oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. február 11. 06:47,  Finnországi kisokos 162 komment

2016. február 11. 06:47 Határátkelő

Finnországi kisokos

Ma folytatódik az a sorozat, melyben egy-egy országról próbálom meg összeszedni mindazt, ami fontos lehet az oda indulóknak, reményeim szerint hasznos linkekkel, információkkal. (Az Elintézendő ügyeink eddig részeit itt találjátok.) Ma Finnország van soron, és ebben az esetben is a helyi hivatalos forrásokon túl a korábbi posztok szerzőinek tapasztalatait is megpróbáltam beépíteni. Remélem, hasznosnak találjátok majd (és természetesen ha pontatlanságot találtok, jelezzétek nyugodtan!)

finnorszag_zaszlo_foto_pixabay_com_hietaparta.jpg

Indulás előtt, munkakeresés

Fontos tudni, hogy Európai Uniós állampolgárként természetesen szabadon vállalhatunk munkát Finnországban, legalábbis három hónapig, utána sem nagy kaland a dolog, csak regisztrálnunk kell (erről majd kicsit lejjebb).

Ugyanakkor arra a legtöbb oldal felhívja a figyelmet, hogy ha csak tehetjük, már indulás előtt próbáljunk meg munkahelyet találni (erre a Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Hivatal oldalán is találhatunk hasznos, angol nyelvű linkeket, valamint érdemes megnézni az EURES uniós foglalkoztatási mobilitási portált is), mert a megélhetési költségek magyar pénztárcával mérve magasak.

Emellett jó ha tudjuk, hogy elég sok olyan munkalehetőség van, amit nem hirdetnek meg nyilvánosan, azaz érdemes aktívan keresgélve a szakterületünkön működő cégekkel felvenni a kapcsolatot.

Vannak szakmák, melyeknél honosíttatnunk kell a végzettségünket bizonyító papírjainkat, a külföldi végzettségek elfogadásáról egy testület dönt, ami rendszeresen nyilvánosságra hozza az ilyen szakmák listáját.

Persze indíthatunk vállalkozást is, ami azért magyarként Finnországban jóval kockázatosabb vállalkozás, de az államtól elég sok segítséget kaphatunk hozzá, legyen az tanácsadás, képzés, vagy pénzügyi információ. Azért jobb ezt átgondolni...

Hasznos linkek

Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Hivatal

EURES

Vállalkozás indítása

Uusyrítyskeskus

Diplomák elismertetése (angolul)

Megérkezés, munkavállalás

Mint fentebb említettem, EU-állampolgárként megérkezés után három hónapig minden különösebb hercehurca nélkül tartózkodhatunk Finnországban. Ha ennél tovább akarunk maradni, akkor beindul az ügyintézés menete.

Ilyen esetben „regisztrációra van szükség a helyi rendőrségen, aminek egyszeri költsége van, illetve útlevél, finnországi lakcím, a finn munkaadó neve és címe, illetve munkaszerződés is kell hozzá. Vagyis közel sem olyan egyszerű, mint ahogyan azt sokan gondolják.

Ha egy családból egy személynek megvan a regisztrációja, bizonyos feltételek mellett lehetőség van a családegyesítésre. A regisztrációról szóló igazolás kézhezvételét követően meg kell igényelni az állandó finn személyi számot, mely minden ügyintézéshez szükséges (ez nem egyenlő a személyi igazolvánnyal), ehhez a Maistraatti-ba kell elzarándokolni (Népességnyilvántartó Hivatalnak felel meg).

Amíg nincs meg a regisztráció, a finn állam kérheti annak igazolását, hogy az ittlétünket tudjuk anyagilag fedezni, szóval az itteni kezdéshez valóban szükség van kezdőtőkére, 200 ezer forintból nem lehet elindulni, mint látni fogjuk, egy havi albérlet kerül kb. ennyibe” - írta egy korábbi posztban Alexa.

Tételezzük fel, hogy megérkeztünk, és megkötjük életünk első finn munkaszerződését. Talán mondani sem kell (de azért mondom, mert a finnek is hangsúlyozzák), de ragaszkodjunk az írásos szerződéshez, melynek tartalmaznia kell a szerződés időtartamát, a munkakörünket, a fizetés összegét, a munkaidőt, az éves szabadságok megállapításának módját, a próbaidőt és a felmondással kapcsolatos értesítési kötelezettségeket. Nem árt tudni, hogy Finnországban erősek a szakszervezetek, a legtöbb helyen van kollektív szerződés.

Jó tudni, hogy a finneknél nagyon fontos a csapatmunka. Az emberektől akkor várják el, hogy hozzászóljanak egy megbeszéléshez vagy beszélgetéshez, ha valami fontos mondanivalójuk van. A hallgatás Finnországban az udvariasság jele, és annak, hogy érdeklődünk a beszélő mondanivalója iránt.

A hallgatás az általános kommunikációs minta része, és a finnekhez közelebb áll a csend, mint a legtöbb más néphez. Prezentációkban a finnek inkább a szerénységet részesítik előnyben, mint a rámenős üzleti stílust.

Hasznos linkek

Rendőrség

Maistraatti (Népességnyilvántartó Hivatal)

Bevándorlási ügyek 

Avoimet työpaikat (angolul) 

Szakmák szerinti bontásban

Bankszámla nyitása

Alapvető fontosságú lépés a bankszámla nyitása, lévén Finnországban ismeretlen jelenség az, hogy zsebbe kapja az ember a fizetését. Bankszámla tehát kell, a megnyitásához szükség lesz az útlevélre, vagy valamilyen hivatalos személyazonosító igazolványra.

Ismét Alexát idézném: „Bankszámlát egyedül nyitottam, bár a munkaadóm jelezte, hogy egy rokon szívesen elkísér, mert ebben a bankban, ahová én mentem, jó eséllyel nem beszélnek angolul. Nem tévedett nagyot, de azért akadt egy kolléga, aki igen, így kaptam egy időpontot fél órával későbbre az illető hölgyhöz, és 25 perccel később, három papírral a zsebemben távoztam egy új finn bankszámlával.

Olyan kérdésekre kellett többek között válaszolnom, hogy hova kívánok adózni (Mo, vagy Finno.), van-e regisztrációm (ha nincs, akkor meg kell adni egy Mo-i lakcímet is), munkáltató neve, címe, telefonszáma, saját telefonszám, lakcím (ha van), kellett útlevél, személyigazolvány, illetve olyan apróságokat is tisztáztunk, hogy akarok-e külföldre utalni, illetve külföldről pénzt fogadni, ha igen, milyen gyakran (per hó) és maximum mekkora összeget”.

Lakásbérlés

Nem könnyű kérdés, pláne nem olcsó, de hát külföldre költözés esetén ez nem meglepő. Lássuk ismét Alexa tapasztalatát! „Alapvetően albérletet találni sem egyszerű, a regisztráció, munkaszerződés megkönnyítheti a dolgok menetét, akárcsak az, ha a leendő munkáltató leszervezi a szállást előre, vagy ha van ismerős, aki itt él (sokan kezdetben ismerősnél laknak, amíg a regisztrációt meg nem szerzik).

Ha ez megvan, akkor 1-3 havi kaucióval is számolni kell. Az albérlet kereséshez elméletben csak pénzre van szükség, minél több, annál jobb (értsd, annál könnyebben kapja meg a külföldi a lakást), de a gyakorlatban egy frissen érkezett, munkával, fizetéssel, finn nyelvtudással nem rendelkező személy meglehetősen nehezen tud ingatlant bérelni. A finnek igencsak védik a munkaerő-piacukat.

Eddig úgy tapasztaltam, hogy az itt dolgozó külföldiek nagy része vagy előre leszervezett munkára érkezett, kevesebben vannak, akik csak úgy belevágnak (még kevesebben azok, akiknek ez így sikerül), utóbbi meglehetősen tőkeigényes vállalkozás és nagy adag szerencse is szükségeltetik”.

Hasznos linkek

Önkormányzatok oldala

Lakáshirdetési oldalak:

Jokakoti

Nettiasunto

Sato

VVO

Vuokraovi

Egészségbiztosítás, segélyek

Az önkormányzattól kapunk egy azonosítót (ez a Henkilötunnus), majd ezzel el kell mennünk a helyi Társadalombiztosítási Intézethez (Kela). Itt megkapjuk a tb-kártyánkat.

„Ha sokat dolgozol az országon belül, főleg üzemekben, akkor szükséges lehet a balesetvédelmi oktatást igazoló kártya. A kártya megléte feltétele lehet az alkalmazásnak is.

A cégek általában fizetik a képzés árát. 5 évig érvényes. Különböző más oktatást igazoló kártyák is vannak hasonló képzési költséggel, például hegesztőknek” - írta Lore egy rendkívül részletes, linkekkel teli posztban.

Ha már van munkánk, érdemes belépni egy segélyalapba, arra az esetre, ha egyszer fordulna a kocka. Több ilyen is van, a szakszervezetek is működtetnek ilyeneket, de akadnak független alapok is. Már csak azért is érdemes taggá válni, mert ha munkanélküliek leszünk (ami soha ne történjen meg), akkor egész kellemes havi összeget is kaphatunk, ami nem ritkán magasabb, mint a hivatalos állami munkanélküli segély.

Betegség esetén az uniós állampolgárságunk feljogosít minket az alapellátások igénybe vételére, de a munkaadók általában nyújtanak kiegészítő biztosítást is.

Hasznos linkek

Henkilötunnus

Társadalombiztosítási Intézet (Kela)

Adózás

Finnországban minden jövedelem adóköteles. Az adókártyát, amelyet az adóhivatal bocsát ki, be kell mutatni a munkaadónak, amint a munkavállaló elkezdi az új munkát.

Adókártya nélkül minden jövedelmet 60 % adó terhel. Az adókártyán jelzik a munkavállalóra vonatkozó adószázalékot. Ez a jövedelmi szinttől függ.

Ha valaki másodállást is vállal, mellékjövedelemre vonatkozó adókártyát is igényelni kell, és haladéktalanul be kell mutatni a munkaadónak. Az adóvisszatérítést minden esetben dokumentálni kell.

Hasznos link

Adóhivatal

Nyelvtanulás, oktatás

Noha angolul mindenki beszél, és a hétköznapokban boldogulunk is vele, a finn vagy a svéd nyelv elsajátítása nagyon fontos a beilleszkedéshez. Elég sok helyen találunk tanfolyamot, különböző intézmények és felnőttképzési központok is szerveznek ilyeneket. (Arról nem is beszélve, hogy bizonyos munkakörök esetében megkövetelik a papírral bizonyított nyelvtudást.)

Az állandó finn lakcímmel rendelkező gyerekek számára kötelező az (ingyenes) iskolai oktatásban való részvétel. Szintén ingyen vannak a tankönyvek és az iskolai étkezés.

Az egyéves iskolaelőkészítő foglalkozás nem kötelező. A kötelező alapfokú oktatás 7-16 éves korig tart, efölött nincs iskolakötelezettség.

A középiskolát három vagy négyéves gimnáziumi képzésben illetve a kettőtől öt évig terjedő szakképző iskolákban lehet folytatni. A felsőoktatást, amely ingyenes, a tudományegyetemek és az alkalmazott tudományok főiskolái biztosítják. A felnőttoktatás minden szinten elérhető.

Az oktatás, a tankkönyvek és az iskolai étkezés is mindenkinek biztosított. Az oktatás a középiskolákban és a szakképző intézményekben is ingyenes, de a tanulóknak a tankönyveket saját maguknak kell megvásárolniuk.

A finn felsőoktatás két szektorban folyik: a tudományegyetemeken és az alkalmazott tudományok főiskoláin. Finnországban 17 egyetem és 27 főiskola van.

Nem könnyű bejutni az egyetemekre és a főiskolákra: 2011-ben a 66 000 jelentkező közül csupán 17 000 nyert felvételt egyetemre. Főiskolára a 70 000 jelentkezőből 22 100 diákot vettek fel.

Hogy a legendás finn iskolarendszerben mi is a jó, arról korábban Zsizsi is írt. „Nekem nagyon tetszik az iskolai oktatásban, hogy már általános iskolás kortól rengeteg praktikus dolgot beépítenek a tanmenetbe. Két évig tanulnak sütni-főzni, nemcsak a lányok, a fiúk is. Testnevelés órán floorball-t is játszanak, úszni is mennek, korcsolyázni stb.

Kinti programként térképpel való tájékozódást is tanulnak. A napköziben „Iltis" gyöngyfűzéstől kezdve rengeteg dolgot csinálnak. Az apák napját is megtartják a suliban, ami november 11-re esik.

Az emberek nagyon segítőkészek, mert akárhányszor kérdeztem valamit, ha valaki épp arrafele ment, amerre én, akkor eljött velem egy darabon és megmutatta hol van az adott utca. Ha térképpel álltam az utcán, akkor is megálltak megkérdezni tudnak-e segíteni.”

Hasznos linkek

Oktatási Hivatal

Általános oktatási portál

Közlekedés

„Helsinkiben odafigyelnek a mozgásukban korlátozottakra (is). A metrómegállókban és általában minden emeletes közterületen van lift. Az is fontos, hogy babakocsival (egy felnőtt + gyerek + babakocsi) utazó személy számára a tömegközlekedés ingyen van.

Helsinkiben a helyi tömegközlekedési vállalat (HSL) „chipkártyás" rendszert működtet. Mint egy mobilos feltöltőkártyára, úgy ezekre is pénzt kell tölteni. Szezonra (2 hét, 1 hónap, stb) fix árért, vagy adott pénzösszeget tölthetünk rá (20, 60 stb. Euró). Minden metróállomáson van pár automata, ahol készpénzzel és bankkártyával is fizethetünk.

Felszálláskor a sofőr melletti automatához közelítjük a kártyát, ami a kijelzőjén megmutatja, hogy mennyi pénz vagy idő áll még rendelkezésünkre. A városon belüli utazáskor az 1-es gombot kell megnyomni, a gép leveszi a kreditet a kártyáról, vidáman sípol, és már ülhetünk is le. Ettől kezdve 60 percig szabadon használhatjuk a buszt, villamost és a metrót” - írta Feri.

Rendkívül népszerű a kerékpár is, korra és nemre való tekintet nélkül előszeretettel használják, a gyerekek azzal járnak iskolába. Nem feltétlenül érdemes új bringát venni, mivel elég nagy a választék használt darabokból is – írta Alexa.

„Főleg egyetemi városokban, ahol az itt tanuló diákok hazatérésükkor akár már 40-60 euróért is túladnak kétkerekű járművükön (ennek beszerzését is tervezem a közeljövőben, mivel a bicikliutak itt meglehetősen jó minőségűek, és állandóan takarítják azokat).

A kétkerekű járműveken azonban mindig van biztonsági zár, mert bizony enélkül lába kélne (erre munkaadóm is felhívta a figyelmem: bárhol is tegyem le a bringát, tegyek rá zárat), kivétel, ha mondjuk a kertben áll (ami azért is érdekes, mert itt ugye nincs kerítés) akár napokig”.

Hasznos link

Gépjármű-nyilvántartás

Nagykövetségek 

Magyarország nagykövetsége

Kuusisaarenkuja 6, 00340 Helsinki, FINLAND

Telefonszámunk: +358 (0)9 436 60 700

Telefax: +358 (0)9 436 60 701

E-mail: mission.hel@mfa.gov.hu

Finnország nagykövetsége

Kelenhegyi út 16/A

1118 Budapest XI, Hungary

Tel. +36-1-279 2500

E-mail: sanomat.bud@formin.fi

A moderálási alapelveket itt találod.

(Fotó: pixabay.com/Hietaparta)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Finnország Elintézendő ügyeink

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr928380092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.11. 13:54:05

@DorotkaB:

Egy rakás hangzásbeli hasonlóság is van:
- a hangsúly mindig az első szótagon van,
- hangsúlytalan szótagok nem redukálódnak, ejtésük ugyanúgy teljes, mint a hangsúlyos szótagoké,
- magánhangzó-harmónia,
- nagyon sok magánhangzó van: 16 darab (a magyarban csak 14),
- rövid és hosszú magánhangzók párban (a finnben ez 8 majdnem tökéletes pár, míg a magyarban ez csak félig és részben igaz).

micsoda? 2016.02.11. 13:54:13

Finnországban járva /vagy 30 éve/ megcsodáltam mindent. A szőkeségüket, a szolgáltatást, a tavi hajózást,fürdést. Sőt próbáltam a nyelvet is. Azt hiszem a "viz" volt amit rokonként ők is ismerhetnek, nem ismerték.:)
Ott ismertem meg a szaunázást, és ugyancsak csodálkozás volt, hogy ők meztelenül, mi meg fürdőruhában ültünk. Ők már akkor azon a szinvonalon éltek, mint mi most.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.11. 14:03:52

@Zoole[uk]: ...Te osztod az igét...:)...aki meg képzelődni se tud...csak netes kapcsolatokban éli ki magát...:)...

London2009 2016.02.11. 14:37:14

@BircaHang Média: ezt kifejtened legyszi? Miert csak felig ill. reszben igaz?

Herr Géza 2016.02.11. 14:43:01

Azért ezt muszáj ideoffolnom:

kolozsvaros.com/2016/02/10/gyere-haza-rahel/

Hajrá álomország !!!!!

Herr Géza 2016.02.11. 14:45:22

@micsoda?: "...ők meztelenül, mi meg fürdőruhában ültünk. Ők már akkor azon a szinvonalon éltek, mint mi most."
Ja, se ingünk, se gatyánk.... :)))))))))))))

Herr Géza 2016.02.11. 14:47:57

@diggerdriver: Túrót, 104/2 az ebben a korban már.... De azért isten éltessen sokáig, füled érjen bokáig vénember... :)))

P.Elliot 2016.02.11. 14:57:14

@diggerdriver: Kivanom hogy hogy mindenki itt koszontsen a 100-ik szuletesnapodon....
Boldog szulinapot!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.11. 15:11:51

@P.Elliot:
De csak ha te hozod a tortát. Futva…
:)))))))))))))))))

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.11. 15:21:41

@London2009:

A finnben a 8 magánhangzópárból 7 tökéletes, azaz a két hang között csak a hosszúság a különbség.

Ezek:
- a - aa,
- ä - ää,
- e - ee,
- i - ii,
- o - oo,
- ö - öö,
- y - yy.

(Aki nem tudja, a finn nem használ vesszőt a hosszúság jelzésére, hanem megduplázza a betűt, az y pedig a magyar ü-t jelenti.)

(A finn ä ejtése egyezik a székely-magyar e-vel, mármint csak azzal az e-vel, melyet az ë-ejtő magyar nyelvjárokban e-nek ejtenek. Míg a finn e olyan, mint a magyar é, csak röviden ejtve. A magyar nyelvjárásokban összesen háromféle e-hang van.)

Csak az u - uu pár nem tökéletes, itt ugyanis a hosszú nem csak hosszabb, de előrébb ejtett is.

Míg a magyar nyelv 7 magángangzópárjából csak 3 tökéletes pár:
- i - í,
- ö - ő,
- ü - ű.

Az o - ó és az u - ú pár esetében a hosszabbnál a száj valamivel zártabb.

Míg az a - á és e - é meg teljesen más, de ez szabad szemmel/füllel is érzékelhető:
- az e jóval nyitottabb az é-nél,
- az pedig nem csak kicsit előrébb ejtett az á-nál, de ajakkerekítéses is, míg az á nem az.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.11. 15:27:04

@Zoole[uk]: Mellé...???...akkor is lőttem...még ...
Es a kis flörtök moncsival...
Ja azok csak füstjelek voltak...???

:))))

SzZoole 2016.02.11. 15:32:31

@Vityo641(AT): honnan tudod?
Lehet,hogy talalkoztam vele,lehet,hogy nem

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.11. 15:36:49

@P.Elliot: Mert ha most indulsz...addigra odaersz...
Bocsi...rossz vicc volt...
:)

**mimi** 2016.02.11. 17:48:30

@diggerdriver: na ma már annyira összenyálaztak téged hogy az enyém már nem számit, de azért isten éltessen :)))

Mit hallok????? Hinta nyomul a Pernilla nicken???? :))))))

©________ 2016.02.11. 17:53:35

@**mimi**: allitolag nem, hanem hinta bezarta ot a pincebe es ellopta a nickjet.

**mimi** 2016.02.11. 18:01:38

@Praliné.: óóóó....szegény pincelakó....nem kéne megmenteni ??

**mimi** 2016.02.11. 18:04:33

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
Nem mondok semmit, mert csak együgyű örömködő kommentre telik :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.11. 19:02:30

@diggerdriver: remek csokitortával tudna szolgálni.

Isten éltessen Digger. Mikor lesz újabb videós cikk?

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.11. 19:04:43

@Zoole[uk]: hehe úgyis fel akartam vezetni valahogy amit ma hallottam egy svéd bölcsivel kapcsolatban (másodkezbol info), hogy mikor anyuka este megkerdezte, evett e kakilt e játszott e a gyerek, azt mondták neki h ilyen infókat nem adhatnak ki mert a gyerek magánügye. Anyone from Sweden pliiiiiz?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.11. 19:09:18

@P.Elliot: Miért, nem örülnél neki ha annyi idősen még futni tudnál?

2016.02.11. 19:10:01

@**mimi**: Hát te élsz még?! :DDD

@Dragonlady (Bp, Hun): Csuklóból megy a bullshit rizsa. :D

2016.02.11. 19:11:16

@Zoole[uk]: De, a svédek.

@London2009: Igen, ezek is fontosak. Majd egyszer csinálhatnánk egy összefoglalót, hogy mi lesz belőled, és mit veszítesz el, ha elmered hagyni az országhatárt.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.11. 19:12:05

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: miért nem mész el berkommentelonek? Vagy ott is csak zsebbe minimálbér van? :-p

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.11. 19:14:04

@kisrumpf: Kétségem sincs felőle hogy Elliot csokitortája világbajnok.

Köszi.

Akkor ha már rákérdeztél HA utólagos engedelmével beharangozom hogy holnap Digger poszt lesz. Kettőt adtam le HA nem írta meg melyiket teszi ki. Az egyik az rengeteg videót tartalmaz.

P.Elliot 2016.02.11. 19:17:32

@diggerdriver: De, mert akkor lenne modom kifutni a vilagbol valamilyen modon de bezsakolva a tolokocsiba aligha...hehehe..

©________ 2016.02.11. 19:24:51

@diggerdriver:
Holnap nem leszek. Szoval elore is : klassz a poszt:-):-):-):-)
------------------------

Monixot csokoltatom!
Nemsokara teljesul a vagya.

P.Elliot 2016.02.11. 19:25:14

@Dragonlady (Bp, Hun): Mivel Norvegiarol is hallottunk hihetetlen dolgokat meg ez is elkepzelheto amit irtal a svedekkel kapcsolatban.
Nagyon remelem hogy nem igaz.

P.Elliot 2016.02.11. 19:28:07

@diggerdriver: Marcsak azert is vilagbajnoki a tortam mert kisrumpf tanitgatasaval keszitettem. Finom, nekem elhiheted, a csaladtol alig tudtam elmenteni a felet hogy mara is maradjon. Kar hogy nem vagy a kozelben, szivesen adnek belole.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.11. 19:31:18

@P.Elliot:
Efelől sincs egy szemernyi kétségem sem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.11. 19:32:35

@Praliné.: Köszi. Úgyis kint lesz majd a blogon.

Monix vágya nyomdafestéket elbírja?
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.11. 19:33:15

Én akkor most felütök egy mézes Jack Danielst.

P.Elliot 2016.02.11. 19:38:44

@Vityo641(AT): Nem, nem ismerem ezt a vicces mondast. Sok mindent nem ismerek mert regen eljottem, a legtobbet megertem vagy kitalalom de ezt nem tudtam hova tenni.
Mozgekonysag? Hat elegge mozgekony vagyok, abban nincs hiba, edzoterembe jarok es pl. most jottem meg az uszasbol ahova a ferjemet is elrangattam mert miert ne, de versenyt uszni nem lehet vele mert lusta. Reggel ha ebresztem/ gyogyszerei miatt/ akkor morogva fordul a masik oldalara. Ha azt mondom neki hogy kiviszem reggelizni valahova akkor mar maszik is ki az agybol. A csokitorta lehetosegere is azonnal felkel.
A tornateremben ilyen nincs mert a bufe csak egeszseges, undorito preselt leveket meg feherje keszitmenyeket arul, az nem kell neki, hehehe...

P.Elliot 2016.02.11. 19:42:17

@London2009: Oriasi!.....A nap leghumorosabb hozzaszolasa.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.11. 20:34:13

@P.Elliot: no én mennék veled úszni. Rámférne, ebben a fene nagy kisvállalkozói létben hízni kezdtem. Klasszikus úszógumi nő rajtam. Nem a sok tortától, megjegyzem, nem szoktam enni.

Akkor megy a következő recept

SzZoole 2016.02.11. 20:52:26

@P.Elliot: te egy igazi szupernagyi vagy:)))

P.Elliot 2016.02.11. 20:53:02

@kisrumpf: szivesen mennek veled, kar hogy nem itt laksz a kozelben.
Csak akkor kuld a kovetkezo receptet amikor idod van. Annal is inkabb mert ezt ujra meg fogom csinalni, teljes adagban.

blackhairlady 2016.02.11. 21:01:14

@P.Elliot: en is kerhetem ezt a tortareceptet? Persze csak ha nem titkos :) igerem nem torok kisrumf baberjaira :)

P.Elliot 2016.02.11. 21:08:25

Tole kerd el mert ez az o receptje, vagyis o csinalja ezt a tortat, engedely nelkul en nem adhatom mert nem akarom rontani a bizniszet hogy szetkutoljuk hogy hogy keszul. En messze lakok tole.
Biztosan odaadja. Csak azt tudom mondani hogy sok apro fogast is mondott amit mas tortaknal is tudok alkalmazni. Talan el tudna kuldeni a levelmasolatot amit nekem kuldott. varjal csak, micsoda husveti tortat fogok kesziteni! De meg elobb a vejemnek egy szuletesnapit.

2016.02.11. 21:10:39

@Dragonlady (Bp, Hun): Nem tudom, hogy hol kell jelentkezni. Nincsenek megfelelő kapcsolataim. :/

P.Elliot 2016.02.11. 21:11:24

@Zoole[uk]: Dehogy vagyok, meg nagyi sem es az utod egyelore nem is biztat vele pedig irtora tudnek elvezni egy kiskolykot a hazban, egyutt csinalni mindent, es most amikor nem kell mar dolgozni menni mennyi mindent tudnek neki mutatni, meselni, nevelni jora es szepre/ akkor is ha nem akarja, hehehe..../...

SzZoole 2016.02.11. 21:17:50

@P.Elliot: tudom,hogy fizikailag nem vagy Meg az:)
Gyerkkoromban volt egy mese,a velemkoruak biztos,hogy emlekeznek ra,az volt a cime,hogy;Szupernagyi.Az a nagyi volt olyan aktiv,mint Te:)))

wuaaa 2016.02.11. 21:24:03

@Dragonlady (Bp, Hun): Szia(sztok). Nos, not from Sweeden, de elképzelhetőnek tartom.

Stockholmban van egy ..... hát hogy is legyen magyarul... hmmm.. " a nemek szempontjából semleges óvoda ". (kössz translator).
Nem tesznek különbséget a fiúk és a lányok között, "hagyják, hogy maguk jöjjenek rá, hogy mik is valójában, találják meg önmagukat". Ezért pl. semlegesen vannak öltöztetve, nem jelzik őket a az angol "he or she" svéd megfelelőjével sem, nem fiúk és lányok, hanem barátok, haverok, stb.. Megmondom őszintén marha nehezen megy nekem ezt magyarul megfogalmazni. Na mindegy.
Ez nem egy privát óvoda, a megye (?) múködteti, szóval full állami. Hogy ez mennyire nem kamu, meg lehet nézni itt:
www.stockholm.se/-/Serviceenhetsdetaljer/?enhet=f90dc7c3daa948da9190e3789c768ac4&acceptcookies=true
www.sodermalmsforskolor.se/egalia/extern/start.php
www.aftonbladet.se/wendela/article12531124.ab
www.dn.se/nyheter/sverige/pa-egalia-tas-fokus-bort-fran-konet/

Szép tőlük azért, hogy az ovi után sem hagyják magukra ezeket a palántákat sem, működtetnek egy központot www.egaliaung.se/ ahová aztán egészen húsz éves koráig járhat a gyerek és próbálhatja megtalálni önmagát.

___________
Azoknak, akik már látták a Broen (Híd) utolsó évadát talán eszükbe jutott az első részében megölt nő, aki ilyen óvodát üzemeltetett és gondolták, hogy ilyen biztos csak filmben van, nos hát nem.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.11. 21:28:59

@ladyamerica: A recept nyilvános, de tudod mit, ide másolom a linket, ahol elolvasható, s bárki kipróbálhatja:

www.bbcgoodfood.com/recipes/3092/ultimate-chocolate-cake

Ha magyarázós, tanácsadós mailt is kérsz mellé, kérlek írj egy emailt a címemre: rumpfmoniKUKAC dot com címre.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.11. 21:32:29

@wuaaa: ezt ijesztőnek tartom.... nem tudom, miért, de valahogy ez borzasztó.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.11. 21:36:38

@P.Elliot: légy nyugodt, a biznisz szempontjából igen fontos recepteket nem adom ki

SzZoole 2016.02.11. 21:37:19

@kisrumpf: azt gondoltam,hogy sajat receptbol dolgozol:)

Muscari 2016.02.11. 21:41:07

@diggerdriver: Boldog szülinapot, Digger :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.11. 21:41:17

@wuaaa:
nahh, az illető facebook csoportban most cáfolja első kézből egy svédországi magyar anyuka az infót.
de akkor is vicces.
én a kínosan alapos különbségtételt ugyanúgy nem bírom, mint ezt az elvadult ötletet, hogy akkor nincs nemük a gyerekeknek. bosszant, hogy a cica, katicabogár és virág mintás ruhák, játékok, könyvek és cuccok lányosnak vannak kinevezve, hogy még mindig kaparni kell azért, hogy találjn az ember olyan cuccot, ami nem kék vagy rózsaszín (mondjuk mert mások terveznek még másodikat, vagy utálják a rózsaszín nyálat), hanem mondjuk mindkét szín van benne, az összes többi színnel együtt, aztán később hogy a lány babát kap, a fiú meg autót (miért ne lehetne mindkettőnek mindkettő?), stb stb. iszonyat erős még mindig ez a vonal. és mint minden ellenreakció, hogy igazán sokkolóan hatásos legyen, kicsit túl kell lendülni először, és látványos elemekkel pofára esni a ló túlélodalán, én másra nem tudok gondolni ennek kapcsán.
mondjuk szerintem én még nem említettem a gyereknek, hogy ő fiú. lehet, hogy baja lesz? :-)))))
(egyébként speciel én még annak is örülnék, ha lennének normális szavak arra magyarul, hogy man meg woman. ok, tökjó, hogy van az, hogy emberek, többesszámban működik legalább, egysszámban is sokkal többször, mint angolul. de amikor mégis hülyén jön ki magyarul, hogy ember, akkor mi van? bácsi néni nekem hidegrázás. szóval akkor mit mndjak a gyereknek, amikor csak mesélek, hogy "nézd azt a nénit?nőt? hölgyet? embert? a kutyával" ? olykor úgy szeretnék átváltani angolra.... de persze jó, hogy gender semlegesek a névmások és nem kell flikkflakkozni ahhoz, hogy ne derüljön ki egy történetből a szereplők neme. ok, nincs túlspilázva, de azért lehetne tényleg semleges, töltet nélküli szó arra, hogy man meg woman.
jahhhh és akkor ugye ráadásnak mindenféle emberek elkezdenek olyanokat mondani, hogy nézd ott a kutyuska meg hápika meg wtf?? mondom, ha már egy másik nyelvet is meg akarok tanítani a gyereknek, az tutira nem a hülyemagyar lesz. grrrrrr.)
bocs, ez már totál off :-)))))))))

TX7AW 2016.02.11. 21:44:23

@Praliné.: üzenet ment (bocsanat, napkozben dolgoztam)

nemor 2016.02.11. 21:55:25

@diggerdriver: egészségedre! Sok boldogságot :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.11. 22:18:36

@Zoole[uk]: van, ami saját, de azt féltve őrzöm.

SzZoole 2016.02.11. 22:21:20

@kisrumpf: el is hiszem:)
A nejemnek is van jo sok.

kardio1 2016.02.11. 23:08:06

@wuaaa: én egy izraeli kibucrol hallottam, ahol szintén minden nemi megkülönböztetés és elkülönítés nélkül nevelték a gyerekeket. A kamaszkorig ment is a dolog, akkor a lányok hirtelen felfedezték, hogy lányok, a fiúk, meg hogy fiúk. Ez utóbbiak jó része katona lett, a lányok többsége meg felnottekrol vagy gyerekekről gondoskodó, vagy őket tanító hivatást választott...
Ez a sztori azt hiszem, a hetvenes években esett meg.

blackhairlady 2016.02.11. 23:41:02

@P.Elliot: En is messze lakom tole, nem hiszem, hogy rontanam az uzletet ha a gyerekeknek megsutnem :)

blackhairlady 2016.02.11. 23:47:35

@kisrumpf: koszonom :) Valami hasonlot mar sutottem, bar az magyar recept volt, de nagyjabol, ahogy ezt most atfutottam, hasonlo hozzavalokbol allt.
Ha megvan a magyarazos mailed amit Elliotnak kuldtel akkor kernem szepen privatban, de ha nincs akkor ne faraszd magad az ujragepelessel:)

P.Elliot 2016.02.12. 00:08:58

@ladyamerica: Hihetetlen de eszembe se jutott hirtelenul hogy te is itt laksz. Sot meg messzebb, hihihi...

P.Elliot 2016.02.12. 00:10:59

@ladyamerica: A lanyomnak meg az jutott eszebe hogy meg kellett volna tolteni olyan malna szosz vagy lekvar vagy mivel amivel a tortakat szoktak, a tetejere is a csoki folott es fantasztikus lett volna a ket parositas. Ki is fogom probalni legkozelebb.

blackhairlady 2016.02.12. 00:40:18

@diggerdriver: Boldogot:) Bar nalad mar holnap van, igy nem aktualis, de masnaposan meg talan belefer :D

blackhairlady 2016.02.12. 00:43:26

@P.Elliot: ezert enm ertettem a celzast, hogy miert is rontanam en az uzletet ha te meg nem.

En nem szeretem a lekvaros sutiket, de akinek bejon annak biztos jo parositas.

P.Elliot 2016.02.12. 01:58:21

@ladyamerica: Rosszul irtam mert nem tudtam igazan kifejezni magamat. Nem lekvar hanem malnazsele szeru valami amivel a tortakat toltik meg a finom francia sutiket vonjak be. Nem lekvar, majd utananezek hogy mi is a neve.

blackhairlady 2016.02.12. 02:19:43

@P.Elliot: Ezt nem ismerem, de ha megtalalod mi az, legyszi oszd meg vele, is :)

©________ 2016.02.12. 05:54:14

@TX7AW: sajnos az en itteni mailcimem nemmukodik, nem fogom megkapni:-(

TX7AW 2016.02.12. 08:11:52

@Praliné.: jó, akkor írj rám te (én itt még sosem fogadtam emailt, de nem látom az okot, miért ne működne)

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.12. 09:28:36

@Dragonlady (Bp, Hun):
Kérdeznék...nem kötözködni szeretnék...
Miert baj az ha egy gyerek fiú v lány...?
En sokat játszottam , gyerekkoromban a lányokkal...inkabb velük mint a foci...a fiaimmal sem fociztam túl sokat, mert nem szeretem ezt a sportot...nem is játszom jol...lehet ezért...
A három fiam közül az egyik szívesen játszott vmi szines hajú loval, kedveli a tundermeseket...de mindig fiúnak tartottam...nem akartam hogy másnak erezze magát...
Szóval kicsit most értetlen vagyok...
Vagy nem haladok a korral...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.12. 10:49:21

@ladyamerica: csak óvatos volt. A sütők-cukrászkodók között azért ez egy elég érzékeny kérdés, hogy az én receptem, a te recepted, bár, ha körbenézek, igen nehéz újat feltalálni a Nap alatt. Főleg, mióta blogok, internet van, sokszor visszaköszön egy-egy recept, amiről egyesek azt hiszik, hogy ők találták fel. S ez néha csúnya vitákat eredményez. Pedig csak egy forrásmegjelölés feltüntetésével kivédhető lenne a veszekedés.

No, mindegy.

Egy ilyen recept esetében, mint ez, amit magam is egy magazinban találtam, nincs értelme titkolózni, pusztán udvariasság, hogy most ő küldje-e el Neked, vagy én... Nincs gond, örömmel osztom meg a tapasztalataimat. Nekem az öröm, hogy sikerül egy jó tortát sütnie bárkinek, aki tőlem hall erről a receptről.

S megjegyzem, az utódom, aki ugyanezt a receptet követi, képtelen úgy megsütni, hogy ne süppedjen be a torta a közepén. Már végigrágtam vele minden lehetséges hibalehetőséget, s nem, nem s nem. Úgyhogy azzal hízelgek magamnak, hogy azért kell oda némi tudás is, magic touch, nevezd ahogy akarod :-)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.12. 11:07:24

@P.Elliot: most gondolkodom rajta, hogy kellene valami málnás-csokis bonbont csinálni,ha már Bálint-nap...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.12. 11:08:28

@Vityo641(AT): ez engem is érdekelne... szintén nem kötözködésből.... nekem még gyerekem sincs, egyszerűen csak a gondolkodásmódot szeretném megérteni.

P.Elliot 2016.02.12. 11:43:39

@kisrumpf: Bonbon? Tudod hogy Amerikat ezen a napon hogy elontik a bonbonok? Mivel ez nemcsak a szerelmesek unnepe ahogy a fel vilag hiszi hanem a szeretet unnepe. Mindenki mindenkinek ajandekoz bonbont foleg, felnott a felnottnek, gyerek a gyereknek es felnottnek is. Munkatarsak, tanarok a gyerekeknek es vissza, fonoknek es alkalmazottnak, vagyis mindenki mindenkinek, az uzletek el vannak arasztva bonbonokkal, tehat a csaladok is. Majdnem olyan csokis-cukros unnep mint a Halloween. Nem mondom hogy jo otlet most bonbont kesziteni bar azert szeretnem kiprobalni ha nem is most.
A torta mint irtad nem is sikerul mindenkinek, besupped a kozepe pl. nekem eppen forditva, kiemelkedett de csak annyira hogy picit domboru lett es amikor langyos volt megforditottam es ugy tettem a racsra tovabb hulni, amikor kihult teljesen egyforma lett. Igen, a siker mindig a reszleteken, a fogasokon mulik mert receptet olvasni mindenki tud. En mindenesetre mar ebbol az egy tortabol rengeteget tanultam pont a kisero szoveg miatt, azt mondhatom hogy az elso igazi, uzletihez hasonlito tortam.
A disziteshez, keneshez veszek az Amazonon, mar kiszurtam egy olyan alvanyt amit korbe lehet forgatni a tortaval hogy szebben lehessen az oldalara kenni ahogy forgatom.
Annak a malnazselenek vagy minek amivel a tortat toltik, mi a neve? Az nem lekvar ugye? Illetve tuti hogy fozik mert olyan ize van.

Ginix 2016.02.12. 12:05:00

@kisrumpf: engem annyira érdekelne, h mi az a magic touch, mert belőlem tutira hiányzik, pedig szeretek főzni is, sütni is, stb. egy családi barátunk tud olyan tartár mártást készíteni, h az ember lánya a boldogságtól dalra fakad és a receptje alapján soha nem sikerült olyanra készítenem, de akkor sem, amikor egy asztalnál együtt csináltuk, minden lépést ugyanazokból az alapanyagokból lekövetve, mégis a végén frankón meg lehetett mondani, h melyik az enyém és melyik az övé.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.12. 12:59:52

@P.Elliot: sajnos, nem tudom. Nemrég vettem kissé cukrozott málnapürét, bonbonhoz, de még győzködöm magam, nem vagyok gyakorlott ebben (sem).

Szerintem egy jó málnalekvár is működik töltelékként. Csak ne kend ki teljesen a torta széléig, mert összekeveredhet a ganache-sal, amikor feded le.

Most nézem a francia sütis könyvem, abban a fényes felületet forró vízzel kebert sima baracklekvár adja... mi lehet ez a málnacucc?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.12. 13:02:08

@Ginix: nem tudom... nekem a sütijeim sosem lesznek olyan csinosak, mint egyes oldalakon, követem a technikát, és mégsem. Valahogy nem olyan szépek, pedig igyekszem!

P.Elliot 2016.02.12. 13:21:06

@Ginix: Az illetonek volt erzeke, azert. Mar jartam igy en is. De gyarorlat teszi a mestert, probalkozni kell.
En beiglit tanultam egy oregasszonytol olyat ami csodafinom es soha nem reped ki. Nekem. Masnal mar volt hogy kirepedt. Erdekesek ezek a dolgok.

P.Elliot 2016.02.12. 13:27:32

@kisrumpf: Nem tudom mi lehet az a malnacucc de korul fogok nezni es megirom. Persze lehet lekvar is de ez olyan zseles volt.
Baracklekvar forro vizzel keverve? Ki fogom probalni. Nem ragad? Meg fog szaradni a tetejen? Milyen ugyes kis fogasok ezek.
Ez jo otlet hogy a masfajta krem ne legyen a szeleig mert a bevonattal osszekeveredik. Meg fogom jegyezni.
Te a tortaidat olyan forgo micsodan kened be?
Egyebkent a kulso formazast szoktam latni hogy hogy csinaljak a kedvenc francia cukraszdamban mert ott keszitik a tortat a helyszinen es amig varok a penztarnal lehet kukucskalni. Azon a forgo micsodan szinte tukorsima oldalat csinal ha olyan a krem.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.12. 13:44:25

Nem szárad meg, kissé ragacsos marad, de egy tart tetején lévő gyümölcsöknek szép fényes mázt ad.

Csak akkor csinalom forgón, ha nagyon simának kell lennie. Amúgy egy palette knife-val fogtam dolgozni, ideális. Van úgy, hogy még meleg ganache-sal leöntöm a tortát, egyszer-kétszer, de így sok ganache megmarad, nem praktikus.

Peetee 2016.02.12. 16:57:51

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Jól keresek itthon, terem babér, de okádok attól, ami körülvesz. Ne értsd félre, imádom a Gerecsét (ahol élek) a tájainkat, a sokszínűségünket, a gasztronómiánkat ésatöbbi; de az élhetetlen bürokrácia, és az egész felépített rendszer, amelyben folyamatosan résen kell lenni, hogy ne b***on át a boltos a villanyszerelő, az önkormányzat, a tévészolgáltató, a szomszéd, a munkaadó, a bank, az autószerelő, a kalauz...stb. Azzal üldöznek el ,hogy itt lehet úgy A-t mondani és ígérni ma, hogy az tegnap még D-volt, és holnap már K-lesz.
Egy olyan ország ez, ahol nem tudsz egy legálisan működő vállalkozást létrehozni és azt hosszú távon fenntartani, mert az összes területnek megvannak az ügyeskedői és a csókosai, akikkel képtelenség felvenni a versenyt.
Összetett kérdés amit boncolgatni kezdtél, és valóban sokan vannak olyanok, akik tényleg eladják magukat kilóra, és büszkén posztolják a FB-ra, hogy 300GBP-ért vett magának csini táskát...de a kézfejét már nem látni a képen, amin 30 seb és hegg éktelenkedik, mert egyébként egy +50fokos konyhában feketemosogat napi 13órát.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 18:17:14

@Vityo641(AT):
bocsánat akkor valszeg énn fogalmaztam összevissza.
szerintem egyetértünk,
pont ezt nem bírom, hogy sokan kicsavarnák a fiú kezéből a pónit meg a babát, mert az lányoknak való. vagy a lány kezéből a dömpert meg a kisautót. vagy ha egy kék kabátkán rózsaszín katica minta van, az se jó se fiúnak se lánynak igaziból. én ezekkel nem tudok mit kezdeni.
természetesen semmi bajom azzal, hogy a fiam fiú. de szerintem ez neki még irreleváns perpill. nyilván nem fog szoknyában járni meg hajcsattal (de itthom miért ne játszhatna akár ezzel is, ha akar).

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.12. 19:11:03

@Dragonlady (Bp, Hun):
Ma már mondtam vkinek de csak ismételni tudom...
Mondtam már hogy imádlak???...:)...
:)
Kéretik nem félreérteni...

blackhairlady 2016.02.12. 22:08:50

@P.Elliot: olyan forgathato allvanyt kapsz a walmartban is vagy barmelyik grosery szulinapi reszlegen ahol vannak a formak es egyebek. En egyebkent a Party cityben vettem, nagyon olcson, sok mas sutos szerszammal egyutt.

blackhairlady 2016.02.12. 22:12:03

@kisrumpf: Koszonom szepen, a receptet is es a reszletes magyarazatot is.
Kozben megneztem alaposabban, es en ezt mar megsutottem egyszer, kb masfel eve, es valoban nagyon finom volt. En megtoltottem, igazi Csokimenyorszag volt:)

blackhairlady 2016.02.12. 22:14:05

@Ginix: En az exanyosom huslevesevel vagyok igy, amitmi csak szokasos levesnek hivunk, mert mindig, minden alkalommal ugyan olyan az ize, mar hosszu evtizedek ota. Egyszer mi is kiprobaltuk, hogy egyszerre keszitjuk, es meg sem lett olyan. Varazslat es egy csipt lelek bele:))

P.Elliot 2016.02.12. 22:46:03

@ladyamerica: Tenyleg? Koszonom az informaciot, holnap megnezem. A hobbi boltban ahol arulnak suteshez formakat es mindent, nem volt.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.12. 23:05:32

@ladyamerica: Akkor sajnálom, hogy nem tudtam újat mondani. Nincs új a nap alatt

blackhairlady 2016.02.13. 00:31:16

@kisrumpf: De tudtal, a kiegesziteseiddel, ha ujbol megsutom akkor feltetlenul atolvasom az e-mailedet eloszor. Megegyszer koszi :)

2016.02.13. 08:16:31

@**mimi**: Jól van, kitartást! :)

2016.02.13. 08:17:30

@Peetee: Sajnos a helyzet pontosan úgy fest, ahogy leírtad. :(

©________ 2016.02.13. 13:45:53

@Peetee:

Sokszor kerestem az egyszeru szavakat, de te megtalaltad: "folyamatosan résen kell lenni"

Igen, ebbe farad bele az ember.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása