oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. október 08. 06:30,  Beilleszkedni lehetetlen 83 komment

2017. október 08. 06:30 Határátkelő

Beilleszkedni lehetetlen

A határátkelés egyik kulcskérdése a beilleszkedés, ami persze nagyban függ attól is, hogy az ember milyen hosszú távra tervez az adott országban. Persze vannak olyan helyek, ahol bármennyire is szeretnénk, szinte biztosan nem tudunk majd beilleszkedni – ma egy ilyen ország lesz az egyik célpontunk. Aztán kiderül, hogyan lehet a lehető leginkább kényelmetlenül utazni (ráadásul a világ másik felére), ám mindenekelőtt jöjjön egy kétdiplomás tanító története, aki most Hollandiában él.

winschoten.jpg

A Mindenkilaci blog szerzői egy vásáron futottak össze Hollandiában Klárával, akivel aztán nagy beszélgetésbe keveredtek a hollandiai életről, és arról, hogyan is került egy kétdiplomás magyar tanító az országba

„Magyarországon tanító és történelemtanár voltam, két diplomás pedagógusként nagyon szerettem a munkámat. A 2008-as válság idején veszítettem el az állásomat. A munkaügyi központon keresztül átképeztek titkárnővé, és megtanultam angolul, de sajnos ezután sem tudtam elhelyezkedni. Az egyik barátnőm német férfihez ment férjhez, az ő esküvőjükön kaptam egy ajánlatot, hogy menjek el Németországba bébiszitternek. Ez volt az ugródeszka, így kezdődött a külföldi életem” – meséli Klára, aki kezdetben fél évet töltött Németországban, majd miután hazatért, ismét megpróbált elhelyezkedni. 

Rengeteg helyre elküldte az önéletrajzát, de a legtöbb esetben válaszra sem méltatták, ahová pedig elhívták állásinterjúra, ott azzal szembesült, hogy kígyózó sorokban várnak a jelentkezők az egyetlen meghirdetett állásra. Úgy döntött, inkább ismét külföldön próbálkozik. 

Mivel szerette volna felfrissíteni és fejleszteni az angoltudását, Kanadába utazott, az ott élő rokonokhoz. Itt ismét bébiszitteri állást vállalt. Hat hónapig maradhatott az országban, majd hazajött, hogy vízumot igényeljen a további kint tartózkodáshoz, a kérelmét azonban elutasították. 

„Nem féltem a külföldi élettől soha. Bele sem gondoltam, hogy mi lesz, csak mentem és mentem. Nagyon szerettem Kanadában lenni, tetszett, hogy az emberek minden támogatást megkapnak ahhoz, hogy megvalósítsák az álmaikat. Sok embernek saját, önálló vállalkozása van. Amikor kiderült, hogy Amerikába nem mehetek vissza, úgy döntöttem, hogy Nyugat-Európában, Hollandiában próbálok szerencsét.” 

Skype-on ismerkedett meg egy holland családdal, hozzájuk utazott ki, és lett ismét bébiszitter. Ekkor már huzamosabb ideig szeretett volna kint maradni, ám egy családi tragédia ismét hazaszólította. 

„2013-ban meghalt édesapám, ami óriási trauma volt a számomra. Hazatértem, aztán vissza Hollandiába, de közben szétment az akkori kapcsolatom a holland barátommal. Eléggé magam alatt voltam, a nyelviskola és a tanulás volt az egyetlen, ami segített ebben a helyzetben, elterelte kicsit a figyelmemet.” 

Jelenlegi párjával, Martinnal egy évvel ezelőtt ismerkedett meg, mint mondja, nagyon sokat köszönhet neki, ő támogatja, ő tartotta benne a lelket a nehéz időszakban. Klára jelenleg ismét munkát keres, de addig sem unatkozik, önkéntesként dolgozik egy múzeumban, nyelviskolába jár. Most az a célja, hogy tökéletesen megtanuljon hollandul, hiszen szeretne minél jobban beilleszkedni, hosszú távon itt képzeli el a jövőjét. 

„Túl sok volt az otthoni elutasítás. Szeretem a holland embereket és Hollandiát. Itt szeretném újra felépíteni magam és az életemet. Egyelőre bármit elvállalnék, akár takarítok is, csak maradhassak. Hosszú távon viszont az az álmom, hogy saját vállalkozásom legyen. És persze egy boldog házasság és saját család.” (...) 

A holland egy szorgalmas, dolgos nép. Szeretem ezt a fajta rendezettséget, ami itt van, és azt, hogy ennyire elfogadóak a külföldiekkel szemben. Az is tetszik, hogy itt nem nézik le a parasztokat, hanem tisztelik őket, hiszen ők termelik meg azt az árut, amit aztán megkapsz a boltban. 

Ami számomra nagyon furcsa volt, hogy itt mindig kiszámolják pontosan, adagra az ételt. Nem úgy van, mint náluk, hogyha ízlett az étel, akkor repetázhatsz. Vendégségben is mindenkinek egy adag jut. 

Persze azt gondolhatnánk, hogy ez smucig dolog, de valójában azért van, mert így igazságos. Mindenkinek ugyanannyi jár. Neked is jut, de a többieknek is kell hagyni. Ha kétszer veszel, akkor valaki másnak nem marad.” 

És akkor végezetül még néhány érdekesség, melyeket Klára figyelt meg Hollandiában (szubjektív lista!): 

- Az étel ugyan pontosan ki van számolva, a kávét viszont szívesen, ingyen adják a boltokban, hivatalokban is.

- A gyerekekre nem adnak sapkát. Megszoktatják velük a hideget, sokszor hideg szobában altatják a kicsiket, így ellenállóbb lesz a szervezetük, nem fáznak meg olyan gyakran.

- A hollandok szeretnek bulizni, szórakozni. A politikával nem foglalkoznak annyit, mint a magyarok. A himnuszukat alig tudják, ha meghallják, akkor fütyülnek és táncolnak rá. „Éljen Hollandia!”. Nem értik például, hogy a magyar himnuszt miért kell csendben, szomorúan végighallgatni a focimeccseken." 

Érdemes elolvasni a teljes posztot, ide kattints érte!

Hogyan lehet a legkevesebb kényelemmel utazni?

A kérdés meglepő, miként az úti cél is, mert az odáig rendben van, hogy valaki Kazahsztánba és Kirgizisztánba akar utazni, de hogy ezt miért bonyolítja túl… Nos, ez is kiderül a Mindjárt jövünk blog bejegyzéséből.

kazah.jpg

„Tapasztalataim szerint inkább az a kiváltság, ha megengedjük magunknak, hogy kényelmetlenül utazzunk. Egyrészt mert ezt nem sokan merik bevállalni, holott nem csak életre szóló kalandokkal gazdagodunk, másrészt hazaérve a korábbinál sokkal, de sokkal jobban fogjuk értékelni a szürke és nyugodt hétköznapjainkat.

Azon kívül, hogy leendő szakértőként szeretnék foglalkozni a közép-ázsiai térség államaival, ez a fajta kalandvágy is hajtott harmadmagammal Azerbajdzsánba, Kazahsztánba és Kirgizisztánba. (...)

Mi Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban szálltunk le augusztus elején. A tervünk ugyanis az volt, hogy innen hajóval (kb. 26 órás utazással) szeljük át a Kaszpi-tengert, majd a kazah Aktauba érkezünk, ahonnan majd vonattal folytatjuk utunkat. Igaz, hogy már utazhatunk fapados járattal Kazahsztánba is, de mi kicsit bonyolultabban, vagy ha úgy tetszik, kalandosabban szerettünk volna elérni Almatiba. 

Megérkezésünk után Bakuban a legfőbb dolgunk a hajójegyek megvásárlása volt. Mivel annak a hajózási vállalatnak, amivel mi utazni szerettünk volna, nem csak online jegyértékesítési rendszere, de még menetrendje sincs(!), ezért a terv az volt, hogy 1. megtaláljuk az irodát 2. megvesszük a jegyeket 3. nézzük meg Bakut, a menetrendtől függően gyors vagy kényelmes tempóban. (...) 

Az általunk megkérdezett helyiek, a hostelünk tulajdonosát is beleértve, nem is hallottak arról, hogy hajóval lehetne eljutni Kazahsztánba. (...) 

Másnap tehát ismét próbálkozunk a jegyvásárlással. Jó jel, hogy Vika dolgozik, vélhetően jegyet is tudunk venni. És valóban, nemcsak a jegyünket váltottuk meg, de megtudtuk, hogy még ma a kikötőbe kell mennünk, hiszen ma indul a hajónk Aktauba. Mivel kiszámíthatatlan, hogy milyen időközönként (értsd: hány naponta) van járat, ezért kénytelenek voltunk a másfél napos bakui tartózkodást megszakítani. (...) 

Mikor megérkeztünk 18:30-kor a nemzetközi kikötőbe, a határőröket megkérdeztük, mikor megy a hajó, hol lehet várakozni stb. Ők viszont mosolyogva csak annyit mondtak, fogalmuk sincs, de nyugodtan hédereljünk a többiekhez, és a nagyjából húsz-huszonöt nyugati fiatal felé mutattak, akik már sátrakkal, hálózsákokkal táboroztak a határátkelőhelyen kb. 60 kamion mellett. Hm, sátraznak? Nem jó jel. Mindegy, biztos jön nyolc felé az a hajó... ezzel vette kezdetét az utazásunk legnagyobb tortúrája. (...) 

Végül egy örökkévalósággal később, mindenfajta előzetes felkészítés nélkül délben szóltak, hogy végre fel lehet szállni a hajóra! Csupán 18 óra várakozásba telt! Istenkém, milyen jó lesz aludni végre az ágyunkban! Mindenki arcán a bizakodás mosolya tűnt fel egy pillanat alatt. (...) 

De mikor átvettük a szobánkat, minden illúziónk elszállt: nem volt se ablakunk, se szellőztetőrendszer, cserébe viszont több mint 40 fok. (...) Délután egy óra, kettő, három.... És még mindig nem indultunk el sehova. Hurrá, nyaralunk! 

Végül szinte egy egész napnyi várakozás után, 18 órakor felmorajlik a hatalmas motor a tatban és megindul alattunk a hajó! Közel egy nappal a megérkezésünk után és "csupán" hat órával a felszállásunk után, ami talán hosszabbnak is tűnt, mint az egész éjszakás szenvedés, elindultunk! 

Mégis, mindenkit láthatóan földöntúli öröm tölt el csupán maga a tény, hogy tényleg úton vagyunk. Egyből szólnak, hogy lehet menni vacsorázni is. Ja, nem mondtam? Az árban napi háromszori étkezés is van. 

No szóval gyorsan megvacsoráztunk, finom, meleg főtt kaját, de, ami a legjobb, hogy kaptunk hűtött Fantát desszertként! Annyira hiányzott már ez így a langyos ásványvíz és a kenőmájasos kenyér után, hogy majd kicsordult a könnyünk, amikor jóllakottan, a hideg italt kortyolgatva néztük a fedélzeten a távolodó partokat és a tökéletes naplementét. Minden kétséget kizárva, életem egyik legboldogabb pillanata volt ez." 

A poszt ennél természetesen sokkal hosszabb, tele rengeteg érdekes képpel, szóval mindenképpen érdemes átlátogatni.

Ahol nem fogsz beilleszkedni 

Aki rendszeresen követi a blogot, az gondolom emlékszik, hogy a hét elején Liping, a Szecsuán blog szerzője írt egy posztot annak alkalmából, hogy öt éve él Kínában. Nos, a saját blogján ebből egész sorozat lett, és mivel akkor úgy láttam, van igény további részletekre, ezért most az ajánlóba kiválasztottam az egyik érdekes posztot, ami arról szól, milyen a helyi élet külföldiként.

kina_1.jpg

„Külföldiként az itteni életünk nagyban függ attól, hogy hova keveredünk. Vidéken, belsőbb, esetleg kisebb városokban lényegesen kevésbé komfortosak a lehetőségek, mint mondjuk Shenzhenben vagy Sanghajban. 

Az étkezés komoly probléma lehet arrafelé, főleg, ha nem bírjuk a helyi kaját. Ez mondjuk szerintem nehezen elképzelhető, én imádom, de ettől függetlenül egy max. fél év után már nagyon vágytam valami otthonira emlékeztető kosztra. 

És főleg kenyérre. A helyi kenyerek kevés kivétellel a fogyaszthatatlanság határait súrolják, édesek, de nagyobb városokban a nagy szupermarketekben, illetve Shenzhenben akár közönségesebb pékségekben is bele-bele lehet futni bagettekbe, vagy más, európaibb jellegű pékárukba. 

Kínában igazán beilleszkedni sem lehet. A külsőnk mindenképp elárul, így a helyivé válás folyamata elképzelhetetlen. Ez persze nem akkora tragédia, engem legalábbis nem viselt meg. 

Külföldiként az ember érdekesnek számít (minél kevesebb a nyugati egy adott helyen, annál inkább). Gyakori a közös fotózkodásra való felkérés vadidegenektől, a bámulás és persze az elmaradhatatlan hellózás. Ezzel nem nagyon lehet mást kezdeni, mint megszokni. És az ember adaptálódik is. 

Fengjieben nagyon zavart, de ott tényleg egyedüli külföldi voltam az egész járás területén, így ha az utcán jártam, az emberek megálltak és bámultak utánam, amíg el nem tűntem a látóterükből. 

Ehhez képest itt, Shenzhenben nekem fel sem tűnik, hogy néznek, noha férjem szerint igen, de ez a korábbi tapasztalatokhoz képest elhanyagolható. Ha nagyvárosba keveredik az ember, ez nem egy fajsúlyos, komoly probléma vagy zavaró tényező. 

Az érdekesség azzal is jár, hogy külföldi ismerőssel bírni menő dolog, így aztán boldog-boldogtalan barátkozni akarhat. Még akkor is, ha amúgy egyáltalán nem lehetséges a kommunikáció. 

Ha mégis, általában akkor sem életre szóló barátságok kialakulásáról van itt szó, egy idő után általában ráunnak az emberre. Azért vannak itt is kivételek, szereztem kitartó és fontos barátokat is. 

A kínai városok nyugati szemmel elég furák lehetnek. Jól megfér bennük egymás mellett a lerohadt régi, s a korszerű, mutatós új is. A lerohadó részeket persze előbb-utóbb szanálják, hogy új házakat építsenek helyettük, viszont néhány valóban nívós, normálisan kivitelezett újdonságtól eltekintve a többi nagyon hamar, 1-2 évtized alatt ugyanúgy amortizálódásnak indul. 

Hipertisztaságra sem kell számítani. Bár már hajnali 3-4 felé elkezdődik a tisztogatás, s ennek eredményeképp hajnalban szinte minden szemétmentes, a népek tesznek róla, hogy ez ne maradjon így sokáig. 

Kína rendkívül biztonságos ország. Elvétve fordulnak elő erőszakos bűncselekmények, s ezek a lehető legritkábban érintik a külföldieket. Az ujgur szeparatizmus és a nemzetközi helyzet fokozódása nyomán igyekeznek megelőzni az esetleges terrorcselekményeket, de ezekből Kína magterületén szerencsére csak mutatóban fordult elő egy-kettő, ami Kína méreteit tekintve még mindig nem nagyon rontja az ország statisztikáit. (...) 

Ami külföldi fejjel leginkább nehezen feldolgozható, az a fejlődés. Itt állandóan, mindenhol épülnek valamit. A xinjiangi sivatagi porfészek Ala'erben ugyanúgy, mint Fengjieben. A nagyvárosokban meg pláne. 

Egy évtized után egész biztosan felismerhetetlenné válik egy korábban megszokott hely, a változás folyamatos és villámgyors. Az infrastruktúra is eszeveszetten bővül. 

A blogon rengeteget írtam a folyamatos, egész Kínát érintő metróépítésekről, a gyorsvasúti hálózat rekordütemű építéséről. Ez utóbbi már jó ideje a legkiterjedtebb a bolygón, s a 300+ km/h-s sebességgel haladva Kína gigantikus távolságai is könnyedén legyőzhetőek. 

Ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, Kína mindenkinek való. Én tényleg imádom ezt az országot, s nagyon szerettem itt élni, de aki kevésbé tolerálja a kaotikus közlekedést, a tömeget, a balfék szakembereket, az agyműködésre képtelen bürokratákat vagy az olykor értelmetlen szabályozásokat, az inkább ne jöjjön ide. Esetleg turistaként, mert azért Kínába belekóstolni senkinek nem árt meg, sőt!" 

Mondanom sem kell, érdemes elolvasni a teljes posztot, itt tehetitek meg.

HÍRMONDÓ 

Egy hét, hét ország, hét munkalehetőség 

Vasárnap lévén összeszedtük nektek a hét legérdekesebb állásajánlatait, maradva a hetes számnál éppen hét darabot hét különböző országból. Egész jól hangzik, nem?

Még mindig drágulnak az angliai lakások 

A vártnál nagyobb ütemben nőttek a brit lakóingatlan-árak éves szinten a július-szeptemberi időszakban - derül ki a legnagyobb brit ingatlanhitelező hálózat, a Halifax adataiból. 

A németek már a rosszabbik forgatókönyvre készülnek 

A nagy-britanniai érdekeltséggel rendelkező német vállalatoknak fel kell készülniük a „kemény” Brexitre - figyelmeztette tagjait a legnagyobb német iparvállalati szakmai képviseleti szervezet.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Kína Hollandia Azerbajdzsán

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8212937663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arncht 2017.10.08. 07:50:36

A mixelt, befogado (usa pl) orszagokon kivul kicsi az eselye, hogy teljesen beilleszkedj, ha nem ott no fel az ember, mindig idegen maradsz.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2017.10.08. 08:19:38

végre egy kis Kazahsztán és Kirgizisztán :D

Arthamyr 2017.10.08. 08:56:04

Innen:
"Tapasztalataim szerint inkább az a kiváltság, ha megengedjük magunknak, hogy kényelmetlenül utazzunk. Egyrészt mert ezt nem sokan merik bevállalni, holott nem csak életre szóló kalandokkal gazdagodunk, másrészt hazaérve a korábbinál sokkal, de sokkal jobban fogjuk értékelni a szürke és nyugodt hétköznapjainkat."

Ide jutni:
"No szóval gyorsan megvacsoráztunk, finom, meleg főtt kaját, de, ami a legjobb, hogy kaptunk hűtött Fantát desszertként! Annyira hiányzott már ez így a langyos ásványvíz és a kenőmájasos kenyér után, hogy majd kicsordult a könnyünk, amikor jóllakottan, a hideg italt kortyolgatva néztük a fedélzeten a távolodó partokat és a tökéletes naplementét. Minden kétséget kizárva, életem egyik legboldogabb pillanata volt ez."

Nem gyenge! :)
Mondjuk továbbrá sem vagyok róla meggyőződve, hogy direkt keresni kell a szopást ahhoz, hogy a normálisat jónak érezze az ember. Szerintem az nagyobb kiváltság, ha állandó kényelemben vagyunk, amit néha megszakít valami kényelmetlenség, ha elkerülhetetlen.

Határátkelő 2017.10.08. 09:06:32

@NomádMatyi: Akkor a holnapi posztot imádni fogod! :)

fhdgy 2017.10.08. 09:37:19

A beilleszkedés maga az élet, mivel az életünket folyton új helyzetekbe való beilleszkedések sorozatán keresztül éljük meg.

Beilleszkedni az óvodába, egymás után az iskolákba, a ma már sűrűen változó munkahelyekre, az új lakóhely(ek)re, megint csak ma már esetleg új ország(ok)ba.

Nekem a legnehezebb volt Magyarországon újra beilleszkedni, miután a (rossz)sorsom Németországból újra haza sodort.

Az életem elég nagy bolyongás volt. Éltem a szüleimmel erdőben, egy erdészházban, majd beköltöztünk egy faluba. Utána sorkatonaság, egyetem, munka Budapesten, lakás Fehérváron, majd egyéni vállalkozóként bekalandoztam Magyarország szinte teljes területét. Utána jött Németország, majd újra haza, de már egy másik városba, az ország másik felén.

Most készülök vissza az erdőbe, oda, ahonnét a Rinya partjáról elindultam.

Mindig, mindig új helyzetek, amikhez mindig alkalmazkodnom kellett. Ha tudsz alkalmazkodni és azt belülről is el tudod fogadni, akkor beilleszkedtél. Mindegy, hogy egy településen, egy országon belül vagy ezen a kis sárgolyón.

Mindig elfogadtam a helyzeteket, csak egy dolog volt, ami miatt azért volt egy állandó berzenkedés is bennem. Ez pedig az, hogy erdőben nőttem fel, a felnőtt életemet már városokban éltem, pedig mindig visszavágytam.

No, majd nem sokára ugrik a majom a vízbe! Rövidesen visszatérek pont oda, ahonnét indultam, oda, abba az erdőbe.

Lehet, hogy pofára esem? Ez lesz életem legnehezebb beilleszkedése, akarom mondani visszailleszkedése, hatvan év után???

Buchhalter 2017.10.08. 11:18:47

A Holland poszt kicsit ellentmondásos volt.Nem derültki ,hogy a poszterina az ország melyik szegletében nem talált ennyire munkát.Pest megyében ,Budapesten,sőt már egy ideje Fejér megyében is krónikus tanár hiány van. Az okait most mellőzném ,külön poszt téma de nettó átlag 180-200 nettót már ezeken a megyékben és a fővárosban simán megadnak.Igaz ha nincs saját lakás ,vagy egy segítő társ akkor a mai elszállt ingatlan áraknál ez nem egy ütős fizetés.Bár meglepődtem,hogy a Corvin közben most hirdetek albit egy szobásat "potom" 100 ezer Ft-t.Soroksáron ugyanez 50 ezer.

P.Elliot 2017.10.08. 12:26:24

Jo kis poszt es elgondolkodtato hogy ha egy mai fiatal tanulni akar akkor tanacsos lesz olyan szakmat valasztani amivel kulfoldon is fel tudja talalni magat ha megis kivandorlasra kerul sor de akkor kik lesznek a tanarok? Tenyleg nehez lehet eldonteni hogy ki hol tanuljon es mit.
Itt is a diplomas tanarok szakmabeli elhelyezkedese ha kulfoldrol jott alig megvalosithato mint mondta nekem egyszer egy zoldkartyat nyert ismerosom, ezzel itt nem tud mit kezdeni.
Az sem megoldas hogy inkabb takaritok de kulfoldon elek szemlelet.
Ez a Hollandia es vendeglatas, errol valaha olvastam egyszer meg a 70-es evek elott a Nok Lapjaban, a magyar ujsagironot hivtak meg vagy 2 hetre , mar nem emlekszem hogy mi celbol egy masik ujsag?
Mindegy, nem hotelbe hanem egy holland csaladhoz szallasoltak el.
Azt irta hogy kellemes baratsagos csalad volt de ki volt akadva az etkezesen.
Reggeli, vajas kenyer, kave vagy tea. Kiszabott szelet, nem korlatlanul, a fogado csalad is csak azt es annyit evett.
Ebedre megint ugyanez de akkor mar volt a kenyeren nehany hajszalvekony sajtszelet is meg egy alma.
Vacsorara pl. rizs, parolt karfiol sajtmartassal, megint egy szem gyumolcs. Repeta sehol. Hust csak egyszer etten a heten, hetvegen, altalaban csirket. A bovebb etkezeshez szokott magyar no ugy probalta kiegesziteni a kosztjat hogy lejart, mar barnulni kezdo bananokat vett a zoldsegesnel mert az volt a legolcsobb, nagyon sovany napidijat kapott es sohajtozva emlekezett az uzemi etkezdekre, / kadari idok/, amik fejedelmiek voltak ehhez kepest.
Azt is leirta hogy milyen volt amikor vendeg volt naluk vagy ot vittek magukkal mashoz.
Hogy kaptak egy kavet, hozza egy szem sutemenyt es utana kivittek a talat, kavebol sem volt repeta, ha pl. szilvaval kinaltak a vendeget akkor kozoltek veluk hogy 1 vagy 2 szem szilvat szannak rajuk es ott is kivittek a talat, valoszinu hogy ne essen kisertesbe az ehes vandeg..
Valahogy ugy megmaradt bennem ez a sztori.
A posztolo leirhatna hogy ilyen teren mi valtozott.
Az biztos hogy ennivalon lehet a legjobban sporolni es ezt ugy tunik a hollandok jol megtanultak.
Valaha volt egy ismerosom aki Hollandiaban elt, vagy 40 evvel ezelott, nem is tudom hogy hogy alakult ki koztunk levelezes, jo egy ev utan vallotta be hogy o eredetileg ferfi de atoperalt, akkoriban ez meg nagyon furcsa nem mindennapos dolog volt de azert jol elbeszelgettunk a levelekben, bejott az AIDS , amiatt aggodott mert valtogatta a partnereit es tobbszor jart orvosnal ezzel-azzal, / soha nem dolgozott egy percet sem, Hollandia eltartotta/, aztan egyszer irta hogy meglatogatna jovore mert erre jar, a ferjem remulten tiltakozott hogy ide aztan nem, ki tudja nem-e AIDS-es, akkoriban ez egy nagyon ijeszto betegseg volt, oszinten megirtam neki hogy a ferjem mit mondott, erre megirta hogy megerti es tobbet nem irt, meg irtam neki de nem valaszolt.
Ugy nagyon erdekes szemelyiseg volt, nem egy buta no-ferfi, nagyon sajnaltam hogy nem hallottam rola tobbet.

P.Elliot 2017.10.08. 12:29:40

@fhdgy: Akkor tudsz szerintem igazan visszailleszkedni az erdobe ha valaki mas is lakik ott veled. Maganyosan meg ha szereted is a maganyt szerintem nem fog menni igazan. Az elso nehany honap talan de utana mindig fogsz urugyet talani hogy miert mesz be a faluba, mit kell elintezned bar a kompjuter azert sokat fog segiteni.
Ugye irsz majd posztot, tobbet is hogy hogy erzed magadat?
Mi valt be es mi nem.

vándor madár 2017.10.08. 12:33:30

@Buchhalter: "is krónikus tanár hiány van"

Én ebben a posztban több mindent nem értek. Azt nem hiszem, hogy Mo-n vagy bárhol hiány van egy szakos történelem tanárokból, de hogy tanítót még most is, a tanévkezdés után, mindenhova keresnek az biztos. Lásd:

kozigallas.gov.hu/publicsearch.aspx?p=1

Azt sem értem, hogy a gazdasági válság milyen módon hatott ki az iskolákra? Csak úgy elbocsátották a rendes szerződéssel ott dolgozó tanítókat és tanárokat? Nem szeretnék rosszmájúskodni, de aki vállalkozó akar lenni, annak valami szakmához is kellene érteni vagy tévedek?

P.Elliot 2017.10.08. 12:38:46

@Arthamyr: En is ezt vallom. Az utazasnal, csavargasnal vallalom a kenyelmetlenseget, / veszelyt azt nem, annyira nem vagyok bator/ ha muszaj, de csak ha muszaj, ha lehet rendezett korulmenyek kozott szeretek utazni es nem keresem a komplikaltabb megoldasokat. Hotelben is, elfogadom ha rosszabb hely jut mert nincs mas arrafele ahova mennem kell de csak egy hatarig, 40 fokos, ablaktalan szellozonyilas nelkuli szobaval nem utazok sehova, plane hogy nem szeretnem megismerni hogy milyen erzes lehet a fulledt kevesebb oxigenes zart szoba esetleges panik erzete, de erdeklodessel olvasom es megtapsolom a minden kenyelmetlenseget vallalo utazot, batort es elszantat, nem olyan nyavajgost mint en....

Buchhalter 2017.10.08. 13:01:00

@vándor madár: látom neked is szemet szúrt a Hollandia poszterina indoka a gazdasági válsággal kapcsolatban.Én szenvedő alanya voltam,de a versenyszférában pont egy autós multinál dolgoztam 2008-ban .Egy évvel később 150 emberrel együtt engem is elküldtek,de pénzügyesként pár hónap alatt.

Arthamyr 2017.10.08. 13:40:08

@P.Elliot: "Az biztos hogy ennivalon lehet a legjobban sporolni es ezt ugy tunik a hollandok jol megtanultak." - Ez azért a mai világban nem így van, max. a társadalom alsó valamekkora hányadában (nyilván ez országfüggő, bizonyos országokban ez lehet 99% is).

Az meg nem jó, hogy mindenki ugyanannyit eszik, teljesen más tápanyagigénye van más életkorú, testsúlyú, fizikai aktivitást végző embereknek... Persze vendégségben nincs vele gond (csak akkor senki se felejtsen enni, mielőtt elmegy a vacsorameghívásra :)), de a hétköznapokban akár egészségre káros is lehet, ha egy 150 centi magas 50 éves nő és egy 2 méter magas 20 éves férfi ugyanannyit eszik, vagy az előbbinek lesz sok, vagy az utóbbinak kevés, vagy mindkettő.

Arthamyr 2017.10.08. 13:47:04

@vándor madár: Édesanyámat valamikor akkoriban rúgták ki tök simán, nyugdíj előtt pár évvel. Persze nem a válság miatt, de átalakították az oktatást, a finanszírozását stb. A pontos évet most nem tudom (2008 után és 2012 előtt volt), de volt egy idő, amikor nem volt triviális munkát találnia (ő matek-fizika tanár, nem tudom ez jó vagy rossz neki), végül el is hagyta a tanári pályát (pár évig nyugdíj előtt mindenféle munkát csinált, pl. boltban dolgozott, adminisztrációs irodai munkát végzett stb.).

P.Elliot 2017.10.08. 13:56:33

@Arthamyr: Tokeletesen igazad van, valoban korhoz, testsulyhoz es a munkahoz kell merni a fogyasztast.
Azert gondolom hogy azota mar ezt is figyelembe vettek meg hat itt egy csaladrol irt az ujsagirono, a vendegseg az mas, az jobban lehet hogy valoban kimert.
A szokasok is valtozhattak hiszen hala a szakacsos divatnak, musoronak a tevekben, ma mindenki foz, ha foz meg is eszi....

Csodabogár 2017.10.08. 13:57:32

@fhdgy: Az ember beilleszekedik, illetve nekem jobban megfelel, hogy alkalmazkodom a körülményekhez. Szerencsére a svédek akkoriban mikor oda kerültem, egyáltalán nem akarták, hogy a külföldi tökéletesen idomuljon hozzájuk. Hivatalos nézet szerint tartsa meg mindenki a saját egyéniségét, szokásait, mert ezzel fogja szinesíteni a svéd társadalmat. Nem tudom ma ezt ők hogy látják, nekem nagyon megfelelt. Később is ehhez a felfogáshoz tartottam magam. Természetesen fizetem az adót és dolgozom szorgosan bárhova kerülök, de az egyéniségemet nem adtam és nem adom fel soha sehol.

vándor madár 2017.10.08. 14:03:38

@Arthamyr: "Édesanyámat valamikor akkoriban rúgták ki tök simán, nyugdíj előtt pár évvel."

Igazán sajnálom, de gondolom őt a magasabb fizetése miatt rúgták ki vagy kellett másnak a hely, bár nem tudom, hogy annyira jól áll-e az ország matematika-fizika tanár ügyben. Nekem van egy rokonom szintén matematika-fizika szakos tanár, bár középiskolai, ő meg még nyugdíjasként is rendesen dolgozott ott, ahol addig és csak akkor hagyta abba, amikor megtiltották a közszférában, hogy a dolgozók nyugdíjat és fizetést is kapjanak. Mondjuk azon nem csodálkozok, ha egy egy szakos történelem tanárt elbocsátanak, de tanítót annyit keresnek, mint égen a csilag. Biztos nem ott ahol az ember lakik, de az már régóta triviális, hogy az ember megy a munka után, nem fordítva, főleg ha fiatal és egyedülálló.

fhdgy 2017.10.08. 14:07:10

@P.Elliot: Úgy gondolom, azzal hogy kimegyek lakni az erdőbe, nem fogom magam kizárni a civilizációból.

A szülőfalum kb. négy km.-re van attól a helytől. Télen, csapadékos időben a közlekedés nem lesz egyszerű, mert kb. három km.-en nincs szilárd burkolatú út, csak földút. Ezt a problémát mindenképp meg kell oldanom, naponta vagy két naponta be kell járnom a faluba, ha esik, ha fúj. De vannak megoldások: lóháton, lovaskocsival vagy ugyanez szamárral, terepjáróval, quaddal, traktorral. Persze, az utóbbi hármat favorizálom, de a lótól sem zárkózom el. Apám huszár volt, sőt a 80-as, 90-es években voltak lovai, tudtam is és szerettem is velük dolgozni. Gondozni is tudom a lovakat. A ló, csak úgy önmagában is érdekelne, de meg kell gondolni, mert vannak következményei, ha elkezdi az ember.

Hogy poszt lesz-e? Nem látok akadályát, de időben még elég messze van. Jövőre még csak a bemelegítési fázis lesz, ha az jól zárul, akkor 2019-ben kezdődik csak az igazi "buli".

Arthamyr 2017.10.08. 14:15:27

@vándor madár: Nem szorul sajnálatra, teljesen "kisimult" utána. :) A tanári munka Magyarországon általában elég nagy terheléssel és stresszel jár, a fizetéshez képest aránytalanul naggyal. Nyilván benne volt az is, hogy pár évtized közalkalmazotti múlttal a háta mögött nagyobb fizetés volt neki előírva. Gondolom fentről el lett vonva forrás, az igazgató meg így tudta megoldani a helyzetet?
A lényeg, hogy a válság környékén is simán rúgtak ki tanárokat, persze abban teljesen igazad van, hogy ennek a két dolognak nincs közvetlenül köze egymáshoz (az is lehet, hogy kicsit megszorult az állam, amin fűnyíróelves kirúgásokkal lépett túl, de ez messze nem direkt kapcsolat).

fhdgy 2017.10.08. 14:16:57

@Csodabogár: Szerencsére, nekem sem kellett önmagamat feladni, amikor Németországban voltam. Akkor sem, ha utólag észrevettem, hogy bizonyos dolgokban mégis közeledtem az ő mentalitásukhoz.

Vannak dolgok, amiket könnyű megszokni, azok sokszor észrevétlenül megtörténnek. Németországban a munkahely elég távolság tartó, ott igazából csak a munkavégzést illetően kell idomulni, egyéb dolgokban bőven elég, ha az ember "kultúrember" módjára viselkedik, az meg már náluk nagy piros pont, ha elfogadhatóan beszél az ember németül.

Szavamra mondom, hogy soha nem volt ilyen jellegű problémám, én nem tudom, hogy mi az, hogy kultúrsokk.

Munkában igyekeztem megfelelni az elvárásaiknak, magánéletben az tudtam maradni, aki voltam, kivéve, amikor akaratlanul is idomultam hozzájuk. Sokkal nehezebb volt "visszaidomulni" a magyarokhoz.

gabors 2017.10.08. 14:22:52

amugy kinaba MIERT akar barki beillszkedni ??? elobb utobb ott forradalom lesz es 100 milliokat fognak legyilkolni mert nem eleg ferde a szemuk ...

gabors 2017.10.08. 14:35:33

@arncht: "A mixelt, befogado (usa pl) orszagokon kivul "

meg csak nem is orszagokrol van szo inkabb azokon belul is regiok vagy meg inkabb varosok sot varosokon belul is kisebb keruletek .. .tapasztalatbol mondom ... az usa-ban sem fogadnak be igazan attol fugg hogy hol .. vannak helyek ahol meg amerikait sem fogadnak be legyen feher vagy fekete "mexikoit" plane !!!

gabors 2017.10.08. 14:45:33

Csak eszembe jutott hogy ez az egesz beilleszkedes dolog CSAK ott es annak jon elo aki/ahol valamiert nem elhetsz ugy ahogy akarsz ... ott gond a beilleszkedes .. mashol meg nem mert ha mindenki elheti a maga sajat egyeni eletet, nincs is mibe "illeszkedni".

Ilyen helyeken (es azert van ilyen sok) nem gond ... sot fel sem merul hogy be vagy nem illeszkedtem ... mert senkit nem zavar hogy mas vagy(ok) engem sem zavar hogy sokan masok ...

Ahol illeszkedni kell mar nem is ereznem jol magam ... nekem pl kin volt a katonasag ... sot meg a kozepiskola is mert valaminek meg kellett felelni ... egyetemnek kezdodott hogy mindenki mas es az ugy is jo ... lehet ezert jo NEKEM NYC es kornyeke ...

gabors 2017.10.08. 14:50:34

van valakinek otlete hog lehet uborkat eltenni .. kovaszolni probaltam de kettobol egy rohadasnak indult ...

lehet fagyasztani ??

ja, sajat termes es most kb mindet le kellett szedni es annyi van hogy nem tudjuk mind megenni es nem vagyok meg beilleszkedve annyira hogy odaadjam a szomszednak inkabb rohadjon meg :-))) (vicc volt )

P.Elliot 2017.10.08. 16:12:00

@gabors: Van egy egyszeru es finom elteves, itt tanultam a neten, 3 eve mar hogy evente csinalom, ugy hivjak hogy bedobalos savanyusag.
Keritesz egy muanyag vodrot aminek van teteje es amiben ennivalot tartottak, / nem a Home Depotos vodrot amit mar szinten hasznalnak de szerintem veszelyes, nem elelmiszerre gyartottak. Nekem fagylaltos vodrom van, a fagyistol kaphatsz egyet 1 dollarert vagy barmilyen restaurantban kapsz kiurult uborkas kontenert, ugyis kidobnak, legfeljebb te is fizetsz erte valamit, ez lehet a legjobb.
Csinalsz felonto vizet,

4 liter viz
1 liter ecet, az 5 szazalekosbol de lassan keverd bele a vegen es kostolgasd hogy neked melyik iz felel meg, van aki kevesbe savanyuan, van aki tulsagosan szereti, szoval probalgasd.
30 deka cukor
15 deka nem jodos so, ezzel is vigyazz mert szerintem itt sosabb a so mint otthon volt,
egy kaveskanal szemes bors, annal kicsit tobb koriander, 4 nagy baberlevel, egy-ket szelet torma, kis mustarmag ha van de nem fontos, kell bele kis csomo kapor vagy ha van a kertedben az jobb, ha van magja meg jobb, intenzivebb lesz az ize.

Kell bele fel mokkaskanal kenpor
1 es fel mokkaskanal natrium benzonat
1 mokkaskanal timso/uzletben aruljak a fuszereknel alum neven, a masik ket fuszert beszerzed az amazonon vagy masutt, lehet hogy van uzletben is.
belekevered a vodorbe ontott vizbe, es beleszorod az uborkakat, lefeded ugy tanyerral, akarmivel hogy minden uborka a vizben uljon, lezarod a tetjet es leviszed huvos helyre, garazs vagy pince es varsz nehany hetet, rendkivul finom uborkat fogsz enni, nekem mar volt hogy 3 eves uborkat ettem belole es a vize ugyanolyan tiszta volt mint amikor eltettem, nem romlott meg.
Csinalhatsz ket vodrot , egyikbe az unorkat, a masikat vegyesen ami csak akad a kertben, paradicsombol a zoldet, nekem van benne egesz paprikak, karfiol, repa, hagyma, ami csak akad es ugy ahogy ert dobaltam bele, meg kaposztaval toltott paprikat is dobtam a vegyes lebe finom volt.
Csak elsore latszik komplikaltnak de ez a legegyszerubb, legbiztosabb eltevese akarminek.
Femmel nem szabad a leve nyulni, ha kiveszed belole a savanyusagot mert megromlik, csak fa csipesszel vaggy muanyaggal, nekem az utobbi van.

Csodabogár 2017.10.08. 16:52:22

Véletlenül és egymástól teljesen függetlenül három 56-ban kiment házaspárt ismertem Hollandiában. Mindegyik elmesélte azt a holland szokást, hogy egy délutáni kávézáson pl. a háziasszony egyszer körbe kínálja a süteményes tálat és utána beteszi a szekrénybe. Aki az első kínáláson nem vett, az már nem is fog, mert többé elő se kerül a süteményes tál.
Meséltek még hogy a hollandok hihetetlen spórolósok, szinte garasoskodók.

Csodabogár 2017.10.08. 17:00:44

@fhdgy: Én kifejezetten óvtam magam az idomulástól. Nem szerettem a svéd tegeződést, nekem sokkal jobban megfelelt, hogy munkahelyen Frau X. voltam, mindenkinek. A svédeknél ez lehetetlen volt, de nem örültem neki. Amit viszont megszoktam a svédeknél és megtartottam mind a mai napig, hogy ha nem várok senkit, nem nyitok ajtót. Szigorúan, poroszosan, voltam nevelve, így semmi nehézségem nem volt se a németekkel se svájciakkal. Alapból elég távolságtartó vagyok, szóval remekül beillettem a képbe.
Kultursokk meg se fordult a fejemben soha. Kínában nem akartam volna soha élni, bár turistaként kifejezetten érdekes. Ott persze engem is ért volna kultursokk.

fhdgy 2017.10.08. 17:09:53

@Csodabogár: Nekem a tegeződéssel már nincs bajom.

Én a fiatalokkal is szeretek tegeződni, kifejezettem kérem, persze csendőrpertu nincs. Csak a nőkkel van gondom! Nekik ugye nem mondhatom, hogy tegeződjünk, ők meg nem merik kezdeni, mert túl öregnek tartanak. Ilyenkor meg szoktam kérni valakit, hogy segítsen megoldani a problémát.

Németeknél sem volt gondom. Nyelvtanilag nem okoz gondot, egyik sem, másik sem.

Van olyan német ismerősöm, aki kifejezetten jól beszél magyarul, de a magázó forma magyarul nem megy neki! -:)

Hajdanán nekem is gond volt idősebbel, fiatalabbal tegeződni, de a programozóknál korra, nemre való tekintet nélkül dívik a tegeződés. Alkalmazkodtam.

DieNanny CH 2017.10.08. 17:42:54

@Csodabogár:

Erről eszembe jut, vajon mi lenne a reakciójuk, ha 20 perccel a kínálás után megszólítanám a háziasszonyt: Elnézést, kaphatnék abból a sütiből, amit nemrég kínált?
Vajon azt mondaná, hogy nem, vagy húzná a száját, de előhozná?

Csodabogár 2017.10.08. 18:12:10

@DieNanny CH: Nem tudom, de érdekes lenne megpróbálni. A barátaim már nem élnek sajnos, nem tudom felbuzdítani őket erre. De ezt az esztelen spórolást már anyám egyik barátnője is mesélte, aki református cseregyerekként volt Hollandiában az első világháború után. Akkor biztos kellet is takarékoskodni, de úgy tűnt, ezt nem nőtték ki. Megmaradtak skótnak. Volt is ilyen vicc, hogy mit jelent az NL jelzés a holland kocsikon? Nur Limonade, miután soha semmit nem fogyasztottak, mindent vittek magukkal.

2017.10.08. 18:29:23

@fhdgy: nekem ugy tunik, hogy a magazodas szelsebesen kopik ki a magyarbol. Egy darabig tartotta magat hivatalokban, ugyfelszolgalaton, de az utolso par evben ha a sajat korcsoportomban volt az ugyintezo (3x), akkor gyakran tegezessel inditottak. Engem nem zavart amugy, csak annyiban, hogy nem tudtam adott esetben, hogy mit hasznaljak (igy maradtam a magazodasnal, ha en inditottam)

Iskolaban is furcsa volt, amikor a lanyom kezdett, es elotte nyaron tanitgattam, hogy kell magazva beszelni, erre az osszes tobbi gyerek siman tegezte a tanart. Amikor rakerdeztem, azt mondtak, hogy 4-ik osztalyig ok, majd kozben megtanuljak.

Nekem mar ovodaban sem szabadott tegezni az ovonot :D

aztan a problema megoldodott az angol nyelvterulettel :)

Csodabogár 2017.10.08. 19:07:12

@fhdgy: Bajom nekem sincs, de nem szeretem. Ennek két oka is van. A mindenáron tegeződés Rákosi időkben lett kényszer. A másik, hogy szerintem, nagyban hozzá járult később a beszédmodor eldurvulásához. De én ugye egy őskori képződmény vagyok. Férfiakkal a mai napig nem tegeződöm ha csak nem vagyunk nagyon közeli baráti viszonyban. Internetes ismeretségekre ez nem vonatkozik, ezen már rég túltettem magam.

Csodabogár 2017.10.08. 19:09:08

@LepesMez: Vettem észre már, hogy sokan nem is tudnak mást mint tegeződni. Szerintem ezzel is satnyul, kopik a nyelv. Kár érte.

fhdgy 2017.10.08. 19:23:29

@Csodabogár: Én, mint volt katonatiszt, is meg kellett, hogy szokjam a tegeződést. Ha csak nem voltak nagyon nagy különbségek, akkor normális volt a tisztek közötti tegeződés. Így nekem, mint kopasz hadnagynak, voltak még ezredesek is, akikkel magánbeszélgetésben tegeződtünk.

Ha én egy nálam idősebb emberrel tegező viszonyban voltam, akkor különösen figyeltem arra, hogy maximálisan udvarias legyek vele és kifejezzem a tiszteletet.

Én nem hiszem, hogy ettől el satnyulna a nyelv, max. azt mondom, hogy egyszerűsödik, nyelvi meg társadalmi érintkezési szempontból is. Vissza lehet vele élni, de intelligens, művelt ember tud vele élni is.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.10.08. 19:36:58

@P.Elliot: egy holland párral vagyunk haverságban, a férj férjem volt kollégája, párszor már látogattuk egymást oda-vissza, s náluk inkább trakta van, mint kicentizett falatok.

Ellenben még a kora 80-as években egy házban laktunk egy nénivel, akinek a fia Hollandiába disszidált. Miután először meglátogatta a fiát, aki kint megnősült, mesélte ezt az egy szelet sütis dolgot... hogy a menyéék családja vendégül látta őket, s a körbekínált sütis tányér utána egyből eltűnt az asztalról. Ez nagyon megmaradt bennem. (Hah, most meg is találtam a pasit a neten, 68-ban ment ki.)

2017.10.08. 19:52:07

@Csodabogár: nem mondanam satnyulasnak, inkabb csak alakul. Szerintem tegezodve is lehet illedelmesen beszelni, es magazodva is tiszteletlenul, nem igazan ettol fugg.

En reszben orulok a tegezodes elterjedesenek, mert soha nem szerettem azokat a pillanatokat, hogy "most mar tegezodjunk". Ha egyszer valakit magazva ismertem meg, nagyon nehez volt tegezesre atterni. A kovetkezo generaciok ettol ugy tunik megmenekulnek.

Azokat a helyzeteket sem szerettem, amikor az altalam vart normatol elteroen viselkedtek, pl a tanar az iskolaban azonnal tegezodessel inditott, pedig egyreszt idegen felnott, masreszt nekem az iskola "hivatalos" terep, ahol a default mod a magazodas. Elsore nem is voltam benne biztos, hogy nem-e csak nem figyelt oda.

Szoval osszessegeben kenyelmesebbe valik az elet a magazodas kikopasaval, persze egyetertek, hogy masik oldalrol ez hozzaad valamit a nyelv erdekessegehez.

vándor madár 2017.10.08. 19:58:22

@fhdgy: "Most készülök vissza az erdőbe, oda, ahonnét a Rinya partjáról elindultam."

A régi erdészházba? Van ott villany vagy mivel oldod meg?

fhdgy 2017.10.08. 20:02:54

@vándor madár: A régi erdészházat valamikor a 60-as évek végén, 70-es évek elején eldózerolták.

Villany nincs, soha nem is volt. Majd napelemmel és/vagy aggregátorral oldható meg a dolog.

A fák, a föld, a rét megvan, meg egy romos nagy istálló.

vándor madár 2017.10.08. 20:21:53

@fhdgy: "Villany nincs, soha nem is volt"
Azt gondoltam, azért kérdeztem. Még szélkerék is lehetne, de gondolom az túl drága.
És a hivatlan vendégek elleni védekezést hogy fogod megoldani?, mert Mo ezzel sajnos számolni kell.

fhdgy 2017.10.08. 20:28:03

@vándor madár: Az előbbi felsorolásból kimaradt a kút. Gyerekkoromban volt négy, abból ma is jó állapotban van egy, csak egypárszor ki kell merni. 95-ben hónapokig abból ittam. Kettő még felújítható, egy pedig eltűnt, kb. tudom, hogy hol volt, de nem találom.

Hívatlan vendégek? Mobiltelefon és kutyák. Ha kell, lehet majd puskám is.

vándor madár 2017.10.08. 20:32:30

@fhdgy: "Az előbbi felsorolásból kimaradt a kút." Azt azért is nem kérdeztem, mert azt lehet fúratni, ásatni, könnyen megoldható.
Ezek szerint építesz oda valami házat vagy jurtában fogsz lakni?

fhdgy 2017.10.08. 20:34:48

@vándor madár: Egy téliesített faházra gondoltam. Bár pár napja bogarat tettek a fülembe.

Dombház!

Csak drága!

vándor madár 2017.10.08. 20:44:12

@fhdgy: "Dombház!" Olyasmi van Lőrinciben is. Én oda a világvégi erdőbe nem invesztálnék annyit. Jó lesz a faház is. Remélem sikerül a projekt, drukkolok érte! Mások is laknak az erdőben jurtában, ráadásul gyerekekkel, akik magántanulók.

fhdgy 2017.10.08. 20:49:39

@vándor madár: Az az erdő nem a világvégi, hanem a kerekerdő közepe! -:)

Jövő tavasszal indul a pilot projekt, már tárgyalok a kecskékről.

A jövő évben még a faluban akarom csinálni.

Ha minden a terv szerint alakul, amit nagyon remélek, akkor 2019 tavaszán irány a kerekerdő kellős közepe!

gabors 2017.10.08. 21:10:19

@P.Elliot: "
Kell bele fel mokkaskanal kenpor
1 es fel mokkaskanal natrium benzonat"

OK ez mi ?? kenpor ?? a masikat nem is tudom

mindegy valami hasonloval probalkozom mert masok is mondtak ...

hogy siman mehet kicsit tobb ecette ... mindez a hutoben

vándor madár 2017.10.08. 21:39:59

@fhdgy: "Az az erdő nem a világvégi, hanem a kerekerdő közepe! -:)"
Csak az a kérdés, hogy honnan nézzük. A kommentekből már kivettem korábban is a projekt időzítését.

fhdgy 2017.10.08. 21:42:03

@vándor madár: A szem fontos, hogy honnét néz. De itt a szív a mérvadó!

portugéza 2017.10.08. 22:54:38

@fhdgy: Mi lett Albániával? (Ha nem vagyok indiszkrét, tényleg érdekel.)

Csodabogár 2017.10.08. 23:08:12

@gabors: A google neked nem barátod? Rengeteg recept jön elő, ha megkérdezed. Pl.:www.mindmegette.hu/hazi-csemege-uborka-egyszeruen.recept/

fhdgy 2017.10.08. 23:09:15

@portugéza: Az történt, hogy július végén, augusztus elején elmentem felderítő útra és csalódottan tértem haza.

Nem Albánia a hibás, se az albán emberek. Meg kellett állapítanom, hogy a klíma számomra elviselhetetlen.

Túl meleg, túl száraz és túl poros.

Őszintén meg kell mondanom, hogy nagyon elcsodálkoztam, mert sok tapasztalatom van a horvát Adriáról és álmomban sem gondoltam, hogy ennyire más a klíma.

Csalódottan és szomorúan le kellett mondanom Albániáról.

Valószínű, hogy visszamegyek, de csak turistaként és egy olyan évszakban, amikor nem szenvedek az időjárástól.

P.Elliot 2017.10.09. 00:28:57

@gabors:

Na, itt vagyok.
3 tartositoszer kell bele, az alum vagyis a timso, ez tartja ropogosan a savanyitanivalot, nem lottyed ossze,
a sodium metabisulphite, ez tartositoszer es a sodium benzonat is az. Legalabbis itt igy talalod meg ha vasarolni akarod. Oszinten szolva nem is tudom melyik a ken, talan a metabisulphite, igy kaptam a receptet, a kemiaval osidok ota nem foglalkoztam.
Az Amazontol rendeltem mert a boltban nem talaltam, illetve a vodros savanyusaghoz ezt irtak.
Vegtelenul egyszeru, 15 perc alatt elteszek egy vodorrel es meg sosem romlott meg. Nem, nem, egyszer megromlott a csak kaposztaval toltott paprika, olyan barnas lett, gusztustalan. Nem ertettem hogy mi volt a hiba addig amig a ferjem be nem vallotta hogy elfeljette hogy femmel nem nyulunk bele a hordoba es villat hasznalt.

montroyal ( CAN qc) 2017.10.09. 04:17:19

@vándor madár: aki vállalkozó akar lenni, annak valami szakmához is kellene érteni vagy tévedek?

ahogy Mo-on ertenek a vallakozashoz pl Mészaros minden vallakozasaban szakember ..

amugy vallalkozhatsz csak masokkal csinaltatod meg a munkat vagy sajat munkasaiddal ...

Dikusz 2017.10.09. 08:49:57

@P.Elliot: Ne haragudj, hogy neked írom ezt (hasonló korúak lehetünk). Talán nem is ismerted, a '60-'70 évek és a mostani idősebb korosztály kedvenc táncdalénekese volt, meghalt Aradszky László.

DieNanny CH 2017.10.09. 08:57:00

@fhdgy:

"Jövő tavasszal indul a pilot projekt, már tárgyalok a kecskékről."

Csináld úgy, mint a svájci parasztok. Építs egy olyan istállót, ami felett a lakótered van - ha domb van mögötte, akkor még lépcsőzni sem kell, a felső szintre hátulról lehet bemenni, a dombtetőről -, így a fűtésszámla sem lesz túl magas. És, a kecskék mellett lesz hely lónak is.
:-)

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2017.10.09. 09:12:28

"Az is tetszik, hogy itt nem nézik le a parasztokat,"

ez itt Mo-on nagy baj. nem csak a parasztokat, minden kétkezi munkást lenéz a magyar diplomás értelmiség. főleg azok, akik olyan munkát végeznek, ahol nem lehet felelősséget megállapítani (tanár, bürokrata stb)

Sia 2017.10.09. 09:12:41

Nincs olyan, hogy ország, ahol lehetetlen beilleszkedni. Csak olyan ember van, aki nem akar vagy nem tud (de inkább nem akar) beilleszkedni. Én Ázsia bármely országában be tudok illeszkedni. Attól, mert nem nézel ki helyinek, még pont ugyanolyan jól el lehet lenni ahelyi kultúrával, mint Hollandiában vagy Svájcban. Persze ha állandóan csak panaszkodsz (jaj nincs magyar kenyér brühühü - süss magadnak és lesz...), akkor persze, hogy nem lehet beilleszkedni. De erről nem az adott kultúra tehet, hanem TE.

2017.10.09. 09:33:07

A tanítói pálya hogy függ össze a válsággal? 2008- ban a gazdasági válság miatt elveszíteni egy tanítói állást, itt valami nem stimmel. A pedagógushiány nem az utóbbi évek problémája itthon, hanem lassan több évtizedes. Miért kell ilyen önámító szöveggel indítani egy sztorit?

radnaughty 2017.10.09. 10:34:36

a magyar himnuszt nem "csendben, szomorúan kell végighallgatni", hanem énekelni kell, és közben némi büszkeséget érezni, ahogy ezt általában teszik más nemzetekhez tartozók is. persze aki inkább egy másik nemzethez szeretne tartozni - jelen esetben éppen a hollandhoz -, annak gondolom ezt hiába magyarázom. szomorú, hogy vannak szülők, akik képtelenek olyan felfogásban nevelni gyermekeiket, hogy azok felnőve hazájuknak érezzék a hazájukat.

Bisi 2017.10.09. 11:21:11

Napokban láttam egy riportot Nógrád megyében élő hollandokról, hogy mennyire szeretnek Magyarországon élni. A természetet, az erdőket meg azt, hogy lovakat tarthatnak. Mindenkinek más az igénye. :) Teljesen meg tudom érteni, ha valaki elmegy külföldre dolgozni, mert Mo-n keres nettó 120-at, kint meg 3-4000 EUR-t. Viszont Klára tanárként nem tudott elhelyezkedni, ami kicsit furcsa ha nem falun, hanem nagyvárosban keresett munkát. Illetve az, hogy ha szerette a munkáját, de szeret Hollnadiában élni, akkor miért nem képzi egy kicsit át magát és tanít Hollandiában? Még a bébiszitterkedés ok, de a takarításban azért kevés a szellemi kihívás.

fénycsepp 2017.10.09. 11:31:25

@radnaughty: borzasztóan lassú, gyorsított változatot kellene énekelni sporteseményeken :)

Hogy egy tanító miert veszíti el az állását a válság miatt, azt nem ertem. Cégeknél dolgozó nyelvtanár más tészta nyilván.

Arthamyr 2017.10.09. 11:51:29

@radnaughty: "szomorú, hogy vannak szülők, akik képtelenek olyan felfogásban nevelni gyermekeiket, hogy azok felnőve hazájuknak érezzék a hazájukat." - Ebben a bökkenő, hogy a haza változik, tehát még ha így is nevelné, sem biztos, hogy megmarad az a haza, mire a gyerek felnő... Ha engem pl. "jó elvtársnak" neveltek volna a szüleim (mert akkor még az kellett volna, hogy a Magyarországban érezzem a hazám), akkor se érezném most a hazámban a hazám, mivel az eltelt 20-30 év alatt kicsit megváltozott az ország. Magyarországon most mi definiálja a haza fogalmát, ami miatt pont Magyarországot érzi valaki a hazájának (lehetőleg aktuális, gyakorlatban is pozitívan értékelhető dolog, nem pedig valami feleslegesen fennmaradt tradíció 500 évvel ezelőttről)?

fhdgy 2017.10.09. 12:11:59

@DieNanny CH: A kecsketartás 3-4 éven belüli célja, hogy elérjek egy kb. 100 darabos fejőskecske állományt. Ez azt jelenti, hogy a szükséges szaporulattal együtt, időnként lesz olyan állapot, hogy közel 300 kecske lesz. Nos, ennyi kecskével nem szeretnék egy épületben élni. Nem szeretném, ha a kecskék 150-200 méternél közelebb lennének attól az épülettől, ahol én lakom.

A dombház megnevezést illetően úgy gondolom, hogy egy kis félreértés van. Itt egy link róla, hogy miről van szó:

elohazak.com/2012/04/12/mintahaz-terve-tipusterv-salgotarjanban-salgobanyan/

NorthPier 2017.10.09. 12:50:49

@fénycsepp: Mit nem értesz sem te, sem valaki más valamivel fentebbi kommentben?
Az iskola fenntartója is költséget akart, kényszerült megtakarítani, a tanévet záró feladatok után- ami nem egyezik meg a diákok tanévzárójának az időpontjával- felmondott a pedagogusoknak, hogy ne kelljen másfél hónapot fizetnie. Augusztus végétől meg pályakezdőkkel feltöltötte az állomány nagy részét, kezdő fizetésért.
Aki meg el lett küldve, rágódhatott, h visszaveszik augusztus végétől, vagy sem. Augusztus középen közöltek vele, luk vagy fa, utóbbi esetben igencsak nem maradt ideje pályázni az induló tanévre. Innentől ha szerencséje volt es ismeretsége, talán sikerült gyorsan iskolát találnia, persze kissé megfaragott bérért.
Persze el lehetett mennie kétszáz km--rel arrébb, tökfaluba, mert ott szinte mindig van pedagógushiány-, szeneskályhával fütött albérletbe, mert szolgálati lakás az nines. Kérdés, hogy család mit szól ehhez, mert a pedi sem ufo, általában van házastársa, gyereke. Igy sokaknak nem opcio a napi be, v átjárást meghaladó távolság.
Meg tegyük hozzá, nem mindegy milyen szakos. Akikből tényleg hiány van, azok a reáltàrgyakat oktatók. És ez lesz meg rosszabb is talán tavaly, v tavalyelőtt volt, hogy mindössze egy fő adta be felvételi jelentkezését fizika szakos tanári képzésre már nem emlékszem melyik bp-i egyetemre.

P.Elliot 2017.10.09. 13:04:14

@Dikusz: Koszonom a beirast, nem tudtam tenyleg, milyen szep kort ert meg, szegeny, jo szamai voltak bar nem tartozott az elso szamu kedvenceim koze de jo volt hallgatni, igen, akkor volt mar befutott hires enekes amikor fiatal voltam.
Majd delutan benezek a youtubera mert hirtelenul egyetlen szama sem jut eszembe kicsit felidezni azokat az idoket...

Dikusz 2017.10.09. 14:40:40

@P.Elliot: Nekem sem ő volt a kedvencem, de az tény, hogy a mai napig is sok rajongója van. A két száma, amit állítólag minden koncertjén előad, az a "Nemcsak a húszéveseké a világ", és az "Isten véled édes piroskám".

tanato 2017.10.09. 14:52:59

@Dikusz: Eltávoznak sorban a mi időnk "celebjei",bár akkortájt ilyen kifejezés nem létezett.

P.Elliot 2017.10.09. 15:00:57

@Dikusz: Igen, igen, emlekszem erre a ket szamra. A Piroskara igen a dallamra de a masikra nem, mar kiment a fejembol, na majd utananezek....

Dikusz 2017.10.09. 15:05:42

@P.Elliot: Nem csak a húszéveseké a világ, az úton még poroszkál, nemde néhány korosztály.... -manapság népszerűbb ez a száma, mint a Piroska.

Dikusz 2017.10.09. 15:15:20

@tanato: így van. Aradszky nagyon szerette az életet, még ennyi idősen is teli volt életkedvvel.

Shaktee 2017.10.09. 15:55:36

@montroyal ( CAN qc): te monti, nem téged láttalak a nejeddel a Schwartz előtt tegnap délután???

Shaktee 2017.10.09. 15:55:36

@Dikusz: egyszer láttam a Lacit, fater kivitt a SZUR-ra..volt ott mindenki,,:)
Rip.

Elek Heck 2017.10.09. 17:37:23

Egyik ismeros allitasa szerint Hollandia az egyik "legsovinisztabb" orszag - "egy bizonyos szint felett" nem jutsz tovabb. Felsovezetoi posztig nem jut szinte soha kulfoldi nagyobb holland cegben.
Velemeny?

Amigy igen, a skotok pazarlo nep a hollandokhoz kepest.

Willkommenskultur 2017.10.09. 19:23:00

Szerintem jó dolgokat el kell tanulni és meg kell honosítani Magyarországon, de nem kell mindenhez alkalmazkodni ami nyugati. Vagy északi, vagy keleti.

A hollandok spúrsága legendás, pont azért járnak pl. hozzánk vendégségbe. Én meghalnék ha úgy kéne élnem mint a holland kispolgárnak.

Ez onnan jön hogy a gyarmatosítás előtt a holland parasztnak rosszabbul ment mint a magyarnak, eleve a gagyi földjüket is a tengertől kellett elhódítani így extra puritánok lettek.
Ma a nyugati ember jó ha a pénze 10%-át fordítja kajára - az éttermezést nem értem ide - és a magyar átlagnak sem a kaja a legnagyobb kiadása. Persze lehet azon is spórolni, de én inkább nem kérek belőle.

Void Bunkoid 2017.10.09. 20:44:56

Amúgy hülye kérdés, de miért kell beilleszkedni?

Rengeteg országban - és kis hazánkban is sok-sok külföldi részéről - dívik az expat-mentalitás, azazhogy az illető a hazájától távol él már huzamosabb ideje, meg kint isszándékozik, de esze ágában nincs megtanulni a helyi nyelvet, ha van rá kerete/ideje, otthonról hozat kaját, otthoni médiákat olvasgat, otthoni módon öltözik, viselkedik, csak épp nem Amerikában, Angliában, vagy Hollandiában otthon, hanem Magyarországon, Thaiföldön vagy Dubajban.

És nem, köszi nem kér az asszimilációból, ő nem, és nem is akar magyarrá/thaivá/arabbá lenni, ő egy amerikai/angol/holland, aki történetesen itt él. Punktum.

Haveravera 2017.10.10. 00:16:57

@Void Bunkoid: S milyen igaza van. Szerintem se kell erőltetni a beilleszkedést. Épp elég, ha nem mész szembe a befogadó társadalommal.

Haveravera 2017.10.10. 00:17:13

@fhdgy: Én is hasonlóan érzek. Falun nőttem fel, ami kulturálisan nem elégített ki, emiatt nem voltak komolyabb barátaim, elvágyódtam. Miskolcon jártam középiskolába, majd Budapestre költöztem. Itt jártam egyetemre, itt dolgoztam végig az életemet, idehoztam a szüleimet is, itt házasodtam/váltam, itt neveltem fel a gyerekeimet, itt szereztem új párt, itt jártam könyvtárba, színházba, moziba, hangversenyre, koncertre, tárlatra, kiállításra, itt éreztem jól magam ebben a szellemi közegben, de soha nem tudtam beilleszkedni sehol. Se Miskolcon, se Budapesten. Ahol mindenkit ismertem, ott kulturális szakadék volt, ahol nem volt kulturális szakadék, ott hiányzott az ismeretség (úgy értem az a közeg, akivel együtt jártunk oviba, iskolába, akinek ismerem a családi hátterét). Most eldöntöttem, hogy visszamegyek a szülőfalumba nyugdíjas koromra, s a párom is jön velem, tehát lesz intellektuális társam és lesznek ismerőseim. Legalább is remélem, hogy nem esek pofára.

radnaughty 2017.10.10. 07:14:50

@Arthamyr: a kultúra elsősorban. a nyelv, a táj, család, rokonok, barátok, ismerősök. a kaja, a nap dőlésszöge, az éghajlat. úgy nagyjából...minden. kivéve a fizetést, persze, tudom, a pénz mindenek felett.

Plumper_ 2017.10.10. 09:40:56

megy oda a halál f@sza.
a holland amúgy is világnyelv. :-P
akkor már ezerszer inkább vmelyik spanyol nyelvet beszélő ország.

Void Bunkoid 2017.10.10. 11:25:31

@Haveravera: az egyik legjellemzőbb, már évszázados múltra visszatekintő expat jellegű külhonban élő nemzet pont a kínai.

Oké, tudomásul veszik a jogszabályokat, a hivatalos dolgokat hellyel-közzel rendben tartják, de szinte mindenhol a külföldön élő kínaiak összetömörülnek a saját kis majdnem hogy zárt, pár utcányi privát kis Kínájukba, ahol már generációk óta elvannak maguknak. Kínaiul beszélnek, kínai szokások szerint étkeznek, házasodnak, temetkeznek. Kész.

E.T.A. 2017.10.15. 20:46:10

"A himnuszukat alig tudják, ha meghallják, akkor fütyülnek és táncolnak rá. „Éljen Hollandia!”. Nem értik például, hogy a magyar himnuszt miért kell csendben, szomorúan végighallgatni a focimeccseken." - szerintem meg ez gáz. A mi himnuszunk ilyen, az övéké meg nem, és akkor mi van? Én nem érzem cikinek.

Liping 2017.10.20. 06:22:06

@Sia: Csak nem te vagy az a fajta külföldi, aki helyi népviseletben jár és minden olyan szokást tart, amit már a helyiek sem ismernek, s akit nem mellesleg mindenki hülyének néz? :P

Köszönöm, nem volt beilleszkedési problémám Kínában. De amíg Európában helyivé válhatsz, aki legfeljebb keresztkérdések után "bukik le", Kínában teljességgel elképzelhetetlen, hogy bárki is helyinek nézzen. Ettől még nem kell szenvedni az ottlét alatt, én sem tettem, imádtam, nem véletlenül éltem ott öt évet, de attól még tény, hogy az a veszély nem fenyeget, hogy valaha is kínainak könyveljenek el.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása