Alighanem a legtöbbünknek már tele a hócipője a téllel és a hideggel, remélhetőleg már nincs messze a tavasz (így március első napjaiban csúnya is lenne, ha nem közelítene). Ma a napsütés és a meleg jegyében egy csupa napsütéses fotókkal teli posztot kínálunk Steve tollából, aki egy tavalyi svájci út élményeit írta meg.
„Az elmúlt évben kétszer is átlátogattunk Európába. Az elsőről, a szicíliai utunkról (március-áprilisban), már írtam egy posztot.
De utána kaptunk egy meghívást kisebbik fiamtól, akik vettek nemrégen egy ingatlant Val-d'Isére-ben, egy francia síhelyen. Az „Haut Savoie”-ban van és a franciák híres síbajnoka, Jean-Claude Killy tette népszerűvé. Fiamék Hongkongban élnek, de ő nagy síelő, (ezt tőlem örökölte) és minden télen családostul mennek két hétre síelni. Ez persze most egy nyári hegyi nyaralás volt.
Meghívásunk 10 napra szólt. Gondoltuk, látogatás előtt töltünk egypár napot a közeli francia Annecy városkában, majd utána két hetet a szomszéd Svájcban. A legközelebbi repülőterek: Genf, Milánó és Lyon, mi az elsőbe érkeztünk Montreálból egy szép nyári reggel.
Annecy
Annecy-be Genfből a legegyszerűbb busszal menni. A reptéri információs irodában megvettük a jegyet. Még volt 2 óra az indulásig, kérdeztük a hölgyet, hol lehet itt (az Érkezés Szintjén) jó kávét inni. A Montreux Kávézót ajánlotta. Nos az éjszakai út után fáradtan elbattyogtunk ide és kapuccsínót rendeltünk süteménnyel. Reggel 9 lehetett.
Tudni illik, hogy a világhírű Montreux Jazz Fesztivál épp ebben az időben zajlott. Montreux Genftől kb. 100 km-re van a Genfi-tó mellett. Ez a kávézó a repülőtéren sok világ híres muzsikust fogadhatott már.
Történetesen az asztalunkhoz közel egy kis csoport zenész le is telepedett. Mind fekete volt és drágán öltözve. A kávézóban van egy kis színpad, aki akar, felmehet és muzsikálhat. A csoportból egy férfi ezt meg is tette. Komótosan kibontotta klarinétját és játszani kezdett a kevés jelen levő embernek. Nem tudom, ki volt, de istenien játszott. Fáradtságunk eltűnt.
Annecy-t szokás Velencéhez hasonlítani, a városkát (a hasonló nevű tó mellett van) jó néhány csatorna szeli keresztül. A busz a vasútállomásnál tett minket le, és onnan gyalog mentünk hotelunkhoz. Egy negyedóra alatt oda is értünk, bőröndjeinket görgetve. De túl korán volt, úgyhogy otthagytuk a cuccot és városfelfedező sétára mentünk. A város mérete ideális sétákra, volt a turista bőven, sokjuk a tó melletti parkok fái alatt hűsölt.
Az egyik nap, egy vasárnap, elmentünk egy kétórás sétahajókázásra. Gyönyörű nyári nap volt, a part mellett strandolók és vízibiciklisek, beljebb vitorlázók... és ami a leginkább lenyűgöző, a levegőben ejtőernyősök százai lebegtek. Nem tudtam kitalálni honnan jöttek, a part menti magas hegyekről ugrottak-e avagy repülőgépekből?
Val-d'Iser-be kocsi nélkül elmenni több átszállással jár, télen persze a repterekről van direkt busz a síelőknek, de nyáron nem. Vonat megy, de az utolsó szakaszt busszal kell tenni.
Val-d'Isere közel 2000 méter magasan van, ami télen azt jelenti, hogy mindig van hó. A nyári látogatók száma a téliek töredéke. Akkor tudsz kirándulni a hegyekbe, biciklit bérelni, unokáink lovagló leckét vettek, és teniszeztek.
Irány az Alpok!
No de forduljunk az utunk svájci részéhez, amit a Val-d'Isere tartózkodás után kezdtünk el! Visszamentünk Genfbe és első állomásunk a közeli Lausanne volt, ahol régi ismerősünkkel, egy svájci házaspárral találkoztunk. Ők erre az alkalomra egy pár napos magas hegyi túrát szerveztek, de előtte egy-egy napot Lausanne-ban és utána Montreux-ban voltunk velük.
Montreux-ból a második nap reggel indult a hegyi vonatunk. Montreux mint már írtam, a jazzfesztivál székhelye, ugyan a fesztiválnak már vége volt. Nem egy olcsó hely. Szembetűnően tele volt arabokkal, akik fehér-fejkendős feleségeikkel és gyerekeikkel a híres tóparti sétányon töltötték idejük jó részét.
A hegyi túra célja a Berni Alpokban volt, a hely neve Griesalp. Az út egy részén vonattal lehet menni, de végül is egy hagyományos svájci postabusszal végződik, ami a meredek hegyi úton egy órán keresztül kapaszkodik. A végcéltól turistaszállónkig még egy 20 perces emelkedőn gyalog mentünk, bőröndjeinket holtfáradtan magunk után húzván.
A turistaszálló hegyi gyalogösvények mellett van, nagy terasszal. Isteni a kilátás a havas hegyekre, ahova, ha fel akarsz mászni, lehet vezetőt bérelni. Mi csak a lankás völgyekbe merészkedtünk, kolompolnak a tehenek, süt a nap, szikrázik a hó a hegyeken.
Mondták, a tehenek csak nyáron vannak itt a dús legelőkön. Gazdáiknak van nyári faháza, majdnem mindegyik kis vendéglő is, ahol a vándor ehet sajtot, ihat sört, és egy padon megpihenhet. Egészséges az ilyen vakáció, a svájciak bölcs emberek. Télen csak a sítúrázók jönnek, ez nem egy lesikló hely.
Séta Golderlinél, a berni Havasokban
Három éjszaka után busszal és vonattal indultunk tovább, ebédidőre Luzernbe értünk, ahol ebédeltünk és barátainktól elbúcsúztunk, ők mentek haza Zürichbe, nekünk még két hetünk volt. Ez az idő el lett osztva, egy pár napot itt Luzernben töltöttünk egy hotelban, majd visszamentünk Lausanne-ba és utunk végét Genfben töltöttük, minkét helyen egy Air B and B lakást béreltünk.
Írásomat erről a három városról szerzett rövid benyomásaimmal fejezem be:
Luzern
Luzernben németül beszélnek. A város fő nevezetessége a fa gyaloghíd, a Kapellebrücke, amit 1365-ben adtak át az itteni polgárok. Fedett, és tele van festményekkel. Nem egyenes. 1993 augusztusában egy tűz hatalmas kárt okozott, de azóta mindent visszaépítettek, a kárt nem látni.
A város a Luzern-tó mellett van, hegyek itt hegyek ott, mehetsz az egyik tetejére kabinban. Lehet hajókázni. Bolyonghatsz az óvárosban... ékszerboltok, "alles was gut und teuer". Isteni a koszt.
Richard Wagner zeneszerző, kedvencem, itt élt hat évig második feleségével (Liszt leányával, Cosimával) és gyerekeikkel. Házuk, a tóparton ma egy múzeum. Busszal jöhetsz, a látogatás után 40 perce séta a tóparton, vitorlás klubok, jobb lakónegyedeken át, vissza a belvárosba.
Lausenne
A francia nyelvű Lausanne persze hasonló. A lakásunk az óvárosban volt a Place Saint Fracoise-n, nagyszerű központi hely. A negyedik emeleti garzon (volt lift) nagy privát verandával rendelkezett, ami a térre, és egyenesen a kb. 50 méternyire levő Szent Ferenc templom tornyára nézett.
A templom tornyán ősrégi harangok és óra, negyedóránként kis gong, óránként nagy. A bim-bam megy éjjel nappal, az itteniek gondolom hozzászoktak.
Feleségemet éjjel zavarta... de nem volt mit tenni. Ha az ablakokat becsuktad a hűs éjszakai levegőt kizártad és július volt, rendes kánikula. Ami Svájcba még nem jött be, az a lakások légkondicionálása. Ezek mind régi (és gyönyörű) épületek, de légkondi az nincsen.
A harangozás éjszakai beszüntetésére, nos, arra népszavazás kell, gondolom... és persze ha van, nem szavazzák meg. Mintha panaszkodnék, de nem, ha nekik jó nekem is jó. A feleségem szitkozódott, dehát a füldugón kívül nem volt mit tenni.
Lausanne-nak két része van, a régi belváros, ahol mi laktunk, ez dombos, meredek utcák, és a tó melletti rész, amolyan Pasarét, ami lapos. Spórolandó, mivel volt konyhánk, főztünk. Isteniek a helybeli boltok, a hentesről regéket tudnék írni, rafinált vágatok, előre töltött húsok, csak ki kell sütni. Utána mesebeli édességek... Csak legyen pénzed, nem adják olcsón, a kanadai árak duplája, de a minőség jóval jobb itt.
Genf
Bérelt lakásunk az állomástól nem messze volt. Egy új épület, persze légkondicionáló nélkül. Szemben egy nagy park volt, ahova délutánonként elsétáltunk.
A népek gyerkőceikkel és kutyáikkal ide menekültek meleg lakásaikból, a lombos fák árnyékot szolgáltattak. Sokan a francia golyós játékkal, (boules) szórakoztak, volt kis sekély medence is, itt az egész fiatalok meztelenül lubickoltak, mert a meleg rekkenő volt. Nálunk kanadai parkban meztelen gyerekek nincsenek, az ottaniak prűdek, de itt, mint Európában általában, ez nem probléma.
Lakásunktól egy félóra sétányira, át a főpályaudvaron a tóhoz értünk, onnan jobbra volt nem messze a híres szökőkút, és az óváros, ami itt is dimbes-dombos.
Egyik este egy régi kis templomban volt egy kamarakoncert, ingyenes, illetve önkéntesen adhattál pénzt, ha akartál. Elmentünk. Jobbfajta helybeliekkel élveztük a zenét. A szünetben a főzenész beszélt az ott levőkhöz, mit csinálnak szerte a világban... hát megszólalt a telefonom! Elfelejtettem lehalkítani. Nagyon röstelltem, de még szerencse, képzeld, ha egy Vivaldi kellős közepén szól meg!
Összefoglalóul, Svájcba egy francia tartózkodás után jöttünk. Nem először jártunk erre, ugyan nem itt a francia részen. Svájcban drágább az élet, gondolom, a fizetések magasabbak, ha itt élsz. De az életstílus, a nyugalom nagyon vonzó, szóval nem véletlen, hogy pénzes emberek, pl. Charlie Chaplin ide vonultak vissza. Egy tó mellé, a havas hegyekre nézel, a tisztaság a rend a jólét... a világon egyedülálló.”
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek