Egy ideje már gondolkozom azon, milyen sok kategóriája van a határátkelésnek. Hiszen határátkelő az, aki végleg külföldre költözik, de az is, aki rendszeresen hónapokat tölt másik országban, ide tartoznak az ingázók, és végül, de nem utolsósorban én annak tartom azokat, akik ugyan Magyarországon laknak, de annyit utaznak, hogy idejük jó részét külföldön töltik. Utóbbi csoportról eddig elég kevés poszt volt, ezért örültem Gábor jelentkezésének. No meg azért, mert nem akármilyen országokban járt, amiket remélhetőleg majd több posztban bemutat. (Nem beszélve a fotókról, amiket külön köszönök neki.)

„Hadd kezdjem némi bemutatkozással. Úgy alakult az életem, hogy szinte kódolva vagyok a határátkelésre. Több kontinens országaiban éltem hosszabb-rövidebb ideig (Mexikóban, Etiópiában és Angliában).

Most azonban nem erről az időszakról szeretnék beszámolni, hanem az elmúlt évekről. Közgazdászként üzletfejlesztéssel foglalkozom, és egy nagy nemzetközi cég munkatársaként időm nagy részét az elmúlt években utazással töltöttem.

Olyannyira, hogy (noha Magyarországon élek) az elmúlt 3,5 évemben a naptári napok felében külföldön voltam, olyan régiókban, amelyek talán érdekesek lehetnek a blog olvasóinak: a Közel-Keleten, a volt Szovjetunió országaiban, Észak-Afrikában és Európában. Múltkor elkezdtem összeszámolni, 37 országnál hagytam abba.

Amikor megkaptam a munkát, az alapfeladatom a piaci részesedés és az árbevétel növelése volt. Az iparág maga nem volt új, a munka jellege viszont igen.

A feladatom az volt, hogy a meglévő ügyfélkört építsem, cseréljem, új piacokat nyissak és keressek ezekben a régiókban. Rengeteg emberrel találkoztam, sok időt kellett eltöltenem a helyi viszonyok megismerésével, ami sokszor azt is jelentette, hogy a helyi cég helyi emberének autójában mentünk vidéki városokba, szóval nem csak a fővárost láttam, ami azért csalóka lehet egy kicsit.

A magam szórakozására kezdtem dokumentálni az első pillanattól ezeket az utakat, mert úgy gondoltam, ez másfajta betekintést enged egy adott országba, mintha egy tengerparti (már ahol van…) ötcsillagos komplexumban lenne az ember. Arról nem is beszélve, hogy nekem sosem jutott még eszembe, hogy fogjam a családom, és azt mondjam, na, idén elmegyünk Kirgizisztánba nyaralni.

Őszintén szólva az elején gondolkodtam azon, melyik történettel, országgal kezdjem, hogy elég érdekes legyen, aztán arra jutottam, hogy kezdem a legelején.

Az első utam a főnökömmel és (egyébként japán) elődömmel közösen zajlott. A célállomást még az elődöm választotta, ő búcsúzott, engem pedig bemutatott, akinek kellett.

Hát így indultunk el elsőként Bejrútba.

Libanon és a kultúrák keveredése 

Mindenekelőtt talán érdemes pár szót szólni Libanonról, az ország földrajzi elhelyezkedése ugyanis sok mindent meghatároz. Délen Izrael, keleten és északon pedig Szíria határolja (nyugaton meg a Földközi-tenger, Ciprus alig húsz perc repülőútra van, tiszta időben Bejrút magasabb pontjairól még ki is lehet venni a távolban). 

Ha már Szíria, zárójelben csak annyit, hogy Libanon egy 5 milliós ország, amely nem hivatalos források szerint 1,5 millió szíriai menekültet fogadott be. 

Libanon (és ezen belül Bejrút külön is) a kultúrák nagy olvasztótégelye. Még a városon belül is jelentősége van annak, hogy ki hol lakik. A (maronita) keresztények például északon a hegyekben, mivel az arab tavasz idején sokan oda menekültek. 

A muzulmánok a völgyben, a tenger közelében laknak, és itt muszáj megállnunk egy pillanatra. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy siítákról vagy szunnitákról beszélünk - ha azt mondom, hogy ez a két csoport nem kedveli egymást, akkor még nem mondtam semmit. 

A különböző médiumokból viszonylag gyakran hallunk híreket a két muzulmán vallási ágról és igen gyakran elég véres körülmények között vívott csatájukról, amiben az összes többi helyi vallás, leginkább a kereszténység is, akaratlanul részt vesz, erős szenvedések árán. 

A konfliktus kialakulásának viszonylag egyszerű oka van: Mohamed próféta kr.u. 632-ban halt meg, és ahogy lenni szokott a világ bármely táján, családi viszály alakult ki a kalifátus új vezetőjével kapcsolatban... ki legyen az? 

A Karbalai-csata volt az utolsó csepp a pohárban: Husszein ibn Ali-t és egész családját (200 embert, beleértve nőket és gyerekeket) lemészárolta a másik családi ág vezetője. 

A parancsot Umayyad Caliph Yazid I adta ki és ezzel megkezdődött az azóta is tartó szisztematikus gyilok. Ali volt a mai siíta ág vezetője, Yazid a szunnitáké (innentől fogva, ha valakinek a szülei az Ali nevet adják fiú gyermeküknek, nagy valószínűséggel egy siíta úriemberről beszélünk). 

A térségben (és a világon) a szunniták aránya 80-85%. A legnagyobb siíta ország és a vallás vezetője Irán (Irak, Afganisztán, Bahrein is ide tartozik), a szunnitáé pedig Szaúd-Arábia, Mekkával a nyugati part közelében. 

A siíta vallás „védője” a Hezbollah, a szunnitáé pedig az Al-Kaida és az abból leszakadt ISIS. A két vallási ág „ősellensége” egymásnak és akkor bejön a képbe Izrael (mindkét muzulmán ág ellensége) és a palesztinok (ősi szunniták bibliai hivatkozással és a Hamasz „szárnyai alatt”). 

Ezeken felül ott van még a szunnita nagyhatalom Egyiptom, és a környéken lévő kisebb-nagyobb országok, mint Líbia, Marokkó, Tunézia és Algéria. Továbbá ott van még Törökország, mint katonai nagyhatalom és Pakisztán, ahol viszonylag egyforma a siíta-szunnita arány. 

Az alábbi kép szolgál segítségül a közel-keleti szitu megértéséhez:

Majd bekocognak az angolok meg az amerikaiak a térségbe „rendet rakni” és követik őket az oroszok... pfff. 

A fentiek alapján érthető, hogy Libanonban meglehetősen feszült a helyzet elég régóta. A déli határt az iráni Hezbollah védi, északról pedig áramlanak a szíriai menekültek, valamint az ISIS és al-Kaida civilbe öltözött emberei.

Aki arra járt, leigázta 

Ha mi, magyarok azt gondoljuk, hogy alaposan megtaposott minket a történelem, akkor mit szóljanak a libanoniak? Az még hagyján, hogy a föníciaiak alapították (Sharbel (régióért felelős kolléga) szerint ők az őseik, „ők adták a világnak az írást, tudod, Gábor?” mondta el rengeteg alkalommal, erre nagyon büszkék), de gyakorlatilag aki arra járt, az elfoglalta. 

Mivel nem egy nagy és erős ország, voltak ott egyiptomiak, asszírok, babilóniaiak, perzsák, görögök, rómaiak, majd megint a perzsák, utána a 7. században a muzulmánok, majd a kereszteslovagok jöttek, aztán Mamluk szultán foglalta el, végül 1517-ben a törökök (ottománok). Csak 1920-ban került francia fennhatóság alá, 1943-ban lett független.

És ha ez még ne lett volna elég, ott volt 1948-ban az arab-izraeli háború, 1975-1990 között a polgárháború, majd 2005-ben egy laza forradalom, Rafiq Hariri meggyilkolása, (mivel másként nem tudták megölni, az út aszfaltjába rejtették a dinamitot, a volt kormányfő holttestét egy közeli ház 5. emeletén találták meg), 2011 óta pedig, mint említettem, ott vannak nekik a szíriai polgárháború menekültjei. Életük állandó része tehát a feszültség és a harc. 

Hogy lehet így élni? 

Egy idő után Sharbel a barátom lett, később meg is kérdeztem tőle, hogyan lehet így élni. Azt mondta, tudják, hogy ez van, nem tudnak mit kezdeni a robbantásokkal, meg kell tanulniuk velük együtt élni, hiszen ez a hazájuk. Még úgy is így gondolja, hogy egy robbantáskor a felesége élete 30 másodpercen múlt. 

Sok embernek feltettem ugyanezt a kérdést, mindenki azt mondta, nagyon szeretik a hazájukat, büszkék rá, rengeteg nagy cégnek a tulajdonosa vagy vezetője libanoni, ők pedig a föníciaiak leszármazottjainak tartják magukat („tudod, Gábor?”). 

Még egy kis adalék a régió pikantériájához: Sharbelnek a felesége révén francia uniós útlevele is van, és sokszor kellett sakkoznia, melyik országba melyikkel lépjen be. Iránba például nekik nem kell vízum, mert testvérnek tekintik. 

A nagyon kényes egyensúly miatt alakult ki az a hatalommegosztás, melynek értelmében az államelnök mindig maronita keresztény, a miniszterelnök szunnita, míg a parlament elnöke síita. 

Libanon államformája köztársaság, és mivel ennyire sokszínű, egy-egy választás után simán előfordul, hogy évekig nincs kormány, mert nem tudnak megegyezni a hatalom felosztásában. 

Az alkotmányban annyi van, hogy mindenkinek jár a képviselet, ami nincs benne, hogy ha valaki kimarad, az gyilkolni fog, ezért tehát meg kell egyezni valahogy. 

A cég Közel-Keletért felelős kereskedelmi vezetője, Sharbel például libanoni keresztény. Miután eltelt két év, már én is meg tudtam mondani csak a keresztnevekből, hogy például ki a keresztény és ki nem. 

No, de térjünk vissza oda, hogy az első utam Libanonba, azon belül is Bejrútba vezetett. 

Ó, Isztambul 

Már odajutni sem egyszerű, hiszen az út Isztambulon át vezet, és bár az első év egyfajta euforikus állapotban telt, hiszen rengeteg érdekes, általam sosem látott helyre utazhattam, azért később ez a rengeteg átszállás és várakozás tudott fárasztó lenni.

Mivel sokat repültem ebbe a térségbe, az isztambuli reptéren is átmentem egy évben vagy tízszer. A mélypont (már évekkel később) az volt, amikor egyszer egy hajnali 3 órai landolás után álltam a mosdóban, mellettem jobbra valaki a lábát mosta, balra egy másik ember az arcát, és nem tudni, mit köpködött a mosdóba - egy ötórás út után ez már nem annyira buli. 

Ezek azok a helyzetek, amikor már a hátam közepére kívántam az egészet, és akkor még nem is beszéltem az előforduló késésekről, amikor lemaradtam a budapesti gépről, és ahelyett, hogy már aznap otthon lennék, közlik velem, hogy majd másnap reggel próbálkozzak újra. De mondom, az elején azért ez az egész még hatalmas élmény volt. 

Bejrút, az első benyomások 

Lényeg a lényeg, tehát megérkeztünk Bejrútba. Libanonról a legtöbb embernek alighanem a robbantások, a háború és az állandó zűrök jutnak eszébe. Én sem voltam ezzel másként, mi több, Libanon volt az a hely, ahol a legjobban féltem, mert az agyam hátsó féltekéjében mindig ott motoszkált, hogy történhet valami, hogy én nem szállok ki az autóból, vagy ha igen, akkor gyorsan biztonságos helyre megyek. 

És igen, ettünk olyan étteremben, ahol a téren előtte két hónappal meghalt 50 ember. Ott azért mindig volt bennem egy kis feszkó, másképp nézegettem körül, mint általában.

Bejrút a repülőből nézve első pillantásra egy romhalmaznak tűnt, ami tulajdonképpen igaz is, hiszen folyamatosan robbantgattak (és robbantgatnak) a történelem során. 

Ezzel együtt alapvetően gyönyörű város, vannak nagyon szép részei és persze döbbenetesen romosak. Azokról nem nagyon vannak képeim, de a neten rengeteget lehet találni. Elképesztő. (Viszont van egy olyan arca is, amit a nyitóképpen láthattok. Az is Bejrút.)

Leszállás után mindenesetre gyorsan kiderült, a sok rom mellett nagyon sok a szépen felújított rész is. Kis általánosítással az előbbiek a muzulmán kerületek, utóbbiak a keresztények.

Gasztrokalandok a tabouleh-től a lebnehig 

Hogy azért könnyedebb dolgokról is legyen szó, gondoltam, beszámolok kicsit a helyi ételekről, annál inkább, mert a libanoni szerintük (és ez igaznak is bizonyult utazásaim során) az eredeti arab konyha alapja és nagyon nagy hatással van az egész régióra. 

Libanon az egyetlen ország a régióban, ahol lehet enni sertésbacont, persze csak a szállodákban és jó messze elkülönítve mindentől. A régió más országaiban marha- és pulykabacon van, sertés nyilván nincs. A marhát egyszer megkóstoltam, de az valami egészen furcsa dolog volt a bacon helyett, úgyhogy utána hanyagoltam. Elsőre elég viccesnek tűnt a helyi forgalmazású kóla is... (ez volt egyébként az első ilyen élményem).

A legemlékezetesebb vacsorám az volt, amikor elvittek Bejrút legjobb libanoni éttermébe. Elképesztő választék volt, csak előételből volt több mint egy tucat, nyers tatárbifsztekszerűség, rengeteg zöldséges cucc, és hát a desszertek, ropogós héjú, különböző magokból készült, cukorral meglocsolt finomságok. 

Én az előételeket szeretem a legjobban és a desszerteket, azokat általában cukorszirup nélkül kértem, de még úgy is nagyon édesek voltak. 

Lássunk pár helyi különlegességet! 

Tabouleh – ez egy petrezselyemsaláta sok paradicsommal, a leghíresebb helyi ételek egyike. Eredetileg nagyon furcsa volt, megkértem Sharbelt, kérje meg az édesanyját, csináljon házit, és az volt a legfinomabb, amit valaha ettem, AZ etalon. Innentől fogva tudtam, hogy milyen a jó Tabouleh.

A tabouleh receptje arabul, Sharbel édesanyjának kézírásával...

...és angolul az édesapjáéval

Warak Enab – marha és bárányhússal töltött szőlőlevél. Ez akkor a legjobb, ha frissen készül és min 2-3 órát párolódik a hús csontléjében, helyi fűszerekkel, 100-120 C fok körül 

Humusz variációk – csicseri borsó / sárgaborsó (vagy egyéb hüvelyes, jellemzően babféle) püré. Ezeket általában olívaolajjal és különböző magokkal megszórva adják tálkákban. Ezekhez mindig adnak helyi kenyeret, ami nem összekeverendő a pitával – más a szerkezete, az elkészítési módja és a kinézete is:

Labneh – joghursajtnak hívják, átmenet a joghurt és a sajt között, amit Sharbel legszívesebben görögdinnyéhez fogyasztott. Ennek is többféle megjelenési formája van, sokan higítva isszák, salátákba, gyümölcsökhöz is adják. 

Fattoush – parasztsaláta, mindenféle zöldekkel, uborkával, általában a helyi kenyér vékonyabb, ropogósra sült verziója van benne 

Za’atar – szárított kakukkfű szezámmagokkal 

Shawarma – a török döner és a görög gyros arab megfelelője, az egyik kedvencem, sok helyen árulják és frissen vágva NAGYON finom. 

Bárányból rengeteget esznek, és állítják, hogy a libanoni gyümölcsök a legfinomabbak a világon. Ezt nem tudom megítélni, de az biztos, hogy nagyon-nagyon ízletesek. 

Nekem a gasztronómia már akkor is fontos volt (szeretem a hasam, na), és egy idő után annyira megszerettem például a tabouleh-t, hogy ránézésre meg tudtam mondani, jó-e. Sharbel velem kóstoltatta meg, és azon röhögött, hogy ha nem ütötte meg a kívánt színvonalat, akkor sem én, sem ő nem ettem meg. 

Rengeteg minden van még, finomabbnál finomabb ételek, de most nem részletezném tovább, talán majd egy másik alkalommal.

Ha valakinek kedve támad Bejrút legjobb éttermei egyikét kipróbálni, javaslom a következőket: 

Snack Joseph – Ez nem egy igazi étterem, de megkapta a Közel-Kelet legjobb szendvicse díjat, a shawarma különlegesen jó itt, sokszor ettem itt 

Bourj el Hamam – Ez a Mövenpick szállodában van, ha valaki ott szállna meg, nem kell messzire mennie egy jó helyiért. 

Abdel Wahab – elegánsabb, tradicionális környezetbe ültetett libanoni. Én kétszer voltam itt, szuper a hely. 

Nagyon sok francia és nemzetközi jellegű étterem van, ha valaki egy jó halra vágyna, annak javaslok egy kitérőt Byblos városába, ami egyszerűen csodálatos hely és csak 40 km-re van Bejrúttól. 

Italok 

Bor - érdekes módon Libanonban mindenütt lehet kapni alkoholt. Sharbel szerint a helyi borokat (főleg a fehéret) nem lehet kihagyni, én azért más véleményen vagyok. 

Fehér kávé - ez egy libanoni találmány, gyakorlatilag mindenki kiröhögi őket miatta (nem szép, de én is kinevettem szegény Sharbelt). A fehér kávé ugyanis nem más, mint forró víz rózsaolajjal, cukorsziruppal ízesítve. Ennyi. Igazából relaxáló ital, és ráadásul drágább, mint a rendes kávé, Azért röhögnek rajtuk nagyon, mert tulajdonképpen hatalmas marketingfogás a rózsaolajos melegvizet elnevezni fehér kávénak. 

Tea - Ha már a teaszerű kávénál tartunk, az arab tea itt nem annyira jellemző, mint mondjuk Marokkóban a jó édes mentás, vagy Jordániában, Szaúd-Arábiában. Természetesen itt is isszák, de azért messze nem olyan elterjedt, mint máshol, Törökországban például sokkal nagyobb hagyomány. 

Az a szabály, hogy nincs szabály 

A régióra úgy általánosságban így Libanonra is jellemző, hogy az általam megszokott szabályrendszer némiképp lazábban fejti ki hatását a mindennapokban.

A tömegközlekedés elvét Sharbel a következőképpen fejtette ki: „Mi nem hiszünk a tömegközlekedésben. Van taxi és ha nagyon kések a reptérről felhívom Ahmedet és motorral kivisz $50ért... :-) …”. 

Létezik egy 3,5 km-es útszakasz Bejrútban, ahol kétóránként váltakozva megfordul a teljes irány három sávban. Kérdeztem a helyi partnert mikor áthaladtunk rajta, hogy ez hol volt jelezve? Rám mosolygott és csak annyit mondott, hogy „ezt mindenki tudja”. 

A vezetési szokásokra jellemző a sokszor, röviden megnyomkodott duda/kürt/eszköz, aminek rám gyakorolt egyenes hatása a teljes káosz hangulatának eluralkodása. 

A legrövidebb távokon is kövér gáz és rövid úton való lefékezés, majd 2,5 cm-re megállás az előttünk és két oldalról mellettünk álló autók között, ahol a háromsávos úton 5 sor autó áll tömött sorokban. 

A „jobbkéz-szabály” fogalma nincs a szótárukban és a behajtani tilos is csak akkor kötelező érvényű, ha „nagy” a forgalom. 

Dohányozni gyakorlatilag mindenhol szabad, a nemdohányzó szakaszok általában egy légtérben vannak a dohányzóval, ugyanakkor az időjárás miatt viszonylag sokat lehet szabad levegőn tölteni.

A kiskereskedelmi választék nagyon tág. A helyi piacon árult termékektől a nemzetközi nagymárkák árain dolgozó helyi divattervező 1 millió forintos cipőiig minden van. 

Bejrút a szaúdi üzletemberek kedvenc szórakozóhelye volt, ám az olajválság és a környező háborúk nagy mértékben csökkentették az utazókedvet, így nagyon sok luxus kategóriába tartozó vállalkozás csődbe ment. A belváros vadonatúj negyedében sok üzlet azóta is üresen áll. 

A nemzetközi gyártó és kereskedő cégek (étteremláncok, szállítók, autó, ruha, étel, stb.) mind képviseltetik magukat, a leggyakrabban egy helyi megbízott disztribútor, kereskedő vagy licensz alapján.

A jogi környezet ennek megfelelően nagyon védi a helyi cégek érdekeit, így egy holland, vagy angol jog alatt készült szerződést bizonyos körülmények között felülírhat egy helyi rendelkezés. 

Eladóként az árkedvezmény mértékének százalékban való kifejezése nagyon fontos tényező az ártárgyalások során. Az 5-10 százalék hallatán erős fizikai hatást gyakorolhatunk a tárgyalófélre, a 15 százalék feletti számnál már kevésbé. 

Ez természetesen azzal jár, hogy magasabb összegről indultunk mindig, aminek valamilyen furcsa okból nem tulajdonítottak akkora jelentőséget. Ennek az elvnek a következménye, hogy ha a térségben piacon, vagy akár egy elegáns üzletben alkudni szerettem volna, mindig a megadott ár 30-40 százalékánál kezdtem... csak úgy biztonságból.

Egy zűrös éjszaka 

Azért a nagy általános igazságok Libanonban is érvényesek. Például elképesztő vagyonok vannak, a Zaitunay Bay környékén egy tengerre néző, 5-6 szobás, körpanorámás lakás 10 millió dollárnál (!!) kezdődik. A házak úgy vannak kialakítva, hogy csónakokkal, kisebb jachtokkal be lehet állni az épület alatt lévő minikikötőbe.

Az első alkalommal egy négycsillagos szállodában laktunk. Az első este hétfő vagy kedd volt, volt is élet az utcákon, nagyon sok helyen megálltunk (…) abszintot inni, aminek az lett a végeredménye, hogy hajnali 4-kor Sharbellel betérünk egy éjjel-nappali karaoké bárba, ahol a Doors-tól a Roadhouse Bluest „énekeltük” ketten.

Rajtunk kívül két 50 körüli szakadt örömlány volt a bárban, így aztán amikor véget ért a dal, akkor gyorsan visszamentünk a szállodába. Nyolc körül kellett indulni a reptérre. 

A találkozó fél 8-ra volt a taxihoz megbeszélve, mivel nem voltam ott, felhívtak, hogy mi van már. Akkor ébredtem, kissé kapkodva kellett összeszedni magam, hogy aztán némileg másnaposan elinduljunk a reptérre, Jordánia, majd Kuvait felé. 

De ez már a következő poszt története, ha lesz rá igény.”

Gábor egyébként a Vista segítségével repkedett a világban, ők segítettek a sorozat összehozásában is. (X)

HÍRMONDÓ 

Miért érne kevesebbet a kelet-európai munka?

A 2004-ben csatakozott uniós tagállamok lakosainak, így a magyaroknak is, az egyik legnagyobb fájdalma, hogy ugyanazért a munkáért jóval kevesebb fizetés jár, mint Nyugat-Európában. De hogyan látja ezt a kérdést az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős tagja?

Egyre jobban lehet keresni a külföldi szupermarketekben 

Mivel egyre kevesebb a hadra fogható munkaerő, a magyarországi szupermarketek elkezdtek fizetést emelni, ám ez még mindig nem elég, mert ezzel párhuzamosan külföldön is egyre magasabbak a juttatások a hasonló pozíciókban, azaz éles a verseny.

Elkezdheti szívatni az EU a briteket 

Hiába hárult el minden akadály az elől, hogy a brit kormány benyújtsa Brüsszelnek kilépési kérelmét (amit várhatóan még ebben a hónapban meg is tesz), az Európai Unió akár hónapokig is várakoztathatja az Egyesült Királyságot.

Ausztriai melók orvostól a cukrászig

Ausztria egyik nagy előnye nyilván a közelsége. A munkaajánlóban az orvosi munkától tényleg a cukrászig ajánlunk lehetőségeket, érdemes nézelődni. (Ha más ország érdekel, akkor ide kattints.)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.