Igen kacskaringós utat járt be mai szerzőnk, Mária, aki a szerelme után költözött először Lengyelországba, majd onnan mentek már együtt, gyerekkel Írországba, ahol jelenleg is élnek. Van tehát összehasonlítási alapja és tapasztalata is elég, de a története nem csak azért érdekes.
„Nem vagyok már egy mai csirke, azt hiszem, életem javán már túl vagyok. Azzal kezdeném, hogy fiatal koromtól vonzódtam az idegen országokhoz. Lehet, hogy ez annak a hatása, hogy volt egy osztrák nagymamám és egy olasz dédnagymamám.
Mindig nagyon érdekeltek a történetek, amiket a nagyim mesélt nekem arról, amikor ő meg kicsi volt. A salzburgi táj aztán teljesen lenyűgözött, amikor végre serdülőként nyarakat tölthettem a rokonoknál Ausztriában.
Tökéletes nyelvtanulási lehetőség, ha az ember képtelen a saját anyanyelvén kommunikálni s a rokonok csak a saját nyelvükön beszélnek. Tehát németből kitűnően fejlődtem.
Mindig idegen leszel
Drága nagymamám közel ötven évet élt Magyarországon, kitűnően beszélte a magyart, mégis mindig kívülállónak érezte magát. A mai napig a fülembe csengenek a szavai: „...tudod, kicsim, ha nem a saját országodban élsz, mindig is idegennek fogod magad érezni, még ha nem is éreztetik veled”.
S ez így igaz. Kivándorlókent soha nem fogjuk egyenrangúnak erezni magunkat az új hazánkban. Aki mást mond, az hazudik. Persze mindenki másként éli át ezt az érzést.
Én nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, mert tudom, hogy ez természetes (hallgatva a nagyim történeteit). A férjemről már ezt nem mondhatom el. Ő nehezebben alkalmazkodik egy idegen országban. Magyarországon iszonyúan tudott szenvedni az ott eltöltött egy év alatt.
Az biztos, hogy gyermekeink bárhova is születnek és cseperednek fel, azt az országot fogják anyaországként elfogadni, s ők viszont már teljes értékű polgárnak fogjak érezni magukat az új országban.
Mától lengyelül beszélünk
Én közel a harminchoz hagytam el Magyarországot s mentem a szívem után először is Lengyelországba. A férjem lengyel, akivel ismeretségünk első évében angolul beszéltünk. (Ő magas szinten beszélte az angolt, én meg csak gagyogtam valamit.)
Kiköltözésem után a férjem közölte, mától lengyelül beszélünk. Ha itt élünk, meg kell tanulnom a nyelvet, nincs mese. Ő dolgozott, én meg otthon néztem a lengyel sorozatokat a TV-ben.
Természetesen megpróbálkoztam egy külföldieknek szánt lengyel nyelvtanfolyammal is, de azon kívül, hogy jókat beszélgettünk angolul a csoporttársakkal (volt közöttük holland, dán, francia, orosz, stb.), sokat nem fejlődtem, maradtam a TV-nél.
Büszkén jelenthetem ki, hogy remekül megtanultam a nyelvet. A lengyelek a mai napig dicsérnek a nyelvtudásom miatt, s vannak olyanok, akik nem is veszik észre, hogy nem vagyok lengyel.
Megszületett gyermekünk, aki természetesen két nyelven szívta magába a tudást. Bár sem a lengyel, sem a magyar nem egy világnyelv, úgy gondoltam, a gyerkőcnek igenis jót fog tenni, ha megtanulja mind a két nyelvet.
Nagypapám (aki három nyelven fordított és tolmácsolt) mondogatta mindig, hogy „annyi embert érsz, ahány nyelvet beszélsz”. S úgy gondoltam, lányomra talán a jövőben majd jobban ráragad egy harmadik, negyedik nyelv is. S ezzel óriási előnnyel indul majd az életben.
Kilenc évig éltem Lengyelországban. Nagyon szerettem az emberek kedvességét, segítőkészségét, a gyönyörű országot, a tisztaságot, a hasonlóságot a mentalitásban, a humorukat és még sorolhatnám.
Nem akartunk vegetálni
Viszont a gazdasági helyzet megváltozott Lengyelországban, s úgy éreztük, egy életünk van, nem vegetálva szeretnénk leélni, váltani kell. Bár mindenünk megvolt, lakás, kocsi, munkahely, mégis úgy éreztük, hogy elég fiatalok vagyunk még ahhoz, hogy többre vágyjunk.
Apró dolgok, de ezeket sajna mar nem tudtuk elérni Lengyelországban. Olyanok, hogy utazás, kirándulás, színházba, moziba járás, ruhák vásárlása stb. Kislányunk még elég fiatal, könnyebb lesz neki az átállás, gondoltuk. S jól gondoltuk.
Merre induljunk, melyik országot célozzuk meg? Én legszívesebben Ausztriát választottam volna. Sajnos férjem nem beszél németül, így maradt az angol nyelvterület. Egyesült Államok, Kanada, Anglia, Írország? Osztottunk és szoroztunk, végül Írországot választottuk.
Férjem, aki több diplomával is rendelkezik (humán szakok) azért a kiindulás előtt alaposan átböngészte a kinti álláshirdetéseket. Mivel tökéletesen beszél angolul, óriási előnnyel indult. Rögtön kapott is visszajelzést, hogy szükség lenne rá.
Mindezt otthonról, Krakkóból intézve. Igaz, ez majdnem 10 évvel ezelőtt volt. Pakolt és indult Írországba. Szállást egy hostelben intézett el magának az első napokra… Kilenc hónap után mi is csatlakoztunk hozzá, s együtt költöztünk be egy két hálószobás kertesházba, amit hat éven keresztül béreltünk.
Azóta itt élünk Írországban. Lányunk már nagy, s tökéletesen beszéli a három nyelvet. (Az angolt iszonyú ronda ír akcentussal.) Imádja az írt és a spanyolt. Mondjuk az írrel sokra nem megy, mert egy halott nyelv, de mégiscsak egy nyelv.
Ő mar teljesen beilleszkedett, s el nem tudja képzelni, hogy elköltözzünk innen. Ezért mi is maradunk. Talán majd öreg korunkra áttesszük székhelyünket egy kicsivel melegebb országba, ki tudja.
Elértük, amit akartunk
Országot váltani iszonyúan nehéz. Az ember életéből éveket vesz el az biztos (sok idegeskedés, veszekedés, stb.). Mi elértük, amit akartunk. Saját házzal rendelkezünk itt, amiért megdolgoztunk keményen, kocsink van, amivel végre tudunk kirándulni, évente sokat utazunk, moziba járunk, sportolunk, tanulunk, ruházkodunk, bulikat szervezünk, stb.
Így, idősebb fejjel én most szereztem meg itt, Írországban a diplomámat, amit keserves három év tanulásával értem el, napi 8 óra munka és a család mellett.
Férjem is olyat tanul most, negyvenen túl, amit mindig is szeretett volna (nem humán szak), de nem volt rá anyagi lehetősége soha. Egy világhírű egyetem diákja immáron három éve és még egy év a megálmodott diplomáig, mindez persze munka mellett.
Írország nem álmaink országa. Próbálunk beilleszkedni és élvezni az életet. Már nem döbbenünk meg, és nem kritizálunk, elfogadjuk a dolgokat, a szokásokat, a mentalitást.
Nincs tökéletes ország, nincsenek tökéletes emberek. Aki nem képes elfogadni a másságot, az nagyon keserves életre számíthat külföldön. A jó humorérzék sokat segít!!!!
Nekem könnyebb volt az elfogadás, ilyen a személyiségem. A férjemnek kb. 6 évbe telt, mire rájött, hogy könnyebb lesz az élete, ha elfogad dolgokat, amiken amúgy sem tud változtatni: megszoksz vagy megszöksz.”
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Osszuk meg egymással kedvenc ételeink receptjét - írjátok meg, mi a kedvencetek ott, ahol éltek, hogyan készítitek el, illetve hogyan készítitek el a kedvenc magyar fogásaitokat – hogyan pótoljátok az alapanyagokat, fűszereket, mit változtattok, ha kell. Ha mindehhez fényképe(ke)t is küldtök, akkor ez az egész nagyon hasznos és (nem utolsósorban) jó móka lesz. Várom tehát a recepteket, fényképeket, kis történettel a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.
Az utolsó 100 komment: