oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. március 15. 06:51,  Aranykalitkában éltem 319 komment

2013. március 15. 06:51 Határátkelő

Aranykalitkában éltem

Igazán egzotikus helyre látogatunk ma el, Ildikó segítségével egészen Dél-Afrikáig megyünk. Kiderül, miért lehet nagyon fázni egy afrikai országban, hogy igazak-e a rémes közbiztonságról szóló történetek és miért várják el egy fehértől, hogy alkalmazzon valakit a ház körüli munkákra.

melltartó.jpg

„Viszonylag ritkán akad Európán kívüli poszt, remélem, tetszik majd a változatosság. Öt évet éltem Dél-Afrikában és ugyan 3 éve már elköltöztem, a mai napig visszajárok.

De kezdjük az elején!

Boldogan éltem a mindennapjaimat Budapesten, mikor cégen belül felmerült a lehetőség, hogy új iroda nyílik Johannesburgban és lehetne menni. OK, de hol is van az? A térképen rá tudtam volna bökni, meg valami holland gyarmatosítás is rémlett, de itt kb. ki is merült a tudásom.

Szerencsére internet már akkor is nagyon hasznos volt. De úgy voltam vele, hogyha mások is ott élnek, akkor biztosan nekem is menni fog. Viszonylag naivan vágtam neki ennek a kalandnak.

hernyó.jpg

Magyar télből az afrikai nyárba

A mai napig emlékszem az első utamra, ami a végső állásinterjú volt, illetve nekem próbálták eladni a helyet. Az egyik legszebb szállodában foglaltak szobát, egy szavam sem lehetett.

Este érkeztem a magyar télből az afrikai nyárba, jól megfázva. A hotelben próbáltam valami gyógyszert szerezni, de ott nem foglalkoztak ilyennel, viszont átirányítottak a szomszédos kaszinóba, hogy ott van ügyeletes orvos, az majd segít.

Ehhez ugye pénzügyileg fel kellett készülnöm, így a bankautomatánál kezdtem. Itthon az egyik nagy banknál volt számlám, akinek akkor nem volt saját ATM-je, így az egyenlegemet soha nem tudtam készpénzkivétnél.

Nos, Johannesburgban a nyugtáról megtudtam a magyar bankszámla egyenlegemet forintban és randban is!!! Azt hiszem ott kezdett el nekem tetszeni az ország és elfelejthettem (majdnem) minden Afrikáról alkotott előítéletemet.

Ezután megkerestem a dokit, aki adott valami zöld bogyót, hogy vegyem be ott és akkor. Nem tudom mi volt az, de másnapra kutya bajom sem volt! Mikor fizetni akartam, beírta az adataimat egy nagy könyvbe és közölte, hogy az ellátás ingyenes, a kaszinó fizeti. Akkor is, ha én csak nézelődni mentem be.

Az interjú sikeres volt, így némi papír munka után megkezdhettem életem legnagyobb kalandját!

oroszlán.jpg

Mi az, ami legjobban meglepett?

Talán az, hogy Dél-Afrika nem is Afrika. Legalábbis nem teljesen. Nagyon sokszor csak úgy emlegetik, hogy a legdélebbi európai ország és ez teljesen jogos.

A foci VB idején sokan megismerték, illetve ugye most Oscar Pistorius ügye kapcsán ismét előtérbe került. Mind a kettő jellemző. Gyönyörű ország, kiváló természeti adottságokkal. A tengerparttól kezdve a hegyeken át a sivatagig minden megtalálható.

Télen, amíg a Drakensberg hegységben havazik, ha az ember továbbvezet még 2 órát, már az Indiai-óceánban fürödhet. Az időjárás Johannesburgban nekem tökéletes volt.

Havat 5 év alatt nem láttam (csak mikor hazajöttem karácsonyozni) és azt a funkcióját is csak 3 év után láttam először az autómnak, hogy +5 fok alatt figyelmeztet. Viszont életemben nem fáztam még úgy, mint ott. Hogyan? Nos, az a szó, hogy szigetelés, vagy fűtés nem nagyon ismert.

Egy réteg tégla, azon vakolat és kész. Ablak szigorúan egyrétegű, ajtó alatti 5 centis résen pont befér a posta, friss levegő és a helyi állatok. Ennek előnye, hogy olcsó az ingatlan, viszont mikor télen 5 fokban befúj a szél, akkor bizony bundabugyi kell. Cserébe viszont a medence szinte elengedhetetlen hozzátartozója a házaknak. A kertésszel és bejárónővel együtt.

roncsautó.jpg

Kertész igen, bejárónő nem

Mikor kiköltöztem, a házbérlet árában benne volt a kertész, de bejárónőm nem volt. Átlag magyar családban nőttem fel, soha nem volt segítségem nekem sem, így fel sem merült, hogy ez nekem hiányozzon.

Mikor ez a téma felmerült én büszke voltam, hogy magam tartom rendben a házat, ami miatt furán néztek rám. Ezt először nem értettem, mire elmagyarázták, hogy nekem, mint jól kereső fehér embernek, kutya kötelességem, hogy alkalmazzak valakit, mivel így egy család megélhetését biztosíthatom.

Sajnos valóban nagy a munkanélküliség és sokan örülnek, hogy van rendszeres bevételük. Mivel nem nagy összegről volt szó és hát a lustaság fél egészség, végül nekem is lett bejárónőm. Kb. 3000 forintot fizettem heti egy napra, amiért ott volt 8 órát és csillogott-villogott minden. Így mindenki jól járt. Elvégzem ugyan a házimunkát, de nem kedvenc.

Emlékszem egyszer mindenképpen fel akartam venni egy farmeromat és bedobtam egy adag mosnivalót. Másnap jött a leány és teljesen fel volt háborodva, mikor meglátta a szárítón a ruhákat. Attól félt, hogyha én megcsinálom az ő munkáját, akkor ő már nem is kell. Ettől kezdve vigyáztam, hogy ha valami miatt mosni akarok, titokban tegyem. :)

A közbiztonságról

Amit a legtöbben kérdeznek, az a közbiztonság. Valóban olyan rossz? Az őszinte válasz az az, hogy sajnos igen, bár ha az ember betart bizonyos szabályokat, akkor azért túl lehet élni.

Alap, hogy mindenhová bezárt autóval megyünk. A háznál még kerítésen belül beülök a kocsiba és magamra zárom (bár itt szinte minden autóban ez alapfunkció).

Crime Hot Spot tábla.jpg

Így kihajtok a lakóparkból, ami beton- és elektromos kerítéssel van körülvéve és fegyveres őrök vannak a kapuban ahol kóddal/mágneskártyával/ujjlenyomattal ellenőrzött a be és kiléptetés.

Elvezetek a munkahelyre / bevásárlóközpontba / étterembe, ahol az őrzött parkolóban kiszállhatok a kocsiból. Én az 5 év alatt egyszer döntöttem úgy, hogy inkább gyalog megyek a tőlem 500 méterre lévő boltba, ki is raboltak.

Hétvége, zsúfolt utak, déli napsütés, de hát a bőrszínem kilógott a sorból. Itt még él az a feltételezés, hogy minden fehér ember gazdag. De úgy gondolom, hogy még szerencsém volt, itt sajnos mindennapos az erőszakos bűncselekmény.

Mikor a cégnél biztonsági tanfolyam volt, az én csoportomban 12-en voltunk. (Rajtam kívül csak helyiek.) Azzal kezdtünk, hogy meséljük el, kinek mik a személyes tapasztalatai. Én ott álltam bambán, mivel akkor én még csak hírből ismertem ezeket. Viszont sajnos minden kollégámnak volt már „élménye", egyiküknek golyónyom is.

Feketék és fehérek

Ami még sokakat meglep, hogy azért elég nagy a fehérek aránya (9%), főleg Johannesburgban (18%). Ez a holland és angol gyarmatosítók miatt van. Tehát nem elég hogy vannak a helyi törzsek, még a betelepülőkből is többfajta jutott. Ez magyarázza a 11 hivatalos nyelvet.

Azért az angol akkor is a leghivatalosabb, én mindenhol gond nélkül elvoltam vele. Persze visznek bele elég sok szlenget. :)

krokodil tábla.jpg

Egyik kedvenc kifejezésem a "robot". Mikor először mondták nekem, hogy majd a robotnál forduljak jobbra, meg voltam róla győződve, hogy legalábbis Mikrobi fog a sarkon várni. Aztán megtudtam, hogy ez a közlekedési lámpát jelenti itt.

Másik nagy kedvenc, a "just now". Kértem egyik kollégát, hogy küldjön nekem át valami anyagot. Mondta, hogy semmi gond, meglesz „just now". Mikor 2 óra múlva még sehol nem volt, rákérdeztem, erre felháborodottan közölte, hogy ő már megmondta nekem, hogy „just now". Ezek után fel lettem világosítva, hogy ez kb. annyit jelent: majd egyszer valamikor a jövőben.

Biztonsági okokból jöttem el

Nem szoktam nagyon politizálni, de ha ez valakit megnyugtat, akkor ott sem jobb a helyzet, mint nálunk. Ráadásul ott volt egy Nelson Mandela, tehát lenne példakép, de hiába.

Csak egy példa az elnökről. 2005-ben nemi erőszak vádjával állt bíróság előtt. Hogy erőszak volt-e vagy sem, az nem is annyira fontos, de mikor megkérdezték tőle, hogy nem fél-e a HIV fertőzéstől, akkor azt válaszolta: Nem, mert utána lezuhanyoztam... Ez részben megmagyarázza, hogy miért HIV fertőzött a felnőtt lakosság kb. 18%-a. :(

fa.jpg

Mint említettem, változatos gyönyörű ország, de aranykalitkában éltem. Gyönyörű helyeken jártam, jókat ettem, rengeteg élménnyel lettem gazdagabb, sokat tanultam és életre szóló barátságokat kötöttem.

Elsősorban biztonsági okokból döntöttem úgy, hogy nem kísértem tovább a szerencsémet. Azalatt, amíg kint éltem, nem láttam javulást. Nem tartom kizártnak, hogy egyszer visszamenjek, meglátjuk. Soha ne mondd, hogy soha!"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Dél-Afrika

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr595135123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mojoking77 2013.03.15. 23:09:55

@spangola: Nem tudom. Felesegemmel is beszelgettunk mar errol a temarol (igen, nem feltetlenul a klasszikus ferj feleseg beszelgetesek ezek, de hat nem is vagyunk a klasszikus ferj feleseg), o ugyanezt mondta. Akkor is probaltam belegondolni a helyzetbe, de nem ment. Valoszinuleg mint ferfi, mashogy vagyok kodolva ez ugyben...

spangola 2013.03.15. 23:13:18

@mojoking77:

Ja, te férfi vagy, bocs, azt hittem, hogy nő, nagyon keverem itt a neveket.

Mit mondott a feleséged? Nem értem konkrétan.

mojoking77 2013.03.15. 23:16:02

@spangola: Melyik hozzaszolasom alapjan noiesitettel?

spangola 2013.03.15. 23:22:36

@mojoking77:

"Nem tudom, hala az egnek engem meg nem akartak. Remelem meguszom... :))"

Erre hittem, hogy nő vagy.
Sok itt az m kezdőbetűs név, tiszta katyvasz az egész nicktéma a számomra. Azt se tudom, ki kicsoda, persze hagymára szoktam emlékezni. Mostanában nagyon szőke vagyok.

Úgy érted a feleséged is azt mondja, lehet, hogy megúszná, ha inkább úgy tenne, mintha hagyná magát?

Szerintem nagy rá az esély, mert szerintem az erőszakolók egy hányada nem a hagyományos szexhiány miatt teszi ezt,
hanem illegális szado-mazo játék ez, ahol az erőszakoló azt élvezi, hogy ő dominálhat, és ugye a legális szadomazoban az a lényeg, hogy a másik ellenáll, nem akarja, és élvezi, hogy a domináns fél legyőzi.
Ha nem állna ellen a játékban, akkor a domináns fél nem élvezné, mert nincs kit legyőzni.

Szóval lehet, hogy jobb Afrikában egy utcai támadáskor ilyenkor nem sikítozni, meg befeszíteni a testünket, meg harapni és a többi, talán, akkor mégsem erőszakolnak meg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.15. 23:23:23

@spangola: nem
a szerelemhez lelek is kell nem csak test

mojoking77 2013.03.15. 23:25:35

@spangola: Bocs, felig meddig humornak szantam, ezek szerint nem ment at

spangola 2013.03.15. 23:27:47

@mojoking77:
Végül is igazad van, férfi is mondhatja, nem csak nő.

tucano 2013.03.15. 23:28:07

@morsels: csak tréfáltam:) De azért, mert a frank birodalom nagy volt, még nem mondhatjuk, hogy a mi őseink nem voltak ország:) Afrika történelme is pont olyan, mint az európai. Voltak hatalmas birodalmak, kis országok, vándorló kis nomád törzsek, minden. Még gótok és vikingek is:) Sőt volt olyan idő, amikor a feketébbek vitték az arabokat rabszolgának. Sőt Egyiptomban egy fia arab sem volt, később érkeztek és csak az 1900-as években vették át a hatalmat az őslakosoktól. Vagy ott vannak az Ashantik, hatalmas birodalom, 350 évig állt fenn és törzsi szövetség volt, közös döntésekkel, tanácsokkal, tiszta EU. 1957-ig létezett és nagyon odavertek párszor az angoloknak, amíg be nem olvadtak a mai Ghánába (nem véletlen, hogy Ghána működik, büszke nép, naná hogy megy előre). Vagy a Mali birodalom és még sorolhatnánk. Egyébként szerintem felháborító, hogy a magyar sulikban (lehet hogy ez változott), de az én időmben egy órát nem tanultunk afrikai történelemről. Sok mindent máshogy látnánk. 1x45 perc nehogy már ne férjen bele.

spangola 2013.03.15. 23:28:24

@hagyma:

Hagyma! A lelkükről szól a film, nem csak testiségről! Szerelemről szól, nem szexről!

tucano 2013.03.15. 23:32:54

@tucano: egyébként Ashantiknál a rabszolgaság, inkább a mi jobbágyság fogalmunkhoz állt közelebb és a rabszolga gyereke szabadnak született.

morsels (törölt) 2013.03.15. 23:41:20

@tucano: Miert lenne felhaborito?

Nade ha mar ilyen jol leirtad az Eszak-Afrikai nepek egymashoz valo viszonyat (amiben nem adtal valaszt arra a kerdesemre, hogy milyen orszagok voltak azon kivul afrikaban igazabol a feher europai gyarmatositasi, kontinens meghoditasi idok elott), akkor azt is aruld el nekem, hogy ennek mi koze van az europai gyarmatositashoz. Mert az az utan kezdodot (legalabis Eszak-Amerikaban), amit leirtal.
Teny, Afrika mas reszen korabban, annak is megvolt az oka.. peldaul Cape Town alapitasa nem azert volt, hogy jol kizsakmanyoljak Mandelat ugye... hanem azert, mert csak arra lehetett hajozni, a Szuezi csatorna meg nem epult meg, aztan az europai feherek epitettek egy kikotot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.15. 23:42:32

@spangola: az elet eleg fura, de nehezen tudom elkepzelni, hogy elmegyek Maryvel Kambodzsaba es minden beszed stb nelkul ottragadok egy kambodzsai novel, mert szavak nelkul is megertjuk egymast es beleszeretunk egymasba
ez inkabb kaland volt
az is lett ugy tunik
a nok kiismerhetetlenek az tenyallas, Mary sem ertette az angolomat ugy jo 2 hetig, megis mar nalam aludt elso ejjel
nade O feher katolikus , mint en
es azert valamit csak ertett:)

morsels (törölt) 2013.03.15. 23:46:34

@tucano: A frank birodalom hogy jon ide? Plane a mi oseinkkel kapcsolatban :-)

Eszak afrika mas kategoria ugye, a perzsakkal, egyiptomiakkal es arabokkal. Fekete afrika meg a masik. Igy a vizigotok tortenete kb. annyira van kapcsolatban a honfoglalo magyarok nyilazasaval, mint a mai kongo teruleten elo akkori torzsnek a Piramisokhoz.
De te jartal arra, te tudod.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.15. 23:47:39

@morsels: ott vagy .. tenyleg a hidat meg kell hosszabbitani ..nyaron jartam arra meg az egesz maritimet bejartam szoval engem nagyon nem izgat mert ugy sem lesz 95 ben mar itt voltam de most sokkal messzebb vannak a kivalastol

spangola 2013.03.15. 23:49:12

@hagyma: Persze, reálisan nézve én is így gondolom.

De Mary hű katolikus létére miért aludt nálad az első éjjel, főleg, ha beszélgetni sem tudtatok egymással?

Amúgy a maszáj és a svájci csaj tudtak beszélgetni, bocs, gondolom angolul beszéltek, én magyarul néztem.

És, nem kaland volt, évekig tartott, hivatalosan is a felesége lett, gyereke lett.

A másik, hogy én voltam már úgy szerelmes, hogy úgy szerettünk egymásba a szerelmemmel, hogy csak láttuk egymást, de nem beszéltünk egyszer sem egymással. Hetek teltek el tele szenvedéssel és kínlódással, szerelmesek voltunk egy szó nélkül is. Az első beszélgetés után pedig tudtam, hogy ő a NAGY Ő. Mármint az első nagy ő. Életem első nagy szerelme volt ő.

morsels (törölt) 2013.03.15. 23:50:43

Szerintem is messzebb vannak, nadehat mindig lehet embereket lelkesiteni valamivel.
Sot, ismerek embereket, akik csak azt keresik, hogy mitol lehetnenek ujra lelkesek... forradalmarok, mert az olyan fasza.
Igy lesznek sznobok.
:-)

montroyal ( CAN qc) 2013.03.15. 23:52:08

@mojoking77: hu ez durva lehet ..akkor inkabb oralis sex egy capaval..

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2013.03.15. 23:55:13

@spangola: nagyon érdekes volt számomra, hogy a férjem, aki afrikai és fekete, nem ismerte azt a szót, hogy néger, nem hallotta soha azelőtt, hogy Magyarországra jött volna. A jelentését is csak akkor értette meg, amikor elmagyaráztam neki. Ő is mindig úgy mondja, hogy fekete, vagy fehér, de érdekes, hogy a többi színes bőrűt inkább aszerint említik, ahonnan valók.

spangola 2013.03.15. 23:58:03

@petrasp: Én régen azt hittem, hogy a néger szót csak a rasszisták használják pejoratív értelemben. Aztán rájöttem, hogy sokan nem azért mondják.

De úgy gondolom, hogy aki nem tartja magát rasszistának, az inkább ne mondja. A férjemre is mindig rászólok, ha azt mondja, hogy négery. Nekem ez olyan, mint a büdöscigány.

morsels (törölt) 2013.03.15. 23:59:01

@tucano: A mostani arab allamok nagy resze (Szaudi, Qatar, Dubai tobbek kozott) most is modern rabszolgakat hasznal. Nagyreszt philippin, bangladeshi, pakisztani olcso munkaerot, hatorozottan elzart kornyezetben.
Gyakorlatilag ugyanaz, mint az apartheid volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.15. 23:59:43

@spangola: azert ne vedd kezpenznek,, hogy 10 ev utan nem volt eleg az angolom
azt nem tudtam hogy a malaj harcosok es a svajci nok perfekt angolok
de a vegen elvaltak
egy katolikus miert ne aludhatna elso ejjel egy masik feher katolikusnal?
foleg ha mindketto fuggetlen?
/amugy igy volt a praktikus, mert az elso vacsorank melle iszogattunk is es a munkahelyunk a lakasomtol 30 meterre volt/
de mi soha nem fogunk elvalni

tucano 2013.03.16. 00:01:35

@morsels: Mert tudás. Virágzó kapcsolataink voltak Afrikában, ezeket sikeresen elszúrtuk, nagy hiba volt, nagyon nagy. Most a kínaiak profitálnak abból, hogy már hírmondója sincs azoknak, akik ott építettek/gyógyítottak.

