Hát szeptember van. Márpedig ha szeptember van, akkor kezdődik az iskola (van, ahol már el is kezdődött), úgyhogy ezen a vasárnapon mi is részben ezzel foglalkozunk, méghozzá egyenesen Új-Zélandról. Aztán megpróbálunk újrakezdeni Skóciában és ellátogatunk egy felettébb sajátos koncertre is Japánban.
Hosszú csend után megújult Pappito blogja, ráadásul új poszt is akad rajta, ráadásul érdekes is, hiszen az elsőszülött gyermek középiskolába megy jövőre, szóval éppen ideje volt megnézni, milyen lehetőségei vannak. A magyar oktatási intézményekhez szokott, gyengébb idegzetű olvasók akár át is ugorhatják az első ajánlót.
„Három intézményt voltunk bátrak megtekinteni, és bár az első kettő vonzáskörzetébe sajnos nem esünk bele, azért jelentkezni ér, maximum nem jutunk be, ez helytől meg a csillagok állásától függ. Na nézzük sorban.
Westlake Girls
Részt vettünk az iskolai nyílt napon, amikor meg lehet nézni az egész iskolát és mindenki mindenféle szépeket mond az intézményről. Nekem mondjuk már az áltisi meg az intermediate is tetszett, meg ami a fő, a gyereknek is, ez meg ugyan csak lány iskola, de igen jó eredményei vannak és messze átlag fölötti a továbbtanulóik száma és mi szeretnénk, ha a gyerek egyetemre menne, ha majd nagy lesz.
Ez úgy megyen, hogy a menedzsment elmeséli a szép eredményeket, aztán a gyerekrabszolgák körülvezetnek mindenféle termekben és akkor meg lehet nézni, hogy mi mindennel tud a gyerek foglalkozni, ahelyett, hogy Kossuth dédanyjának a születési évét magolná be.
Vannak kötelező elemek, meg ahogy haladnak, lehet felvenni mindenféle tárgyakat, nyelveket, hangszert, sportokat, stb. Az üzemlátogatás során mindenkitől lehet kérdezni, a kísérőgyerektől is meg a tanaraktól is. (...)
A sulinak van 8 fedett netball pályája, 6 fedett teniszpályája, két focipályája, uszodája, automatán vizesedő olimpiai gyephoki pályája műfűvel, amit ki is lehet világítani az éccakai gyephokihoz (de a választható alapsportok között van a golf, lovaglás, windsurf, kosárlabda, stb.), négy kórusa, tucatnyi zenekara, (a templomi orgonán és a skótdudán kívül minden hangszer elérhető, tanulható) tánc, dráma, tudományos laborok (fizika, kémia, biosz), computer science+electronics, meg egy olyan asztalosműhely, hogy elsírod magad, plusz a tech tartalmazz a 3D nyomtatástól a lézergravírozásig a mindent IS. (...)
Ez NZ legnagyobb lányiskolája, kb. kétezer gyerek jár ide, ebből 250 fizetős külföldi diák. Sokat követelnek és sokat adnak. Nejjel csendben sírdogáltunk, visszagondolva az iskolákra, ahova mi jártunk, majdnem ott helyben beiratkoztunk, de nem lehetett. Szerintem Nóra néni, egykori ének-zene tanárom azonnal öngyilkos lenne, ha meglátná, hogy hogy megy errefelé a zenetanulás. (...)
Takapuna Grammar
Ez a suli is nagyjából ugyanazt nyújtja, mint a másik, kisebb eltérésekkel, tekintve, hogy ez koedukált iskola, itt van pl. rögbi. Meg fiúk. A könyvtár itt is állatjó, kis puha-párnás sarokszobával meg kompóteres másik sarokkal, együtt dolgozós asztalokkal meg „hagyjatokolvasni” elvonulós izékkel, a könyvtárosnéne szerint ez a social hub, ide járnak a kölykök bandázni.
Természetesen itt is van minden ami a másikban, hard tech (fúrás-faragás) meg textil meg konyha meg kajak meg vitorlás meg medence meg énekkar meg tánc meg dráma meg kórus meg big band meg nyelvoktatás meg elég alapos(nak tűnő) social studies. (...)
De ami mindent vitt az a hospitality konyha, ezt sok kis kifőzde megirigyelné, és tartozik hozzá egy felszolgálós gyakorlópálya, ha valaki a vendéglátásban akarna továbbmenni és meg akarja tanulni, hogy melyik a bouillon spoon. (...)
Glenfield College
A harmadik iskola, amit megnéztünk, ez a másik kettővel ellentétben közel van hozzánk, viszont kicsit másféle, mint az előző kettő. Ez is koedukált, mint a második volt, viszont sokkal kisebb, csak kb. ötszáz gyerek jár ide.
Meg ez az iskola nem a szipiszupi decile 10, hanem csak decile 6 besorolású, úgyhogy a nyílt napon sokkal kevésbé volt reprezentálva a kézműves kávét kortyolgató, activewear-ban meg kiskosztümben grasszáló bmw-s anyuka.
Ez a suli nem olyan erős az egyetemi továbbtanulásban, viszont nagyon komoly karriermenedzsment része van, és nagyon komoly felkészítő munkát végez, hogy szakmát tanulj és szakirányú középfokú végzettséggel menj ki az életbe, ha úgy döntesz, hogy ez a te utad.
Plusz az iskolában van szakmai felnőttoktatás, ami minket speciel most nem érdekel, de van. A végzősök hatvan százaléka megy tovább a felsőoktatásba, ami lényegesen alacsonyabb, mint a másik két iskola számai (85-90%).
Ami erős az a performing arts és dráma (szép színháztermük van), itt is van hospitality ahonnan tovább lehet menni a pincnökség, chefség vagy az étteremvezetés felé vagy a szakirányú felsőoktatásba.
A hard tech nagyon penge, az asztalos és fémmegmunkálós műhely mellett van egy boatbuilding tantárgy és van járműipari rész, garázzsal, ha az ember gépészetet vagy autószerelészetet akar tanulni.(...)
Kicsit olyan érzésem volt, hogy a gimi meg az általános műszaki szakközép lenne összegyúrva, az egészet egy tök lelkes tanári csapat tolja. Igazából azért mentünk el, hogy kiderüljön, hogy mekkora a baj, ha a gyerek nem kerül be a másik kettőbe, de úgy tűnik nem lenne vész akkor sem, ha ide járna, most sokkal nyugodtabbak vagyunk."
A teljes posztot jó sok képpel itt találjátok, akinek kötélből vannak az idegei ne hagyja ki! (A többiek se…)
Újrakezdés Glasgowban
Feri világgá ment, és eközben akadtak némi nehézségei. Végül a skóciai Glasgowban kötött ki, és most röviden összegezte, hol is tart.
(Fotó: pixabay.com/Kamyq)
„Földöntúlian csodálatos baráti segítséggel sikerült Glasgowba költöznöm. Kivettem egy apró szobát Rutherglenben, ami hivatalosan nem Glasgow, de a ház három mérföldre van a belvárostól, úgyhogy gyakorlatilag mégiscsak.
A körülmények nagyvonalú kompromisszumkészséget követeltek, amivel a népszerű tévhitek ellenére minden kétséget kizárólag rendelkezem.
Itt tartózkodásom harmadik hónapjában szert tettem egy félállásra is (sajnálom, újabb velem kapcsolatos prekoncepciókat fogok most lerombolni), aminek a keretében brit cégeket kellett felhívnom és rávenni a vezetőséget, hogy 20-30 perces kérdőívekre válaszoljon nekem, telefonon.
Ha másnak nem is nagyon, ez kifejezetten jót tett az angoltudásomnak, bár nem tartott sokáig, tekintve, hogy június közepén leépítettek, elegendő mennyiségű munka híján. Július elején pedig a szobámat is felmondták (rajtam kívül álló okokból) augusztus 17-ével.
Magyarul: nem sikerült megoldanom az anyagi helyzetemet. Csak ezt most megfejeltem egy súlyosabb depresszióval, mert Feri nem kispályázik.
Tévedtem Glasgow-val kapcsolatban?
- Nem. Két év Berlin alatt egyetlen állásinterjúm se volt, itt 5 hónap alatt volt három, az egyik helyre fel is vettek. Az élet olcsóbb, mint Berlinben, és szobát is sokkal nagyobb eséllyel lehet találni, ráadásul jóval kevesebb feltételnek kell megfelelni.
Akkor miért vagyok ismét lehetetlen helyzetben?
- Mert a nagyvonalú anyagi segítség, amit kaptam, abban segített, hogy ideérjek, de arra már nem volt elég, hogy elinduljak (és ezt tényként közlöm, nem hálátlanságból).”
A teljes posztot itt olvashatjátok el.
A bálvány
Ha nyár, akkor fesztiválok, így van ez nem csak Magyarországon, de a világ túlsó végén, Japánban is, ahol Tshabee ment ki a Tokiói Idolra és felettébb érdekes tapasztalatokkal gazdagodott.
„Eleve kíváncsi voltam rá, hogy hogy lehet egy ilyet összehozni egy hatalmas épületekkel tömött negyedben. Meg ezt a "zenei" irányzatot nem is ismerem annyira, na meg a közönség keménymagján is akartam röhögni egy jót, úgyhogy kaptam az alkalmon.
Ráadásul a barátnőm is szó nélkül elengedett, illetve annyit mondott, hogy „Szívem, menj nyugodtan, de estére lecserélem a zárat a bejárati ajtón, úgyhogy többet nem jössz haza.”... :D
Tudniillik az „idol”, azaz magyarul „bálvány” egy olyan ágazat a popzenén belül, ahol az előadók mind 14-20 éves kislányok, és egy csapatban a producertől függően 1-től végtelensokig mindenféle létszámú formáció van.
Mindegyik formáció valami CD-ről szóló zenére énekel rá, és közben valami egyentáncot lejtenek. A legtöbb képviselőjüket eddig Japánban és Dél-Koreában láttam, de biztos máshol is felütötte már a fejét a jelenség.
A legismertebb ilyen lánycsapat az AKB 48, amelyiknek a 48 tagját minden évben közönségszavazással választják ki a rengeteg fiókcsapata tagjai közül. Amúgy talán pont a múlt hónapban adták a tévében ezt a szavazást, kb. olyan, mint egy szépségversennyel leöntött Való Világ beszavazó show. :D (...)
Ezt csak azért írtam le ilyen részletességgel, mert ebből talán már lehet sejteni, hogy az „idol” iparágban maga a zene másodlagos, inkább a lányok kinézetét próbálják pénzzé tenni. A fellépőruhák is ehhez a koncepcióhoz igazodnak: kötelező elem a miniszoknya és a tánc közben az alóla előbukkanó bugyi. (...)
Nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy mennyire szerencsétlen nyomorult emberek éltetik ezt az ipart. Akik a való életben képtelenek normális kapcsolatot kialakítani az ellenkező nemmel, és abban látják az egyetlen reményüket egy cuki barátnő felszedéséhez, hogy ezekre a csapatokra áldozzák az összes pénzüket meg idejüket. És az ő szerencsétlenségükön keres egy halom ember egy halom pénzt. Bevallom, ez a gondolat eléggé lehangolt...”
A teljes posztot itt olvashatjátok el és nézhetitek végig.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek