oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. február 10. 06:44,  Ausztria fény és árnyoldalai 459 komment

2015. február 10. 06:44 Határátkelő

Ausztria fény és árnyoldalai

Ez nem az első írás lesz Iván tollából a blogon (aki kíváncsi a korábbiakra itt és itt olvashatja el), azt hiszem, azt el lehet mondani róluk, hogy minden esetben felkavarták az „állóvizet”. Most Ausztriáról, közelebbről Bécsről írta meg tapasztalatait, praktikus részekkel, szokás szerint igazán egyedi szemszögből.

ausztria_becs_2.jpg

„Szeretném leírni azt, hogy én hogyan látom Ausztriát, azon belül is elsősorban Bécset és a magyar határhoz közel fekvő részeket. Ez a poszt elsősorban arról fog szólni, hogy én személyesen hogyan élem meg itt a mindennapokat, milyennek látom az osztrák társadalmat, az átlagembert, a lehetőségeket, milyen gondolataim és érzéseim támadnak ezzel kapcsolatban.

Mivel a bevételem túlnyomó részét a pénzügyi piacokról szerzem (nevezzük némi egyszerűsítéssel a világ tőzsdéinek, így mindenki számára érthető), ezért nekem az elsődleges szűrőm egy hely vizsgálatakor a gazdasági-pénzügyi dimenzió. Tehát senki ne várja, hogy megmondjam, hol akciós épp a csirkemell. Remélem az élet ennél azért többről szól.

Személyes szimpátia is számít a lakáskeresésnél

Szóval mi lassan 2 éve költöztünk ki Bécsbe a párommal. Először egy kedves ismerősünknél laktunk 2 hónapig, és ez alatt kerestük a tökéletes lakást. Egy jó helyen lévő, normális lakást találni elfogadható áron itt finoman szólva sem egyszerű.

Ingatlanközvetítőn keresztül is próbálkoztunk, én ezt senkinek nem ajánlanám. Átlag 3-6 havi kaució, 1-2 havi jutalék, meg az első havi bérleti díj, szóval mindenképpen többezres költségre kell számítani. És az esetek 99 %-ában 3 vagy 5 éves szerződés, amit leghamarabb 1 év után mondhatsz fel. Mi viszont tudtuk, hogy 3 év múlva már egészen máshol leszünk (Ausztria csupán tranzitország), ezért kénytelenek voltunk másképp megközelíteni a problémát.

Hosszas keresés után sikerült egy nagyon jó lakást találnunk, a város szerintem messze legjobb kerületében (13.), zöldövezetben, gyakorlatilag csak osztrákok lakta helyen. (Bécsben manapság elég sokat tudsz menni anélkül, hogy akár csak egyetlen osztrákot látnál/hallanál.)

Egy + egy évre vettük ki egy teljesen ismeretlen magánszemélytől itteni viszonyok közt inkább nevetségesnek mondható 800 EUR-s kaucióval, semmilyen jövedelemigazolást, az égvilágon semmilyen magánadatot nem kért tőlünk, csak a személyi adatainkat, amit a szerződésbe beleírtunk.

Elég volt a szimpátia, a bizalom, kedvesség, nyitottság, és hogy jól el tudtunk beszélgetni a világ dolgairól. Mielőtt félreérti valaki, mindezt nem azért írtam le, hogy magunkat fényezzem, hanem azért mert így is lehet lakást bérelni, rengeteg múlik a hozzáálláson. Nekünk is érdekes tapasztalat volt mindenesetre.

Otthon érezzük magunkat Bécsben

Mivel nekem a családom félig osztrák, pontosabban a testvérem párja és az ő családja az, így akarva-akaratlanul betekintést nyerhetek az ő világukba, gondolkodásmódjukba, értékrendjükbe.

A legfontosabb, ami feltűnt, hogy az osztrákok nagyon hasonlítanak ránk. Nyilván ők az elmúlt 70 évet értelmesebben használták ki, mint mi, és ez meg is látszik a jól működő rendszereken, az egyén, a szabadság, a tulajdon tiszteletén, mégis rengeteg közös dolgunk van, főleg gondolkodásmódban, az alapokban.

A párom mindig azt mondja, hogy itt mennyire otthon érzi magát. Igen, mert Bécs nagyon hasonlít Budapestre, tulajdonképp olyan, amilyen Bp. is lehetne, ha ott minden normálisan működne. Lehet, hogy ez csak Bécsre és a keleti végekre jellemző, de itt nagyon érződik a közös múlt.

Hová lett az identitás?

Munkaügyek. Bécsben valami irgalmatlanul sok kelet-európai van. Nem néztem statisztikákat, de biztos vagyok benne, hogy Londonon kívül ennyi keleti együtt nincs más városban.

Azt látom, hogy folyamatosan áramlik be Kelet-Európa, a hivatalos adatok szerint évente 23 000 fővel nő a város lakossága csak a bevándorlásnak köszönhetően és ez nem tartalmazza ugye a rengeteg ingázót, meg azokat, akik a talán egy leheletnyivel kevésbé drága agglomerációba érkeznek. (Ez az évi 23000 fő azért egy 1,7 milliós városban nem számít kevésnek, egész pontosan 1,35%.)

Mégis a munkaerőpiac tökéletesen felszívja az összes dolgozni akarót. Aki ért valamihez és dolgozni AKAR, emellett (szakmától függően) beszél németül valamilyen szinten, az fog munkát találni magának, mert munka van elég, elsősorban a szolgáltató szektorban, de nem csak ott. Rengeteg, de tényleg rengeteg múlik a hozzáálláson. Igaz persze, hogy minél kvalifikáltabb munkát szeretnél, annál jobban szűkül az olló.

Nem olyan rég volt egy közvéleménykutatás, aminek az eredményét meglepő őszinteséggel és önkritikával tették közzé a médiában. Eszerint ha a CV alapján valakinek a nevéből egyértelmű, hogy külföldi, akkor jóval kevesebb eséllyel hívják be interjúra. (Itt egy link a németül tudóknak.)

Szóval rengetegen jönnek Ausztriába keletről. És a helyiek ezzel a helyzettel egyszerűen nem tudnak mit kezdeni. Nagyon sokszor hallom, hogy elvesztettük az identitásunkat (hmmm….nekem is úgy tűnik), nemsokára az idegenek lesznek többségben, jaj mi lesz velünk.

Nyilván erre egyfajta válasz az FPÖ előretörése, ami most már a legnépszerűbb párt. Vagy Conchita Wurst megjelenése, aki tavalyelőtt még csak második lett az ausztriai selejtezőn, tavaly viszont már „felkérték”, hogy képviselje az országot. Ez is egyfajta identitás, mondjuk, nem hiszem, hogy különösebben népszerűvé tenné az osztrákokat.

Bécs drága hely

Ez független attól, hogy 1100 eurós minimálbért kapsz, 2000 eurót vagy 5000-t. Ismerek ilyet is, neki is drága. (Olyannyira, hogy el is költözött vidékre.) Valamilyen szinten itt meg kell védjem mindenki kedvencét, mert ha egyedül élsz, egyedül keresel minimálbér körül és egyedül bérelsz egy kis lakást (legyen mondjuk havi 600), akkor tényleg éppen hogy ki tudsz jönni hó végére.

Más kérdés, hogy nem alanyi jog sem az önálló lakás, sem egy kocsi fenntartása, sem a szórakozás. Az ember pedig gondolkodó lény, képes eldönteni, hogy neki inkább a saját terület birtoklása fontos, vagy a szórakozás, vagy épp valami egészen más.

Az ingatlanárak az egekben, 2007 és 2013 között 39%-kal nőttek az országban, (Egyébként ez a legmagasabb érték az egész eurozónában, mármint a növekedés százalékosan.) Nem akarom leírni azt, hogy lufi van, mert a piac mehet még fölfelé – akár évekig még. Sokkal inkább azt mondanám, hogy ezen a szinten már nincs jó beszálló.

Persze aki nem befektetésnek tekinti a lakást (ilyen magyarral én még nem találkoztam, pedig valószínű ez lenne a normális), esetleg tud kockázatot kezelni, az akár most is vehet.

(Ugyanez, vagy legalábbis nagyon hasonló a helyzet ingatlanfronton Stockholmban, néhány svájci nagyvárosban, Londonban, általában minden olyan helyen, ahová nagytömegű külföldi munkaerő érkezett az utóbbi években. Ha esetleg a közelgő brit jegybanki kamatemelés miatt összeomlik az ottani ingatlanpiac és hirtelen zuhan 30 %-ot, hát senki ne csodálkozzon... Nem azt mondom, hogy így lesz, hanem hogy jó eséllyel így lehet.)

Nagyon nagy tisztaság van mindenhol. A mi utcánkat télen-nyáron, bármilyen időjárási körülmények között hetente egyszer teljesen végigtakarítják egy speciális tisztítókocsival, a járdákat és a házak előtti részt pedig kézzel. Nagyon tiszták a buszok, villamosok, metrók.

(Erről jut eszembe: mivel Nyugaton köztudottan kolbászból van a kerítés, itt még a bliccelőt is jutalmazzák. A cikk arról szól, hogy a bécsi BKV 100.000 euróval jutalmazta meg az egymilliomodik bliccelőt, mert a város már olyan sok pénzt kapott tőlük, hogy úgy érezték, illene valamit vissza is adni. Persze a büntetését levonták a nyereményből, így végül csak 99.897 eurót kapott kézhez. Szép történet, sok minden benne van az itteni mentalitásból. )

Tiszták a pénzek. Lehet, hogy ez másnak nem fontos, de engem nagyon zavart, hogy Pesten 5 perc után koszos lett a kezem, ha kimentem az utcára. Ezek látszólag nem nagy dolgok, épp csak a gondolkodásmódban és a hozzáállásban meglévő különbséget jelenítik meg tökéletesen.

A fiatalos lendület és az új ingerek hiányoznak

Ami engem itt kiakaszt, az az udvariatlanság. Soha, se személyesen, se telefonban, se semmilyen alkalomból nem mutatkoznak be. Megkérdeztem több illetékest is, hogy itt ez a szokás? Egyöntetű volt a válasz: nem, ez szimplán udvariatlanság. A másik a sznobizmus, az ostoba előkelősködés. Mondjuk inkább vicces a Mag. Mag., MMag (mindkettő 2db egyetemi végzettséget jelöl) vagy a DI jelző a név elé. Én is kitehetném, de mégis minek…..?

Vicces a németellenesség is és az ehhez kapcsolódó mérhetetlen kisebbségi komplexusuk. Épp csak azt nem veszik észre közben, hogy szinte kizárólag német autóval járnak, az ő rendszereiket másolják, a nyelvüket próbálják - kevés sikerrel - használni etc. etc. Ja és majd elfelejtettem, az oroszimádat. (Azért arra kíváncsi leszek, ha Oroszország esetleg csődöt jelent a nem is olyan távoli jövőben, akkor ki lesz imádatuk új tárgya. Persze túlontúl sok orosz pénz van Bécsben, úgyhogy érthető a nagy szerelem…)

Ausztria nyugodt, konzervatív, kissé a múltban élő ország, nem túl izgalmas hely, inkább idősebbeknek vagy már megállapodottaknak ideális. Erős a szociális háló, nagyon jók az anyasági támogatások (ezt sorrendben a törökök, a kelet-európaiak, és az osztrákok is igyekeznek kihasználni, ez is jól reprezentálja, kik a legdörzsöltebbek), jó a munkaerő-piaci helyzet, remek az egészségügy, szóval végül is minden adott ahhoz, hogy itt valaki megtalálja a számítását.

Az osztrákok egyszerű, normális, segítőkész, nullához közeli kreativitással rendelkező emberek, amire igazából nincs is szükségük. Elég, ha követik a jól kialakított rendszereket, attól már működik az ország. Nekem egyedül a változatosság, a fiatalos lendület, az új ingerek hiányoznak, és az hogy legyenek VALAMILYENEK. Szóval kissé zavar a jellegtelenségük. De idővel talán ők is megtalálják az új identitást.”

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Bécs Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr987156653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr Géza 2015.02.10. 20:41:42

@NIKI LAURA: Miért, te kijavítod egy külföldi minden hibáját? Nem jogi szövegről van szó, nyilvánvalóan összefüggésében érthető a mondanivalód, de az még távolról sem azt jelenti, hogy helyes. Én csak azon kaptam fel a vizet, hogy ezzel a lendülettel nem kéne lehülyézni valakit cinikusan, akiről azért sejthető, hogy esetleg egy cseppet jobban tud, mint te. Na meg minimum előbb utánanéznék , hisz pont te nyomtad ma a mantrát, hogy mire jó a Googli. Többek között erre is...
Na de, béke !

Herr Géza 2015.02.10. 20:55:56

@nyuszigonosz(D) ESTP: Nyuszikaaaaaa! Én nem úgy értettem! A szemrehányásom arra vonatkozott vala, hogy utána kell olvasnod, hogy a Gézának van igaza???
Mert ugye okosságomnál csak szerénységem nagyobb .... :)))))
Na, alles klar ??? Ich habe übrigens heute irgendwie die Nerven blank, man merkt's.

NIKI LAURA 2015.02.10. 21:01:18

@Herr Géza: ..de hat en sose hulyeztem le senkit.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.02.10. 21:08:54

nagyszerű a poszt, le a kalappal Iván előtt - olvasmányos, tényszerű, jól szedett - tökéletes.

pár pontot másképp látok (majd 3éves bécsi tartózkodás után és épp most hosszabbítok):
1. kelet-európai avászkodás: szerintem azért érzed így, mert a '90es évek Budapestje alapján ítélsz. Bécs az első világháború előtt is egy birodalom központja volt (visszautalnék az Anjou-dinasztia Budapest-Krakkó-Prága kereskedelmi szövetségére, már akkor is erősebb volt Bécs és megtörte az ellene törőket). szóval mindig is volt kelet-európai jelenlét (pl Favoriten eredetileg a cseh betelepülők kerülete volt), más kérdés, hogy az elmúlt években tényleg nő ez. 2010-2012 körül 25% volt a regisztrált városlakók közül bevándorló, 2040re az előrejelzés szerint 40% körül alakul ugyanez az arány. vagyis több bevándorló és nem-osztrák lesz, mint most. el lehet dönteni, hogy tetszik-e vagy sem, mindenesetre ez a legvalószínűbb irány.

2. Bécs drága hely? mihez képest? egy Zsil-völgyi bányász román zsákfaluhoz képest biztos, de Amszterdamhoz, Londonhoz, Párizshoz sőt még Münchenhez, Frankfurthoz képest is olcsó. lakhatást és élelmiszerárakat is tekintve (bár a német élelmiszerláncok tudomásom szerint a legolcsóbbak jelenleg nominálisan is egész EUban). és akkor nem beszéltünk még Tokióról, Moszkváról, Szingapúrról.
szerintem Bécsben a még 2008 óta emelkedett albérlet / ingatlanárak mellett is megfizethető a lakhatás.

3. érdekes, hogy pénzpiacokkal foglalkozó emberként tévedsz az ingatlanárok emelkedésének okának részletezésekor. igen, egész biztos, hogy a fizetőképes bevándorlók (!) is felfelé verik az árakat, de még egy félmondat erejéig sem említed, hogy 2008 után a legtöbb osztrák ingatlan-alapú befektetésekbe (is) tette a pénzét. egyáltalán nem annyira együgyűek ők, mint amennyire a posztod enged következtetni. meggyőződésem és eddigi tapasztalatom, hogy pénzkezelést tekintve jóval nagyobb és alaposabb tudással rendelkezik az Ausztriában felnőtt köznép, mint az EU jópár más országában (Görögo. túl egyszerű magaslabda lenne, pedig).

4. hiányzik a fiatalos hangulat? akkor kérlek, tölts időt ott, ahol a bécsi fiatalok - egyből észre fogod venni, hogy létezik ez a közeg is, csak máshol, ahol számítanál rá szocializációd / neveltetésed miatt. kurvára fiatalos Bécs, csak ott kell mozogni, ahol a fiatalok. van több zenei stílus, ahol bécsi előadók konkrétan a világelit részei, mi több: trendet irányítók.

5. egyéniség kérdése. itt nagyon mellélősz: ha Jung (aki Freud tanítványa volt egy ideig) személyiségelemzéseit nemzetekre vonatkoztatjuk, az osztrákokra nagyon igaz az introvertált szemlélet. te egy az egyben extrovertált jellemzőket kérsz rajtuk számon - miközben elsiklasz az osztrákok értékei, meglévő tulajdonságai felett. kicsit vegyél vissza az arcodból, járjál nyitottabb szemmel és egész meglepő élményekben és felismerésekben lesz részed.

már ha hajlandó vagy rá - és ezzel visszajutottunk a beilleszkedés alapvető kérdéseihez.

tanato 2015.02.10. 21:13:18

@Ödenburger [Hu/At]: Ez reális veszély, hogy kipakolnak minket Nyugatról és jöhetnek újra a ruszkik.

DieNanny CH 2015.02.10. 21:13:28

@NIKI LAURA:

Vagy "Alles klar?" Vagy "Ist alles klar?" ... ha már...

DieNanny CH 2015.02.10. 21:16:40

@adamskij:

Az elején 4 sorban taglalta, hogy mindaz amit leír, az ő véleménye, ő így látja. Te máshogy látod. Attól neki még nem nagy az arca...
Ejnyebejnye...

nyuszigonosz 2015.02.10. 21:26:03

@Mirjam2: Ezt nagyon leegyszerüsítve írtad, mert így nézve, lényegében egész Európa egyforma.

Mert az európai országokban mindenhol emberek élnek, akiknek vannak irataik, van egészségügyi ellátás, és a gyerekeik iskolába járnak. Ezek az emberek házakban laknak, és ételt esznek, meg van valamilyen idöjárás.

Pedig minden egyes országban vannak még specifikus mentalitásbeli különbségek, régiók szerint, vagy az idöjárás is lehet egy országon belül is különbözö.
Találsz még az építészetben is egy egy országon belül más és más alapstílust.
Kaja úgyszintén.
Na de mindegy is.

Bebbi 2015.02.10. 21:28:41

@Herr Géza: Szia Geza! Mar reggel akartam irni, de egyszeruen csak most jutottam el idaig... :-) Szoval, eme fontos kerdeshez meg annyit, hogy nalunk, Baselben mindkettore hasznalatos a szo. Sot, igazabol Buffnak irando. :-) Volt is egy ilyen nevu kollegam, szivott is vele rendesen... :-)

Egyebkent Baseldütschben eleg sok p-betus szo b-vel van irva, pl.: Brotokoll, Briis, Butzmaa, Bolizei, ...

nyuszigonosz 2015.02.10. 21:30:03

@Herr Géza: Hát, egy Géza sem tévedhetetlen, mert egy Géza is csak emberböl van. :-)

Na gut, Spaß beiseite: lass dich nicht unterkriegen!

M. Péter 2015.02.10. 21:36:55

@maxval bircaman szerkesztő: Mi az értelme az alkotmánynak, ha a parlament bármikor azzal ütköző törvényt hozhat?

Herr Géza 2015.02.10. 21:42:37

@adamskij: Hát te honnan csöppentél ide, ember? De nagyon a szívemből szóltál..... Üdv (nem rémlik, hogy láttam volna a neved eddig itt, azért eme rácsodálkozás...)

pacilecsenye 2015.02.10. 21:44:07

@NIKI LAURA:
mondta, hogy bármiben vitatkozhatsz vele, a német nyelvet kivéve. szerintem tisztatéri technológiák terén szívesen venné az észrevételeid. ;)

karosszékely 2015.02.10. 21:44:08

Ugye a posztoló ezt a "százezer euró a bliccelőnek" dolgot nem gondolta komolyan?

"Die Tagespresse ist eine österreichische Satireseite. Ausnahmslos alle Artikel sind frei erfunden."

]{udarauszkasz 2015.02.10. 21:44:08

Abban nem ertek egyet a posztoloval, hogy a munkaeropiac kepes felszivni a bevandorlokat.
Nem, nem kepes felszivni. A statisztikak becsaposak, mert K-Ausztria nagy reszen, Niederoesterreich, Becs, Burgenland, Steiermark tartomanyokban siman van 20 %os munkanelkuliseg, es ennek java reszet a kulfoldiek teszik ki. Nagyon sokan vannak olyanok, akik nem szerepelnek a statisztikakban, mert nincsenek mar sehol bebiztositva, sem bejelentve, ugyanis bejelentett lakcime csak igazolhato fix jovedelemmel rendelkezo kulfoldinek lehet. Nagyon nem kolbaszbol van a kerites, Ausztria nyugati reszen valamivel jobb a helyzet, de mar ott sem sokaig.
A kozelmult bankmentesi akcioi nagyon megterheltek az osztrak allamot, aminek elsonek a kulfoldiek fogjak meginni a levet, csokkeno munkanelkuli segely, csaladi potlekok, miegyebek formajaban, ehelyett tobb lesz a traffipaxozas, rendori ellenorzes, miegyeb.

]{udarauszkasz 2015.02.10. 21:44:08

Ezzel egyutt az osztrakok uditonek tartjak a hozzajuk hasonlo mentalitast, es munkamoralt is pl.

DieNanny CH 2015.02.10. 21:44:22

@Bebbi:

Nem csak ott... Egy családomnál az anyuka mikor napi levelet írt nekem - pl ha reggel nem találkoztunk, akkor leírta a konyhában egy cetlire, amit kellett aznap csinálnom, vagy bármit -, akkor azt írta a végére: 'Baba' Na, mire én kikövetkeztettem, hogy ez a pá-pá...! Ugyanis valahogy ott a baráti társaságokban is az volt a szokás, hogy felnőttek így búcsúztak el egymástól.

Mondjuk, itt Svájcban a kakit írják Gaga-nak... Mármint, ugye a 'g' az zöngés, mégis valahogy zöngétlenül ejtik, így 'k' lesz belőle....

Herr Géza 2015.02.10. 22:01:41

@Bebbi: Világos, ezért is Basel és nem Pasel. Milyen hülyén hangzana már. :DD De köszi, már meg lettem világosítva, tényleg nem tudtam, hogy más értelemben használják ott a Puff/Buff szót.

Herr Géza 2015.02.10. 22:04:09

@pacilecsenye: De gonoszok vagytok ma :))))))))))))

Mr Long 2015.02.10. 22:40:01

@mojyo: Melleny, pulover, vagy zako :) Esetleg harom reszes oltony, ahol ugye nem sok latszik belole. De a csucs akkor is volt kollegam, akinek meg el sem volt az ingujjaban, a baratnojenek ugy kellett vasalni. Sajnaltam is szegeny lanyt.

Mr Long 2015.02.10. 22:41:32

@TilosazA (UK): Ezt lehet nem latod, igy idelinkelem neked! @Mr Long (UK):

2015.02.10. 22:47:47

@tanato: De jó, és akkor megint elkezdhetnénk építeni a gulyáskommunizmust! :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.10. 22:49:27

@Herr Géza: Az nem megoldás, hogy kiveszi, vár pár hónapot és utána igényli meg, mondván, hogy már feléltem, feléltem...?
Ha meg kérdezik, hogy hogyan, hát voltan két hónapig Seychell-en...
Ez nem lehet járható út?
(Nem vagyok se kutyája, se macskája, csak érdekel a technika...)

FutureFry 2015.02.10. 23:02:41

@Ödenburger [Hu/At]: Köszi a linket, ritka jó magyarországi interjú/cikk az ország külpolitikai helyzetéről. És szerencsére nem is lehet közvetlenül "alákommentálni" (lehet ettől egyeseken elvonási tünetek jelentkeznek...)

TilosazA (UK) 2015.02.10. 23:05:24

@Mr Long (UK): Köszi szépen. Rendkívüli módon meglepődnék, ha kapnék itt munkát,csak azért, mert kb. 15 másik agencynél is regisztrálva vagyok, de le se bagóztak. :) Azért persze megpróbálom.

2015.02.10. 23:14:30

"Tehát senki ne várja, hogy megmondjam, hol akciós épp a csirkemell. Remélem az élet ennél azért többről szól." ......Na itt hagytam abba rögtön az olvasást.
Micsoda pökhendi seggfejség már ez!!! Akik szerint számít, hogy hol akciós a csirkelemm, azok nem azért hiszik ezt mert szerintük ez az élet értelme, hanem mert rá vannak kényszerülve.

A többi így már nem is érdekel, mert nem hiteles.

Herr Géza 2015.02.10. 23:40:39

@geegee: Na a hivatalban sem mindenki hülye. Erre csak a német eljárásról tudok nyilatkozni, itt van egy napi költségkeret ( ne kérdezd mennyi, mert az infóim régebbiek és nem terjednek ki minden részletre. Tolmácsoltam ilyen ügyben, azért tudok ennyit is.) Szóval azt mondják, hogy oké, van ennyi pénzed, abból lejön egy emlékeim szerint 2000 € körüli védett összeg (amolyan vésztartalék), a maradék osztva a napi kerettel, legkorábban ekkor és ekkor tessen próbálkozni. Ha valami extra kiadásod volt (pl. elromlott a mosógép) oké, igazold számlával. A Seychelle meg a baden-badeni kaszinó nem játszik. Elsősorban a te kötelessêged a saját magadról való gondoskodás, ha szerinted ebbe belefér a haligali úgy, hogy se munkád, se semmid, akkor ránk ne számíts..Ha tartósan segélyre szorulsz és pl. saját tulajdonú ingatlanban laksz, akkor bizony egy idő után azt is elvárják tőled, hogy add el és költözz bérlakásba. Stb., stb.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.10. 23:49:31

@Herr Géza: Aham, értem, köszi.Nem kaptam még sose semmire semmyilyen segélyt, szóval totál gyökkettő vagyok a témában...
:-)

Herr Géza 2015.02.11. 00:09:15

@geegee: Annyiban nem árt tudni az ilyenekről, hogy az ember a helyen kezelhesse az urban legends-ként terjedö baromságokat. Lásd megint csak mindannyIunk barátját, aki komolyan azt gondolta, hogy ellébecolhat szoc segélyen úgy, hogy közben a számláján (kirakatban) lévő pénzéhez hozzá sem kell nyúlnia.
Nekem is felhozták már érvként a saját kontra bérlakás vitában, hogy nagy gebasz esetén nem fogok segélyt kapni, ill. el kell adnom a lakást. Ha oda kerülnék valaha is, biztos nem az lesz a fő problémám, hogy el kell adni a kéglit. Na meg ilyen alapon akkor senki se vegyen lakást, mert hátha?

montroyal ( CAN qc) 2015.02.11. 00:33:48

@ébrenjáró: ez tenyleg gas egy kicsit ...mert eszembe jut amikor munka kozben egesz nap egy Leberkäse-t ettem zsemlevel es akartam egy udito is venni hozza de ugy dontottem jo a viz is... nem azert mert nem volt penzem, de nem tudtam hova visz a sors es mire kell meg a penz .. de megerte ..most azt teszek az elemiszerboltba a kosarba amit szeretek es az arat majd megmondjak a penztarnal,biztosan ki tudom fizetni es ez itt csak az alap..

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.11. 00:35:20

@Herr Géza: Érthető az osztrák Apech álláspontja, de azért valami igaza a barátunknak is van.Hiszen azt szívatják ezzel, aki hajlandó volt takarékoskodni, szemben pl azzal, aki tücsök módjára felél mindent.
Az ebből a tanulság, hogy a párnacihába kell gyűjtögetni...Aztán meg csak ésszel költögetni belőle.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.11. 00:37:14

index.hu/mindekozben/poszt/2015/02/10/szettepnek_az_utasok_a_legfiatalabb_szegedi_noi_trolivezetot/

Haha, érthető a sok reakció, gyönyörű kis bestella ez...
:P
Az ilyenek miatt vannak a tömegbalesetek, főleg mikor nyáron, az első 30 fokban nekikezdenek vetkőzni...
:-)))))))))))) :PPPPPPPPPPPPPPPP

blackhairlady 2015.02.11. 00:39:56

@~~Babette~~: ez tok jo volt, koszi:) egyet hibaztam, de azt is csak azert mert felretapiztam a tableten.

montroyal ( CAN qc) 2015.02.11. 00:43:07

@geegee: nem is ertem nalunk miert nincsenek trolik..

montroyal ( CAN qc) 2015.02.11. 00:50:55

@~~Babette~~: @blackhair-lady: koszi nagy vagyok mint a mumutsz.. 7-7 ...,

Herr Géza 2015.02.11. 01:49:10

@geegee: Ez nem APEH-téma, te.... de látod milyen fals a te megközelítésed is: a szoc.segély már csak nem lehet életcél, hogy arról vitatkozhassunk, ki érdemelte azt ki az addigi életmódjával!!!
Ha ezt a segélyt én magánemberként a sajátomból osztanám, senkinek semmi kifogásolni valója nem lenne azon, hogy én miért pl. a vörös, zöld szemű, legalább x cm mellbőségű nőknek adnék ilyet. Az állami hivatalnak pont az a szerepe a mindannyiunk pénzének segélyezésre való "elosztogatásában", hogy egységes, átlátható keretet alkosson az arra jogosultakról. Ha valaki nem tett addig félre semmit, az csak azért nem, mert eldözsölte a pénzt ? Lehet, hogy esélye sem volt félretenni? Lehet, hogy súlyos beteg családtagjának gyógyítására fordította, vagy millió más oka lehet? Ki fogja azt eldönteni, hogy ezt vagy azt a dumát elfogadjuk?
Nem, az egy segély, amit mi míndannyian egy saját magát akármilyen okból is fenntartani képtelen (!) embertársunknak adunk humanitárius megfontolásból. És gyakorlatilag egyetlen dolog a döntő: a saját magát fenntartani képtelen. Márpedig akinek zsíros bankbetêtje van, ingatlanjai, stb., az igenis képes magát eltartani. Ennyi.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.02.11. 03:40:34

@Herr Géza: kérlek. pedig posztoltam már, ritkán hozzá is szólok - persze van, amikor felesleges.
kérdésedre válaszolva: az Augarten tőszomszédságából.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.02.11. 03:46:19

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: látom, elsiklottál mondandóm lényege felett: hiába szeretné a posztoló pirosban látni ezt a világot, ha az kék. másra jó. se nem rosszabb, se nem jobb, csak más.
"ejnye-bejnye?"

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.11. 05:46:21

@Mirjam2:
egyébként én is workaholic vagyok, izé, voltam, de másokat nem cseszegetnék vele....
mondjuk én is küldtem már hajnali kettőkor emailt mondjuk a főnöknek (mert jobban szerettem otthon dolgozni, hasamon a laptoppal, és éjjel volt rendes net, hazamentem 5-kor, aludtam mondjuk 11-ig, és utána dolgoztam :-) de ezt azért, mert én így akartam, nem azért, mert kellett. az ilyen iskolából menekül midenki, ha tud, és ez baj, ha ilyen helyzetet csináltak nektek, hogy nincs hova menekülni :-( ) kitartást!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.11. 05:50:34

@Mirjam2: egyik kedvenc témám :-) rizsázni kell, gyakorlati dolgokat felhozni, vagy mi is pontosan a feladat?

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.11. 06:29:51

@Bebbi: szeretnek zongesiteni, mint a vazsmegyeiek.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.11. 06:35:32

@blackhair-lady: @montroyal ( CAN qc):

Latjatok, maris ketten orultok a magyar magoltatas eredmenyenek
:-D

2015.02.11. 06:49:53

@adamskij:

"Bécsben a még 2008 óta emelkedett albérlet / ingatlanárak mellett is megfizethető a lakhatás"

Hat nem. Nem veletlen, hogy allando tema, hogy hogyan lehetne kicsit valahogy visszafogni a becsi ingatlanarakat, a Zoldeknek ez az egyik kedvenc slagertemaja Becsbenben (a MaHu setalova tetele mellett).

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.02.11. 07:35:26

@Ödenburger [Hu/At]: pont lehagytad idézeted elejéről a szerintem-et (a miheztartás végett).
mivel pont albérlet témában posztoltam korábban, hadd ragadjam meg a lehetőséget a bécsi többlábú lakhatási lehetőségek vázolására:
1. normál piaci albérlet (ismert kondíciókkal) - ez bécsi szinten drágának számít, európai szinten viccesen alacsony (kb. az amszterdami árszint fele) ezért is írtam, amit
2. Genossenschaftwohnung - kb. hosszú távú lakószövetkezeti bérlet, külön magasabb letéttel
3. Gemeindewohnung - önkormányzati szociális bérlakás, adott jövedelmi szint alatt élőknek
4. Darleienwohnung - ha ÖBB / Post / masszív volt állami cégnél munkát vállalók közöttt osztják ki cégen belül, szolgálati bérlakás
5. WG - azaz szobát bérelsz
és ez csak a bérlakási lehetőségek listája volt. úgy vélem, eléggé lefed ez a lista minden jövedelmi szintet / állást, szóval a lehetőség adott és mindenki el tudja dönteni, adott jövedelmi viszonyai mellett mit engedhet / nem engedhet meg magának.

igen, a Grüne egyértelműen az új bécsi Gemeindewohnung-ok építése mellett foglal állást - álljon itt, hogy egész Európa első legnagyobb ilyen tömbje a heiligenstadti Karl-Marx-Hof (nem, a név nem tévedés és nem nevezgetik át) egyben kiváló múzeum található mellette a régi mosóépületben, ahol a két világháború közti munkástársadalom életét és mozgalmait (benne a nácik előretörését) mutatja be, ajánlom.
és nem csak a Grüne támogatja ezt a tervet, hanem az AK, az SPÖ mellett álló szakszervezetek és maga a Häupl vezette bécsi SPÖ is. ehhez képest a városi önkormányzat most még a Seestadtot építi a 22.kerület szélén, ahol nem különösebben olcsók a - tudomásom szerint - csak Genossenschaftswohnungok. tehát masszív szociálpolitikai döntés is ez, amivel az osztrák pártok tisztában is vannak, sőt ki is használják szavazatszerzéshez.

Mr Long 2015.02.11. 07:49:02

@~~Babette~~: Na most mi a baj? Nem vasalok teljesen simara, marad benne el.

2015.02.11. 07:53:26

@adamskij:

Igen ezek a lehetosegek. De ez semmit naem valtoztat azon, hogy dragak. Nezd meg mennyibe kerul egy GW onresze, plusz a havi lakber. Onkormanyzatit meg - ha jol emlekszem - legalabb 5 ev becsi Hauptwohnsitz utan igenyelhetsz, es tobb ev a varakozasi ido. Lehet, hogy Amszterdamban dragabb, attol meg Becsben is elegge elszalltak az ingatlan arak/berleti dijak is, legalabbis a helyi viszonyokhoz kepest mindenkeppen. Az osztrak kollegak panaszkodnak, az egyik programozo srac fel eve koltozott fel karintiabol, ki van akadva, jelenleg is WG-ben lakik, mert egyedul nem tudna olyan helyen es olyan szinvonalu lakast megfizetni, amit szeretne. Es itt ne nagy dolgokra gondolj: U6 kozeleben van, nem torok/szerb az osszes szomszed, es nem hullik a csempe a furdoben. Azt mondja, 800-1200 euro kozt vannak a hasonlo lakasok. Namarmost az egy 2200-2500-as nettonak is fele. Azt mondta, hogy ha kivesz egy ilyan lakast, akkor gyakorlatilag nem fog tudni felretenni annyit, amennyit szerinte kellene. De WG is 380 euro, 1 szoba.

Mr Long 2015.02.11. 07:54:52

@Ödenburger [Hu/At]: Ha valaki csak beesik Osztrakiaba, akkor mennyire nehez albihoz jutnia? Mondjuk egy onallo lakashoz, nem tarsberlethez?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.11. 07:57:22

@NIKI LAURA:

Aki bejut Melillánál, az pont ugyanaz, mint aki átmászik az ukrán-magyar határon: bent van.

Egyébként a spanyoloknak 3 területük van az afrikai kontinensen, Melilla csak az egyik. Hozzáteszem. a háromból az egyik egy pici lakatlan szikla, szóval az nem számít. E szikla egyébként arról híres, hogy van a világ legrövidebb határszakásza (87 méteres)..

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.11. 07:57:22

@M. Péter:

Ki hozza az alkotmányt? A parlament, nem?

Mi gátolja meg a parlamentet, hogy bármikor megváltoztassa az alkotmányt?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.11. 07:57:22

@Ödenburger [Hu/At]:

Úgy tudtam, a NATO demokratikus közösség, azaz tagok akarata alakítja a közös akaratot... tévedtem volna? Te azt állítod, hogy a NATO-ban kötelező az USA akarata...

Mr Long 2015.02.11. 07:58:25

@Ödenburger [Hu/At]: Pedig egy melosnak siman ki kellene fizetnie egy lakast, nemhogy egy itsnek! :)

Quercus a favágó 2015.02.11. 07:58:56

@maxval bircaman szerkesztő:

A diktatúra nem az ami a lexikonokban le van írva, hanem az, amit az ember/emberek annak éreznek. Szerintem. Majd ha lesz időm, és főleg kedvem leírom mire gondolok pl. a saját mikrokörnyezetemben.
Most irány a gyapotföldek.

2015.02.11. 08:00:56

@maxval bircaman szerkesztő:

Ne jatszd a hulyet, nem all jol neked.

2015.02.11. 08:05:01

@Mr Long (UK):

Ha van penzed, semennyire. Ha nnincs, akkor kerdes, hogy hol es milyen szinvonalut tudsz berelni, es nem utolso sorban kitol.

Lakasarokrol es berleti dijakrol pl. itt nezelodhetsz:
www.willhaben.at/iad/immobilien

2015.02.11. 08:09:42

@Mr Long (UK):

Nem is az a kerdes, egy melos is ki tudja fizetni, de az valoszinuleg egy nem tul jo allapotu es nem tul nagy lakas lesz valami nem tul jo kornyeken. Ilyeneket lehet 500-600 euro + rezsi kornyeken kapni. A melos keres 1200-1500 eurot. mindennel elmegy kb. 7-800 a lakhatasra. A maradekbol meg szukosen meg lehet elni. De akkor az auto meg a vendeglo meg hasonlok uri huncutsagok, es utazni is max. a 13-14. havibol. Es a tartalekkepzest el lehet felejteni.

2015.02.11. 08:13:04

@adamskij:

Mellesleg egyik ismerosom Florisdorfban fizet egy 87 nm-es GW-re havi 650+rezsit, ugy, hogy 48.000 euro volt az onresz. Szoval a GW is csak akkor opcio, ha van onreszed.

Skog 2015.02.11. 08:25:26

@adamskij: A Karl Marx Hof említéséért riszpekt, nekem is nagy kedvencem az az épületegyüttes és annak a története.
Az viszont nagyon magyar dolog, hogy az államszocializmus miatt meglepödünk Karl Marx elismertségén és tiszteletén nyugaton.
Marx joggal van ott számontartva, ahol ma van a Lajtától innen.

DieNanny CH 2015.02.11. 08:29:17

@~~Babette~~:

Én nem tudom megnézni! Vagyis, bejön az oldal, meg a cikk címe, meg 7 szám, de hiába kattintok rájuk, nem történik semmi... :-(

DieNanny CH 2015.02.11. 08:36:55

@adamskij:

Az a világ azért kék, mert te kéknek látod. Ő meg pirosnak.
Ez van.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.02.11. 08:44:25

@Ödenburger [Hu/At]: nézd, az első példád esetében túllő a jövedelmi keretein - a €600-700 sávban is nagyszerű lakások vannak, csak nem feltétlenül azon a környéken.
visszautalva a posztra: Iván a keresés részt nagyszerűen taglalja - igenis, foglalkozni kell és lehet is vele. hadd ne sajnáljam azt, aki nem veszi a fáradtságot költözés előtt, hogy nem jár utána a dolgoknak: IJ.
második példád szuper, igen, kell anyagi háttér ÉS megtakarítás. amúgy pénzkezelésben igen jók az osztrákok (ahogy írtam is).

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.02.11. 08:45:17

@Skog: vielen dark! ;) teljesen egyetértek, Marx-szal kapcsolatban is. mo. teljes paranoia és szellemi fekete lyuk.

2015.02.11. 08:49:51

@nyuszigonosz(D) ESTP: Bocsi de abszolut nincs igazad. Pl. az angol idojaras, etelek, nyelv, epiteszet, szokasok nagyon masok mint a nemet vagy magyar. Az iskolarendszer, egeszsegugy-biztositas rendszere is teljesen mas; nincs ID kartya, bejelentett lakcim, szemelyi szam stb. Teljesen mas a szemlelet az oktatasban, a munkaeropiacon (pl. sokkal kevesbe szamit a papiron meglevo vegzettseg es sokkal jobban a tapasztalat), stb. Sokkal indirektebb a kommunikacio, kevesbe avatkoznak bele a maganszferadba, mint akar a nemeteknel vagy a magyaroknal. Hosszan folytathatnam meg a sort.

2015.02.11. 08:51:48

@Dragonlady (now in Thailand): Koszi! :) Sajat peldakat kell hozni, pl. milyen hibakat ejtenek a tanuloid es miert, es ezeket kell megvitatni online a csoport tagjaival meg az oktatoval, a szakirodalomra hivatkozva. Jol haladok egyebkent, elolvastam ket konyvnek a felet tegnap ejjel meg ma a szunetben! Most megyek vissza vizsgaztatni...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.11. 08:52:48

@QUERCUS:

A diktatúra egy politikai fogalom.

Ha valaki reggel bal lábbal kell fel és szarul érzi magát vagy nem ízlett az ebéd vagy kevés a fizetése, arra más szót kell használni.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.11. 08:52:48

@Skog:

Ez megint egy mítosz.

Nyugaton Marx az ami: a XIX. sz. egyik meghatározó gondolkodója.

Keleten ellenben meg is valósították eszméit, melyek zöme fatális tévedés.

Innen az eltérő hozzáállás.

A nyugati elismerés egyáltalán nem jelent egyetértést Marxszal. Tulajdonképpen csak a kommunisták értenek egyet vele, de még itt sem mindenki mindennel. A mai újbal számára pedig legfeljebb az egyik hivatkozási pont, de semmiképpen egyetlen és tévedhetetlen ember, aki volt a marxista diktatúrák számára.

Arról nem is beszélve, hogy a nyugati mainstream eszme, a liberalizmus, SEMMIBEN se ért egyet Marxszal.

M. Péter 2015.02.11. 09:03:40

@maxval bircaman szerkesztő: De minek megváltoztatni, ha simán figyelmen kívül lehet hagyni? A holland alkotmányról pedig azt olvastam valamikor, hogy úgy lehet módosítani, hogy megszavazzák a módosítást nem tudom milyen többséggel, majd új választásokat írnak ki, és új parlamentnek is meg kell szavaznia.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.11. 09:28:04

@Mirjam2:
kitartást!
erről jókat tudnék írni, sokmindent láttam és hallottam már én is. sok alk. nyelvész meg nagyokos még mindig tagadni szokta a jelenséget, de nem is értem, miért, nagyon nem divatos irányzat (volt legalábbis, amikor én diplomáztam)

tsabus UAE 2015.02.11. 09:48:37

@Herr Géza: "...keretet alkosson..."
Emberek ! Sámán megette Herr Gézát !
:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.11. 10:00:48

@M. Péter:

S vajon miért csinálna egy parlament direkt ellentmondást a jogrendben? Nem elegendő a parlament önkontrollja?

A holland jogelmélet szerint a parlament önkontrollja a jobb megoldás, mint az, ha egy nem választott szerv (AB) vétójoggal rendelkezik a népszuverenitás szerve felett. Ez a holland logika szerint antidemokratikus lenne, egyfajta "jóakaratú zsarnokság" lenne a nép akarata felett.

Egyébként a skandináv elmélet is hasonló ehhez, de nem ennyire radikálisan. Pl. Finnországban az AB véleményezheti a törvényjavaslatokat szavazás előtt, viszont szavazás után már nem semmisítheti meg azt, ezt csak javasolhatja a parlamentnek, de amíg a parlament nem dönt másképp, addig az alkotmányellenes törvény hatályban van. S ha a parlament nem fogadja el az AB javaslatát, akkor a kifogásolt törvény marad hatályban. A logika ugyanaz: a népszuverenitás szerve, a parlament az AB felett áll, s nem fordítva.

Azaz ez egész más logika, mint az osztrák logika, melyre a magyar alkotmánybíráskodás is épül: ebben a rendszerben az AB hatályon kívül helyezhet törvényeket. Orbánék korlátozták ezt a jogot (gazdasági, pénzügyi kérdésben nincs jogosultsága az AB-nek 2012 óta), de ma is így van ez.

Az osztrák modellben az AB tulajdonképpen a parlament felettes szerve. Ezt még az amerikai modell sem engedi egyébként. Az amerikai modell csak az alkotmányellenes minősített jog alkalmazásának tilalmát állapíthatja meg, de nem semmisítheti meg az adott jogot.

A másik fontos különbség az osztrák és az amerikai modell között, hogy míg az amerikai modellben az AB csak egyedi esetekben dönt, az osztrákban absztrakt döntéseket is hozhat. Pl. az USA-ban nem lehet megkérdezni a LB-ot (az amerikai LB egyben alkotmánybíróság is), hogy alkotmányellenes-e a halálbüntetés, az abortusz, az egyneműek "házassága", a többnejűség, stb., csak egy konkrét bírósági ügyben dönthet. Míg Mo-on pl. az AB tiltotta be a halálbüntetést 1990-ben, azon az alapon, hogy az alkotmányellenes.

Érdekes Anglia esete. A holland modellből elindultak az osztrák felé.

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2015.02.11. 10:42:47

Gondolkodtam Ausztrián én is, közel van, csak nem tudok németül.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.11. 10:53:33

@Herr Géza: Na jó, rendben.Legyen akkor így. :-) (Télleg nem egyszerű ez a kérdés...)

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.11. 11:47:27

@Mr Long (UK): az akkor gyűrődés, nem él. :) az élet direkt szokták belevasalni, de ez már régen nem divat az ingujjon.

Herr Géza 2015.02.11. 11:47:31

@tsabus [UK]: 1++ és egyúttal bocs...!!!!

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.11. 11:47:58

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: lehet, hogy valami bővítmény nincs a böngésződben....

Herr Géza 2015.02.11. 11:57:49

@adamskij: Közben rájöttem, hogy tényleg olvastalak már, de akkor nyilván vmi számomra kevéssé releváns témában lehetett hsz.-od és ezért az nem ragadt meg annyira nálam.
Most már "tudni" fogom ki vagy.:)))

Din Serpahis 2015.02.11. 14:57:22

@Mr Long (UK): Nem megoldhatatlan, mondjuk lehet, hogy szukseg lesz kompromisszumokra. Mi Floridsdorfban bereltunk egy egesz jo kis lakast 600-ert, a szomszedsag zommel bevandorlokbol allt, de nekunk sose volt veluk semmi problemank.

Viszont ezeket kihalaszni nagyon gaz - az alberleti piac iszonyat kaotikus, sokszor belefutottunk, hogy gyakorlatilag 10-15 perccel a netre kikerules utan, elkelnek a lakasok. Nekunk az volt a makunk, hogy egy magyar csaj nachmietert keresett, es ezert eloszor az alberlet.at-on hirdette meg, amit ugye csak magyarok neznek. Igy is az volt, hogy mire elmentem megnezni, volt mogottem mar ot masik erdeklodo.

Skog 2015.02.11. 15:37:06

@maxval bircaman szerkesztő: Jáj. Kevered a szezont a fazonnal...
A liberlizmus hogy jön ide? ùjabb strigula.
A keleten megvalósított eszmékhez....
Talán ezt olvasd el:
herostratosphere.blog.hu/2014/01/18/marx_ur_a_nem_javasolt
Ja már olvastad.... :D
No imigyen is mondhatnánk, nem vagytok egy súlycsoportban...
A legjobban azt utálom, ha valaki olvas, de nem értelmez, vagy eleve félreértelmez. No akkor hol írtam, hogy egyetért?
A legrosszabb típus vagy, ideológiailag prekoncepciózus. Kár.

blackhairlady 2015.02.11. 16:35:27

@~~Babette~~: En orulok neki. Mar tobbszor emlitettem, hogy nekem a magyar volt a kedvenc tantargyam, igy nem okozott problemat a verstanulas, sot a verselemzes sem. A mai napig emlekszem tobb szaz versre, es ez nekem jo:) Mindenki mashol eli ki aprverzioit, en az irodalomban:D

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.11. 17:22:56

@Skog:

Ja, s a linkelt cikk teljesen komolytalan.

Eddig a mondatig olvastam "az ártott legtöbbet Marx renoméjának, hogy voltak randa, korrupt, tolvaj, magukat nem kapitalistának hazudó mutyirendszerek, amelyek javasolták és sztárolták" - ez tömör hülyeség, ezek után felesleges tovább olvasni.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.02.11. 19:57:06

@peacefroggg: @Herr Géza: Akkor én is beleszolok. :-)
A Puff még balhét is jelent. Vagy ha azt mondod, hogy XY hat Puff mit seiner Frau zu Hause, az azt jelenti, hogy gäz van otthon. :-)
2 db cikkcim még az ujsägokbol: "Die Palins machen Puff" ; "Schon wieder Puff: Polizei ermittelt gegen Justin Bieber"
Ja amugy egy mäsik OFF. :-)
Németül a Rock az a szoknya. Sväjci németül Jupe a szoknya. A Rock az zürichi dialektusban a ruhät jelenti. Ami németül meg a Kleid. :-)))
ON

pasztasuta 2015.02.11. 23:28:26

@~~Babette~~: mindet eltaláltam, köszi a linket. :)
@blackhair-lady: +1

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.02.12. 01:23:53

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Erröl nekem meg az jutott eszembe, hogy az egyik közvetlen munkatärsammal mindig megtörténnek olyan dolgok, amik pl velem is, vagy a történetet elmesélövel. A sräccal mär minden megtörtént, "mindent" kiprobält.
Az egyik jo barätunk el is nevezte magäban Münchhausen bäronak. :-) És egyszer csak azt mondta ez a jo barät. Képzeld el, hogy beszélek 1vadidegennel, és a beszéd a kollégära terelödik. És kb szo szerint elismétli azt, amit Münchausen bäro mesélt. :-))) Na ezekutän...
@Dragonlady (now in Thailand): A mi cégünknél 25.-e a fizetésnap. Ha ez 7végére esik, akkor mär pénteken utaljäk. Ha ugyanannal a banknäl van szämläd, akkor mär elözö nap rajta is van a pénz a szämlädon (24.-e). Kivétel a december, mert akkor mär 19.-e körül rajta van a szämlän a pénz. Csak ha kilépsz, akkor van késleltetve a fizetés az elszämoläsok miatt. Vagy ha nem teljes honapot dolgozol, akkor szokott még elöfordulni, hogy hozzäcsapjäk a következö honaphoz. Az orabéresek viszont minden honap 5.-én kapnak pénzt az oraelszämoläs miatt.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.02.12. 01:32:12

@~~Babette~~: @blackhair-lady: @pasztasuta: Én is 1-et rontottam "csak" el... az 5.-et. :-(
Köszi Babette! :-)

montroyal ( CAN qc) 2015.02.12. 01:42:11

@Naschkatze (Mostindien / CH): en ugyan mindet eltalaltam de ha nincsenek a valaszlehetosegek ... talan mas lenne az eredmeny ...

Mbraun 2015.02.14. 09:46:25

Az osztrák érdekes egy ember.Nekem olyan érzésem van hogy ez a nagy KE-i nyitással még nem tudnak mit kezdeni. A fiatalok (18-30 év) közötti sokkal jobban elfogadja az Auslandert, mint pl. a szülei.
Számomra, több év London után nehéz volt megszokni Osztriát. Most hosszabb ideig voltam Tirol fővárosában. Mit ne mondjak, nem az osztrákok vannak túlnyomó többségben. Nagyon gyorsan növekszik a bevándorlók aránya. Nincs is szebb egy magyar cigánycsaládnál, amikor a Bahnhof előtt ordibálnak egymással.
Komolyra fordítva a szószt, szerintem hosszabb távon ők is korlátozni akarják majd a külföldiek benyomulását.
Angliával párhuzamot vonva, már itt is van egy réteg, arab-jugo- török réteg, aki kurvára nem akar dolgozni (második generáció, aki Osztriában nőtt fel). Ez talán a Londonban megtalalható, Bermondsey,Lewisham, Peckham környékén található council flat-es, benefiten található réteggel köthetném össze.
Azért még mindig élhetőbb országnak tartom mint Angliát, persze ez szemelyés tapasztalat.

Badeni_lakos 2015.02.16. 10:12:25

444.hu/2015/02/16/iszonyatosan-megegettek-magukat-a-magyar-forexezok/

Tényleg Nagyon remélem hogy ez a cikk nem érinti a posztolót,
De ez már Tényleg brutális h mennyi Pénzt szívtak el a hazai magyar forex ezőktől.

Tanács: Senki ne Forexezzen. Bízzátok ink hozzáértőkre, alapkezelőkre, nyugdíjalapokra stb ezt az idegtépő ügyet .

lüke 2017.07.30. 21:31:41

a@ poszt
a sznobizmus
pl dr Med versus dr Jur
némely patikában 10% - t ér, de van ,ahol csak ötöt

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása