenki elmehetett egy hónapra. ezzel nem is volt soha semmi gond.
az út után másnap azonnal munkába álltam, és utána kitaláltuk barátnőmmel, h mi megint szeretnénk utazni.
szóltam a főnöknek h szeretnék fizetés nélküli szabira menni, amit ő élből elutasított, és közölte h ez nem lehetséges, ezt csak ugy tudom megtenni, ha felmondok.

És én életemben először felmondtam, és utána két hónapra mentünk ki. nagyon nem fájt felmondani, mert tudtam ,látszott h a cég a csőd szélén áll. utána még ment egy pár hónapig, és fel is mondtak mindenkinek. utaztam, munkanélkülit is kaptam, és mire letelt a munkanélküli, pont fel is vettek egy új munkahelyre. csak most megint az a gond, h itt is két hétnél többre nem engednek el. tehát ezekkel az utakkal ez a gond mindig, az idő.

ismerek olyat, férfi, akinek ez az élete, h egy ideig gyűjtöget, felmond, kimegy, utazik, visszajön, munkát keres, talál, megint gyűjtöget, megint felmond, és utazik. ő is csak így tudja megcsinálni a hosszabb utakat, volt h fél évig is távol volt.
ez csak így megy, de nem tudom, más hogyan csinálja.

nyilván, ha lett volna egy tényleg jól fizető állásom, meggondoltam volna jobban. de így nem volt nehéz a döntés.
és jelenleg sem engednek el, csak két hétre.....

iranylondon (törölt) 2013.02.18. 19:34:10

@kzolika: vagy még két verzio, ami nekem nem jött össze:
egyik barátnőm ismerőse például egy bíróságon bírónő, nah őt például elengedték több hónap fizetés nélkülire. de ez a ritkább szerintem.

vagy egy volt osztálytársam még gimiből, aki jelenleg dál-amerikában van, rioban, több mint egy éve nem volt itthon.
ő például azt csinálja, h utazgat és ott kint mindig talál magának vmi melót, felszolgál, kisegít, amit kell, utána meg tovább áll.
tehát nem mo-on szedi össze rá a pénzt.

kzolika 2013.02.18. 20:18:09

@iranylondon: "És én életemben először felmondtam ... munkanélkülit is kaptam, és mire letelt a munkanélküli"

Ez a történet ott sántít, hogy ha Te mondasz fel, akkor munkanélküli státuszú vagy, de nem kapsz álláskeresési járadékot. Ezt a kemény voltam, felmondtam a minimálbéres állásomból, aztán meg elmentem a VIII. kerületiek, meg a borsodiak őshazájába sztorit még át kéne gondolni.

kzolika 2013.02.18. 20:20:59

@iranylondon: "vagy egy volt osztálytársam még gimiből, aki jelenleg dál-amerikában van, rioban, több mint egy éve nem volt itthon.
ő például azt csinálja, h utazgat és ott kint mindig talál magának vmi melót, felszolgál, kisegít, amit kell, utána meg tovább áll."

Itt előrébb azt írtad, hogy 30 vagy. A gimis osztálytárs is kb. ennyi lehet. Neki van jövőképe? Mit fog csinálni 60 évesen? Az utolsó dollárjaiból elmegy a Santa Monica pierhez, aztán begyalogol az óceánba?

iranylondon (törölt) 2013.02.18. 20:34:41

@kzolika: nem tudom, h mit irigykedsz, felmondtam, kaptam munkanélkülit, ennyi. a gimis fiú meg úgy él,ahogy ő akar szerintem, ha neki ez a jó :)

iranylondon (törölt) 2013.02.18. 20:38:24

@kzolikaén KÉPZELD, hogy akkor is kap munkanélkülit egy ember, ha Ő mond fel, járjál utána. nem csak akkor jár pénz,ha neked mondanak fel, vagy megszűnik a cég. kicsit olvass utána

kzolika 2013.02.18. 22:25:22

@iranylondon: Nem kaptál munkanélkülit, mert olyan terminus technicus nem létezik.
Vagy papíron nem felmondás volt, hanem közös meggyezés és akkor volt álláskeresési járadék. Ha tényleg munkavállalói felmondás volt, akkor a munkaviszony megszűnte után 90 nappal járt, de Te elvileg addigra már visszatértél az avas lakótelepiek őshazájából és újra belevetetted magad a komoly munkába.
Az őshazában milyen akcentust beszélnek többen? VIII. kerületit, komlóit, avasit?

kzolika 2013.02.18. 22:26:57

@iranylondon: És igen-igen irigy vagyok! :-)

zopilote 2013.02.18. 22:46:26

@Réka ‎: indafoto.hu/zopilote
nem muveszfotok, japan stilus: jobbra nez, balra kattint:)

zopilote 2013.02.18. 23:05:45

@kzolika:
Igen, iden leszek 60 eves, es tervem, hogy lemegyek Santa Monicaba ( is )
Evente dolgozok 3- 4 honapot, abbol hazamegyek Magyarorszagra, lemegyek
Mexikoba par honapra, se kutyam, se macskam, se ha'zam. Es ezt csinalom kb
30 eve. Es nyugodtan halok meg:) Ha megelem a 65 evet, kapok oregsegit, abbol
is eleldegelek. Ha mar nem tudok menni, akkor kar is elni. Ilyen is van. Minden-
kinek mast jelent az Elet.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása