oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. március 19. 06:30,  Ahol már 2119 van 61 komment

2019. március 19. 06:30 Határátkelő

Ahol már 2119 van

Szingapúrban természetesen ugyanúgy 2019 van, mint mondjuk Magyarországon, más kérdés, hogy a városállam sok szempontból úgy néz ki, mintha 100 évet előreugrott volna az időben. Legalábbis ez Balázs tapasztalata, aki ázsiai körútját Thaiföld és Vietnám után itt folytatta.

szallas_1.jpg

„Egy viszonylag átlagosnak mondható 3 órás repülőúttal megérkeztem este 6 körül Szingapúrba. Hallani világszerte, hogy a város elképesztően tiszta és a reptér is hatalmas, így kíváncsi voltam, mi vár rám. 

Az érkezés 

Az emigrációs kapunál itt is ki kell egy beérkező lapot kapni (amit nekem a repülőn nem adtak, de lehet, hogy csak azért nem, mert aludtam..) majd átmenni az ellenőrzésen. 

Itt azt éreztem, hogy ezt komolyan veszik, legalább 10 ember elvezettek külön szobába (nem tudom, miért) és sok mindenkitől ujjlenyomatot is vettek.  Lehet érezni a biztonság súlyát – ez rögtön szembe jön, mikor meglátod a beutazó kártya hátoldalán, hogy drog csempészetért azonnali kivégzés jár. 

Elgondolkodtam, hogy mi van, ha valaki az én hasitasimba drogot rejtett… Vajmi keveset számít a magyarázkodás, úgyhogy csak reménykedtem, hogy nekem semmi drog dolgom nincs és eszerint minden rendben is lesz. 

Az is látszólag sokszor előfordult, hogy az ellenőr feltett néhány kérdést az utazónak. Nekem csak megkérdezte, hogy egyedül vagyok-e, meddig maradok, majd jó utat kívánt – ami érdekes, mert nem is kérte el a kiutazásról szóló repülőjegyem bemutatását (ez direkt megvolt, biztos, ami biztos). 

Amint kiértem, vettem egy feltölthető kártyát, készpénzt váltottam, ahogy meg van írva a nagy „backpacker” könyvben. A városig el lehet menni taxival, ez általában 12.000 HUF (60 SGD) vagy kisbusszal 6.000 HUF – de ez másfél-két óráig is eltarthat, mire mindenkit felvesznek, így úgy döntöttem, hogy tömegközlekedéssel veszem nyakamba a világot. 

Praktikusan lehet feltölthető utazós kártyát venni és nagyjából 1 órányi metrózás került 1200 HUF-ba. Oké, visszanézve ez drágának tűnik, de tekintve, hogy a világ egyik legdrágább városáról van szó, én boldog voltam ezzel. Nekem a metró teljesen hasonlít a Budapesten lévő 4-es metróra – letisztult, modern. 

Később a városban sétálva pontosan láttam, miről beszéltek korábban. Tényleg olyan ez a város, mint egy tipikus ázsiai nagyváros, de kb. 100 évvel előrébb a jövőben. Sehol semmi kosz, minden útfestés, lámpa szolidan működik – az egész teljesen futurisztikus. 

Az első estét egy olyan helyen töltöttem, ami helyi különlegességnek számít. Ágyak helyett fülkék vannak, amik teljesen sci-fi hatásúak a fehér és kék fényekkel. 

szallas_2.jpg

Az ár nagyjából 11.000 HUF/éjszaka, ami a költségvetésem sokszorosa, de ki szerettem volna próbálni, legalább egyszer – és azt gondolom, teljesen megérte. 

Minden kézenfekvő, az ágy végébe a tv, az ágy melletti safebox, a különböző töltő egységek, a tükör, és a teljesen Star Wars-ra hasonlító irányító panel. 

Olyan kicsit, mintha egy űrhajó kabinjában lettem volna. A képek magukért beszélnek – és ha nem szeretnél drága hotelt, de az olcsó hostelekből is el akarsz szakadni, szerintem ideális választás. 

National Musem of Singapore 

Az utazás egyik fontos tanulsága, hogy sokkal mélyebb betekintést kapunk egy ország kultúrájába, ha ismerjük a történelmét. Ezért rögtön első nap az utam a múzeumba vezetett. 

Az ár 5.500 HUF (26 SGD) és ezzel meg lehet látogatni a két emeleten lévő állandó kiállítást, plusz az adott időszakban lévő extra, időszaki kiállítást is. 

Szerintem abszolút megéri időt áldozni arra, hogy az ember alaposan végigtanulmányozza az ország történelmét, fontos eseményeit és az apró kulturális részleteket is. 

Rengeteget tanultam és sokkal inkább megértem azt, miként tud ennyi különböző nemzetiségű ember együtt élni ebbe az országban. 

Tanulságos volt olyan szempontból, hogy Európában mennyire forró témakör az emigráció az elmúlt években, itt pedig együtt él az indiai, kínai, maláj, sőt japán is. 

Hatalmas feladat volt ez nekik, de azt gondolom, hogy amit ennek ellenére elértek – a tisztaság, a gazdasági növekedés – az példamutató és mi is sokat tanulhatunk belőle. 

A másik kiállítás neve Polaroid volt és a fotózás történelmét mutatta be egészen az 1940-es évektől napjainkig, ahol az instant üzenetek és képek (Snapchat, Instagram) a mindennapjaink része lett. 

Nagyon tetszett, hogy a bemutató első felében gyakorlatilag laikusként megtanították, hogy hogyan készültek az első képek, hogyan alakította ez a divatot és a művészetet is. Nem csak statikus képekkel és leírásokkal, de videóanyagokat is bemutattak. 

muzeum_1_polaroid.jpg

Azt gondolom, hogy noha az utazást a legtöbben a világ megismerésével azonosítják, jó, ha az ember él a lehetőséggel, hogy tanuljon olyan dolgokról, amelyek noha a hétköznapjaink része, mégis, nem feltétlenül tartoznak közvetlenül az „alapműveltség” vagy az iskolai tananyag körébe. 

A kiállítás második része a fényképészet modern részére összpontosított, illetve arra, hogy napjainkban milyen szerepet tölt be a fotózás és videózás. 

Volt több interjú olyan digitális ügynökségekkel, akik cégeknek készítenek reklámfilmeket és különböző mémeket gyártanak, de volt előadás egy nőtől is, aki  a női egyenlőségért harcol különböző humoros videókkal – neki ez a módszer a legmegfelelőbb arra, hogy eljuttassa az üzenetét minél több emberhez. 

Volt szó egy házaspárról, akiknek sokáig nem sikerült gyereket vállalni, de végül sikerrel jártak – és közben végig dokumentálták ezt blog és Instagram formában. 

Azóta több százezer követőjük van és ez nem róluk szól, hogy ők ezáltal „hírességek” lettek, hanem hogy sok-sok embernek, akik hasonló cipőben járnak, reményt tudnak adni. 

Hasonlóan a korombeli YouTuberekhez, akik utazó videóblogot csinálnak – ők is (szerintem) azért népszerűek, mert nem csak bemutatják a világot a saját lencséjükön keresztül (haha), hanem inspirációt adnak arra, hogy modern művészettel is lehet pénzt keresni. 

Arról nem beszélve, hogy bebizonyítják, a tradicionális „egyetem, majd munkahely” rendszer nem feltétlenül az egyetlen járható út, hanem el lehet különböző szakmákat sajátítani magunktól is (ha ezt szakmának lehet nevezni, de ebbe ne menjünk bele) és megélhetést biztosítani. 

muzeum_2_kepek.jpg

Azért fogott meg engem ennyire ez a kiállítás, mert szépen felépítették a fotózást, mint művészetet a kezdetektől, majd ennek az útnak a végén bemutatták, hogy hogyan alakult ez át napjainkban. 

Annak ellenére, hogy a technológiának van néhány negatív vetülete, szépen perspektívába helyezték azt is, hogy soha nem volt még ennyi lehetősége az embernek, hogy segítsen a többieken (legyen szó blogról, Instagramról vagy Youtube-ról. Szerintem ez abszolút inspiráló és mindenkinek csak ajánlani tudom. 

ArtScience Museum 

Azt gondoltam, hogyha egy ennyire innovatív, fejlett városban vagyok, akkor érdemes kihasználni az alkalmat, hogy megnézzem ezt a múzeumot is.

arts_1.jpg

Gondolkodtam, hogy mennyit ad, ha még egy napot a városban töltök, lefotózok pár felhőkarcolót, de őszintén szólva, nem ragadott magával a gondolat, így inkább a szellemileg aktív kikapcsolódást választottam – és milyen jól döntöttem. 

A belépő ára 6.500 HUF (32 SGD) amivel az állandó és időszaki kiállítást is meg lehetett nézni. Nekem nagyon tetszett az állandó kiállítás, ahol a minimalizmus volt a központban. 

Nyolcvan különböző kortárs művész mutatta be, hogy nekik mit jelent a minimalizmus – sokszor ez egy keverék volt a nyugati- és a keleti kultúra között. Sokan fotókkal, illetve tárgyakkal mutatták be, nekik mit is jelent ez.

arts_2.jpg

Volt egy sötétszoba, ahol egy 20 perces zongora előadást lehetett hallani, mint „minden felesleges extra nélküli dal”. Én kifejezetten élveztem azt, hogy a világ különböző részén élő emberek szabadon bemutatták, ők hogyan gondolkodnak, éreznek.

arts_4.jpg

Az emeleten volt egy átmeneti kiállítás, ahol a környezetszennyezés csökkentésével foglalkoztak, ám teljesen új köntösben. Rengeteg különböző VR (Virtual Reality) feladat volt, de sok olyan is, ami az ott lévő iPad segítségével kelt életre. 

Az elején egy rövid beszélgetés után megkérdezték, hogy ha érdekel a témakör (természetesen) akkor segítenék-e megosztani a kiállítást a közösségi médiák egyikén. 

Én itt naivan megemlítettem, hogy blogposzt lesz belőle – na, itt teljes lett a káosz, pozitív értelemben. Rögtön három ember kísért végig és gyakorlatilag MINDENT meg kellett néznem, de nem bántam, ugyanis magával ragadó volt. 

Volt, hogy VR kamerán keresztül a tengerben úsztam és műanyag palackokat kellett összegyűjteni – minden játék végén pedig volt egy leírás, hogy mekkora a probléma, és milyen apró lépéseket lehet tenni azért, hogy ezen együtt változtassunk. Gyerekeknek és felnőtteknek is tanulságos volt, biztos vagyok benne.

arts_3.jpg

Ami nekem mellbevágó volt, az a következő. Egy iPaddal szembe le kellett ülni, az beszkennelte az arcod, majd kikerültél animált képpel a kb. mozivászon nagyságú kivetőre. 

Utánozta az arcom minden mozgását, a háttérben pedig egy dzsungel volt. Amint behunytam a szemem 5 másodpercre, majd újra kinyitottam, az egész dzsungel lángolt, majd szép lassan felégett. 

Megjelent egy rövid szöveg, aminek az üzenete annyi lenne, hogy „csak azért, mert nem foglalkozunk egy problémával, az még nagyon is valós”. BUMM. Nagyon mély és szerintem mindenkinek végig kellene menni a kiállításon, hogy újra értékelje, milyen fontos a környezetvédelem.” 

Ha olvasnál még bővebben is Szingapúrról és Balázs útjáról, a blogján megteheted.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Szingapúr

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8314698666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Din Serpahis 2019.03.19. 07:25:23

"Tényleg olyan ez a város, mint egy tipikus ázsiai nagyváros, de kb. 100 évvel előrébb a jövőben."

Ezzel vitatkoznék. Szingapurral nekem pont az volt a bajom, hogy semmi ázsiai nincs benne. Van egy Chinatown meg Little India ahol marha jókat lehet enni, de semmi extra amúgy, az egésznek olyan se íze se bűze.
Engem leginkább egy hatalmas vidámparkra emlékeztet az egész, amit odapakoltak az őserdő közepére.

Az viszont tény, hogy fantasztikus hely, én imádtam.

Dammiel 2019.03.19. 08:17:51

@Din Serpahis: egyetértek. + ên nem tudom elképzelni, h Bangkok, Hanoi vagy Új-Delhi 100 év múlva ilyen steril legyen.

Din Serpahis 2019.03.19. 08:49:11

@dddddddddddddd: Az a durva, hogy van a little india városrész, na ott bementünk egy piacra, hát ott olyan eszement büdös volt + mocsok, hogy azonnal jöttem is ki. Mindezek után elgondolkodtam, hogy ez szingapurban ilyen, akkor milyen lehet az igazi, Indiában...

Amúgy eszembe jutott, hogy van egy írásom amit másfél éve csináltam a szingapuri kirándulásomról ismerősöknek, lehet, hogy beküldöm majd.

Csodabogár 2019.03.19. 09:56:32

Nekünk is nagyon tetszett Szingapur. Nekem az tünt fel a beharangozott tisztaságon túl, hogy milyen újnak néznek ki a házak. Egy helyi idegenvezető szerint, 10 évente minden házat kötelező újra festeni/vakolni. Be kellene vezetni itthon is!
Egyébként pont karácsony előtt voltunk ott, a fényáradat elképesztő volt.

Snedronningen 2019.03.19. 10:19:59

Végre valaki múzeumba is jár! Úgy unom, hogy a sok “világutazó” csak tetszeleg és pózol a tengerparton, de valójában sem ők maguk nem fejlődnek, sem az őket követőknek nem adnak semmi többletet pár képnél. Szóval, gratula, hogy Balázs értelmesen tölti az idejét, jó poszt volt!

Platonica 2019.03.19. 10:29:44

@Snedronningen: Inkabb csak kozizlest szolgalnak ki, nem? Lehet, h jarnak muzeumba is, de arra kevesebben kivancsiak:-)

Csak poenkent emlitem, de letezik a tengerparton allo muzeum is:-) Kellemest a me'g kellemesebbel jeligere. Tavaly osszel voltunk. Erdemes megnezni a panoramajat. https://www.google.com/maps/uv?hl=en&pb=!1s0x486add591b22f19f%3A0xaedafe0127308f76!2m22!2m2!1i80!2i80!3m1!2i20!16m16!1b1!2m2!1m1!1e1!2m2!1m1!1e3!2m2!1m1!1e5!2m2!1m1!1e4!2m2!1m1!1e6!3m1!7e115!4shttps%3A%2F%2Flh5.googleusercontent.com%2Fp%2FAF1QipPi6OPkXlXT5GRElAu-2XEtPiwZk0cxbwC2-bRI%3Dw312-h176-k-no!5state%20st%20ives%20-%20Google%20Search!15sCAQ&imagekey=!1e10!2sAF1QipPi6OPkXlXT5GRElAu-2XEtPiwZk0cxbwC2-bRI&sa=X&ved=2ahUKEwie-ueB8o3hAhV8RRUIHScKCsMQoiowGHoECAgQBg

Platonica 2019.03.19. 10:31:06

@Platonica: hm ez a link nem tul profin sikerult, bocsanat:-/

London2009 2019.03.19. 11:25:35

Ez egy szep gondolat, hogy milyen szepen egyutt tudnak elni a kulonbozo nepek Szingapurban, de ez azert nem teljesen igy van. A szingapuriak sokkal magasabb rendunek gondoljak magukat a tobbi azsiai nepnel, meg talan a japanoknal is. E mellett agyon van szabalyozva minden, a munkavallalastol a hirhedt utcan ragogumizasig. Igy konnyen megy az egyutteles. :D
Nekem is nagyon tetszett, tenyleg az ember egy kicsit a jovobe kepzelte magat. Nem lepett volna meg ha a felhokarcolok kozott Star Wars modjara kis repulogepek cirkaltak volna. Irto jokat ettunk, ittunk, bamultuk az epuleteket a magasbol, mindezt ceges penzen, perfekt.
Egy baratunk mar harom eve el Szingapurban a csaladjaval. Alig varjak, hogy veget erjen a kikuldetes es visszajohessenek Londonba. Anyagilag megerte nekik, sok penzt gyujtottek, pont most kicsik a gyerekek es igy nem kellett a draga gyerekfelugyeletet fizetniuk, de nagyon unjak. A kezdeti lelkesedes es minden mas erzes elmult es mar a zold parkokra, pubokra, helyi izekre vagynak. Karacsonykor voltak itthon es panaszkodtak egy sort. Azert annyira nem sajnalom oket. : )

Dammiel 2019.03.19. 11:30:01

@Din Serpahis: na hajrà, szîvesen olvasnàm!

2019.03.19. 12:13:48

Szingapúr egyébként tök érdekes lehet nekünk is a közelmúltja miatt.

Biztos van itt valaki, aki ezt nálam jobban tudja, de kábé, ugye, az történt, hogy Malajzia része volt, és Malajzia éppen rá volt feszülve, hogy a malájokat hozza előnybe (Malajzia a malájoké) a többi ottani etnikum kárára. Úgy érveltek, hogy azt a baromi sok kínait meg indiait a britek hozták oda, és oké, maradjanak, ha már egyszer muszáj, de pofa satu.

Szingapúrt legott kirakták, ugráljanak csak magukban a dzsungelben. A szingapúri miniszterelnök ott bőgicsélt a tévében, hogy most mi lesz. Ez volt 1965-ben.

Előretekerünk 50 évet, aztán látszik, hogy mi lett. Hol tartanak ők, meg hol tart malajzia.

Ez tök kis izgi nekünk is, nekem rémlik egészen a közelmúltból egy magyarország a magyaroké szlogen. Gondolom, lehetne itt párhuzamokat vonni, de nekem most ahhoz nincs kedvem.

Snedronningen 2019.03.19. 13:02:22

@Platonica: szerintem ez oda-vissza működik. Televíziónál látszik: sokan csak bekapcsolják, megy a háttérben, vagy tényleg nincs más szórakozásuk, leülnek és nézik, ami megy, csak mert színes és mozog. Megy a trash reality: a néző a fenti elven ül előtte, a csatorna meg azt mondja, hogy azért adja, mert ezt nézik, és végül egyre többet és egyre butább tartalmat ad, mert hát ezt nézik alapon. A blogoknál, internetes tartalomnál szerintem dettó ez megy, és az influenszerek felelőssége, hogy értelmes tartalmat adnak, vagy gagyit.

Szerintem pont a hataratkelo.blog.hu esetenként akár harmincezres olvasottsága mutatja, hogy lenne igény érdekes és minőségi tartalom iránt, csak sokan úgy gondolják, egyszerűbb fürdőruhában egy koktéllal pózolni, mert arra is jön a kattintás, minek vacakoljanak valódi tartalommal. Ugyanúgy, ahogy a tv nézésnél, itt is van az olvasóknak/nézőknek/tartalomfogyasztóknak egy közös felelőssége a bloggazda/influenszer/tartalomszolgáltató emberekkel együtt abban, hogy mi kellene legyen a tartalom. Ha nem írnak múzeumokról, akkor nem is olvassák, tehát egyre több lesz a fürdőrucis kép, és ha rákattintanak, akkor mégtöbb lesz.

Platonica 2019.03.19. 13:39:33

@Snedronningen: No, nekunk vagy 15 eve nincs tevenk. Persze ettol ertem, mire gondolsz, ha nem is teljesen ertek egyet vele.
Mint ahogyan az internetes tartalomrol is azt gondolom, sokkal inkabb az egyen felelossege, hogy ki minek teszi ki magat. Nem varrnam az influenszerek nyakaba, legyen teljesen szabad, nyitott, ki mirol ir a blogjan.

Muzeumokra, tarlatokra, koncertekre visszaterve, szerintem ezt is meg lehet talalni a neten, egyeb media feluleteken, ha vkit tenyleg erdekel. A megosztas mondjuk egy kenyes kerdes, mert bele-belefut az ember, hogy lekultursznobozzak, ha nem jo feluleten lelkesedik:-)

Snedronningen 2019.03.19. 13:58:30

@Platonica: én se nézek tv-t, időpocsékolás. Ha valami érdekel megnézem DVD-n, vagy újabban inkább kölcsönzök filmet az Apple Store-ból.

De persze érdekesek a trendek. Képzeld el, ha hirtelen trendi lenne a képzőművészet, es ez a sok blogger és influenszer egymás haját tépve, egymást taposva próbálna jegyeket szerezni és kiállításokra bejutni, hogy le ne maradjanak :-)))) Pár hete az index hozott egy cikket a selfi múzeuról, ahol mindenféle színes izék között lehet fényképezkedni. Tök vicces volt látni, ahogy vagy tizenöt tökegyformára sminkelt hú-de-külonleges-és-egyedi-vagyok jószág ült a cukorkás medencében és próbálta magát úgy fotózni, hogy a többiek ne látszódjanak :-))))

Arthamyr 2019.03.19. 16:08:14

@Snedronningen: A DVD annyira 20. századi tartalomszolgáltató mechanizmus... :)

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.03.19. 16:23:48

@Nagy kámpics: 'Hol tartanak ők, meg hol tart malajzia.'

Ha a szingapúri gazdasági előnyre célzol, az sánta összehasonlítás, mert olyan mintha Budapestet hasonlítanad Magyarország többi részéhez vagy Luxemburgot Németországhoz. Aligha meglepő, hogy egy város(nyi törpe állam) magasabb egy főre jutó jövedelmet produkál.

ha Szingapúrt nem a nála többszázszor nagyobb malajziahoz hasonlítod, hanem malajzia fővárosához, ami vele összemérhető területű és lakosságú (harmadakkora), azt találod, hogy a kuala lumpur-iak nagyon hasonló jövedelemmel rendelkeznek a szingapúrihoz.

2019.03.19. 16:58:00

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos:

"Ha a szingapúri gazdasági előnyre célzol,"

Arra is, de inkább arra, hogy Szingapúr jó kis bezzegállam lett 50 év alatt, malajzia meg nem. (Egyébként luxemburg sem, vagy legalábbis nem szoktam hallani. Németország ellenben igen. Érdekes.)

Ezeket viszont nem teljesen értem:
"ha Szingapúrt nem a nála többszázszor nagyobb malajziahoz hasonlítod"

Malajzia 32 milliós, Szingapúr meg 5 és fél. Azt nem tudom, a területek nagysága maga releváns-e. Ha az, akkor Ausztráliában bazi nagy nyomornak kellene lennie. Kanadában is, Izlandon is. Nem?

"a kuala lumpur-iak nagyon hasonló jövedelemmel rendelkeznek a szingapúrihoz."

Nem tudom, ez mit jelent.
A kuala lumpuri median household income kb 600k huf, ha jól olvasom a guglit, a szingapúri 1,9m. Ez volna a hasonló?

De mindegy, jelentősége nincsen, mára már kiguglihuszárkodtam magam. Remélem, érthető, mire gondoltam, ha nem, akkor így jártunk. :)

Csodabogár 2019.03.19. 17:32:13

@Snedronningen: Gondolom akit a múzeum érdekel az megnézi a neten. manapság ez egyszerü. Talán Szingapurban még lehet múzeumba menni, Európában ez a menőbb helyeken már egy megpróbáltatás. Látni ugyse nagyon lehet semmit, a tömeg miatt. Jómagam utóljára Kínában voltam múzeumban, szerencsére a mi csoportunk volt az egyetlen ott, de bevallom a kommersz agyagkatonák, a fal és a tiltott város, nekem sokkal érdekesebb volt, mint a múzeum. Utána Ember miatt még megpróbálkoztunk Firenzében és Amsterdammban is múzeumba menni, borzalom volt.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.03.19. 18:03:50

@Snedronningen: Los Angeles egyik legnepszerubb modern muzeuma a Broad. Orakat szoktak sorban allni h bejussanak.
www.thebroad.org

Platonica 2019.03.19. 18:16:29

@Csodabogár: Ti milyen muzeumokba jartok??:-DD
Nekem ilyen, amit irsz, az elmult evekben egy se volt (na jo, egy, a Vatikan:-x), pedig hidd el, szeretjuk ezt a szorakozasi format. Ami negativ elemyem, az a sorbanallas a bejutashoz (uta'lom!), de utana a Pradoban vagy a Thyssen-Bornemissza muzeumban sem volt egyaltalan tomeg:-) Alhambraban sem. British-ben is meg szoktuk nezni az idoszakos kiallitasok kozul a minket erdekloket, nem jellemzo a zavaro tomeg. De nekem pl kedvenceim a kisebb, eldugottabb inyenc-muzeumok, mint a korabban emlitett Tate, v Toledo tunderi keptarai, ahova El Greco miatt mentunk, v egy veletlenul felfedezett helytorteneti muzeum Marrakech-ben, ill. most dec-ben nagyon tetszett a Palazzo Blue Pisaban: nyitasra mentunk, mi voltunk az egyetlen vendegek az elso fel oraban:-)
Most csak ami hirtelen eszembe jut az elmult par evbol:-)

Platonica 2019.03.19. 18:18:32

@Zsuzsi65: Oda nem lehet elore foglalni interneten? En ezt szoktam, igy kerultuk el az orakig sorban allast Madridban, Romaban, Granadaban, stb.

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.03.19. 19:19:07

@Nagy kámpics: nem tudom, nekem inkább a rémisztő rendőr állam jut szingapúrrol eszembe, amihez képest a kínai, ahol 200 millió kamera figyel és ha nincs elég megbízhatósági pontod, nem vehetsz vonat vagy repülőjegyet - is csak kispályás versenyző.
Gazdasági teljesítmény szempontjából malajziat is a kis tigrisek közzé szokták sorolni, bár Szingapúr kétségkívül gazdagabb.

A jövedelmet vásárlóerő alapon érdemes összehasonlítani, nehogy úgy járjunk, mint az egyszeri séf fiú, akit felraktak a teherautóra, aztán grazban derült ki számára, hogy az 1200 euróból még napfényes lakásra is alig futja, hiába sokszazezer Ft a fizetés, átszámítva.

PPP alapon a maláj GDP évi bő 1000 milliárd dollár, ennek 15%-a a fővárosban termelődik. Így egy főre 80-90 ezer dollár jön ki. Ami majdnem ugyanannyi mint a szingapúri közel 100 ezer dollaros GDP/fő/év ppp alapon.
(A számokat a Wikipédiarol vettem.)

Lehet hogy nem szoktad hallani, de a jövedelmi listák élén mindig Luxemburg szokott állni, megelőzve svájcot és norvegiat is. Persze, a sok specialis körülmény (dolgozók kb fele külföldről jár be, adoparadicsom) és az elenyésző számú lakosság miatt ez nem túl érdekes, tán ezért se hallod.

A terület akkor relevans, ha az infrastrukturálisan normálisan be van halozva. Ausztrália és Kanada nagy része lényegében lakatlan, ez nyilván nem kerül pénzbe. De képzeld el, mennyibe kerülne postakat, iskolákat, vizet, villanyt, csatornát,stb telepíteni.
Kanada lakosságának 90%-a a déli USA határtól kevesebb mint 200 km-re lakik. Ha többé kevésbé egyenletesen elszórva lennének az országban, Kanada koldusszegény lenne. Hasonlóképp Ausztrália. Kérdezz meg egy darwini csodamernokot, mennyien laknak, és milyen civilizációs aldasok találhatók a tartományi főváros többszáz kilométeres körzetében. Talán van egy falu, meg jó esetben nem földút vezet egy vagy két irányba.

Persze, ha malajzia nem Magyarországhoz vagy Németországhoz hasonló népességeloszlással rendelkezik, hanem nagy lakatlan pusztaság, mint Kanada vagy Ausztrália területileg nagyon nagy része (tippre 90%+), akkor nem releváns a terület alapú összehasonlítása szingapúrral.

tanato 2019.03.19. 19:20:00

@Platonica: Alhambra,Marrakesh királyi palota azok tényleg szépek,csak óriásiak oda több nap is kéne.Nagyon tetszett Amszterdamban a Tropenmuseum is,de az is bejárhatatlanul nagy egy alkalomra.Érdekes még a monacoi Ocanográfiai muzeum,de szintén óriási.Ami kicsi de aranyos volt tavaly a brüsszeli csokimúzeum és sörmúzeum volt,lehetett csokit készíteni meg sört főzni és kóstolni.Persze ilyen helyekre inkább tavasszal vagy ősszel mentünk,jó időben nincs kedve az embernek benti programokra.

Platonica 2019.03.19. 19:31:05

@tanato: Alhambra egy teljes delutan volt, vezetovel. Persze, el lehetne koborolni hosszabban is, de igy meg konkretan a legerdekesebb, legsokatmondobb helyeken vittek vegig. Kiralyi palotat nem neztuk meg Marrakech-ben. Petervaron en is visszamentem vagy 6x az Ermitazsba, vagy Madridban 2x a Pradoba, de ez ugye csak hosszabb turakba fer bele. Nem is vagyok annyira a hive az orrverzesig mindent megnezni elvnek, vagy konkret tervvel megyek, hogy mit akarok biztosan latni, vagy hangulatokert, spontan elmenyert:-)

Platonica 2019.03.19. 19:32:47

@tanato: Ja, a jo idoben nincs kedve az embernek... hat mi nagyon halasak voltunk a madridi-toledoi 42 fokban az osszes huvos templomert es legkondis muzeumert:-))

Shaktee 2019.03.19. 19:36:35

@Platonica: minket vert az eso az alhambraban, vissza kell majd menni...

tanato 2019.03.19. 20:09:25

@Platonica: A 42 fok az már nagyon durva.Kint is bent is.

Platonica 2019.03.19. 20:10:59

@Shaktee: Juj, az se semmi Andaluziaban.
En meg napszurast kaptam (napernyovel!). De csak estere jottek elo a tunetek halistennek, ott eszre se vettem, annyira lenyugozo volt:-)

predike 2019.03.19. 20:17:09

Jó írás, bár nem tudom milyen tömegközlekedéssel mentél be, mert a metrón 2 SGD/410 Ft a maximális viteldíj (reptér - legtávolabbi metrómegálló)

Shaktee 2019.03.19. 20:26:46

@Platonica: Alicanteben meg majd elmosott az aradas, hatalmas zivatar volt, kapaszkodtunk a berelt kocsiban, utlevel kezben, keszen kiugrani :-) aztan elcsendesult a vihar..a spanyolok rohangaltak, lapatoltak ki a vizet a pincekbol

Arthamyr 2019.03.19. 20:27:57

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos: Ez a PPP addig releváns, amíg valami miatt nem viheted el a pénzt az adott helyről. Szerencsére ez elég kevés országra igaz, na azokat célszerű elkerülni.
A szomszédunkban szingapúri orvostanhallgatók laknak, az egyiküknek az apja megvette a lakást. Ezeket a lakásokat az itteni átlagjövedelemből hitelre sem lehet megvenni, mert a szabályozás miatt nem adhat rá hitelt a bank. Ők meg hitel nélkül kicsengették, erre jó a szingapúri gazdagság, kb. akárhova is vetődnek a világban, sehol sem sokkolják őket az árak különösebben, a legtöbb helyen inkább olcsónak tűnik minden.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.03.19. 20:28:26

@Platonica: De igen. Sokszor honapokra elore kell venni jegyet. Vannak, akik megreszkirozzak az aznapi bejutast :)
itt van egy kis izelito a muzeumbol: www.youtube.com/watch?v=RRdLxfwnTgE

Shaktee 2019.03.19. 20:43:12

@Zsuzsi65: Jopofa a marx a pucer csajokkal kollázs :-)

Meghogy nincs kultura az allamokban :P

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.03.19. 20:59:17

@Shaktee: haha, azt a marx-osat ki sem szurtam a videon :)
Egyebkent aki szereti a modern muveszetet, LA-ben tobzodhat. De a klasszikus kepzomuveszetbol is van kinalat (na jo, EU-val nem versenyezhet :), pl. a Getty Museum (egyik kedvencem) gyujtemenyei v. Pasadena-ban a Norton Simon Museum vandor kiallitasai nagyon jok!
Szoval azert nem olyan kulturalis analfabeta LA, mint ahogy a sztereotipia tartja ;)

www.getty.edu/museum/
www.nortonsimon.org/exhibitions/current/

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.03.19. 21:32:27

@Arthamyr: Szerintem két ország jólétének összehasonlításahoz figyelembe kell venni az országokban jellemző árakat is. Erre jó a ppp alapú jövedelem, ami kiszűri az eltérő árak hatását.

Azt elfogadom, hogy egy jövedelemmaximalizalo, korlátok, akadályok és jelentős tranzakciós költségek nélkül költöző (hazát, telephelyet váltó) világpolgarnak mások a szempontjai, de itt most az a kérdés, hogy minek köszönhető, hogy előrébb tart ma Szingapúr, mint malajzia.

nyilván a bay area vagy New York is jóval magasabb jövedelmet tudna felmutatni, ha önálló állammá alakulna, mint a jelenlegi amerikai átlag (középnyugatostol, redneckestol). De ez nem annak a jele, hogy a jelenlegi USA valamit elront, amit a bay area-i állam jobban csinálna.

2019.03.19. 21:54:28

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos:

"Ami majdnem ugyanannyi mint a szingapúri közel 100 ezer dollaros GDP/fő/év ppp alapon."

Nem tudom. Én ezt találtam:

ASEAN ranking 2013-2014
Singapore
GDP per capita (PPP): $66,864

Kuala Lumpur, Malaysia
GDP per capita (PPP): $28,076

Forrás: www.skyscrapercity.com/showthread.php?p=129771555 , ami tovább hivatkozik ide: www.brookings.edu/research/global-metro-monitor/

Nem csekkoltam az adatokat, és sosem jártam Kuala Lumpurban, magamtól azért lennék szkeptikus, hogy szingapúr közelében járnak-e, mert szingapúr állati menőnek látszik felőlünk nézve, és nehéz elképzelni, hogy kuala lumpur is ilyen legyen. Arról hallana az ember. Persze, ez jó kövér érvelési hiba most tőlem: személyes kételyre nem alapozunk, kámpicsom, p.csába a hülye fejeddel.

Mindegy. Lehet, hogy neked van igazad, és nyilván a vásárlóerő is fontos felvetés, teljesen jogos.

De ahogy írtam, nem csak (és nem is elsősorban) a pénzre gondoltam. A pénzt/gazdagságot önmagában normális ember nem tartja se érdekesnek, se hivatkozási alapnak. Luxemburgról ismert (én is tudom), hogy baromi gazdagok, de ezenkívül semmi mást sem tudok róluk. Ja de, gyártanak szuper kis bélyegeket. Ennyi.

Szingapúr viszont gyakran elő szokott jönni, hogy úú, ezt úgy kéne csinálni, mint Szingapúr, vagy ááá, hát ez hogy sikerült Szingapúrban. Ugyanezt nem szoktam hallani bangkokkal meg chennaijal, csungkinggal kapcsolatban például, és kuala lumpurral, de egyébként luxemburggal kapcsolatban sem. Erre gondoltam. Szingapúr hivatkozási alap, a többi meg nem.

Persze ez meg anekdotikus evidencia, az, hogy én mit hallottam, az az én személyes kis harmadműveltségem meg megerősítési torzításom, teljesen igazad van, ezt is felírhatjuk a kárbament mondatok közé (amúgy van ott még, ahonnan ez jött).

Én annyit tudok mondani, hogy amikor eljöttem thaiföldkéről, kuala lumpur és szingapúr is szóba került, mint lehetséges lakhely, de kuala lumpur csak indirekten, nevezetesen hogy baromi sok célpont elérhető onnan könnyen/gyorsan/olcsón, és ezért akár ki is lehet bírni, szingapúr viszont saját magáért, mert f.sza. (Vagy legalábbis annak tűnt.) Chennai meg csungking se így, se úgy nem került szóba, ha esetleg ezen töprengsz.

Szingapúr az élhető városok toplistáján is szokott szerepelni (már nem az első 10-ben, hanem mittomén, az első 50-ben), és jogos, azon szerepel néha manchaster is meg budapest is, pedig hát előbb tenném a golyóimat satuba, mint hogy manchasterbe költözzek, budapest meg jááj, az összes szőröm kihullik tőle, de kuala lumpur nincs benn az első 100-ban még ázsiában sem. (Ami egyébként bazi kemény. Kéne abúzálnom egy kicsit azt a 100-as listát, mert magamtól azért nem tudnék 100 várost eléje... hm, sőt, tudok-e kapásból 100 ázsiai (nagy)várost... hm :fejvakar: ... de azért érted.)

Persze ezek is ilyen "élhetőség expat szemmel" listák, malájként kuala lumpur biztos tutibb, mint Oszaka. Jut eszembe, Oszaka is tök is menő(nek tűnt). Nehéz dolgok ezek.

Ami a rendőrállamot illeti, expat szemmel engem nem ijesztett meg annyira (Kína igen), és szívesen lehúznék ott 2-3-4 évet. Kuala lumpurban, mondjuk, 1-et, luxemburg meg még eddig nem merült fel. Pedig hé, bélyegek!!4!!!4 Na így.

Arthamyr 2019.03.19. 22:59:26

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos: Végülis lehet igazad, ha "országok jólétét" akarod összehasonlítani. Viszont ez a PPP érdekes dolog, mert nem ugyanarra költi a jövedelmét, akinek 30000 dollár jövedelme van, mint az, akinek 100000 (tehát ha PPP-zni akar valaki, szerintem nem feltétlenül lineárisnak kellene lennie a skálájának). És nem számol az adott csoporton belüli egyenlőtlenségekkel sem (ami kombinálva a nem lineáris skálával megintcsak felforgatná a dolgot). Aki meg Szingapúrba megy, az világpolgár. :)

Szerintem egy értelmetlen dolog "országok jólétét" összehasonlítani, mert igazából az egyének jóléte az, ami számít. Egyébként is a jólét túlmutat az anyagiakon, hiába keres valaki PPP 300k dollárt, ha aztán találnak nála egy füves cigit és kivégzik...

Csodabogár 2019.03.19. 23:00:15

@Platonica: Marakechben soha nem voltam, de a többi megvolt. Pont az Alhambra volt feltünő, mert ott többször is jártam régen és nyugodtan lehetett sétálgatni. Utoljára, mikor Embernek akartam megmutatni, elővétel ellenére hosszú várakozás a bejutásért és aztán vezető végighajtott minket az egészen, illetve nem egészen, mert volt amit simán kihagyott. Vezető nélkül nem lehetett bemenni.:-(

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.03.19. 23:35:01

@Nagy kámpics:
GDP ppp:
Singapore 90e
Malaysia:29e (érdekesség, hogy majdnem fillérre ugyanannyi mint Magyaro.-é)
en.m.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_GDP_(PPP)_per_capita

Itt pedig az olvasható, hogy Kuala Lumpur gdp-je a maláj átlag két és fél-háromszorosa (mondjuk itt nem ppp alapon mérnek, tehát emiatt lehet némi eltérés):
en.m.wikipedia.org/wiki/List_of_Malaysian_states_by_GDP

Lehet hogy keverem valamivel Szingapúrt, de az én fejemben az egy steril, rend alapú és a végletekig rendpárti high-tech pokol, 8000 fő per négyzetméter. Ahol zöldet legfeljebb a pláza vidámparkjaban látsz, közelebbről nézve kiderül, hogy az is egy műanyag pálmafa.
Bónuszkent megvesszoznek, ha valamit rosszul csinálsz (mondjuk füvet szivsz).

Ezzel szemben malajzia az a hely, ahol kalózok vannak, dzsungel, őserdő, ahol a majáli tigris (Sandokán) a veszélyes fenevadakkal küzd, és tigrisugrás közben a tőrével vágja fel a hasukat.
Na most ezek után csodálkozol hogy nem Szingapúrt választanám?

De az őszintén meglep, hogy benned egyáltalán felmerült hogy ilyen túlzsúfolt ázsiai betonrengetegbe temesd magad, mint amilyenek ezek a városok lehetnek. Hogy bírod akkor az azorikat? Ott 8000 ember az egész szigeten, ha van...

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.03.19. 23:35:11

@Arthamyr: persze, a statisztika már csak ilyen, engem is mérsékelten érdekel a hivatalos infláció, mert egész más a fogyasztói kosaram.
De eddig sajnos nem sikerült meggyőzni a statisztikai intézeteket, hogy ne átlagos kosarat, hanem az enyémet számolják.:) (Igaz, nem is nagyon igyekeztem.) Úgyhogy jobb híján marad a hivatalos infláció, ha összehasonlíthato számokat, adatsort akarok.

2019.03.20. 00:23:51

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos:

"Ahol zöldet legfeljebb a pláza vidámparkjaban látsz"

Nem, Szingapúr elég zöld. "Garden city" a beceneve, és ez náluk egy jó 50 éves kezdeményezés.

"Singapore is one of the greenest cities in the world, with parks and gardens occupying 47 percent of all land. (Compare that to 14 percent public green space in New York and 29 percent in Rio de Janeiro."

Most erre megint kereshetünk számokat, hogy mennyire zöld Bécs, Berlin, London vagy Budapest, az én szubjektív benyomásom az volt, hogy budapestnél sokkal-sokkal zöldebb, nyíltabb, fellélegzősebb, és ha van értelme ilyen sánta hasonlatoknak, akkor tök kis székesfehérváros, bár alighanem nekem lehet egy enyhe székesfehérvár-fétisem, mert lisszabon is teljesen arra emlékeztet.

És milyen különösek a szív kacskaringói: egyébként egyáltalán nem kedvelem székesfehérvárt.

De fontos, hogy honnan érkezik az ember. Fehérvárra én mindig Bp-ről, és nagy friss szippantás és mellkidüllesztés és ellazulás az egész (lisszabonba érkezni is ilyen mindig, az első 1 óra a legjobb, aztán a santa apollonia meg a többi a pofájába vág az embernek), és szingapúrba meg bangkokból mentem, és hát mit mondjak, bangkok a pokol kénköves seggluka. De egyébként nem: chennai meg csungking meg a hasonlók a pokol kénköves seggluka, _ahhoz_ képest bangkok nyilván tök puszilgatni való, szingapúr meg egyenesen virágos, andalgós kis kert.

De tényleg. Nekem, számomra, sokkal kevésbé nyomasztó, mint a hetedik kerület például. (Az ottani felszínes benyomásaim alapján. A hetedik kerületben laktam egy darabig, azt ismerem rendesebben.)

Az Azori az más.
Ez persze mind tök egyén- meg élethelyzetfüggő is. Ha visszakerülnék abba az élethelyzetembe (amit nem szeretnék), akkor inkább ott, mint itt. De ez már messzire vezet. Az biztos, hogy itt is, szingapúrban is szívesebben laknék, mint mondjuk, mittomén, svájcban. (Vagy székesfehérváron, ha már szóba került.) Nem'tom. Bonyi.

A maláj sandokánról meg eddig csak neoton famíliás benyomásom volt/van, de majd remélhetőleg bepótolásra kerül. :)

Bkkzol 2019.03.20. 06:25:47

Azért van nagy gazdagság és "békés együttlét" ,mert valóban kemény törvényekkel élnek. Nincs mellé duma, hogy " megélhetési bűnözés"... " csak gyógyászati célra használja a drogot....

adg 2019.03.20. 06:41:24

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos: egesz jo utjaink vannak bele a semmibe.
Egyebkent ez teny, hogy iszonyat penzt kell elegetni az infrastruktura meg egeszsegugy meg minden fenntartasan, meg hogy minden szart mindenhova ellogisztikazzanak valahogy, plane a fovaroson kivul eloszlo kb 60 ezer embernek a csekely 1,4 m km2-en. Es kb ugyanez van minden nagyobb allamban.

Amugy mindegy, ugyis megesz a pok mindenkit...

Manka80 (törölt) 2019.03.20. 07:58:51

Meglátásom szerint azért teljesen fölösleges volt a világ túlfelére elutaznod, hogy műanyag dobozban aludjál és múzeumok mű kiállításan bolyongjál.
A világlátás nem arról szól, amit megértettél belőle. Nem, még Szingapúrban sem.

seigyo_zoufukuki · densha.blog.hu 2019.03.20. 08:07:07

@Nagy kámpics: "Gondolom, lehetne itt párhuzamokat vonni, de nekem most ahhoz nincs kedvem. " - Ajánlom figyelmedbe György László és Veress József urak, valamint az Index írásait. Utóbbinak van politikai vonzata is, de ettől függetlenül is segíthet kontextusba helyezni Szingapúrt.

asz.hu/storage/files/files/penzugyiszemle/2013/gyorgy_veress_2013_1.pdf

index.hu/gazdasag/2016/10/26/orban_viktor_felreertett_rendszere/

A poszthoz:
"Tényleg olyan ez a város, mint egy tipikus ázsiai nagyváros, de kb. 100 évvel előrébb a jövőben." - Nem értek egyet, de nem csak most, úgy általában a mindenkori, Szingapúrt övező pátosszal nem. Főleg pl. a maláj - szingapúri szárazföldi határátkelés ragadt valahol a XX. század elején, úgyhogy ha a Casueway úgy akarja, akkor már JB-be is egész délelőttös program átjutni.

Ok, tiszta, kényelmes, közbiztonságos, de nem hiszem, hogy akár Tokió vagy valamelyik Japán nagyváros elmaradna e téren, illetve nem gondolom, hogy Szingapúr annyival tisztább vagy kényelmesebb, mint amennyivel sterilebb, mondhatni unalmasabb akár a japán, akár a dél-koreai vagy tajvani főrvárosnál. Jó... Tokióban nincsenek on-demand éjszakai buszok. Cserébe a szingapúriaknak már 100-200m legyaloglása is extrém erőfeszítéssé vált.

S mondom mindezt úgy, hogy személyesen ismerem a japán és asszony révén a szingapúri viszonyokat, mindennapokat.

Platonica 2019.03.20. 08:18:47

@Csodabogár: Ezt sajnalom! Gondolom, elfogytak a normal 15 euros jegyek aznapra, legalabbis csak igy tudom elkepzelni, h kotelezo volt a vezeto. Eleg szigoruan szabalyozzak, hany jegyet adnak el naponta, pont a tomeg elkerulese vegett.
Mondjuk, mi nem bantuk a 'private tour'-t, egy tunemenyes pasit fogtunk ki, intelligens volt, szofisztikalt, vegtelenul udvarias, tuti o is hozzajarult, h olyan jol sikerult a delutanunk:-)

@Manka80: az, hogy kinek mirol szol a vilaglatas, egyeni, nem? Vagy van ra eloiras, recept?:-D

Novák Aircraft Ferencné 2019.03.20. 09:59:39

A falanszter rideg, embertelen világa: tárolókban alszanak az emberek..

Arthamyr 2019.03.20. 11:13:26

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos: Igen, de mint mondtam, ez az összehasonlítás eleve értelmetlen, igaz, az már nem sokat ront rajta, hogy egy értelmetlen szám alapján teszed, mert nem nagyon lehet jobbat találni...

Pl. ez a @Nagy kámpics: által hozott adat is érdekes:
"Singapore is one of the greenest cities in the world, with parks and gardens occupying 47 percent of all land. (Compare that to 14 percent public green space in New York and 29 percent in Rio de Janeiro."
Baromira nem mindegy, hogy az 53%-on felhőkarcoló vagy egyszintes ház áll (az egyéb dolgok pl. utak mellett), és hogy a 47% zöld hitvány mesterséges park csenevész kis bokrokkal, kitaposott fűvel, vagy erdő 20+ méter magas fákkal.
Ennél kb. többet adok a személyes benyomására, mert nem érdekel, ha 47% park, ha emellett aki odamegy, az nem ezt érzékeli.

Az adatoksorokkal az a gond, hogy értelmezni kell őket, kontextusba helyezni, és így a jelentésük teljesen megváltoztatható. Persze, jó ha valaki adatokat hoz a érvei, véleménye alátámasztására, de önmagában pár adat nem jelent semmit.

2019.03.20. 11:18:40

Szingapúr, mint ország 50 éve létezik és azóta független. Magyarország pedig 1100 éves, de ha nagyon kukacoskodok, akkor 30 éve szabad és független.
Tehát jobbik esetben a 20 év alatt 100 évet vertek ránk.
De az a lényeg, hogy mi verhetjük a mellünket az 1100 évért. Pedig ott is 50 éve egy Orbánhoz hasonló uralkodó család van és érdekes módon vegyes a népesség mind vallásilag, mind etnikailag. Vajon hol ronthatták szegények, pedig tanulhatnának tőlünk.
Egyébként ott is lazulnak már a szigorú szabályok, ez pár év alatt is észrevehető volt.

Tamáss 2019.03.20. 11:48:40

Ami nekem megmaradt SG-ból:
- Metron mindenhol kintvan ha bármi törvénytelent látszi whatsappolj nekünk
- Tiszta, kivéve vasárnaponként mikor a maláj anyukák kirajzanak.
- Érdemes felmenni az 1Altitude-be, jó lenézni onnan a városra és minden nevezetességére :) (itt valaki egy zsepit eleresztett a levegőbe, egyből két biztonsági körbevette hogy ezt miért is)
- Esőerdője egész jó, bár mikor BT hangszoróval túráznak elég fura
- Noha elvileg 10 évesnél régebbi autó nem lehet, némelyik taxinál úgy éreztük mindjárt elhagyjuk a hátsó futóművet
- Gyorskaják közül a subway a legjobb
Tömegközlekedés nagyon jó és könnyü használni
- China New ünneplése után rendesen népterelés volt az F1 pályáról kb libasorba, gépfegyveres őrök még a metronál is.
- Beteg dolog ez a "We are together"

és még sok már ami nem jut hirtelen eszembe :)

adg 2019.03.20. 11:56:28

@Arthamyr: Eleg sok meglehetosen latvanyos park van, rendes fakkal, buja novenyzettel. Az utcakon is sok helyen baromi zold. Lanyaim mar megjartak, tetszett nekik, a kepeik is tele vannak zolddel, meg muzeummal. :) Kiegett fu nincs, nehez is lenne azon a kliman, meg elegge figyelnek az ilyesmire.
Es kozel van hozzank, alig 4 ora repules, ugyanannyi, mint a szomszed varos orszagon belul kb.
Mondjuk lakni en se biztos, hogy oda mennek, ha barhova mehetnek.

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.03.20. 13:51:46

@adg: akkor nálatok legalább jók az utak. Persze, a trópusokon nem kell számolni a permafrosttal. Kanadában komplett sztradak vannak kavics burkolattal, pl. A demszky highway, potkerek melegen ajánlott, lehetőleg több is.
en.m.wikipedia.org/wiki/Dempster_Highway

Mellette természetes erdő, harom-otcenti magas fenyvesekkel.

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.03.20. 13:51:53

@Arthamyr:
' nem mindegy, hogy az 53%-on felhőkarcoló vagy egyszintes ház áll'
Elhanyagolható számú világvárosban fogsz egyszintes házakat találni, ahol mégis, ott még azt fogod kívánni, bárcsak felhőkarcolók lennének a helyükön (indiai slum). :)

' hitvány mesterséges park csenevész kis bokrokkal, kitaposott fűvel, vagy erdő 20+ méter magas fákkal.'
Amit mondasz az elvileg jogos, de nem hinném hogy a létező metropoliszokban a parkok jelentős része erdő lenne. A budapesti második kerület Mátyás király vadasparkjaval meg a több száz hektár, xx. Századi európai szemmel nézve első osztályú erdővel rendkívüli kuriózum. Nem is nevezném parknak.

Meg remélem a másik véglet se gyakori, hogy a parkok nagy része zöld sivatag, angol / benzinkut-gyep lenne.

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.03.20. 13:51:55

@Nagy kámpics: jártál már Svájcban?
Nem túl sok az azori eső?

Arthamyr 2019.03.20. 14:37:24

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos: "Elhanyagolható számú világvárosban fogsz egyszintes házakat találni, ahol mégis, ott még azt fogod kívánni, bárcsak felhőkarcolók lennének a helyükön (indiai slum). :)" - Pont Dublinban ez egy kellemes dolog, hogy "alacsony", emiatt kevésbé tűnik zsúfoltnak. Ez elég kontraszt pl. Budapesthez képest is. Más kérdés, hogy nem feltétlenül világváros...
Egyébként megint lényegtelen a dolog, csak arra akartam rámutatni, hogy a 47% (az adat) nem jelent sokat önmagában, és lehet, hogy érzetre egy "25%-os" város kevésbé tűnik zsufolt betondzsungelnek.

Arthamyr 2019.03.20. 14:38:34

@adg: Elhiszem, nem azért mondtam.

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.03.20. 16:11:05

@adg: nem szeretnének a gyerekek Magyarországon élni? Most friss élményeket is szereztek meg biztos emlékeik is vannak korábbról.

montroyal ( CAN qc) 2019.03.20. 20:04:57

Az ár nagyjából 11.000 HUF/éjszaka, ami a költségvetésem sokszorosa, de ki szerettem volna próbálni, legalább egyszer

na igy vagyok minden alkalommal a Marina Sand hotellel .. majd egyszercsak .. amikor lesz 500-1000$ egy éjszakara

2019.03.20. 21:00:26

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos:

" jártál már Svájcban?"

Nem, eddig még nem merült fel úti célként.

Azorin meg néha sok az eső, igen, de az állandó pára jobban zavar. Penész meg moha meg felhőpamacs mindenhol. :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása