oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. május 14. 06:45,  Kenguruk és koalák földjén 141 komment

2016. május 14. 06:45 Határátkelő

Kenguruk és koalák földjén

Hétvége lévén ma kicsit lazábbra vesszük a dolgokat, a posztban elsősorban a képeké lesz a főszerep. Viszont a fotók nem akárhol készültek, hanem Ausztráliában, ami Európából nézve igazán egzotikus földrész. A fotókat Klári készítette, aki már több posztot is írt ide, talán emlékeztek még rá, az ő gyermeke és unokái élnek „odalent”, ő pedig többször is látogatta már őket, és szerintem nem túlzok, ha azt írom, hogy beleszeretett az országba. Most csak pár sort írt a képek elé (amiket én rendezgettem el több galériába), én azért azok kedvéért, akik nem olvasták a korábbi posztokat (ezeket itt és itt lehet pótolni) pár sorban összefoglaltam azokat, aztán lehet kattintgatni!

kenguru_2.jpg

„Eddig három alkalommal volt szerencsém kimenni a nagyobbik lányomékhoz féléves időszakokra Ausztráliába. Ők immár 11 éve élnek és dolgoznak Perth-ben, a két gyermekük is ott született.

Amikor anno odaállt elém a nagyobbik lányom azzal a bejelentéssel, hogy elmennek „szerencsét próbálni”, és meg sem állnak Ausztráliáig, igencsak sokkolt a hír. Az első reakcióm a sírás és a kétségbeesés volt, na meg a döbbenet, hogy ezt tényleg komolyan gondolják?!

Kavarogtak a fejemben a gondolatok, felváltva az aggódás, a szomorúság és a szeretetteli féltés. Ezt csak azok a szülők érthetik meg 100 százalékosan, akik át- és megélték, hogy gyermekük hosszabb időre, vagy végleg elhagyta hazáját, otthonát, szeretteit. Mindent és mindenkit, aki, és ami addig odakötötte őket.

allatok_1.jpg

koala.jpg

2010-től kétévenként tudtam az ő segítségükkel kimenni hozzájuk, így mindkét unokám születésekor ott lehettem. Amikor először mentem ki fél évre, egy egészen más világ fogadott, mint amit itthon, Magyarországon megszoktam.

Úgy éltem meg ezt a sok-sok élményt, mint egy kisgyermek, aki rácsodálkozik a világra. Különösen megtetszettek az állatok, a gyönyörű kakaduk, a színes papagájok, és megannyi, csak erre a földrészre jellemző madár, amiket lépten-nyomon láthatja az ember a fákon, vagy repkedni a parkokban.

Ha már itt tartunk: nagyon tetszik, hogy rengeteg hatalmas szabad terület várja az embereket, akik ki is használják a lehetőséget, és mindenféle partikat, rendezvényeket tartanak a sokszor süppedős pázsiton.

Ausztráliáról sok poszt volt már itt, a blogon, így én most inkább fotókban szeretném bemutatni Nyugat-Ausztrália, azon belül is Perth és környéke természeti csodáit.

Számomra azért csoda, mert láthattam esténként a naplementéket, ami mindig más és más volt. Piknikezések, kirándulások alkalmából személyesen kerültem testközelbe például koalákkal, kengurukkal, papagájokkal, kakadukkal, stb.

A tenyeremből ettek, és közben simogathattam őket. A lányomék teraszán még a kookaburrákat (kacagójancsikat) is etethettem. A fotók, önmagukért beszélnek majd. Köszönöm, hogy mindezt megoszthattam veletek.”

HÍRMONDÓ

Szégyellni kell a magyarságot Brüsszelben?

A Politico című lap európai kiadása szerint Orbán Viktor lázító nacionalizmusa és kemény bevándorlásellenessége azoknak a magyaroknak az életét keseríti meg, akik Brüsszelben uniós körökben dolgoznak.

„Az egyetlen módja a túlélésnek az Európai Bizottságban, ha letagadod, hogy magyar vagy” – mondta egy meg nem nevezett magyar forrás a lapnak, amely kiemeli, hogy habár Magyarország az uniós pénzügyi támogatások egyik legnagyobb haszonélvezője, az orbáni politikával szembeni külföldi ellenérzés árt a magyar érdekérvényesítésnek.

„Nevetséges túlzások vannak ebben a cikkben. Én nem érzem magamat kicsit sem szarul azért, mert magyar vagyok" - ez pedig már egy másik magyar bizottsági alkalmazott véleménye. (A teljes cikket itt találjátok, érdemes elolvasni!)

A németek is ráfáznának a Brexitre

Aligha véletlen, hogy kis túlzással egész Európa (de a gazdasági és politikai vezetők feltétlenül) lélegzetvisszafojtva várják a britek júniusban esedékes népszavazását az uniós tagságról. Amennyiben ugyanis a többség a kilépésre szavaz, az komoly gazdasági következményekkel is járhat.

A német DZ Bank friss elemezése szerint például csak a német gazdaság akár 45 milliárd eurót is veszíthet jövő év végéig a Brexiten. A negyedik legnagyobb német pénzintézet közgazdásza, Monika Boven hangsúlyozta, hogy Németországnak Nagy-Britannia az egyik legjelentősebb kereskedelmi partnere, így egy esetleges Brexit már az idei év második felében éreztetné a hatását. (Érdemes az egész írást elolvasni, itt találjátok.)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztrália

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr458715180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tanato 2016.05.14. 13:36:30

@P.Elliot: Nem javaslom a nagyon sós ételt,vérnyomásemelő hatása van.Vigyetek RR mérőt és hirtelen RR lehúzó gyógyszert.A vese azért szerencsére nem szokott hirtelen leállni max. acut mérgezésben/pl. kígyómarás/

Muscari 2016.05.14. 13:43:52

@Mirjam2: nem is csak a szabadidejét áldozza fel sok ember, hanem a munkáját is ott kell, hogy hagyja. Sajnos Magyarország nem abba az irányba megy, amerre kéne, ez nem úgy működik otthon, hogy még KELL oldani. Akinek van pénze, az megoldja magánban, a többi meg le van szarva. Sajnos ez az igazság.

P.Elliot 2016.05.14. 13:46:12

@tanato: Nagyon koszonom, megvarjuk hogy mit mond az orvos, haziorvos csak mert szombaton nem rendel a specialista, ezert meg nem akarom bevinni a korhazba.
Jo dolog ez a net hogy lehet tanacskozni szakertobb emberekkel is.

P.Elliot 2016.05.14. 13:48:00

@NorthPier: Neked is nagyon koszonom, nagy segitseg volt hirtelenul, mar tisztabban latom a dolgokat. A topikot viszont nem akarom elvinni az eredeti temajatol, tehat visszakapcsolok....

tanato 2016.05.14. 13:48:04

@Muscari: Per pillanat tényleg így van,sokszor a munkát is csökkenteni kell a szülők ápolása miatt.

tanato 2016.05.14. 13:58:04

@Mirjam2: menekültügy.Érdekes kezdeményezést láttam tegnap a magyar TV-ben.Nem bürokraták,azok úgysem tudnak mit kezdeni hanem civil kezdeményezés van kialakulóban.Sokan úgy gondolják a forrásnál kéne a bajokat kezelni, azaz leverni az Iszlám Államot.Kialakulóban van egy szervezet a régi Spanyol Polgárháborúban harcolt Nemzetközi Brigádokhoz hasonló.Nevezetesen egyre több európai és USA civil férfi csatlakozik az ISIS elleni harchoz.Fehér emberek nem muzulmán származásúak,de elegük van a vérontásból,ISIS-ből menkülthullámból.Teljesen ingyenesen harcolnak nem zsoldosként, önkéntes katonaként csak ellátást kapnak.Főleg katonaviselt emberek,jónéhány orvos is van köztük, ők a tábori kórházakban.A kurd pesmergákhoz csatlakoztak/mint az ISIS egyik legnagyobb ellensége/ külön nemzetközi brigádként és egyre többen vannak.A pesmergák adják a fegyvert meg a muníciót,de pénzt nem,önkéntesek.
Érdekes kezdeményezés,mint anno 36-38-ban Spanyolban.

Muscari 2016.05.14. 14:31:43

@P.Elliot: jobbulast kivanok a ferjednek :-)

Muscari 2016.05.14. 14:34:49

@tanato: erdekes kezdemenyezes, de sajnos nagyon keves lesz. Es ezek csak a szirek, a hataron elfogott emberek kozott a haitibol erkezettol a ghanaiig es afganig minden van. Oket ki fogja visszatartani?
Azt kene megerteniuk, hogy nem johet a fel vilag Europaba.

Csodabogár 2016.05.14. 14:57:10

@tanato: Olyan is létezik, hogy valakinek nincs gyereke, aztán akkor csak kitalálja a megoldást. Azt, hogy a gyereknek fizetni kell a szülő ápolásáért már sok országban kitalálták. Vannak pl. ápolási otthonok szlovákiában és lengyelországban is. Gyerek a németeknél se mindig tudja kifizetni a hazai ápolás költségeit.
Nem ártana ha az emberek a kor előrehaladtával csinálnának valami tervet, hogy mi lesz ha történik valami. Ez nálam természetes és sok gyerektelen ismerősnél szintén az.

Csodabogár 2016.05.14. 15:02:02

@Mirjam2: Igy van. De azért többnyire nem az állam fizet, hanem a biztositás, ha van. Németországban, azt hiszem, már bevezették a kötelező ápolási biztosítást. Svájcban egy bizonyos mértékig a betegbiztosító fizet, aztán a paciens maga, amig van valami pénze vagy vagyona. Utána jön csak az állam.

tanato 2016.05.14. 16:29:40

@Csodabogár: Igen a gyermekteleneknek is előre kell tervezni.itt most az plusz hogy rengeteg idősnek elmennek a gyermekei nagyon távolra ,ahonnan nem lehet napi,heti szinten levezényelni a sorsát,mint országon belül.Előbb utóbb megoldást kell találni erre is mint a kivándorlás egyik aspektusa.

tanato 2016.05.14. 16:34:23

@Muscari: Persze magát a szegény országokból a gazdag országokba történő vándorlást nem fogja meg,de ha minimalizálni lehetne az ISIS tevékenységét az is sokat jelentene legalább 3-4 ország szintjén.tegnap volt az RTL híradóban úgy rémlik,rögtön a spanyolországi nemzetközi Brigádok jutottak eszembe.Ott is azért álltak össze több tízezeren a világ sok pontjáról hogy megállítsák,Francót,meg közvetve Mussolinit és Hitlert.Persze nem jött nekik össze de nem az ő lelkesedésükön múlott.

Golf2 2016.05.14. 17:09:07

@tanato: Szerintem meg a bajok forrása szaddam tömeggyilkos miatta menekülnek a szírek,és nyomukban a többiek.

tanato 2016.05.14. 17:17:05

@Golf2: Asszad is meg az ISIS is.

2016.05.14. 17:21:40

@tanato: Haaat, ez erdekes kezdemenyezes es a maga modjan tiszteletre melto, de a 'menekult'-ugyet nem fogja megoldani mivel a menekultek valojaban gazdasagi menekultek a vilag kulonbozo orszagaibol. Meg a szirek nagy resze sem kozvetlenul az Iszlam Allam miatt menekul. Masreszt az Iszlam Allamot nem lehet egyszeruen katonailag legyozni, mivel egy olyan ideologiai hattere van amire a katonai sikerek vagy kudarcok nincsenek hatassal. Az Iszlam Allam-problemara egyedul az jelentene hosszu tavon megoldast ha a muszlimok tobbsege elkezdene maskepp gondolkodni, de az meg nem mostanaban fog bekovetkezni.

2016.05.14. 17:24:35

@Muscari: +1, igy van. Maga a szir konfliktus is hosszu evekkel azelott kezdodott hogy Iszlam Allamrol egyaltalan szo lett volna.

2016.05.14. 17:29:34

@Csodabogár: UKben az allam fizet, eleg sokat. Persze lehet meg ezen felul maganbiztositas is.

Muscari 2016.05.14. 17:29:50

@tanato: @Golf2: az eheti Economistban van egy nagyon jo cikk a temaban. A szerzo szerint a tersegben bajok mar az ottoman birodalom bukasaval kezdodtek, majd a vonalzoval megrajzolt hatarok es az autoriter vezetok csak sulyosbitottak azt. A megoldas nagyon tavolinak tunik, a teljes nyugati kivonulast nem tartja celravezetonek az IS miatt.

www.economist.com/news/leaders/21698652-europe-and-america-made-mistakes-misery-arab-world-caused-mainly-its-own

Probaljatok meg a guglival leforditani, hatha ertheto lesz valamennyire.

tanato 2016.05.14. 17:32:00

@Mirjam2: Persze a menekültügyre nem megoldás,viszont ha legyőzik őket kevesebben érzik majd úgy hogy menni kell mert veszélyben az életük.

2016.05.14. 17:32:26

@Muscari: Ez eleg szomoru, de feltetelezem hogy nem hagynak magatehetetlen embereket otthon meghalni ha a gyerekeik nem apoljak oket, tehat valamilyen megoldas valamilyen szinten csak van, vagy lesz.

tanato 2016.05.14. 17:33:07

@Muscari: A gugli fordító az néha olyan marhaságokat ír ki.Na de majd a gyerekek segítenek.

tanato 2016.05.14. 17:34:03

www.youtube.com/watch?v=xib1pQ0yn0c

Érdekes riport egy ide került szíriai kurddal,arabokról,kurdokról,iszlámról stb.

2016.05.14. 17:36:43

@tanato: Ezeknek mar joval az ISIS megjelenese elott veszelyben volt az elete. Az ISIS vezetoi a letezo hatalmi vakuumot hasznaltak ki a tersegben. Irakban, Afganisztanban, Sziriaban stb. mar evek ota veszelyben az emberek elete, nincs kozbiztonsag stb. Ez nem fog megvaltozni akkor sem ha eltunik az ISIS. Arrol nem beszelve hogy Europa foleg Afrikabol erkeznek a 'menekultek' meg Pakisztanbol, Bangladeshbol, stb. Szerintem egy egesz csomo 'menekult' szimpatizal az ISIS celjaival.

2016.05.14. 17:41:41

@Muscari: Ez nagyon erdekes cikk, koszi.

tanato 2016.05.14. 17:57:08

@Mirjam2: Az már baj, ha az onnan menekülők szimpatizálnak velük.De valahogy mégis stabilizálni kéne az ottani viszonyokat,mert ők egyedül ott nem fogják tudni megteremteni a békét meg a biztonságot.A kurdok is örülnek a nemzetközi Brigádoknak,de hiányoznak a korszerű nehézfegyvereik,pont mint anno a spanyoloknál,korszerű fegyvereik légierejük csak Hitleréknek,Mussoliniéknak voltak amivel Francot segítették.
Az afrikai menekültek az megint más téma,az tényleg döntő részben az éhezés,nyomor elöli menekülés.

Muscari 2016.05.14. 18:30:52

@Mirjam2: fogalmam sincs, ezt tanato jobban tudja szerintem. Az biztos, hogy a pszichiatriai betegek kozul nagyon sokan lesznek hajlektalanok.

Muscari 2016.05.14. 18:34:39

@Mirjam2: elofizettunk az Economistra, az elso 12 het csak £1 pw.
Az online kiadas mellett az ujsagot is hozzak minden heten. Sok jo cikk szokott benne lenni.

tanato 2016.05.14. 19:03:32

@Muscari: Sokan lesznek,a hajléktalanok, egy jelentős része a homelesseknek psychésen sérült,leépült alkoholista.

2016.05.14. 19:06:09

@Muscari: Ez nagyon szomoru :(. Sajnos UKben is elofordul. En segedkeztem regen noi hajlektalanszallon Londonban es az ugyfelek jelentos reszenek nyilvanvalo mentalis problemai voltak; persze ilyenkor nem lehet megmondani hogy melyik kezdodott elobb, a mentalis betegseg vagy a hajlektalansag.

Shanarey 2016.05.14. 19:21:57

@Muscari:

Egész jó cikk, csak a szerző elfelejt pár dolgot.

Szinte az összes olyan vallásoktató akik ezeket a fanatikus idiótákat hergelik, Saud Arábiából indultak, vagy onnan fizetik őket. A másik a Kurdoknak saját ország kellene, és akkor lenne egy olyan ország ahol az iszlám fanatikusok nem gyalogolhatnának keresztül büntetlenül. mert jelenleg ez az egyik olyan dolog amivel a nyugatiak nem tudnak mit kezdeni. Izrael persze tud, aztán mondja hogy sorry, de volt ott valami, ami veszélyt jelentett Izraelre és ezért bombázott egy jót. A legrosszabb a dologban az hogy ez a jó megoldás, mert ott ahol az idióták harcolnak, ott nincsenek szabályok, csak győztesek vannak és vesztesek, na meg áldozatok. Na és amíg Izrael ott van a térképen, addig az Arab világban nem lesz nyugalom, s ezt elfogadtatni velük, hogy Izrael marad ahol van, szintén csak nem PC módon lehetne.

geeeteee 2016.05.14. 19:57:26

Tán csak véletlen, az eutanázia miért nem került elő. Pedig első olvasásra tájékozatlanságnak tűnik. A hozzászólókra értve.

geeeteee 2016.05.14. 19:57:39

Globális recesszió, túltermelési válság, morbid, de az élettel is ez van, az életre is igaz. Modern orvostudomány, lassan halhatatlanok leszünk. Tényleg, Jockey Ewing hányadik májnál tart, csak úgy zárójelben? GDP/capita?

SzZoole 2016.05.14. 20:23:31

@montroyal ( CAN qc): Bali-ig kellet menned,hogy a zsernyakok betalaljanak:)))?

Mutattam a coalas kepet a lanyomnak es kerdezem tole;
Tudod hany eves ez a bacsi?
A lanyom mondja;
Olyan 42 lehet.
Mondom neki,hogy mar 60 elmult.Nem hitte el:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.14. 20:37:19

Hát persze, Ozziföld, a drímlend, ahol szétosztják a hasznot a munkások közt.Sőt a főnök az csak, aki dolgozik, a melósok meg nem győznek üvöltve tombolni a munkahelyeken... :D

És hát jah, elismerem, én se nagyon akarnék onnan visszajönni, valszeg.
Adégé, meg még akik autentikusak, lehet a kengahókkal játszani valamit?Pl focizni, vagy ilyesmi? :D
Boxolni azért inkább nem állnék le velük, de q jó arcoknak gondolom, így ismeretlenül őket...

Hari Seldon 2 2016.05.14. 20:57:25

@tanato:
Na csak most tudok válaszolni.
Szerintem dehogynem tudják befogadni a keleti dolgozókat.
A kontinens nyugati felének épp az a baja, hogy nem hozzájuk megy a kelet európai.
Az angol gazdasági csoda is nagy részt két dologból áll:
A londoni City pénzügyi tevékenysége.
A másik pedig a folyamatos fogyasztói igény, amit a folyamatosan érkező emberek pörgetnek.
Ha ennek a tömegnek csak a fele elmegy mondjuk Hollandiába meg a skandinávokhoz meg a németekhez, ott lesz egy nagyobb fogyasztás vezérelt növekedés.

Szóval kellene a munkaerő itt is.
Például Mme Seldon munkahelyén, a kórházba keresnek orvost. (akár Magyarországról) De miután érthető okból franciául jóval kevesebben beszélnek mint angolul, nyilván mindenki odamegy.
(Apropó, kit érdekel a dolog? :-) )

Ha erre az angolok rácsapják az ajtót, egyrészt a kontinens köszöni szépen, mert az ottani dolgozók egy része el fog szivárogni onnan. Leginkább a németekhez (természetesen idővel), másrészt valóban megérezheti a német gazdaság. (ahogy szerintem mindenki, beleértve az angolokat is)

geeeteee 2016.05.14. 20:57:39

Megnyugtatásul van olyan közhely, hogy a természet egyensúlyra törekszik. Annak ellenére is, ha a részei helyett urainak vélnénk magunkat. Meg ez az áldott és átkozott globalizáció.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.14. 21:00:23

@Zoole[uk]: a busz convojunk rendori kiserettel ment a kirandulasra , elol hatul , az bejovo utak lezarva az auto ut kozepen mindenkit letotak a rendorok .. az a par kep a fogadtatasunkrol volt egy egesz tambur sereg dobosok zsonglorok katanak ,zenekar ,kivont kard sorfal ..szoval nagy felhajtas volt Semarangba erkezesunktol a teljes kiszallasig .

csak honnan tudtak hogy a hajon vagyok ..:-)))

a koromrol: amit videken toltottem nem szamolom ..
kulomben is a gymbe a hajon en voltam a legerosebb ..
a tobbiek 70-80 evesek voltak
.

Hari Seldon 2 2016.05.14. 21:05:16

@tanato:
Az a baj Szíriával, hogy amíg nem lesz meg az elnökválasztás, addig az USA béna kacsa, egyik jelölt sem akar nagyon beleállni a vitába túlzottan a választásokig, és Obama meg már megy, és most már csak "egyenesbe tartja a hajót"...

montroyal ( CAN qc) 2016.05.14. 21:09:06

@geegee: egy erdekesseg ami talan csak urban legend de a Hop-on buszon magyaraztak
honnan ered a kenguru elnevezese ?

amikor az elso felfedezok megerkeztek a kapitany megkerdezte - hat az milyen allat ..
mire az oslakos azt valaszolta: kan go ru

ami az o nyelven azt jelenti - nem ertem (mit mondasz)
mert hogy nem tudott angolul
hat innen ered a kenguru neve ..!?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.14. 21:09:34

@montroyal ( CAN qc): Másnak látszódik valami Montroyal linkjén?Nekem semmi, csak ilyen kedvencek, zene, film, televízió...Pedig megnézném...Miért ilyen fostenger ez a sz@r f@szbúk??

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.14. 21:10:44

@P.Elliot:
Jobbulást a férjednek.
Azt honnan szedted hogy a sok vízivás kimossa az ásványi sókat a szervezetből? Pont az egyik legnagyobb időskori probléma a kiszáradás. Az idősek egyszerűen elfelejtenek inni. Anyósom ennek következtében most volt kórházban.
Nagyon fontos hogy időskorban a rendszeres és bőséges folyadékbevitel.
Kérdezd Tanatót ő is ezt fogja mondani.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.14. 21:10:54

@montroyal ( CAN qc): De a kis dög az q jó fej, hehehe.Milyen a szőre, selymes vagy sprőd?Nem harap? :D

montroyal ( CAN qc) 2016.05.14. 21:14:17

@tanato: idos szulok, nagyszulok kihozatala ? Canadaban tobb eve le van allitva ..

montroyal ( CAN qc) 2016.05.14. 21:19:12

@geegee: selymes es csak kapaszkodik a kormeivel...de mivel idejet csak alvassal vagy evessel tolti(ja meg egy harmadik is .. mint sok ferfi is ..) hamar kifarad a fenykepezestol es a gondozo visszaviszi .. viszont van valtoja ..

SzZoole 2016.05.14. 21:26:34

@montroyal ( CAN qc): mirol beszelsz?
Eletedben nem jartal videken:)))

Es a hajon a 70-80 eves ejjeli pillangok is probalkoztak?:)))

montroyal ( CAN qc) 2016.05.14. 21:39:50

@Shanarey: csak mellekesen Israelrol .. most hogy voltam ott turistakent (elotte arab orszagokban) politikat kizarva ,nagyon tetszet ,semmilyen feszultseget nem vettem eszre ,normalisan egyutt elnek a normalis emberek .. a Jordaniatol elrabolt teruletet (Golan Sea Galilee) csodalatos termo foldek rendezett kertek gyumocs ultetvenyek szoval zold terulet....de mindenutt mashol is ..ilyen szempontbol azt mondtam - jol tettek ( na ha ez az araboke maradt volna csak ko meg homok lenne ott ... szoval elismeresem es Euban tobb rohamosztagos gepfegyveres katonat lattuk mint ott..
kepfeltoltes.hu/160514/35_Jerusalem_Ashdod_Israel__47__www.kepfeltoltes.
a sirato fal bejaratanal pedig csak vigyorogva fenykepezkednek a turistakkal az a par katona ..
kepfeltoltes.hu/160514/35_Jerusalem_Ashdod_Israel__48__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

montroyal ( CAN qc) 2016.05.14. 21:44:35

@Zoole[uk]: sok csinos( meg latszik hogy az volt ) egyedolallo holgy volt.. de mind high class.. kedvesek voltak de pl a Las Vegasban elo sikeres irono nem hiszem, hogy velem keresett volna kalandot;; valahogy nem akart meghivni 150 ezres sitejebe ..

SzZoole 2016.05.14. 21:51:38

@montroyal ( CAN qc): Zoli,csak azert nem kerestek veled a kalandot,mert lattak,hogy nem vagy egyedul

Shanarey 2016.05.14. 21:52:19

@montroyal ( CAN qc):

Nekem nem probléma Izrael, de az Araboknak az. Maga az ország pedig tényleg szép, egyszer talán oda is eljutok.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.14. 21:58:35

@Shanarey: utazasunkor a hajon megszavaztuk az ut 7 csodajaba ... ne hagyd ki
@Zoole[uk]: valszeg ..:-)

Shanarey 2016.05.14. 22:03:34

@montroyal ( CAN qc):

Majd megoldom.
:-)

A terveim szerint pár év múlva már utazgathatok, addigra kiderül hogy alakul az itteni életem, pontosabban addigra eldől, jön e a lányom vagy nem és utána már egyszerűbb lesz az élet.

tanato 2016.05.14. 22:05:29

@diggerdriver: Úgy van nagyon fontos az időseknek a bő folyadékfogyasztás,hajlamosak a kiszáradásra.

tanato 2016.05.14. 22:06:17

@montroyal ( CAN qc): Gondoltam hogy Kanada sem engedi az idős beteges emberek beáramlását.

tanato 2016.05.14. 22:07:57

@Hari Seldon 2: Na jövő hónapban kiderül mi lesz a Brexittel meg a K_európaiakkal.

Csodabogár 2016.05.14. 22:18:07

@tanato: Mondjátok, cak mondjátok. Már úgy érzem magam mint egy sivatag.:-)

montroyal ( CAN qc) 2016.05.14. 22:23:52

@tanato: na a legjobbkor jon a jotanacs most indulok szuletesnapi buliba ...

Shanarey 2016.05.14. 23:05:36

@montroyal ( CAN qc):

A baj csak az hogy 2 liter után sűrűn kell majd WC-re menni, de hajrá

Shanarey 2016.05.14. 23:10:14

@tanato:

Nem csak az időseknek.

Van egy kollégám Magyarországon akinek volt valami enyhe rosszulléte, és elment a dokihoz, ott elküldték vizsgálatokra, és persze vérvételre. na a tű benn, a vér alig akar jönni kérdés mikor ivott utoljára valamilyen folyadékot? Válasz : fogalmam sincs, s ez volt délután 2-kor, és a kollégám nem feledékeny, csak elfelejt inni. Az exem ugyanilyen, amíg házasok voltunk sokszor csak úgy szó nélkül a kezébe nyomtam egy pohár vizet, és mindig jött a kérdés: -honnan tudod hogy szomjas vagyok?
Honnan, hát megéreztem, a fene tudja hogyan de mindig tudtam mi a baja.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.14. 23:42:17

@montroyal ( CAN qc): Haha, kösz az infókat.Egyszer hátha nekem is megadatik egy kis idétlen dög... :D

Itt is írom, lécci tegyél már ki valami értelmes helyre képeket, a hajóútról.Ez a szar f@szbúk nem közli le rendesen.

Muscari 2016.05.15. 00:02:28

@diggerdriver: bizony, ez egy nagy problema az idoseknel.

P.Elliot 2016.05.15. 01:56:33

@diggerdriver: Nem, nem felejt el inni a ferjem, sot. Viszont a veseje, mar jeleztek az utolso korhazi benntletkor, karosodott akkor amikor nem szedte a vernyomascsokkentot honapokig ugy hogy nem tudtunk rola pedig kellett volna merthogy az orvos hulyesegeket beszel, neki semmi baja. Szoval ez a hozzaallasa az egeszsegugyhoz.
A kevesebb folyadekot azert irtam mert ha a vese karosodott akkor nem szabad extra mukodesre kenyszeriteni mint olvastam egyszer valahol.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.15. 02:09:45

Nahát Ozziföld majdnem megnyerte ezt az Euro-Cicavíziót...A szervezők hányasok voltak földrajzból??
Olyan ez, mint a foci-eb selejtezőkön Izrael, meg Kazahsztán...
Wétéeff?

P.Elliot 2016.05.15. 02:19:33

@Zoole[uk]: A 60-70 eves pillangok nem azok manapsag mint valaha az 20-as evekben voltak a hirek szerint hogy divat volt vadaszni/ mar aki/ a fiatal pasasokat, penzert persze. Meg ma maskeppen is zajlik. Volt egy ismerosom, regebben volt ez, lehetett 40 eves, sportos, jokiallasu agglegeny/ baratnoje meg kisfia azert volt/, nem volt tul jokepu de nem is csunya, kicsit felszegebb de hogy furcsan ugy jellemezzem hogy egy bajos / az a beture vesszo/ jelenseg volt, olyasmi akit a nok, foleg idosebbek azonnal a partfogasukba vesznek, el is lehetett rola kepzelni hogy ilyeneknel nagy sikere lenne. Ezt az elozetes bemutatast azert irtam mert mikor a baratno lelepett tole gyerekestol egyutt es magara maradt, elment egy tanc studioba leckeket venni abban a remenyben hogy ott talal valami megfelelo partnert akivel meg ilyen helyre is eljarhat.
A tancoktato vegignezett rajta amikor odament kerdezte hogy mi a munkaja/ irodakukac/ es tett neki egy furcsa ajanlatot. Vegyen tole maganorakat, nem emlekszem mennyit es kikepezi minden tancra nagyon magas szinten es ha akarja keres neki munkat valamelyik oceanjaro hajon ahol felveszik szorakoztato tancosnak akinek az a dolga es munkaja hogy felkerje tancolni estente a barban az idosebb /kizarolag azokat/ holgyeket es szorakoztatja oket. A fizetes nem tul magas de dogre keresheti magat nagy borravalokkal meg akkor is ha csak egyszeruen csak legyeskedik a holgyek korul, mast nem csinal...Tancoltat es udvarolgatni szep szavakat mond, dolni fog a penz. A pasas nagyon meglepodott, mondta hogy botlabu de a tanar azt mondta hogy bizza csak ra. Es nem kell valaszt adni egyelore, csak tanulgasson, szorakozzon.
Beszamolojan halalra nevettuk magunkat, nem is tudtam hogy van ilyen rejtett foglalkozas is amihez tanctudas es jo kinezet szukseges meg kis flortolni valo tudomany. Nem sok. Inkabb tudjon szepen nezni, jelentosegteljesen hallgatni, ez-az.
Nagyon komolyan gondolkodott a dolgon de aztan nem merte a kis vacak allasat feladni pedig az ismerosok biiztattak hogy vilagot latsz, mindent mas fizet, ha szerencses vagy akkor megszeded magadat es ilyesmi. Azok a masok azert nem tudtak volna elmenni mert nem volt meg a szep testalkatuk es vonzobb kinezetuk.
Nem is tudtam hogy vannak ilyen allasok, a mamuskak valoszinu hogy tudtak hogy a szorakoztato pasis azok akik, de igy jobb is volt nekik mint valami szerencsevadasz. azektol megkaptak az udvarlast, a szep szavakat, valoszinu sok esetben mast is de az idos holgyek tudtak hogy jol meg kell fizetni oket.....

adg 2016.05.15. 04:46:41

@geegee: Minden hireszteles ellenere a kenguru vadallat. Amik kint elnek a termeszetben, messzebb a varosoktol, azokkal semmit nem fogsz jatszani, a kozelebe sem tudsz menni, legfeljebb ha a kocsi orrarol kell levakargatni a maradekat.
Amelyek meg hozza vannak szokva az emberhez, azokat meg lehet etetni, simogatni esetleg, aztan annyi. Nem focizik veled, nem tud sakkozni vagy sarkanyt eregetni, es meg origamizni sem. :DD
Kb annyit lehet vele jatszani, mint egy ozzel. :)

"A szervezők hányasok voltak földrajzból??"
Eusztralia koztudottan auropai orszag, hiszen az engolok hoztak letre a selejtjeikbol, miutan megegyeztek az oslakosokkal. Sajnos az orszag picit nagyra sikerult, igy nem fer el Europa fizikai hatarain belul, de ettol meg teljesen europai, vagyis auropai. Igy helye van az Aurovizios zsuron is.
Beleneztem, egy tragedia az egesz, a belga kislany jol nezett ki, meg talan az azeri csaj, bar azt kicsit tulsminkeltek, vagy mittudomen. Szerintem ideje volna abbafejezni, vagy legalabb meghivni japantol kanadaig mindenkit.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.15. 04:55:36

@P.Elliot: ez a tancoltato a mi hajonkon is volt 6-8 pasi de ok is 60-70 kozott voltak ingyenes ut nem tudom milyen fizetes de minden este 5-6 korul lent a barban majd 10 utan a teton levo barba szorakoztattak az idos holgyeket tancoltattak oket ... tancolni tudtak es a holgyek is ugyanazok voltak minden este ..

montroyal ( CAN qc) 2016.05.15. 04:57:49

@geegee: kb 15 ezer kepem van hova tegyem ki . vagy gyere at es nezd meg oket ...:-)

FutureFry 2016.05.15. 06:41:00

@P.Elliot: "En koteleznem egy kereseti osszegen felul hogy valtson mindenki biztositast, eleve levonatnam belole. "

Egyrészt az ACA bevezetése óta (éves adóbüntetés terhe mellett) mindenkinek kötelező egészségügyi biztosítással rendelkenznie, másrészt a FICA-t (amibe pl. a Medicare is beletartozik) minden munkajövedelemből vonták eddig is. Igaz a Medicare csak a 65 év felettieknek jár, bár Clintonnak van javaslata, hogy lehessen 50 éves kortól egyéni "buy in" is. Az igazi a Bernie Sandrers által pártolt single-payer (pl. "Medicare for All") megoldás lenne, annak ellenére, hogy minden bizonnyal nőnének a járulékok.

Golf2 2016.05.15. 09:03:11

@P.Elliot: Van 1 jó film erről az állásról Jack Lemmon,Walter Mattau

nyuszigonosz 2016.05.15. 09:03:15

@geegee: Ausztráliával úgy volt, hogy nagyon szerettek volna évek óta résztvenni az Eurovíziós dalfesztivalon és tavaly aztán tényleg elöször részt is vehettek, vagyishogy küldhettek énekest, akinek óriási sikere lett. Ezért küldtek most is. Amúgy tavaly még a pontozáson kívül indult az ausztrál fickó, de nagyon örült, hogy ott volt. És óriási sikere lett.
Így történt , hogy ezévben lett ausztrál versenyzö. És a hölgy óriási sikert akarott.

Amúgy sem kizárólagosan európai a verseny, az említett Izrael miatt sem, de a volt szovjet tagországokból jó pár Azsiában van, mégis indulnak. :-)

nyuszigonosz 2016.05.15. 09:05:28

@adg: Úgy tudom, nem meghívókkal müködik a dolog, hanem beneveznek az országok.
Meg hát pénzbe kerül, minden országnak, aki részt akar venni.

tanato 2016.05.15. 09:08:20

@nyuszigonosz: @adg: www.origo.hu/teve/20160515-politikai-dal-kellett-az-eurovizios-gyozelemhez.html

Egy muzulmán volt szovjet tagköztársaságból Ukrajnába került szülők,nagyszülők/SZtálinék által megbízhatatlannak tartott deportált család/ leszármazottja nyert.
Egyértelműen politikai okokból.tehát ázsiai származású dal nyert,ázsiai származású előadóval.

nyuszigonosz 2016.05.15. 09:30:02

@tanato: Szerintem is a Jamala nevü hölgy azért nyert, mert politikai volt a dal. Saját állítása szerint ugyan nem, dehogy... na de hát ez van.
Amúgy majdnem a favorit Oroszország nyert, csak az utolsó percben kielözte Ausztrália és egyszercsak Ukrajna öket is.
Hát jó, 2017-ben majd Ukrajnában kell lennie az Eurovíziós dalfesztiválnak.

SzZoole 2016.05.15. 09:45:39

@P.Elliot: mar tobbszor irtam,ha nem lenne csaladom ilyen munkam lenne,hivatasos gigolo:)

Ahogy @Golf2: is irja Walter Matthau es Jack Lemmon kivalo parosnak van egy ilyen remek filmje a Tengerre Tata,vagy eredeti cimen; Out to Sea.

Jobban van mar a parod?

SzZoole 2016.05.15. 09:52:48

@nyuszigonosz: akkor olyan ez az Eurovizios dolog,mint az itt futo British Got Talent.3 eve egy Magyar arnytanc csapat nyerte....

adg 2016.05.15. 09:57:27

@nyuszigonosz: "2017-ben majd Ukrajnában kell lennie az Eurovíziós dalfesztiválnak."

Az orosz tankok a helyszin elott meg majd felugyelnek a verseny tisztasagara..:)

nyuszigonosz 2016.05.15. 10:13:40

@Zoole[uk]: Nem egészen.
Itt egy egy versenyzö a saját országa színeiben van elsösorban, ( mert volt az már úgy, hogy pár ország színeit máshonnan lévö énekes képviselte) míg amit te írsz - és annak német megfelelöje is van - ott meg mindenki csakis saját magát képviseli, nem a küldö országot.
Egyben hasonlítanak a dolgok mégis: az egyik is meg a másik is verseny. :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.15. 10:19:44

@adg: :D
Aszittem, hogy az urbanizáltabb kengohakkal lehet, mondjuk kergetőzni, vagy ilyesmi, netán hátha labdaérzékenyek...Esetleg hógolyózás... :-)) Vagy hátha csak magukban hajlandók-e focizni? :D

És hát ja, ha már, akkor már legyen intervízió, mindenkit meghívva.De az meg túl kommunista elnevezés...
Igen, az azeri bestella nagyon ott volt, nálam is.Meg a máltai, bár az hirtelen öregedett vagy 20 évet a fellépés előtt a videós bejátszáshoz képest...Jó kis milf... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.15. 10:22:17

@montroyal ( CAN qc): Atya úr isten... :D Hát mondjuk a legjobb százat, valahová bárhová, csak ne a falloszbúkra. :D
Jó lett volna, na mindegy, végül is megértem, ha nem pötsölsz vele...

SzZoole 2016.05.15. 10:22:52

@nyuszigonosz: en csak a versenyek nevebol ki indulva reagaltam.
Eurovizios,ugye a neveben benne van,hogy EURO.
Ennek ellenere jelen vannak mindenfele isztan vegzodesu orszagok,amiknek kozuk sincs Europahoz.Ausztraliarol nem is beszelve.
Ugyanez a BGT-vel,BRITIHS.
Teccik erteni mire gondoltam:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.15. 10:25:22

@nyuszigonosz: Már tavaly is voltak?Nem is tűnt fel...na mindegy.Végső soron mehetne akárki, had színesüljön az egész, csak akkor nevezzék át, szerintem.Ez nem olyan komoly dolog, mint a foci...Ott viszont röhely, ha európai szereplés keretében mondjuk valami portugál csapat kell menjen Kazahsztánba...Többek közt a durva közlekedési ktg-ek miatt is van a kontinentális szerveződés.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.15. 10:28:29

@P.Elliot:
Képzeld el a vesét mint szűrőt. Mikor dolgozik többet, ha egy sűrű anyagot kell megszűrnie vagy egy híg anyagot? Mit tudsz könnyebben átpasszírozni, egy lédús paradicsomot vagy egy masszívabb keményhúsút?
A vesének is könnyebb a sok vizet megszűrni mint a sűrű vizeletet.

Golf2 2016.05.15. 10:35:04

@montroyal ( CAN qc): Pont ilyen táncoltatòs hajòs filmje van Jack Lemmon,W.Mattaunak ajánlom nagyon jò Lemmon a táncoltatòs össze is jön 1 hölggyel.

nyuszigonosz 2016.05.15. 10:38:05

@Zoole[uk]: Az Eurovisio ebben az esetben nem azt jelenti, hogy Európai, hanem a müsor egyidöben és élöben történö sugárzását több országban.
Ennek az elnevézese az Eurovisio.

nyuszigonosz 2016.05.15. 10:39:07

@geegee: Igen, tavaly egy örökké mosolygó, jókedvü ausztrál fickó képviselte a fejjel lefelé lógókat. :-)

SzZoole 2016.05.15. 11:14:48

@nyuszigonosz: oh,hogy egy idoben,igy mar ertem.
Bocsasd meg tudatlansagom en meg egy reszt sem lattam belole es valoszinu igy is fogok meghalni,ugyanis nem kot le az ilyen jellegu musor:)

tanato 2016.05.15. 12:37:44

@geegee: @adg: Úgy-úgy jól mondjátok a muzulmán lány volt a legszebb Azerbajdzsánból.Samra Rahimli.Igaz a kisebbik lányommal egyidős nem illik már nekem úgy ránézni mint nő
www.youtube.com/watch?v=fmaRaN0MbbI

tanato 2016.05.15. 12:43:13

@nyuszigonosz: Sajnos a nagypolitika mindenhová beeszi magát ,sport és kulturális versenyekbe is.

nyuszigonosz 2016.05.15. 12:57:16

@tanato: Hát ez van.

Viszont a tegnapi dologhoz konkrétan visszatérve: 42 ország zsürije pontszámai szerint Ausztrália nyert volna, ott Ukrajna a második helyen volt, csak ezévben elöször volt úgy, hogy külön voltak a zsüri pontok és utána plusz 42 ország telefonos döntései is , szóval ahogy a nézök telefonáltak. Na azok a pontok vitték fel Jamilát az elsö helyre.
Az utóbbi években csak a telefonálók választása volt a döntö.

tanato 2016.05.15. 14:02:52

@nyuszigonosz: A nézők meg politikai szimpátia szerint döntöttek.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása