Zoltán három éve érkezett Finnországba, és éppen egy hete írt arról, mennyire sokkoló volt az első három hónap. Miközben a nyelvet próbálta meg elsajátítani egy tanfolyamon jórészt a harmadik világból érkezett menekültek társaságában, megérkezett a tél is, ami különösen kemény kihívásokat jelentett. Ma folytatódik a történet, a beilleszkedés nehézségeivel.

Rovaniemi (Fotó: MattiKSinisalo)

„A nyelvkurzus mellett bejártam az Oului egyetemre Kulturális Antropológia órákat hallgatni a nyitott egyetem program keretén belül. Egy ismerősöm által meghívást kaptam Rovaniemibe az első három hét után, ami nagyon meglepett, mivel gyerekkorom óta vágytam oda menni. 

Egy ajándékként éltem meg a kezdeti szenvedések és honvágy közepette. A Lappföld fővárosaként elnevezett Rovaniemi a sarkkörön helyezkedik el, ezért a Mikulás, Joulupukki székhelyét turisztikai megfontolásból is, ide helyezték. 

Ez nem a lakhelye, hanem a munkahelye, ahonnan manóival rendeléseket vesz fel a Postáján keresztül, illetve ajándékokat küld. A dolgozószobájában lehet vele találkozni egy fénykép készítésének az erejéig. A látogatásomkor beszélgettem is vele, és kiderült imádja Magyarországot, a gyulai kolbászt, a pálinkát és a Balatont. 

Nagy élmény volt először átlépni az északi sarkkört, egy mérföldkő volt az életemben. A sarkkör neve finnül Napapiiri, vagyis köldök kör. Ez egy kiváló turistacsalogató bizniszközpont, utóbbi időben főleg ázsiai ügyfelekre koncentrál, akik érkeznek is ezrével. 

A rovaniemi látogatásomnál a házigazdám a helyi Üdvhadsereg volt, és teológusként meghívtak, hogy prédikáljak is az Istentiszteletükön. Ez egy hosszútávú barátság kezdete volt Lappfölddel. 

A kegyetlen tél

Az első hónapok igazi nehézsége volt a tél… A tél, ami itt északon október végén kezdődik, és egészen áprilisig elejéig keményen tartja magát, de az igazi vége csak májusban látszik az utolsó darabhavak elolvadásával. 

A télnek elsőként nem a hosszúságával volt a bajom, és nem is azzal, hogy több hónapig masszív sötétség volt, nem is a többméteres hótorlaszokkal és folyamatos hóeséssel, hanem az extrém hideggel. 

Az extrém hideg nem tűnik annyira keménynek, amíg csak mínusz néhány fok van és havazás. És nem tűnik keménynek, amíg otthon üldögélsz és várod a szebb életed. 

Akkor válik nehézzé, amikor reggel fel kell kelni korán a sötétben, majd ki kell választani a megfelelő öltözéket, és el kell hagyni a jól szigetelt házat, meg kell választani a megfelelő közlekedést, és oda kell érni a nyelvtanfolyamra. Ez még az elején nem is annyira nehéz, de folyamatában egyre nehezebb. 

(Fotó: Dani 7C3)

Nagyon fáradt voltam a hidegtől, az öltözködéstől, a sok gyaloglástól vagy biciklizéstől, a többnyelvű gondolkodástól, az idegen emberek tömegétől. Igen, bicikliztem a kezdetektől a kemény télben. Amire gyerekkoromban tanítottak: ne menj rá biciklivel a jégre, hamarosan lepergett. 

Persze nagyon kevés pénzem volt, lévén az első évben nem részesültem semmilyen segélyben. Egy használt öreg kerékpárt kaptam, amit használtam is jégen-hóban, amikor kicsit jobb volt az idő. 

Erre azért is volt szükség, mert itt északon a távolságok rettenetesek, nem mérhetőek magyar távokban. A városon belül egyórás gyalogútra van a legtöbb lakóövezettől a belváros. 

Ezt busszal is meg lehet tenni, de a tömegközlekedés nagyon hézagos és drága, sokszor megbízhatatlan. A napi egy óra gyaloglás sem mindig könnyen kivitelezhető, ezért nagyon sokan kerékpároznak szinte egész évben. A faggyal való első élményem nem volt túl vicces. 

Egy farmernadrágban elindultam gyalog otthonról, mivel nem volt nagyon hideg reggel. Csakhogy délutánra kisütött a nap, ami itt északon azt jelenti, hogy drasztikusan lehűlhet télen a levegő. 

A délutáni mínusz 17 fokban sétáltam haza, amikor egyszer csak úgy éreztem végem van. Alulról fájdalmasan dermedni kezdtem, szúrós érzés volt és fájdalmas. Szaladni kezdtem, és meg sem álltam egy közeli boltig, ahol felmelegedtem, majd kerestem egy buszjáratot. Ez az emlék kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem, és megtanított tervezni, öltözködni megfelelően több rétegben, illetve plusz ruhát készíteni a táskámba. 

Új ruhák, régi beidegződések 

Az első fagyhalál közeli állapotomat újdonsült finn ismerőseim nevetve azzal nyugtázták, hogy rossz idő nincs, csak rossz öltözet. Így kénytelen voltam szűkös keretemből ruhákra költeni. 

A vízhatlan cipők vásárlása volt az első, melyből egy leértékelt darabra futotta. Vízálló sportcipő, mely három évig kemény megpróbáltatások ellenére jól bírta, és tényleg az ígéretnek megfelelően száraz maradt. 

Nagy szó ez egy olyan országban, ahol gyakorlatilag egész évben a víz az úr. Vagy erősen havazik és hó lep el mindent, vagy a hó olvad heteken hónapokon át vizes jeges réteggel borítva az utakat, vagy esik az eső. Ha egy rövid száraz időszak van is nyáron, az ezer tó és a szaunák országában azt sem úszhatjuk meg szárazon. 

A cipő mellett szükség van több, a teljes testfelületet fedő sport-alsóruházatra, harisnyákra, gyapjúzoknikra, és megfelelő téli kabátra, tavaszi-nyári dzsekire, és persze télen nadrágot fedő vízhatlan óriásnadrágra, mely alul teljesen zárja a lábszárat és melegen tart. 

Az év néhány hetében nincs csak szükség a dzsekire, de júliusra sincs garancia, fagyoskodtam már dzsekiben a norvég lappföldön nyáron eleget. A nehézséget annak bevallása okozza, hogy a helyiek nálad mindig jobban tudják, mire van szükséged, és hiába okoskodsz, ők nyernek végül. 

Az alsó ruházat nélkül összefagyhat az ember, a vízhatlan borítás pedig olykor életmentő. Amikor először nyári hosszú ruhákról hallottam, kissé ingerült lettem, de a finn nyár meggyőzött hamar. 

Sokszor kerültem olyan helyzetbe, hogy éreztem felrobbanok, mert annyira furcsa dolgokat tapasztaltam a finneknél. Ilyenkor többször hallottam, hogy rólam beszélnek, ó, persze ez egy déli srác, déli vérmérséklettel. Ami egyszerű ideges magyarázatnak elmegy otthon, az itt egyenesen önkívületben lévő őrjöngés számukra. 

Finn-magyar rokonok 

Ami finn tartózkodásom elejétől nagyon feltűnő volt, hogy ha bemutatkoztam valakinek, akit először láttam életemben, és az megtudta, hogy magyar vagyok, majdnem a nyakamba borult örömében. 

Az első dolog, ami elhangzik a magyar származás hallatán a rokon kifejezés, a másik, hogy Budapest gyönyörű, kétszer is voltam már. A harmadik a nevem, Zoltán hallatán általában az, hogy igen, Kodály. 

A finnek többsége, főleg az idősebb generáció úgy nőtt fel, hogy nincsenek egyedül a nagyvilágban, vannak rokonaik délre, és a finnugor nyelv által valahová tartoznak. Ráadásul a rokonoknak szép országuk, fővárosuk van, ahol finomak az ételek, a borok, és szép zene szól. 

Ez a kedves gesztus, ami a találkozásokkor azonnal előjön, nagyon befogadó, pozitív légkört és jó érzést teremt. Mint később, az oului finn-magyar baráti körbe tagként csatlakozva, megtudtam, Finnország-szerte finn-magyar baráti hálózat működik a háború óta, és a kapcsolat egyik fontos pillére a Lutheránus (Evangélikus) egyházak közötti testvéri viszony volt, és az még ma is. 

Az egyik legmeglepőbb jele ennek az elven kapcsolatnak, a 2015 tavaszán a Lappföldre, Sodankylä faluba történt látogatásunkkor, a március 15-i hazafias ünnepség volt, amit a helyi szervezet finnjei rendeztek az ouluiak, azaz a mi tiszteletünkre. 

A kultúrház ajtajában azonnal pálinkával köszöntöttek bennünket, a Kossuth-nóták, és megemlékezés után gulyáslevest fogyasztottunk a sarkkörön túl, sok mosolygós finn rokon társaságában. A nyelvtanulás során később valóban előttem is teljesen bebizonyosodott a nyelvi rokonság ténye, és sok minden más is…”

Ha szívesen olvasnál még Zoltántól, látogass el a blogjára!

HÍRMONDÓ 

Minimálpénzből Dél-Amerikában 

Sokan éreztük már úgy, hogy elegünk van mindenből, és a legjobb lenne a hátunk mögött hagyni mindent. Ám nekivágni a nagy kalandnak elég kevesen szoktak. Mit tapasztaltak, akik mégis megtették? 

Mit tudnak ezek a finnek... (amit mi nem)? 

Például vállalkozni. A manapság oly divatos startup kultúra egyik fellegvára ugyanis Helsinki, alig pár év alatt sikerült az egész országban elterjeszteni a vállalkozás szellemét. 

Ahol együtt tanulnak a bevándorló gyerekek 

Németországban van olyan kifejezetten integrációs iskola, ahol a kelet-európai és a más régiókból érkezett gyerekek együtt tanulnak, így segítve egymás beilleszkedését. 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.