Nézd meg ezt a linket, amit feljebb küldtem: en.wikipedia.org/wiki/List_of_historical_states_in_Africa
Ez nem elég?
Pl. Angola eredeti neve N'gola, szó szerint azt jelenti, hogy király:)

Egyébként ahová a portugálok betették a lábukat, ott semmiről sem tudunk gyakorlatilag. Módszeresen megsemmisítettek minden emléket, tudást, amit találtak. És ugye az 1500-as években kezdték, volt idejük pusztítani. Amilyen patkányok voltak, Brazíliában rögtön a rabszolgafelszabadítás (1888. utolsóként a nyugati világban) után felgyújtották az irattárat. Ott vezették, hogy kit honnan hoztak és mi volt az apja/anyja neve. Nehogy valaha kártérítést kérhessenek vagy kiderüljön, hogy kik a rokonaik, hová kerültek a testvérek, stb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.16. 00:02:41

mondjuk Mary soha ezeleteben nem ment volna hozza egy malaj harcoshoz a hetszentseg
szerencsere hogy en nem vagyok az

morsels (törölt) 2013.03.16. 00:03:54

@tucano: Erdekes modon megis mindenki az angolokat szidja :-)

tucano 2013.03.16. 00:04:54

@morsels: ez nagyon kemény történet! köszi

spangola 2013.03.16. 00:05:55

@hagyma:
figyi, én református vagyok, de ez még nálunk is paráznaság, nemhogy nálatok,
de...
nem ítélek el senkit, főleg, hogy nincs is rá semmi alapom, én is bűnös ember vagyok, ahogy mindenki.

A fővárosban találkoztak, és tökéletesen tudtak egymással kommunikálni, én is csodálkoztam rajta, sőt, első van egy másik döbbenetes és vicces jelenet a film elején.

Első este elmegy a csaj a maszáj harcossal, aki talpig díszben van, még a feje is díszben van, és csodálatos hosszú raszta haja van,
szóval elmennek szórakozni, tudod, hová?

Diszkóba! És a maszáj kólát kér, és azt issza, és felállnak, és diszkó zenére táncolnak, és annyira rohadt jól táncol a maszáj a harci díszében! Tök egyszerűen mozog, csak teszi a lábát jobbra és balra, kicsit mozgatja a kezét, semmi faxni, de annyira szexi! A férjem is így táncol.

Szóval totál olyan a maszáj, mint egy külföldi, aki Kenyában nyaral 2 hetet, de mégis maszáj!

Nagyon jó film.

morsels (törölt) 2013.03.16. 00:10:08

@tucano: Egeszen pontosan kinek volt viragzo kapcsolat hol?

Az afrikai torzsekben voltak kiralyok, a teruletekert harcoltak, de a mai fogalmaink szerinti orszagok nem leteztek.

Minden gyarmatosito valamilyen szinten kegyetlennek minositheto ugye. Nincs jo gyarmatosito. Az oximoron :-)
Nade a nem jok kozott vannak rosszabbak es hat a spanyolok meg a portugalok bizony azok koze tartoznak. Persze ez sem igazan 'fair' veluk szemben, mert a regebbi gyarmatositok sem voltak sokkal jobbak... csak amikor erzelmi alapon kezd el valaki egy tortelmi idoszakot elemezni, akkor fel sem merul benne, hogy hoditok voltak mar 8000 evvel ezelott is es egyik sem azert hoditott, mert jot akart a masik nepnek. Az meg fel sem merul, hogy milyen attrocitasok tortenhettek.

Csak az europai feher tenyerehez tapado vert kell megfizetni. Es fizetnek, adakoznak, rendesen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.16. 00:11:41

@spangola: jo
a film az film
az elet meg elet
meg vannak hulye nok akik belevagnak egy teljesen kilatastalan kapcsolatba egy teljesen mas kulturaju emberrel
lehet az maszaj, vagy arab, vagy bantu

tucano 2013.03.16. 00:13:47

@morsels: amerikai filmek.
Egyébként olvasmányaim szerint a legkegyetlenebbek talán a belgák voltak (kongó, Ruanda, Burundi, ugye?). Utánuk jött a híres zsoldos lázadás Katangában, majd Lumumba, Mobutu. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy nem oda születtünk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.16. 00:14:14

@spangola: ja
amugy meg akkor sem szamitana paraznasagnak ha dugtunk volna, de csak nalam aludt
ket fuggetlen ember az nem paraznalkodik, ha szerelemeskedik, legyen az elso nap vagy a 43-ik
a paraznalkodas az, ha lett volna ferje, vagy nekem felesege
de evek ota elvaltak voltunk es fuggetlenek

morsels (törölt) 2013.03.16. 00:15:07

@tucano: De nem letezik, hogy ilyen rovid ido alatt elolvastad az egeszet.

tucano 2013.03.16. 00:19:29

@morsels: Ugye az arab területeken egyértelmű, a fél osztály nálunk Algíriában és Líbiában dolgozó szülők gyermeke volt.
De voltak magyarok Bissauban és nagyon sokan Angolában. Az angolai elit nagy része Moszkvában és Kubában tanult, de pl. az orvosokat nálunk képezték. Érdekes módon. a gyerekeim iskolájában (idén otthon tanulnak) most is van 3 angolai srác, akik egy régi kapcsolaton keresztül jutottak oda. Magyar olajmérnökök tucatjával dolgoztak Angolában és az összes eredményből a kínaiak termelnek ki. És ők emlékeznek ránk, mert segítettünk, amikor a felszab háborúk mentek. Hányszor kezdtek el mosolyogni emberek, amikor kiderült, hogy magyar vagyok! Nagyon sok katonát is ápoltak nálunk a 70-es, 80-as években, bizony jó emlékeket őriznek rólunk.

spangola 2013.03.16. 00:20:28

@hagyma:

azt nem tudtam, hogy hagytad, hogy csak aludjon...

Amúgy meg ne lovagolj a szavakon, mert a vallásunk szerint a házasság előtti szex bűn.

Szóval, nekem van igazam, nyeld le.

tucano 2013.03.16. 00:21:15

@morsels: gyorsolvasó vagyok, nem átlóban a német módszer szerint, hanem ránézek egy oldalra és úgy, tanultam, a melómhoz tartozik, viszont elveszi az élvezetet az olvasástól:(

morsels (törölt) 2013.03.16. 00:21:18

@tucano: Ezen nem fogunk osszeveszni :-)

Az igazsag az, hogy en orulok, hogy tipikus europainak nezek ki. 180cm, vilagos boru. A reptereken nagyon ritkan allitanak meg es vizsgalodnak nalam.

A nejem bore sotetebb (pedig o is magyar) es neki majdnem mindenhol baja van. Vagy arabnak nezik, vagy kubainak, vagy indiannak :-)

Persze ettol lehetnek rasszista. Nade a legtobb rasszistat kiabalonak fogalma sincs arrol, hogy o is az, csak meg nem szembesult vele, a maradek meg opportunista, vagy populista politikus,

Egy kifejezes, ami voros poszto. Es nagyon ritka, amikor igy lehet beszelgetni rola, mint mondjuk veled, meg a masik sraccal, akinek most nem jut eszembe a nickje :-)
(elnezest kerek tole latatlanba, mert tenyleg nagyon erdekes dolgokat irt o is)

morsels (törölt) 2013.03.16. 00:23:46

@tucano: Damn...
Ezt irigylem toled :-)

Taxomükke (UK) 2013.03.16. 00:26:02

@morsels: @hagyma: Igazatok van, ugy ertettem, hogy Magyarorszagon, magyarok kozott a "neger" szo szerintem nem degradalo. Persze, pl. itt Angliaban en sem hasznalnam feketek tarsasagaban, mert sertonek ereznek. En meg annyira jo fej vagyok, nem akarok megserteni senkit.
Kiveve a bunkokat, de onekik a tahoskodas hazai palya, siman legyurnek. :)

tucano 2013.03.16. 00:33:26

@morsels: jó is volt, régen álltam neki a témáról kommentelni, mert mindig nagy összeveszés lesz belőle. Én is nagy hévvel indultam délután :D
Gyorsolvasás egyébk. nagyon egyszerű, csak elveszti az ember azt, amitől jó olvasni. Ráadásul csak a lényeget olvassa az ember egy idő után és elvesznek a szép jelzők, a hangulatok. Egész életemben csak könyvvel a kezemben jártam, de most már emiatt inkább csak netezek, hiányzik belőle az élvezet, szóval egy forintot sem ér hosszú távon.
Jó veletek, megyek aludni!

mommmmo 2013.03.16. 02:20:19

@tucano:
Az afrikai birodalmakrol: en azokrol mar hallottam, de afrikai irasbelisegrol nem igazan.. foleg delebb fele nem, ahol az arab kultura mar tul tavol volt ahhoz, hogy toluk atvegyek.
Szoval hogy tudtak olyan hatalmas komplex allamokat fenntartani irasbeliseg nelkul? Nem kotozkodes, tenyleg erdekel.

sírjatok 2013.03.16. 09:18:01

@tucano: "Akkor most gondold át ugyanezt német és magyar összehasonlításban. Jé, csak nem ugyanez jön ki? Tudod hogy hányszor hallok ilyeneket komoly üzletemberekről, csak a magyarokról beszélnek így? Büdös cigányok basznak dolgozni, csak a szájuk nagy? "

Na de ez egy német-magyar viszonylatban valszeg igaz is. Nem értem, mire akarsz kilyukadni.

tanato 2013.03.16. 10:03:54

@tucano: Ezt meg tudom erősíteni,30-40 éve rengeteg fekete-afrikai szakembert,orvost,mérnököt,katonatisztet,agronómust stb. képeztünk ki.Kár hogy jó részük nem ment haza hanem nyugatra távozott.valamennyi meg nálunk is maradt,beházasodás révén.Az arab országokból meg dettó,onnan még többen jöttek.És természetesen fordítva is igaz,rengeteg magyar szakember dolgozott ezekben az államokban akkoriban,főleg mérnökök,meg orvosok.Mostanra ezen kapcsolatok sokat halványodtak,megszűntek az ösztöndíjak nagyjából,most már csak fizetős külföldiek tanulnak a magyar egyetemeken,és már nem magyar nyelven mint akkoriban/egy éves magyar felkészítő kurzuson vettek részt Budán a Nemzetközi ELőkészítő Intézetben/ hanem angolul vagy németül.

tanato 2013.03.16. 10:08:43

@mommmmo: De: az etióp államnak mindig volt írásbelisége és a második keresztény állam volt az örmények után,Róma és Nagy Konstantin csak utánuk jöttek.És fent is állt az államuk,soha nem tudták őket gyarmatosítani.Pedig megpróbálták a portugálok sokszor,meg néha az arabok is.

2013.03.16. 11:17:13

Jo a poszt, a fotok megjobbak. Gyonyoru orszag, fantasztikus elmenyben volt reszed. Mi is minimum evente egyszer lemegyunk.

A kommenteket inkabb nem olvasom el, elore sejtem a minoseget.

tucano 2013.03.16. 16:48:57

@sírjatok: Ha látod mire válaszoltam, arra írtam, hogy minden fejlettebb nép lenézi a másikat, baromira nem helyes, de ez van.

@mommmmo: Érdekes módon tényleg kialakultak nagy államok, de az igazán nagy afrikai történelmi királyságok kb. a mai Kongóig értek. Ami alatta volt az maga a misztikum, ugye alig maradt fenn valami. De, az ő kultúrájuk él, sőt másik kontinensen is, míg az északibbakat szinte teljesen elsöpörték vagy elarabosodtak. A jorubák vallása, szokásai megtalálhatók ma egész Közép és Dél-Amerikában, sőt Magyarországon is vannak már követői. Nem is beszélve az angolai kultúráról. Pedig egyik sem írásbeliségen alapult, hanem a tudás pontos és nagyon pontos szóbeli átadásán. húúú, erről könyveket tudnék írni, annyira érdekelt mindig is.

mommmmo 2013.03.17. 00:25:10

@tucano: Erdekes ez a tema, mert valoban nagyon keveset tudunk rola..
Es az egesz rettento egzotikus.Kivancsi lennek,hogy mibol allt egy-egy ilyen kiralysag, adoszedes vedelemert cserebe, vagy volt kozos torvenyhozas, kozosen fenntartott infrastruktura is?

tucano 2013.03.17. 02:31:22

@mommmmo: őszinte leszek, fogalmam sincs. Engem inkább a vallások, zenék, harcművészeteik érdekelnek. És egy picit a háborúik.

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.03.17. 08:30:33

RSA?

nekem ennyi eleg volt:
www.youtube.com/watch?v=rswbjECsuFA

eleg a 42.perctol nezni.....

a fekák jol elcsezték az országot (ezt rasszizmus nelkul)

Fahim 2013.03.17. 13:30:58

@tucano: Szerintem Szenegál helyett Szomáliát akartál írni, ott rohangálnak AK-val alkalomadtán:)

Fahim 2013.03.17. 13:34:07

@mojoking77: Szudán mely része gáz? Elég nagy ország

Fahim 2013.03.17. 13:37:40

,,Az a bajom,hogy annyival szornyubb a nyugati resz (Nigeria-Togo-Sierra Leone-Liberia-Burkina Faso), gyakorlatilag a teljes tobbitol,,

Kenyában ami Kelet-Afrika sokkal hamarabb fognak kirabolni mint mondjuk Togoban. Ahhoz képest hogy pár éve még rendszeresen osztottad az észt utazas.com-n olvashattál volna egy kicsit többet az igazi hátizsákosoktól akik szárazföldön vágtak át Afrikán(mint pl: Kristóf)

Fahim 2013.03.17. 13:47:24

@tucano: ,,Nyugat-Afrikát teljesen és totálisan szétverték. Tulajdonképpen nem is maradtak őslakosok, mindenkit elvittek rabszolgának és a helyükre mentek be máshonnan.,,

Ez nem igaz, Libériába például felszabadított amerikai rabszolgákat telepítettek be(ezért hívják a fővárost Monroviának, Monroe elnök után), ezek a volt rabszolgák az americo-libériaiak, annak ellenére hogy a lakosság alig 5%át alkotják, ők határozták meg az ország politikai életét 1980ig, amikor Samuel K Doe megbuktatta William Tolbertet.

Megemlíthetjük még Sierra Leone példáját a britek az 1700as években Londonból bűnözőket és prostituáltakat küldtek akik aztán hamar meghaltak az őslakosokkal vívott küzdelemben.
Tehát ott is voltak őslakosok.

,,Afrika és Latin-Amerika egyaránt borzasztó veszélyes tud lenni,,

Sok Afrikai országban jártam, de nem mondanám borzasztó veszélyes kontinensnek

Fahim 2013.03.17. 13:51:38

@mojoking77: ,,Namibiat ne hagyd ki, ha teheted. Bar az teny, hogy Windhoek-on kivul sok minden nincs,,

Azért Namíbia kapcsán megemlíthetnéd a Kalahári sivatagot, meg mondjuk Swakopmundot(a teljesség igénye nélkül)

Fahim 2013.03.17. 13:54:08

@tucano: ,,Mozambik se utolsó (de igen) hely, bár Angolával együtt a világ leggazdagabb országai,,

Angolát még értem az olaj és a gyémántok miatt, de Mozambik mitől lenne olyan gazdag?

Fahim 2013.03.17. 13:58:51

@tucano: ,,Aztán vissza Bissau, ha minden jól megy, akkor visszük az ország első röntgenjét.,,

2008novemberében jártam Bissauban, akkor volt már röntgen gép az országban.

mojoking77 2013.03.17. 17:14:28

@Fahim: Keversz valkivel fiam, nagyon kemenyen, nem hinnem hogy egy max ket alkalommal tobbszor irtam volna oda, de semmi gond, megteheted. A Kalahari sivatagban megis mi a pek retkes fasza erdekes, amit mondjuk nem lattal a Szaharaban. Egyaltalan mi a fenenek kotozkotsz itt mindenkivel? Nairobi valoban egy szar hely, igazabol soha nem ertettem, mit esznek rajta a hollandok, ellenben barmikor nyugodtan mehettunk setalni, soha nem tortent velunk semmi inzultus, ellenben Lome-ban a hotelt sem hagyhattuk el kisero nelkul. Csak tudnam mi a fenenek kell okoskodni, meg mindenkibe belekotni. Ennyire faj, hogy kimaradtal a beszelgetesbol??

mojoking77 2013.03.17. 17:16:13

@Fahim: Az ˝igazi hatizsakosoktol˝ meg a vilag lakossaganak 90%-at a hideg razza ki. A teljesseg igenye nelkul.....

tanato 2013.03.17. 17:24:06

@Fahim: Fahim Te ki vagy?SZudáni?

Fahim 2013.03.17. 17:39:52

@mojoking77: Nem keverlek senkivel, anno Pakisztánról osztottad az észt ott nekem is.
Akkor is ilyen magaslóról beszéltél mindenkivel.
Gyönyörű a Kalahári sivatag, ezt nincs értelme vitatni.

Nem kötekedek, egyszerűen csak nem értek veled egyet sok mindenben. Nem fáj az sem amiket tucano írt, pusztán rávilágítottam bizonyos tévedéseire.

Fahim 2013.03.17. 17:41:59

@tanato: Nem vagyok szudáni, csak nem értem miért kell rémhíreket terjeszteni egy kimondottan barátságos országról, ahova sok turista látogat és nagyon szép emlékekkel térnek vissza onnan.

tanato 2013.03.17. 17:44:14

@Fahim: Bocsi nem vagyok most képben,melyik országról beszélsz?Dél-AFrikáról?

Fahim 2013.03.17. 17:48:32

@mojoking77: Lehet hogy azok akik még életükben nem jártak Afrikában bekajálják amit írsz, de aki egy picit is ismeri a kontinenst az tudja hogy Nairobi miért inkább Nairobbery.

Én simán tudtam este sétálni Loméban, sőt Ouagadougouban sem ért semmilyen atrocitás. Freetown sem volt vészes. Monrovia volt egyedül olyan hely ahol este jobban kellett figyelni.

Fahim 2013.03.17. 17:50:05

@tanato: Sima Szudánról beszélek

tanato 2013.03.17. 18:00:59

@Fahim: Oké,oké Szudánból nekem is van néhány ismerősöm,volt egyetemi társaim vannak közülük.Egynémelyek ide nősültek,azóta is itt élnek.Hasim komám volt pl. a kolesz mókamestere állandóan hülyéskedett,röhögtetett minket.Sőt egyetem oktatóm is volt szudáni,jóval előttem végzett,ide nősült,és olyan esze volt hogy végzés után visszahívták oktatónak az anatómiai Intézetbe.
Mostanában viszont nincs hírem Szudánról miután kettészakadtak,mit tudsz hogy viszonyul egymáshoz az arab és a fekete most már külön ország?

Fahim 2013.03.17. 18:16:46

Az arabok és a fekete dél között olyan volt a viszony mint amikor egy rossz házasságban fuldoklik egy pár és azon veszekszenek hogy válás után kié legyen az autó.

Szudán és Dél-Szudán kapcsolata nem javult, egy 2011ben indult konfliktus eszkalálódott, nem látok nagy esélyt arra hogy Khartoum és Juba félretudná tenni azokat az ellentéteket amik már sok 10éve léteznek.

tanato 2013.03.17. 18:28:31

@Fahim: Köszi az infót,ez sajnálatos,engem Etiópia és Eritrea viszonyára emlékeztet.Pedig Juba a világ egyik legszebb turista és vadászparadicsoma lehetne.

Fahim 2013.03.17. 18:44:38

@tanato: Valóban van analógia a Szudán és Dél-Szudán közti konfliktus és az Etiópia és Eritrea közti háború között.

Etiópiát pedig nagyon érzékenyen érintette hogy Eritrea kiválásával megszűnt a kijárata a Vörös-tengerre. Mondjuk Etiópia mindent megtett hogy elfojtsa az EPLF függetlenedési törekvéseit, azt a közel 1milliárd dolláros fegyverszállítmányt amit Moszkva küldött hogy az ogadenbe behatoló szomáliai hadsereget szétverjék, hamar bevetették Eritrea ellen is(kevés afrikai polgárháborúban használnak/használtak olyan modern fegyvereket)

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni hogy az szudáni arabok és a dél-szudáni fekete lakosság vallása és nyelve is különbözik, míg egy etiópot és egy eritreait könnyű összetéveszteni, és a kopt kereszténység mindkét országban meghatározó, nyelvileg szignifikánsabb az eltérés.

Fahim 2013.03.17. 18:51:40

@tanato: Szudáni témában ajánlom a következő könyvet, sok hasznos információ van benne:

moly.hu/konyvek/john-bul-dau-istennek-elege-lett-belolunk

tanato 2013.03.17. 18:52:12

@Fahim: Igen az ogadeni konfliktusra emlékezem,Moszkva fegyvert küldött,Kuba meg katonákat.Meséltek az etióp ismerőseim a kubai katonákról.Az eritreaiak meg a saját függetlenségi harcukról meséltek sokat még a 70-es 80-as években.SŐt volt olyan érdekes történet is hogy egy etióp évfolyamtársam/Hararéból való muzulmán,végzése után az USA ban dolgozik,igen jó hírű cardiológus lett ott belőle./ beszélgetett egy itt tanuló kubai lánnyal akinek a testvére Etiópiában esett el az ogadeni harcokban.

Fahim 2013.03.17. 18:59:02

@tanato: Így igaz, körülbelül 16-17ezer főre tehető a kubai csapatok száma akiket Fidel Castro Etiópiába küldött(egy részüket Angolából), a mai napig látható Addisz Abababan a kubai katonáknak állított emlékmű.
Kis számban ndk-s, csehszlovák, lengyel és pár magyar is részt vett a konfliktusban.

A kubaik parancsnoka pedig az az Arnaldo Ochoa volt, akit aztán 1989ben kivégeztek miután kábítószer csempészéssel vádoltál. Azt az Arnaldo Ochoát aki az Angolában harcoló kubaiak hős parancsnoka volt.

tanato 2013.03.17. 19:04:59

@Fahim: Na erről az Ochoáról viszont nem tudtam.Csak azt tudtam hogy először Angolába majd később Etiópiába küldtek a szovjetek a trópusi klímához jól alkalmazkodó kubai katonákat a kommunista világrendszer védelmére.Ennek ellenére a kubaiak sok katonát vesztettek a harcokban.A hazatérőknek pedig teljes hírzárlat volt kiadva hadbírósággal fenyegetve a titoktartásra kötelezett túlélőket.

Fahim 2013.03.17. 19:19:58

@tanato: Pontosan, illetve még egy kulturális faktor is szerepet játszott: rengeteg afrikai rabszolga került Kubába és az ő leszármazottjaikat a hidegháborús Afrikában hazatérő testvéreknek tekintették.

Máig homályos hogy miért kellett Ochoának meghalnia, a legvalószínább hogy Fidel Castro féltékeny volt a népszerűségére és vetélytársat látott benne.

tanato 2013.03.17. 19:36:39

@Fahim: Igen ezt még Fidel is kihangsúlyozta, behajózás előtt a katonáinak.: az afrikai testvéreiteknek kell segítenetek.Az már más kérdés,hogy a legyőzendő,likvidálandó ellenség is az afrikai testvérekből állt.

Fahim 2013.03.17. 19:44:15

@tanato: Angolában 76ban volt lehetőségük fehérek ellen harcolni, akkoriban garázdálkodott arra a pszichopata Callan ezredes a zsoldosaival, akiket aztán a luandai zsoldosper során ítéltek el.

Plusz az időnként az UNITA támogatására benyomuló SADF-t is volt alkalmuk likvidálni.

De többségében valóban feketék ellen harcoltak a kubaiak Afrikában.

tanato 2013.03.17. 20:27:14

@Fahim: Ja tényleg az UNITA-ra emlékezem én is meg a dél-afrikaiakra is akik segítették őket.Híres történet volt a csehszlovák ott dolgozók elrablása, az UNITA által nagy port vert fel az ügy.

Fahim 2013.03.18. 01:34:32

@tanato: Igen, legalább 20 csehszlovákot elraboltak, szerencsére aztán szabadon engedték őket.

tanato 2013.03.18. 10:04:49

@Fahim: Fahim te egy Magyarországon lakó szudáni vagy ,esetleg apukád tanult nálunk?Vagy egy Szudánban élő magyar vagy?

Fahim 2013.03.18. 11:49:04

@tanato: Egyik se:) Egyszerűen imádok Afrikáról olvasni, és ott utazni.

mojoking77 2013.03.18. 14:24:19

@Fahim: Bocs, de veled tenyleg van valami baj. Semmi gond, mindenki azt ir amit akar, de nekem meg mindig ugy tunik, hogy ideges vagy, amiert lemaradtal a penteki beszelgetesrol, es most probalod porgetni egy kicsit a topicot. Rengeteg baromsagot osszeirsz, csak hogy felidegesitsd a tobbieket. Pontosan nem ertem miert is jo ez neked, de hat lelked rajta. Keszsegesen beismerem, hogy se en, se mas(@tucano:), aki eddig ideirt, soha nem jart meg Afrikaban, csak azert irtunk ide, mindenfele Google-bol kiollozott informaciokat, hogy okosabbnak tunjunk, de hala a jo egnek te megjelentel, es mindenkinek bebizonyitottad, milyen rohadt hazudozok is vagyunk. :) Koszonjuk a tobbiek neveben is.

tucano 2013.03.18. 15:32:21

@Fahim: már nincs működő röntgengép az országban.

Mozambik: föld és feltáratlan ásványkincsek

",,Afrika és Latin-Amerika egyaránt borzasztó veszélyes tud lenni,,
Sok Afrikai országban jártam, de nem mondanám borzasztó veszélyes kontinensnek"
tud lenni? feltételes mód?

Természetesen nem úgy gondoltam, hogy az utolsó emberig kiirtottak mindenkit Nyugat-Afrikában. Lásd a mai Vajdaságba is azért kellett embereket telepíteni, mert a török hódoltság alatt kiürült a táj. De nem a Holdra, persze hogy maradtak, csak kevesen. És vannak olyan helyek, ahonnan gyakorlatilag mindenkit elvittek, akit csak találtak.

Örülök, hogy itt vagy, még jó, hogy van végső igazság megmondó, így pár szóban.

Fahim 2013.03.18. 16:20:25

@tucano:

,,Nyugat-Afrikát teljesen és totálisan szétverték. Tulajdonképpen nem is maradtak őslakosok,,

Majd azt írod:

,,Természetesen nem úgy gondoltam, hogy az utolsó emberig kiirtottak mindenkit Nyugat-Afrikában.,,

Ellentmondásba kerültél önmagaddal. Ne csinálj ebből büszkeségi kérdést, egyszerűen nem volt igazad ebben. Olyan nehéz lenne elismerni ezt?

,,Afrika és Latin-Amerika egyaránt borzasztó veszélyes tud lenni,,

Egyszerűen csak nem értem mire gondoltál ez alatt.

,,már nincs működő röntgengép az országban.,,

El kell ismernem hogy az a röntgengép amit 2008ban láttam már elég öreg volt, könnyen lehet hogy azóta nem működik. Ez esetben én tévedtem..

tanato 2013.03.18. 16:22:11

@Fahim: Már csak a neved alapján gondoltam a felvetett variánsokra.

Fahim 2013.03.18. 16:26:19

@mojoking77: ,,Rengeteg baromsagot osszeirsz,,

A rengeteg általam összeírt baromságból, felsorolnál kettőt?

Ha bármelyik állításomat megtudod cáfolni észérvekkel, igazat fogok adni.
Ha nem tudod megcáfolni őket akkor maradj csendben.
Menni fog:)?

Fahim 2013.03.18. 16:31:43

@tanato: A nicknevem alapján valóban lehetnék, egyszerűen csak sok éve tanulmányozom az iszlám országokat, és az Afrikai kontinenst.

mojoking77 2013.03.18. 16:33:56

@Fahim: Kerlek, nyugodj meg. Mar elismertuk tobben, te vagy itt a legnagyobb Afrika expert, vagy amit szeretnel, csak hagyd abba a kotekedest. Faradt vagyok mar attol, hogy akarmit allitok, mindig megjelenik egy mitugrasz internet ninja, aki szent kotelessegenek erzi, hogy ellent kell mondania nekem, csak hogy bebizonyitsa, hogy o jobban ert mindenknel az adott temahoz, legyen az barmi. Biztos vagyok benne, hogy mindenben jobb vagy nalunk, tobb helyen tobb dolgot lattal es csinaltal. Semmi gond. Egy keres, vegyel vissza egy kicsit nem szeretem az ilyen stilust. Foleg nem egy olyan megmondoembertol, aki az elmult ket evben 38 hozzaszolast tudott elereszteni, abbol is nagyjabol 25-ot itt es most, es amik mind stilusukban, mind tartalmukban erosen kifogasolhatoak..

Fahim 2013.03.18. 16:50:38

@mojoking77: ,,Foleg nem egy olyan megmondoembertol, aki az elmult ket evben 38 hozzaszolast tudott elereszteni, abbol is nagyjabol 25-ot itt es most,,

Az állításaim valóságtartalmát tekintve miért gondolod relevánsnak a hozzászólásaim mennyiségét? Vagy szerinted aki gyakran kommentál az okosabb a többinél?

,,mind tartalmukban erosen kifogasolhatoak..,,

Ahhoz képest még egyik állításomat sem sikerült megcáfolnod.

mojoking77 2013.03.18. 18:39:22

@Fahim: Nem is akarom. Es ha megbocsatassz, en a tovabbiakban nem reagalnek a kotozkodeseidre. Tovabbi szep napot...

Fahim 2013.03.18. 18:41:02

@mojoking77: Nem is tudnád. Ha megtudtad volna bármely állításomat cáfolni, már megtetted volna.
További szép napot neked is:)

mommmmo 2013.03.19. 08:59:33

Ugy latom megint megjelent egy Asperger gyanus egyen, csak nem a nyelv a maniaja:) Az ilyen embereknek a tenyek pontossaga mindig fontosabb, mint hogy a masik agyara mennek, legyetek vele turelmesek.

bogyeszter 2013.03.21. 00:23:31

én nagyon orultem ennek a bejegyézsnek, mert nemsokára koltozom ki Johannesburgba s próbálok minél tobb infót osszeszedni kisebb-nagyobb sikerrel... :) esetleg ha még lenne egy-két észrevétel ami fontos lehet azt szívesen venném :) koszonom

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2013.03.21. 11:20:24

@bogyeszter: Ha bármi más információra van szükséged csak kérdezz! Tervezek egy másik posztot is irni, pontosan a munkavállalásról és egyéb praktikus dolgokról. Belehuzok :)

bogyeszter 2013.03.21. 12:24:36

@zebralany: koszon szépen akkor várom izgatottan :) most az jutott eszembe, hogy a vízum az konnyen beszerezheto vagy macerás?

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2013.03.21. 15:43:42

nem tudom melyik tipusura gondols.
Turistavizum 30 napig nem kell.
Tartozkodasi engedely kicsit maceras de nem veszes. Munkavallalasi az eleg hosszadalmas es korulmenyes, de ha mar van szerzodes akkor altalaban a cegek segitenek elintezni.

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2013.04.13. 22:19:02

@bogyeszter: Megjelent a folytatás, ha még kérdésed van csak szóljál!

koko02 2013.04.26. 17:29:44

@mojoking77: "A pozitiv rasszizmusrol egy tortenet, jelen pillanatban Del Afrikaban kb.15 (plusz minusz egy ketto) orvosi egyetem van. Ebbol egyedul a Stellenbosch-i ingyenes a fehereknek, de szigoruan csak egy eleg komoly tanulmanyi eredmeny tartasa eseten. Cserebe a feketeknek az orszag OSSZES egyeteme ingyenes 30 eves korukig, es ha kiderul az elso felev vegen hogy a kis Mubumbi olyan hulye mint a segg, es mindenbol megvagjak, akkor sincs gond, hisz mehet kovetkezo felevben a kovetkezobe persze szinten ingyen."

Szia @mojoking77!
RSA-ban elek tobb, mint egy eve, fekete baratnom van, szoval tudom, hogy sajnos az egyetem meg neki(k) sem ingyenes. Lehet, hogy elofordul, de nem jellemzo.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása