Kaliforniáról a legtöbbünknek alighanem a napsütés, Los Angeles és persze Hollywood jut az eszünkbe, pedig az amerikai állam ennél sokkal izgalmasabb hely. Történelmének akadnak fényes és büszkeségre kevésbé okot adó lapjai – ezeket is felidézi Susan posztja.

„Minden nemzet történelmének vannak fényes, és kevésbé fényes lapjai. Ez a gondolat majdnem egyszerre jutott eszünkbe, amikor férjemmel a kaliforniai Manzanar történelmi emlékhely beszédes kiállitási tárgyait és fotóit nézegettük. Bár Kalifornia nem egy „nemzet” a szó szoros értelmében, de az USA egyik legnagyobb és legnépesebb állama természeti szépségein túl gazdag történelemmel is büszkélkedhet. De mi is ez a hely, és mit kerestünk itt?

Egy hosszú hétvégét terveztünk egyik kedvenc túrahelyünkön, a Keleti-Sierrák környékén, abban reménykedve, hogy a Dél-Kaliforniában hiányolt pompás őszi lombszineződésben gyönyörködhetünk a 3-4000 m magas hegyekben.

Az Észak- és Dél-Kaliforniát összekötő 395-ös út a kedvenceim közé tartozik, mert nagy része a Sierra Nevada lábánál vezet, igy a kb. 4-4.5 órás (kb. 450 km) vezetés egyáltalán nem tűnik fárasztónak és unalmasnak. Szállásunkhoz közeledve haladtunk el Manzanar mellett, és spontán ötlettől vezérelve megálltunk, hogy körbejárjuk a múzeumot és a mellette elterülő parkot.

Szögesdrót mögött

Az USA és Kalifornia történelmének talán kevésbé ismert – és nem éppen büszkeségre okot adó – fejezete a japánok 1941. dec. 7-i Pearl Harbor elleni támadásával kezdődik, és ez nem csak az USA hadbalépését, hanem mintegy 120 000 japán nemzetiségű, többségében amerikai állampolgár életének gyökeres változását is jelentette.

A támadás felszította a japán származásúakkal szembeni előítéletet, rasszizmust, és félelmet, olyannyira, hogy F.D. Roosevelt – szabotázs- és kémtevékenységtől tartva – egy elnöki rendelettel „katonai területeket” jelölt ki az USA nyugati partján, amelyeket az ott lakó japán származású lakosoknak haladéktalanul el kellett hagyniuk.

Sokak napok alatt kényszerültek üzletüket, házukat eladni, vagy bérbe adni. Nem tudták, hova, és mennyi időre kell távozniuk. Több ezer egyént és családot 10, sebtében felállított internáló táborba szállították. A Kalifornia, Arizona, Colorado, Idaho, Utah és Wyoming területén található helyek mindegyike kietlen sivatagos, vagy mocsaras vidék volt.

A kezdetleges barakkokban elszállásolt családok szegényes körülmények között próbáltak valamelyest „normális” életet élni. Templomot, klubházat építettek maguknak, bútorokat készítettek, az asszonyok zödséges kertet hoztak létre, a gyerekeknek különböző programokat szerveztek.

Feszültség a felszín alatt

Bár az élet látszólag „normális” keretek között folyt, a felszín alatti feszültség érezhető volt. Ez még inkább felerősött, amikor 1943-ban az internáltaknak egy, a kormány által kiadott kérdőívet kellett kitölteniük, amelyben a lojalitásukkal kapcsolatosan tettek fel kérdéseket, mint pl. harcolnának-e az USA oldalán egy esetleges Japán elleni háborúban, és hűségesküt tennének-e az USA-nak.

Több idős japán nemmel felelt, mert ők azok voltak, akiknek annak idején az állam nem akart amerikai állampolgárságot adni. Mások nem voltak hajlandók katonai szolgálatra, míg családtagjaik szögesdrót mögött, internáló táborban éltek. Ezeket a nemmel válaszoló egyéneket egy különálló táborba szállították Kaliforniában.

Ugyanakkor azok közül, akik lojálisak voltak, később több ezren harcoltak önkéntesként az USA seregében a 2. világháborúban, és bizonyították hűségüket a hazájukhoz.

A megpróbáltatásoknak 1945-ben, a japánok kapitulálásával lett vége, de csak évtizedek múlva, 1988-ban, Reagan kormányzása idején kért az amerikai állam hivatalosan is bocsánatot, és utalt ki $20 000 jóvátételt. Reagan beszédében elismerte, hogy bár a jelen kornak nem tiszte, hogy a múltban elkövetett hibákat felrója, de el kell ismerni, hogy az USA hibát követett el.

