Akár klasszikus határátkelős történetnek is nevezhető Olli és családja sztorija, hiszen sokan jártak az ő cipőjükben: devizahitel, egyre több és kétségbeesett munka a fennmaradásért, majd a reménytelenségben a döntés: megpróbálni külföldön boldogulni. Aztán a többéves szétszakítottság… (A képeket köszönöm Ollinak.)

Hasonló cipőben jársz vagy jártál? Szívesen elmesélnéd a történeted? Írdd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

A mi utcánk

„Határátkelő lettem, ami egyfelől stigma, másfelől sok sikert... 

Ami a 2008 előtti életünket illeti: két egészséges gyermek, szerető férj, nagyszülők, mindenkinek munkahelye, és egy olcsó, fenntartható albérlet. Belefért havi egy színház, mozi, és ha nem is sokat, de meg tudtunk a hónap végén takarítani. 

Aztán kitalálták, hogy mindenkinek legyen saját lakása, aminek következtében a fizethető albérletünk ára a duplájára nőtt, és így már vállalhatatlan volt. 

Bementünk a bankba a megtakarításainkkal, plusz a szülők is tettek még hozzá, és elindult a hitelügyintézés. Ja ja, tudom, senki sem tartott a fejünkhöz pisztolyt, hogy devizában adósodjunk el. 

Azon szerencsések közé tartozom, aki banki dokumentumokkal tudom igazolni, hogy a forinthitel kérelmemet elutasították, de rögvest megkaptam a devizahitelt, amihez az önerőt nem fogadták el. Így vettünk fel 6 milliót 2005-ben, amibe másnap gyorsan bele is törlesztettük a 3 milliós önerőt. Bár ne tettük volna. 

Aztán 2008-ban jött a válság 

A havi fizetésem nem volt elég a törlesztőre, és még ott volt a rezsi, enni is kéne, stb. A férjem egy multinál dolgozott, túlórára max ingyen volt lehetősége. Én a város szociális irodáján dolgoztam, plusz a családsegítőnél, és mellette maszekoltam, időseket gondoztam. Na, így volt az én fizum annyi, mint a férjemé. 

De még így is kevés volt. Feladtam a munkámat, és beléptem a feketegazdaságba. Hétfőtől vasárnapig reggel 6-tól este 7-ig házakhoz jártam ápolni. A férjemre maradtak a gyerekek, a háztartás, a bevásárlás, egyszóval minden.

Két évig tudtam csinálni, 2011-ben ugyanis annyira le voltam fogyva, ki voltam merülve, hogy vezetés közben az agyam reboot-olt, és a következő kép az volt, hogy szednek ki a kocsiból, amivel egy fának hajtottam. 

Az utcánk télen

Nem tudtam elmondani az orvosnak, hogy mikor és mit ettem utoljára. Csak dolgoztam, és dolgoztam. Így ugyan mindent ki tudtunk fizetni, de párizsinál, és kenőmájasnál jobb minőségű és tápértékű élelmiszerre nem futotta. 

Ami eddig csak gondolat volt, egy nehezen összehozható terv, az itt átment egy azonnali vészmegoldásba. Külföldre megyünk. Oda, ahol elég mindössze dolgozni tudni ahhoz, hogy élj. 

Csak 2013-ban sikerül kijutnia a férjemnek, addig folytattuk a korábbi életvitelünket annyi változtatással, hogy már csak heti 5 napot dolgoztam, egy napot aludtam, egy nap pedig a családé volt. 

Egyedül maradtam 

A Skype, a Viber, a Messenger nem helyettesítheti azt, hogy hazaérsz, és a párod leveszi a kabátodat, és megkérdezi milyen napod volt. Hogy van, aki ha kicsit is, de segít a gyász feldolgozásában.

Ez megszűnt. Egyedül maradtam a gondokkal, eközben ha beszéltünk, eszemben sem volt panaszkodni, hiszen ő is vívja a harcait, a magánnyal. Maradtak a felszínes beszélgetések stb.

Egy működő szénbánya, a háttérben egy hőerőművel. Csodás látvány...

Megbeszéltük, hogy nem küld haza pénzt, hanem ő kint spórol a költözésre. Évente mindössze kétszer találkoztunk. Egyszer ő jött haza, egyszer mi mentünk ki. 

2017 május. Kopogtak... És ott állt a lovagom teljes pompában. Átadott egy kis ékszeres dobozt, benne egy lakáskulccsal. Szívem, csomagolj. Költözünk.

Megszűnt minden teher. Csak a jövőt láttam. hogy újra lesz társam, a gyerekeimnek apja. 

A csomagolás 

Banyek! Hol volt ennyi vackunk? Pedig olyan üresnek tűnt a lakás. Mit vigyünk, mit ne? Mennyi lenne, ha kint vásárolnánk be? Matek egész nap. Gyakorlatilag mindent vittünk. Mosógép, ágyak, szekrények, és csak a téli ruhák. A teherautós 700 euroért vállalta a költözést. Mi Oszkárral mentünk ki a kocsi előtt egy nappal. 

Amikor megérkezett a kamion, rádöbbentem, hogy egy egészen apró dologról megfeledkeztünk. A pakolós emberekről. Hogy fogom én a 45 kilómmal a 70 kilós kanapét, hűtőt, mosógépet leszedni onnan, és bevinni a lakásba?

A búzatábla a hátsó kertünk. Csodás az ablakból nézve a mezei élet...

És akkor jöttek a szomszédaim. Akiket nem is láttam még, a nyelvüket alig beszélve bemutatkoztam nekik, és laza 1 óra alatt mindent bepakoltunk. 

Kaptunk kávét, WC-papírt, a gyerekek ott vacsoráztak, hiszen konyhám nem is volt. Ez volt a mi utunk Németországba, Sachsen tartományba. 

A gyerekek örültek a legjobban, hogy itt nem szokás a felszerelt konyha, így egy mikróval csak pizzát és konzervet ettünk két hétig.

Ami otthon maradt 

Kell kezdeni valamit a lakással. Hitel még van, két lakást fizetni luxus. A közösségi oldalamra kitettem egy hirdetést, miszerint minden, ami a lakásban maradt, ingyen elvihető. Remélve, hogy egy üres lakást kifestve majd könnyebben ki tudunk adni. 

Bútorok, ruhák és egyéb háztartási holmik ingyen elvihetők, valamint üres lakás kiadó. Az első kérdező megkérdezte, hogy miért árusítok ki. Feltételeztem, nem akar használhatatlan tűzhelyért kilométereket utazni. Írtam, hogy külföldre költöztünk, és a lakást üresen könnyebb kiadni, majd eladni. 

Elszabadult a pokol... 

Mocskos hazaáruló lettem, fel fognak robbantani a terroristák, meg fognak erőszakolni a migráncsok, fél év múlva hazatolom a belem csóróként, mert nem is kolbászból van a kerítés, fizessem vissza a taníttatásom, és még sorolhatnám. 

Értelmes hozzászólás, informálódó kérdés szerintem nem is érkezett, vagy elvesztek a sorok között, mert a könnyeimtől nem láttam. 

Mi történik a fejekben? Mások is tapasztaltak hasonlókat? 

Még azt se mondom, hogy az ellenségeim kívánnak nekem ilyen szépeket, mert ezeket az embereket nem is ismerem. 

A jelenlegi életünk 

Van egy 60 nm-es 4 szobás kis lakásunk Németországban. A szomszédaink egyben a barátaink, hiszen csak 3 család lakik a házban. A gyerekek iskolába járnak, nyelvet tanulnak, és nagyon élvezik a közeget, sokat nevetnek. 

Csak a férjem dolgozik, az ő fizetéséből élünk, én iskolába járok, felváltva Praktikummal, mert a szakmai elismertetés sajnos hónapokba telik. A nyelv kezd egész jól menni, bátran megszólalok, és örülök, ha kijavítanak. 

A család otthonról maximálisan támogat, karácsonyra például ők jöttek ki. Tudom, még csak fél év telt el a kinti életünkből, de mi már letelepedtünk. Februárban végzem el az iskolát, már kaptam két ajánlatot, így esélyes, hogy másfél hónap múlva dolgozom. 

Ez a fordított ház egy lipcsei pláza mellett van. Egészséges embereknek ajánlom, én órákig hányingerrel küszködtem.

A munkáltatónak jeleztem, hogy továbbra is szeretnék nyelviskolába járni, erre pedig azt a választ kaptam, hogy rendben, majd mi fizetjük. 

Sajnos sokszor elkövetem azt a hibát, hogy olvasok más blogokat, amik a kiköltözéssel kapcsolatos tapasztalatokon alapulnak. Ami egyfelől jó, mert kevesebb falnak megyek neki, másfelől viszont a kommenteket nem kellene.

Személyes konklúzióm 

Az otthonteremtés nálunk egy diszfunkcionális családi összeomláshoz vezetett. Bíztunk az államban, hogy nem enged minket átverni. 

Itt nem kell senkiben sem bíznunk, nem függünk csak önmagunktól. Ha dolgozunk, megélünk. Ha normálisak vagyunk, befogadnak. Ha tanulunk, előrébb jutunk. 

36-38 évesek vagyunk. És igen, előttünk az egész élet. 

Az Olli család köszöni, hogy megoszthatta a tapasztalatait. 

További sikeres munkát kívánok a Határátkelő blognak, és annak a rengeteg határátkelt kommentelőnek, akiknek a hozzászólásai olvasásával tapasztaltan, és okosabban, és könnyebbe be tudtam illeszkedni Németországba!”

Virágok mindenütt. És nem tépik le.

HÍRMONDÓ 

A BMW-től a szarvasmarháig 

Hosszú útnak tűnik eljutni a BMW-től a szarvasmarháig, de mi ma megtesszük, olyannyira, hogy az egyik munka Angliában, a másik pedig Dániában van. Azért emellett is van miből válogatni.

Magyarországi HR-menedzserből franciaországi kürtőskalácsos 

Főhősünk a mai napig nem tudja, miért hagyta el Magyarországot, francia párját követve akart kicsit körülnézni, aztán (amint fogalmaz) „tíz éve sodródom, mindig alakult minden valamerre”. 

Több tízezer magyar felnőtt még sosem dolgozott 

Nagyon régóta nem látott mélységben jár a magyar munkanélküliség, ezzel együtt is van egy olyan réteg, amelyik felnőttként még soha az életében egyetlen percet sem dolgozott. Nem is kevés emberről van szó. 

Ahonnan hét éve nem ment el ilyen kevés orvos 

Úgy tűnik, a régióban egyre több országban jönnek rá, hogy ha nem emelik (ráadásul jelentősen) az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók fizetését, akkor lassan nem lesz, aki meggyógyítsa a betegeket.

(Fotó: flickr.com/CafeCredit.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.