oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. június 13. 06:45,  Férjfogás, a kitörési lehetőség 419 komment

2013. június 13. 06:45 Határátkelő

Férjfogás, a kitörési lehetőség

Volt már poszt a világ minden tájáról, Kínától Új-Zélandon át a Fülöp-szigetekig, nem is beszélve Európa szinte összes országából, ám emlékeim szerint Ukrajna eddig kimaradt. Ez szomszéd ország lévén egyfelől furcsa, másfelől érthető is. Ezt a hiányt pótolja Zebralány írása, aki korábban Dél-Afrikából jelentkezett (itt és itt olvasható a két poszt), aztán az élet (és a multisors) úgy hozta, hogy Kijevben találta magát.

frizura.jpg

„Kijevben összességében kellemesen csalódtam, sokkal rosszabbra számítottam. Valószínűleg élt bennem az az ellenszenv, amit gyerekkorunkban láttam, minden, ami „szovjet", az rossz. Ezzel szemben Kijev egy nagyon élhető város, sok kedves emberrel, szerettem ott lenni. (Vidékről nem tudok írni, csak párszor voltam kirándulni.) Sokban hasonlít Budapestre, szerintem például időjárása is megegyezik.

Nagyon tetszett, hogy ha a városban egy fát kivágásra ítéltek, a törzsét meghagyták és faragtak belőle valamit. Van libegőjük, amit egy buszjegy áráért lehet igénybe venni és nem egy vagyonért, mint Budapesten.

Az aranykupolás templomok szinte minden sarkon megtalálhatóak, nem vagyok vallásos, de szépen csillognak a napfényben. Aki akar otthonra is, vehet kész kupolát!

hagymakupola.jpg

hagymakupolák.jpg

Színházba nem jártunk (elegendő nyelvtudás hiánya), de az operába sokszor eljutottunk, nagyon olcsó a jegy és szép az opera. A jegyárak 10-től 200 UAH-ig terjednek. (Kb. 27-28-cal kell szorozni.) Viszont vigyázni kell, mert a női vécében vannak pottyantósak is, ez először nagyon meglepett! Mai napig nagyon sok helyen vannak ilyenek, de legtöbbször vegyesen az angolvécével, aztán mindenki válogat, melyik szimpatikusabb neki.

Két perc és a Himalája

Ami még nekem furcsa volt az az, hogy a járdán parkolnak az autók. Nem csak simán felállnak a padkára, hanem szépen szabályosan a járdáról parkolnak. Itt ez a szokás, ha jól sejtem valami szovjet találmány lehet, Moszkvában is sok helyen láttam. Azért furcsa mikor jön veled szemben az autó a járdán és esetenként még neki áll feljebb!

parkolás 1.jpg

Ebből télen van főleg probléma, amikor a havat a járdára tolják fel. Ilyenkor az autók az úton parkolnak, elvesznek egy sávot. Ez 1+1es útnál komoly problémát okoz...

Szerencsére én 2 percre laktam a munkahelyemtől, így nem zavart, bár sokszor az a 2 perc is úgy tűnt, hogy megmásztam a Himaláját, mert a járdán tornyosuló időnként 2 méteres hókupacokon kellett átvágni. Az utakat takarítják, de a járdákat már nem.

A nyelvtudás, mint mumus

Én még tanultam pár évig oroszt, de amint nem volt kötelező abbahagytam és igyekeztem elfelejteni. Hát ebben nagyon sikeres voltam, gyakorlatilag a betűkön meg egy pár szón kívül semmi nem rémlett. Így elkezdtem oroszul (újra)tanulni. A betűk ismerete sokat segített, mert nagyon sok angol szót átvettek, ha az ember dekódolja a betűket, már meg is érti. (pl: parking, non-stop, pizza...)

Az egyetlen hivatalos nyelv az ukrán és nem az orosz, de sokan alig tudnak ukránul (főleg Kijevben). Többször felmerült, hogy az oroszt is hivatalossá tegyék, ha már úgyis mindenki azt beszéli, de ezt sokan ellenzik politikai okokból.

Legutoljára már az angolt tervezték bevezetni második hivatalos nyelvnek, de nem hinném, hogy egyhamar változtatnak. Ez csak ezért volt kellemetlen, mert minden hivatalos papírt ukránul kell kitölteni, tehát itt az orosznak sem vettem hasznát.

Mielőtt valaki megkérdezi, hogy akkor miért oroszul és miért nem ukránul tanultam... Egyrészt az utcán / boltban / munkahelyen mindenki elsősorban oroszul beszél, másrészt úgy voltam vele, hogy annak később esetleg több hasznát veszem. Nem a munkámhoz kellett a nyelv, hanem bevásárláshoz, beszélgetésekhez, bulizáshoz...

Hozzá kell tennem, hogy az átlagember viszont nem tud nagyon nyelveket (az oroszon és ukránon kívül), még jobb éttermekben sem mindig. Vidéken meg még rosszabb a helyzet.

szobor_2.jpg

Azért szerencsére a fiatalok már másképp gondolkodnak, közülük sokan nagyon jól beszélnek angolul / németül, így a baráti társaság kialakítása nem okozott gondot. Sőt, egy spanyol házibuliban még egy kárpátaljai magyar lánnyal is összeismerkedtem, aki sokszor az életmentőm volt mikor tolmácsolni kellett. (Köszi mindent, Viki!) Rajta kívül viszont más magyarral nem találkoztam.

Turistaátverések

A nyelvtudás azért is fontos, mert akkor talán kevésbé próbálnak meg átvágni. Itt is (mint sok helyen máshol is) megvan az előítélet, hogy aki külföldi, az gazdag. Első utam egyikén elmentem bulizni, majd hajnalban taxiba szálltam és irány a szálloda. Természetesen angolul (és kézzel-lábbal) kommunikáltam, elvittek 500 UAH-ért. Pár héttel később, helyi ismerős alkudozásával ez a táv már csak 50 UAH volt.

Sajnos tipikus turistaátveréshez is volt szerencsém, bár velem nem jutottak sokra. Mivel én párommal angolul beszélek, a városban sétálgatva gondolom kiszúrták, hogy hurrá, turisták. A forgatókönyv a következő: elmegy előtted valaki, aki véletlenül leejt egy zacskót. Te jóhiszeműen szólsz, felveszed és visszaadod. Kiderül, egy köteg euró és dollár van benne. Megnézi, és közli, hogy hiányzik belőle valamennyi.

„Véletlenül" éppen arra jár egy civil ruhás rendőr, aki ezért van, hogy a turistákra vigyázzon. Mutat valami igazolványt, de ugye egy átlag turistának halvány lila gőze sincs, hogy milyen egy ukrán rendőrigazolvány.

Megkérik, hogy mutasd meg a pénztárcád és ugye jó eséllyel van benne dollár vagy euró, "pont annyi, amennyi az ő zacsijából hiányzik". Na, nálunk itt bukott a dolog, mert ugye ott éltünk és csak helyi pénzünk volt. De gondolom, sokszor csinálják.

Pár héttel később szintén belvárosban sétálva megint valakinek „éppen kiesett egy zacsi a zsebéből" de szerencsére még időben kapcsoltunk és a zacsin átlépve továbbsétáltunk. Ezen persze felháborodott és kiabált valamit, de nem érdekelt. Mikor elmeséltem kollégáimnak, megerősítették, hogy ez gyakori eset, bár az elkövetők nem helyiek, hanem főleg moldovaiak és kizárólag turistákra utaznak.

Az italról

Ettől eltekintve nagyon biztonságos hely, soha nem féltem, még akkor, sem ha éjjel sétáltam haza. A legrosszabb, ami történt, hogy kértek egy kis alkoholt vagy cigit tőlem (Egyik sem volt nálam jellemzően.) Itt ugyanis nagy divat a parkokban ivás. Ez így gazdaságosabb, mint elmenni egy szórakozóhelyre. Még a téli hidegben is sokan üldögélnek a padokon.

Érdekesség, hogy a sör nagyon sokáig üdítőnek számított, azaz korhatár nélkül lehetett venni és fogyasztani, még gyorsétteremben is lehetett a hamburger menüt sörrel kérni. Emiatt viszont az alkoholizmus komoly probléma.

külföldi pasi.jpg

Végül pár éve bevezették, hogy minden alkoholtartalmú ital alkohol és nem pedig üdítő, ez természetesen nem volt népszerű intézkedés. A vodka a nemzeti ital, mint ahogy sejteni lehet, érdekes viszont hogy szinte mindig csemegeuborkával, rozskenyérrel és salóval (szalonnának csak a fehér zsírja) fogyasztják. Azt mondják, ha ezt eszed mellé, többet tudsz inni!

A szamagon (vagy horilka) a házivodkájuk, mindenkinek a valakijének a valakije főzi és hétvégenként vidékről hozzák. A helyi üdítőital a kavasz (ez nekem nem jött be) vagy az uzvar (kompótlé - ez vízzel higítva elmegy).

Nagyon követik a népi hiedelmeket, az üres alkoholos üveget nem szabad visszatenni az asztalra, mert rossz szerencsét hoz. szintén nem szabad úgy tölteni, hogy a pohár a levegőben (nyilván kézben) van, le kell tenni az asztalra.

Úgy tudom, az összes volt szovjet országban létezik hasonló. Viszont mindenki betartja ezeket a szabályokat, még a legmodernebb fiatalok is. Több ismerősöm is volt, aki terhessége alatt nem vágatta le a haját, mert különben szőrös lesz a gyerek. A születésnapokat általában 1-2 nappal a nagy nap után ünneplik csak, előre soha, nehogy véletlenül ne éld meg! Nagy illetlenség valakinek előre átadni a jókívánságokat.

Ételekből ugye főleg az oroszok a jellemzőek, talán nem sokan tudják, hogy a borscs leves az eredetileg ukrán és nem orosz. Szeretnek hétvégenként parkokba is kimenni és saslikoni. (Na meg inni...) Sok hasonlóság van a magyar konyhával, úgyhogy nem igazán hiányzott ott semmi. Egyébként sok közös szót is találtunk az ukrán nyelvvel, gondolom ezek mind a szomszédság következményei.

A lányok...

És ha már említettem, hogy a külföldiek (állítólag) mind gazdagok, jöjjön a kedvenc téma, a lányok. Miért is nyomulnak annyira a külföldi pasikra, és miért öltözködnek úgy, ahogy?

Saját tapasztalat alapján csak megerősíteni tudom, hogy a legtöbb nő elég kihívóan öltözködik. (Természetesen nem mindegyik.) Én ennyi miniszoknyát és magas sarkú cipőt nem láttam sehol, főleg télen. Hogy hogyan egyensúlyoznak a tükörjégen 10 centis tűsarkúban, a mai napig rejtély számomra.

leopárdminta.jpg

Emlékszem, egyszer meghívott egy ismerősöm magukhoz vacsorázni. Tél volt, így rajtam farmer, csizma és valami elegánsabb felső volt, laza sminkkel. Vacsora után kitalálták, hogy menjünk el valami bárba. Mindenki benne volt, elindultunk, majd egyszer megkérdezik tőlem, hogy én megyek-e. Mondom, hogy persze, miért ne? A választól ledöbbentem: Mert én nem vagyok kiöltözve!

Ugyanis a helyi lányok full smink és magas sarkú nélkül inkább meg sem jelennek egy ilyen helyen! Én ennek ellenére elmentem és jól éreztem magam, de eltartott a baráti társaságomnak egy ideig, míg megszokták, hogy nekem a buliöltözet mást jelent, mint nekik.

Az egyetlen kitörési lehetőség

Többször megkérdeztem, hogy miért öltöznek ennyire kihívóan. Azt mondják, hogy akik így öltöznek, főleg vidékről jönnek Kijevbe, nagyon nagy szegénységből. Számukra az egyetlen kitörési lehetőség az, ha gazdag pasit találnak. (Ez lehet ukrán, vagy külföldi, ami sikerül.)

Továbbtanulni sem nagyon tudtak, így marad a kinézet, mint legfontosabb férjfogó tényező. Én még ennyi csúnya pasit fiatal csinos csajjal máshol nem láttam! (Bár ha lecserélnénk a ruhát és lemosnánk a sminket, a legtöbb már nem is lenne annyira csinos.)

leopárdminta magassarkú.jpg

Egyébként pedig a gazdag az relatív, ha már el tudnak menni egy bárba és fizetni a lánynak egy italt, az már nekik jómódúnak számít. Angliából kifejezetten ilyen céllal szerveznek társkereső utakat szingli pasiknak és hát azok a pasik...!

Maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül szinglik, de itt sokan találnak párt. Mondjuk nekem az ukrán pasik sem jöttek be, de nem is volt szempont, nekem ott volt a sajátom (import).

igénytelen öltözködés.jpg

Remélem a mellékelt képeken látszik majd pár frizura és szütyő, ezen kívül divat a hegyes cipő és fényes öltöny. Nőknek a magas sarkú és miniszoknyához télen a szőrme minden mennyiségben (és színben) és hát a leopárdminta elengedhetetlen! Egyébként pedig a giccs az nagyon menő, minden téren. Én például egy rózsaszín házban laktam.

giccses kocsi.jpg

Összességében jó és élhető hely, de nyilván nem a határátkelők tipikus célpontja, legalábbis nem Magyarországról. Ha valaki jó ajánlatot kap onnan, én csak ajánlani tudom, főleg ha az illető egyedülálló férfi!"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ukrajna Kijev

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr95358325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mirx 2013.06.13. 21:15:27

@mojoking77:

"Ki szenet árul, ki szerelmet
Ki pedig ilyen költeményt."

Shopping 2013.06.13. 21:18:29

Igénytelen keleti proletárnép.

No thanks

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.13. 21:18:30

@mojoking77: azt sem igazan ertem meg.

@hagyma: ez szerintem baromira nem idealis kapcsolat, csak abban az esetben, ha tenyleg nincsenek egyeb vagyai a nonek. Csakis abban az esetben, kulonben nagyon nem.

Az idealis akkor lenne, ha a no nem adna fel onmagat, nem rendelne ala magat a parjanak.

Sosem fogom megerteni az erdekhazassagokat, es nem fogok tapsikolni ahhoz, ha egy no direkt penz alapjan ertekeli a pasit ( "szeret" bele stb.).

Mondjuk az o dolguk, beleszolasom nem sok, de nekem a hatam is borsodzik tole.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.13. 21:18:41

@hagyma:

Ahogy érzed :)
Én meg mit tartogassam? Ha kell, akkor kell.
Aztán van az az eset, amikor nagyon kell. Meg az, amikor már csak azt veszed észre, hogy kint van a fele (vagy a föle? :) )

Egyébként, ha már felvetetted a dolgot: urinő és uriember. Ha ez a két kategória létezik és ezek nem egyenlőek, akkor:
urinő =/= uriember (az egyenlet mintkét oldalát elosztom "uri"-val - majd charlieharper leelenőrzi :) )
nő =/= ember

Érdekes...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.13. 21:24:03

@tildy:): errol beszeltem, a masok /pl tokfozelek altal erdekhazassagnak nevezett dolog/ tobbsegeben nem az
csak aki csorot fog ki azt szereti ezt mondani
namost ez hasonlit ahhoz, hogy minden amerikai hulye
ezt szeretik mondani mert megnyugtatja az embereket
lehet jobban elnek, de hulyek

amugy nem a parjanak rendeli ala magat / amugyis hivjuk mar ferjnek, vagy legalabb kedvesemnek/ hanem el benne az anyai oszton es 50 eves kora elott szeretne szulni es gyereket nevelni
az egy gyonyoru hivatas, az anyasag

@Kovermadar: nem tudom, en abban a szerencses helyzetben vagyok, ha reggelol elvegzem dolgaimat, napkozben max pisi
azt meg lehet pottyantosba is, bar meg sosem lattam olyat vagy bokorban
igen, regen, magyarorszagon, foleg videken volt az asszony es volt az ember

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.13. 21:26:18

@hagyma: akkor minek nevezned, ha egy no beleul a keszbe, feladja az almait, es megelegszik a haziasszonysaggal? Es nemis valtoztat, mert ez mocskosul kenyelmes neki ?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.13. 21:32:07

@hagyma:

Az tényleg szerencsés helyzet. Általában én is így vagyok vele, de van, hogy a 3. vagy 4. kávé cselekedetre késztet :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.13. 21:34:39

Na szóval...

Jó a mai poszt bár egy kicsit elment output irányába ehhez nem is szólnék hozzá én jobban szeretek az ember input oldaláról beszélni és itt nem csak a gasztronómiára gondoltam.:)))))))))))

Annak hogy a nők milyen érdekből keresnek férjet lehet számtalan oka de a történethez kell egy másik fél is. Köztudott hogy a férfiembert a farka vezérli és ha az teleszalad vérrel az az agyából megy oda. Ez van így vagyunk összerakva. Ha a másik fél ezt kihasználja úgy kell nekünk. Nem mindig az a hibás aki lop hanem az is aki hagyja hogy meglopják.

Öltözködés. Mindenki tudja hogy a szláv nők szeretik festeni magukat. Semmi baj nem lenne ezzel ha minőségi termékekkel tennék ezt. Viszont az a rúzs amit használnak az egyszerűen minősíthetetlen. Annál már csak az illatuk taszítóbb. Krasznaja Voda. Szörnyű
Itt ragadnám meg az alkalmat hogy világgá sírjam egy régi szívfájdalmamat
Uraim a férfitársadalom történelmünk folyamán igen sok nagyszerű találmánnyal járult hozzá a világ haladásához. Nagyszerű koponyák, kiváló elmék dolgoztak hogy társadalmunk szebb és élhetőbb legyen.
DE. Van egy embernek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető véglény aki találmányával olyan mérhetetlen kárt okozott ami legfeljebb talán a tatár és törökdúlással ér fel.
Őt és találmányát sújtsa a férfitársadalom örök megvetése, neve legyen szitokszó és romoljon meg az összes lekvárja FUJ FUJ FUJ.
Ezt a galaxis szemetjét úgy hívták hogy allan grant és egy amerikai (hol máshol?) harisnyagyáros volt aki feltalálta a harisnyanadrágot.

@Barátusz: Itt válaszolok tegnap este a másik poszt kommentjeiben hozzám írt kérdésedre.
Igen jól gondoltad anyanyelvi szinten beszélek angolul (Anyám se tudott) :))))))))))

Pszt el ne mondjuk senkinek milyen itt az idő elég ha mi tudjuk a tutit.:))))))))))

Nem, nem kelkáposztát ettem bár itt olyan finom zsenge kelkáposztafejeket árulnak hogy azok elfogyasztása mármár a pedofília határát súrolja:))))))))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.13. 21:35:25

@charlieharper: thx
van aki nem erti , vannak nok akik arra vagynak, hogy legyen 3-4 gyerekuk es felneveljek oket
Mary lanyanak februarban szuletett a harmadik gyereke 4-5 even belul
a ferje jol kereso fogorvos, de nem azert ment hozza, jelzem

es dolgozik is otthonrol amugy, sot katona is, ilyen tartalekos, bemegy 2-3 havonta a laktanyaba
gyonyoru 3 gyereke van tavaly nyaron voltak itt, de akkor meg csak ketto volt

2013.06.13. 21:41:11

@hagyma: a Yahoo CEOja egy no. Eleg csinos. Szules utan 2 hettel visszament dolgozi (nem, nem a penz miatt).
Egyebkent szerintem nem egy jo CEO egy tech cegnel, ahol megtiltja az otthonrol munkat. Ez is egy szemelyes velemeny. Nem szeretnek neki dolgozni a donteseibol kiindulva. Nem tudom jo fonoknek elkepzelni.

BTBTBT 2013.06.13. 21:45:30

@Kovermadar:
Na, látom, visszakanyarodtunk a délelőtti "output"-témához, uraim. :)

@diggerdriver:
Mi bajod a harisnyával? Lusta vagy lehúzni róluk?
Erről mindig eszembe jut az a szakállas vicc a "szűz" nőről meg a harisnyáról.

Enyhének enyhe, de a héten még több felhős eget láttam, mint napsütést.

Ha ilyen :))) vidám vagy, biztos megvolt már a mai vacsora is.

@tildy:):
Az a nő - és ezóttal lényegtelen, hogy miként lesz meg rá az anyagi háttér -, akinek az az életcélja, hogy legyen néhány gyereke, nem tartozik azok közé, akikre felnézek. És nem is csupán azért, mert láttam jó néhány negatív példát, hanem mert az ilyen nőnek vagy nem is volt "személyisége", vagy ha volt, könnyen megszabadult tőle.
Persze lehet mondani, hogy valakinek az a személyisége, hogy kitoljon - és jó esetben rendesen felneveljen - néhány kölköt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.13. 21:47:33

ja es pl a felesegem
3 gyereke van es a coca colanal dolgozott mellette
gyarban
3 muaszkban
nem csak a milliomosnok dozsolgetnek otthon
emellet elfogadom, ha valkinek a karrierje fontosabb, mint a gyerekneveles

BTBTBT 2013.06.13. 21:47:42

@charlieharper:
Karrierista nő. Biztos van neki szoptatós dadája. Szegény gyerek.
Persze ez ugyanúgy nem normális, mint ahogy az sem, akinek más célja sincs, mint főállású anyaságra berendezkedni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.13. 21:52:06

@charlieharper: hat itt mindenkinek max 2 honap
@Barátusz: senki nem mondta, hogy CSAK az legyen az eletcelja, de bizony egy nonek anyava kell vallnia
ha csak nem elvakult feminista vagy leszbikus / ezt birca miatt/e amugy a felesegem egyik munkatarsa leszbikus es mesterseges megtermekenyitessel anyava tette magat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.13. 21:54:59

@Barátusz: nem nagyon ertem miert is utasitod el ezt az opciot?
miert is ne lehetne egy no eletcelja,, hogy felnevel 6-7 gyermeket?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.13. 21:56:48

@diggerdriver:

"Viszont az a rúzs amit használnak az egyszerűen minősíthetetlen. Annál már csak az illatuk taszítóbb. Krasznaja Voda."

Ez igaz volt 25 évvel korábban. Ma már nem,

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.13. 21:59:02

@Barátusz:
A harisnyával? Ki beszél itt harisnyáról?
Az egyik legszexisebb ruhadarab szerintem. Pont hogy a harisnyagyilkos harisnyaNADRÁGról beszélek. Én csak vágyölőnek hívom.

Szerény vacsora volt de természetesen a "helytelen" és a "szemét" kategóriából választva.
Három hot dogot ettem mindegyikben dupla virslivel. Még gondolkodom a folytatáson.:)))))))))))

2013.06.13. 21:59:58

@hagyma: mi joval tobbet adunk az USA kollegaknak, cegfuggo is. A Yahoonal meg a holgy hozta be a 16hetet a ceghez, mint mat leave.

váj mí 2013.06.13. 22:01:30

@Barátusz: El kellene már dönteni, hogy akkor dolgozzon a nő vagy legyen anya? Vagy úgy gondolod, hogy mindkettő, közben nézzen ki úgy végig, mint a legelső randin? Ja, és persze mesterszakács is legyen....
Hm, egy ember általában igazán jól egyetlen dolgot képes elvégezni. Kissé kevésbé jól akár kettőt is. Végtelenül szarul, persze lehet többet is, de minek?

BTBTBT 2013.06.13. 22:07:41

@hagyma:
Egy babának legalább 1 évet érdemes lenne az anyával lennie, szoptatás, érzelmi kapcsolat kialakulása meg minden más szempontból.
A néhány hét/hónap túlzás. A gyerek fogja megsínyleni a nem ideális indítást.

Éppen azt utasítom el, ha CSAK az a célja. Az ember élete - és egy nőé is - többről szól, vagy többről kéne szólnia, mint gyereknevelésről. De van, aki elveszik ebben. És minél több gyereke van, annál kevesebb figyelme jut rájuk egyenként.
Legjobb példa (vagy a legrosszabb, nézőpont kérdése) az 5-10 gyerekes családok. Akár Mo.-on, akár Londonban. Láttad te már, hogy anyuci mennyire nem foglalkozik a kölkökkel?

@diggerdriver:
Most komolyan, meddig tart egy harisnyanadrágot lehúzni?

kzolika 2013.06.13. 22:07:46

@zebralany: Erdekes kontroller pozicio az, ahol egyik oldalrol azert kell az ember, mert mindenki megbizhatatlan, kvazi belso ellenor, vagy biztonsagi szakember, masik oldalrol pedig vevokkel kell talalkoznia. Ez egy eleg egyedi multi.
Mas: ha kvazi eleg kevesen beszelnek angolul, akkor ez az egy multi osszefogdosta az osszes angolul beszelo ukrant?

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2013.06.13. 22:14:48

@kzolika: vevőkkel nagyon ritkán találkoztam és ez pont jó volt.
Mint említettem a fiatalok közül más többen beszélnek nyelveket, sikerült találni elég angolul beszélőt. De valóban vadászni kellett őket.

kzolika 2013.06.13. 22:15:52

@Tökfőzelék123: Orulunk, hogy Te egybol a jo utra talaltal es nem inditottal ferjfogasi projektet, aminek sikertelensege miatt esetleg 3 ev kieshetett volna a karrierepitesbol. Biztos nagy siker a kulfold, de aki kulfoldon megbecsult ertelmisegi, az azert Magyarorszagon is ossze tudja szedni a netto x Ft-ot, a lakhatas meg annyival olcsobb, hogy tuti jobban megeri itthon. A lakas - garazs - cegauto - iroda - DiVino - Trafiq meg eleg jol el tudja szigetelni az embert a nem annyira felkapaszkodottaktol. Na, tovabbi jo nyafogast!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.13. 22:16:06

@Barátusz: normalis csaladokrol beszelek
ott jut figyelem mindenkire es egymasra is
de meg egyszer igenis lehet eletcel, hogy valaki foallasu anya es a gyermekeivel foglalkozik egesz eleteben
nagyon szep az
meg mindig jobb mint valami frigid gyerektelen kozepvezto egy multinal

hat 1 ev nem megy sajnos, ez nem magyarorszag, itt dolgozni kell, de itt is felnonek a gyerekek
az erzelmi kapcsolat ugyanugy kialakul

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.13. 22:18:03

@Barátusz:
Miután leölte a vágyat? Akkor már minek? A puszta léte vizuális környezetszennyezés.

Almandin 2013.06.13. 22:18:33

@diggerdriver: Pedig kényelmes a harisnyanadrág és abban is vannak szép darabok. Térden felül érő szoknyánál vagy szűk nadrágnál a harisnyatartós harisnya vagy lecsúszhat annyira, hogy kilátszik a tartó (közönséges), vagy átteszik a nadrágon.

Almandin 2013.06.13. 22:19:14

@Barátusz: Lehúzni kb. 5 másodperc.

kzolika 2013.06.13. 22:20:31

@zebralany: Mennyit lehet keresni Kijevben, mert istenuccse rahuznek a jancsira par golddiggert. :-). Mondjuk azt ukran ismerostol (Magyarorszagon elo ukran no, szerintem ronda, mint a vilaghaboru, racafolva az ukranok jo nok tezisre, kinti katonai akademian tanulo magyar lett neki a "nagy fogas") tudom, hogy kinn geci draga az elet es kb minden normalis es nem normalis helyen USD-van van a fizetes.

Almandin 2013.06.13. 22:21:47

@hagyma: Egy férfinak is apává KELL válnia szerinted? Szerintem egy ember értékét nem elsősorban az adja, van-e gyereke. Kényszerből szülni a legszerencsétlenebb dolgok egyike az életben. Mégis sokan megteszik, mert félnek mások véleményétől (gyávaság).

BTBTBT 2013.06.13. 22:22:06

Miközben a házimunkát közösen ellátták, és apám egyben, anyám meg időnként 3 műszakban dolgozott, tisztességben fel lettünk nevelve a testvéremmel.
Ha nekik ment, akkor másoknak miért nem? Nem akarásnak nyögés a vége.
Lehet jönni azzal, hogy évtizedekkel ezelőtt más világ volt. Ma viszont másmilyen "jellemű", tesze-tosza, felelősség és kötelezettség alól kibújni igyekvő "emberek" szöszmötölnek. A kivétel erősíti a szabályt.

Ja, és anyám nem valami természetfeletti szupernő, de a konyhában is párját ritkítja. :)

@hagyma:

5-10 gyerekes család már nem normális neked, de az általad említett 6-7-es igen? Fura.
Nehogy már azt mondd, hogy az érzelmi kapcsolat akkor is ugyanúgy kialakul és fejlődik a gyerekével, ha anyuci 2 hónap után másra hagyja, és elmegy melózni?

@kzolika:
" aki kulfoldon megbecsult ertelmisegi, az azert Magyarorszagon is ossze tudja szedni a netto x Ft-ot"
Kivéve, ha Mo.-on nincs a végzettségének és tapasztatának megfelelő lehetőség. Mert mondjuk az ország a bányászbéka segge alatt van ilyen szempontból.

Almandin 2013.06.13. 22:23:46

@hagyma: Én azokat is becsülöm, akik egész életükben főállású anyák, és meggyőződésből, belülről fakadó vágyból szülnek akár 10 gyereket. Viszont ha nincs egy nőnek gyereke, az se baj, ez magánügy. Ráadásul a gyermektelenség és a frigiditás nem jár feltétlen együtt. Te valamiért nagyon utálod a gyermektelen nőket. Miért?

BTBTBT 2013.06.13. 22:25:38

@diggerdriver:
Osztom @Almandin: velős véleményét a harisnyanadrág lehúzásával kapcsolatban. :)
Egyébként a feleséged szereti a harisnyanadrágot, vagy nem akarja megnehezíteni a dolgodat?

váj mí 2013.06.13. 22:25:53

@diggerdriver: Ne már vannak nagyon fasza kis harisnyanadrágok, olyanok is, amelyeknek olyan a mintázata, mintha combfix lenne. Sok esetben viszont a combfix nem igazán praktikus

kzolika 2013.06.13. 22:28:55

@smile750: "Az oroszt azért tettem idézőjelbe feljebb mert sok közöttük az ukrán, belorusz, vagy egyéb volt szovjet tagköztársaságbeli, viszont itt nem nagyon tesznek különbséget." Na, kis hasonlosag az arabokkal. En se teszek koztuk kulonbseget, mind ruszki es akkor jelzot meg nem is hasznaltam!

Lajos ghr 2013.06.13. 22:29:02

na de már a turistaút is határátkelés lett?

Almandin 2013.06.13. 22:29:37

@Tökfőzelék123: Az is felháborít, ha valaki pl. örökli az egzisztenciáját? Utálod, mert neki bizonyos téren könnyebb az élete?
Szerintem nincs jogunk gyűlölni a nálunk gazdagabb embert, amíg nem más kizsákmányolásával, lehúzásával keresi a pénzét.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.13. 22:29:38

@Almandin:
Milyen érdekes hogy amíg nem volt harisnyanadrág addig ilyen kifogások nem merültek fel.
Az asszonyi állatnak azért öltözködés terén van még néhány húzása ami érdekes.
Például mi a bánatos faszért vesz fel valaki miniszoknyát ha minden percben legalább ötször húzkodja lefelé?
A másik meg aki kitesz mindent a kirakatba mint Vegyevigye Kisasszony és olyan sértődött arccal járkál mint akinek soha nem volt még orgazmusa.

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2013.06.13. 22:34:27

@kzolika: A fizetésben nagyon nagy szórások vannak, attól függ mit csinálsz és melyik cégnél. Havi 200 és 3000 dollár között. Nálunk pl az asszistensek kb havi 6000 UAH-t kerestek, de ez ugye multi cég, rendesen fizet. KIjevben sok nemzetközi cégnek volt központja, olcsóbb mint Moszkva.
Ezen kívül több ismerősőm is van (mind ITs), aki távolról dolgozik, kapja mondjuk az angol fizetését és ebből Kijevbe nagyon vidáman éldegél...
@charlieharper: nem Saxonworld

kzolika 2013.06.13. 22:34:27

@Barátusz: Gondolom Tokfozelek 123 nem bolcseszdiplomaval lett a kinti Akademia rendes tagja, hanem valami barhol - igen, Magyarorszagon is - jol fizeto diplomaval, ugymint bankos, mernok, Magyarorszagra specializalodott jogasz egy nagy jogi cegnel, penzugyi kontroller, sales, konyveles, stb. Az ilyenek par ev tapasztalattal Magyarorszagon is hetszamjegyu bruttot keresnek. Errol szol a fel belvaros, meg a Vaci uti irodafolyoso, meg az ipari parkok.

BTBTBT 2013.06.13. 22:36:07

@diggerdriver:

A miniszoknyás csaj azért húzogatja percenként ötször, hogy végre az is észrevegye őt meg a (remélhetőleg) jó lábait, aki addig nem figyelt rá.

Jaj, te szegény. Akkor mégsincs itt olyan enyhe idő, ha harisnyanadrág kell. Vagy fázós? :)

kzolika 2013.06.13. 22:39:25

@zebralany: Egyik oldalrol 3000 USD, ami ~650e HUF, nalatok pedig 1650e HUF az asszisztensnek? Ez azert jelentos kulonbseg! Vagy a szoke, parductestu asszisztensek torkaba be volt epitve a legujabb sved GS3000 szopoautomata?

BTBTBT 2013.06.13. 22:40:50

@kzolika:
Nem Tökfőzelékkel, hanem az idézett általánosításoddal kapcsolatosan reagáltam, mert az, hogy az évtizedekkel elmaradott Mo.-on mi számít versenyképes, jól fizető diplomának, az a világ - de legalábbis Európa - szempontjából nem mérvadó.
Mo.-on a mutyizás meg a "sógor-koma" dívik, és a fent említett foglalkozások összes jól űzóje nem fér be sem a fővárosi, sem a Váci utcai állásokba.

Ha igaz lenne, amit írtál, akkor vajon a mérnökök meg például a kontrollerek (zebralány) miért külföldön keresnek akkor lehetőségeket és megélhetést?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.13. 22:44:18

@Almandin: kenyszerbol nem is
egy nobe alapbol bele van kodolva
van akibe kevesbe, az teny
az nem szul
az evolucio, vagy Isten , esetleg mindketto ugy gondolta, hogy a ferfi az akarjon dugni, a no meg szulni, de vannak valtozasok...
"Anyának érzem, oh Ádám, magam"

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.13. 22:47:55

@hagyma:

Még szerencse, hogy nem fordítva... egy dugni akaró nő még ok, de egy szülni akaró férfi?

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2013.06.13. 22:47:57

Mellesleg nálunk az asszisztensek mind angoltanár végzettségőek voltak, nekem is mindent ők fordítottak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.13. 22:50:10

@Barátusz: 5-10 es a 6-7 is normalis
termeszetesen, az sokkal hatekonyabb ha ilyen letszam mellett az anya otthon marad elete vegeig tulajdonkeppen
@Almandin: nem utalom a gyermektelen noket
nagy tevedes
a tendencia nem tetszik az teny, hogy egyre inkabb hatterbe szorul a csaladalapitas
parom van, meg baratnom, meg dugunk
ettol fuggetlenul nekem voszem, nekem is csak egy gyerekem van, igy alakult
persze hogy afridgiditas mas, ez csak ugy mondtam
az nem baj ha egy nonek nincs gyereke de ha anyukad igy godolkodik,akkor most nem irkalsz
nekem apakent is nagy elmeny volt megelni az egesz folyamatot, gondolom egy nonek meg nagyobb dolog, hogy eletet ad
persze hogy nem kotelezo
persze, hogy gyermektelen nos is lehet szuper ember
de vegulis azert van hetero ferfi es no, hogy az emberiseg ne haljon ki, hogy csalad legyen, uj elet

Almandin 2013.06.13. 23:00:22

@hagyma: Van, amiben egyetértünk. Nekem se tetszik az a tendencia, hogy egyre kevesebben köteleződnek el. Ez nemcsak amiatt rossz, hogy kevesebb gyerek születik, hanem az emberek többsége akkor érzi lelkileg jól magát, ha családban él. A magány sok lelki nyavalya forrása, és gazdaságilag is veszélyesebb az egyedül élés.
Viszont abban félreértettél, hogy én nem propagáltam a tudatos gyermektelenséget, Ha anyukám úgy gondolkodott volna, mint én, valószínűleg léteznék, mert attól, hogy el tudom fogadni, hogy valaki más nem akar gyereket, attól még nekem lehet. Mint ahogyan elfogadom a 10 gyerekeseket is, de én nem vállalnék ennyit. Fontos, hogy nem egyformák az emberek, nem ugyanattól boldogok.
Arról nem is beszélve, hogy sok nő pont amiatt marad végül gyermektelen, mert a mai 50 alatti férfiak nagy részének kimerül a gondolkodása az általad jól leírt "barátnőm van és dugunk" klisével, és hat ökörrel nem húzhatóak be az anyakönyvvezetőhöz. Így a nőknek is nehezebb megbízható embert találni a családalapításhoz.

SzerződésSertés 2013.06.13. 23:01:14

@Ronnie_27:
Ez az a blog, ahol nem elsőzünk. Szépen kérlek, ne kezdd el.

SzerződésSertés 2013.06.13. 23:03:55

@Kellemes Zérókomponista:
Te drogozol, autista vagy, netán Asperger-szindrómád van?

Almandin 2013.06.13. 23:05:40

Amúgy a poszt címéhez: létezik ez a férjfogási "üzlet", de azt látom, hogy masszív előítéletek alakultak ki ebből. Nem minden kelet-európai nő-nyugat-európai férfi vegyes házasság érdekből köttetik. Sőt, kellemetlen lehet a pár nő tagjának, hogy mindenki anyagiasságot feltételez róla. Másrészt Nyugaton se gazdag mindenki, Nápolyban komplett nyomornegyedek vannak pl. Sokan egyszerűen megismernek valakit, összeházasodnak és kész. Vannak nők, akik nálunk szegényebb országokba is elmennek feleségnek (Afrikába például).

kzolika 2013.06.13. 23:20:31

@zebralany: Hoppacska, en egy 0-val beneztem. Akkor maradok itthon, 3000 USD-ert nem koltozunk, kell a francnak a csorosag.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.13. 23:28:51

@Almandin: "Szerintem nincs jogunk gyűlölni a nálunk gazdagabb embert, amíg nem más kizsákmányolásával, lehúzásával keresi a pénzét."
Szerinted aki beul a keszbe, "eloskodik" masikon (ES nem is vagyik sajat onallo eletre) az nem kizsakmanyolas-e?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.13. 23:31:08

@hagyma:
"Anyának érzem, oh Ádám, magam"

Ez honnan jött?
Pont most láttam a Facebookon egy ehhez kisértetiesen hasonló megnyilvánulást...

BTBTBT 2013.06.14. 01:00:39

@Kovermadar:
Ha nem csalnak a szakközepes irodalomóra-emlékeim, akkor ez "Az ember tragédiájá"-ban hangzik el, valahol a vége felé. Tudjukki szájából.

BTBTBT 2013.06.14. 01:06:25

@Almandin:
Azért az éremnek másik oldala is van. Jócskán akad olyan nő is, aki azért marad gyermektelen, mert csak húzza az időt, szarakszik a pasikkal, még azzal is, akivel jó lenne meg akitől jó lenne gyerek, mert hát mindig van valami kifogásolnivaló, meg milyen az már, hogy ő megállapodjon.
Arról nem is beszélve, hogy közülük rengetegen azt se tudják, mit kezdjenek az életükkel, meg megy a nagy horderejű döntésektől való ódzkodás meg a "nem is tudom mit akarok".

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.14. 01:47:58

@Kovermadar: en nem kerestem, en irtam
na nem az egeszet:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.14. 01:53:06

@Barátusz: szerintem meg a nok tobbsege, aki nem akar gyereket es nem most, meg blabla, azok pont meghatralnak a"feladat" elol
lustak, kenyelmesek, felnek stb.
a gyerek nagyobb felelosseg, mint a melohelyen produkalni, bulizgatni, utazgatni
ez az utobbi 20-30 ev hozadeka otthon, remelem megfordul majd, vagy legalabb nem romlik
egy nonek is igenis elete ertelmenek kell lennie, hogy megszul legalabb 2 gyereket es felneveli a ferjevel
/ez nem zarja ki, hogy dolgozzon es alkosson is/

montroyal ( CAN qc) 2013.06.14. 02:16:02

@Barátusz: Jócskán akad olyan nő is, aki azért marad gyermektelen,

azert megsem jocskan... es nehez megtalalni oket mert ok nem keresnek tarsat , partnert hanem talalnak .. es azt nagyon megvalogatjak mert tehetik , fuggetlenek... nem ugy mint a sok no aki 1-2 -3 gyermekkel keres valakit , akarkit ... csak szeresse a gyerekeimet es adjon biztonsagot ( anyagi erkolcsi) amit az igazi apa nem tett nem jott ossze - elvarjak kotelezoen egy idegentol... OK nincs mas lehetoseg , no kell es a gyermektelenek nem jocskan vannak es kevesbe megkozelithetoek...ulj le jatszani egy gyerekes no gyerekevel vegyel jatekot ajandekot vidd el szabadidos dolgokra stb... nyert mar is az anyuka `agyaba kerulsz...
tarskereso oldalak; keresés,kategoriak=600 talalat
keresés gyermektelen=1-2... talalat

montroyal ( CAN qc) 2013.06.14. 02:23:59

@hagyma: azt hiszem a pasik hatralnak meg inkabb .amikor egy no sikeresen teherbe esik ( eldontik egyutt de tobbnyire a no akarja es sikerul ravenni a pasijat) roton atveszi a hatalmat a csaladban es minden attol fogva a gyermek erdekeben tortenik es a no donti el mi legyen mi kell a gyereknek es a ferfi dolga hogy ehhez igazodjon megteremtse .. na ezert hatral meg sok fiatal ferfi es nem akarnak gyereket nem akarnak kotelessegeket amira a no es agyereke kenyszeriti ... ezert nehez megbizhato( palimadar) ferfit talalni a csaladalapitashoz .. nem altalanositas de tendencia...

Almandin 2013.06.14. 02:36:01

@tildy:): Attól függ, milyen szemléletű a család, vagy az a társadalom, amiben él. Engem pl. zavarna, ha egy férfi tartana el, más kifejezetten vágyik az eltartott feleség szerepkörére. Sőt, konzervatív férjek gyakran maguk akarják eltartani asszonyaikat, némelyik megtiltja, hogy a neje dolgozzon.
Más kérdés, hogy az anyagi kiszolgáltatottság csapda is lehet (nem biztos, hogy el tud válni a nő, nem lesz nyugdíja).

Almandin 2013.06.14. 02:40:15

@hagyma: Na ez az, ami zavar a szemléletedben: a gyerek egy letudandó feladat, egy penzum, amit teljesíteni kell, aki nem ezt teszi, valahol elítélendő. Gondolom, ha egy férfi nem vállal gyereket, az teljesen oké a te szemedben. Csupán arra nem gondolnak a hozzád hasonlóak, hogy férfi nélkül nincs anyaság, tehát ha minden nő teljesíteni akarná a "penzumát", akkor vagy hoppon maradna egy részük, vagy be kellene vezetni a többnejűséget.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.14. 02:44:20

@Almandin: teljesen felreertessz
de ez nem baj

Almandin 2013.06.14. 02:44:41

@montroyal: Nem feltétlenül palimadár az, aki családot alapít. Azt hiszem, kimondtad a kulcsszót: a mai férfiak nem akarnak kötelességeket. Természetesen ezt nem arra értem, hogy kötelező legyen gyereket vállalni, hanem arra, hogy ha már megvan a család, arról gondoskodni kell, hűségesen kitartani a társ mellett.
Azt gondolod, hogy azok a ravasz nők direkt felcsináltatják magukat, és utána papucsférjekhez mennek hozzá (természetesen szerelem nélkül), hogy legyen kin uralkodni?
Neked nagyon rossz tapasztalataid lehettek a múltban, hogy így gondolkodsz.

Almandin 2013.06.14. 02:48:40

@hagyma: Nem feltétlenül, mert aki sarkosan megfogalmazza (férfiként ráadásul), hogy az összes nőnek mit kell az élete értelmének tekintenie (KELL szón van a lényeg), és ezért mit KELL tennie, az elég egyértelmű.
Ráadásul ma már attól se kell félni, hogy kihal az emberiség, ha nem szaporodik mindenki. A középkori pestisjárványok idején még elment ez a szemlélet, ma már idejét múlta.

Almandin 2013.06.14. 02:56:46

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nekem is vannak állatmintás cuccaim. Szeretem a leopárdmintás cipőt, most is van egy.

montroyal ( CAN qc) 2013.06.14. 03:07:18

@Almandin: palimadar olyan ertelemben hogy meg kell feleljen a no elvarasainak (normal ha nem nem kell a nonek) es igen egy no uralkodik a gyerek erkezesetol fogva ( vagy valas)gyerekruha szoba àgy iskola nyaralas minden a gyerek erdekeben es a no donti el ez az o kozege, ferfi tobbnyire csak biztositja azt ...
persze hogy rossz tapasztalataim vannak 4 feleseg mellett de az mar nem szamit ,csak ahogy nezem a mai fiatalokat,statisztikat ; 30 eves utan az elso gyermek vallalas , rengeteg valas , egyutt eles tobb mint hazassag . egy vagy egyse gyerek ..egyre nehezebben fer bele az eletformaba a gyerek ( anyagi szempotok karrier megbizhato kapcsolat hianya..)
szoval nem egyszeru..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.14. 03:12:13

@Almandin: na akkor meg egyszer
es utoljara
az en csaladmodellem egy ferfi es a felesege aki 100 szazalekban no
azutan letrehoznak egy csaladot
igen, gyerekekkel
lehetoleg 2-3-al
igen a gyerknevelesbol altalaban a nonek kell nagyobb reszt kivenni mert o az anya
a penzkeresetbol a ferfinak
na ez mar elmult sajnos, de attol meg kedvelhetem ezt a felallast, az amentipacio ,iatt a nokre tobb teher harult, de jelzem angyon sok nonek tok megfelelne a regi felallas
gyereket nevelunk, a ferjem penzt keres
csak hat nem megy ma mar
ez sem baj
kelleni semmit nem kell, de ha egy no nem vagyik gyerekre, az nem no
es ha egy ferfi nem vagyik gyerekre a felesegetol az nem ferfi
megegyszer mondom, ezt hivjak csaladnak, aminek partjan allok
a csalad fenntartasahoz penzre van szukseg, de semmi fontosabb nincs a csaladnal
ezert
dolgozni kell a mai vilagban, kevesebb ido jut a gyerekre, robotolunk, de nem tartom jo iranynak
maradi konzervativ vagyok, de azert ha a munkanelkuliseget is hozzaveszem, bizony sok allam jobban jarna ha megfizetne a foallasu anyasagot, vagy a tobb gyerekes ferfinek tobb fizetest adna, vagy adokedvezmenyt
/tudom, itt jon a liberalis felfogas, miert kellene nekik tobbet adni, mikor ugyanannyit dolgozok en is a 21 eves notlen gyerektelen , mint a 32 eves 3 gyerekes?/ a felvetes jogos
lenne
csak ha a 21 eves notlen gyerektelen nagy liberalizmusaban elfogadna, akkor valoszinuleg 32 evesen O is boldogan vallalna felesegevel 2-3 gyereket
a csald tisztelete es becsulete mulik el szepen lassan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.14. 03:14:45

persze, hogy a vege mi lesz, azt senki nem tudja
nem tudhatja

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.14. 03:22:15

@montroyal: jo a Te velemenyed annyiban irrelevans, hogy sajat elmondasod szerint 2-3 szor megszivatott egy no es most is ugy vettel el egyet, hogy szerzodest kotottel vele, hogy a tinedzser lanya nem mehet a hazadba
ez a Te eleted, nem is mernem kritizalni, de talan egyet sem kell ertenem vele
ez a no is meg fog szopatni, mert szinte tuti a lanyaert hajt, de Te dolgod
sok sikert, de komolyan

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.14. 03:23:40

@montroyal: arrol nem beszelve, hogy nem vagy elorelato
10 ev mulva elvehetned a lanyat negyedikre
de ha be sem engeded....

2013.06.14. 04:48:18

"Ugyanis a helyi lányok full smink és magas sarkú nélkül inkább meg sem jelennek egy ilyen helyen!"

De hiszen ez mindig is igy volt. Anno 89-90-ben minden péntek és szombat éjszaka barátnőmmel jelenésünk volt a Galaxisban a Kolosy téren. Miniszoknya, full smink és magas sarkú. Fiatalok és szépek voltunk, és egyáltalán nem hivatásosak! :) Fiatal lányok tetszeni akarnak a fiúknak, ez természetes.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.14. 07:44:13

@Almandin:

Nagyon helyes.

A FB-on vannak mindenféle fura csoportok. Pl. az állatmintás ruhás nők elleni csoport meg a leggings nem nadrág csoport, meg hasonló baromságok. Ezeket iszonyúan csúnya csajok szervezik mindig, mert irigyek, hogy más szebb náluk.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.14. 07:46:54

@diggerdriver:

Na látod, én meg sem a harisnyanadrágot, sem a harisnyát nem kedvelem. Szerintem leggings kell minden nőnek.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.14. 07:56:55

Akkor ma megtudtam, hogy onzo vagyok, gyulolom magam es ferfi sem vagyok...

Ilyen kornyezetbe (akik ilyen piszlicsare dolgok alapjan itelnek meg) nem is lennek hajlando gyereket csinalni :)

Nem, nem sertodtem meg :)

DieNanny CH 2013.06.14. 10:08:13

@tanato:

Én először '86-ban, Görögo.-ban voltam guggolós WC-ben. De ott a lyuk max 10-12 cm átmérőjű volt. Volt egy olyan lapos zuhanytálca-féleség, középen egy kb 5 cm mély vályúval, hogy a talpad magasabban legyen, mint a végtermék. Ez a vályú torkollott ebbe a lyukba. Még 12 évesen is múvészet volt a vályúba találni...
Szóval beleeséstől nem kellett félni. Amúgy 10 évvel később Olaszo.-ban ugyanilyeneket láttam. Nem pedig földre helyezett magyar-pottyantóst. (Vagy nem magyar, nem tudom, mert Ausztriában, egy természetvédelmi terület közepén ugyanilyen WC volt. Viszont volt papír. És tiszta volt.)

BTBTBT 2013.06.14. 11:02:38

@hagyma:
"/ez nem zarja ki, hogy dolgozzon es alkosson is/"
Akkor ebben vegre egyetertunk, mert idaig eppen arrol beszeltem, hogy szamomra mennyire nem oke, ha semmi mast nem csinal egy no, csak elvesziti magat a gyereknevelesben.

A meghatralassal kapcsolatban a ferfiakra is igaz az a hulye, donteseket elkerulo tendencia, altalanossagban, nemcsak gyerekvallalas teren.

@montroyal:
"ulj le jatszani egy gyerekes no gyerekevel vegyel jatekot ajandekot vidd el szabadidos dolgokra stb... nyert mar is az anyuka `agyaba kerulsz..."
Ez igy van, bar sokszor meg jatekot sem kell venni, csak FOGLALKOZNI vele meg a gyerekkel.
Sokan ki is hasznaljak, hogy az ilyen (akar egy vagy tobbgyerekes) anyuka kiszolgaltatott, mert tartozni akar valahova, es ha nagyon ketsegbeesetten keres (neten vagy eloben, az mindegy), akkor mar akkor a "megfelelo" apat latja bele a pasiba, ha az csupan jol kijon a gyerekevel. Es hat miert ne bujna agyba ez az anyuka azzal, akit a gyereke elfogad?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.14. 11:36:54

@DieNanny: koszonjuk a hasznos informaciot
12 evesen meghatarozo elmeny lehetett, ahogy a vaju betorkollott a lyukba

DieNanny CH 2013.06.14. 16:17:35

@Tökfőzelék123:

Azért az a pasi, aki vagyonos, az általában tanultabb, okosabb, mint az átlag. És mint ilyennek, vannak kötelezettségei. Hivatali, kapcsolatépítési vacsorák, partyk, egyéb reprezentatív estek. Viszont egy tanulatlan nő, mint feleség, hogyan tud ilyesmit "levezényelni", vagyis hogyan tudja támogatni a férje karrierjét? Szerintem a pasik egy idó után erre is gondolnak, és ezért nagyon ritka a hamupipőkéből lett hercegkisasszony.
Az más kérdés, hogy szeretőnek, és szingliként a férfi oldalán villogni a bulvárlapok oldalán mindkettőjüknek megéri.
Tehát, szerintem:
Egy okos férfi nem fog elvenni egy buta nőt.
Az okos nő pedig nem szorul rá egy vagyonos férfira.
(De lehet, hogy túl rózsaszínben látom a világot...)

DieNanny CH 2013.06.14. 16:18:58

@hagyma:
:-)

De még mennyire! A kórustársaimmal mi csak körbeálltuk, és néztünk ki a fejünkből, hogy ez meg micsoda?!

tanato 2013.06.14. 18:52:49

@DieNanny: Auztriában guggolós WC?Szinte hihetetlen,mégha az erdő közepén van is.

Almandin 2013.06.14. 20:15:07

@DieNanny: Nem minden vagyonos ember művelt és kulturált. Bunkó újgazdag mindenfelé akad.

DieNanny CH 2013.06.15. 07:26:36

@tanato:

Nem, félreérthető voltam. Ausztriában az erdőben a magyar-féle ülős-pottyantós kertvégi WC volt.

tanato 2013.06.15. 09:06:07

@DieNanny: Ja az úgy már érthető.

Stratocaster 2013.07.27. 02:16:30

"nem akarják megérteni az oroszul leadott rendelést (itt én szoktam kérni a többieknek is)."

Velem Tokióban esett meg többször hasonló eset. Kerestem melyik vonattal tudok eljutni Kyoto-ba és elég nehéz eligazodni a feliratokon, így beléptem egy vagonba és az első utastól kérdeztem (angolul) "Merre megy ez a vonat?" a válasz - "Nem tudom."

kublerek · www.vasalobolt.hu 2013.09.22. 09:22:40

Én Belorussziában Minszk-ben voltam egy ideig. Hasonló lehet mint Kiev. Rendezett és szép város.. A vidék ahol jártam szintén az volt és a szaunájuk isteni és a vodkájuk szintén. A lányok is. Nekem a rosz indulás után egy nagyon kellemes és élhető országot találtam. Persze ott is lehuzták a turistát és a lányok ott is nyomultak. Láttam a Csernobil következményeként lakatlan várost és hatalmas nyirfaerdőket. Minszk belvárosában a hatalmas sugárutakat és a körgyürüket. Feledhetetlen élmény volt.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása