A pizzafutárkodás viszonylag jó kiindulópont lehet sokaknak, akik próbálnak külföldön valamilyen átmeneti megélhetést találni, hiszen nem kell hozzá speciális tudás (a folyamatosan frissülő ingyenes GPS-ek korában pláne), viszont emberre mindig szükség van. A korábban már szállodai és alkalmi koncertépítői kalandjait is megosztó Ütvefúró másodállásban végzi ezt a munkát, a mai posztban így szerzett tapasztalatait osztja meg.

„Mielőtt nekikezdtek olvasni, tessék meghallgatni a Youtube-on az Under Pressure számot a Queentől, de azt a verziót, amit David Bowie és Freddy Mercury énekel, teljes átéléssel. Sajnos már mindkettő a felhők széléről lógatja a lábát. Ez minden Pizzafutár Himnusza. Hiszen benne van a nevében, hogy nyomás alatt. A mi esetünkben az IDŐ nyomása alatt.

Egy borongós novemberi nap végén találtam egy hirdetést, pizzafutárt keresnek. Lelki szemeim előtt rögtön megjelent a Taxi című film Luc Besson rendezésében, ahol is egy sebességmániás pizzafutár volt a főszereplő.

Egy csütörtöki napra kaptam időpontot. Kikenve kifenve, a legjobb ingemben, enyhe pacsauli szagúan álltam a tükör előtt. Megfésülködtem, amolyan Tom és Jerry módra, amikor is a fekete macska halszálkával fésülködött az erre a célra rendszeresített csatornafedél szolgált tükör gyanánt. 

16.00 volt megbeszélve, már félórával előtte ott vagyok. Megérkezik az emberem, szemüveges, kora ötvenes, szemüveges, félhosszú hajjal. Odavezet a pincérnő hozzá, akinek a lelkére kötöttem, hogy szóljon feltétlenül, ha megjön az emberem. Búgó hangon szólit a kiscsaj. Pillanatra elmélázok, de most nem ezért vagyok itt. 

Felvételi elbeszélgetés 

Emberem hellyel kínál, vele szembe foglalok helyet, a bőr táskámat magam mellé helyezem le. Fürkésző tekintete előtt semmi nem marad titokban. Látom és érzem, minden szavamat meg kell válogatnom. Állandóan mosolygok, a testbeszédem magabiztosságot sugároz. 

Megköszönöm a lehetőséget, majd a bőr aktatáskámból előveszem a hiányzó dolgokat, amiket még a legutolsó emailváltásban kért. Elégedett, látom a szemén. 

Pár szóban a munkatapasztalataimról kérdez. Említem, hogy 19 éve van jogosítványom, személykocsitól kezdve 3,5 tonnás kisteherautóig targoncával bezárólag mindent vezettem már. 

Megjegyzem neki, én szívesen dolgozok, azért vagyok itt hogy dolgozzak, nem hogy szórakozzak, és segélyekből éljek. Megkérdezi, hogy mit tennék, ha sérül a kocsi. Válaszom gyors és azonnali, jelenteném rögtön. Nem szeretem a lapítást, de ezt mástól is elvárom. 

Azt még hozzáteszem, hogy én vigyázok a dolgaimra, főleg ha céges autóról van szól. Végére még beszúrok két örökbecsüt: „Tisztes őszes halánték, az autónak a legnagyobb ajándék“, illetve a „Jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint“. 

Ezzel a két mondattal megnyerem, innentől már sínen vagyok. Látom, jó húrokat pendítettem meg. Kólával kínál, elfogadom. Hasonlítok a fiára, főtörzszászlós és felderítő a svájci seregben. Gyorsan előkerülnek a családi fényképek. Büszkén mutatja a fia egyenruhás fotóját a telefonján. 

Ekkora fokú bizalmaskodásra álmomban se gondoltam volna. Ez akkora hatással volt rám, mint egy éppen működésbe lépő taktikai atomrobbanófej egy rohamozó páncélosdandárra. Ez legalább olyan elemi erővel bírt, mintha magát a bankszámlája PIN kódját adta volna meg. 

Ezután rögtön a lényegre tér: 

- Nézze, pont ilyen emberekre van szükségem mint maga – mondja bizalmasan - Franchise rendszerben üzemeltetek 4 pizzériát, most nyitom az ötödiket, ehhez keresek megbízható futárokat. Reggeles, valamint délutános-esti műszak lenne, melyik lenne a jó? 

A délutánost választom. 

Elérkezik az első munkanap. Tamilok üzemeltetik a pizzériát. A főnököm Nihat, aki egyúttal a Pizzailo is egyben. 26 éves, de 19-nél nem néz ki többnek. Élettapasztalata egy 45 éves hamburgi dokkmunkáséval vetekszik. 

Tartása szálfaegyenes, 170 cm-nél nem lehet magasabb. Olyan girhes, hogy legfeljebb „M“ -es lehet a mérete. Nem beszél sokat. Alaposan végigmér, majd körbevezet a cégnél. Kapok pólót, kabátot. 

A három kocsi közül kapom meg az egyiket. Mind nullkilométeres. Nem szarral gurigáznak. Szörnyen büszke vagyok, hogy ismeretlenül ekkora értéket bíznak rám. 

A Puma felderítő jármű 

Ennél a leányvállalatnál 3 db Mitshubishi Carisma kisautó került kiosztásra. 1000 cm3-s benzines kis méregzsákok. Olyan hangja van, mint egy jól karbantartott Singer varrógépnek. Na, ezekből kaptam meg az E-2 toronyszámú példányt. Amit el is neveztem Pumának, a nagysikerű II. világháborús német páncélkocsi után.

Kicsi, áramvonalas, jól gyorsul, csak vékony a páncélzata. Mint utóbb kiderült, nem hiába nem mikrobuszokkal dolgozunk. Olyan zergebaszta utakon járunk, hogy még a hegyivadászok se mernének arra közlekedni. Ráadásul némelyik hely olyan szűk, hogy az autó mellett van vagy 4-4 cm. 

Navigálás felsőfokon 

Legtöbbször a navi lószart sem ér. Beütöd a címet, és van, hogy a célpont 100 m-es körzetében „rak le". Nem kevés türelem, kitartás, és intuíció kell ahhoz, hogy megtaláld a címeket. 

Van amikor a járókelőket kérdezem, van, amikor a megrendelőt hívom fel. Ez a legrosszabb, mert 10-ből 7 ember swícer dűcsbe nyomja. Amikor meg rászólok hogy „hóh dájcs bítte", akkor elmond 2 szót németül, utána visszatér a svájci németre. Esélytelen... 

A gazda szeme hízlalja a jószágot 

Három nap után szóltam a vezetőségnek, hogy csak a gyári szőnyeg van a járgányomban + kifogyott a téli szélvédőmosó. Magyarul egy héten belül ki fogjuk taposni a gyári szőnyeget. 

Mondtam, hogy van a Lidlben 7 frankért szőnyeggarnitúra, azt elosztom szépen a három kocsiba, és csókolom. A szélvédőmosó meg 4 frank a 2 liter. Ebből is vettem kettőt. 

Nem vártam meg a választ, másnap hoztam mindent. A kocsikat felöntöttem a téli szélvédővel, meg beraktam a szőnyegeket. Le voltak döbbenve. Ehhez nincsenek hozzászokva. 

Emailben megköszönték, hogy a szemem a pályán van. Külön a napiparancsban is megemlítették a nevem, soron kívül előléptettek szakaszvezetőből főtörzsőrmesternek, valamint megkaptam a karbantartók vezetője megtisztelő címet. 

Így már nem csak az 501-es nehézpáncélos zászlóalj javítási munkáiért felelek, hanem még megkaptam ezt a Puma egységet is. Soron kívül odaítélik még az I. osztályú Vaskeresztet a briliánsokkal meg a lombokkal. Ez a legmagasabb harctéren adható kitüntetés. Mindezt 3 nap frontszolgálat után! 

Mert nem vitás, ez egy harctér a javából. Harcolsz az idő ellen. Aztán ott van az időjárás. Aztán a trinkgeld. Nem egyszerű. Minden ellenünk van. 

Az elvárások az egekben vannak 

Nagy elvárások vannak. Találj meg minden címet időben, és nem árt, ha még meleg a pizza. Lebasznak, ha 5 percnél többet késel. Lebasznak, ha kihűl a kaja. Szerencsére a melegen tartásban sokat segítenek a fűtőszállal ellátott, hőszigetelt dobozok, amelyekbe pakoljuk az ételt. 

Három méret van: 14, 24, 50 cm-es átmérő. Mindig egyenesen kell tartani és szállítani őket, hogy ne csúszon egy oldalra a feltét. Sietni kell, de tartsd be a csészealjakra kiírt sebességhatárokat. 

Engedj előre mindenkit előzékenyen. Az egyik körforgalomban nem engedtem előre egy biciklist. Rázta az öklét. 5 percen belül hívott a vezetőség, hogy ez mi volt... 

Járulékos veszteségek 

Bárhol, bármit, bármikor, pont úgy, mint az Air America szállítmányozó cégnél Vietnamban. Megyünk hóban, sárban, esőben, egy tornádó se akadály. Állandó jelleggel kapjuk az ívet, davaj, davaj, gyorsabban gyorsabban. 

Ennek meg is lett az eredménye. Az egyik Pumával elszálltak egy kanyarban. Nem adta ki. A legénység éppen el tudta hagyni a füstölgő járművet. A gép egyhetes volt talán, most gördült még le a gyártósorról. 

Na, azóta a hadosztály parancsnokság már nem baszogat, hogy gyorsabban, gyorsabban. 

Tiéd a világ 

A Sebhelyesarcú című örökbecsű filmnek volt ez a jelmondata. Amennyiben jól végezted a dolgod, 5-10-15 frank borravalóra tettél szert naponta. 300 frank az induló tőke a bukszában, amit mindig leellenőrzök. Így nem tudnak leverni rajtad semmit. Amikor kevés az idő, meg riadóstart van, akkor is megszámolom, mert nem szeretek potyára fizetni. 

Külön fejlesztés volt részemről, hogy a napi bevételt egy átlátszó bugyiba gyűjtöm, a hozzá tartozó megrendelőlapokkal együtt. A ciginek külön bugyi kell, mert azzal külön el kell számolnunk. 

A baleset

Az egyik éjszakai műszak során, ért egy kis baleset. Ezen az éjszakán vesztettük el az egyik Pumát is annyira csúszott minden. Az egyik kiszállított címre igyekeztem, felhívtam őket, hogy itt vagyok. Egy huszonéves rendkívül jó adottságokkal rendelkező hölgyike jött ki az utcára pólóban. Odaadom a szajrét, majd nagy pénzzel fizet.

A bukszát a Pumában hagytam. Tépném fel az ajtót, ám ez volt a legutolsó, amire emlékszem, utána fekete alagút. Akkorát estem, hogy még a göncölszekér alvázszámát is le tudtam olvasni... Arra ébredek, hogy két erős mell ringatózik előttem 10 centire + hogy pofozzák az arcom.

Legalább annyira ledöbbentem, mint amikor Pintér Tibi Tenya meglátta vizes pólóban Tóth Andikát ebben a Celeb vagyok, ments ki innen című vetélkedőben. Mondanom se kell, hogy a buksza tartalma kiszóródott. Errefelé ugyanis nem divat a hó takarítás.

Reggeles műszak 

Most reggeles műszakban vagyok, ez a legszarabb. Itt végképp nem lehet hibázni. Egy órád van, hogy minden címre kidobálj mindent. Mindenki ideges lesz, ha nem pont délben kapja meg a kaját. 

Beizzítom a 12 tonnás páncélkocsit. Megyek keresztül mindenen és mindenkin. Nincs idő megállni. Egy vasúti csomóponton haladok keresztül. Egy gyárba kell kivinnem a pizzát. 

Még ki se szállok a búvónyíláson, már rádión rám szólnak, hogy igyekezzek vissza. A vasúti csomópontnál egy tolatást végző dízelmozdony keresztezi az utamat. Vesztére, mert lendületből nekimegyek, még fékezni sincs idő. 

A nagy lendület miatt lepattan rólam, mint egy medicinlabda, féloldalára dőlve, szikrafelhő kiséretében átcsúszik a műút túloldalára. Nincs időm a sebesültekkel foglalkozni. 

Az előző háborút az olajért vívták, Most az időért harcolunk. A főhadiszállásra visszatérve 12 pizzát kapok. Egy teljes tanári karnak kell leszállítanom a 8 km-re lévő kisvárosban. Gázt adok. 

Sikerül leszállítanom időben, de mind a 12 pizzát külön fizetik. A hajamat tépem. Egyszerűbb ha nem vitatkozok, mindig a vevőnek van úgyis igaza. Itt kapom a legvastagabb borravalót. A reggeles műszakban még sose kaptam összesen 22 frank borravalót. Mindössze 1,5 óra alatt! 

Egy átlagos nap 

A pizzailo befűti az elektronyos kemencét. Neten jönnek a rendelések, 2 példányban nyomtatja a rendszer. Egy kópia nekünk, egy a vevőnek, sárga írólap méretú papírra nyomtatva. 

A megrendelőket időrendi sorrendben az előkészítő asztalra helyezzük. Ide bekészítjük a pizzásdobozokat abban a méretben, ami a megrendelőn olvasható. Közben a sütő 360 fokon ketyeg. 5-10 perc alatt kész van a szajré. 

A nyomtató közben úgy adagolja a rendeléseket, mintha a távírógép szalagja jönne kifelé ezerrel. Nem győzzük felragasztani a megrendelőket. Az előkészító asztal már tele van a dobozokkal. Nemhiába vasárnap van. A hétvége ugyanis mindig bolondok háza. 

- Azt ne! - kiált fel a Pizzailo – az órán túli rendelések nem kapnak dobozt, kell a hely a többinek! 

Hogy nyomatékot adjon a szavának, türelmetlenül toppant egyet acélszegecsekkel kivert bakancsában, olyan erővel, hogy a csempe a talpa alatt megadja magát. Amikor ezt meglátja csak még jobban begerjed. 

Ez az ember csak két mondatot tud ismételni, mint egy megakadt lemezjátszó: 

- Abfahre! Gas geben! 

És ezt váltogatva. A szibériai lágerben nem voltak ilyen kemény fegyőrök, mint az emberem. Csak akkor enyhül meg a tekintete, amikor rendben kiviszel mindent. Semmi gond, fél órán belül megint összegyűlnek a rendelések, a hangulata megint paprikás.

- Igyekezzetek, du musst Gas geben! - szólít fel ismét a köztörvényes bűnözésre, itt ugyanis nem lehet játszani városon belül a büntetésekkel. 5 km/óra eltérés 200 frank. 

Minden másnap esik a hó. Nem sok, de arra pont elég, hogy taknyos legyen az út. Ma nem buzdít érdekes módon a gyorshajtásra. 

- Langsam fahren! - emberem félelmetes szókincsével ismét lenyűgöz. Oké, ezt mondás nélkül is tudom. Ismerem a dörgést, Öreg – gondolom magamban. A véleményemet is megtartom magamnak. 

Azért elismerően kell beszélni a tamil vezetőségről. Ez az ember egy terminátor, még csurrantani se megy kis sose, legalábbis én még nem láttam. Lehet hogy ezért van odatámasztva a kemence oldalához az a kacsa... 

Enni meg végképp nem láttam. Lehet hogy fotoszintézissel üzemel. Szigorú, de igazságos. Olyan mint Mátyás király, csak ez nem járkál álruhában. A tekintélye így is megvan őkelmének. Született vezető. 

Ha kell akkor lebasz, ha kell akkor dicsér és ösztönöz. Mindent csak patikamérlegen kimért adagokban. Így nem viszi egyiket se túlzásba. Egyik pillanatban lehord mindennek, 5 percel később lenyugszik, kólával kínál, és a családjáról mesél. Ő is csak egy ember, neki sincs kötélből az idegei. 

Még több rendelés fut be. Emberemnek már arra sincs ideje, hogy a kövér verejtékcseppet lisztes kezével letörölje a homlokáról. Elfogyott a közepes doboz, int, és már egyikünk ugrik, dobozt hajtogatni. 

Nila, a kiscsaj hosszú fekete haját mindíg parkettába fonva hordja. Az orra felett ott van az elmaradhatatlan piros pötty. Olyan gyorsan hajtogatja a dobozt, hogy szemmel nem tudom követni. Hatig számolok el, mialatt a kész doboz tompa puffanással landol az asztalon. Elfogyott a mozzarella. Újabb intés a szakácstól. 

Ezúttal rajtam van az önként jelentkezés sora. Nincs időm totolyázni, egy tigrisugrással már a mélyhűtőnél vagyok. Felszakítom az ajtót, a zsanérok szikrafelhő kiséretében leszakdnak az ajtókeretről. 

A bejárattól jobbra, barna kartondobozokban van a sajt. Kiveszek egy zacskót, szétmorzsolom a tartalmát, és már önteném bele a rozsdamentes tartóba, amikor is újabb parancs érkezik. 

- Ne abba ember, vegyél elő új tárolót, abba öntsed! 

Ezután elküld mosogatni. Mert már borul kifele a sok szennyes. Magához inti Hendriket, a legkedvesebb emberét. Hendrik, magas, tagbaszakadt, baltával faragott állal. Szemei mindíg csak résnyire vannak nyitva. Leginkább Dolph Lundgenre hasonlít. 

A marcona külső viszont érző szívet takar. Mondás nélkül mindenben segít nekem, hiszen tudja, hogy új vagyok. Ő régi motoros már, legalább 15 éve csinálja, megszakítás nélkül. 

Ő az aki bekötött szemmel is tudja a címeket, a navit már rég elhajította. Hétvégén, hétköznap, reggel, meg este. A fenekén tisztán látszik az ülés lenyomata, annyit seggelt már a kocsiban. 

Ő viszi ki az első 6 (!) címre a megrendelt ételt. Mégse hűl ki neki sose semmi, igazi profi. Hanyagul rágyújt egy cigire. Ez tiltva van, de neki ezt is lehet. Az éldolgozóknak ugyanis sokmindent elnéznek… 

Megkapom az ukázt – Abfahre! - a szemembe se néz a szakács, úgy löki a kezembe az ételhordó dobozokat. Szerencsém van, mind a 4 címem a 6 km-re fekvő kisvárosban található. 

Izzítom a navit és már indulok is. A pontos címet már vezetés közben írom be. Külső szemlélő csak annyit lát, hogy a pizzás autó lambadát jár az úton. Nem szabályos, de az idő szorításában minden megengedett. 

21:10-et üt az óra. Túl vagyok ezen a napon is, 510 frankot gereblyéztem össze az esti műszakban a vevőktől. A reggeliben 200-250 szokott lenni. Per futár! 

Először leszámolom a buxába a fix 300-at, aminek mindig meg kell lenni. Ezután a bevételt adom össze a megrendelőkön. Mindent kétszer számolok meg, így sosincs hiba. 

Van, amikor nem számolják utánam, hiszen tudják, hogy még fél frankot is visszaadok, ha annyival van több az előírt 300 franknál.

Elégedett vagyok. Ma 30 frank volt a borravaló. Semmi gond, a tegnapival együtt megvan a benzinem erre a hétre, ugyanis napi 100 km-t megyek, hogy munkába tudjak állni. 

A standolás előtt beindítom az autót, hadd járjon. Mikor végzek az elszámolással, már a meleg autóba szállok. Elköszönök mindenkitől, majd futólépésben a kocsihoz igyekszem. Már csak 1,5 órám van a következő műszakig. Amennyiben szerencsém van, és jó időt futok, még vacsorázni is tudok. 

Nemhiába fogytam 3 kilót 2 hét alatt. Bekapcsolom a rádiót, az SRF 3 Kathy Perry-t játsza, szúrok egy harmadikat, egykedvűen falom a kilométereket. Gondolatban már a következő napot tervezem. 

Utolsó napomat töltöm ebben az évben. Reggeles műszakot dob a gép, tömény unalom. Évértékelőt tart a főnök a műszak végén, 55 ledolgozott órám van, több mint 1100 frank üti a markomat. 

Nem kertelek, megmondom, hogy 80-100 órát szeretnék dolgozni. Erre meg is jön a válasz, gyakoroljak még a városban, hogy ne csak navival tudjak kimenni a címekre. Mert ez időveszteség. Igaza van. Egy napot gyakorolnom kell, de vastagon megéri. 

2018 első munkanapja 

A hotelben reggel 8-kor végzek. Rohanok haza aludni, ugyanis az újév első napján 16.00-ra kell a pizzériában lennem. Odaérek, köszönök. Gyorsan elhadarom az ilyenkor szokásos újévi jókívánságokat. 

Felveszem az egyenkabátot, ami rikító sárga. Így legalább már 2 km-ről is észrevesznek a vevők. Megkapom a tárcát a szokásos 300 frankkal. Befut az első rendelés, ismét a szomszédos kisváros. 

Most nem sietek. Nincs más bejövő rendelés. Van időm még a tájban is nyönyörködni. Ilyen se gyakran van. Mire visszaérek, már ott van a többi futár is. Nila, a tamil kiscsaj, meg Peter egy svájcerise, aki eredetileg cseh. Nagy magas langaléta. Az a típus, aki hiába borotválkozik, mégis mindíg borostásnak látszik. Vastag SZTK-keretes szemüvege van, haját hátrazselézve hordja.

Hat óra után elszabadul a pokol. A nyomtató szünet nélkül ontja magából a megrendeléseket. Már nem tudom hová ragasztani őket, annyi van. A hangulat elég paprikás. Minden futár 4 címre megy, így se győzzük. 

Olyan meleg van bent, hogy az összes ajtó-ablak nyitva van, másképp nem lehetne elviselni. Még két embert rendelnek be, azokat is, akik szabadnaposak. Egy főzi a tésztát, hordja az alapanyagot, meg még mosogat felváltva. 

Egy másik dobozol, felvágja szeletekre a pizzát, és megrendelés illetve leadási időpont szerint szortíroz. Ő nyomja a kezünkbe a melegen tartós dobozokat is, majd sietősen int, hogy menjünk. 

A konkurens pizzéria autóit egész nap nem látom. Úgy látom, a csatát megnyertük. Itt még pisálni se lehet elmenni. A pizzailo rendületlenül ontja a pizzákat. Szerencséjére a tészta már elő van készítve, neki csak nyújtani kell, meg megcsinálni a szélét, majd ráhelyezni a feltétet. Sietősen töltené fel a kemencét, de az egyik pizza lecsúszik a lapátról, és a műsoros oldalával a földre zuhan. Járulékos veszteség. 

Este 8.30 van. Még mindig 20 címre kell kivinni a pizzát, de van, amikor egy helyre 3 vagy 4 darab kell! Amikor megérkezünk a megrendelőhöz, sűrű hajlongás közepette elnézést kérünk, majd utána a pénzt. Nem háborognak, mert tudják, hogy mi van. Van, ahol 2 órát várnak a pizzára. Mégse háborognak. Rendben van gyerekek, így kéne minden nap csinálni... 

Negyed 10-kor még 4 címet adnak, de kezemmel megálljt parancsolok. Mennem kell, még oda kell érnem a hotelba is időben. Az egyik kolléga mérgesen kikapja a kezemből a melegentartós dobozt, már rohanna is az autóhoz, de előtte még megvetően végigmér, majd csikorgó kerekekkel elindul. 

Sorry, nekem ez egy mellékállás, nem késhetek a fő munkaadómtól. A szakács megértően bólogat, hiszen tudja, ha szabados vagyok, akkor sose nézem az órámat, én megyek oda leghamarább, és én is jövök el a legkésőbb. Elszámolunk. Nálam a bevétel 812, a borravaló meg 43 frank lett, roppant elégedett vagyok. 

Ismét nem sok időm van hazaérni. Útközben felpattintom az ételhordó fedelét, majd elmajszolom azt a pár darab virslit, amit még otthon készítettem, mellé megiszom az utolsó energiaitalomat. Akkorát böffentek, mint Bud Spencer 2 kiló hagymásbab elfogyasztása után.

A romokat elegáns csuklómozdulattal a sarokba hajítom. Majd ha lesz időm, úgyis elrámolok. Jó időt futok, van 15 percem elkészülni. Megfürdök, belebújok a szolgálati egyenruhába. Felrakom a névtáblámat, veszem a cipőm, meg a kabátom, majd futólépés a főbejárathoz. 

A recinél köszönök mindenkinek, majd leváltom a nappalos műszakot. Felveszem a szerelvényeket, cégesteló, mindeneskulcs stb. Ezután még egy utolsó ellenőrzés a tükörben. 

Végigsimítok a csukaszürke egyenruhámon, majd hálat adok az égieknek, hogy ma is minden rendben ment.“

HÍRMONDÓ 

Új év új lehetőségek Ausztriában

Mi akadályozhat meg abban, hogy elkezdj kicsit körbenézni a szomszédban, hátha akad valamilyen idényjellegű vagy állandó munka? Na ugye! Kiindulhatsz akár azokból a lehetőségekből is, melyeket mi találtunk neked. 

„Elszorul a szívem, amikor a szüleim otthon hagyom” 

„„Nagyon szeretek külföldön dolgozni és élni, de egy-egy hosszabb otthontartózkodás után ahogyan az utcából kigurulok az autóval és a szüleim még mindig integetnek… kicsit elszorul a szívem.” 

Ilyen lesz az angliai magyarok élete 

Az Egyesült Királyság 2019 márciusában várható uniós távozásával jönnek majd változások is a kint élő magyarok életében. A békés elválásról szóló 15 oldalas megállapodás érdekes részleteket rejt. 

(Fotó: pixabay.com/jamesoladujoye)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.