Mert megváltoztat, az biztos. A mai történetek közül kettő is erről szól, még ha némileg másképp is. Titeket hogyan változtatott meg, egyáltalán: változtatok? Emellett az is kiderül, hogy milyen (magyar szemmel meglepő) módon keresnek polgármestert Amszterdamban.

Kezdjük a sort Brazíliával, hiszen a Vargabetűk blog szerzője a tavalyi őszt a dél-amerikai országban töltötte, ami alaposan megváltoztatta őt, a világlátását és az életmódját is.

„Pár évvel ezelőtt a lelkem mélyen boldogtalan és frusztrált voltam, és ezt csak ideig-óráig enyhítette az, hogy ekkoriban ismerkedtem meg a párommal, és szerelmes lettem. 

Fogolynak éreztem magam a saját életemben, és biztos voltam benne, hogy nem akarok így élni évekig. Munka után nem volt mentális kapacitásom írni, ami pszichésen is megviselt. 

Azt már tudtam, mit jelent – és hogyan kell – hátrahagyni egy rossz helyzetet (mondtam én már fel nem egy kellemetlen munkahelyen korábban), de most nem tudtam, merre menjek tovább, és hogyan kerüljek jobb helyre. Létezik-e jobb hely egyáltalán… 

Gyakran volt olyan érzésem, szomatikusan is, mintha fuldokolnék. Mintha nem kapnék levegőt egy zárt ketrecben, ahonnan kétségbeesetten ki akarok törni. (...) 

Egy régebbi szakmai kapcsolat nyomán ezt követően kezdtem el a könyvkiadói munkát, majd rövidesen könyvek szerkesztésével foglalkozni (nemcsak emberpróbáló helyzetek, hanem szerencsés egybeesések is akadnak az életben!), de a valódi lelki javulás csak lassan következett be. 

Még nagyon sokáig éreztem a fuldoklást és azt, hogy egy olyan országhoz vagyok láncolva, ahol az uralkodó politikai irányvonal, és különösen: a politikai propaganda nem képvisel engem, ahol minden generációban tömegek érzik cserbenhagyva magukat, és ahol a társadalmi mobilitás szinte nem létezik stb. stb. stb. 

De ha lassan is, azért bekövetkezett a javulás. Méghozzá a brazíliai út nyomán. Amikor hallottam arról, hogy léteznek digitális nomádok, és hogy hogyan élnek, az olyan volt, mint fény a dohos barlangban – amit követni lehetett, hogy a felszínre érjek. 

Összeszorítottam a fogam, és még az addiginál is szigorúbb fiskális politikát folytattam, hogy félretegyek egy tengerentúli útra, amit digitális nomádként akár több hónapig is fenntarthatok. (...) 

Elég nagy akaraterő-próba volt mindez a számomra, főleg, hogy az előkészületek kb. két évig tartottak (egy magánjellegű dolog miatt tűztem ki két évvel későbbre az indulást). 

De a jutalom nem maradt el, mert, ahogy írtam, a brazíliai út pont olyanra sikerült, amilyennek megálmodtam… 

Több hónap is eltelt a hazatérésem után, amikor feltűnt, hogy egy ideje nem érzem már a fullasztó érzést. Elmúlt, és nem tért vissza azóta sem. Hogy mi tüntette el: az útra való felkészülés, amikor egy becses célra függesztettem a szemem; vagy az ott tartózkodás, amikor valóban a magam ura lehettem, és egyre csak érkeztek a pozitív élmények, találkozások; vagy hogy távol voltam attól a helytől, ahol olyan sokszor voltam nagyon negatívan kiszolgáltatott? Nem tudnám megmondani, de nem is fontos. 

Egy a lényeg: e hosszú folyamat – vagyis az útkeresés, a felkészülés és az utazás – során belém égett annak megtapasztalása, hogy ha igent mondok arra a kihívásra, hogy magam alakítsam a sorsomat, és igent mondok az ismeretlenre, vagyis arra, hogy az élet pozitív egybeeséseket hozzon elém, akkor a kellő időben a megfelelő döntéseket tudom hozni, és tettekre tudom váltani az elhatározásaimat. 

Rájöttem, hogy habár manapság mindannyian csak a saját életrevalóságunkban és talpraesettségünkben bízhatunk, a globalizáció és az egyre átjárhatóbbá váló országhatárok korában csak az szorul ketrecbe, aki hagyja, hogy elhitessék vele, ennek így kell lennie." 

A teljes posztot itt olvashatjátok el, szerintem nagyon érdekes és elgondolkodtató. 

Az élet szép

Maradjunk még egy kicsit az életmód kérdésénél, annál is inkább, mert a Karibi álmok blog szerzője a világ azon részén él és nagyon érdekes tapasztalatokról számolt be beszélgetésektől a lazaságon át az udvariasságig.

„Nagyon érdekes érzés, hogy a legelejétől fogva olyan érzés van bennem, mintha itt mindenki mindig flörtölne mindenkivel. Mikor még egy kukkot se értettem a franciából akkor volt ez igazán szembetűnő, mert akkor csak a gesztusokat és az arckifejezést tudtam értelmezni. 

Például egyszer meg is kérdeztem a barátnőmet, miről beszélgetett az előbbi idegennel. Aztán kiderült, hogy egyáltalán semmiféle flörtről nem volt szó, még véletlenül se. 

DE! Itt az emberek imádnak beszélgetni egymással, bárhol és bármikor, bárkivel. A boltban, az utcán simán megkérdezik, hogy vagy, honnan jöttél és kíváncsiak is rá. Közben mosolygósak és leginkább viccelődnek, vagy legalábbis tuti, hogy nem kezdenek el a társadalmi problémákról vagy a nehézségeikről beszélni első körben. 

Mivel ez egy viszonylag kis sziget, kb. mindenki ismer mindenkit és nagyon könnyű barátságokat kötni, hisz a boltos, a zöldséges egy idő után megismer és nincsenek óriási nagyvárosok hatalmas áruházakkal. Nyilván ennek az a hátránya, hogy a pletykák is gyorsan terjednek, amit többen kiemeltek itt. 

Ami még nagyon tetszik itt, az az udvariasság. Az emberek mindenütt köszönnek az utcán, a boltban, nagyon kedvesen és udvariasan, a Hölgyem jelzőt is gyakran hozzáteszik a köszöntéshez. 

Az emberek itt összetartóak, segítik egymást, tanúja voltam egy esetnek, amikor egy motoros nekiment egy autónak és többen odaszaladtak megfogni az illetőt, aki el akart húzni a helyszínről. 

Az első pár hónapom alatt nem volt autóm, így totál az ismerőseimre és a barátaimra tudtam csak támaszkodni, hogy bárhova eljussak. Nem egyszer fogalmam sem volt, hogy fogok hazajutni egy másik városba egy buliból vagy rendezvényről, de mindig megoldódott, mindig találtam valakit, aki hazavitt. Ez a segítőkészség itt természetes. (...) 

Amit imádok itt: az a lazaság. Az emberek simán bárhol, bármikor énekelnek vagy táncra perdülnek. Kb. egy hete egy tengerparti bárban vártuk, hogy felvegyék a rendelést, mire kiderült, hogy a barátom jó barátja szintén szenegáli, mint ahogy a felszolgáló lány, így egy laza 10 percet el is dumáltak az asztalnál, aztán egyszer csak felállt a haverom és elkezdett táncolni és énekelni, hogy megmutassa a lánynak, hogy tud afrikai táncot táncolni. Na, hát itt így megy ez…:) 

Az autókból rendszerint üvölt a zene és többször ültem már úgy egy-egy sofőr mellett, hogy az énekelt és közben mutogatott, mint egy rapper. Csak csendben jegyzem meg, én is vetemedtem már ilyesmire többször. 

Ez a férfi például behívott, hogy segítsek neki italt készíteni, amíg az ételeinket megcsinálta és végig hülyéskedtünk, míg ott voltunk. Természetesen meg is hívott minket a Planteur-re, ami helyi rum és helyi gyümölcslevek finom keveréke. (...) 

Számomra ez a sziget maga a csoda: a férfiak hajkoronája elképesztő. Mindenféle extra fonással, csavarással és kreatív mintázattal és persze minimum derékig ér majdnem minden rasztának! Irigylem is érte őket. 

Lehet, hogy sokan bolondnak tartanak ezért, de nekem mindig nagy élmény, ha látok egy-egy különleges kinézetű embert (márpedig abban itt nincs hiány) és élvezem, hogy totál más kultúrájú közegben élhetek, mindig rácsodálkozok erre és nem hogy taszítanának, hanem vonzanak ezek az emberek. 

Olykor volt, hogy úgy éreztem magam a tengerparton, vagy egy buliban, mint egy videoklip forgatáson, annyi furcsa ember jelent meg, óriási aranyláncokkal, tetkókkal, mindenféle sapkákban, tarka öltözetekben. (...)

A helyiek gyakran csinálnak házibulikat és közös étkezéseket a barátokkal, családtagokkal. Sokan települnek ki hétvégén a tengerpartra, vagy a folyó mellé piknikezni. Ilyenkor egy fél tonna kaja és ital kipakolása után kirakják az őrült nagy hangfalakat és mehet is a karibi buli egész nap.” 

Ha részletesebben is olvasnál minderről és nézegetnél képeket is, akkor kattints ide!

Légy amszterdami polgármester!

A dolog egyáltalán nem lehetetlen, lévén Hollandiában a polgármestert nem választják, hanem álláshirdetéssel keresik, mint a legtöbb munkahely esetében – számol be a Hollandokk.

Femke Halsema, az új amszterdami polgármester

„A jelenlegi rendszernek pont az a célja, hogy az egyéb politikai aránytalanságokat kicsit kiegyenlítsék, és elősegítsék a hátrányos helyzetűek emancipációját, így a nőkét és a bevándorlókét is. 

A jelöltek kiválasztásának pontos forgatókönyve van, és az egész procedúra mintegy 4 hónapot vesz igénybe. A szabályok a rijksoverheid.nl honlapon érhetők el, ugyanitt találhatók az aktuálisan nyitva lévő polgármesteri posztok. 

Szóval akit érdekel az ilyesfajta, kimondottan jól fizetett állás, az innen mazsolázhat Hollandia csökkenő számú, jelenleg 380 önkormányzata közül. Talán feltűnően kevés ez, főleg a magyar 3200-hoz képest, ahol egy kies zsákfalunak is önálló polgármestere van. 

Persze az is igaz, ezeken a mesés, eldugott helyeken sokszor teljesen ingyen látják el a magyar kollégák ezt a feladatot. (...) 

Az érvényben lévő szabály támogatói azt mondják, hogy a polgármesternek a pártok felett kell állnia, és helyes, ha a Király nevezi ki. Ennek a rendszernek a sajátsága, hogy a polgármesternek eleve korlátozott jogköre van. 

Az ellenzők viszont a demokratikus legitimációt hiányolják, hiszen egy hirdetés útján kiválasztott polgármestert nem biztos, hogy támogatja a választók többsége. 

Erre viszont azzal érvelnek a mostaniak, hogy a választók túl gyakran dőlnek be a populista kampányoknak, és a jó szakemberek helyett hajlamosak színészeket, híres sportolókat választani polgármesternek.” 

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.