oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. szeptember 02. 06:30,  Gimiválasztás Új-Zélandon 64 komment

2018. szeptember 02. 06:30 Határátkelő

Gimiválasztás Új-Zélandon

Hát szeptember van. Márpedig ha szeptember van, akkor kezdődik az iskola (van, ahol már el is kezdődött), úgyhogy ezen a vasárnapon mi is részben ezzel foglalkozunk, méghozzá egyenesen Új-Zélandról. Aztán megpróbálunk újrakezdeni Skóciában és ellátogatunk egy felettébb sajátos koncertre is Japánban.

uj-zeland_suli.jpg

Hosszú csend után megújult Pappito blogja, ráadásul új poszt is akad rajta, ráadásul érdekes is, hiszen az elsőszülött gyermek középiskolába megy jövőre, szóval éppen ideje volt megnézni, milyen lehetőségei vannak. A magyar oktatási intézményekhez szokott, gyengébb idegzetű olvasók akár át is ugorhatják az első ajánlót.

„Három intézményt voltunk bátrak megtekinteni, és bár az első kettő vonzáskörzetébe sajnos nem esünk bele, azért jelentkezni ér, maximum nem jutunk be, ez helytől meg a csillagok állásától függ. Na nézzük sorban. 

Westlake Girls 

Részt vettünk az iskolai nyílt napon, amikor meg lehet nézni az egész iskolát és mindenki mindenféle szépeket mond az intézményről. Nekem mondjuk már az áltisi meg az intermediate is tetszett, meg ami a fő, a gyereknek is, ez meg ugyan csak lány iskola, de igen jó eredményei vannak és messze átlag fölötti a továbbtanulóik száma és mi szeretnénk, ha a gyerek egyetemre menne, ha majd nagy lesz.

Ez úgy megyen, hogy a menedzsment elmeséli a szép eredményeket, aztán a gyerekrabszolgák körülvezetnek mindenféle termekben és akkor meg lehet nézni, hogy mi mindennel tud a gyerek foglalkozni, ahelyett, hogy Kossuth dédanyjának a születési évét magolná be. 

Vannak kötelező elemek, meg ahogy haladnak, lehet felvenni mindenféle tárgyakat, nyelveket, hangszert, sportokat, stb. Az üzemlátogatás során mindenkitől lehet kérdezni, a kísérőgyerektől is meg a tanaraktól is. (...) 

A sulinak van 8 fedett netball pályája, 6 fedett teniszpályája, két focipályája, uszodája, automatán vizesedő olimpiai gyephoki pályája műfűvel, amit ki is lehet világítani az éccakai gyephokihoz (de a választható alapsportok között van a golf, lovaglás, windsurf, kosárlabda, stb.), négy kórusa, tucatnyi zenekara, (a templomi orgonán és a skótdudán kívül minden hangszer elérhető, tanulható) tánc, dráma, tudományos laborok (fizika, kémia, biosz), computer science+electronics, meg egy olyan asztalosműhely, hogy elsírod  magad, plusz a tech tartalmazz a 3D nyomtatástól a lézergravírozásig a mindent IS. (...) 

Ez NZ legnagyobb lányiskolája, kb. kétezer gyerek jár ide, ebből 250 fizetős külföldi diák. Sokat követelnek és sokat adnak. Nejjel csendben sírdogáltunk, visszagondolva az iskolákra, ahova mi jártunk, majdnem ott helyben beiratkoztunk, de nem lehetett. Szerintem Nóra néni, egykori ének-zene tanárom azonnal öngyilkos lenne, ha meglátná, hogy hogy megy errefelé a zenetanulás. (...) 

Takapuna Grammar 

Ez a suli is nagyjából ugyanazt nyújtja, mint a másik, kisebb eltérésekkel, tekintve, hogy ez koedukált iskola, itt van pl. rögbi. Meg fiúk. A könyvtár itt is állatjó, kis puha-párnás sarokszobával meg kompóteres másik sarokkal, együtt dolgozós asztalokkal meg „hagyjatokolvasni” elvonulós izékkel, a könyvtárosnéne szerint ez a social hub, ide járnak a kölykök bandázni. 

Természetesen itt is van minden ami a másikban, hard tech (fúrás-faragás) meg textil meg konyha meg kajak meg vitorlás meg medence meg énekkar meg tánc meg dráma meg kórus meg big band meg nyelvoktatás meg elég alapos(nak tűnő) social studies. (...) 

De ami mindent vitt az a hospitality konyha, ezt sok kis kifőzde megirigyelné, és tartozik hozzá egy felszolgálós gyakorlópálya, ha valaki a vendéglátásban akarna továbbmenni és meg akarja tanulni, hogy melyik a bouillon spoon. (...) 

Glenfield College 

A harmadik iskola, amit megnéztünk, ez a másik kettővel ellentétben közel van hozzánk, viszont kicsit másféle, mint az előző kettő. Ez is koedukált, mint a második volt, viszont sokkal kisebb, csak kb. ötszáz gyerek jár ide. 

Meg ez az iskola nem a szipiszupi decile 10, hanem csak decile 6 besorolású, úgyhogy a nyílt napon sokkal kevésbé volt reprezentálva a kézműves kávét kortyolgató, activewear-ban meg kiskosztümben grasszáló bmw-s anyuka. 

Ez a suli nem olyan erős az egyetemi továbbtanulásban, viszont nagyon komoly karriermenedzsment része van, és nagyon komoly felkészítő munkát végez, hogy szakmát tanulj és szakirányú középfokú végzettséggel menj ki az életbe, ha úgy döntesz, hogy ez a te utad. 

Plusz az iskolában van szakmai felnőttoktatás, ami minket speciel most nem érdekel, de van. A végzősök hatvan százaléka megy tovább a felsőoktatásba, ami lényegesen alacsonyabb, mint a másik két iskola számai (85-90%). 

Ami erős az a performing arts és dráma (szép színháztermük van), itt is van hospitality ahonnan tovább lehet menni a pincnökség, chefség vagy az étteremvezetés felé vagy a szakirányú felsőoktatásba. 

A hard tech nagyon penge, az asztalos és fémmegmunkálós műhely mellett van egy boatbuilding tantárgy és van járműipari rész, garázzsal, ha az ember gépészetet vagy autószerelészetet akar tanulni.(...) 

Kicsit olyan érzésem volt, hogy a gimi meg az általános műszaki szakközép lenne összegyúrva, az egészet egy tök lelkes tanári csapat tolja. Igazából azért mentünk el, hogy kiderüljön, hogy mekkora a baj, ha a gyerek nem kerül be a másik kettőbe, de úgy tűnik nem lenne vész akkor sem, ha ide járna, most sokkal nyugodtabbak vagyunk." 

A teljes posztot jó sok képpel itt találjátok, akinek kötélből vannak az idegei ne hagyja ki! (A többiek se…)

Újrakezdés Glasgowban 

Feri világgá ment, és eközben akadtak némi nehézségei. Végül a skóciai Glasgowban kötött ki, és most röviden összegezte, hol is tart.

skocia_glasgow_foto_pixabay_com_kamyq.jpg(Fotó: pixabay.com/Kamyq)

„Földöntúlian csodálatos baráti segítséggel sikerült Glasgowba költöznöm. Kivettem egy apró szobát Rutherglenben, ami hivatalosan nem Glasgow, de a ház három mérföldre van a belvárostól, úgyhogy gyakorlatilag mégiscsak. 

A körülmények nagyvonalú kompromisszumkészséget követeltek, amivel a népszerű tévhitek ellenére minden kétséget kizárólag rendelkezem. 

Itt tartózkodásom harmadik hónapjában szert tettem egy félállásra is (sajnálom, újabb velem kapcsolatos prekoncepciókat fogok most lerombolni), aminek a keretében brit cégeket kellett felhívnom és rávenni a vezetőséget, hogy 20-30 perces kérdőívekre válaszoljon nekem, telefonon. 

Ha másnak nem is nagyon, ez kifejezetten jót tett az angoltudásomnak, bár nem tartott sokáig, tekintve, hogy június közepén leépítettek, elegendő mennyiségű munka híján. Július elején pedig a szobámat is felmondták (rajtam kívül álló okokból) augusztus 17-ével.

Magyarul: nem sikerült megoldanom az anyagi helyzetemet. Csak ezt most megfejeltem egy súlyosabb depresszióval, mert Feri nem kispályázik.

Tévedtem Glasgow-val kapcsolatban? 

- Nem. Két év Berlin alatt egyetlen állásinterjúm se volt, itt 5 hónap alatt volt három, az egyik helyre fel is vettek. Az élet olcsóbb, mint Berlinben, és szobát is sokkal nagyobb eséllyel lehet találni, ráadásul jóval kevesebb feltételnek kell megfelelni. 

Akkor miért vagyok ismét lehetetlen helyzetben? 

- Mert a nagyvonalú anyagi segítség, amit kaptam, abban segített, hogy ideérjek, de arra már nem volt elég, hogy elinduljak (és ezt tényként közlöm, nem hálátlanságból).” 

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

A bálvány 

Ha nyár, akkor fesztiválok, így van ez nem csak Magyarországon, de a világ túlsó végén, Japánban is, ahol Tshabee ment ki a Tokiói Idolra és felettébb érdekes tapasztalatokkal gazdagodott.

tokio_fesztival.jpg

„Eleve kíváncsi voltam rá, hogy hogy lehet egy ilyet összehozni egy hatalmas épületekkel tömött negyedben. Meg ezt a "zenei" irányzatot nem is ismerem annyira, na meg a közönség keménymagján is akartam röhögni egy jót, úgyhogy kaptam az alkalmon. 

Ráadásul a barátnőm is szó nélkül elengedett, illetve annyit mondott, hogy „Szívem, menj nyugodtan, de estére lecserélem a zárat a bejárati ajtón, úgyhogy többet nem jössz haza.”... :D 

Tudniillik az „idol”, azaz magyarul „bálvány” egy olyan ágazat a popzenén belül, ahol az előadók mind 14-20 éves kislányok, és egy csapatban a producertől függően 1-től végtelensokig mindenféle létszámú formáció van. 

Mindegyik formáció valami CD-ről szóló zenére énekel rá, és közben valami egyentáncot lejtenek. A legtöbb képviselőjüket eddig Japánban és Dél-Koreában láttam, de biztos máshol is felütötte már a fejét a jelenség. 

A legismertebb ilyen lánycsapat az AKB 48, amelyiknek a 48 tagját minden évben közönségszavazással választják ki a rengeteg fiókcsapata tagjai közül. Amúgy talán pont a múlt hónapban adták a tévében ezt a szavazást, kb. olyan, mint egy szépségversennyel leöntött Való Világ beszavazó show. :D  (...) 

Ezt csak azért írtam le ilyen részletességgel, mert ebből talán már lehet sejteni, hogy az „idol” iparágban maga a zene másodlagos, inkább a lányok kinézetét próbálják pénzzé tenni. A fellépőruhák is ehhez a koncepcióhoz igazodnak: kötelező elem a miniszoknya és a tánc közben az alóla előbukkanó bugyi. (...) 

Nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy mennyire szerencsétlen nyomorult emberek éltetik ezt az ipart. Akik a való életben képtelenek normális kapcsolatot kialakítani az ellenkező nemmel, és abban látják az egyetlen reményüket egy cuki barátnő felszedéséhez, hogy ezekre a csapatokra áldozzák az összes pénzüket meg idejüket. És az ő szerencsétlenségükön keres egy halom ember egy halom pénzt. Bevallom, ez a gondolat eléggé lehangolt...”

A teljes posztot itt olvashatjátok el és nézhetitek végig.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: oktatás blogajánló Japán Új-Zéland Skócia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr714213991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Olliék 2018.09.02. 06:56:48

Ezek a gimik szuperek lehetnek. Én is azonnal beiratkoznék.
Glasgow... Eccer-eccer oké,hogy segítenek, de hogy Berlinben nincs munka, azt nehezen hiszem el. Plàne hogy a 82 milliòs németorszàgban rengeteg àllàst hirdetnek.

Golf2 2018.09.02. 07:41:54

Kossuth legalább olyan fontos a középiskolában mint 1 asztalosműhely.

Bredpitt Monika 2018.09.02. 11:33:21

pappito, pont most néztem rá a blogodra egy két hete talán, rég láttalak errefelé, pont jó, hogy suliról van szó, mielőtt ránéztem a blogra belefutottam egy cikkbe, amiből íme, egy részlet:

"A különböző alapítványok sokszor hatalmas hiányokkal találkoznak a gyermekotthonok, iskolák felszereltségében, szeretnének segíteni, de ez néha egyáltalán nem megy gördülékenyen.

Az intézmény igazgatója általában örül az adományoknak, a fenntartó, a Klebelsberg Központ (Klik) vagy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) viszont már kevésbé, ugyanis azt érzik, hogy az adomány fogadásával azt közvetítik, hogy az állam nem tudja ellátni a feladatát.

Ez a helyzet ráadásul nem kizárólag az állami fenntartású intéményeknél van így, hanem azoknál az alapítványi vagy egyesületi tulajdonú intézményeknél is, amelyek állami normatívát kapnak a működésükhöz fejkvóta alapján."

folyt köv

Bredpitt Monika 2018.09.02. 11:36:13

folytatás:

"Ami még ennél is nagyobb probléma, hogy például, ha a gyermekotthonok adományt fogadnak el, akkor azt le kell írniuk a költségvetésükből, és a normatíva mellett kevesebb plusz támogatást kapnak az államtól. Nincs törvénybe foglalva, hogy az intézmények nem fogadhatnak adományt, a fent leírt okok miatt azonban inkább nem teszik, hiába lenne szükség új konyhabútorra vagy mosógépre.

Az Age of Hope vezetője, Tóth Ákos rendszeresen találkozik azzal a problémával, hogy az iskolák nem fogadják el az adományaikat, rendszerint a fenntartóra hivatkozva. Pedig többnyire olyan szegény iskolákat keresnek meg, ahol biztosan szükség lenne segítségre, például olyanokat, ahol a diákok télen a tesiórákon gyűjtenek fát, hogy legyen mivel fűteni az iskolát.

Van olyan iskolaigazgató, akivel titokban, sötét parkolókban találkozunk, hogy tiszítótszereket, vécépapírt adjunk neki, mert az iskolában nincs erre pénz"

így épül Magyarország

Bredpitt Monika 2018.09.02. 11:46:50

"áltisi "

te jó ég! mínusz ezer pont, reggeli fejtörőnek mondjuk jó volt

Bredpitt Monika 2018.09.02. 11:48:12

" Kossuth dédanyjának a születési évét magolná be. "

nekünk azt nem kellett megtanulni, legalábbis nem emlékszem, haha

Bredpitt Monika 2018.09.02. 12:02:50

"A sulinak van 8 fedett netball pályája, 6 fedett teniszpályája, két focipályája, uszodája, automatán vizesedő olimpiai gyephoki pályája műfűvel, amit ki is lehet világítani az éccakai gyephokihoz (de a választható alapsportok között van a golf, lovaglás, windsurf, kosárlabda, stb.), négy kórusa, tucatnyi zenekara, (a templomi orgonán és a skótdudán kívül minden hangszer elérhető, tanulható) tánc, dráma, tudományos laborok (fizika, kémia, biosz), computer science+electronics, meg egy olyan asztalosműhely, hogy elsírod magad, plusz a tech tartalmazz a 3D nyomtatástól a lézergravírozásig a mindent IS. (...) "

ne dicsekedj, nekünk meg ilyen van:

nyomorszeleblog.hvg.hu/2018/08/12/642-videkfejlesztes-stadionnal/

egy részlet a linkből (fontos, hogy tudjátok, itt is épülnek dolgok)

"Elképedve hallom, mennyibe került ez a stadion is. Már a tervezett költség sem volt semmi, a vége meg egészen elképesztő. 120 millió forintból 2 milliárd 470 millió lett. És nem egy lenyűgöző sportteljesítményt nyújtó csapat edzhet itt, én ugyan nem követem a focit, de most olvastam, hogy utolsó helyezettek a bajnokságban, bár utolsónak is kell lenni valakinek, nem is ez dühít. Hanem ez a fókusz. Hogy az Észak-Alföldi régió, ami az Unió 8. legszegényebb régiója, most, ezzel a stadionnal gazdagodott."

Bredpitt Monika 2018.09.02. 12:04:32

" A magyar oktatási intézményekhez szokott, gyengébb idegzetű olvasók akár át is ugorhatják az első ajánlót."

nem ugrottam át, bár gyenge idegzetű vagyok, ha sokáig itt maradok idegzetem sem lesz

Bredpitt Monika 2018.09.02. 12:07:46

Glasgow a skóciai utunk utolsó állomása volt 98 ban, barátnőmmel mentem tíz napra, szállásunk nem volt sehol, ott vadásztunk egy fekvőhelyre,

életem legjobb bulija volt az a karaoke bár, ahol utolsó este ültünk délután 3 tól éjfélig, őstehetség volt mindenki aki a színpadon énekelt........

Csodabogár 2018.09.02. 12:57:23

Iskola nem érdekel. A nagy kihívás szerintem, hogy ha minden csoda iskola nélkül is megállja valaki a helyét az életben.
Berlin- Glasgow nekem teljesen érthetetlen. Nem hiszem el, hogy ha valaki nagyon akar nem talál munkát. Lehet, hogy álmai állását nem találja meg, de azért átmenetileg valamit biztos lehet találni, ha meg van az akarat hozzá.
Japánba szivesen mennék, biztos rengeteg érdekes és szép látnivaló van, de ilyen hülyeségekkel nem tölteném az időm, az biztos.

Bredpitt Monika 2018.09.02. 13:25:28

@Bredpitt Monika: na jó, nem mindenki, egy srác Freddie Mercury-val próbálkozott, annyira szar volt, hogy tapsviharral zárta a dalt....

Din Serpahis 2018.09.02. 13:44:59

Az AKB48at én is nagyon bírom, Yuko Oshimat pl siman feleségül venném, nem lennék már nős :D

gabors 2018.09.02. 14:33:07

"aztán a gyerekrabszolgák körülvezetnek"

ez mar megerte ... !!!! hogy eddig elolvastam ...

amugy most talaltunk valami kis allatot vagy a macskak vagy a kutya ujitotta ...de nem tudjuk mi csak hogy nagyon apro es sir rendesen.. valszeg meg fog halni par oran belul (sajnos) ....

gabors 2018.09.02. 14:35:28

"Feri világgá ment, és eközben akadtak némi nehézségei. Végül a skóciai Glasgowban kötött ki, "

ez se rossz de azert ez meg kozel sem vilagga menni manapsag (NZ talan?)

gabors 2018.09.02. 14:38:27

" kötelező elem a miniszoknya és a tánc közben az alóla előbukkanó bugyi. (...) "

ma jo a felhozatal meg a porno is belefert ... :-)

gabors 2018.09.02. 15:08:17

@Bredpitt Monika: "hogy az állam nem tudja ellátni a feladatát.
"

ez pont igy is van egy valag penzt koltenek a kozep es felso szintu managarekre !! amire semmi szukseg es baromi draga . ES NEM javitott a dolgokon ... de fasza NER-es poziciokat krealtak ceges autova/telefon koltseg terites ... meg amit el tudsz kepzelni persze te kozlebbrol is latod

gabors 2018.09.02. 15:10:10

na akkor nezzuk a voros csillagokat !!! (nem egerbol hanem Monzabol)

geeeteee 2018.09.02. 15:13:07

Pappito lapján a nyitókép pont a Beretta volt, ahogy most sok év után ránéztem. Lányos apuka? :D Persze véletlen.

geeeteee 2018.09.02. 15:40:16

@gabors: Ezt az újítottát honnan vetted, hova valósi vagy? Nagyon régen hallottam. A szerzés szinonímájaként ismertem. Valami kis cickány, kis rágcsáló lehetett.

A gyerekrabszolgák pedig szerintem inkább a japán sztoriban vannak. De az ilyesmi magyarba' is megszokott. Mindenféle rendezvényeken országszerte bátorítják a kislányokat a színpadon tekerésre. Lehet, hogy én vagyok prűd, de nekem nem jön be ez a kiskorúakkal. Beteg emberek kihasználják a nemiségüket próbálgató tiniket, vagy még annál fiatalabbakat is. Abban az időben, mikor eljöttem onnan, szinte nem volt rendezvény anélkül, hogy iskolások "twerk"-kelnek. És akkor ez az idézőjeles szó még nem is volt divat.

pappito · http://pappito.com 2018.09.02. 15:45:42

@geeeteee: nem véletlen, az agyaggalamb miatt van, a lőtéren csináltam a képet...
a lányos apukának levés miatt van egy pump action 12ga itthon :)))))

pappito · http://pappito.com 2018.09.02. 15:46:32

@geeeteee: a gyerekrabszolgákat csak viccből írtam, a nyílt napon segítő srácokra gondoltam

2018.09.02. 16:00:00

@geeeteee: en pesten is rendszeresen hallottam, hogy "ujit" "beujit"

2018.09.02. 16:03:13

@Bredpitt Monika: "120 millió forintból 2 milliárd 470 millió lett"

nem tudod elkepzelni mennyire varom mar paks2-ot :)))))) evszazad vigjateka lesz (persze csak kulfoldrol nezve)

geeeteee 2018.09.02. 16:32:12

@Din Serpahis: Hasonlít a Sophie Marceau-ra, én sem rugdosnám ki az ágyamból. Kevés tapasztalatom van ázsiaiakkal, de az nem igazán jó. Valami olyan érzés, hogy ott a p*n* inkább eszköz, összehasonlítva az arabokkal, ahol meg tulajdon. Valamelyik ismerősömnek meg volt japán neje is, nem sikerült.
A pornó kapcsán, amit meg @gabors emlitett, az erről híres kikockázott japcsikat kenterbe veri bármelyik '90s ÖKM is.

geeeteee 2018.09.02. 16:32:16

@pappito: Nem akadtam meg rajta, simán átjött, csak a hozzászólásokban került elő, azt fűztem tovább. No worries.

geeeteee 2018.09.02. 16:32:22

@LepesMez: Nem voltam pesti, ill. csak rövid ideig, lehet én is ott hallottam. Kb. a kétezres évek elején. Régen volt, lehet rosszul emlékszem.

geeeteee 2018.09.02. 16:32:24

@gabors: Az első világgámenésem a liftházbaköltözés volt a földszintről egy tízemeletesben 14 évesen. Ki se derült, rá se jöttek. Nem voltam otthon, a suliba meg bejártam. A távolság ilyen szempontból szerintem nem számít :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2018.09.02. 16:54:31

Joeg pappito gyereke középiskolába megy hova tűnt az idő. (Mi meg holnap óvodába. Próbálom először magyar nyelven intézményesiteni a gyereket aztán majd kitalaljuk a továbbiakat. ...)
Mindenkinek nagy drukk az iskola kezdeshez

Dikusz 2018.09.02. 17:35:56

@gabors: "most talaltunk valami kis allatot"

Kiderült, hogy mi volt az a kis teremtmény? Talán az itthoni nemzeti öntudat lehetett... :))), viccvót, tréfáltam, stb.

geeeteee 2018.09.02. 17:53:08

A bit of bliss.

Üzenet a Szélkiáltónak
(Epilógus az Ismeretlen szerelmesekhez)
(Töredék)

Hallod-e hallod-e Szélkiáltó!
Mi most már elmegyünk nemsokára,
Más bolygóra megyünk virágot szedni,
Mert itt már nem nyílik nekünk virág.
Ha kérdeznének, hová lettünk,
Vonj vállat és nevess Szélkiáltó.
Mondd, hogy erre mentünk, arra mentünk,
Hiszen csak sétálni jöttünk a Földre,
Éppen csak egy kicsit játszani jöttünk.
Játszani egymással, játszani szobrot,
Játszani táncokat, forró színházat,
Játszani eszmék záporozását,
Játszani gondolatok vonulását ---

Üzenetet hagytunk a Szélkiáltónak

Szélkiáltó! ha keresnének,
Mondd, hogy elmentünk, nem jövünk vissza.
Tudod, mi csak sétálni jöttünk a földre,
Mi csak egymásból inni jöttünk,
Mi csak egymással játszani jöttünk.
Mi csak játszani jöttünk a földre
És nagyon jól mulattunk.
Mondd meg, hogy nagyon jól mulattunk.

Palasovszki Ödön valószínűleg azelőtt írta, mielőtt megszülettünk. :)

2018.09.02. 19:37:05

@Dragonlady (Bp, Hun): kellett eskut tenni allami iskolaban, hogy isten tanitasat kovetni fogjak, vagy az meg csak szorvanyos?

Herr Géza 2018.09.02. 21:47:33

@gabors: Ezüst nyilak lettek abból, megint... :)))

gabors 2018.09.02. 22:32:42

@geeeteee: "@gabors: Ezt az újítottát honnan vetted, hova valósi vagy? Nagyon régen hallottam."

nem tudom ..... ezt hasznaltuk kb pont igy hogy valami nem teljesen szabalyos modon de eppen itt van van (nem siman jozzi hozta a sort hanuem ujitotta ... vagyis nem teljsen kosher) ... csak hogy legyen benne meg tobb lingo ...

eljenek a voros csillagok ...

a kis akarmi amugy meg mindig eletben van es meg mindig nem tudjuk hogy patkany, oposszumm vagy mosomedve vagy mi :-) asszony dobozban eletben tartja ...

kardio1 2018.09.02. 22:35:17

@LepesMez: nem látsz te rémeket ott is, ahol nincsenek ?

gabors 2018.09.02. 22:37:14

@Herr Géza: " @gabors: Ezüst nyilak lettek abból, megint... :))) "

ja basssssszak meg Kimi nagyon megerdemelte volna azt a gyozelmet ... de hat a gumi elkopott alatta ...

gabors 2018.09.02. 22:40:18

@LepesMez: atyaisten abbol mennyit lehet majd ellopni es nekem az a gyanum hogy SOHA nem fogjak felkapcsolni .. de a ruszkiknak ugy is jo lesz

2018.09.02. 23:38:32

@kardio1: a 444-en panaszkodott valaki az evnyitorol. de amugy meg en is meseltem mar tobbszor a mi tortenetunket, amikor az, hogy visszatartottam a lanyom a rendszeres templomi unnepsegekrol (egy allami iskolaban) odaig vezetett, hogy vegul at kellett vinni a gyereket egy masik suliba.

2018.09.02. 23:42:13

@gabors: nagyon kivancsian varom, hogy hogyan alakul majd az a tortenet. szerintem a 3700 milliardbol siman lesz 8e, es nem hiszem, hogy 15 evnel hamarabb uzemelni fog :)))

plusz meg addig seggre esik parszor a forint, csak hogy konyebb legyen perkalni majd vissza :))))

gabors 2018.09.03. 00:28:00

@LepesMez: "
plusz meg addig seggre esik parszor a forint, csak hogy konyebb legyen"

nem hiszem hogy putyin oligarchia akkora hulye volt hogy forintba szamolnak el sot meg csak nem is rubelies vagy leva lesz az hanem a szemet mocskos zsido dollar :-)))

gabors 2018.09.03. 01:09:40

@Dikusz: nem teljesen biztos de valszeg mokus ...

meg eletben van es elfogadta a vizet es valami macska tapot amit a felesegem hozott .. a kutya/macska uzletbol ... remelem hogy nem beteg foleg nem veszett .. a kutya meg az osszes macska be van oltva de MI nem :-) amikor 20 eve be akartam magam oltati egy kenyai ut elott a doki azt mondt hulye vagyok

Olliék 2018.09.03. 06:48:57

@gabors: ez mòkus!!!!! Jaj de édi!

Narina 2018.09.03. 10:52:43

Az ennyim piszkosul várja! 3. évét tapossa! Múlt héten mondom neki jövő héten suli! "Yey tök jó" virul mint a vadkörte! Mondom neki "Mi van veled év végén már alig vártad, hogy vége legyen? !" Hozzá döbbent pofa részemről. "Persze, elvégre én is dolgozom és elfáradtam,meg az utolsó két hétbe már semmi érdekes nem volt" Lebigyesztett ajkak kissé fontoskodó arccal, így a 6 éves lányom! Gondoltam ütöm a vasat, mert nála sose lehet tudni, így pénteken megint mondom neki, de most hozzá teszem, hogy csütörtökön! Lány megint "Yey tök jó" Megint nézek rá most nem kérdeztem, de mondja magától "Nézd anya! Én ott egy csomó mindent tanulhatok, 6 évesen még nem tudhatok mindent, te meg 36 vagy, de te se tudsz mindent! Ne legyél ám szomorú, ha megyek suliba(csintalan vigyor), nem fogsz unatkozni nélkülem, apa itt lesz és szórakoztat! Meg neked sem ártana tanulni!" :D

Dikusz 2018.09.03. 11:01:41

@gabors: De aranyos mókuska.:)

A doki szerint miért volt felesleges beoltatni magad?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.09.03. 11:34:02

@gabors: jaaj, mokusgyerek! Megtartod? Aztán elengeded, ha megnött.

gabors 2018.09.03. 11:37:53

@kisrumpf: este meg eletben volt sirt is kicsit ... majd regge (par ora mulva jelenkezem vele) nem hiszem hog eletben fogjuk tudni tartani mert nagyon fiatalnak tunk max 2 hetes az internetes kepek alapjan ...

gabors 2018.09.03. 11:41:03

@Dikusz: " A doki szerint miért volt felesleges beoltatni magad? "

az oltasnak is van rizikoja es attol fuggoen hova is megy az ember nem mindig "eri" meg pl UK-ben a veszettseget sikerult teljesen eltuntetni ezert is veszik nagyon komolyan ha valaki kutyat/macskat visz oda...

szoval en akkor kenyaba mentem es az orvos szerint nem lett volna ertelme veszettseg ellen oltani ...meg amugy is volt mas ami kotelezo volt sargalaz meg hasonlok

gabors 2018.09.03. 12:35:17

@kisrumpf: "@gabors: jaaj, mokusgyerek! Megtartod?"

nem tolem fugg de a 4 macska 1 kutya mellett el lesz ... vot mar amkor volt meg 2 amerikai menyetunk is ( is de azok nem elnek sokaig....)

gabors 2018.09.03. 12:57:44

@kisrumpf: asszony szerint meg eletben van kesobb megprobaljuk megint etetni itatni ... (itt meg het ora sincs) most voltam kint a kutyaval es egy mokus ott ult a kocsi alatt ....mindjart arra gondoltam hogy na mama keresi a kicsit ...:-)))

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.09.03. 13:22:22

@gabors: :-) a ha kiteszed? hatha begyujti a mamaja. S ha nem, marad a tied :-)

gabors 2018.09.03. 13:58:44

@kisrumpf: @Dikusz: @LepesMez:

egyelore jol van a kis mokus a kutya viszont teljes oruletbe megy mikor sikoltozik a (ami tutti mikor felebred a dobozban ) ...

nem tudom talan jobb elvisszuk inkabb valami alatmenhelyre mert lehet ott nagyobb eselye lesz mint nalunk ... feleseg majd kitalalja mi legyen ...

most mar 24 orat tulelt velunk mi lehet ennel rosszabb :-))

gabors 2018.09.03. 14:01:00

@kisrumpf: nem hiszem hogy az jo lenne mert van egy csomo macska a kornyeken olyv es hasonlo madarak .... ha kitesszuk es elkezd megint sirni (igy talaltam en is) akkor fresh meat a kornyek ragadozoinak ami persze darwini elet de fene tudja ...

geeeteee 2018.09.03. 16:16:45

@gabors: Nekünk a kutya egyszer szarkafiókát hozott, kiesett a fészekből a hátsó udvaron. Esélytelen volt visszatenni, hatalmas, tán húszméteres gumtree-re. Csináltam neki csirkedrótból egy kis szigetet az udvaron, a teteje is drót volt. Eleinte millipides-szokkal etettem, azokkal tele volt a cserepes virágok alja. Aztán odamerészkedtek a szülei, mikor nem voltunk kint, és elkezdték etetni párhuzamosan a fészekben levőkkel. Egész nap hordták neki a kukacokat. Néhány hét alatt nőtt annyit, hogy már lehetett repülni tanítani.

gabors 2018.09.03. 17:23:17

@gabors: @kisrumpf: @Dikusz: @LepesMez:

meg mindig el a mokus evett is meg ivott is van valami kaka vagyis lehet asszony eletben birja tartani ...de ez meg csak az elso nap :-(

kutya ott ul a doboz mellett es sir egyfolytaban (nem ehes) ... szoval nem biztos hogy ebbol valami jo lesz a vegen

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.09.03. 17:33:55

@gabors: fenébe, erre nem gondoltam....

Nálunk a telepen megjelent öt kismacska, egyik szebb, mint a másik, lehetnek olyan két hónaposak, viszonylag merészek is, de simogatni nem lehet őket. Anyjuk sehol. Egy jótét lélek kirakott nekik egy nagy dobozt, abban alszanak. Hamarosan elviszik őket egy állatorvoshoz, aki ingyen miskárolja őket, így ők már nem fognak szaporodni.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.09.03. 17:35:24

@geeeteee: szarkák jó fejek, de nagy kárt tudnak okozni, ha beszabadulnak a házba. Kiváncsiak, szétszednek mindent. Nekem az udvaron is szétpakoltak ezt-azt, pl. megpróbálták leszedni a ruhacsipeszeket...

gabors 2018.09.03. 19:06:41

@kisrumpf: ", aki ingyen miskárolja őket, így ők már nem fognak szaporodni. "

csak ezert mar BIG RESPECT !!!

eleve hogy faszba szulettek a semmibe... na mindegy ... az elos par honapban nagyon konnyen megbetegszenek es mivel nem tudnak semmit sas, es hasonlok vacsoraznak jokat ... rajtuk ... doboz jo de nem sokat jelent hosszabb tavon otbol egy sem fog maradni (szerintem)

gabors 2018.09.03. 21:06:33

kis mokus meg mindig el sot most 100% kaka akcio is volt feleseg ugy tunik valamit jol csinal ....

amugy kovaszolni probalok ubokat ... ha valakinek barmilyen otlete van szivesen veszem

annyi uborka van most hogy megenni nem tudjuk ... hutobe is tonkre megy fozni semmit nem lehet belole (vagy igen ???) ... most harom kozepes uvegben probalkozok de tavaly a fele tonkre ment ... ezert is kerdezem hogy mi a tutti (gondolom senki nem tudja) jo sos vizet csinaltam felforraltam es ki tettem oket a napra .... :-)))

Sütemény1975 2018.09.04. 19:58:51

Pappitótól nem is vártam mást mint túlzást. Sajnos a mai nemzedék legszivesebben már Kossuthról sem tanulna, mert nem kell ahhoz, hogy pénzt keressen. Sötét jövő, műveltség nélküli emberekkel.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.09.05. 09:34:03

@gabors: jo fejek nagyon, ha kell, kijonnek, befogják a macskákat, s megcsinálják a mütéteket ingyen. De adományt elfogadnak. Utána visszahozzák öket, kicsit le van csipve az egyik fülükböl, igy lehet tudni, hogy azok már nem szaporodnak.

Mokushoz gratula feleségnek.

Uborkához lövésem sincs, itt nem kapni kovászolnivalot. Ellenben dugig vagyunk paradicsommal és nem gyözöm gyártani a szederszörpöt.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2018.09.06. 13:08:16

@Sütemény1975: Szerintem ez a Kossuth dédanyja jó szöveg volt. :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.09.07. 10:07:10

@flash.gordon: főleg, hogy a kisPappitó majd az új-zélandi "Kossuth" felmenőinek nevét fogja tanulni. Ha nem is dédnagyiig visszamenőleg :-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása