oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. május 24. 06:30,  Németországtól Németországig 135 komment

2017. május 24. 06:30 Határátkelő

Németországtól Németországig

Nagy utat járt be Iván (akinek legutóbbi posztját itt találjátok), amíg Németországból eljutott Németországba és ebbe a sok évet felölelő útba belefért Magyarország mellett pár év Ausztria is. Vajon miben jobb Németország, mint mondjuk a lassan balkáni nagyvárossá lett Bécs? Ez is kiderül a posztból.

nemetorszag_zaszlo_v_jel_foto_pixabay_com_public_domain_photography.jpg

„2004-ben éltem először Nyugat-Európában, amikor egy évet tanultam egy észak-németországi egyetemen. Amikor kimentem, már felsőfokú volt a németem, e nélkül nehéz is lett volna érteni a bonyolult gazdasági összefüggéseket, na meg vizsgázni szóban és írásban. 

Nagyon más idők voltak, mint a mostaniak, akkor még alig mentek magyarok külföldre dolgozni, nem volt kitaposott, széles út, az itteni/ottani ügyintézőknek, egészségügyi dolgozóknak, hivatalnokoknak is teljesen új volt a szituáció, nehéz volt például megérteniük, hogy Magyarország május 1-től már az Unióhoz tartozik, és ebből számos kisebb-nagyobb bonyodalom adódott. 

2017-ből visszatekintve azok voltak a boldog békeidők, sok-sok naivitással nyugati és keleti oldalról egyaránt. Németországba kikerülve széleskörű fogyasztói társadalmat láttam óriási kínálattal, jól szervezett, okosan kitalált, néhol ugyan túl merev rendszereket, jómódot és elégedett embereket. 

Amikor dolgozni akartam, minden gond nélkül találtam magamnak munkát (diákként ez viszonylag egyszerű). Tudtam, hogy egy nap még itt fogok élni. 

Multi után a „világbéke” 

Hazatérve, diploma után engem is beszippantott a modern falanszter, a multis világ. Éveket húztam le több multicégnél is, amit utólag sajnálok, mert észrevettem magamon, hogy nem fejlődök. 

Jól kerestem, elvoltam, használtam napi szinten nyelveket, tettem a dolgom, de nem voltam boldog. Tudtam, hogy sokkal több van bennem annál, mint hogy mások érdekeit kiszolgálva, modernkori rabszolgaságban töltsem életem legszebb éveit. 2010-ben felmondtam és elhatároztam, hogy valami teljesen újba kezdek. 

Úgy döntöttem, nem fogok többé irodában dolgozni. Némi keresés után sikerült felvetetnem magam egy kertészetbe, ahol kertgondozást, kertépítést csináltunk. Élveztem az egész napos szabad levegőn való mozgást, a kellemes esti fáradtságot és a vicc az volt, hogy pontosan ugyanannyit kerestem, mint a legutolsó multinál. 

Azon nyomban megszűnt mindenfajta stressz, fejfájás, idegesség. Ahogy az egyik ottani srác megfogalmazta, „ez a munka maga a világbéke”. És valóban. 

Svédország helyett Németország 

Pár hónap kertészet után elkezdtem külföldön nézegetni hasonló témakörben és találtam egy dél-svédországi állást. Gyors CV küldés, angol telefonos interjú és már meg is egyeztünk. 

Én aztán meglehetősen racionális típus vagyok, de akkor azt kell mondjam, valahogy mégsem „éreztem” a dolgot, ezért pár nappal indulás előtt visszamondtam a lehetőséget. 

Tudni kell rólam, hogy közgazdász vagyok (van egy másik szakmám is, de az most irreleváns), és imádom a pénzügyeket, tőzsdét, befektetéseket. Nagyjából napi 24 órában ez pörög a fejemben, akkor is, ha épp valami mással foglalatoskodom. 

Tehát vissza a kertekbe, a nyugalomba. De nem igazán szeretek tartósan a komfortzónámban tartózkodni, úgyhogy elkezdtem szépen német nyelvterületen pénzügyi állásokat nézni. 

Nem tartott soká és találtam egy nekem tetszőt Németország egyik legfontosabb pénzügyi intézményénél. CV repül, pár hét múlva behívó interjúra, aztán repültem én is. 

Akit az eurozóna pénzügyi központjába esetleg hasonló állásba hívnak, az alaposan készüljön föl, én egy sokfős bizottság előtt voltam, meglehetősen komoly, többnyelvű szakmai interjún, olyan komplex pénzpiaci problémákról kellett velük beszélgetnem, amit magyarul is nehezen tudnék elmagyarázni. 

Jó móka volt azért és jól is sikerült, igen jó visszajelzéseket kaptam. Pár héttel később kiderült, hogy sajna nem engem választottak, amit akkor meglehetősen szomorúan vettem tudomásul, persze ugye én voltam az, aki többé nem akart irodában dolgozni. 

De sebaj, mert nagyjából ekkorra fogalmazódott meg bennem, hogy akkor talán azzal kellene foglalkoznom életem további részében, ami valóban érdekel és örömet okoz. 

Akkor jöjjön a saját üzlet! 

Elkezdtem építeni a saját businessemet, mindenekelőtt rengeteg tanulással és még több tapasztalatszerzéssel. Így telt el 2012. Szerencsére ez a dolog abszolút nincs földrajzi helyhez kötve, a világon bárhonnét működik, csak internet kell hozzá, tudás és tőke. 

Azt viszont tudtam, hogy nem szeretnék hosszú távon Magyarországon maradni, mert az országnak gazdaságilag nincs jövője. Ez 2011 után már a napnál világosabb volt.

Következő évben adódott egy lehetőség Ausztriában, egy részmunkaidős fizikai munka, amit nem bántam, mert jól kiegészítette a saját üzletem szellemi leterhelését. 

A következő lépés: Ausztria 

Először csak heti 2-3 napot ingáztam Bécsbe, majd jött az ötlet, hogy egyszerűbb lenne kiköltözni. És lőn. Ausztriáról már írtam posztot, ami inkább pozitív hangvételűre sikeredett, mert Magyarország után Ausztria egyértelműen pozitív élmény. Viszont nyugatabbról nézve már nem ilyen rózsás a kép. 

A családom egyik része egyébként Bécsben él, egy másik része Burgenlandban, ezért ezt a két régiót meglehetősen jól ismerem. Sok osztrák ismerősöm, barátom, sőt családtagjaim is vannak. Hááááát, nem vagyok tőlük elragadtatva. 

Bécsben és Burgenlandban valami elképesztően igénytelen paraszt-németet beszélnek, aminek az eredeti nyelvhez nem sok köze van. Nekem a bécsi éveim alatt konkrétan sokat romlott a németem, persze csakazértis a legszebb kiejtésemmel kommunikáltam mindenkivel. 

Bécs, a balkáni nagyváros 

A nyelvnél számomra jóval nagyobb problémát jelentett a gondolkodásmód. Az osztrák fővárosba folyamatosan áramlik be Kelet-Európa, ennélfogva ma már sokkal inkább olyan, mint egy balkáni nagyváros. 

Nem a külső dolgokra értem, mert tisztaság van és rend, sokkal inkább a mentalitásra és a kultúrára. Egy turistának vagy csak rövid ideje ott tartózkodónak ez nem fog feltűnni, viszont ha minden nap köztük vagy, érted őket tökéletesen, akkor elég hamar kibújik a szög a zsákból. 

Talán Ausztria nyugati fele más lehet, viszont ez a bécsi rész mentálisan abszolút Kelet-Európa. Szebbek ugyan a díszletek, jobban megkomponáltak a rendszerek, de az alapvető mechanizmusok a társadalom többségének a fejében sajnos ugyanazok, mint odahaza.

Én az itt tartózkodásom alatt azt tapasztaltam, hogy az országban folyamatosan nő az idegenek elleni uszítás (mielőtt valaki, ez nagyjából 2013-2014, ekkor még nem voltak menekültek a láthatáron, legalábbis nem tömegesen), miközben egyre jobban szakadnak el az európai értékektől. A folyamat tökéletes megkoronázása lesz egy új FPÖ-kormány. 

Ausztriában tartózkodva volt több munkahelyem is, jobbára fizikai munkák, volt részmunkaidős, és teljes idős is, nem mellesleg megtanultam 2 teljesen új szakmát. 

Mivel az elsődleges célom a saját üzletem felépítése volt, ezért komolyabb állásra nem pályáztam, inkább olyan tevékenységet végeztem, ahol a lehető legkevésbé kell ott lenni agyilag, hogy maradjon kapacitásom a valóban fontos dolgokkal is foglalkozni. Az itt töltött bő 2 év alatt igazából csak a saját céljaimra koncentráltam. 

Miután lejárt a lakásra kötött 1+1 éves szerződésünk, valahogy nem tudtam érvet felhozni amellett, hogy miért kellene még ott maradnunk. Elképesztő, de egyetlenegyet sem. Úgy éreztük Ausztriából kihoztuk a maximumot, ideje továbblépni. 

Az anyagi függetlenség elérése 

Tavasz folyamán döntöttünk és egy pillanatig sem volt kérdés, hogy Németország lesz a befutó. Amin még én is meglepődtem az az, hogy sikerült találnunk Bécsből neten keresztül egy hiper-szuper lakást, anélkül hogy egyszer is láttuk volna élőben, pontosan ott, ahol akartuk, ezúttal Dél-Németországban. 

(Természetesen provízió, vagy bármilyen extraköltség nélkül, én ezt elvből nem kultiválom. Aki csak egy minimális szinten is ismeri a német ingatlanpiacot, az tudja, hogy ez nagyjából az isteni csoda kategória.) 

Az erkélyünkről látni a svájci dombokat, mögötte a havas csúcsokkal. Ami a legjobb: itt lenn délen sokkal lazábbak a németek, az időjárás pedig a szabvány németországi esős-borulthoz képest valami egészen fantasztikus. Sok-sok napsütés, kevés csapadék, még télen is viszonylag enyhe klíma. 

Időközben az üzletem is eljutott végre oda, ahova mindig is szántam. Most már német szinten is nagyon komoly bevételt biztosít számunkra heti mindössze 1-2 óra elfoglaltsággal. 

Nyilván ehhez kellett az elmúlt évek idő- és anyagi ráfordítása is, de a befektetések általában így működnek, jó esetben exponenciálisan nő a hozamuk. 40 éves koromra terveztem elérni az anyagi függetlenséget, kicsit azért előbb sikerült. 

(Anyagi függetlenség: az az állapot, amikor többé már nem kell dolgoznod a pénzért, mert a befektetéseidből befolyó havi összeg meghaladja a kiadásaidat. Gyakorlatilag tökéletesen szabad vagy, nem függsz senkitől és semmitől.)

Normális ország egy nem normális világban 

Németországról rengeteget tudnék írni (de talán majd egy másik alkalommal, ha lesz hozzá kedvem). Ha a 2017-es Németországot egyetlen szóval kellene jellemeznem, azt mondanám: normális. Egy nem normális világban normálisnak maradni, nem kis dolog. 

Számunkra megfizethetetlen az a nyugalom, stressz mentesség, ami itt van. Ez az, amit az ember nem kap meg Magyarországon, vagy egy tetszőlegesen választott európai nagyvárosban, akármennyi pénze is van. 

Csak egyetlen adalék még Németországhoz: inkább vicces, vagy éppen szomorú, amikor Magyarországon és még sok más helyen is azt gondolják, hogy itt 60 darab menekült dolgozik az egymillióból. 

Az emberi sötétség persze határtalan, az utóbbi néhány év pedig sokak agyában már egy alternatív univerzumban játszódik. Nos, a témában a valóság.

Ha valakit nem zavar a magyar mentalitás, szereti, ha sok honfitársa van a közelében vagy nem képes a családjától, a szülőföldjétől hosszútávon elszakadni annak Bécs jó választás lehet, viszont aki egy másfajta, sokkal inkább EURÓPAI kultúrára és civilizációra vágyik, annak mindenképp Németországot javaslom.” 

HÍRMONDÓ

Állások, ha nem beszélsz túl jól nyelveket

Egy kivételével ma olyan külföldi állásokat kerestünk, amelyekhez már minimális nyelvtudás is elég lehet, szóval érdemes keresgélni. De melyik a kivétel?

Kirúgták a hazatérőket megszívató program igazgatóját

A Vállalkozz itthon, fiatal! program finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mi több, akadt olyan résztvevő, aki csak ennek a kedvéért tért haza Hollandiából, mégsem kapott egy fillért sem. Mindez a program igazgatójának állásába került.

A kormány szerint ahányan elmennek, annyian haza is jönnek 

Ismét téma volt a Parlamentben a kivándorlás, ezúttal a Jobbik emlegette fel azt az általunk is megírt felmérést, mely szerint mintegy 370 ezer ember tervezi a határátkelést. A kormány szerint nincs gond.

Vágyálmokkal etetnek 

Csak az őszinte tájékoztatást kerülik a Brexit ügyében mindkét nagy brit párt (a kormányzó konzervatívok és az ellenzéki Munkáspárt) politikusai. Nem csoda, hogy a választópolgárok nem tudják, hogy igazából mire szavaznak június 8-án.

Ahol a csapból is sör folyik 

Azt gondoltad volna, hogy a németek, esetleg a csehek a listavezetők sörfogyasztásban? Hát nagyon nem. A magyarok a TOP10-be azért befértek.

(Fotó: pixabay.com/Public_Domain_Photography)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6512534497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

London2009 2017.05.24. 12:57:02

@Arthamyr: Nem ugy ertettem. Nem cashben kifizetett ingatlanra gondoltam. Hanem olyanra ami szepen lassan porgeti magat a mortgage-el, amin nekem azert legyen persze hasznom. Azert irtam 4-et mert mondjuk hozzanak 500 fontot per honap, az ugy nagyjabol realis. 2k font extraval meg tok jol ellennek mondjuk Tajfoldon! : )
Nagyapad bolcs ember volt! (Az enyem is volt orosz fogsagban.)

Vibi 2017.05.24. 13:03:30

@Arthamyr: az ir akcentus szerintem az egyik legszebb, en imadom oket hallgatni.

4 haz semmikep nem eleg arra, hogy gond nelkuli megelhetest biztositson.
Par evvel ezelott egy ismeros par elhatarozta, hogy ebbol fognak elni es kb arra jutottak, hogy olyan 10 ingatlan kellene ehhez, na nem millios, de 200k-s kategoriabol, amit olyan 700-800 fontert lehet kiadni.

P.Elliot 2017.05.24. 13:07:01

Nagyon jo poszt, sikeres hataratkelo, en csak tapsolni tudok neki, mindenkinek kivanok hasonlot, hasznos is olvasni mert az emberek fejeben megindulhat az utanzas vagya hogy valamit kezdjen magaval is, valami jobbat.
A kerteszet, hat nekem nem kell mondani, tudom mit erez pedig a kerteszkedes jo izere csak nehany eve jottem ra, a multkor eppen mondtam a kozossegi kertben egy nonek hogy valaki felhuzott telefonon kora reggel, maskor mar ezen ragnam magamat egesz nap de egy kis kerteszkedes, matatas a folddel kimos belolem minden bosszusagot, amikor megyek haza olyan beke van a szivemben amilyet le sem lehet irni, amire azt mondta hogy tenyleg, most hogy mondom, o is igy erzi mindig...
A termeszethez kozeliseg nagyon sokat tud adni az embernek...
Tovabbi sok szerencset a posztolonak, az olvasoknak meg egy kis tunodest kivanok a szerencsevel egyutt, kicsi vagy nagy otleteket hogy hogy lehetne lenditeni a sorsukon, minden lendites sokat erhet.
Johetnek az otletek hogy ki mit gondol "befektetesnek", marmint annak hogy a kicsiben kezdett munka hasznat felreteszi, nem nyul hozza egyelore csak hizlalja, kozben gondolkozik hogy hogyan tovabb.
Akar egy kis masodallassal, csak heti nehany ora is meg lehet kezdeni a takarekoskodast es kozben a gondolkodast hogy azt mire lehet befektetni, hizlalni....
Koszonjuk a posztot.

Arthamyr 2017.05.24. 13:07:34

@London2009: Mindenkié volt. :(
Itt elég szigorú a hitelelbírálás, ha van egy, nehezen adnak másikat, ha adnak azt is rosszabb feltételekkel. Ha kiadod, akkor is kapsz még ajándékba +1%-ot kb., mert akkor már "investment" (inkább rakd a pénzt a gyatra megtakarítási termékeikbe - anyátokat).
Havi 2k fontból európán belül is primán el lehet éldegélni, ha csak ketten vagytok.

London2009 2017.05.24. 13:08:09

@Vibi: Sokan elnek am ebbol. Pont ezert hoztak be az extra stamp dutyt a masodik ingatlanokon, hogy visszaszoritsak a Buy To Let mortgage-el spekulalokat. Egyelore ugy tunik, hogy sikerult is.

London2009 2017.05.24. 13:13:22

@Arthamyr: Mindez Irorszagban? Tenyleg? Nem is gondoltam volna. Itt nincs ilyen. Bar a Buy To Let mortgage mindig dragabb valamivel. Ami itt uj tavaly ota az az extra stamp duty a nem residential cellal vasarolt masodik ingatlanon. Ez jo nagy szivas. Remelem eltorlik. A masik gond az ado. Idaig le lehetett az adoalapbol vonni a mortgage-nak azt a reszet ami a kamatra ment. Ezt most elkezdtek csokkenteni majd az elkovetkezo par evben teljesen meg fogjak szuntetni. Most is mar csak 75% irhato le, ami mar igy is nagy kieses. Persze ertem a rendelkezes hatteret, de akkor is.
Ezt maskent latom. Szerintem nem lehet konnyeden megelni 2k-bol Europaban ha berelned is kell.

Vibi 2017.05.24. 13:24:07

@London2009: igen, sokaknak van tobb ingatlana, de 2-4 hazbol nem tudsz megelni. Az max arra jo, hogy lesz mit eladnod, ha nyugdijas leszel. Na meg egy lakashitel 20-30 evre szol, mit csinalsz a hazzal, ha felmennek a kamatok, a berlok meg eltunnek? Allitolag ez jon most...

London2009 2017.05.24. 13:31:07

@Vibi: Nyilvan fugg attol, hogy hol van az ingatlan, mekkora, mennyiert van kiadva, mennyi toke van benne stb. stb. 4 kozepkategoriasbol itt Londonban en megelnek. Nagyon remelem, hogy nem ez jon. Idaig berlot azert irto konnyu volt talalni. No meg ott van az AirBnb, ami Londonban jol mukodik. Mas kerdes, hogy most azt is beszigoritottak teljes ingatlanra.

Csodabogár 2017.05.24. 13:34:32

@Pink Petsch: Gondolod, hogy a svábok jobbak? Dialektus az van midnenütt, de azért egy igazi burgenlandi parasztot elég nehéz megérteni.
Posztolónak szerencsés természete van. Mindig az a legjobb ahol éppen van. Lehet, hogy néhány év múlva majd Németországról lesz olyan véleménye, mint most Ausztriáról. Fiatal még, a világ meg nagy, kipróbálhat még jónéhány országot.

Csodabogár 2017.05.24. 13:38:05

@London2009: Az akcentus ragadós. Soha nem bezséltem swiitzeerdütschül, de még ma is meggyanúsitanak néha, hogy onnan jövök. Amíg ott éltem, totál átvettem a hangsúlyt, ami elég röhejes.

Vibi 2017.05.24. 13:41:06

@London2009: persze, ha minden jol megy, akkor marad rajta akar havonta is nyereseg. De ha beleszamolod az extra biztositast, a gas checket, az elektromos checket, az ugynokseg dijat, hogy vizvezetek szerelot kellett hivni stb. azt mar nem is mondom, hogy ha a berlod egeszsege miatt akadalymentesitened kell az egesz epuletet. 1-2 haz sokaig minuszos, ha 20% onerovel szallsz be es ha esnek az arak, akkor sokaig az is marad. Es mint mondtam a hitel 20-30 evre szol, nem az elmult 5-10 evre, amikor ugy mentek fel az arak, hogy orom volt nezni.

London2009 2017.05.24. 13:57:24

@Vibi: Meg mindig megeri. A biztositas teljesen lefedi az ilyen csotores, dugalas, akarmi problemabol fakado koltsegeket es nem tobbet fizetek, mint 25 font per ho erte. A gas meg electricity checket egyszer egy evben kell csinalni es a ketto egyutt 75 font. Raadasul ezek mind leirhatok az adoalapbol. Ugyhogy ezek nem tetelek. Az ugynokseget sikerult kikerulnom az OpenRenttel. (openrent.co.uk) Ez egy oriasi talalmany. Olyan berlot nem szeretnek, aki miatt akadalymentesiteni kell. Ez azert eleg extrem eset. Bar lehet, hogy egy ilyen lenne a legjobb, mert az hosszu evekig maradna. Ha hosszu tavra gondolkozik az ember, akkor nagyon megeri, biztos, jo befektetes. Lehet, hogy most megallnak par evig az ingatlanarak vagy akar esnek is, de utana valoszinuleg megint emelkedes lesz, mikent az elmult evtizedekben is igy volt. Ha nekem lenne sok penzem, meg vennek par hazat az tuti.

Vibi 2017.05.24. 14:05:59

@London2009: nem vitatkozni akarok, ha te ugy erzed, hogy neked ez megeri, nekem az teljesen rendben van. Nekem havi max 200-300 font profit nem eri meg, azon aggodni, hogy ha elromlik a mosogep vegyek egy ujat, a berlo lelakja stb mert lam mar el is ment a 200 font nyereseg. Aztan kidol a kerites, beazik a teto. Persze ertem, hogy a vegen lesz egy kifizetett hazad, amit vagy el lehet adni, vagy nem, sot lehet meg se ered a napot, hogy eladhasd. Nekem ez nem rentabilis befektetes. A sajat haz az termeszetesen mas. Valahol lakni kell.

01234567 2017.05.24. 14:09:12

@Pink Petsch: És ott enyhe telek vannak és mindig süt a nap? :D

Arthamyr 2017.05.24. 14:29:21

@Vibi: Engem is vidámsággal tölt el. A filmekben is imádom (amióta tudom, hogy ez az ír).

A 7-8k font/hó nagyon kényelmes, kérdés mennyit eszik meg belőle a hitel és az adó.

Arthamyr 2017.05.24. 14:42:16

@London2009: Én még nem tudom teljesen a részleteket, mivel egyelőre mi lakunk a lakásban, de ez hamarosan megváltozhat, de itt is hasonló (bár talán még a teljes kamatot le lehet vonni adó előtt). Majd ha odajutunk, megnézzük, mi a megoldás.
Nekünk kb. 2k euro kényelmesen elég volt havonta, de mi ketten voltunk, se autó, se gyerek, se állat nincs a háztartásban (rajtam kívül), közlekedni sem kell (tehát kb. kaja+lakhatás+rezsi+szórakozás). A saját lakás óta lett kicsit több, ideiglenesen. És Dublin messze nem a legolcsóbb hely Európában, igaz a legdrágábbtól is messze van. Kérdés, kinek mire van igénye, nyilván simán el lehet szórni 10k-t is havonta. Én ha havi 2k nem megszűnő és értékálló forráshoz jutnék, megoldva érezném a problémáim, akkor már nem muszáj dolgozni, max. az unalom és az elhülyülés ellen.

Arthamyr 2017.05.24. 14:46:41

@London2009: +1. Biztosan felfele fognak menni az árak az élő, nagy városokban. Nem mondom, hogy verhetetlen egyéb befektetéssel, de ehhez nem kell szakértelem, és hosszú távon tuti nyerő.

Arthamyr 2017.05.24. 14:50:20

@Vibi: Ha a vétel után nem sokkal számottevően esnek az árak, akkor beszoptad, onnantól kezdve nagyon nagy eséllyel veszteséges maradsz az egyéb befektetési formákkal szemben.

Golf2 2017.05.24. 14:53:02

Hol vannak a nêmet ászok nyulak,urak,majd ők megmondják hogy a bécsi affektálás német e.

2017.05.24. 15:15:48

@Csodabogár: Tudom, hogy nem jobbak :) Éppen tegnap fogtam ki a vonaton egy idősebb urat, akinek beszélhetnékje volt, és 1 órán keresztül mesélte a tavalyi nyaralását Thaiföldön, miután túljutottunk a bevezető már-megint-5-percet-késik-ez-a-vonat körön ;). Echte sváb dialektusban tolta, mit mondjak, kb. minden 3-4.-ik szót értettem, a többit kikövetkeztettem :DDD
De szerintem, egyéni izlés kérdése, hogy ki melyik dialektust tartja "paraszt-németnek". Én, például, bár a szászt jobban értem, mint a svábot, azt tartom annak, ha mondhatok ilyet. Illetve hát a nekem legrondább dialektusnak. Főleg az zavar, hogy 2-3 mondatonként, alkalomszerüen beszúrnak egy "no"-t enyhén kérdő hangsúllyal, akkor is, ha éppen nem kérdőmondat. Ja, és az állandó "o"-zás, persze. Kisebbfajta kulturális sokk ért az egyik vasútállomáson, amikor életemben először hallottam a hangosbeszélőben azt, hogy "gleis zwo" :)))

2017.05.24. 15:23:12

@01234567: Attól függ ... Baden vagy Württemberg? ;) Én Stuttgartból (az Württemberg) nem emlékszem kifejezetten kemény télre hóviharokkal meg hófúvásokkal, sőt még komolyabb havazással sem. Úgyhogy szerintem, lehet enyhének nevezni.
Hm, hogy állandóan sütne-e a nap? Nem mondanám, maradjunk annyiban, hogy megvan a négy évszak.
Bár, ha a posztoló látja a svájci hegyeket az erkélyéről, akkor sanszos, hogy a badeni részen lakik. Ha meg ráadásul a Bódeni tó környékén, akkor eléggé változékony az időjárás, sokszor csapadékos. Négyszer voltam arra kissé hosszabban, és bár tavasz-kora nyár, illetve kora ősz volt, nem sikerült kifognom egyetlen olyan hetet sem, amikor ne esett volna.

CL78 2017.05.24. 15:24:36

A posztíró vagyok, köszönöm a pozitív visszajelzéseket. Néhány gyors válasz.

@01234567: BW, Bodensee, kis falu. A Bodensee vidéke tényleg teljesen más éghajlat, abszolút nem reprezentatív az országra nézve. Ahol pl. egyetemre jártam ott az egy év alatt 365 napon át esett. Na ez itt teljesen másképp van.

A németek itt tényleg lazábbak, biztos az időjárás is teszi, vagy talán az itt élő jelentős volumenű olasz kisebbség? Én bármerre járok, folyton olaszokba botlok itt.

Ha ismered Németországot, akkor lehet hogy hallottad már azt, hogy "Bayern ist kein Deutschland". Mondjuk ezt inkább az északiak mondják a bajorokra, mindenesetre elég sok igazság van benne.

Bayernben szinte minden más, az oktatási rendszer, a kultúra, a nyelvjárás, a gondolkodásmód etc etc. És általában aki hisztizni szokott, akinek soha semmi nem jó, akinek mindig különvéleménye van, és mindig kilóg az egységes német álláspontból, az nem más, mint Bayern.

Nekem az ottani mentalitás sokkal inkább Ausztria, mint Németo. Vagy legyen akkor egy külön entitás, mindenesetre ők a legkevésbé "németek" az összes Bundesland közül. Én így látom.

CL78 2017.05.24. 15:24:36

@Pernilla: Bécs tényleg nem nekem való hely, mondjuk ez már odafelé is világos volt, nem is rendezkedtünk be ott hosszabb időre, csak amíg magyar ügyeket kellett intéznem, addig praktikus volt a közelség.

Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor a következő jelzők ugranak be az átlag bécsiről: képmutató, arrogáns, sznob.

Golf2 2017.05.24. 15:42:12

@CL78: Genau!Bodensee-nél már csak Svájc lehet jobb.

2017.05.24. 15:45:07

@CL78: Ezt a "Bayern ist kein Deutschland"-ot azért a bajorok is előszeretettel használják ;). Nekem olyan nagyon nem jön be, számomra ők túl közvetlenek (Egyszerü példa, piaci vásárlásokkor nyugodtan felkészülhet az ember arra, hogy a menüről is ki lesz faggatva. Sőt, mivel az akcentus ugye feltünik, arról is honnan jött, és ki-fia-borja. Persze, Münchenben valszeg nem ;) ). De szerintem, aki a "németek hidegek és távolságtartóak" sztereotipiát vallja, az jól érezheti magát a bajorok közt.

London2009 2017.05.24. 15:49:36

@Vibi: en sem vitatkozni szeretnek, de en maskent latom. Eloszor is ahhoz, hogy csak 2-300 font havi haszna legyen az embernek, eleg rosszul kell csinalni. Masreszt ugye nem csak ez a “haszon”, hiszen az is a te penzed, ami a hitel tokereszebe megy. Ezen kivul pedig meg ott van a hasznod az emelkedo ingatlanarakon. Tehat aki az elmult evekben, kulonosen 5-10 evvel ezelott vett ingatlant Londonban, az irto jol jart. Mint megbeszeltuk, most ugye ez az idoszak veget erni latszik.
Mint irtam pedig mindenre van biztositas. Mult heten pont gondom is akadt mert eldugult valami lefolyo es folyt a viz, azt sem tudtam mit csinaljak. Felhivtam a biztositot es 24 oran berul megszereltek. Oda sem kellett mennem es egy fillerembe nem kerult.
De en nem mondom, hogy ez a legjobb befektetes. Biztos van jobb ennel, viszont en ehhez az egy dologhoz ertek. Masba nem mernek belevagni.

gabors 2017.05.24. 16:00:00

micsoda kepek vannak a Pesti viharrol dobbenet :-))) majd elolvasom a cikket is kesobb :-)

London2009 2017.05.24. 16:12:10

@Arthamyr: akkor lehet, hogy mi valamit nagyon rosszul csinalunk. :D Mondjuk itt Londonban 2k-bol epp, hogy tudsz berelni egy viszonylag jobb lakast. Itt az semmire nem lenne eleg ket embernek. Bar en ugy tudom, hogy Dublinban is draga a jo lakas. No mindegy. Nem akarom ezzel szetoffolni a posztot.

gabors 2017.05.24. 16:21:10

@tanato: legalabb meghalt a patkany !

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2017.05.24. 16:25:02

@vándor madár: Én is ezt érzem. A posztoló elvileg értelmiségi szakmában dolgozhatna. Ott pedig elvétve hall "paraszt-németet" Bécsben is. Bár lehet, hogy Bécsre jutott a kertészkedés?

CL78 2017.05.24. 16:27:38

@Arthamyr: Nézd, ezt egy magyar blogon 2017-ben sajnos nem írhatom le. Egy német/angol oldalon simán leírnám. Nem ingatlan, az nekem túl lassú és illikvid.

Elég sok munka van benne, nagyjából 5 év sok-sok megszerzett tudása és tapasztalata, na meg 2 teljes csőd is. Viszont sikerült tanulni a hibákból és felállni a padlóról.

Szerintem itt nyugaton sokkal könnyebb tőkét szerezni, ha már van egy jól működő céged, rendszered, vagy akár szakmád, akkor igen jó kondíciókkal tudsz pénzt szerezni és onnantól fogva már csak rajtad múlik minden.....de nincsenek tuti tippjeim, csak a tanulás, kemény munka, kudarc, kudarc, kudarc, a tanulságok levonása, majd egyszer, nagy sokára a siker.

CL78 2017.05.24. 16:27:42

@Golf2: @Pink Petsch: Igen, a Bodensee elképesztően király hely! Mint egy nagyon-nagyon felturbózott Balaton, gyakorlatilag világszínvonalú szolgáltatásokkal, az ottaninál leheletnyivel hűvösebb klímával, kedves és nyugodt népekkel, gyönyörű természettel.

Hátránya, hogy irodai munka nem nagyon van, max. Konstanzban, vagy Friedrichshafen-ben, illetve lehet Zürichbe is ingázni. Viszont a szolgáltató szektorban elképesztő mennyiségű betöltetlen állás van.

London2009 2017.05.24. 16:31:31

@CL78: azt tudtuk, hogy nem ingatlan. Csak annyit arulj el kerlek, hogy amire gondoltunk, ertekpapir, deviza stb. e a jo irany. Bar feltetelezem, hogy igen.
Amugy a Badensee annyira csodas. Enjoy!

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.05.24. 16:48:51

@Arthamyr: ilyenek miatt?

m.youtube.com/?reload=7&rdm=2lc3qo97#/watch?v=MnfhS-ajKqg

Amikor az első vevőm rendelt ilyen akcentussal, azért elkerekedett a szemem. De nem nevettem ki.

gabors 2017.05.24. 16:54:25

@Vibi: " Nekem havi max 200-300 font profit nem eri meg, azon aggodni, hogy ha elromlik a mosogep vegyek egy ujat, a berlo lelakja stb mert lam mar el is ment a 200 font nyereseg."

Nem tudom hogy mik a szabalyok UK-ben de sem Mo-on sem pl az USA-ba sem konnyu kitenni egy nemfizeto berlot. Es ha csak par honapig is tart a birosagi vetelkedes akkor jo sok havi "profit" uszott az elmaradt bert SOHA nem tudod beszedni ... ennek egy reszet esetleg fedezni a kaucio (max ket honap) de az ilyen berlo valszeg mas "kart" is okozott es ha csak ujra kell festeni uj padloszonyeg stb (erre lenne igazabol a kaucio) mondjuk akar 2 ev utan mar konnyen 0 profitot hoztal a ket evre. Ja a mortgage-ot me kell fizetni hiaba nem jott a piiiiiz a berlotol (utilites detto)

Pernilla 2017.05.24. 16:54:28

@flash.gordon: szerintem a poszternek minden erősebb dialektus "paraszt-német". Ezzel pedig értelmiségi körökben is találkozik az ember.

London2009 2017.05.24. 17:02:03

@gabors: erre van a landlord insurance, ami lefedi a kiesett rentet is.

CL78 2017.05.24. 17:06:25

@London2009: Hmmmm, jó irányban keresgélsz, de a dolog mégis teljesen más. Hagyományos tőzsdei kereskedéshez köze nincs, ahhoz azért jóval több idő kell. Teljesen más a megközelítés, viszont erősen kapcsolódik az értékpapírpiacokhoz, igen.

Nem tudok jobban belemenni sajnos, mert akkor már a nevemet meg a címemet is leírhatnám.....

Arthamyr 2017.05.24. 17:08:10

@London2009: Haverom 1.4k-ért bérelt (itt: www.rightmove.co.uk/property-to-rent/property-41262002.html, lehet, hogy másikat, de Tivoli court volt), mondjuk ez 3 éve volt. Voltunk nála pár napig, az két embernek tökéletesen elég, és szerintem nem is volt gáz környék, sem az isten háta mögött. A maradék 600-ból meg minőségi fogyasztási cikkeket, ételeket tudsz venni. Nyilván ebbe a 600-ba nem fog beleférni, hogy elegáns étterembe menjél, mert az élből lecsípi a negyedét-harmadát. Sőt, ha minőségi ételt akarsz enni, otthon kell főzni/munkahelyi ingyenkaja kell.
Egyébként ezen felesleges vitatkozni, ha nem 2k-ból, akkor 2.5k-ból prímán meg lehet élni, ez nem jelentős különbség. És élne a fene ilyen drága helyen, mint London vagy akárcsak Dublin, pl. fantasztikus mediterrán tengerparti lakásokat lehet bérelni párszáz euroért (nem nagyvárosokra kell gondolni, nyilván Barcelona nem fog kijönni félig ingyen). :) Ezekben "zsíros" a helyekben leginkább a jól fizető munka a vonzó, ha ezt kivesszük az egyenletből, nem ezek a listavezetők (az én listámra fel sem kerülnének).

Arthamyr 2017.05.24. 17:13:17

@CL78: Pedig pont ez lenne az érdekes, illetve akár tanulságos a hozzám hasonló szerencsétleneknek. Na mindegy, mint írtam megértem, jobb nem keresni a bajt. :) Ha esetleg van helyed befektetőnek, írd meg privátban. :P

Nyilván a %-ot sem fogod leírni (az is hasznos lenne), mert abból már sokat lehet következtetni.

Arthamyr 2017.05.24. 17:14:18

@kisrumpf: Nem működik a linked (saját youtubeon nézett cuccaimból dob fel?), lehet a céges tűzfal miatt, passz.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.05.24. 17:17:31

@Arthamyr: ó, OK. Ha érdekel, a Dog licence - 96fm wind up [SUBTITLES] címre keress rá. Jó darabig ezzel riogattuk az ide készülőket. Mondjuk, ez már nagyon durva, de volt hozzá szerencsém :-D

Arthamyr 2017.05.24. 17:27:31

@kisrumpf: :D Ez durva, de nem klasszikus ír.
www.youtube.com/watch?v=qK-JHjKJRmw (Young offenders, ha szar lenne a link). Az egyik kollegámat kéne felvenni, mindig haragszik valamire. "It sud dzsuszt fuking wörk!!"

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.05.24. 17:35:32

@Arthamyr: :-D hát ezek is corkiak!

Corki exfőnököm mindig kicsit pirulva vallotta be, hogy már elvesztette az akcentusát, s dublinit szedett magára... de a legjobb az volt, amikor a férjem belfasti lakótársa nem értette meg a corkit. Vagy fordítva, lényeg, hogy hármasban nevetgéltek magukon.

Arthamyr 2017.05.24. 17:43:51

@kisrumpf: Az a durva, hogy már magamba röhögve megyek oda, mert tudom, hogy "projszisz" (prices) meg "fuking" (fucking) meg "mi" (my) lesz, vagy valami hasonló, mondatonként 3. :) Kis bajom amúgy, hogy ha elmegyek sörözni a kollégákkal, kb. a 3 sör+whiskey kombó után már csak azokat értem, akik kifejezetten hozzám beszélnek, pedig csak párnak van extraerős dialektusa.
A Corki meg Kerry-i igen ízes. :)

01234567 2017.05.24. 18:16:59

@Pink Petsch: Mint bevallottam én Bajorországot ismerem jobban, a Hansa városokat (nem mindet! :) ) A volt DDR-t, benne Berlint. Az általad ismert rész pont kimaradt. De őszintén bevallom azzal a típusú időjárással amit az úriember említ egyik helyen sem találkoztam, akár csak két hétig folyamatosan. :) Aztán lehet hogy nekem negatív a kisugárzásom és bevonzom a rossz időt, spirituális időjárás katasztrófaként! :) (bár pl. a volt DDR-ben töltött jó másfél hónap életem egyik legjobb és meghatározó időszaka volt. ÉS Berlinben is k...va jól éreztem magam!)

Csodabogár 2017.05.24. 18:24:26

@flash.gordon: A kulturált bécsi kiejtést én nagyon szeretem. A kevésbé kulturáltat meg alig értem, de nem laktam ott soha.

01234567 2017.05.24. 18:24:45

@CL78: No így már más! :) Ott nem jártam így elfogadom. Az olaszost igazolom is, Ausztriában a "hátsó" régiókban elég sokat mocorogtam (éveket :) ) ott is aki jó fej osztrák volt előbb utóbb mindig kiderült másod-harmad generációs olasz! Meglepően sok volt belőlük, érdekes volt, mert a II. VH után "özönlöttek" oda, egész a 70-es évekig, mivel Olaszországban a VH. után évtizedekig rossz volt a megélhetés, egyes régiókban elmondások alapján rosszabb volt sokkal mint a kádári Magyarországon ugyan abban az időben. Ez nekem döbbenetes volt.
Amit Bécsről írtál, kivéve a beszédet, azt maximálisan igazolom, már egy nyugat niederösterreichi osztrák "nyugatibb" mint egy bécsi vagy a tartomány keleti régióiból, Burgenlandból származó osztrák. (Mondjuk kelet Niederösterreichben és Bécsben echte osztrákot kevesebbet is látsz, a tömegközlekedés igazi multikulti érzés! :) )

gabors 2017.05.24. 18:28:52

@London2009: "erre van a landlord insurance, ami lefedi a kiesett rentet is. " megneztem itt ugy becsulik hogy +25% ugyanarra az ingatlanra mint a bent lako tulajdonos altal fizetett bizotositas... az en esetemben kb $200 havonta na akkor ha nem en lakom ott hanem kiadom akkor ez min extra $50... de ebben nincs olyan hogy eldugult a lefolyo vagy, nem eg a lampa stb ez csak baleset/tuz/viz/szel karokat tartalmaz

ezenkivul meg az ado is emelkedik mert itt az ugyvan hogy a hazadobol nem is keveset levonhat a tulajdonos ha ott lakik az is lenne meg $50-$75 extra havonta .. igy mar alig tudnam kiadni hogy fedezze a torlesztest+adokat+biztositast haszon mar alig lenne (amire meg adot is kellene fizetnem ez nem tunik egy bomba uzletnek es van egy csomo riziko is )

Buchhalter 2017.05.24. 19:49:58

@London2009: azt tudtuk, hogy nem ingatlan. Csak annyit arulj el kerlek, hogy amire gondoltunk, ertekpapir, deviza stb. e a jo irany. Bar feltetelezem, hogy igen.
Amugy a Badensee annyira csodas. Enjoy! Bocs,kicsit már átmentél puncsolásba.Azért ennyire már ne hidalj le valaki előtt és ahogy elnézem nem is fog se neked se a másik pénzimádó mókusnak válaszolni.Elégedj meg annyival amennyid van.Sóvárgás,irigység nem vezet sehová.

2017.05.24. 20:18:43

@Csodabogár: Gelt ja ;) Bár jó kis agyjáték volt :)))

Vadalmaaaaa 2017.05.24. 20:21:37

Poszter!
Önellentmondàsok sorozataba keveredtél:
- az egyik pillanatban zavarnak az osztrakoknal letelepedett kelet- europaiak,a masikban pedig a nemeteknel letelepedett menekülteket veszed védelmedbe,el kéne tudni dönteni,hogy akkor most zavarnak vagy szereted oket?:)

-en mindent elhiszek,meg a vallalkozasodat is ,plane annak sikeret,mert hinni akarok:) DE amikor valaki egy uzlete,befektetese sikeret ecseteli,akkor altalaban az odavezeto utat,nehezsegekwt szoktak eloadni,nem azt,hogy mikorra lehetett az uzletbol nulla munkaval kiadasait meghalado penzt kiszedni,vagy mikorra tervezte,hogy 0 munkaval megeljen ,ilyen tenyleg csak a meseben van
- en a csaladi vallalkozasbol tudom,hogy olyan nincs nulla munka,meg az uzlet megy magatol es csak a penzt kell kiszedni,valoban egy ido utan onjaro a dolog egy bizonyos mertekig,de egy biztos, a rulaj szemelyes torodese nelkul a vallalkozasok becsodolnek

- szerintem ez volt az esti mese mara

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2017.05.24. 20:28:18

@Pernilla: @Csodabogár: Egyébként ez a dialekt kérdés elég relativ. Mivel egy osztráknak teljesen máshol húzódnak a határok. Egy külföldi hajlamos mindent a "dialekt" nevű nagy zsákba bedugni, ami neki idegen vagy furcsa. Egy anyanyelvi megkülönböztet szépen és randán beszélt dialektet, umgangsprachet meg a normál németet abból is az észak- meg délnémetet. Most, hogy a posztoló mit ítélt meg paraszt németnek azt nem tudom, mindenesetre nekem már az is furcsa, hogy a saját kiejtését szépnek tartja.

Unikumként belinkelek egy kis wienerischt: Nem csak a kiejtés de még saját szavak (Hawara --> haver, umadum --> rundherum) vannak benne. :)

Shaktee 2017.05.24. 20:44:14

Melyik londoner tette ezt fel a netre? :-) Nem kamusi!
voribabi? :-)

Amerikában kívánok letelepedni feleségemmel egyetértésben.
Itt Alaska is szóba jött és akkor már miért éppen nem kanada.
Keresek bármilyen munkát lehetőséget Kanadában.
Arra is gondolok,hogy segítségére lennénk rászoruló Magyar kanadai személy vagy ,házaspár gondozásában.
60-as éveiben járó 40éve házas pár vagyunk.
Amerikai Magyar referenciával bírunk.Feleségem nyugdíjas én aktív fizikai munkás vagyok.
minden megoldás érdekel.
Csak is E-mailra válaszolok.
*@*l.com
Tisztelettel: *

Shaktee 2017.05.24. 20:44:47

@vöribaba: take a pill :-) take two!

Csodabogár 2017.05.24. 22:13:27

@swing gitan: Ezt a hirdetést valahol láttam, de nem emlékszem hol.

Pernilla 2017.05.24. 22:38:53

@flash.gordon: najó, ezt a kettőt már kb. az első nap megtanulja az ember :)

CL78 2017.05.24. 22:51:09

@Pernilla: Figyu, most nem néztem hirtelenjében utána, és nem is akarok hülyeséget mondani, de azt hiszem valahol Hannover környékén beszélik a legszebb, legautentikusabb Hochdeutsch-ot. Én arrafelé voltam anno 2004-ben.

Itt a svájci határon, nagyjából tekinthetjük második hivatalos nyelvnek a sviccert, annyi itt a svájci. Elég jól elvagyok a dialektusokkal, eddig nem volt velük problémám. Mondjuk, a burgenlandi idős (80 feletti) rokonaink beszédéből néha egyetlen hangot sem sikerül azonosítanom, való igaz. Az szó szerint meg átvitt értelemben is paraszt-német.

De nekem Béccsel tényleg a nyelv volt a legkisebb problémám hála az égnek. Megtanultam feleslegesen pár száz új osztrák szót, na bumm.

A gondom a növekvő (rossz értelemben vett) nacionalizmus, idegenellenesség, Európa messze legerősebb szélsőjobb pártja és az átlagember mentalitása volt.

De mondom, ízlések és pofonok, van akit ez nem zavar.

Pernilla 2017.05.24. 23:07:51

@CL78: értem ezt, csak nekem kicsit fura hozzáállás volt, ami átjött az írásodból, hogy én csakazértis megmutatom az osztrákoknak, hogy hogyan kell az "eredeti" németet beszélni. Ők osztrákok, és az osztrák németet fogják beszélni a százféle dialektusukban, ha tetszik nekünk, ha nem.
Egyébként én sem mondom, hogy milyen szép minden dialektus, vagy hogy az utca embere ne tudna igénytelenül beszélni. De ez az igénytelen beszéd megvan sok más nyelvben is, csak esetleg nem az erőteljes Mundart formájában, mint ahogy a "tiafsten weanerisch"-ben. :)
És bizony engem is lesokkolt az elején, hogy bizony itt kevesen fognak a kedvemért átváltani hochdeutsch-vagy valami ahhoz hasonló németre. Mert sokan nem is tudnak. Pedig főként értelmiségi körökről van szó. És nem egyféle, hanem Ausztria sok pontjáról érkező emberek dialektusát kellett megszokni.

Csak én ehhez úgy álltam hozzá, hogy ehhez nekem kell alkalmazkodni, nekem kell elfogadni, hogy itt teljesen más jelenség a dialektusok használata, mint mondjuk Magyarországon. Nekem tetszik ez a sokszinűség.
De nem akarlak tovább ekézni emiatt, csak nem annyira tetszett az ezirányú hozzáállásod.

A többi probléma, amit írtál Bécsről, azzal sok dologban egyet is tudok érteni, és el is tudom fogadni, hogy ezért nem tetszett. Örülök, hogy Németországban megtaláltad a helyed :)

kék madár 2017.05.24. 23:11:12

eleg nagy marha az a kertepito vallalkozo, akinek a munkasai elvezik a friss levegot es a kellemes esti faradsagot. En 3 evet huztam le a teruleten, de este egyreszt egy kockacukrot se tudtam felemelni, masreszt ha megfeszulok se emlekszem olyan beosztottra akinek lovese se volt a szakmahoz es multis fizetest kapott volna. Ez kb annyira nonszensz mintha egy Tesco-s penztarosnak 6 honap szabadsagot es szolgalati Maseratit adnanak.
Ugy a post 2/3-a kamunak tunik, de jar az ironak az "artatlansag" velelme :)

gabors 2017.05.25. 05:33:32

@swing gitan: meg volt a Hello Dolly ??? csak erdekel es/vagy belefert ??

London2009 2017.05.25. 10:19:02

@gabors: itt maskent van. Idaig csupa jo tapasztalatom van a biztositokkal. Bar szerencsere meg nem sokszor volt rajuk szuksegem. Szerintem viszont jo uzlet, de ezt nyilvan mindenkinek sajat maganak kell eldontenie. Meg mint irtam, jobb otletem egyelore meg nem volt. : )

London2009 2017.05.25. 10:29:58

@Buchhalter: haha, dehogy! Alapvetoen kedves es nagyon kivancsi termeszetem van! : ) Annyit igazan elarulhatott volna, hogy penzugyi befekteteses vagy valami szolgaltatas, ne talan tan gyart valamit stb. Nem rohantam voltam holnap Bodenseebe utana csinalni. Hiaba olyan szep! : )
Ha az ember megelegedne azzal ami van, akkor megis mi sarkallna az extra teljesitmenyre? Nem baj az ha szeretnenk tobbet, vagyunk a jobbra. Csak ettol mozdul elorebb az eletunk. De persze nyilvan nem szabad atesni a lo tuloldalara. Mindenesetre en mindig torom a fejem a valamin. : )

London2009 2017.05.25. 10:33:15

@Arthamyr: ezt tenyleg hagyjuk, hogy meg lehet e elni a maradek 600 fontbol. Mindenesetre en nem szeretnek ennyibol gazdalkodni. Mondjuk mediterran faluba sem vagyom.
De ugye en imadom Londont. Azzal nem vitatkozom persze, hogy a munkalehetosegek is sokat nyomnak a latban.

Arthamyr 2017.05.25. 10:49:33

@London2009: Mi sem annyiból gazdálkodunk, szomorú is lennék, ha ennyiből kellene, de egyszerűen kb. ennyi fogyott el átlagosan (ok, lehet hogy 800 is, de ebbe beleveszem a Midleton whiskeyt és a Cohiba szivart is, ami lássuk be, teljesen felesleges kiadás), ebből gondolom, hogy kényelmesen meg lehet belőle élni. Kinek mik az elvárásai, vágyai, ennyi. Nekem nem derogál a Penney's-ben (Londonban Primark asszem) vagy az Ikeában vásárolni, biztos vannak, akik szerint emiatt igénytelen proli vagyok, vagy nem is vagyok emberszámba vehető.
A zsúfoltságot meg nem szeretem (mondjuk a shard tetejéről lenézve nem zavarna annyira, ha csak akkor kell lemennem, ha a kedvem úgy hozza :)), így London sosem lesz a szívem csücske. Inkább valami természetközelibb terület, lehetőleg sok napsütéssel. :)

Arthamyr 2017.05.25. 11:11:48

@Buchhalter: Gondolom én vagyok a "másik pénzimádó mókus". Már Fülig Jimmy is megmondta, a pénc az egyetlen jó, amiből nem árt a sok. És igaza volt, azt leszámítva, hogy nem az az egyetlen. Venezuelában Chavez és Maduro közt kb. semmi különbség, csak az utóbbi alatt elzárult a pénzcsap. A hatást mindenki látja. A világ egyéb részein is látszik, hogy az emberek minél jobban depriváltak, annál jobban levetkőzik emberi mivoltukat.
Ezek után nem gondolom, hogy a pénz "imádata" lenne a világ legnagyobb baja. Nem szégyellem, hogy engem boldogabbá tenne, ha hirtelen teremne csak 1 millió eurom is...

vándor madár 2017.05.25. 11:20:12

www.origo.hu/gazdasag/20170524-becs-lett-a-vilag-legelhetobb-varosa.html

Nahát nem is értem, hogy nyerhette meg már megint sokadszor ez az élhetetlen balkáni és parasztnémetet beszélő lakossággal rendelkező város a legélhetőbb címet?

Engem most már csak az édekelne, hogyan lehetséges 3 hónapnál tovább Németországban életvitelszerűen élni, ha az embernek nincs bejelentett munkahelye és milyen betegbiztosítással lehet csak úgy ott tartózkodni?

@London2009
"Nem rohantam voltam holnap Bodenseebe..." Oda nem is rohanhattál volna, mert az nem egy település, hanem mint tegnap a 12:54 -es kommentben megírtam, a Bodeni tó környéke, amit később a posztíró is megadott. Számomra egyértelműen pénzügyi befektetés, tőzsdézés, nyersanyaggal kereskedés, tanácsadás, MLM, webkereskedés, esetleg online távmunka jön csak szóba, gyártást kizártnak tartom.

2017.05.25. 11:36:45

@vándor madár: Úgy hogy selbstanding az ember, azaz egyéni vállalkozó. Betegbiztositást meg olyat köt, amilyent akar, az alapcsomagtól a prémiumig van minden.

Arthamyr 2017.05.25. 11:49:20

@vándor madár: "Számomra egyértelműen pénzügyi befektetés, tőzsdézés, nyersanyaggal kereskedés, tanácsadás, MLM, webkereskedés, esetleg online távmunka jön csak szóba, gyártást kizártnak tartom."
Lehetne, ezt meg a poszter írta:
"Elég sok munka van benne, nagyjából 5 év sok-sok megszerzett tudása és tapasztalata, na meg 2 teljes csőd is. Viszont sikerült tanulni a hibákból és felállni a padlóról."
Innentől kezdve nekem lövésem sincs, mi lehet, és beraktam a varázslat kategóriába, hogy heti pár óra ráfordítással "anyagi függetlenség" keletkezett a közel zéró tőkéből. Az online munkát lehúznám, az nem anyagi függetlenség, a tőzsde, a befektetés, webkereskedés és a nyersanyaggal kereskedés esetén meg irdatlan haszna kell, hogy legyen.

2017.05.25. 12:02:48

@Arthamyr: Szerintem a posztoló most nagyon vigyorog rajtatok, hogy itt ötleteltek, miből él meg :DDD
Egyébként, nem tökmindegy? Nekem az első gondolatom az volt, hogy tőzsdézik, az belepasszol az 5 éves tudásba és tapasztalatba meg a 2 magáncsődbe, mig végül kiismerte magát annyira, hogy sikeres legyen a területen.

Arthamyr 2017.05.25. 13:12:50

@Pink Petsch: Én ugyan nem ötletelek, épp kijelentettem, hogy nincs ötletem sincs. :) Ezen felesleges lenne gondolkodnom, sose jönnék rá. Amúgy sem igazán érdekel mit csinál, de tetszőleges, a jelenleginél kedvezőbb élethelyzetre szívesen váltok. Hogy az övé ilyen-e, sosem tudom meg.
Az ingyen tudást/információt/ötletet pedig mindig felveszem, aztán ha kell, megtartom, ha nem, nem. Ma nem találtam ilyet, ma sem sikerült kikerülnöm a rabszolgasorból, minden megy a tervek szerint. :)

Shaktee 2017.05.25. 13:53:12

@gabors:

Sajnos nem volt jegy, a Gloria Estefan dolgot neztuk meg, csizi, de a kiscsaj hangja teljesen mint gloriáé, tancok is szuperek voltak, noverem paff volt az egesztol...

szent eltvíz 2017.05.25. 18:00:11

Nahát, már majdnem azt hittem, ő az (30as nyugdíjas), de ő nem él Németországban. Egyre népszerűbb befektetésekből élni, aki ért hozzá, ugye. www.facebook.com/pg/30asnyugdijas/about/

Shaktee 2017.05.25. 18:35:53

Off

Megnéztem a hiller s narancsjogász "vitát", hasonlókat gondoltam a dologról

Bruck András - Facebook

Találkozás az ellenséggel

Egy valószínűtlen, de azért nem teljességgel elképzelhetetlen helyzet.
Találkozol azzal az emberrel, aki betört a házadba, kifosztott, a feleségedet megerőszakolta, a gyerekedet úgy összeverte, hogy azóta is kórházban van, végül a házat is felgyújtotta… és akkor te azt mondod neki, hogy maga a múltkor nem viselkedett túl udvariasan.
Mit gondolnánk az áldozatról, miért beszélt így? Félt? Nem találta a megfelelő szavakat? Netán nem is bánta, hogy tönkretették az életét?
Szóval miért beszélt így Hiller István Gulyás Gergellyel, amikor tegnap este leállt vele vitatkozni az ATV-ben? Az országot ért tragédiát miért jelentéktelenítette el ezzel a megállapítással? „Maguk nem kiterjesztették a magyar demokráciát, hanem szűkítették.”
Szűkítették?
Magyarországon tehát a demokrácia csak így egyszerűen le van szűkítve. És mennyivel? Egy törvény „szűkült le”? Tíz? Száz? Nem esetleg inkább ötszáz? Na és lehet sztrájkolni? Lehet népszavazni? Lehet az egész országban mindenhol ellenzéki rádiót hallgatni? Lehet a kormány vagy a kormánypárt valamelyik tagját sikerrel perelni? Lehetséges Orbán Viktor családján és érdekkörén kívül másnak is közbeszerzési pályázatot nyerni? Lehetséges a miniszterelnök terveit, szándékait a demokráciák szokásos eszközeivel visszafogni? Mondjuk azért, hogy ne költözhessen többszáz milliárdért a Várba? Hogy ne véreztesse ki az országot újabb és újabb értelmetlen sportlétesítményekkel? Tehetünk-e bármit is az ellen, hogy ne vásároltathassa fel az ország összes vidéki újságját és ne tehesse tönkre azokat, amelyek megpróbálják korlátozni a hatalmát? Megakadályozhatjuk-e abban, hogy ne titkosíttathasson bármit, amit a nép elől el akar rejteni? És egyáltalán, hogy ne uralkodhasson úgy, mint Dzsingisz kán.
De akkor a CEU-ról vitázó Hiller István miért beszélt mégis úgy, mint aki fél, vagy nem találja a megfelelő szavakat, vagy mint akinek ez az egész nem is olyan fontos? Minek prédikált Gulyásnak a tudás fontosságáról, és miért igyekezett, akár egy tehetetlen szülő, szegény kis frakcióvezető-helyettes lelkére hatni: „az életben egyszer próbálják meg beismerni, hogy rosszul döntöttek… ahelyett, hogy vádiratnak alkalmas tények tömegével semmisítette volna meg.
Gulyás egy sima modorú bűnöző, nem mellesleg az életünket tönkretevő illiberális alkotmány egyik kidolgozója. Elmehetett volna egy ügyvédi irodába válópereket, gyerektartási ügyeket intézni, ehelyett szakértelmét egy olyan bűnözői csoportnak ajánlotta fel, amely életveszélyesen sérti nemzeti érdekeinket. Ő nem egy háborúzó hadsereg parancsot teljesítő tisztje, hanem békében, demokráciában elkövetett bűntettek százainak készséges résztvevője.
Jogunk van ítélkezni felettük, és kötelességünk is. Hillernek is ezt kellett volna tennie, és nem hálálkodnia, amiért Gulyás egyáltalán leült mellé. De a párttársaihoz hasonlóan ő is fél, és igazából egyiket sem érdekli már ez az egész.
Ja, és persze pont ettől olyan keresett interjúalanyok.

On or Off On

CL78 2017.05.25. 20:36:42

@Pernilla: OK, akkor egyetértünk.

Nemrég voltam a svájci Schaffhausenben egy előadáson. A bejáratnál szóba elegyedtem egy ottanival, aki azonnal, mindenféle kérés nélkül felajánlotta, hogy fordít nekem, ha nem értem a helyi akcentust. Nem tudom, ez mennyire általános Svájcban, viszont azt igen, hogy a svájciak gond nélkül váltanak Hochdeutsch-ra, ha kell vagy ha megkéred őket.

Na Bécsben ennek pont az ellenkezője van. Ha egy bécsi észreveszi, hogy nem ottani vagy, akkor még inkább elkezdi a belterjes bécsijét tolni. Ha német vagy és/vagy Hochdeutsch-ot nyomsz, akkor még 20x inkább. Nyilván ez IQ, EQ meg az élethez való alapvető hozzáállás kérdése is. De hogy nem egy szimpatikus attitűd, az egész biztos.

CL78 2017.05.25. 20:57:23

@vándor madár: @Pink Petsch: @Arthamyr: @London2009:

Hogy én mivel foglalkozom az lényegtelen. :))) De mondok kapásból 2 másik területet, amivel működik a dolog. Az egyik az opciózás, a másik az osztalékok. Mindkettő a tőzsdén alapszik, mindkettő nehéz, gyakorlatilag egy külön szakma, amit élethosszig tanulhatsz és még akkor se leszel benne elég jó.

Azért merem ilyen biztosan mondani, hogy működik a dolog, mert személyesen ismerek nem egy embert, aki ebből lett mára anyagilag független. Persze sok-sok tanulás, küzdelem, befektetett idő és energia után. Néha elvesztett vagyonok/számlák után. Nincsenek rövidtávú, instant megoldások, muszáj beletenni a munkát, máshogy nem megy.

Ma már mindkét területről szuper anyagok léteznek magyarul is, angolul meg nagyjából végtelen a merítés, akár neten, akár könyv formában.

A német TB-ről jól írja Pinki, talán a legegyszerűbb, ha Selbständig leszel (mondjuk ez már ugye adózási kérdéseket is felvet, tehát érdemes jól átgondolni). Vagy lehetsz Freiberufler, vagy Arbeitssuchende is. Vagy csinálsz egy céget. Vagy mondjuk elküldöd a párod egy sima Teilzeitarbeit-ra, ahhoz már jár teljes TB, ha jól tudom. Itt "családi" TB van, vagyis elég ha a pár egyik fele fizeti, az vonatkozik az egész családra a gyerekekkel együtt.

Herr Géza 2017.05.25. 21:12:34

@01234567: Az időjárásról csak annyit, hogy a szubjektív vélemény időnként sokat csal ám. :)) Vagy ha kifog az ember egx szarabb szériát.
Az megvan valakinek, hogy Németország legtöbb napsütést "produkáló" városában (Freiburg) az éves napsütéses örák száma 1750 körül van, ami pontosan olyan nagyságrendet képvisel, mint amennyi a komplett Északkelet-Magyarországot jellemzi (benne egy szép darab Alfölddel)? Szeged tud 2100-at, míg a legborúsabb német vidékek 1400-1500-at.
Azaz, ha a top városokat hasonlítjuk egymáshoz, vagy a legborúsabbakat, akkor gyakorlatilag napi egy óra a diferencia. Arra meg nehéz ráfogni, hogy itt mindig szar idő van, meg sose süt a nap.:))
Na persze, ha az ember Szegedről költözik Hannoverbe, akkor már valóban nagy a különbség. :)

Herr Géza 2017.05.25. 21:20:56

@vándor madár: Eccerűen ugyanúgy lehet élni Németországban is harom hónapon túl is (EU polgárként is), hogy nincs munkahelyed. Kb. 312 lehetőséged van rá a hajléktalan koldusságtól turbómilliardosi létig. EÜ biztositást meg privát biztosítotti státuszban olyat kötsz, amilyet akarsz (vagy kapsz állami alapellátást hajléktalan koldusként pl.).

01234567 2017.05.25. 21:29:14

@Herr Géza: Nekem az Oberösterreichi időjárás nagyban hozzájárult a honvágyamhoz.

Herr Géza 2017.05.25. 21:41:41

@CL78: Valóban Hannover/Magdeburg környéke a "tiszta" Hochdeutsch hazája. De ott is vannak paraszthochdeutschul beszélők bőven. A dialektusokról, akcentusokról kár vitatkozni, szerintem abszolút szubjektív, hogy kinek mi tetszik. Én imádom hallgatni a sviccer ritmusát, hanglejtését, másnak feláll tőle a szőr a hátán. Az osztrák dialektusokat is szeretem, de pl. nekem is (Grüss Gottle Pinky :D) a szász az elvisehetetlen. Attól kiszaladok a világból..... Pinkynek a "Gleis zwo" volt az élmény, nekem meg a "lájpcssssch haóptbáhnhóf" . Ha valaki nem ismerné fel: Leipzig, Hauptbahnhof". :DD Na meg permanens isch, misch, disch... Grrrr....

Herr Géza 2017.05.25. 21:44:25

@01234567: Arról csak átutazóban van tapasztalatom. Engem sem fogott meg.....:D

vándor madár 2017.05.25. 22:53:01

@CL78: "Nemrég voltam a svájci Schaffhausenben egy előadáson. A bejáratnál szóba elegyedtem egy ottanival, aki azonnal, mindenféle kérés nélkül felajánlotta, hogy fordít nekem, ha nem értem a helyi akcentust. Nem tudom, ez mennyire általános Svájcban, viszont azt igen, hogy a svájciak gond nélkül váltanak Hochdeutsch-ra, ha kell vagy ha megkéred őket."
Hát ez egyáltalán nem általános, de lehet, hogy a határ mentén nagyobb a tolerancia. Természetesen gond nélkül át tudnak váltani Hochdeutschra, hiszen az írott nyelv Hochdeutsch és mindenki azt tanulja.

"Na Bécsben ennek pont az ellenkezője van. Ha egy bécsi észreveszi, hogy nem ottani vagy, akkor még inkább elkezdi a belterjes bécsijét tolni. Ha német vagy és/vagy Hochdeutsch-ot nyomsz, akkor még 20x inkább. Nyilván ez IQ, EQ meg az élethez való alapvető hozzáállás kérdése is. De hogy nem egy szimpatikus attitűd, az egész biztos."
Svájcra pont ez jellemző, amit te itt a bécsiekről írsz. A lényeges különbség viszont az, hogy a svájci német, bár nem egységes, fényévekkel távolabb áll a némettől, mint a bécsi dialektus. Kurzusokon külön oktatják külföldieknek és van belőle nyelvkönyv meg szótár is anak ellenére, hogy nem írott nyelv. Érdekes módon velem ilyesmi Bécsben soha nem fordult elő, pedig kizárólag Hochdeutschot beszélek és probléma nélkül meg is értem őket, míg a swiitzerdütsch-tól tizenpár év ottélés után is feláll a szőr a hátamon. Ahhoz képest még a Schächsisch is gyönyörűség, legalább is az én fülemnek. És igen, határozottan az identitás és a kirekesztés végett használják a nyelvjárásukat másokkal szemben is, aki nyilvánvalóan nem érti. Ez a fegyverük. A magas IQ -t meg az EQ -t nem a magas végzettségüek között kell keresni ezen a téren. A problémára leginkább csak azok szenzibilisek, akik szociális területen, elesettekkel, külföldiekkel dolgoznak. És Svájcban még az is érdekes, hogy a francia anyanyelvüek sem akarnak megszólalni németül és vice versa, de ez egy újabb fejezet.

Egyébként engem igazán nem érdekel, hogy te mivel foglalkozol. Engem tulajdonképpen meglepett, hogy mások ezt mennyire szeretnék tudni, ennek kapcsán jutott eszembe néhány ötlet a poszt alapján. Én személy szerint nem vagyok alkalmas ilyen jellegű tevékenységre és már szeretek nyugodtan aludni szegényen ahelyett, hogy naponta azon kelljen agyalnom, hogyan forgatom a pénzemet.

Arthamyr 2017.05.25. 23:53:55

@CL78: "Az egyik az opciózás, a másik az osztalékok." - Ezeket most kihagyom, egyrészt most a munkám miatt nem lehetne, másrészt látom, mi a konkurencia (aki sokkal olcsóbban kereskedik - ha nem ingyen, mert mondjuk market maker, ha kell nanoszekundumokban mérhető idő alatt a kolokált infrastruktúra miatt, egy hordányi matematikussal, ITs-sal és elemzővel megtámogatva, majd a végén egy csapat ügyes pénzügyes még az adót is "eloptimalizálja" :)).
Biztos van közember, akinek bejött (és még mindig könnyebb, mint a lottón nyerni), meg van még több, aki beleöntötte a pénzt aztán kiszállt bukóval. Ez nem olyan, hogy megtanulod a kereskedés 101-et, és csak idő kérdése a garantált siker.

CL78 2017.05.26. 13:07:19

@vándor madár: Ez a kirekesztés remek szó a bécsiekre, abszolút Volltreffer!!!! Meg az is, hogy fegyverként használják a dialektusukat.

Én konkrétan kaptam (verbális) rasszista támadást Bécsben. Nem vontam le belőle messzemenő következtetéseket, mert hülyék mindenhol vannak, Pesten simán megtörténik ugyanez egy külföldivel, ha rossz helyre kerül.

Viszont itt a németeknél ezt konkrétan kizártnak tartom, egyszerűen nem fér bele a kultúrájukba. Meg őket ismerve, tuti létezik rá valamilyen jogszabályuk, ami megfelelően szankcionálja a dolgot, hahaha. Persze nyilván ennek belülről kell fakadnia, nem törvénnyel kikényszeríteni ugye.

Svájcot nem tudom. Vannak svájci ismerőseink a határközelből, ők teljesen normálisak. Lehet, hogy csak az itteni nyugodt környezet teszi.

Tök érdekes, hozzám meg épp a svájci német áll közelebb. Nekem is tetszik a ritmikája, mint Gézának, könnyen rááll az agyam, a bécsit 2 év intenzív ottlét után sem tudtam megszokni.

London2009 2017.05.26. 13:29:07

@CL78: koszi szepen, hogy megosztottad. Ilyesmire gondoltam. Egy kalap szaxt kivanok hozza! : )

London2009 2017.05.26. 13:30:22

@Arthamyr: egyetertek. Lattam en is nem is egy orasi bukast. Ehhez nekem nincs eleg ver a pucamban, :D

CL78 2017.05.26. 14:05:01

@London2009: @Arthamyr: Nem, nem osztottam meg. :)))) Én mást csinálok, ennél speciálisabbat, habár vannak hasonlóságok. És először jön a sok-sok-sok munka és tanulás, aztán a lóvé belőle, évek múltán. Viszont egy idő után nagyon be tud indulni a dolog, nem véletlenül használtam a "hatványozódik" szót.

London2009 2017.05.26. 15:50:32

@CL78: engem csak ennyi erdekelt, hogy penzugyi szolgaltatas. Nem erdekel pontosan, hogy mi. : )
A tanulas es majd siker reszevel egyetertek. Ettol fuggetlenul sajnos lattam tobb rossz peldat is. Az egyik raadasul a csaladomban tortent. No de ez teljesen lenyegtelen.

tanato 2017.05.26. 17:22:14

@szent eltvíz: Off,miért tűntek el az Origós kommentek,mit tudsz?
Régebben milliószor kommenteltél ott,biztos tudod.

vándor madár 2017.05.26. 19:36:10

@CL78: "Én konkrétan kaptam (verbális) rasszista támadást Bécsben. ... Viszont itt a németeknél ezt konkrétan kizártnak tartom, egyszerűen nem fér bele a kultúrájukba."

Hát ne tartsd kizártnak, mert sok minden megtörténik, ha mások nem hallják. A kinézetem és a német nevem miatt nem tudnak letámadni, de a Kelet-európai mivoltomban számtalanszor megsértettek. Csak egy kis ízelítő a sok-sok nyalánkságból, pl. az egyetemen a Studentenwerk vezetője szemrebbenés nélkül a szemembe vágta, mikor szobát igényeltem, hogy minek jöttem én ide, elvenni a helyet a német hallgatóktól, miért nem tanultam otthon? Vagy jelentkeztem állásra, be is hívtak és egyszer csak elkezdtek egy másik, természetesen alacsonyabb pozícióról beszélni. És amikor mondtam, hogy elnézést, itt valami tévedés lehet, én nem erre jelentkeztem, akkor megkaptam, hogy örüljek neki, hogy egyáltalán ott, mármint Németországban dolgozhatok, miközben egyébként állampolgár vagyok. Akikkel ilyen ügyeim voltak, azok nem valami földhözragadt falusi parasztok voltak, akik zsigerből utálnak minden idegent, hanem magas(abb) végzettségű vezető beosztású emberek. Majd ha nem ilyen privát biznicben volnál, hanem el kellene járnod melózni, másként is látnád a dolgokat, mint ahogy Bécsben is másként láttad, azért van bajod a nyelvhasználattal és nem a nyelvvel magával. De az is valószínű, hogy most a sok orientális megélhetési menekült miatt valamelyest felértékelődött a Kelet-európai munakerő és pozitívabban állnak hozzájuk, mint régebben.
Svájcban a határ mentén élők sokat profitálnak Németországból, de egyébként nagyon utálják a németeket és ott tesznek nekik keresztbe, ahol tudnak. Voltak halálos fenyegetések is nem is egyszer, rákereshetsz a neten. De te nem vagy német, hanem magyar. A magyarokhoz elég pozitívan viszonyulnak a svájciak, úgyhogy ez is lehet az oka, hogy az ismerőseid "teljesen normálisak", de más egy ismerős madártávlatból és más, ha valakivel pl. együtt kell dolgozni, úgyhogy nyugtával dícsérjük a napot.

CL78 2017.05.31. 12:18:45

@vándor madár: OK, elfogadom, amit mondasz, igazad lehet.

Bécsben munka közben elég egyszerű, tanulatlan népek között mozogtam és hát sok érdekes tapasztalatot gyűjtöttem, az tuti. Most meg kvázi egy "kirakatban" élek, nyugodt üdülővidéken, ami Bécs után igen nagy kontraszt.

Tudom jól, mennyire utálják a németnyelvű országok lakói egymást és ugye mindenki közösen a németeket! Mondjuk nem tudom, ennek mi értelme van és hová vezet....

szent eltvíz 2017.06.03. 07:32:15

@tanato: Az a szent eltvíz nem én vagyok. Csak ide kommentelek ezen a néven, azt sem túl régóta. Mármint ezen a néven nem régóta :) Egyébként még a HÁ origós idők óta itt olvastam, kommentelgettem is csak egy gépcsere után valahogy sikerült elvesztenem a belépési dolgaimat egyes helyekre. Na meg 1-2 évig nem nagyon voltam jelen.
Örülök egyébként, hogy régi arcok is vannak még itt, vájmínak is megörültem :D

Anchuinse 2017.09.01. 00:17:46

Kedves Poszt szerző!

Mi gyakorlatilag szomszédok lehetünk, talán itt laksz a következő faluban ;)

Kicsit nekem kezdeti eufória ízű a bejegyzésed, legalábbis erősen emlékeztet a kiköltözésünk utáni lelkiállapotunkra. Nálad/nálatok nyilván a megszerzett anyagi gondatlanság is erősen nyom a latban.

Mégis kicsit mosolyogtam magamban némely dolgon.

Hogy itt a Bodensee-nél milyen durva dialektusban tolják, abba nem is mennek bele.

Az időjárás, hmm... Tény, hogy a magyarországi konstans negyven fokos nyári hőség nem hiányzik, de azért ne feledkezzünk meg arról, hogy itt a teleket valóban átvészelni kell, nem a hideg miatt, hanem azért, mert gyakorlatilag reggel nyolc órától világosodik, ami tart kb délután három óráig. Nagyon sokat esik az eső. Nagyon. Az éremnek mindig két oldala van, mert ezzel együtt a növényzet harsogóan zöld meg nyáron is, illetve júniusban este tízkor nyugszik a nap.

Igen, az emberek itt délen, a falvakban kedvesek, de gyorsan megtapasztalja az ember, hogy ez egyfajta felszínes, tanult udvariasság, amit jopáran, főleg az utóbbi időben, mióta erősödik az idegengyűlölet, pillanatok alatt le tudnak vetkőzni.

A külföldi mindig másodrendű marad sok német szemében. Legjobb esetben jóindulatú neveléssel próbálnak "civilizalni". Amire részben szükség is van, mert bármilyen furcsa, rengeteg írott és íratlan szabály van, amit egy magyar nem ismer/nem ismerhet. Szóval nagyon észnél kell lenni pl hivatalos ügyek intézésénel, mert itt egy átlagembernek is sokkal több választási lehetősége van bizonyos helyzetben, ami egyenes arányban növeli a lehetséges buktatók es lehúzások számát.

A bürokrácia rettenetes, bár elismerem, a magyarországihoz képest rendkívül hatékony.

És nem, nem azért vannak negatív tapasztalataim (is), mert nyelv- vagy szaktudás nélkül jöttünk ki.

Az olaszok egyébként a mai napig elvándorolnak a déli régiókból ide, mert náluk ott szegénység van és mindent ural a maffia. Életük végéig vágynak pedig vissza. Amin semmi csodálkoznivalo sincs, ha valaki járt már Olaszországban.

A férjem szinte kezdetektől Svájcban dolgozik, és egyre inkább érik bennünk az átköltözés gondolata.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása