oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. október 19. 06:30,  Magyar cégvezetőként Moszkvában 51 komment

2017. október 19. 06:30 Határátkelő

Magyar cégvezetőként Moszkvában

Pontos számot nem tudok mondani, de az biztos, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, hány poszt érkezett a több mint 6 év alatt Oroszországból. Úgyhogy Gábor posztja már csak ezért is érdekes, ráadásul sajátos formát is választott, hiszen öninterjút készített. Egy magyar kézműves csokoládékat gyártó és forgalmazó cég moszkvai vezetőjeként beszél az ottani mindennapokról.

oroszorszag_moszkva_gabor_foto_pajehali_blog_hu.jpg

„Az alábbi írás meglehetősen skizofrén jellegű lesz, mert (jobb híján) saját magammal sikerült csinálnom egy interjút. Semmiképp nem elbeszélést akartam írni, hanem inkább megpróbáltam beleélni magam egy „képzeletbeli riporter” (KR) szerepébe, aki hidegen és talán valamelyest objektívebben próbálja a feladatot megoldani. 

Furcsa érzés volt, és a felénél már tudtam: ilyet az életben soha nem csinálok többet. Remélem, azért sikerül betekintést nyújtanom az itteni környezetbe! 

KR: Bemutatnád magad pár szóban? 

T: Turóczi Gábor vagyok, 40 éves, oroszországi cégvezető. A chocoMe magyar kézműves csokoládé oroszországi képviseletét vezetem 2013 óta, a vállalat életében a „mínusz egyes” szinttől részt veszek, a megalakulás, tehát 2010 óta. 2013-tól élek kint Moszkvában és felügyelem az orosz piacot. Összesen már 18 évet éltem Oroszországban. 

Mi kell ahhoz, hogy egyáltalán elinduljon valaki ebbe az óriási országba? 

Szerintem 4 dolog erős és jó kombinációja: egy versenyképes termék, némi piac-hely- és gazdasági ismeret, alázat, és pénz. 

A magyar idevágyó termékek legtöbbjével viszont az a baj, hogy „még ha maguk a gyártók így is gondolják”, az itteni felvevőpiac nem feltétlenül van ezzel így. 

Ergo: nem elég magamnak magamról azt gondolni, hogy jó vagyok, hanem meg kell kérdezni „független” emberektől, cégektől, piackutatóktól is, ők hogyan vannak ezzel. És a legtöbb cég nem jut el idáig se. 

Tudsz példát mondani? 

Névtelenül, igen. Volt egy boros megkeresésem nemrég, amely azt gondolta magáról, hogy szuper a terméke. Aláírom, tényleg az, jómagam 20 éve foglalkozom gasztronómiával, értek egy keveset hozzá. 

A bökkenő az az, hogy ami boltokat itt megcéloztak vele, azok még ennél a szuper bornál is szuperebb borokkal vannak agyontelítve, olyan árral és minőséggel, hogy azt a magyar cég már el sem tudja képzelni. 

De nem lehet ezen változtatni? Alacsonyabb színvonalú boltokat megcélozni például? 

Lehetne, de nem ez történik. A magyar boros azt hiszi, hogy az ő terméke a világon is a legjobb, ezért ő mindenhol a legjobb helyekre akar bekerülni. Minden, ami „rosszabb” hely, oda nem akar menni. 

És erre még rátesz egy rossz lapáttal egy még ennél is rosszabb magyar attitűd, a „hova álljon be a kamionom” és az „Úristen, lesz-e nekem annyi gyártókapacitásom, hogy cca 350 millió vásárlót kielégítsek?” jellegű. 

(A szám nem elírás. Ugyan Oroszországban 140 millió ember él, de az Eurázsiai Gazdasági Unió miatt ezek a termékek vámmentesen eljuthatnak még tovább is: Kazahsztánba, Beloruszba, Örményországba, Kirgizisztánba, és még Vietnammal is folynak tárgyalások e téren! Egy belső piacról van szó, olyasmi, mint az EU.) 

Oké, de az attitűdön lehet változtatni! 

LehetNE. De nem igazán akarnak, ez az én tapasztalatom. És akkor itt el is érkeztünk a következő problematikához: az alázat nagyfokú hiányához. 

A cégek úgy vannak vele ma is, mint 20 éve, amikor is mi voltunk itt a királyok a tokaji borokkal és a nyírségi almánkkal, meg a konzerveinkkel, hogy kicsit lebecsülik az oroszokat és a piacukat. 

Nem tudják, hogy fényévekkel előttünk járnak, sokkal jobb termékekkel. Nem tudják elképzelni, hogy ebben az országban eleinte kúszni-mászni kell, a földön fetrengeni, és borzasztóan nehéz munka árán elérni a sikereket. 

Úgy vannak vele, hogy van egy (valamilyen) termékük, és boruljanak előttük térdre a „russzkik!” 

Fontos ezek szerint a helyismeret? 

Kardinálisan. A piacra lépő cégnek tökéletesen ismernie kell a helyi gazdasági környezetet, a rubel-euro árfolyam alakulását, várható irányát, helyi üzleti kultúrát, politikát. Ezek a makro dolgok. 

Emellett pontosan meg kell határozni a termékére vonatkozó értékesítési csatornákat (például direkt értékesítés a boltokba, vagy disztribútorokon keresztül, vagy máshogyan), és az ezekhez vezető útvonalakat. 

Mi például eleinte a PR-ra helyeztük a hangsúlyt, mert Magyarországon ez működött, és óriásit tévedtünk. A PR itt nagyjából azt jelenti, hogy „pénzért felületet veszel egy újságban”. 

A mi esetünkben viszont az élelmiszeripari kiállításokon való megjelenés lett a nyerő. Tessék: otthoni prekoncepcióval jöttünk és rögtön egy óriásit hibáztunk! 

Hogy ment a cégalapítás? Alvállalkozók? Munkavállalók? 

Nehezen. És nemcsak a bürokrácia miatt. Itt, Oroszországban például 20.000 forintért és 1.000.000-ért is meg lehet alapítani ugyanazt a céget. Nagyon nem mindegy, ahogyan az sem, hogy kit választunk meg ügyvédünkké, vámbrókerünkké, könyvelőnkké, sofőrünkké, hol bankolunk, meg hasonlók. 

Otthoni szemmel nézve ezek egyszerű dolgok, itt azonban nagyon nem: volt olyan hónap, amikor félmillió forintnak megfelelő rubelt fizettünk a könyvelőnknek, mert kiderült: „teljesítményarányosan” működik. 

Eleinte több ilyen zsákutcába futottunk bele, ezeket azonban gyorsan javítottuk. Fontos megállapítás, hogy itt az a mentalitás, hogy kb. egy napra gondolunk előre és ez igaz mind a potenciális munkavállalókra, mind az értékesítési partnerekre. 

Az egyiknek olyan elvárásai vannak, mint a monacói hercegnek, készségei pedig annak kutyájáét sem érik el, a másik meg rögtön, azonnal óriási pénzt akar keresni akár egy tábla csokin. 

Úgy, hogy nekünk persze nem akarja azt kifizetni előre. Mindent, most, és azonnal attitűd, nulla előretekintés, alig-empátia. Nehéz megtalálni a megfelelő partnereket. 

Szó volt még a feltételek közt a pénzről is. Sok pénz kell egy ilyen piacra lépéshez? 

Pénz kell, ez vitathatatlan. Mértéke nagyjából attól függ, hogy a kapcsolatok és tapasztalataink útján hogyan tudjuk megspórolni a 100 százalék 90 százalékát. Magyarul: ha tudjuk előre, hogy kivel működjünk együtt, és jól, akkor annyira nem vészes. 

Úgy mondanám, hogy optimális esetben egy indulás megvan annyi pénzből, mint otthon. De annak sokszorosára is rúghat, ha például a termékeink engedélyeire kiadunk milliókat, amikor azok meglehetnek pár ezerből is. (És ugyanúgy legálisan, hozzáteszem). 

Itt minden megtörténhet: a prémium bolt is árulhat filléres csokit, ahogyan az aluljárós lepukkant csöves bódé is mondjuk húszezer forintért egy doboz bonbont. Tíz emberből kilenc át akar majd téged vágni: 5 nagyon, 4 kicsit, és a maradék 1 - na az lesz a Te igaz Partnered! 

Hány alkalmazottja van jelenleg a cégnek? 

Jelenleg ketten vagyunk alkalmazottak, további két fő jön, és mintegy 10 emberrel vagyunk alvállalkozói viszonyban. Ők a könyvelő, a számlázó, rendelésösszerakók, sofőrök, csokoládé-kiszállítók, sales-esek, kiállításokon segédkezők (2016-ban 106.000 db csokoládét adtunk el, csak egy beszúrt adat, hogy legyen elképzelés, mekkora volumenű eladásról beszélünk. Idén 20-30%-os növekedés lesz előreláthatóan). 

Minden alvállalkozónkkal szinte percre pontosan elszámolunk, tehát most nagyon kevés üresjárat van. Igyekszünk a csúcsra járatni a hatékonyságot. 

Olyan lehetetlen helyeken is ott vagyunk, mint Novij Urengoj, Norilszk (ezek ipari városok, ahová például nem vezet a földön út, nem vicc), vagy Kizil, a Tuvai Köztársaság, Dagesztán. A legeslegérdekesebb hely az a Szarov, ahol az orosz atombombák gyártódnak, az ország legszigorúbban őrzött helye. 

Ezekre a helyekre el lehet jutni a „földi halandónak” egyáltalán? Külföldinek? 

Szarovba nem, a többi helyre többnyire igen. De sok elég veszélyes is van köztük: hely- és emberismeret nélkül NEM ajánlom az utazást például a Kaukázusba, vagy Tuvába! 

A Kuril-szigetekre (Paramushir sziget), ahol nemrég jártam - például nagyon nehézkesen ment a bejutás, mert az oroszok még ma sem értik, mi a francot keres egy NATO-s ország embere egy határmenti övezetben? 

Egy kicsit kanyarodjunk vissza a munkavállaláshoz, ez a téma vélhetően nagyon érdekelni fogja a Határátkelő olvasóit! Hogy lehet valakiből munkavállaló Oroszországban? 

Erre jelenleg két módot ismerek. Ha például jelentkezünk egy liftkezelői állásra, akkor pályázatot kell beadni a megfelelő állami szervhez, hogy „erre és erre az állásra jelentkeztem, és van-e ellenvetésük”. 

Az orosz állam un. kvótákat állít fel a különböző foglalkozásokra (például ebben az évben 100 külföldi liftkezelő dolgozhat Oroszországban - ez persze egy baromság, a szemléltetés miatt írom) és ha beleférünk, akkor nyert ügyünk van: már csak az állást kell elnyerni. 

Nem könnyű, de nem is lehetetlen. Az orosz államnak az az érdeke, hogy ELSŐSORBAN orosz munkavállalóknak adjon munkát. 

A másik út az, ha be tudjuk bizonyítani, hogy „munkámat csak és kizárólag én tudom ellátni”. Erre vonatkozóan lehet aspirálni ún. „Magasan kvalifikált specialista” státuszra, és folyamodni ehhez járó, 3 éves munkavállalói vízumért. 

Esetemben nem volt nehéz ezt bebizonyítani: „olyan cégvezető, aki anyanyelvi szinten beszél oroszul, angolul és magyarul, jelentős csokoládépiaci és gasztronómiai tapasztalattal rendelkezik”, azonban mint minden, itt: ez sem könnyű, és nagyon, nagyon bürokratikus. 

Tehát az esély megvan. Ajánlanád másnak is Oroszországot? Kinek? 

Igen, jó szívvel, azonban sok mindent tisztán kell látni. Ez nem London, ahová magyarok tízezrei jönnek a vendéglátásba! Azt például itt nem ajánlom, mert nem túl nagy fizetésért cserébe a full bizonytalanságot kapjuk. Rettenetesen instabil ez a szektor, a helyek két-háromhavonta is változnak. 

Vagy mi hozunk ide valamilyen magyar terméket, vagy inkább keressünk mást! Ami működhet, az szerintem a banki szféra, IT, ingatlan, olajpiac, vállalati ügyintézés, nagyon fejlett a szépségipar, divat, show business, sport, balett, képzőművészet, zene, design, kreatív iparágak, online tevékenységek. 

Talán a legfontosabb követelmény: az orosz nyelv nagyon magas fokú ismerete! Ha rosszul beszélsz oroszul, akkor az orosz ember egy pillanat alatt a hatalma alá von. 

Fizetések? 

Magasabbak, mint otthon. Persze a kiadások is. Ugyanakkor az is igaz, hogy itt több lehetőség van a költségek leszorítására, mint otthon, mind a lakásbérlés, mind az étkezés, mind egyéb téren. 

80.000-100.000 rubelből (350-450 ezer Ft) nagyjából meg lehet élni, ha okosan csinálja az ember. Egy KFC-ben 30.000 rubel (cca 130.000 Ft) a fizetés és ez nettó. Erre rakódik rá kb. 10-12 ezer forintnyi adó a munkaadótól. 

Egy metró-vezető akár 100.000 rubelt is kaphat (450 ezer Ft), egy takarító órabére kb. 2500 Ft, egy futáré Moszkván belül 1200-2000 Ft. 

Milyen ma Moszkva? 

Mint egy óriási hangyaboly, ami sosem alszik. 15 millió ember él itt, azt hiszem, a világon úgy 10-15 ilyen város van még. Mindig pörög, mint a szélkakas, gyorsan változnak benne a dolgok. 

Nem ritka, hogy hajnali háromkor jön a vevő a csokiért, mert napközben 4-5 órás dugó is lehet. A biznisz helye ez, az élhetőség másodsorba szorul. Egyszóval annak ajánlom elsősorban Moszkvát, aki szereti az óriási nyüzsgést. 

Mennyire gazdagok az oroszok? 

Ez a dolog nagyon kettős: Moszkva és Szentpétervár az két külön fogalom, utánuk a „mérsékelten gazdag és templom egere” jellegű városok közt bármi előfordul. De gondolom, ez otthon is ugyanilyen jelenség. 

Nekem az a véleményem, hogy meglehetősen progresszívek, divatosak, világlátottak ma az oroszok, ami persze 20 éve még nagyon nem így volt. Felhőkarcolók épülnek, a legszínvonalasabb szórakozóhelyek nyílnak, és olyan autók járnak, amik papíron nem is léteznek, Szóval van lóvé. 

Mi a különbség szerinted Magyarország és Oroszország közt? 

Rengeteg a különbség, és van mindkét helyen előny és hátrány is bőven. Az élet majd minden területén meg lehetne találni a különbségeket, de szerintem nem erre kell törekedni, hanem arra, hogy mindenhol a jó tulajdonságokat lessük el és hasznosítsuk.” 

Ha szívesen olvasnál még Gábortól, és érdekelnek az oroszországi kalandjai, akkor irány a blogja!

HÍRMONDÓ 

Java fejlesztő, kőműves, idősápoló... 

A „fő a változatosság” elvét követtük a mai ajánlóban, így aztán próbáltunk olyan munkalehetőségeket válogatni, amelyek sokakat érdekelhetnek. Reméljük, sikerrel jártunk… :)

A kormány szerint van jövőképük a magyar fiataloknak 

Ismét téma volt a Parlamentben az elvándorlás, míg az ellenzék szerint a kormány nem tesz semmit, utóbbi szerint a magyar fiataloknak ma olyan jövőképük van, amiért érdemes maradni. 

Jó hír a londoni magyaroknak 

Legalábbis azoknak, akik nem eladni, hanem például venni szeretnének lakást vagy házat, hiszen 2009 óta a legnagyobb zuhanást produkálta a londoni ingatlanpiac az utóbbi időben. Egy fővárosi lakás ezzel együtt is horrorösszegbe kerül. 

„Az, hogy magyar vagyok, itt nem számít” 

„Ha dolgozol és szakmailag jó vagy, azt mindenütt értékelik. Az, hogy én magyar vagyok, egyáltalán nem számít. Csak egy vagy a sok külföldi közül." 

Több tízezer külföldön dolgozó magyar helyzete változhat 

Javulhat a kiküldött munkavállalók helyzete, miután az Európai Parlament  foglalkoztatási bizottsága másfél év vita után elfogadta a kiküldött munkavállalásról szóló jelentést.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Oroszország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6213014716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kék madár 2017.10.19. 07:08:43

Bede villaminterju:
- Chocome Gabor ur, nagyon nehez volt ugy csinalni, hogy elhiggye, hogy a kerdezo nem tudja a valaszt?
- Nem!
- Koszonom az interjut!

Hari Seldon 2 2017.10.19. 07:17:22

Egész érdekes beszámoló.
- De azért az oroszok helyében nem problémáznák azzal a NATO tagsággal. Magyarország esetében csak formaság.

kék madár 2017.10.19. 07:22:53

@Hari Seldon 2: hat ha az formasag, hogy melyik iranyba allitjuk a fold levego atomtoltetu raketat egy NATO hatarorszagban, akkor legyen

Golf2 2017.10.19. 07:31:30

Turóczi névvel nyomhatná a túrórudit is. Milyen autók azok amik csak putyisztánban léteznek?

kék madár 2017.10.19. 07:43:45

a honlap az nagyon nagy gaz, ennyi profizmus melle azert egy hasznalhato webes vasarlos oldal is beferhetett volna.

lapetiteparisinne 2017.10.19. 09:28:08

Nagyon érdekes poszt. Mondjuk én kíváncsi lennék a 'moszkvai mindennapokra' is :) erről nem ír a szerző/ egyedül ment, v családdal, lakás, bevásárlás/ hányszor jár haza stb :)

szÖveges professzor 2017.10.19. 10:09:21

Kimaradt az 5. eros dolog: magyar kormany haveri tamogatasa. Vagy ez a "penzbe" kategoriaba tartozott volna?

Hiaba. Aki NER, az nyer!

Demi78 2017.10.19. 11:26:18

Szeretem, amikor ertelmes emberek irnak posztot, olvashato, emesztheto, nincs benne se Magyarorszag gyalazas, se onimadat, se onigazolas, sesirankozas. Profi munka, koszi!

Viszont a KFC-vel most vigyaznek, a sok vodka rossz hatassal lehet az arccsontokra, ha arrafele tevedunk!:)

cattaneo 2017.10.19. 15:41:41

Érdekes az alázat szó, mint kiemelt képesség az üzletkötéssel kapcsolatban, én ezt orosz közegben nem igazán tudom értelmezni. A bizalom és az adott becsületbeli szó, a haszon belátható idejű megjelenése, illetve egy benga, testőrös-sofőrös megjelenés (amit a partner többnyire elvár) eddig mindig jobban működött, mint a Szent Ferencre jellemző magatartás. Volt eset, hogy egy eu-i piacvezetőcég egy vadiúj Renault Megane-t bérelt volna a moszkvai sales repjüknek, ugyanúgy mint mindenkinek ezen a szinten Európában, de az kikérte magának, hogy őt így senki nem fogja komolyan venni a partnerek közül, neki Audi kell. Ilyenkor hol az alázat? :-)

Bredpitt Monika 2017.10.19. 15:48:25

Erdekes poszt volt.
Az meg szinten erdekes, hogy miert van csak 9 hozzaszolas du negykor.

A hozzaszolasdinak is van lelektana, ugy tunik.

Bredpitt Monika 2017.10.19. 15:51:55

Moszkvaban eltevedtunk egy lakotelepenx autoban ultunk es egy orosz volt a sofor, aki Moszkvaban eltx
dobbenet es merete van ezeknek a lakotelepeknek, ilyet Bronxban lattam, amikor az allatkertbe mentunk, de szerintem az orosz lakotelepek nagyobbak.

Bredpitt Monika 2017.10.19. 15:54:26

Ha mar csoki, akkor edesseg es elhizas.
lassan ebben is rekordokat dontunk

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.10.19. 16:10:49

Hm... az külön szerencse, hogy éppen csokoládésat sütök.

gabors 2017.10.19. 17:13:26

@kék madár: "hogy melyik iranyba allitjuk a fold levego atomtoltetu raketat"

ilyenrol meg nem is halottam milyen celokat robbantanak atommal a levegoben ?

bar fogalmam sincs mire gondolhoatsza de azok az atkozott atomtoltetu raketak fold-fold, levego-fold (neha vizallatt-fold) tipusuak szoktak lenni ...

fold levego raketaknak a legelharitasban es ujabban a raketa elharitasban van esetleges szerepuk de ezekbe nem "jellemzo" atomtoltetet rakni (meg nem is lenne veszelytelen ilyennel vedekezni)

Sesamelmo (Q) 2017.10.19. 18:28:01

@lapetiteparisinne: nekem is tetszett es olvasnek meg Oroszorszagrol. Irhatna meg a posztolo. :)

Az valoban furcsa, hogy nincs tobb komment.

gabors 2017.10.19. 18:48:50

@Sesamelmo (Q): "Az valoban furcsa, hogy nincs tobb komment. "

gondolom tobbek kozott azert mert nem sok kommentelonek van Oroszorszagbeli tapasztalata ... (en ugyan voltam 3x de sok sok evvek ezelott akkor meg javaban epitettek a szocializmust gorbacsovnak meg hire sem volt....) es azota sem jutott eszembe hogy ott barmikor is eljek barmilyen kondiciokkal .. (ahogy abu-dhabiban sem)

gondolom azert sem mert csak az uzletrol irt es sem arrol hogy milyen volt oda menni ott elni miert jo vagy kevesbe jo ott elni ...

nyuszigonosz 2017.10.19. 20:07:33

Ez egy jó poszt, tetszik.

Érdekes lehet Moszkva most, valamikor voltam ott párszor, de hát az még 89 elött volt.

somlobodog 2017.10.19. 21:54:15

Végre nem London, Németország, Ausztria. Tok érdekes volt és pontos. Pont ezért nincs sok hozzaszolas mert leirta mit csinál, nem tiport bele a trollokba hogy menekülnie kellett Magyarországrol és mivel nem sok embernek van tapasztalata onnan így okoskodni sem tud senki és kioktatni hogy Szte feleennyit sem lehet takaritokent keresni.

lucullus 2017.10.19. 21:57:47

@Hari Seldon 2: köszi:-) (A politikai vonalat nem szőttem tovább, inkább a gazdasági vonalra koncentráltam)

lucullus 2017.10.19. 21:57:53

@Golf2: pl az olyan új putyini flotta, amibe a Porsche gyárt motort, és csomó más csomó mást...

lucullus 2017.10.19. 21:58:01

@Golf2: azt hiszem, a túró rudi rendelkezik orosz "felmenőkkel", de bben nem vagyok 100%-ig biztos

lucullus 2017.10.19. 21:58:04

@kék madár: ez egy személyes blog, nem célja az eladás, ellenben minden másra ott a www.chocome.hu oldal!

lucullus 2017.10.19. 21:58:11

@lapetiteparisinne: egyedül vagyok kint, a családom otthon, kb 1,5 havonra járok haza. Nem a legjobb megoldás, nálunk így alakult! Fogok majd még posztolni személyesdolgokat is!

lucullus 2017.10.19. 21:58:24

@szÖveges professzor: mindent saját magunk intézünk/intéztünk. A Moszkvai Magyar Nagykövetség munkatársai a kezdetekben több hasznos tanáccsal láttak el minket az indulásnál. (amiért köszönet!)

lucullus 2017.10.19. 21:58:32

@Demi78: igyexem értelmes ember látszatát kelteni! Köszi. A KFC teljesen véletlen párhuzam, azért került be, mert elég gyakran járok kint KFC-be, és gyakran toboroznak embert, és ki van írva a munkabér. És itt akkor meg is jegyezném, hogy itt minden álláshirdetés "pénzzel együtt" van meghirdetve - ami jobb sztem, mint Magyarországon.

lucullus 2017.10.19. 21:58:35

@cattaneo: az alázat mindenhol fontos a világon, talán az egyik legfontosabb ismérv. (Persze a komment valóságtartalma is lehet valós.)

lucullus 2017.10.19. 21:58:50

@Sesamelmo (Q): szerintem lesz folytatás - rengeteg izgalmas dolog történik velem.Köszi! (Azért nincs sok komment, mert tényleg jó a cikk. Na jó, öndicséret büdös.. Egyébként szívesen fogadomakár a jó, akár a rossz kritikát is.

lucullus 2017.10.19. 22:04:18

@gabors: az egy külön poszt lesz

lucullus 2017.10.19. 22:26:39

@somlobodog: tény, hogy nagyon kevés magyar cég van kint jelenleg Oroszországban, aki meg kint van, az nem osztja meg a tapasztalatait. Én más vagyok, és abban bízom, hogy tud errefelé jönni a magyar export. (amit írtam, az bármilyen bizniszre rávetíthető, őszinte, és tele van pragmatikus tanácsokkal). Köszi!

kék madár 2017.10.20. 02:10:57

@lucullus: a chocome oldalrol beszeltem. A te blogod teljesen rendben van.

kék madár 2017.10.20. 02:17:33

@lucullus: engem leginkabb az exotikus utaid erdekelnek, Tuva, a Kuril szigetek es Dagesztan. A maganeletedhez szerintem semmi kozunk, de jo tudni, ha mukodik.
Tudom, iszonyu hulye kerdes es senkit nem erdekel, de az USA mennyire volt nehez megjelenni? Szeretnek par termekhez hozzajutni es szivesen osszehoznek itteni cegeket a magyar termelovel/beszallitoval.

gabors 2017.10.20. 02:56:43

@lucullus: "@gabors: az egy külön poszt lesz "

szerintem az tobbeket fog erdekelni eleve a vallalkozok cegvezetok mindenhol egy apro kisebbseg :-)

bankvezér 2017.10.20. 06:45:22

Nyilván azért beszél anyanyelvi szinten oroszul, mert orosz az édesanyja.

lucullus 2017.10.20. 09:21:27

@kék madár: mondom én, hogy jó a humorod:-)

lucullus 2017.10.20. 09:25:07

@kék madár: az egzotikum fent van a pajehali.blog.hu oldalon, mindent őszintén leírok. Az USA-ban szerződött partnerünk van, exkluzivitása van, több infóm nincs a történésről. A chocome.hu oldalon a kontakt e-mail címre ha írsz, és hivatkozol Turóczi Gáborra, akkor sztem tudnak bővebb felvilágosítást adni.

Michael the Kitchenporter 2017.10.20. 09:25:48

@lucullus: Kicsit későn reagálva, de nagy köszönet a posztért! Jó volt végre Oroszországról, és főleg az ottani üzleti életről olvasni, ami reményeim szerint 3 éven belül nálam is aktuális lesz.

Amin meglepődtem, az a kiváló minőségű alapanyagokból készített ételek. Idén újév és az ortodox karácsony közötti pár napban a -28 fok ellenére is a 15 milliós Moszkva belvárosában olyan friss cézársalátát ettem egy egyszerű kifőzdében is, hogy valósággal szétrobbantam a vitaminbombától. :) Mintha minden alapanyag háztájiból lenne.

Nagy kedvencem még a tejtermékek, az otthoni 80-as évek végi és 90-es évek eleji természetes ízvilágot adják vissza. A Túró rudi eredetileg valóban az orosz verzióból lett átvéve.
Valamint minden alkalommal annyi творожная масса-t eszek, amennyi belém fér (ez egy édes, csokoládé- vagy gyümölcsdarabokkal, illetve mazsolával ízesített palacsintatöltelék állagú, desszertként fogyasztható házitúró).

Magánéleti okokból többször megfordultam az ország különböző pontjain az Uraltól innen, remekül visszaadtad az általam is tapasztalt dolgokat, és az ottani élet egy apró szeletét.

Mégegyszer köszönet, és várjuk a folytatást! :)

lucullus 2017.10.20. 09:26:58

@bankvezér: mindkét szülőm 100%-ban(tehát összesen 200%-ban) magyar. Ellenben én 6éves koromtól már kint éltem, több időszakban, rengeteg évet.

lucullus 2017.10.20. 09:32:10

@Hobbiszakács: FOREVÖR CSIRKE A LA PAPRIKÁS!

lucullus 2017.10.20. 09:33:58

@Michael the Kitchenporter: Nem rosszak az ételek, azonban mint mindenhol a világon, itt is megfigyelhető, hogy hogyan próbálnak a cégek ezen-azon spórolni, hogy aztán az ételek rosszabb minőségűek, más ízűek legyenek. Magyarul: 20 éve itt sokkal jobb volt minden, mint ma!

Michael the Kitchenporter 2017.10.20. 09:55:23

@lucullus: Ezt sajnos hallottam helyiektől is, de számomra a brit gyümölcsök és zöldségek után az orosz ízvilág kifejezetten felemelő volt. Főleg, mivel gyermekkorom nyarait faluban töltöttem nagyszülőknél, így a nosztalgia eléggé visszaköszönt.

Muscari 2017.10.20. 18:28:38

Hú de jó volt olvasni. Tegnap épp szirnikit csináltam, elég sok orosz kaja van, amit szeretünk.

Egyszer jártam Moszkvában, de nagyon szeretnék visszamenni. Sok sikert a továbbiakban

kék madár 2017.10.20. 18:40:40

@lucullus:
hazon belul fejlesztettek az oldalt, vagy fizettetek erte?

Pernilla 2017.10.21. 18:58:03

@lucullus: nem tudod, ki csinálja a céged honlapját?

kék madár 2017.10.21. 22:20:58

elmentek egy hetvegi csapatepito turara, visszajottek, megnyitottak egy bongeszot es egyszercsak ott fgyelt egy honlap :)

Pernilla 2017.10.21. 22:55:48

@kék madár: ahhoz képest akkor végülis egész jó.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása