Rendkívül tanulságos írás a mai, melynek szerzője egy édesanya, aki egyrészt érthető módon rendkívül büszke a lányára, aki külföldön is megállja a helyét, másrészt emögött a büszkeség mögött számomra érezhető némi fájdalom is amiatt, hogy nem lehet együtt a család. Azt nem gondolom, hogy a magyar felsőoktatás irányítói elgondolkodnának majd rajta, pedig talán nem ártana, mert a nagy és szép szavak mögött ilyen (is) a valóság. 

A rajz címe: Honvágy. A tócsa egy végtelen aszfalton (amekkora a Földünk is) , Magyarországot ábrázolja. Az ebből kilépő láb az alkotó lába, aki elhagyta az országot. A tócsa tükrében az alkotó látszik, aki a kinyújtott kézzel azt jelzi, hogy lehetőséget kapott külföldről, és Ő ezt a felajánlást megragadja.

“2013-ban jelent meg először a Határátkelőn az “Így ment el a lányom Szingapúrba” című írás, ami két szálon futott. Egyik oldalról bemutatta egy 16 éves székesfehérvári gimnazista lány szingapúri ösztöndíjas éveit, másrészt őszintén elmesélte, hogyan élte meg ezt az elszakadást a Magyarországon maradt családja.

Azóta eltelt öt év. Csupán az út iránya változott: keletről-nyugatra és az út élményeiből született blog címe: “Hanna ment Szingapúr”–ról – “Hanna ment USA”-ra. A 16 éves néha félénk és bizonytalan kislányból - 22 éves határozott, céltudatos, rendkívül önálló, világjárta nő lett.

Minden az UWC szingapúri ösztöndíjával kezdődött

Hanna 16 évesen került a világ egyik legjobb gimnáziumának számító United World College of South East Asia-ba, ami mind méreteiben, mind technológiai fejlettségében felülmúlt mindent elképzelést.

A kiváló színvonalú oktatás magas követelményeket állított, ám cserébe különleges lehetőségeket adott a diákoknak. A mezőny csúcsán 42 IB ponttal tette le a nemzetközi érettségit ( a max. 45 IB pont).

Magyarország hátat fordított

A világ minden táján magas értéke van a IB nemzetközi érettséginek, de Magyarországon a 2014-es évben mégis komoly bizonytalanságok adódtak a hazai elismerése kapcsán.  Szeretett volna visszatérni és a tanulmányait az Állatorvosi Egyetemen folytatni, amit abban az évben ellehetetlenítettek.

Ezért amerikai és kanadai egyetemeken próbált szerencsét. Tízből egy helyen lett várólistás, a maradék kilencre felvették. Két egyetemen kapott teljes ösztöndíjat, így a választási lehetőségei erre a kettőre szűkültek le.

Új otthon a gyönyörű Oregonban

Minden szempontból a lehető legjobb döntés volt! Csodálatos természeti adottságokkal megáldott helyen, egy arborétum kellős közepén töltötte a következő négy évét, a jó hírű és kiválóan felszerelt Lewis and Clark College-ban (Portland) amely egy Liberal Arts egyetem az USA nyugati partján.

A tanulmányait először molekuláris biológia-biokémia szakon kezdte, azonban minél több kémia kurzust vett fel, annál jobban érezte magáénak inkább a kémia tudományát.

A második éve végén megfordult velünk a világ amikor kiderült, hogy helyhiány miatt nem tud felregisztrálni egy nagyon fontos kurzusára és ez teljesen felborítja a tantervét. Minden rosszban van valami jó!, hiszen ez a lehetetlen helyzet elég bátorságot adott neki ahhoz, hogy akkor és ott szakot váltson.

Szerencsére - mivel folyamatosan tanulta a kémia szak kurzusait is -, így nem volt semmilyen lemaradása. A harmadik év fizikai kémiája (pld. hőtan, kvantum kémia) lett végül a kedvence.

A kémiában olyannyira magára talált, hogy harmadik év végén Ő nyerte el az egyetem legjobb harmadéves kémikusának járó díjat és ösztöndíjat, a William J. Ingram Endowed Scholarship-et.

A negyedik évében már kutatott és a szakdolgozatát - fizikai kémia -, azon belül a reakciókinetika területéről írta. Mivel mindig elkötelezett volt a természet védelméért, a víztisztítást választotta témaként. Azt vizsgálta, hogy a vizekben található természetes szerves anyagok, például a humin- és fulvinsavak, hogyan befolyásolják a titánium dioxid katalizáló hatását.

A cum laude diplomája mellé végül még két kitüntetést kapott: az egyik a kiváló tanulóknak járó ‘Honors in Chemistry’, a másik pedig az Amerikai Vegyipari Társaság - fizikai kémia szakának kitüntetése.

Munka a campuson

A tanulás mellett a munka sem maradhatott el. Volt kémia labor asszisztens, tanársegéd, kémia- matematika-fizika korrepetitor tanár, arab diákok angol tanára. Önkénteskedett az angolt tanuló diákok klubjában és a nemzetközi diákok által szervezett eseményeken, valamint foglalkozott a már végzett diákokkal való kapcsolattartással is. Közel négy évig dolgozott az iskola konyháján, ahol utolsó évében a diákmunkások főnökévé léptették elő.

A kedvenc elfoglaltságokra is jutott idő

Továbbra is kikapcsolódási irány maradt a rajz, fotózás és még mindig elkötelezett állat- és természet védő, vegetáriánus és van még egy szenvedélye: a túrázás, kirándulás.

Magyar gimista évei alatt angolt, németet és oroszt tanult. A szingapúri gimnazista évek alatt kezdett neki a spanyolnak, amit amerikában folytatott és felvett még egy új nyelvet, az arabot.

Magyarország ismét hátat fordított

Az egyetem után most már csak “C” variációként, de a tervlistán szerepelt Magyarország, és két egyetem vegyészmérnök mester képzése. Azonban némi információ gyűjtés után megszűnt létezni a “C” terv, mert elkeserítően nehézkes, bizonytalan, kiábrándító, egy helyben topogós, hezitálós volt a hozzáállás.

Nyomokban sem fedeztük fel sehol-semilyen formában a: “szüksége van rád a hazádnak!”, “kamatoztasd és add tovább itthon a tudásodat és külhoni tapasztalataidat!” érzését, hívását, lelkesítését.

Hova tovább?

Nyugati partról a keleti partra, egészen pontosan Észak-Karolinába helyezi át a székhelyét, és a Duke University PhD. környezetvédelmi mérnök (fizikai kémia vonalon) folytatja – további öt éves –  ösztöndíjas tanulmányait és kutatását.

Az amerikai álomról

Ha négy évvel ezelőtt megkérdezi bárki, hogy mi az, amit biztosan nem fog tanulni a lányom, akkor azt mondtam volna, hogy a matematikát és kémiát. Most már tudjuk, hogy minden iskola-, és tanárfüggő.

Az amerikai egyetemen hihetetlenül inspiráló, elfogadó, segítő és mindenben támogató közeg vette körül a diákokat. Az oktatási rendszerük rugalmas, hagy időt a fiataloknak arra, hogy több mindent kipróbáljanak és megtalálják a kipróbált több közül a sajátjukat.

A professzorok barátként, munkatársként kezelik Őket, így sokkal stresszmentesebb az élet. Könnyebb együtt dolgozni és egyszerűbb megbeszélni a problémákat. Nincs olyan, hogy valaki nem ért valamit és szenved mert nem kap segítséget. A professzorok munkaidő után is felkereshetők, és tanulást segítő centrumok működnek az egyetemen.

Több szakon lehet egyszerre tanulni, vagy több – a diákot érdeklő – szakon kívüli kurzust felvenni. A gyakorlat az elejétől fogva rendkívül fontos és nagy hangsúlyt helyeznek a tanultak megtapasztalására. Modern, felszerelt laborok állnak a tanulók rendelkezésére. A lehetőségek adottak, minden csak a diák szorgalmán múlik.

A professzorok, a diáktársak őszintén tudnak örülni egymás sikerének és az iskola motivál, jutalmaz, méltó módon ünnepel. A tanulmányokon kívül számos lehetőség közül lehet választani a szabadidő hasznos, és kellemes eltöltésére.

A lányom nagyon boldog volt Portlandben.

Kettéosztódva

Meg lehet szokni a gyermekem világgá vándorlását? Ki lehet békülni azzal, hogy annak idején én mutattam neki egy lehetőséget? Bíztattam, bátorítottam, próbálja meg! Sejtettem, hogy én anyaként leszek az aki ezzel a bátorítással, tulajdonképpen szétszakítja a saját családját?

Semmi sem a régi.  A kistestvér hat éve a nővére nélkül nő fel. Van is tesója, meg nincs is. A kétségekkel és félelmekkel teli tinikor kellős közepén milyen jól jönne az idősebb nővér, a közös élmények és az összebújunk beszélgetések. Minderre évek óta, csak egy röpke nyár marad.

Egy anya lelke kettéosztódik. Az egyik fele Magyarországon munkába jár, mos, főz, takarít, gyereket nevel. A másik fele gyepszellőztető a portlandi campus udvarán, kémcső a kémia labor polcán vagy a kollégium ablakán beleső reggeli-napfény. A két, egymástól nagyon távoli hely összefonódik, és egyik sem fontosabb a másiknál. Az anyák szíve annyi helyen képes dobogni, ahány fele van gyermekük.

… és mégis így van jól! Mert boldognak és sikeresnek látom, mert megtalálta a saját maga útját, - ami bár sokkal messzebb van a valaha elképzelttől-, de a lényeg, hogy szívesen jár rajta.

Sosem jártam Szingapúrban, és sosem jártam Amerikában, de mégis ott utaztam a lányom hátizsákjában. Az élményeiben, az örömeiben és fotóiban megláttam azokat a csodákat, amiket az Ő szeme látott.

Ezen a távoli és hosszú úton a legnehezebb, legváratlanabb, legelveszettebb, legmagányosabb pillanatokban a Gondviselés mindig ott volt vele.

Helyettem.

Hálás vagyok mindenért!”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.