Manzanar arra hívja fel az utókor figyelmét, hogy a rasszizmus elvakít, és kiöli belőlünk az emberséget. A múltban elkövetett hibáinkra viszont emlékeznünk kell azért, hogy ne kövessük el őket még egyszer.

Mint a moziban

Kalifornia történelmének ennél fényesebb, és vidámabb fejezetével is sikerült találkoznunk a Sierra Nevada lábainál. Alabama Hills a Sierra Nevada csodálatos környezetének talán egyik legérdekesebb területe. Nevét a CSS Alabama hadihajóról kapta, amely az amerikai polgárháborúban a konfederációs csapatok zászlaja alatt futott. Az aranyláz idején a déliekkel szimpatizáló kaliforniai aranyásók több környékbeli aranybányát, majd később az egész régiót ezzel a névvel illették.

A kontinentális USA égbenyúló (Mt. Whitney, a legmagasabb csúcs 4421 m), csipkés csúcsai előtt húzódó, fantasztikus formájú sziklák láttán az embernek az az érzete támad, mintha egy mozifilmben sétálna. És nem hiába! Hollywood már az 1920-as évektől felfedezte a területet. A változatos táj a filmesek kedvenc forgatási helye lett, hiszen a mexikói félsivatagos vidéktől Afganisztán vagy India hófödte hegycsúcsain át a sci-fi filmek világáig bármilyen helyszínnek megfelelt.

Erről, és az amerikai western hőskoráról is sok érdekességet tudtunk meg, amikor a Lone Pine nevű, egyébként nem sok nevezetességgel rendelkező kisváros annál gazdagabb anyagot bemutató múzeumában jártunk.

A western, készüljön bárhol vagy bárki által, mindig az alapvető amerikai értékeket és szimbólumokat ábrázolja. A western a magányos hős, a cowboy világa, ahol a törvény és a káosz mindig harcban áll egymással, és ahol a túlélés azon múlik, ki a gyorsabb. A pisztolypárbajok mellett a cowboyok időnként dalra is fakadtak. A mozinak e hőskorából fennmaradt technikai eszközöket, pl. az első kamera autók egyikét is megcsodálhattuk a múzeumban.

A 30-as évek végének talán az egyik legnagyszabásúbb produkciója Gunga Din, amelyet szinte teljes egészében Alaba Hills-nél forgattak. A film a brit gyarmati idők Indiájában játszódik, és ahogy ebből a részletből látjuk, a Sierra Nevada hegyei tökéletes hátteret biztosítanak.

A 40-es évek végére, 50-es évek elejére a szélesvásznú moziprodukciók helyét a tv-westernek vették át. Ezt a kort idézik fel a szobabelsők és különböző korabeli tárgyak, amelyek között sétálgatva óhatatlanul elkapott minket a nosztalgia: férjem szülei ekkor voltak fiatalok, és több kiállított bútordarab az ő első lakásukat juttatta eszünkbe.

A modern kor filmeseinek listájáról sem hiányozhat Alabama Hills: Tremors-tól kezdve Iron Man-en át Django Unchained-ig több kasszasikert forgattak itt, nem beszélve a számtalan reklámfilmről. De legyen a múltról, a jelenről, vagy a jövőről szó, Alabama Hills nevét meghallva mindenki először az ikonikus amerikai cowboyra gondol. Ez az a kép, amely ezzel a helyszínnel összeforrt.

A mozizás után jöjjön egy kis túrázás! Ha az ember a Sierra Nevadában jár, ez szinte kötelező. Mi is kiválasztottunk egy közepes nehézségű útvonalat, és kihasználva a gyönyörű őszi napsütést, nekivágtunk a közel 2.800 m-en induló turistaösvénynek.

Sabrina Lake egy mesterséges víztározó, de emellett rengeteg gleccser tó is található a környéken. Bár maga a túra nem volt túl hosszú (kb. 6 km), a magaslati levegő és a kb 400 m-es legyőzendő szintkülönbség alaposan leszívta az energiánkat.

A látvány viszont kárpótolt mindenért!

A hétvége hamar elszaladt, de hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki ebből a pár napból, hazafelé még felautóztunk Whitney Portalhoz, ami a Mt. Whitney csúcshoz indulók alaptábora. A kacskaringós út Alabama Hills mellett vezet el, és bár már többször végigjártuk az évek során, soha nem tudjuk megunni látványt, akár felfelé, akár lefelé menet autózunk.

Remélem, hogy ti is élveztétek ezt a virtuális kirándulást, és Kalifornia történelmének egy kevésbé ismert fejezetéről is olvashattatok.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.