Nagy részük ráadásul friss hús a munkaerőpiacon, zömük nem diplomás, nem beszél nyelveket, azaz legalul kell kezdenie, ennek minden hátrányával – írja mai szerzőnk, Barna az ausztriai helyzetről, ami szerinte egyre súlyosabb lesz.

„Nem is olyan régen, idén február 6-án írtam egy, a kelleténél kissé dühösebb posztot. Ezt a posztot javítanám és bővíteném. Nem azért, mert íráskényszerben szenvedek, hanem mert úgy érzem a helyzet még súlyosbodott. Nekem innen Ausztriából egyértelműen úgy tűnik, hogy áradnak ki a magyarok, hosszú, tömött sorokban, és erről nem csak a magyar oldalak írnak (akár itt a blogon, a 444.hu-n, az fn24-en, az Origón, de van róla szó osztrák híroldalon is).

Főleg ez az utolsó Standard cikk ütött szíven nem is olyan régen, mert pont ezt éreztem. Elkeseredett emberek özönlenek ide és próbálnak meg túlélni. Az a sokat mantrázott nyelvtudás, az gyakorlatilag nincs. Teljesen lehetetlen, vagy irgalmatlanul nehéz segíteni és nemzeti toposzunk alapja itt új erőre kap: magyar magyarnak farkasa. Tisztelet a kivételnek.

Miért nem segítek?

Én sajnálom, de elhullottam a harcban, már nem segítek, sem hivatalosan, sem privátban. Elsősorban mert nincs rá energiám, ez egyéni szocproblem, de elfogyott, illetőleg időm is kevés lett, azok a fránya kölkök, no.

Végül, de nem utolsó sorban, kicsit reménytelennek is tartom többnyire ezeket a „segítségeket”. Ha őszinte vagyok (már a segítségért ismeretlenül hozzám fordulókhoz), akkor ezeknek a szerencsétlen embereknek ez önző rosszindulatként csapódik le, legtöbbször.

Tudom, hogy eszméletlenül nehéz a helyzet otthon, és ez elől csak menekülni lehet, nem is mondom senkinek, hogy ne gyere, de jó szívvel azt sem tudom javasolni, hogy gyere. Tizenikszezrediknek kijönni ide, nyelvtudás nélkül, sajnálom, ha őszinte vagyok...

Nem tudom megmondani, hogy mi legyen, nincs javaslatom és nem lustaságból és cinizmusból. Egyszerűen csak elképesztett, hogy ma is két olyan posztot olvastam a Facebook-on, hogy nem sokára jövünk ki családostól és erre meg erre (információk) lenne szükségünk.

Hol férnek el?

Ami nem baj, sőt tök jó, hogy ennyien előre gondolkodnak, de hova fér el a munkapiacra ennyi ember? Eszem ágában sincs azt állítani, hogy nincs munka, de itt fél év alatt az lett az érzése az embernek, ez persze nem egy egzakt tudományág, hogy itt mindenki magyar, de hogy minden harmadik az azért durva. Mindenhol magyar kulizik, gürcöl. A junkfood alkalmazottól a takarítón át az egyszeri melósig.

A vonatjegy biznisz rekordokat dönt, itt halkan jegyezném meg, hogy utálom az „ügyeskedő magyar” prototípusát. Rühellem, amikor valakik egy-két eurós alapon nyerészkednek az utazni vágyókon, mert tudják, hogy azoknak nagyon mehetnékjük van haza, tehát simán el lehet kérni a „megegyezéses” 15 eurós Linz-Budapest viszonylaton 17-20 eurót is.

Ezen a bizniszen túl a Facebook-on egy jelentős csapás a magyar(ul beszélő) nőgyógyászt, fogorvost, orvost, autószerelőt, biztosítót és banki alkalmazottat keresők köre. Ez nálam továbbra is arra utal erősen, hogy a frissen megjelentek jelentős része nem vagy alig beszél németül.

Mint a németországi törökök

Amikor Németországban elkezdték a „törökök” problémakört körbejárni, ez amúgy a 80-as években kezdődött, akkor szakemberek tömege és az államapparátus nem jelentéktelen része csodálkozott rá, hogy ez nem várt és nehezen befolyásolható változásokat indított el a német társadalomban és persze generált nem akármilyen problémákat. Itt bőven elég Thilo Sarazzin könyvére és a Nemzetiszocialista Ellenállásra (NSU) gondolni.

Most persze sokan kapják fel a fejüket, hogy hogyan merem én őket, vagy a magyarságot a törökökhöz hasonlítani, ám tessenek egy kicsit körbenézni. Az Ausztriába és Németországba kiözönlött magyarok nagy része friss csirke a munkaerő(rabszolga)piacon és láttak itt már majd mindenkit. Nem mi vagyunk az elsők és jól sejthetően nem is mi végezzük be a sort.

Az a sok friss hús zöme nem diplomás, nem beszél nyelveket. Magyarul tök alul fog kezdeni. Ezek az emberek nem Anatólia poros kis falvaiból fáradtak ide és nem is a hetvenes években (vannak, akik még korábban).

Nekünk. magyaroknak egy kicsit fent maradt az orrunk és marhára nem a jelenben élünk, e kettő kombinációja pedig többnyire véres orrot jelent és porba csapott egót. Továbbra is tartom a véleményemet, el vagyunk szállva magunktól. Az osztrákok viszont baromira nincsenek elszállva tőlünk.

Az érkezők többsége nagyon stresszes körülményekből szabadul ki ide, ahol újabb nem várt stresszes környezet várja. Nyelv nélkül, a helyi kultúra ismeretének teljes hiányában és a helyi kultúra megismerésének a rendkívül nehéz helyzetében, az adott, helyi viszonyok pöcegödrében nem válhatnak a társadalom megbecsült tagjaivá. Ez pedig újabb keserű kudarcélményt fog jelenteni.

Na, itt érzek némi hasonlatosságot, hangsúlyozom, némi hasonlatosságot a török etnikum német társadalmon belüli ellentmondásos és az idősebb generációk esetében a teljesen elszigetelődött helyzetével kapcsolatban. Erről a problémakörről filmek, cikkek tömegeit lehet találni.

Honnan tájékozódunk?

Nem tudom felmérni a munkaerőpiacot, de szerintem ma már fokozottan érvényes, hogy nagyon meg kell nézni, mibe ugrunk bele, nagyon sokat kell (kéne) előre kutatni, tájékozódni és „finom” távolságtartással a „Facebook Lexikont” kezelni. Attól, mert sokan vannak rajta és mondanak ezt vagy azt, nem lesz hiteles.

A Wikipédiának vannak már egészen szépen forrásolt oldalai, mégsem hivatkozzuk le. A Facebookon lehet, hogy valaki kint van „egy ideje”, de a legjobb jóindulata és őszintesége ellenére sem tud hiteles forrás lenni, mert sem ő, sem én, sem az az érdeklődő harmadik nem látja a teljes szeletet és lehetetlen egy objektív képhez összegereblyézni az adatokat, még egy jól összeállított társadalomtudományi kérdőívet is szolid fenntartásokkal szoktam kezelni, ugyanis annyira széles a spektrum. Ennek ellenére kell és szabad kérdezni.

Ausztrián belül hatalmasak lehetnek a különbségek, legyen szó lakhatásról (közvetítőn keresztül vagy ne, mondjuk), iskoláztatásról (meddig ingyenes az óvodai ellátás), és hatalmasak a különbségek a magyar és az osztrák joggyakorlati viszonyok között.

Lehet, hogy otthon virtus adót csalni vagy a parkolást (egyéb büntetést) elbliccelni. Itt nem és persze azt is hozzá teszem, hogy van az osztrákok között is gyökér és adócsaló, de.

Mindent összevetve sajnos azt kell írnom, sanyarú helyzetben van a magyar itt Ausztriában, még ha ez szerintem (sacc/kábé) az itt élő magyarok 60-70% érinti csak.

Azért is írtam meg ezt a cikket, mert annyi, de annyi megmondó írással találkoztam és igen az enyém szeretne nem egy megmondó írás lenni.

Félek, ez az igazság

Félek, mert olyan emberi történeteket látok, hallok és olvasok, amik mélységesen elszomorítanak és ráadásul nem tudok rajtuk segíteni. Félek, mert az a sok butaság és műveletlenség, amiket egy-egy Facebook csoportban tapasztalok az döbbenetes és főleg az arányuk a csoport nagyságához képest, de az arány az utóbbi időkben csak romlott, a megítélésem szerint.

Nem az a bajom, hogy a magyar nem tart össze, nekem egyébként ez a tapasztalatom, hanem az, hogy ha igen, az milyen kirekesztő tud lenni, akárkivel, akárkikkel szemben.

Nem kell nekünk mindig nevetve néptáncolva gulyást főzni, illetve ha valakinek így szép, kerek az élet, hát legyen, de hogy ezen kívül általában csak a Magyarországról hozott megosztottságot és frusztrációt tudjuk felmutatni, az is dráma. Szerintem.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.