Pontos számot nem tudok mondani, de az biztos, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, hány poszt érkezett a több mint 6 év alatt Oroszországból. Úgyhogy Gábor posztja már csak ezért is érdekes, ráadásul sajátos formát is választott, hiszen öninterjút készített. Egy magyar kézműves csokoládékat gyártó és forgalmazó cég moszkvai vezetőjeként beszél az ottani mindennapokról.

„Az alábbi írás meglehetősen skizofrén jellegű lesz, mert (jobb híján) saját magammal sikerült csinálnom egy interjút. Semmiképp nem elbeszélést akartam írni, hanem inkább megpróbáltam beleélni magam egy „képzeletbeli riporter” (KR) szerepébe, aki hidegen és talán valamelyest objektívebben próbálja a feladatot megoldani. 

Furcsa érzés volt, és a felénél már tudtam: ilyet az életben soha nem csinálok többet. Remélem, azért sikerül betekintést nyújtanom az itteni környezetbe! 

KR: Bemutatnád magad pár szóban? 

T: Turóczi Gábor vagyok, 40 éves, oroszországi cégvezető. A chocoMe magyar kézműves csokoládé oroszországi képviseletét vezetem 2013 óta, a vállalat életében a „mínusz egyes” szinttől részt veszek, a megalakulás, tehát 2010 óta. 2013-tól élek kint Moszkvában és felügyelem az orosz piacot. Összesen már 18 évet éltem Oroszországban. 

Mi kell ahhoz, hogy egyáltalán elinduljon valaki ebbe az óriási országba? 

Szerintem 4 dolog erős és jó kombinációja: egy versenyképes termék, némi piac-hely- és gazdasági ismeret, alázat, és pénz. 

A magyar idevágyó termékek legtöbbjével viszont az a baj, hogy „még ha maguk a gyártók így is gondolják”, az itteni felvevőpiac nem feltétlenül van ezzel így. 

Ergo: nem elég magamnak magamról azt gondolni, hogy jó vagyok, hanem meg kell kérdezni „független” emberektől, cégektől, piackutatóktól is, ők hogyan vannak ezzel. És a legtöbb cég nem jut el idáig se. 

Tudsz példát mondani? 

Névtelenül, igen. Volt egy boros megkeresésem nemrég, amely azt gondolta magáról, hogy szuper a terméke. Aláírom, tényleg az, jómagam 20 éve foglalkozom gasztronómiával, értek egy keveset hozzá. 

A bökkenő az az, hogy ami boltokat itt megcéloztak vele, azok még ennél a szuper bornál is szuperebb borokkal vannak agyontelítve, olyan árral és minőséggel, hogy azt a magyar cég már el sem tudja képzelni. 

De nem lehet ezen változtatni? Alacsonyabb színvonalú boltokat megcélozni például? 

Lehetne, de nem ez történik. A magyar boros azt hiszi, hogy az ő terméke a világon is a legjobb, ezért ő mindenhol a legjobb helyekre akar bekerülni. Minden, ami „rosszabb” hely, oda nem akar menni. 

És erre még rátesz egy rossz lapáttal egy még ennél is rosszabb magyar attitűd, a „hova álljon be a kamionom” és az „Úristen, lesz-e nekem annyi gyártókapacitásom, hogy cca 350 millió vásárlót kielégítsek?” jellegű. 

(A szám nem elírás. Ugyan Oroszországban 140 millió ember él, de az Eurázsiai Gazdasági Unió miatt ezek a termékek vámmentesen eljuthatnak még tovább is: Kazahsztánba, Beloruszba, Örményországba, Kirgizisztánba, és még Vietnammal is folynak tárgyalások e téren! Egy belső piacról van szó, olyasmi, mint az EU.) 

Oké, de az attitűdön lehet változtatni! 

LehetNE. De nem igazán akarnak, ez az én tapasztalatom. És akkor itt el is érkeztünk a következő problematikához: az alázat nagyfokú hiányához. 

A cégek úgy vannak vele ma is, mint 20 éve, amikor is mi voltunk itt a királyok a tokaji borokkal és a nyírségi almánkkal, meg a konzerveinkkel, hogy kicsit lebecsülik az oroszokat és a piacukat. 

Nem tudják, hogy fényévekkel előttünk járnak, sokkal jobb termékekkel. Nem tudják elképzelni, hogy ebben az országban eleinte kúszni-mászni kell, a földön fetrengeni, és borzasztóan nehéz munka árán elérni a sikereket. 

Úgy vannak vele, hogy van egy (valamilyen) termékük, és boruljanak előttük térdre a „russzkik!” 

Fontos ezek szerint a helyismeret? 

Kardinálisan. A piacra lépő cégnek tökéletesen ismernie kell a helyi gazdasági környezetet, a rubel-euro árfolyam alakulását, várható irányát, helyi üzleti kultúrát, politikát. Ezek a makro dolgok. 

Emellett pontosan meg kell határozni a termékére vonatkozó értékesítési csatornákat (például direkt értékesítés a boltokba, vagy disztribútorokon keresztül, vagy máshogyan), és az ezekhez vezető útvonalakat. 

Mi például eleinte a PR-ra helyeztük a hangsúlyt, mert Magyarországon ez működött, és óriásit tévedtünk. A PR itt nagyjából azt jelenti, hogy „pénzért felületet veszel egy újságban”. 

A mi esetünkben viszont az élelmiszeripari kiállításokon való megjelenés lett a nyerő. Tessék: otthoni prekoncepcióval jöttünk és rögtön egy óriásit hibáztunk! 

Hogy ment a cégalapítás? Alvállalkozók? Munkavállalók? 

Nehezen. És nemcsak a bürokrácia miatt. Itt, Oroszországban például 20.000 forintért és 1.000.000-ért is meg lehet alapítani ugyanazt a céget. Nagyon nem mindegy, ahogyan az sem, hogy kit választunk meg ügyvédünkké, vámbrókerünkké, könyvelőnkké, sofőrünkké, hol bankolunk, meg hasonlók. 

Otthoni szemmel nézve ezek egyszerű dolgok, itt azonban nagyon nem: volt olyan hónap, amikor félmillió forintnak megfelelő rubelt fizettünk a könyvelőnknek, mert kiderült: „teljesítményarányosan” működik. 

Eleinte több ilyen zsákutcába futottunk bele, ezeket azonban gyorsan javítottuk. Fontos megállapítás, hogy itt az a mentalitás, hogy kb. egy napra gondolunk előre és ez igaz mind a potenciális munkavállalókra, mind az értékesítési partnerekre. 

Az egyiknek olyan elvárásai vannak, mint a monacói hercegnek, készségei pedig annak kutyájáét sem érik el, a másik meg rögtön, azonnal óriási pénzt akar keresni akár egy tábla csokin. 

Úgy, hogy nekünk persze nem akarja azt kifizetni előre. Mindent, most, és azonnal attitűd, nulla előretekintés, alig-empátia. Nehéz megtalálni a megfelelő partnereket. 

Szó volt még a feltételek közt a pénzről is. Sok pénz kell egy ilyen piacra lépéshez? 

Pénz kell, ez vitathatatlan. Mértéke nagyjából attól függ, hogy a kapcsolatok és tapasztalataink útján hogyan tudjuk megspórolni a 100 százalék 90 százalékát. Magyarul: ha tudjuk előre, hogy kivel működjünk együtt, és jól, akkor annyira nem vészes. 

Úgy mondanám, hogy optimális esetben egy indulás megvan annyi pénzből, mint otthon. De annak sokszorosára is rúghat, ha például a termékeink engedélyeire kiadunk milliókat, amikor azok meglehetnek pár ezerből is. (És ugyanúgy legálisan, hozzáteszem). 

Itt minden megtörténhet: a prémium bolt is árulhat filléres csokit, ahogyan az aluljárós lepukkant csöves bódé is mondjuk húszezer forintért egy doboz bonbont. Tíz emberből kilenc át akar majd téged vágni: 5 nagyon, 4 kicsit, és a maradék 1 - na az lesz a Te igaz Partnered! 

Hány alkalmazottja van jelenleg a cégnek? 

Jelenleg ketten vagyunk alkalmazottak, további két fő jön, és mintegy 10 emberrel vagyunk alvállalkozói viszonyban. Ők a könyvelő, a számlázó, rendelésösszerakók, sofőrök, csokoládé-kiszállítók, sales-esek, kiállításokon segédkezők (2016-ban 106.000 db csokoládét adtunk el, csak egy beszúrt adat, hogy legyen elképzelés, mekkora volumenű eladásról beszélünk. Idén 20-30%-os növekedés lesz előreláthatóan). 

Minden alvállalkozónkkal szinte percre pontosan elszámolunk, tehát most nagyon kevés üresjárat van. Igyekszünk a csúcsra járatni a hatékonyságot. 

Olyan lehetetlen helyeken is ott vagyunk, mint Novij Urengoj, Norilszk (ezek ipari városok, ahová például nem vezet a földön út, nem vicc), vagy Kizil, a Tuvai Köztársaság, Dagesztán. A legeslegérdekesebb hely az a Szarov, ahol az orosz atombombák gyártódnak, az ország legszigorúbban őrzött helye. 

Ezekre a helyekre el lehet jutni a „földi halandónak” egyáltalán? Külföldinek? 

Szarovba nem, a többi helyre többnyire igen. De sok elég veszélyes is van köztük: hely- és emberismeret nélkül NEM ajánlom az utazást például a Kaukázusba, vagy Tuvába! 

A Kuril-szigetekre (Paramushir sziget), ahol nemrég jártam - például nagyon nehézkesen ment a bejutás, mert az oroszok még ma sem értik, mi a francot keres egy NATO-s ország embere egy határmenti övezetben? 

Egy kicsit kanyarodjunk vissza a munkavállaláshoz, ez a téma vélhetően nagyon érdekelni fogja a Határátkelő olvasóit! Hogy lehet valakiből munkavállaló Oroszországban? 

Erre jelenleg két módot ismerek. Ha például jelentkezünk egy liftkezelői állásra, akkor pályázatot kell beadni a megfelelő állami szervhez, hogy „erre és erre az állásra jelentkeztem, és van-e ellenvetésük”. 

Az orosz állam un. kvótákat állít fel a különböző foglalkozásokra (például ebben az évben 100 külföldi liftkezelő dolgozhat Oroszországban - ez persze egy baromság, a szemléltetés miatt írom) és ha beleférünk, akkor nyert ügyünk van: már csak az állást kell elnyerni. 

Nem könnyű, de nem is lehetetlen. Az orosz államnak az az érdeke, hogy ELSŐSORBAN orosz munkavállalóknak adjon munkát. 

A másik út az, ha be tudjuk bizonyítani, hogy „munkámat csak és kizárólag én tudom ellátni”. Erre vonatkozóan lehet aspirálni ún. „Magasan kvalifikált specialista” státuszra, és folyamodni ehhez járó, 3 éves munkavállalói vízumért. 

Esetemben nem volt nehéz ezt bebizonyítani: „olyan cégvezető, aki anyanyelvi szinten beszél oroszul, angolul és magyarul, jelentős csokoládépiaci és gasztronómiai tapasztalattal rendelkezik”, azonban mint minden, itt: ez sem könnyű, és nagyon, nagyon bürokratikus. 

Tehát az esély megvan. Ajánlanád másnak is Oroszországot? Kinek? 

Igen, jó szívvel, azonban sok mindent tisztán kell látni. Ez nem London, ahová magyarok tízezrei jönnek a vendéglátásba! Azt például itt nem ajánlom, mert nem túl nagy fizetésért cserébe a full bizonytalanságot kapjuk. Rettenetesen instabil ez a szektor, a helyek két-háromhavonta is változnak. 

Vagy mi hozunk ide valamilyen magyar terméket, vagy inkább keressünk mást! Ami működhet, az szerintem a banki szféra, IT, ingatlan, olajpiac, vállalati ügyintézés, nagyon fejlett a szépségipar, divat, show business, sport, balett, képzőművészet, zene, design, kreatív iparágak, online tevékenységek. 

Talán a legfontosabb követelmény: az orosz nyelv nagyon magas fokú ismerete! Ha rosszul beszélsz oroszul, akkor az orosz ember egy pillanat alatt a hatalma alá von. 

Fizetések? 

Magasabbak, mint otthon. Persze a kiadások is. Ugyanakkor az is igaz, hogy itt több lehetőség van a költségek leszorítására, mint otthon, mind a lakásbérlés, mind az étkezés, mind egyéb téren. 

80.000-100.000 rubelből (350-450 ezer Ft) nagyjából meg lehet élni, ha okosan csinálja az ember. Egy KFC-ben 30.000 rubel (cca 130.000 Ft) a fizetés és ez nettó. Erre rakódik rá kb. 10-12 ezer forintnyi adó a munkaadótól. 

Egy metró-vezető akár 100.000 rubelt is kaphat (450 ezer Ft), egy takarító órabére kb. 2500 Ft, egy futáré Moszkván belül 1200-2000 Ft. 

Milyen ma Moszkva? 

Mint egy óriási hangyaboly, ami sosem alszik. 15 millió ember él itt, azt hiszem, a világon úgy 10-15 ilyen város van még. Mindig pörög, mint a szélkakas, gyorsan változnak benne a dolgok. 

Nem ritka, hogy hajnali háromkor jön a vevő a csokiért, mert napközben 4-5 órás dugó is lehet. A biznisz helye ez, az élhetőség másodsorba szorul. Egyszóval annak ajánlom elsősorban Moszkvát, aki szereti az óriási nyüzsgést. 

Mennyire gazdagok az oroszok? 

Ez a dolog nagyon kettős: Moszkva és Szentpétervár az két külön fogalom, utánuk a „mérsékelten gazdag és templom egere” jellegű városok közt bármi előfordul. De gondolom, ez otthon is ugyanilyen jelenség. 

Nekem az a véleményem, hogy meglehetősen progresszívek, divatosak, világlátottak ma az oroszok, ami persze 20 éve még nagyon nem így volt. Felhőkarcolók épülnek, a legszínvonalasabb szórakozóhelyek nyílnak, és olyan autók járnak, amik papíron nem is léteznek, Szóval van lóvé. 

Mi a különbség szerinted Magyarország és Oroszország közt? 

Rengeteg a különbség, és van mindkét helyen előny és hátrány is bőven. Az élet majd minden területén meg lehetne találni a különbségeket, de szerintem nem erre kell törekedni, hanem arra, hogy mindenhol a jó tulajdonságokat lessük el és hasznosítsuk.” 

Ha szívesen olvasnál még Gábortól, és érdekelnek az oroszországi kalandjai, akkor irány a blogja!

HÍRMONDÓ 

Java fejlesztő, kőműves, idősápoló... 

A „fő a változatosság” elvét követtük a mai ajánlóban, így aztán próbáltunk olyan munkalehetőségeket válogatni, amelyek sokakat érdekelhetnek. Reméljük, sikerrel jártunk… :)

A kormány szerint van jövőképük a magyar fiataloknak 

Ismét téma volt a Parlamentben az elvándorlás, míg az ellenzék szerint a kormány nem tesz semmit, utóbbi szerint a magyar fiataloknak ma olyan jövőképük van, amiért érdemes maradni. 

Jó hír a londoni magyaroknak 

Legalábbis azoknak, akik nem eladni, hanem például venni szeretnének lakást vagy házat, hiszen 2009 óta a legnagyobb zuhanást produkálta a londoni ingatlanpiac az utóbbi időben. Egy fővárosi lakás ezzel együtt is horrorösszegbe kerül. 

„Az, hogy magyar vagyok, itt nem számít” 

„Ha dolgozol és szakmailag jó vagy, azt mindenütt értékelik. Az, hogy én magyar vagyok, egyáltalán nem számít. Csak egy vagy a sok külföldi közül." 

Több tízezer külföldön dolgozó magyar helyzete változhat 

Javulhat a kiküldött munkavállalók helyzete, miután az Európai Parlament  foglalkoztatási bizottsága másfél év vita után elfogadta a kiküldött munkavállalásról szóló jelentést.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.